Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-07 / 132. szám
ARANY JÁNOS TSZ A gépműhely aratásra készül Állandó ügyeletet tartanak A három termelőszövetkezet egyesüléséből létrejött Arany János Tsz-ben a volt Petőfi Tsz korszerű gépekkel felszerelt gépjavító üzemét a jelenlegi szükségletnek megfelelően fejlesztették. Az üzemben 14 lakatos és szerelő, 3 villanyszerelő, és 3 faipari munkás dolgozik, akik több mint 40 munkagépet tartanak karban. Az üzem vezetője Hoffet Ferenc, aki négy esztendeje van a termelőszövetkezetben, és szívügyének tekinti, hogy a nagy tsz egész területén, mindenütt rendben dolgozzanak a gépek. Kérdéseinkre elmondotta, hogy a termelő- szövetkezet gépi felszerelése kielégíti az igényeket. A gépjavító üzemben egész esztendőben folyamatosan dolgoznak. A tsz gépparkját állandóan növelik, az idén is korszerű NDK-gyártmá- nyú lucernakaszáló gépet és nagy teljesítményű silózógépet vásároltak. Különösebb alkatrészhiányt nem tapasztaltak. Az alkatrészek biztosítása nagy részben az anyagbeszerző rátermettségétől függ. Kovács Antal tapasztalt szakember, aki előteremti amire szükség van. Az új külföldi gépekhez a vételkor több fontos pótalkatrészt is vásárolnak. — Mi most a legfontosabb munkájuk? — Készülünk az aratásra, öt kombájnunk már ott áll, nagyrészt kijavítva az udvaron és az utolsó simításokat végezzük. A magtisztító és egyéb aratási gépeket is rendbehozzuk. Az aratásra állandó ügyeleti szolgálatot szervezünk, hogy ne legyen semmi fennakadás. — A meteorológia azt jósolja, hogy esős június után, száraz július következik, fel- készültek-e az öntözésre? — Teljes mértékben. Hat mozgó öntözőgépünk már kint van a kertészetben és a gyümölcsösben. — Vannak-e munkaerőgondjaik? — Nincsenek, mert dolgozóink többsége törzsgárdatag. Az órabérek, képzettség és teljesítmény szerint. 7—15 forint között mozognak. Hoffer Ferenc üzemvezető végigvezetett a jól felszerelt anyagraktáron, a korszerű műhelyeken, a fürdőn és öltözőkön. Közben helyettese, Pesti Balázs elmondotta, hpov az üzemben két szocialista brigád alakult, melyek vállalásaikban a gépjavítások tökéletes elvégzését és az ügyeleti szolgálat állandó biztosítását tűzték célul. K. L. Városgazdálkodási Vállalat Nyugdíjasok köszöntése Műsor és jutalom T 11M., moKOBö N K I A DÄSA XIX. ÉVFOLYAM, 132. SZÄM 1975. JÚNIUS 7., SZOMBAT Fiatal kiállítók — a 30. évfordulóra Értékelték a pályaműveket Az első díj: lengyelországi utazás Az utóbbi időben Nagykőrösön egymást érik a kiállítások, mi több, azonos időpontban többet is láthat az érdeklődő. Lapunkban már hírül adtuk Csikai Márta szobrász művelődési központbeli tárlatát. A minap nyílt bemutató az Arany János gimnázium óvónőjelöltjeinek linómetszeteiből. Csütörtökön délben Gulyás Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára nyitotta meg a levéltár termében a felszabadulás harmincadik évfordulója tiszteletére hirdetett pályázatra érkező anyagból ösz- szeállított kiállítást. A KISZ városi végrehajtó bizottsága mellett működő kulturális bizottság felhívására beküldött anyagból tizenkilenc ifjú amatőr alkotó ötvenegy képző- és iparművészeti munkája bizonyult alkalmasnak a kiállításra. Plasztikák, grafikák, textíliák egyaránt szerepelnek a változatos összeállításban, amely egyenletes színvonalon áll, és éppen ezért megnehezítette a szakértő zsűri értékelő munkáját. A gondos mérlegelés nyo- ................................. má n a lengyelországi társas- utazást jelentő első díjat a plakátterveit kiállító Nagy Andrásnak ítélték. Soha többé és Himnusz a békéről című faégetéseivel lett második Técsi Endre. Figyelemre méltó rézdomborításai szóltak Hegedűs Imre mellett a harmadik díj odaítélésénél. ők értékes tárgyjutalmat kaptak, további nyolc pályázó a zsűri elismerésében és könyvjutalmában részesült. A díjazottakon _ kívül többek között elismerést érdemel Burka István, aki fafaragásait, Ganz Imre, aki jól sikerült kerámiáit állította ki. Ígéretesek a grafikák is. A bírálók joggal javasolták sok fiatalnak: folytassák önmaguk képzését. Ez veti fel a városbeli képzőmű- Nagy András, a Konzervgyár vészeti kör további műkő- dolgozója (baloldalt) átveszi az désének fontosságát is. KKzSáríóJ.^“ Sándor városi A pályázók közül már többen felajánlották kiállított munkáikat a KlSZ-bizottság- nak. T. T. Fleisclunann János felvétele Bemutató a rekordernél A Nagykőrösi Konzervgyár június 13-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel a nagykátai Magyar—Koreai Barátság Tsz- ben, majd ugyanazon a napon a tápiószentmártoni Arany- szarvas Termelőszövetkezetben, zöldborsó fajtabemutatót rendez. Huszonöt fajta zöldborsót mutatnak be, melyekkel a tápiószentmártoni tsz a múlt évben elérte a rekordnak számító 49 mázsás hektáronkénti átlagtermést. A bemutatón a nagykőrösi termelőszövetkezetek képviselőd is részt vesznek. (k. 1.) Piaci jelentés Vitaminbőség A pénteki piac, kisebb felhozatal mellett élénk volt. A szemesterménypiacon a búza literjét 4—4,50, az árpát 4,50,. a morzsolt kukoricát 3, a csövest kilóra 3,50 forintért adták. A gyümölcs- és zöldségpiacon a cseresznye 12—18, a meggy 16—20, a szamóca 18— 20, a piszke literje 5—8, a paradicsom kilója 30, az uborka 22, az újburgonya 10—14, az új gyökér és sárgarépa csomója 3, a retek 2, a zöldpaprika darabja 1,20—2,60, a karalábé 1,50 forint volt. A baromfipiacon a tyúk párja 120—140, a kacsáé 100, a jércéé 55—60, a kisliba párja 35, a tyúktojás darabja egy forintért kelt. A busa hal kilóját 25 forintért mérték, champion gombából fél litert 5 forintért adtak. SPORT Forgalmas az ERBÉRT-telcp Bő választék — sok vásárló Vidékről is jönnek az építkezők Zsigry László igazgató Mandel Jenőt búcsúztatja nyugdíjba vonulása alkalmából. Varga Irén felvétele A Városgazdálkodási Vállalatnál a napokban hangulatos ünnepséget tartottak.. Az egybehívott nyugdíjasokat Mo- hácsy Ferenc szakszervezeti titkár köszöntötte, majd. a Kossuth általános iskola kisdobosai szavalatokkal és énekszámokkal kedvesked tek az öregeknek. Nagy sikert aratott a kis Lugosi Anikó szólóéneke, aki később szép Petőfi-verset is szavalt. Sipos Agnes versmondó szintén sok tapsot kapott. A műsort Demcsik Károlyné tanárnő tanította be és rendezte. Magyari József, a vállalat főmérnöke meleghangú beszéddel köszöntötte az idős nyugdíjasokat. Zsigry László igazgató felszólalásában elmondotta, hogv a vállalatnál szeretettel tartják számon az időseket. Külön üdvözölte Mandel Jenőt, a vállalat üvegesrészlegének vezetőjét, és Huszár Sándor anyagbeszerzőt, akik nemrég mentek nyugdíjba. A szakszervezeti bizottság az ünnepség keretében a nyugdíjasokat 200, az idén nyugdíjba lépőket pedig 500 —500 forint jutalomban részesítette, majd a 70 régi munkatársat fehér asztalnál látta vendégül. Kopa László Az ÉRDÉRT Dózsa György úti fatelepén dr. Várady Zoltánná telepvezetőtől érdeklődtünk, hogy az építkezésekhez milyen faanyagokat vásárolnak leginkább és ki tudják-e az igényeket elégíteni? — A múlt év végén a tavaszi építkezésekhez sok faanyagot előre megvásároltak. Ennek ellenére a mostani tavaszi kereslet nem csökkent, miután telepünkre a helybelieken kívül a környékből, sőt távolabbi vidékekről, Jászberénytől Kiskunfélegyházáig sokan jönnek vásárolni. A legtöbb építési faanyagot a tetőszerkezetekhez veszik, a gerendáktól a cseréplécekig. Sok sárdeszka és farostlemez elfogy. Sokan vásárolják a színes lemezeket, a salétromos falak burkolására. Keresett cikk a laminált színes lemez, melyet asztalok és székek tetejére, a kívánt méretben árusítunk. Kapható tölgy és akác parketta is. — Általában minden igényt ki tudunk elégíteni, csak néha van hiány a vékony enyvezett lemezekből, melyeket nagyrészben külföldről importálunk. — Nagyobb mennyiségű, olcsóbb építési faanyag érkezett a telepre. Ilyen cikkünk a 2,10,2,40, és 2,7 j méter hosszú, összeilleszthető, kapuknak, kerítéseknek alkalmas nútolt deszka, a kétméteres .sárdeszka, s a divatos falborításra való, fenyő lambéria lemez — tájékoztatott a telepvezető.' K. L. Gyűjtsenek uborkamagot a termelők A konzervgyár termeltetési osztálya közölte, hogy a jövő esztendőben nem osztanak ingyenes uborka vetőmagot. Ezért felhívja a termelőket, hogy az idén gyűjtsenek vetőmagot a nem hibrid fajta „Nimbusz” uborkából, mert a hibrid fajtájú növények mag- vából elkorcsosult termés várható. Modellezők idénynyitó versenye Hatvanban rendezték, több mint száz indulóval a kelet- magyarországi vitorlás hajómodellező bajnokságot, ami megyei bajnokság és az úttörő-olimpia megyei viadala is volt egyben. Az MHSZ Nk. Kinizsi Modellező Klub 5 hajót vitt el, három újonca élete első versenyén a tanulás volt a fő cél. A körösiek valamennyi hajója értékelhető eredményt ért el, ami figyelmet érdemel a sportágban. A Pest megyei bajnokságban : ... 2. Józsa Rozália 30; 3. Hídvégi Balázs 12 pont (D 10-es kategóriában). DX kategóriában; ... 3. Tanai István, 4. Huber Zsolt, 5. Tarcsi Balázs (a felnőttekkel együtt versenyeztek). Az úttörő-olimpia értékelésében: 1. Tanai 18; 2. Huber 18; 3. Tarcsi 12 pont (Nk. Arany Iskola). Minden kategóriában együtt rajtolt az összes korcsoport. Asztalitenisz A Sportotthonban hármas férfi csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzésre került sor, Színházlátogatás - CSÉB-bel A Toldi Miklós élelmiszer- ipari szakközépiskola CSÉB- tagjai, az iskola autóbuszával, közös fővárosi kulturális programban vettek részt. A Pesti Színházban Örkény István Macskajáték című tragikomédiája jó szórakozást nyújtott a dolgozóknak. Nevelői kirándulás A Petőfi Sándor általános iskola nevelőtestülete és az innen nyugdíjba ment pedagógusok, valamint hozzátartozóik a Pilis hegységbe kirándultak. A parkerdő, Dobogókő és a Szurdok-völgy szépségeiben gyönyörködtek. Hová, hányán mennek? Táborozó úttörők Pihenés és továbbképzés Nagy Balázsné városi úttörőtitkár tájékoztatta lapunkat az úttörők és kisdobosok nyári üdültetéséről. A balatonakali táborban kisdobosok és úttörők június 25- től augusztus 27-ig, összesen 650-en nyaralhatnak. Az utolsó csoport részvevői a KISZ- isták lesznek. Zánkán, az úttörővárosban kiváló úttörők táboroznak, városunkból húszán, és a Törvénykönyv pályázat győztesei az Arany János általános iskolából. A csillebérci országos táborba tizennégyen jutnak el. Ott tartják a továbbképzést a csapatvezetők részére. Zamárdi- ban őrsvezetőképzésre, a titkári teendők ellátásának elsajátítására Nagykőrösről negyvennyolcán utaznak. Ezen felül a II. Rákóczi Ferenc általános iskolából ketten jutalomtáborozáson vesznek részt, mert a városban elsőként teljesítették a vállalt társadalmi munkát. Sződligeten ifivezetőket képeznek. Oda a középiskolások mennek tízen, június 20-tól 28- ig. Mátrafüred a pedagógusokat várja a rajvezetőképzés keretében június 25-től július 2- ig. Sz. F. Utolsó simítások míg ezzel egyidőben az utánpótlás egy része Gödöllőn szerepelt. NB Ill-ban: NK. KINIZSI—SZEGEDI SPARTACUS 8:8. Az ismeretlen ellenfélnél neves játékosok is játszottak, de ennek ellenére 8:6 után nyerni kellett volna a Kőházi (3), Pörge (3), Erdei (2), Perlaki — összeállítású körösieknek. Megyei bajnokságban; VÁCI EGÉSZSÉGÜGYI SENK. KINIZSI II. 17:3, az ellenfél sokkal jobb volt a tartalékos helyieknél, Szabó T. 2, Horváth 1 játékot nyert. Váci Kötött ifi II—Nk. Kinizsi ifi 9:1, a váciak rutinosabbak voltak az újonc serdülőket játszató Kinizsinél, Tóth I. J. egyszer győzött. Gödöllő volt a színhelye a serdülő seregszemle megyei fiú döntőjének. Az Nk. Ninizsi 5 fiatalt indított. Csapatban (Szűcs György, S. Tóth János, Gyapai Tamás), a 4. helyen végzett. Egyéniben, körülbelül ötven induló közül Szűcs 4., S. Tóth 7., Gyapai 8. lett. Szombati műsor ATLÉTIKA Gödöllő: megyei serdülő B- kategóriás és felnőtt összetett bajnokság. TERMÉSZETJÁRÁS Budapest: XXV. villamos- energia-ipari találkozó, tájékozódási versennyel egybekötve. TORNA Kinizsi-sporttelep, 15 óra: az Arany János gimnázium torna- és sportünnepélye. ÚSZÁS Városi strandfürdő, 11 óra: a gimnázium versenye. S. Z. Takarékszövetkezeli fiókot nyit Nagykőrösön a Kocsér cs Vidéke Takarékszövetkezet. Piskor Balázs, az ÁFÉSZ címfestője a portálfeliratot készíti. Apáti-Tóth Sándor felvétele Mit látunk ma a moziban? Az lesz majd a nap. Színes, zenés angol film. Kísérőműsor: Zenekar. Előadások kezdete; 6 és í órakor. Éjszakai előadás; A törvénysértő seril’f. 16 éven felülieknek. Előadás kezdete: 10 órakor. \