Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-21 / 144. szám
Üdültetés A Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet két szobából álló üdülőt bérelt Hajdúszoboszlón. Az egyhetes turnusokban csaknem 35 esalád nyaralhat szeptember 1-ig. Nőtt a lejhozam A Monori Állami Gazdaságban évről évre javuló eredményeket érnek' el az állattenyésztésben. Jól példázza a fejlődést a tejhozam állandó emelkedése is. 1971-ben az egy tehénre eső évi tejhozam 2772 liter volt, míg a múlt esztendőben meghaladta a 3200 litert. Jelentős lépés volt, hogy 1971-ben részleges állomány- cserét hajtottak végre, s a negativizálás is csaknem teljes egészében befejeződött a tehenészeti telepeken. Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza), Gyomron és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány út, 12. telefon: 26.), Monoron és Monori-erdőn: központi ügyelet (Monor, Petőfi Sándor u. 30, telefon: 207.),Maglódon és Ecscren: dr. Móczár István (Maglód), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharasz- ton és Vasadon: de. Csamáloei József (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Üriban, szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7 óráig: dr. Sass János (Úri), Üllőn: dr. Koncz Lajos, Ve- csésen: dr. Szebeni Antal tart ügyeletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen a Halmi telepi. Beteg állatok bejelentése a monori járás területén szombaton 12-től 19 óráig és vasárnap reggel 8-tól 13_ig, délután 15-től 19-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. Irány: Salgótarján A nyáregyházi község KISZ-tagjai és a Danúvia Gyár kihelyezett részlegének dolgozói közös kirándulást szerveznek 23-án Salgótarjánba. MŰSOR MOZIK Gomba: Koncert szólópisztolyra. Gyömrő: Áldd meg az állatokat és a gyermekeket. Maglód: Halló, itt Iván cár. Mende: A mesterdetektív. Monor: A két amerikai. Éjszakai előadás: Csárdáskirálynő. Pilis: Nagyezsda. Tá- piósáp: Három mogyoró Hamupipőkének. Üllő: Váltságdíj egy halottért. Vecsés: Hajdúk. Éjszakai előadás: Az Anderson magnószalagok. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyömrön, 19 órától: klub- foglalkozás, Ecseren, 18-tól: a népi tánccsoport próbája, Péteriben, 18-tól 20-ig: hangstúdió, hangoshíradó, 20-tól 24-ig: ifjúsági klub, zenés foglalkozás. A PEST - M E G YEI.H Í R L A P - K O l O N K IÁD A > A. XVII. ÉVFOLYAM, 144. SZÁM 1975. JŰNIUS 21., SZOMBAT Uj gépek — munkában lépési tart a divattal a VERUSZÖV 250 ezer férfiinget készítenek az idén Az idén is jelentős feladatokat kell megoldania a Ve- csési Ruházati Szövetkezet 120 fős kollektívájának. Amint Lakatos Sándorné, a VERUSZÖV főkönyvelője elmondotta, éves tervük 20 millió forint, s a félévig várhatóan teljesítik az időarányos részt. Százhúsz fős munkáslétszámukból ötvenen bedolgozók, a többiek üzemi dolgozók. Hosszú évek óta a férfiingek gyártásával foglalkoznak, jól bevált ez a profil, az asszonyok, lányok is megszerették ezt a munkát. Ebben az évben 210 ezer férfiinget készítenek hazai megrendelésre. Legagyobb vásárló partnerük a Keletmagyarországi RÖVIKÖT, számukra 105 ezer darab inget szállítanak. A Férfi Fehérneműnek is jelentős mennyiséget készítenek, akárcsak más nagykereskedelmi vállalatnak. Kapcsolatot alakítottak ki az amerikai Levi Strauss európai kirendeltségével, amely a belga fővárosban, Brüsszelben működik. Ebben az évben 40 ezer darab farmeringet gyártanak részükre — bérmunkában. A hazai üzletekbe kerülő ingek 10—12 fajtából tevődnek össze. Igyekeznek állandó lépést tartani a divattal és ez sikerül is nekik. Néhány éve jelentős műszaki fejlesztést hajtottak végre, az elavult varrógépeket TEXTIMA gyorsvarrógépekkel cserélték ki. Az otthonokban dolgozók nagy része is ilyen gépen készíti már az ingeket. (A bedolgozók egyébként nagykőrösi, nagykátái, vecsési, új- hartyáni és tápiószeesői asz- szonyokból tevődnek ki.) Az idén két újabb gép állott munkába, egy kompresszorral működő gallérvasaló és forgató masina. Ez is a fizikai munka v könnyítését szolgálta, s bekerülése negyedmillió forint volt. Várhatóan még a nyár folyamán befejeződik az üzem bővítése. A munkát a Vízügyi Építő Vállalat helyi üzemének kőműves brigádja végzi. Szép eredményeket értek el a szocialista brigád- mozgalombain i3. A November 7. brigád arany-, a Béke és a Május 1. brigád ezüstkoszorús címmel büszkélkedhet, de további három kollektíva tulajdonosa a szocialista címnek. A dolgozók 70 százaléka a törzsgárdához tartozik. Elégedettek munkahelyükkel, hiszen átlagkeresetük 2300— 2500 forint körül mozog. Szorgalmasan, becsülettel dolgoznak a még jobb eredmények elérése érdekében, s a főkönyvelő asszony is bizakodva mondja: — A mi asszonyainkra mindig lehet számítani, derekasan kiveszik részüket a munkából. Az eddig elért eredmények nekik köszönhetők. G. J. Az idén is sor kerül a gyömrői kulturális napokra A Rákóczi-hagyományt ápoló Gyömrő ismét a kulturális napokra készül. Idén először a Pest megyei Tanács vb monori járási hivatala, a Hazafias Népfront Gyömrő nagyközségi bizottsága és a gyömrői Petőfi Művelődési Ház mellett a most alakuló szoborkert baráti kör is a „rendező” lesz. Női ruhák - exportra A Pannónia Háziipari Szövetkezet sülysápi részlegében otthonkák, blúzok, hálóingek, egész és kétrészes női ruhák készítésével foglalkoznak. Ebben az évben 8 ezer otthonkát, 2 ezer blúzt, 4 ezer hálóinget és 3 ezer női ruhát gyártanak a részlegben, főleg Hollandia részére. Képünkön Simon Istvánná, Vastag Jánosné és István Istvánná a női ruhákat varrják a korszerű speciális varrógépeken. Mutnéfalvy Adorján felvétele Mégis mozog a föld? Éjjel dolgoznak és a földkéreg mozgását mérik A TIT Pest megyéi szervezete előadói ankétot tart, melynek dr. Lakatos Ernő, a Pest megyei Levéltár igazgatója az előadója, majd július 5-én a Mánya-réten tábortűzre kerül sor, s itt a történelmi beszéd színhelyén emlékeznek. A TÖVÁL irodaház parkjában levő szabohkertbe június végén járásunk néphagyományának ápolói, a sülysáp! Röpülj páva kör valamint az Üriban élő felnőtt- és gyermek citerazenekiar látogat. Július 12-én a veresegyházi Forrás irodalmi színpad a kert vendége, július 26-án a ceglédi Dózsa György Ifjúsági Klub Kaláris együttese a műsort adó. Augusztus elején népszerű fővárosi művészek hétvégi zenés irodalmi délutánján vehetnek részt az érdeklődők, melynek műsorvezetője Czigány György. Közreműködik Sólyom Ildikó, valamint Marczis Demeter operaénekes. Furuglyás Géza Javítják a John Deert A maglódi Uni verzál Tsz-ben is a befejezéséhez közeledik az aratásra való felkészülés. A kombájnokat már kijavították, most az erőgépeken a sor. Képünkön a gépjavító műhelyt dolgozói a nagy teljesítményű John Deer traktor javítását végzik a műhelyben. Mutnéfalvy Adorján felvétele K!S ABC, NAGY FORGALOM Évente kétmillió A Cegléd és Környéke Éleim i6ze r-k iskeres kede Lm i Vállalat kezelésében- üzemel Monoron, a Kossuth Lajos utcában a 49~es számú vegyesbolt. Hoffman Józsefné- val, a fiatal vezetőnővel beszélgettünk; 1970 óta vezeti az üzletet. Elmondta: az üzlethelyiség nagyon kicsi, szűk, de annál nagyobb a forgalom és évről évre növekszik. Csak az üzlethelyiség lesz egyre kisebb. Évi tervük kétmillió forint. Januártól május végéig 900 ezer forintot forgalmazott ez a kis bolt. Az árut a mo- nori és a budapesti FÜSZÉRT- től kéthetenként kapják. A töltelékárut a Ceglédi Húsipari Vállalat hétfőn és csütörtökön szállítja, nincs panasz rájuk. Péksüteményből 2—300 darab, kenyérből pedig száz kiló fogy el naponta. Több kenyér is fogyna, ha a szállítók nyitásra, nem pedig 9— 10 órakor jönnének... A leértékelt konzervek vásárával kapcsolatosan az üzletvezetőnő megemlítette, hogy a vásár tartama alatt a konzerveknek 90 százaléka elfogyott. Hasznos volna évenként több alkalommal megismételni ezt. örülnének az üzletben, ha pénztárgépet kapnának, mert napi 8—10, szombaton pedig 10—15 ezer forintot kell fejben összeszámolni, s ez nem könnyű dolog. (Vitéz) Még ebben a hónapban át is adják Vecsésen még ebben a hónapban átadják rendeltetésének az Achim András úti felújított orvosi lakást és rendelőt, valamint a községi temetőben készülő új ravatalozót. A költségvetési üzem folytatja a Kölcsey, a Jókai utcák járdaépítését, és elkezdik a Bajcsy-Zsilinszky út járdájánalc kövezését is, a vasúttól egészen a Lehel út- cáig. Iskola után az óvodáról A TÁRGYI FELTÉTELEK JÓK... Száméi Imréné vezető óvónő elmondta, hogy az év nagy részében a munkaerőhiány állandósult. _ A tárgyi feltételek azonban hónapról hónapra javultak. Van már a konyhában villanybojler, ventillátor, gáztűzhely, de növekedett a szemléltetőeszközök száma is. Ezután az óvodákban folyó sokrétű nevelő és oktató munkáról beszélt. A legnagyobb gondot a kisközségben — s ezt a hozzászólók is alátámasztották — a világnézeti nevelés egységének a hiánya okozza. Mást hall a gyermek a szülőjétől — főleg a nagyszülőjétől — és. mást tanul az óvodában. A hozzászólásokban egyébként a nagyarányú fluktuáció megszüntetésének a mikéntje is felmerült, mert ez nagyon megnehezíti a nevelők munkáját. Ezt — mondotta Kiss József né szakfelügyelő — a vezető óvónő határozottabb, következetesebb/' fellépéssel tudná csak megszüntetni. Tarthatatlan állapot, hogy a vezető óvónő egyedül küszködjön a problémákkal, még olyan munkatársa sincs, akivel meg tudná beszélni az egyes gyerekek fejlődésével kapcsolatos kérdéseket. Az 55 személyes óvodának jelenleg 68 kisgyermeke van. Természetesen szombatonként különösen a szabad szombatok idején — ez a szám jó- szerint a felére csökken, ez PediS a havi átlaglétszám statisztikáját teszi irreálissá. Száméi Imréné befejezésül a hiányosságokat sorolta fel pontokba szedett precizitással. De köszönetét mondott — joggal — a tanácsnak, az iskolának és a termelőszövetkezetnek, mivel év közben a járásban egyedülálló módon segítették az óvodát. Kovács György TOLDI ÉS A JÁNOS VITÉZ Gyerekek köpött az üllői könyvtárban A mérőbrigád tagjai mind fiatalemberek az ország különböző tájairól. Szabó András nagylövői, Kiszelák Attila, Novak Károly somogygeszti. Czobor Sándor váci lakosok. Együttesen járják az országot, komoly, gondos munkájukat a sátorozás . romantikájával is színezik. így kötetlenebbek vándoréletük tartózkodása tekintetében és a szállás költségeit is megtakaríthatják. A szokatlan munkamenetük mellett, most kényszerpihenőt is tartanak. Terepjáró kocsijuk ugyanis Üllőn ..lerobbant”, s várják a kocsimentőt és a központ intézkedését Ilyenkor van idő beszélgetésre, olvasgatásra, a mérési eredmények rögzítésére. Aki messziről nézné, víken- dező turistáknak vélné őket. pedig fáradságos és felelősségteljes munkát végeznek már akkor, amikor még finden ki alszik, mikor legsötétebb az éjszaka és a legnagyobb a csend a határban. F. J. A kissé szeplős Varga Zoli, a „mesekuckóban” válogat; Üllőn, az általános iskola első osztályába jár, persze hogy a meséskönyvek érdeklik még. Négyet már a hóna alatt szorongat: '„Tetszik tudni, a sok olvasástól gyarapodik a tudás, fejlődik a beszélőkészség. A bizonyítványomon ez meg is látszik, ötös.” A szintén első osztályos Deák Laci még meg is toldja: a sok színes mesekép láttán még a szín- és szépérzék is fejlődik, egyébként én is gyakori vendége vagyok a könyvtárnak. A bizonyítványom nekem is ötös. ‘ Értelmesek, okosak ezek a gyerekek ... Kiss Mihályné könyvtáros, a kedves Zsuzsika „néni” nyugodtan rendezgeti a kartonokat, a gyerekek úgy ismerik a könyvállományt, hogy behunyt szemmel is megtalálják a keresett kötetet. Nagyjából ismerik is, hiszen elmondják egymásnak a tartalmát. Zsuzsika néni — korát tekintve nyugodtan tartozhatna az ifjúsági könyveket olvasók táborába — elmondja, hogy a 14 ezer kötetes községi könyvtárnak 785 rendszeres olvasója van, sok az ifjúsági olvasó, hét főiskolás, 68-an középiskolába járnak, 300 pedig az általános iskola tanulója. így, kora délután inkább csak a gyerekekkel telik meg a kényelmes helyiség. Naponta 40—60 gyerek látogatja a könyvtárat és 15—20 felnőtt olvasó. Azok azonban inkább a késő délutáni órákban jönnek, hiszert a vonat és busz érkezéséhez vannak kötve. A negyedikes Simon Gabriella, az elbeszélő költeményeket kedveli, Petőfi János vitéze már a kezében van, s amikor kíváncsian belelapozok az ismerős könyvbe, már hangzik is a kedves ajánlás: Tessék elolvasni Arany János Toldi-trilógiáját, olvasása ritka élményt jelent. A hatodikos Szabó Attila igényesebb olvasnivaló után kutat, s polcokon már Ko- dolányi köteteinél tart. Az ajtó egyre sűrűbben nyílik, a helyi buszról már szállingóznak az olvasók, a könyvtáros az új könyveket rendezgeti, a könyvnapra kiadott újdonságok ugyanis már megérkeztek, ezekre az értékes kötetekre fel kell hívni az olvasók figyelmét. A jó könyvnek is kell a cégér... Kiss Sándor t Péteri községben legutóbb a tanácsülésen az iskola oktató és nevelő tevékenységét vitatták, tárgyalták meg — mint arról tudósításban is beszámoltunk. Most az óvoda munkájának vizsgálatára került sor a végrehajtó bizottsági ülésen. A tanácskozáson részt vett az általános iskola igazgatóján kívül Kiss Józsefné, járási óvodai szakfelügyelő is. van egy lassú kéregmozgása. Ennek a mozgásnak az ismerete tudományos és gyakorlati szempontból is nagyon fontos. Liichtenhand Pál, a Geodéziai és Térképészeti Vállalat műszaki ügyintézője mondta el számunkra ezeket a meglehetősen nehéz tudományos megfogalmazásokat és míg hallgattuk, közben azon csodálkoztunk, hogy a kora délelőtti órákban táborozó pihenésben, családias reggelizésben találtuk őket a sátruk előtt, s nem valahol a határban műszereikkel méricskélve. Kiderült aztán, hogy munkájuk menete is rendkívüli. Ki tudja, miért, ezt már nem is mertük megkérdezni, de éjjel fél háromkor kezdik és a nap második szakában folytatják. A Budapesti Geodéziai Vállalat 1. sz. Alaphálózati osztályának négy mérőcsoportbrigádja dolgozik Monor—Üllő határában. Az egyik mérőcsoport Monoron vert sátrat. A többiek házaknál helyezkedtek el. Munkájuk lényege az országos kéregmozgás vizsgáló hálózatának a szomszédos országok geodéziai szolgálatával összehangolt bemérése. Ezzel ellenőrzik a régi felmérések adatait és feltérképezik az új nyomvonalat. A többszörös mérések adataiból a kutatók következtetni tudnak a földkéreg lassú mozgásaira, ugyanis — amint mondották — a földkéregnek van egy gyors, kitöréseiben robbanás- szerű, vulkánikus mozgása, és