Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-22 / 145. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA II. ÉVFOLYAM, 115. SZÄM 19*5. JÚNIUS 22., VASÁRNAP ' / ' Újpestiek az erdőkertest iskoláért Vizsga társadalmi munkában Az erdőkertes! gyerekeik és felnőttek sokáig emlékeznek még a tavalyi augusztus 20-i községi ünnepségre. Ekkor a tanácsháza melletti üres tel­ken Lalcatos Tibor, a Pest me­gyei Tanács elnökhelyettese egy fémhengert helyezett el betonágyba; a megépítésre ke­rülő iskola alapjába. A hen­ger az új Iskola alapító leve­lét tartalmazta. Csaknem egy év telt el az­óta, s az alap ma már falakat tart. A pincében tornáztak A jelenlegi iskolaépületben, amelyben várhatóan még ez év végéig tartják az órákat, csak hét terem van. Ez kevés a ti­zenöt osztálynak, a számos napközis és tanulószobás cso­portnak. Most 'olyan helyszű­kében vannak, hogy az elmúlt tanévben még egy volt szol­gálati lakás éléskamrájában, konyhájában is tanítottak, s rosszabb időben előfordult, hogy a pincében tornáztak. Az épülő emeletes iskolában nyolc tantermet, két előadóhe­lyiséget, két politechnikai ter­met és még sok „kapcsolódó” helyiséget alakítanak ki. A költségvetés szerint 13 millió forintba fog kerülni ez az új intézmény. Az erdőkertes! iskola még el sem készült, máris vizsgákat tartanak benne. A napokban mintegy nyolcvan tanuló kap­ja itt meg a végbizonyítványát: a csupasz falak között a föl­des termekben sétálgat a nagy tekintélyű vizsgabizottság. Té­vedés ne essék, nem az erdő- kertesi nyolcadikosok utolsó óráit tartják; kék munkaruhás kamaszok bütykölnek a vako­latlan falakon. Ök a 24-es MüM Szakmunkásképző Inté­zet végzős villanyszerelői. — Társadalmi szerződést kötöttünk a Villanyszerelő­ipari Vállalattal, melyben mi vállaltuk, hogy iskolánkból szakmunkástanulókat küldünk újpesti intézetükbe, a vállalat dolgozói, tanulói pedig társa­dalmi munkában végzik el az épületen levő villanyszerelési munkálatokat. Nagyon nagy segítség nekünk, hogy komo­lyan veszik vállalásukat — mondta Zombor István iskola- igazgató. — Elsőként átnézték, s a kapható anyagoknak megfe­lelően korrigálták az iskola szerelési tervét. De nemcsak a vezetékek megfelelő helyre való beépítését vállalták, ha­nem az anyagbeszerzést is. Sőt az anyagokat ők maguk gyártják, s nekünk önköltségi áron adják át. Az eddigi költ­ségvetés szerint a munka ér­téke mintegy 600 ezer forint. Időn csak kerrő A VÍV emellett megter­vezi a negyvenötször huszon­két méteres alapterületű sport­pálya világítását ugyanakkor a kivitelezést vállalták. Sajnos, a következő tanévre mi kevés­bé tudunk eleget tenni válla­lásunknak, csak két tanuló je­lentkezett a szakmunkásképző intézetbe villanyszerelőnek. A vállalat vezetői elmondták, hogy a szerződést ők nem egy­két évre értik, hanem táv la­tokban is: idei segí ságüket nem meghatározott számú ta­nulóért „adják” — Első- és másodéves tanu­lóink dolgoznak, tizenöten töl­tik itt nyári gyakorlatukat Feladatuk az isko'a valamenv- nyi elektromos szerelésének el­végzése — mondta Gaál Rezső. a MüM 24-es Intézetének szak­oktatói»: — Ha ők végeztek. Miskolcról jön majd egy cső­Müzlikakezdés előtt az erdőker- tesl iskolánál gyülekezik a tizen­öt íős szakmunkástanuló brigád. Barcza. Zsolt felvétele port. Most várjuk a végzős, harmadéves hallgatókat, akik itteni munkájuk alapján kap­ják meg szakmunkás-bizonyít­ványukat. A fiúk betongerendákon ül­dögélve várják kora reggel a vizsgázókat: az: ő" brigádjuk a nyári gyakorlatos. Esy erdő- kertesi van köztük, SzéllxKál- mán, harmadéves tanuló. Több helyről jöttek ide: Máté Sán­dor Püsoökszilágyból, Szabó Olivér Nagybátonyból, Jäger Ferenc Tatárszentgyörgyről. Vacsora a Véndiófában — Hol laknak? — A sportöltözőben. Egy he­te vagyunk itt — mondta egyikük. — Hol esznek? — Ebédet, reggelit az óvo­dában kapunk, vacsorát a Véndiófában. — Elég az ennivaló? — kér­dezem. Egymásközt tanácskoz­ták meg a választ. — Az óvodában elég nagy adagot kapunk — egyeznek meg, náhányan hozzáteszik, hogy a vendéglőben bizony kaphatnának nagyobb adagot is; viszont ez jobb lenne ha nem írnám, mert esetleg a kri­tikától még kisebb lesz a va­csora. — Munka után mit csinál­nak? Hogy tetszik a falu? — Nem túl sok itt a szóra­kozási lehetőség. Egy jó prog­ramunk volt. Részt vettünk egy szellemi árverésen a klub­könyvtárban. — Nyertek-e valamit? — Én egy hanglemezt, Váci Mihály verseivel — mondja Varga István. A VÍV példája Zombor István iskolaigaz­gató elmondta, hogy eddig szinte egyedüli az áldozatvál­lalásban a Villanyszerelőipari Vállalat. Megkeresték ugyan a Ganz Árammérőgyárat szintén segítség és szerződés miatt: de egyelőre még nem kaptak vá­laszt. Szeretnék, ha járásunknak ez a gyára is követné a VÍV példáját, már csak azért is. mert.nyolc erdökertesi gyerek jelentkezett a Ganzba ipari ta­nulónak. Őrszígethy Erzsébet Négyezer meg húszezer Elillannak ! Elillannak? — kérdeztük lapunk február 15-i számá­ban. Ma már a választ is tud­juk: igen. A Csehszlovák—Magyar Ba­rátság útja 1. szám alatt talál­ható a gödöllői gázkészülék­szerviz. A ház falán ez áll: a TIGÁZ Pest megyei propán­bután kirendeltsége. A négy­tagú kollektíva korántsem volt munka nélkül, ami érthe­tő, hiszen a gáztüzelésű be­rendezéseket csakis a TIGÁZ javíthatja. A gázkészülékek használóinak száma pedig egyre nő. Feladatuk tengernyi volt, így néha csak két hétre tudták elvállalni a javításokat. Akkoriban, tél végén az váltott ki izgalmat az embe­rekből — suttogás indult meg —, miszerint a TIGÁZ Buda­pestre óhajtja költöztetni szervizét. Persze, hogy sokan megdöbbentek, mert senki nem kíván újabb alkalmat a szabadnapokat sem kímélő utazásokra. A szervezések ko­rát éljük ... írtuk akkor „ .. .éppen ezért gondoljuk úgy: nem lehet közömbös a TIGÁZ-nak sem, hogy Buda­pestről kell-e költséges fuvar­tarifa ellenében kiszállítania a járás falvaiba az alkatrésze­ket, vagy továbbra Is fenn­tartja gödöllői szervizét”. És még valami: városunkban négyezer háztartásban hasz­nálnak gáztüzelésű berende­zést, ám ide tartozik a járás is, ahol viszont több mint húszezer a gázfogyasztók szá­ma. Hát persze, hogy nem mindegy: elillan-e városunk­ból a közhasznú gáztelep? Most már azonban kétség nem fér hozzá: július 1-én már nyoma sem lesz. TALLÓZÓ A 25. héten történt Vasárnap, június 15-én a választási törvény előírásai­nak megfelelően megtörtént az országgyűlési képviselők ál­talános választása; valamint a helyi ‘ tanácstagok időközi vá­lasztása. Járásunkban és városunkban — négy választókerü­letben — az állampolgárok országgyűlési képviselőnek vá­lasztották Kovács lstvánnét, a Hazai Fésűsfonó. és Szövő­gyár kistarcsai gyáregységének munkásellátási felelősét, dr. Cselőtei Lászlót, a gödöllői Agrártudományi Egyetem tan­székvezető tanárát, Bozsó Lászlónét, a valkói Egyesült Zöld­mező Termelőszövetkezet raktárosát, és Cservenka Ferenc­nél, az MSZMP KB tagját, a Pest megyei pártbizottság első titkárát. Kedden, június 17-én ülést tartott a gödöllői járási-váro­si népi ellenőrzési bizottság. Két összefoglaló jelentést tár­gyaltak meg. Az egyik a háztáji gazdaságokban folyó sertés- tenyésztés és felvásárlás helyzetével foglalkozott, míg a má­sik a községi önkéntes tűzoltó testületek munkájának vizs­gálatáról szólt. Szerdán, június 18-án a mogyoródi községi tanács végre­hajtó bizottsága ugyancsak a tanácsülés elé kerülő beszámo­lót tárgyalta meg, míg Szadán a vb-ülés elé került az adó­kivetési munkákról és az adófizetések állásáról szóló tájé­koztató jelentés. Ez alkalommal tárgyalták meg a község közművelődési és közoktatási helyzetét is. Csütörtökön, június 19-én ülést tartott a gödöllői városi tanács végrehajtó bizottsága. A tanácsülés előkészítéseként megtárgyaltak öt anyagot: a beszámolójelentést a tanács pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályának munkájáról, a számvizsgáló bizottság tanácsülési beszámolóját, az idei fej­lesztési alap tervének módosítását, a város közművelődési helyzetéről, következő ötéves tervbeli feladatairól szóló be­számolót, valamint a tanács idei 1-es számú rendeletét, amely a Gödöllő díszpolgára cím adományozásáról intézkedik. Pénteken, június 20-án a csömöri községi tanács végre­hajtó bizottsága megvitatta az anya- és csecsemővédelmi munkát, valamint a sportszervezet tevékenységét. Isaszegen ezen a napon tanácsülést tartottak. Napirendre került a sza­bálysértési ügyintézés, a közrend és a közbiztonság helyzete, valamint a testnevelési és sport albizottság beszámolója'a nagyközség sportéletéről. Nagytarcsán ugyancsak tanácsülést tartottak — négy napirenddel. Most került sor a tavalyi költ­ségvetési és fejlesztési alap zárszámadására, az idei tervek jóváhagyására. Értékelték az elmúlt esztendőben végzett tár­sadalmi munkát, továbbá a számvizsgáló bizottság beszá­molóját. Szombaton, júniüs 21-én végrehajtó bizottsági ülést tar­tott a túrái nagyközségi tanács. Megvitatták a termelőszövet­kezet fejlesztési célkitűzéseit, továbbá a szociális igazgatási feladatokat. (Összeállította: Fehér Béla) SPORT -f- SPORT -+- SPORT + SPORT SPORT + SPORT Elfogadták a GÖFÉM óvását Vége — érmesek nélkül Igaz, befejeződött a városi kispályás labdarúgó-bajnok­ság, a végső sorrend mégis csak ezután fog eldőlni. Ugyanis a két csoport azonos helyezésű csapatai egymás el­len vívnak még mérkőzéseket. A bajnokavatás majd csak az­után következik. A szövetségi napon a csa­patok hűséges képviselőit pró­báltuk szóra bírni. Antala Imre, Szabadság tér: Nagyszerű kezdeményezés Vadászpuskával Afrikában (2.) Hús és trófea ft1a rcggöl táborunkból északi irányba in­dultunk, hogy a konyhára friss húst lőjek, lehetőleg antilopfélét. Még könnyedén és frissen haladunk a lenge, szellős terepen, amikor az első vadnyomot megtaláljuk. A vadnyomozást látni kellene a kedves olvasónak, mert leírni szinte lehetetlen. Iz­galmas milyen lélektani változáson mennek keresztül a bennszülöttek, ha friss vadnyo­mot fedeznek fel! Előreh'ajóivá, izgatottan, fénylő szemekkel követik, néha még a leve­gőben is szimatolnak, hangtalan jelbeszéd­del mutatják egymásnak a helyes utat. Néma csendben követjük a vadak útvonalát. Az állatokat beérni nagyon nehéz lesz; szél­irányban haladunk, s ez ysak az előttünk haladó vadaknak kedvez. Egyórás gyaloglás után a nyomok elfordulnak, végre más szél­irányt kapunk, s a két bennszülött kirongo- zik; óriási léptekkel halad. A száraz, köves talajon művészet a nyomokat fölfedezni. VadjaÍíM2t csak nem tudjuk beérni, s a nap könyörtelenül perzsel sugaraival. Ráadá­sul számunkra az elképzelhető legrosszabb terepen folyik a hajsza. Ruháink már csu­romvizesek az izzadtságtól. Reggel hat óra óta folyik a hajsza, hogy az embereknek friss hús, nekem meg trófea legyen. Az ötvenfokos hőségben, a tűző napon, a szörnyű terepen több mint hat órája mene­telünk; már elmúlt dél is. Vezetőim egy­szer csak hirtelen megállnak, én pedig szinte belerohanok az előttem állóba, olyan gépiesen, ütemesen menetelek. Zsibbadt- nak érzem minden részem, de tartanom kell maiamat. Kecsesen legelésző tompsongazellák tűn­nek fe! a láthatáron. Néhol elrejti őket előlünk a bozót, csak felfelé ívelő keskeny szarvuk látszik, mintha mutatóujj lenne. Nagyon óvatosan haladunk előre, most már helyet cserélve vezetőimmel, én megvek az élre. Fontos, hogy észrevétlenül közelítsem meg az állatokat, mert a fürge nagy va­dak közül egynek sem szabad észrevenni, hogy ember közeledik, mert egy szempil­lantás alatt képesek elvágtázni. HüSZ métert osonok még bujkálva, mi­kor hatalmas nagy robajjal egy orszarvú csörtet be a sűrűbe. Már csak a nagy fene­két látom, meglepetten állok, mert váratla­nul ért megjelenése. A gazellák feltartott fej­jel figyelnek a csörtetés irányába, s ér­zem, hogy rögtön nekilódulnak. Nem hú­zom az időt. a legmegfelelőbb állásút ve­szem célba: lövés! Mint a rakéta, úgy megindul az egész csa­pat, hát nem találtam? Gyorsan ki a hü­velyt, be az új töltényt, s újra célzok, de még meg sem húzom a ravaszt, mikor hir­telen elvágódik az egyik. Leeresztem a pus­kámat; mégis csak talált a lövésem. Nyomomban icét kísérővel és a vadőrrel rohantunk az állathoz. Mire odaérünk, már nem mozdul. Szép formájú szarvakkal aján­dékozott meg engem, a tábor lakóit meg íz­letes hússal. Hazafelé kát kísérőm vállán himbálódzik egy rúdhoz kötve a kizsigerelt és besózott tompsongazella. Társaságban sokszor megkérdezik, hogy gyalogos útjainkra miért nem viszünk vizet, vagy valami ennivalót, hiszen nemegyszer egész napra is elkószálunk. A bennszülöt­teknél ez nem szokás, én nem kérem; ha ők kibírják, akkor én is. Egyébként a hazai va­dászatokon sem viszek soha semmit ma­gammal a fegyveren és a lőszeren kívül. Ez megszokás és edzés dolga. Ha valamilyen gyümölcsfát találunk út­közben, természetesen enyhítjük éhségün­ket, vagy szomjúságunkat. Sokszor a húsz* 1 2 3 4 5 б. 7 8 9 dekás fényképezőgép is tehernek tűnik a nagy hőségben, és főleg' a bozótokban ne­héz vele közlekedni, fgy persze eiszalasztom a legérdekesebb és legszebb pillanatok meg­örökítését. A vadászatnál cipel mindenki valamit: a vadőr a távcsövet, fegyvert és lőszert, én fegyvert és lőszert, preparátor kísérőm bo­zótvágó nagykést, sót, nyúzókést és tarta­lék fegyvert visznek magukkal. Még a gyógyszeres tarisznya is a sátoi-ban van. amiben a kígyómarás elleni szérumot tart­juk. Ezt csak akkor visszük, ha az egész tá­bor jön, ez pedig ritkán fordul elő. Elsőse­gélyre csak az otthon is használatos seb­kötözőcsomag lapul a zsebemben. Ignácz Ferenc (Folytatjuk) volt a kispályás labdarúgó­baj rtokság megszervezése; jó szolgálatot tett' a -tömegsport- mozgalomnak. Egy Ötlet; a 30 éven felülieknek külön kellene indítani egy bajnokságot, mert a vegyes életkorú csapatokban az idősebbek nem tudják min­dig felvenni a versenyt a fia­talsággal. Lörincz István, Gép­gyár; A mérkőzések sokszor nagyon izgalmasak voltak, jó lenne, ha a jövőben nem len­nének játékvezetőgondok. Ud- vardi Lajos, Erdő- és Vadgaz­daság: Fontos lenne, ha a szö­vetségi napokon az intézők pontosan jelennének meg, hi­szen ekkor történik a követke­ző forduló igazán közérdekű megbeszélése. Adám Ödön. ÁFÉSZ: Szintén javasolta, hogy az idősebbek külön rúg­ják a labdát. (Egyébként Ádám Ödön és József nevű testvére játékostársukkal. Csongrádi­val, összesen 49 gólt rúgtak.) Kacsomba Pál, Vízmű; Eré­lyesebben kellene intézkedni, hogy a csapatok mindig képvi­selve legyenek a megbeszélése­ken. Sokszor nagyon nehé2 volt a pályában és a kezdés: időpontokban megegyezni. Az őszi bajnokságot egyéb­ként új rendszerben szerve­A GÖDÖLLŐI FÉMTÖMEGCIKKIPARI VÁLLALAT (GÖFÉM) FELVÉTELRE KERES termelési osztályvezetőt gépészmérnöki, forgalmi könyvelői csoportvezetőt \ • számviteli képesítéssel, továbbá betanított női és férfi munkásokat lakatos­és gépmunkára. Cím: Gödöllő. Szabadság tér 3. zik ... Például: a csapatok bár­kit játszathatnak, ha az illető nem hivatásos, igazolt sporto­ló. A játékosok igazolványt fognak kapni, ezen már dolgo­zik Nádas Lajos, az intéző bi­zottság elnöke. Ma még a régi szabályok a mérvadók, így egy óvásnak is helyt adtak. A Gö- FÉM megóvta a Vízmű elleni mérkőzést, mert az ellenfél csapatában egy „vendégjáté­kos” is szerepelt. Így a két pon­tot 3:0-ás gólaránnyal a GÖ- FÉM kapta. Az utolsó forduló eredmé­nyei, az A-csoportban: KIOSZ —Építőipari Szövetkezet 8:1, KÁTKI—GÖFÉM 5:0, Gép­gyár—-MGI II. 4:4, Erdőgazda­ság—Vízmű 4:2, Posta—Terme­lőszövetkezet 0:3 (játék nél­kül). A tabella: 1. KIOSZ 18 14 3 1 104-21 31 2. Erdő- és Vadgazdaság 18 11 2 5 «5-10 24 3. Mtil 11. 18 8 fi 4 47-35 22 4. Építőipari Szövetkezet 18 8 6 4 57-50 22 5. K.ATKI 18 7 3 8 30-80 17 «. Gépgyár 18 tí 5 7 “»0-62 17 7. GOFEM 18 7 3 8 41-Ü0 17 8. T-*Z 18 4 5 9 37-55 13 9. Vízmű 18 6 — 12 44-63 12 íu. Posta (törölve) 18 3 1 14 29-70 7 Eredmények a B-csoportban: Szabadság tér—Pedagógus 1:3, MGI—Étterem 3:0, MÁV— ÁFÉSZ 0:3, KKMV-Vegyes­ipari Szövetkezet 8:3, Város­gazdálkodási V.—Volán 12:2. A csapatok sorrendje: 1. ÁFÉSZ * 18 13 2 3 71-13 2* а. Pedagógus 18 13 — 5 70-37 26 3. KKMV 13 12 2 4 67-46 26 4. MGI I. 18 11 3 4 56-34 25 5. Városgazd. Váll. 18 11 1 6 87-49 23 б. Vegyesipari SzÖv. 18 8 3 7 68-65 19 7. Szabadság tér 18 6 2 10 54-6« 14 8. MÁV 18 6 1 11 54-88 13 9. Volán 18 3 — 15 43-90 6 L0. Étterem (baja. kívül) 8 2 — 6 20-34 4 Június 28-án. 16.30-kor az egyetemi pályán kezdődik a csoportgyőztesek találkozója az első négy helyért. Cs. J. A Pécel-lsaszeg ÁFÉSZ (Pécel, Szemere Pál u. 8.) AZONNAL FELVESZ GYORS ÉS GÉPÍRÓT i

Next

/
Oldalképek
Tartalom