Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-03 / 128. szám

1975. JÚNIUS 3., KEDD JUJ n • 1975. június 3. — Kedd, Klotild napja. A nap kél 3.50 — nyugszik 19.34 órakor. A hold kél 0.19 — nyug­szik 13.05 órakor. Északnyugat felől lassú fel- hősödés, szórványosan eső­vel, zivatarral. A Tiszántúlon is fokozatosan északnyugati­ra forduló, mérsékelt déli, délnyugati szél. Az évszakhoz képest hűvös idő folytató­dik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 15—20 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: felhős, hűvös idő, újabb esőkkel, keleten ziva­tarokkal. Legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet 7—12 fok között. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet: 12—17 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 100 száza­lékán várható. KITÜNTETÉS A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Csikesz József- nének, a fővárosi tanács el­nökhelyettesének, a párt. és az állami funkciókban több évtizeden át kifejtett eredmé­nyes munkássága, egész élet­útja elismeréséül, nyugállo­mányba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdem­rendje kitüntetést adományoz­ta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál je­len volt Katona Imre, az MSZMP budapesti bizottsága első titkára, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke. AZ ORSZÁG KÖZEPE: PUSZTAVACS Évekkel ezelőtt jelent meg a hír arról, hogy az ország föld­rajzi középpontja a Pest me­gyei Pusztavacs község hatá­rában van. A Magyar Pamut- ipar SE természetbarát szak­osztályának tagjai a cikk nyo­mán emlékoszlopot állítottak a nevezetes helyen, s minden év­ben találkozóit rendeznek az emlékoszlopnál. Az idei ün­nepséget vasárnap tartották. — A bolgár nemzeti hősök napja alkalmából ünnepsé­get rendeztek vasárnap Kis- terenyén, a Dimitrov-szo- bomál. A szobrot megkoszo­rúzták a budapesti bolgár nagykövetség képviselői, Penko Szopkov, a nagykö­vetség első titkára és Szto- ján Ralev, a nagykövetség harmadik titkára, va­lamint a nagyközség párt-, tanácsi vezetői és az iskola képviselői. — Gyáriak ajándéka. A Nagykőrösi Városgazdálko­dási Vállalat dolgozói és a konzervgyár Labor brigádja ajándékokkal lepték meg a városi gyermekotthonban gondozott kicsinyeket. Nem­csak édességet vittek, ha­nem például a Labor brigád tagjai a kiságyakat is be­festették. i KÁRMÁN JÓZSEF SZÁZNYOLCVAN EVVEL EZELŐTT, 1795. június 3-án halt meg — 26 éves korában — Kármán Jó­zsef író, a felvilágosodás kori magyar irodalom egyik legna­gyobb ígérete. JLosoncon kezdte el tanul­mányait, majd Pesten folytat­ta. ahol jogot is tanult. Már ekkor megismerkedett a Rá- day-esalád révén a magyar irodalmi törekvésekkel, s híve lett a felvilágosodásnak. Pes­ten ismételten volt alkalma találkozni az ország nevezete­sebb íróival, tudósaival, s minden bizonnyal ekkor szü­letett meg az Uránia című fo­lyóirat kiadásának terve is. „Egy esméretlen küldötte hozzánk az ide beiktatott élet­folytát és árnyékát azon sze­mélynek, akit ő Fanninak ne­vezett. Méltónak ítéltük, hogy azt közöljük olvasóinkkal, mert minket legalább megin­dított. Használjuk ezen alkal­matosságot avégre, hogy gon­dolatainkat kifejezzük itt az efféle kis biográfiáikról” — így kezdődik fő műve, a Fanni ha­gyományai, a magyar szenti- mentalizmus legjobb alkotása. Jelentős st magyar irodalmi, kulturális élet megújhodásáért folytatott lankadatlan tevé­kenysége is. A magyar szelle­mi élet elmaradásának okait kutatva, megállapította, hogy a szegényes körülmények, a „mezei élet’% tehát végső fo­kon a társadalmi tényezők okozzák az elmaradást. A szellemi élet fellendítésére eredeti irodalmat és magyar nyelven írott, hasznos tudo­mányos munkákat javasolt... — Konzervgyárból a tsz­be. A kocséri Üj Élet Tsz- autóval szállítja a főtt ételt a Nagykőrösi Konzervgyár­ból a termelőszövetkezet ét­kezdéjébe. A déli ebédet tiszta, rendes környezetben, egyszerre akár 100-am is fo­gyaszthatják. €J BÉLYEG A PÁRIZSI KIÁLLÍTÁSRA Egy percre... Az ifjú asszonyka parázs vita után otthagyja a fér­jét. Néhány óra múlva azonban visszajön és így szól: — Most az egyszer sze­rencséd volt! A mamám is éppen most ment vissza a mamájához. PH; mmm tói ­— Ceglédi kezdeményezés. A ceglédi önálló autóbusz­főnökség gépkocsivezetőit a Dunakanyar nyári csúcsfor­galmának lebonyolítására — helyi kezdeményezés alapján —, a szentendrei autóbu­szokra vezénylik. — Állattenyésztés. Pest megye állami gazdaságaiban 9 százalékkal nő a tehénál­lomány az idén, s több új te­henészeti telep építéséhez •kezdenek hozzá. A tervek szerint 120—140 vagonnal több húst termelnek. Ma űj, a Párizsban megrende­zésre kerüld nemzetközi bélyeg- klállltásrdl megemlékező 3 forin­tos. szelvényes bélyeggel örven­dezteti meg a posta a gyűjtőket. A bélyeg — Cziglényi Adám gra­fikusművész terve alapján arany keretben, lila alapon a francia postaigazgatóság által 1964-ben kibocsátott Philatec bé­lyeget ábrázolja eredeti színeiben. Az első napi bélyegzőhasználattal rendelkező postahivatalok ma ezt a bélyegzőt használhatják. SZPUTNYIKOKKAL A VÁROSOK SZENNYEZŐDÉSE ELLEN Hogyan lehet a városok levegőjét megvédeni a szennyeződéstől? Az amerikai tudósok e célból a mesterséges holdak felhasználására gondoltak. A szputnyikon elhelyezett reflektortükör segítségével fel lehet melegíteni a légkör föld feletti részét. A városok és környező vidék hőmérsékletének különbsége révén fölfelé haladó légáramlat jön létre az egész toposzférán keresztül, amely lehetővé teszi a város-ok védel­mét a szennyeződéstől. A számítások alapján bebizonyosodott, hogy ha 1 kilométer át­mérőjű tükör 60 méter átmérőjű fekete foltot melegít fel, akkor a folttól 400 méterre a szél sebessége eléri az óránkénti 5,6 kilométert. GODOLLO Százharmincnégy raj a megyei tűzoltóversenyen Vasárnap délelőtt kellemes időben rendezték meg Gödöl­lőn, az Agrártudományi Egyetem sporttelepén a me­gyei tüzoltóversenyt. A versenyző 134 raj a lab­darúgópálya zöld gyepén so­rakozott fel. Az ünnepélyes megnyitón részt vett dr. Csa- lótzky György, a Pest megyei Tanács vb-titkára, dr. Ágos­ton Zoltán, a megyei tanács igazgatási osztályának veze­tője. Újvári Ferenc megyei tűzoltóparancsnok. Ott volt Plutzer Miklós, az MSZMP gödöllői városi bizottságának első titkára, Benedek János, városi tanácselnök, továbbá Frankó János, az MSZMP gö­döllői járási bizottságának titkára is. Kilenc órakor úttörők har­sonáinak hangja jelezte a megyei verseny kezdetét. Dr. Csalótzky György megnyitó beszédében méltatta a ver­seny jelentőségét. Elmondta többi között, hogy a sok jó csapat közül a legjobbak érkeztek a gödöllői verseny­re. A járási döntőkön 566 raj vett részt, tagjaik közül 231-en az ifjúsági és úttörő­korosztályból kerültek ki. A megyei tanács vb-titkára kö­szönetét mondott a pedagó­gusoknak, akik már az is­kolában sok fiatallal meg­szerettetik a tűzoltó hiva­tást. Végezetül felhívta a fi­gyelmet a közelgő betaka­rítással kapcsolatos tűzvé­delmi teendők fontosságára. Ezután megkezdődött a küzdelem, több mint három­ezer néző figyelte nagy ér­deklődéssel a fegyelmezetten végrehajtott gyakorlatokat, melyek a résztvevők színvo­nalas felkészültségéről ta­núskodtak. A nap leglátványosabb ese­ménye az állami tűzoltóság bemutatója volt. A feltétele­zés szerint a festékraktárban keletkezett a tűz. A helyszínre érkező tűzoltók nehéz hő­védő ruhában kezdtek a men­téshez. Majd működésbe lép­tek a habgenerátorok és per­cek alatt elfojtották a lángo­kat. Az eredményhirdetés alkal­mából a legjobbak jutalmait dr. Csaló+zki György és Új­vári Ferenc nyújtotta át. A különböző versenyszámokban, kategóriákban első lett és tovább jutott az országos versenybe: Pánd, Domony, Pusztavacs, Szentmártonkáta, Maglód, Farmos, Püspökhat­van, Ácsa, a Monori Állami Gazdaság, a Nagykőrösi Kon­zervgyár, a TAURUS váci gyáregysége, a dabasi Elekt­romos Ktsz, a kistarcsai Fé­sűsfonó, valamint Nagykáta, Vecsés, Abony, Tápiószőlős, Monori-erdő, Szód és Alsó- némedi csapata. Cs. J. DARVAS JÖZSEF- EMLÉKTABLA Az ünnepi könyvhét idei megnyitójaként vasárnap nagyszabású ünnepséget ren­deztek a Borsod me­gyei Tiszaladány községben, ahol az általános iskola fa­lán leleplezték Darvas Jó­zsef Kossuth-díjas író em­léktábláját. Darvas Józsefre és az időszakra, ami a falu­ban töltött, Fábián Zoltán, a Magyar írók Szövetségének titkára emlékeztetett, mél­tatva Darvas József irodal­mi-közéleti működését. Állásfoglalás a nyereségrészesedésről A kollektív szerződések ed­dig előírhatták, hogy a válla­lat dolgozói közül csak azok kaphatnak év végi részese­dést, akik — azon túl, hogy egész évben a vállalatnál dol­goztak — a kifizetés napján is munkaviszonyban vannak a vállalattal. Így előfordulha­tott, hogy valaki például 1974- ben egész esztendőben azonos vállalatnál dolgozott, nyere­ségrészesedést mégsem kapott az évi eredmény alapján, mert 1975 elején, a részesedéi kifizetése előtt vállalatától ki­lépett. A Munkaügyi Miniszteriünk és a SZOT illetékes osztályai­nak most kibocsátott állásfog­lalása szerint a jövőben ilyen eset nem fordulhat elő. Aj idei kollektív szerződésekből már törölni kell az említeti megszorító intézkedéseket Öt halálos baleset öten haltak meg ezen a hét végén közúti baleset kö­vetkeztében. Sok súlyos sérülés is történt. Ami a legszembetűnőbb: a szerencsétlen­ségek nagy több­sége nem a csú­szós, esős időjárás, hanem minden esetben figyel­metlenség és fe­lelőtlenség miatt következett be. Szombaton este az M—7-es autó­pályán Bodri Ist­ván 30 éves vil­lanyszerelő, buda­pesti lakos mo­torkerékpárjá­val felborult és utasával Szentgyörgyi Er­zsébet 19 éves tanuló, buda­pesti lakossal együtt eszmélet­lenül terült el a betonon. Töl­gyesi János 30 éves autószere­lő kisiparos, budapesti lakos figyelmetlen vezetés következ­tében keresztülhajtott rajtuk, s ezzel a két ember azonnali halálát okozta. Ezután úgy je­lentette a balesetet, hogy a két személyt már holtan talál­ta. A rendőri vizsgálat azon­ban Tölgyesi vétkességét álla­pította meg. Ezt későbbi ki­hallgatása során maga is elis­merte. őrizetbe vették. Vasárnap reggel Pilisszántó határában Csikós Lajos 19 éves szobafestő, csobánlcai la­kos motorkerékpárjával sza­bálytalan előzés miatt össze­ütközött a vele szemben köz­lekedő Pércsi András 39 éves gépkocsivezető, budapesti la­kos által vezetett autóbusszal. Csikós Lajos meghalt. Utasa, Nádházi András 19 éves se­Szombaton délben a Vác—szobi elágazás k5 zelébem Belyus Gábor, az OP SÍ—85 rendszámi motorkerékpár vezetője nem tartotta meg: < követési távolságot és belerohant a CE 03—4 rendszámú Trabantba, amelyet Demján Attils váci lakos vezetett. Belyus Gábort kórházb; szállították. Koppány György felvétele Luxusbuszok Az Ikarus székesfehérvári gyárában megkezdték az IK 256-as távolsági luxusautóbu­szok gyártását. Az országúti próbák után még az idén 150 darabot bocsátanak útjára. — Súlyos testi sértés bűn­tettének alapos gyanúja miatt Czepán László 33 éves szlgetszentmi'klósd lakos el­len. eljárás indult. Május 7- én ugyanis a TÜZÉP-telepen megverte Becz Pál 70 éves nyugdíjas, szigetszentmiklósi lakost, aki súlyos sérüléseit május 30-án heverte ki, és ette meg feljelentését a rendőrségen. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idő járás jelen­tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Verbunkosok, népdalok. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.35: Jess Thomas énekel. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05 —10.35: Iskolarádió. 10.35: Bécsi klasszikus muzsika. 11.45: Egy ho­mokszem. Konsztantyin Pausz- tovszkij elbeszélése. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 13.45: Kapás Irén műsora. 14.00: A csehszlovák had­sereg * központi zenekara játszik. 24.10: V. nemzetközi rádiójáték- fesztivál — gyermekeknek. 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 15.10: Summás élet — summás dalok. 13.30: Giuseppe De Luca Verdi operáiból énekel. 15.49: Lengyel Anna riportja. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: ünnepi könyvhét 1975. 17.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 17.05: Alekszandrov: Poéma Ukrajnáról. 17.12: Bolgár néptáncok. 17.27: Semjén Gáborral beszélget dániai útjáról Szőlős István. 17.42: Liszt zongoraművei — XVH. rész. 18.30: A Szabó csa­lád. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Közvetítés a katowicei ökölvívó EB-ről. 19.35: Színes népi muzsika. 20.15: Thomas Mann évei. 20.57: Hírek. 21.00: Komjáthy György műs-ora. 22.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 22.15: Sporthírek. — Köz­vetítés a katowicei ökölvívó EB- ről. 22.30: Lukács István cimba­lomfelvételeiből. 22.45: Hermann István írása. 23.00: Sosztakovies: XI. szimfónia „1905”. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Dzsessz! el­vételeinkből. 0.25: Műsorzárás. film. 21.05: Dalok, táncok a Szov­jetunióból. 21.10: Mozdulj! A so­rozat záróadása. 22.40: Tv-lüradó, 3. sok fóruma. 10.00—12.03: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Otelló. Részletek Verdi operájából. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Francia muzsika. 13.35: Az euró­pai széppróza klasszikusai. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . . . Tánczenei kok­tél. 14.45: Hírek. Körzeti időjárás- jelentés. 14.50: Találkozás a stú­dióban. Közben: 15.30—15.33: Hí­rek. 16.00: Könnyűzenei Híradó. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismerte­tés. 16.36: Csúcsforgalom — Nagy­kőrösön. Közben: 17.30—18.00: Hí­rek. Idő járás jelentés. 18.10: Riport- műsor. 18.40: Évfordulók nyomá­ban... 19.20: Filmzene. 19.29: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Króni­ka, n. kiadás. 20.25: Uj könyvek. 20.28: Nóták. 21.05: Somlyó Györggyel beszélget Albert Zsu­zsa. 22.00: öt esztendő új magyar zenéje. 22.46: Hangversenynaptár. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.15: Daljátékokból. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Műsorzárás. Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna. 20.05: Vujic tanár úr kalap­ja. Magyarul beszélő jugoszláv 2. MŰSOR: 20.00: Műhely. Társa­dalomtudományi figyelő. 20.50: Tv- híradó, 2. 21.10: MOKÉP-reklám. 21.15: Robert Macaire. álagyarul beszéld francia film. Ma 20.00-kor a tévében: Műhely 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Iskolarádió. 18.25: Zenekari muzsika. 19.07: Az 1974. évi Frank­furti Dzsesszfesztivál felvételei­ből. 19.35: öt esztendő új magyar zenéje. Közben: 20.10: Három já­ték. Sarkad! Imre elbeszélésének rá dióvá ltozata. 21.05: Hírek. 21.08: Külföldi tudósoké a szó. 21.23: Operakettősök. 22.06: A hangjáték történetéből. 23.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 23.15: Műsorzárás. PETÖÚFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 8.05: Barokk muzsika. 9.00: Hírek. 9.03: Részietek Jacobi Viktor—Bródy Miksa—Martos Fe­renc operettjeiből. 9.50: Kritiku­TELEVÍZIO 17.08: Hírek. 17.15: Európai ké­pek: London. NSZK rövidfilm. 17.45: Festő a Tiszánál. Portré­film Chiovini Ferencről. 18.05: Arcképvázlat — egyfajta évtized­ről. Riportfilm. 18.40: Játék a be­tűkkel. 19.05: Reklámműsor. 19.Í5: A második csatornán közvetítésre kerülő műsor szerkesz­tője, Kiss György mondja lapunk számára: — Első témánkat nyugodtan nevezhetem kuriózumnak, mivel egy régi korszak szemtanúja, sőt cselekvő részese mű­sorunk interjúalanya. — Kit láthatnak a nézők? — Ferenc József utolsó élő diplomatáját, a most 93 éves Hevesi Pált, aki —■ szinte példátlan eset az éra történetében — polgári származása ellenére mászott fel a diplomáciai hie­rarchia szamárlétráján. Legalul — egyszerű követségi titkár­ként — kezdte, táviratok sifrírozásával, s rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter volt, amikor befejezte. Adásunkban beszél — utolsó olyan szemtanúként, aki belülről látta az eseményeket! — a Ferenc József-i diplomáciáról, persze sa­ját élményein keresztül, s mindez — a kuriozitáson túl — egy­részt archív értékű, másrészt pedig alkalmat ad számunkra, hogy Vörös Károly történész közreműködésével szóljunk a ma oly divatos memoárirodalom történettudományi jelentő­ségéről. — Második témájuk? — Az utóbbi évtized művészi alkotásai sokat foglalkoztak a nemzeti önismeret kérdéseivel, s kézenfekvő, hogy ehhez elsősorban a történettudomány eredményei kellettek. Adá­sunkban szó lesz Nemeskürty István most megjelent tóét köte­téről, s ennek kapcsán arról, hogy a történelmi ismeretek mi­ként vetítődnek át az irodalomba és más művészeti ágakba. Ehhez Aba Iván új sorozata kapcsolódik. gédmunkás, csobánkai laka súlyos, nem életveszélyes sé­rülést szenvedett. Az őket kö vető Helyei István 20 éves se gédmunkás, ugyancsak cső bánkai lakos motorkerékpár jával szintén felbukott, ő é utasa, Csikós József 17 éve segédmunkás, csobánkai laka könnyebben sérült meg. J balesetért Csikós Lajos a fe lelős, mivel szabálytalanul elő zött, azonkívül sem ő, sen Hetyei István nem rendelke zett vezetői engedéllyel. Vasárnap délelőtt Táborfal va határában, az 5-ös számi főútvonalon Szabó Károly 5 éves tsz-részlegvezető, buda pesti lakos személygépkocsijá val elgázolt egy, az úttestei átszökkenő őzbakot. Elvesztet te uralmát a gépjármű felett nekiütközött egy kis autóbusz nak. Szabó Károly és fia, a 2: éves ifjú Szabó Károly a hely színen meghalt. Felesége, Sza bó Károlyné 43 éves kikészíti könnyű sérülést szenvedett. Még vasárnap hajnalbal Örkény határában, szintén a: 5-ös számú főútvonalon, eg; személygépkocsi nekiütközött; Hrubos Ferenc 61 éves tsz nyugdíjas, Örkényi lakos álta hajtott lovas kocsinak. Hruba leesett a bakról, súlyos, élet veszélyes állapotban szállítót ták kórházba. Mivel az 5-ö. számú főútvonalon lovas ko csival közlekedni tilos, a bal esetért elsősorban a hajtó hi báztatható. P. Zs. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspái Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- hely cites: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951 Budapest vm., Somogyi Béla u. 6. U. era Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadő: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VIII., Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1951 Budapest. A szerkesztőség és a kiadóhlvata központi telefonja: 313—100 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő fizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél, a posta hírlap Üzleteiben és a Posta Központ Hírlap Irodánál fKIII). Budapest V., József nádor tér t. Távbeszélő 180—850. Postacím: Posta Központ Hírlap Iroda, 1900 Budapest. Előfizetési díj havonta 28 forint INDEX: 25 064 ( A rádió és televízió műsora

Next

/
Oldalképek
Tartalom