Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-26 / 148. szám

Szép az új út, de... ! A közelmúltban Pécelen a Bartoshegy utca kapott szilárd burkolatot. ■ Nagy szükség volt erre, hiszen a harmincas évek táján készült makadámút már teljesen tönkrement. Csak a kétoldalt kikövezett árok ta­núskodott arról, hogy valaha itt köves út vezetett. Az ivó­víz- és gázvezeték, valamint a csatorna lefektetése következ­tében a télvégi időben már szinte járhatatlan volt az egyébként igen forgalmas utca. A környékbeliek is örülnek a szilárd burkolatú útnak. El­ismerés illeti az Aszfaltút­építő Vállalat dolgozóit, akik jól és gyorsan készültek el a munkával. Talán túl gyorsan is, mert a helybeli költségve­tési üzemnek, úgy látszik, nem volt elég ideje a szenny­víz-gerincvezeték aknafedelei­nek szintbehozására. Csak két helyen tudták ezt elvégezni. A kátyúk sokat ártanak a gép­kocsiknak, de mégmkább ko­moly szépséghibája az egyéb­ként gyönyörű műútnak. Kár érte! Dobrovolni István Pécel Zsúfolt a busz ismételten kérik az illetékese­ket: a helyszínen vizsgálják meg a járat zsúfoltságát, bár­mely hétköznapon. Gólya József Túra ★ Tural tudósítónk soraival teljes mértékben egyetértünk. Mivel az 5 óra 7 perckor induló személy- vonathoz egyetlen busz szállítja az utasokat — s az is rendszerint zsúfolt, a Volán 20. sz. Vállalat illetékeseinek feltétlenül érdemes lenne megvizsgálni ezt a kérdést. Jelenleg ugyanis a járat annyira tömött, hogy még az ajtókat sem tudják becsukni. Annak ellenére, hogy ezt szabály írja elő. S k?.r lenne megvárni az első balese­tet .. • Kiállítás a szakkör munkáiból Szigetújfalun eredményesen működik a kézimunkaszak­kör. Az ide járó lányok, asz- szonyok kellemes időtöltése­ként rendkívül szép alkotások készülnek. E kis közösség munkáiból nyílt most kiállí­tás, bizonyítva, hogy hasznos tevékenységet fejtenek ki. Özv. Majoros Józsefnc Szigetújfalu Padot kérnék az utasok nyék között idős emberek, kis­mamák, gyermekkel utazók álldogálnak fáradtan a nagy melegben. Ügy hiszem, néni teljesíthe­tetlen az á kívánságunk, hogy padot kérünk a csepeli végál­lomásra. Lehetőleg minél előbb szükség lenne erre. Wédó Dezső Szí getszentmik! ós Beszéljünk a takarékosságról Sok szó esik napjainkban az energiatakarékosságról. Or­szágunk energiában nem túl gazdag, ezért erre a kérdésre fokozottabban kell figyelnünk. Nem nagy ügyről számolok most be, de talán mások is kö­vetik a példát. A tahitótfalui községi tanács tavasszal kapcsoltatta be a Vöröskő út környéki víkend- telepen a közvilágítást. Ezzel komoly pénzeket takarítottak meg, Azért szólok erről, mert akad még olyan vállalati üdü­lő, amelynek hatalmas kertje téli időszakban is nappali fényt áraszt — holott ekkor senkit sem fogadnak. Urban Sándor Tahi Túrán a korai vonatok kö­zül a legtöbb utas a hajnali 5 óra 7 perckor induló személy- vonathoz siet. Sajnos azonban az ehhez kapcsolódó autóbusz- járat miatt sokat bosszankod­nak az utasok. Míg más, jóval kevesebb utast szállító vonat­A szigetszentmiklósi távol­sági autóbuszjárat csepeli vég­állomásán egyetlen pad sem áll az utasok rendelkezésére. Annál is inkább nagy szükség lenne erre, hiszen nem ritka még a negyvenperces várako­zási idő sem. Ilyen körülmé­hoz két autóbusz is viszi az embereket — itt elsősorban a zsámboki helyközi, valamint a túrái helyi járatra gondolok —, addig ehhez egyetlen ko­csival bonyolítják le a forgal­mat. A Volán 20. sz. Vállalat il­letékesei szerint a kocsi ele­gendő ehhez a forgalomhoz. Az utasok azonban egészen más véleményen vannak. Így Ismeretlen szerelő, esőben Vasárnap Szarvasra indul­tunk kirándulni gépkocsival, de a jármű Cegléd határában elromlott. Tanácstalanul vára­koztunk a zuhogó esőben a nyitott motorház előtt. Nem állt meg senki segíteni, egyet­len darus kocsi kivételével. Körszakállas fiatal vezetője nyomban kiszállt a fülkéből, s egyórai munkával rendbehozta a hibás dinamó tekercselését. Amikor azt kérdeztem, mivel tartozom, elmosolyogta magát, s csak ennyit mondott: sem­mivel. S mint aki jól végezte dolgát, folytatta útját. Haza­felé tartott, a családjához. Válasz cikkünkre A nevét sem mondta meg, csk a rendszámát tudtam fel­A Pest megyei Hírlap gö­döllői oldalán a május 8-i számban A forgalmista pénzt küld címmel megjelent cikkel kapcsolatban az alábbiakat közölte levélben szerkesztősé­günkkel Tolnay Zoltán, a Bu- dapestvidéki Postaigazgatóság távközlési és műszaki igazga­tó helyettese: „Pécelen vatóban kézi kapcsolá­sú központ üzemel. A hivatal szol­gálati ideje munkanapokon 8—lí óra között van, szombaton pedig 8—13 óráig üzemel a távbeszélő­központ. Ezt kővetően — tehát 1« és 8 óra között — a községből 14 állomást kapcsolnak be folytonos távbeszélőközponthoz. Így több „élő” vonal köti össze Pécsit a nagyvilággal. A posta a segélykérés lehetősé­gét is biztosította, mert a kórház­ban segélykérő távbeszélő-állo­mást szerelt fel, amelyet a nap bármely szakában erre a célra igénybe lehet venni. Erről a pos­tahivatalnál kifüggesztett tábla is tájékoztatja a közönséget, s ezért nem szükséges a rákoskeresztúri forgalmistát felkeresni. Pécelnek egyébként van két bu­dapesti áramköre, tpliát a közvet­len kapcsolat a fővárossal is adott. Arra azonban nincs lehető­ség, hogy a XVII. kerületben üze­melő pénzbedobós nyilvános táv­beszélő-állomás áramkörét meg­hosszabbítsuk, mert Pécel nem tartozik Budapesthez. A posta anyagi lehetőségeihez képest sokat fordít a távbeszélő­központok és a távbeszélő-hálóza­tok korszerűsítésére, azonban le­hetőségei korlátozottak.” írni: FE 76—46. Ezúton is sze­retném megköszönni segítő- készségét. Sedró Jánosaié Pilis Rímes megjegyzések Rendhagyó módon rova­tunkban ezúttal egy olyan ész­revételt közlünk, amelyet fel­adója — Költői Ádám ceglédi olvasónk — rímbe szedve kül­dött szerkesztőségünkbe. Albertirsa, gázcseretelep Ha megépül az új, bezárják a régit Albertirsai tudósítónk, Vi­rág Mihály elkeseredetten új­ságolta: meg akarják szüntet­ni a helybeli gázcseretelepet — legalábbis ezt beszélik köz- ségszerte az emberek. A kö­vetkezőket írta: ,3a egy mód van rá, arra kér­jük az illetékeseket, ne zárják be a régi gázrseretelepet. Ha ez meg­történne, úgy 13 ezer lakosú nagy­községünkből a szomszéd falvak­ba kellene pb-gázért járni, S azt sem tudjuk, egyáltalán miért akarják megszüntetni a ré­gi telepet'! Hiszen eddig, tudomá­sunk szerint, semmi probléma nem adódott.” Albertirsai tudósítónk ész­revételére az üzemeltetőtől kértünk választ. Nagy Imre, az Albertirsa és Vidéke ÁFÉSZ igazgatósági elnöke el­mondta: mivel a gázcseretelep az energetikai szabványoknak nem felel meg, így valóban meg kell majd szüntetni. De erre csak akkor kerül sor. ha az új telep már felépült. Min­dent elkövetnek annak érde­kében, hogy az építkezést — a nagyközségi tanács költségve­tési üzeme a kivitelező — zökkenőmentessé tegyék. A telekki ielölés megtörtént Al- bertirsának azon a részén, amely az új 4-es út felé, esik. Az új gázcseretelepet — Nagy Imre közlése szerint — előre­láthatólag 1976 folyamán nyit­ják meg. EGY PERCRE Tekintetünk Ceglédre vessük, lakóinak panaszát lessük: Városunkban nincsen tó, se hegv, Nyáron mindenki külföldre megy. Hajtson a Rákóczi úton végig, Csúcsok röpítik föl az égig. S ha locsog a friss nyári zápor, Tengerben is úszhat, aki bátor. Fedjék le az árkot A közelmúltban e hasábo­kon olvastam Lénárt József írását arról: Budaörsön a Ró­zsakért előtt levő szennyvízel­vezetőt lefedték. Örömmel ér­tesültem erről. S mindjárt eszembe jutott az, hogy ugyancsak Budaörsön, a Lenin utcában miért nem lehet ugyanez* megtenni? Az itt levő óvoda előtt a szennyvízelveze­tő árok különösen kellemetlen szagot áraszt most, a kániku­lában. Kérjük az illetékeseket, hogy segítsenek minél előbb e probléma megoldásában. Tóth István Budaörs Budaörs tisztaságáért A budaörsi nagyközségi pártbizottság és a tanács kez­deményezésére Budaörsön to­vábbi utcákra terjed ki a tisztasági mozgalom. Ennek kapcsán a Vízügyi Építő Vál­lalat budaörsi vertikális fő­építésvezetőségének szocialis­ta brigádja vállalta a pártbi­zottság előtti utcarész parko­sítását. A helybeli Vegyes Kis­ipari Szövetkezet vezetősége pedig tehergépkocsival és munkabrigáddal segített az utcákban összegyűjtött törme­léket elszállítani. A cél egyértelmű: otthono­sabbá, barátságosabbá kell tenni környezetünket. Lénárt József Budaörs Szigorúbb ellenőrzést Dunakeszin az állomással szemben nemrégiben meg­nyílt a Pavilon nevű vendég­lő. Tatarozták, s most új kön­tösben fogadja a betérőket. Lenne azonban egy kérésünk: az illetékesek tartsanak itt el­lenőrzéseket, hogy ne legyen rendbontás. Solymosi László Dunakeszi Fejlődő Gödöllő Örömmel látjuk, hogy Gö­döllő fokozatosan fejlődik. Az egykori mezőgazdasági nagy­községet tíz esztendeje nyilvá­nították várossá. Ma már az egykori kiskerteken keresztül műutak vezetnek, toronyházak emelkednek, az előrehaladás megállíthatatlan. Élnek városunkban olyan idős emberek, akik eleinte ra­gaszkodtak a régi, megszokott falusi jelleghez. Ma már azt mondják, nem hitték volna, hogy ennyire megváltozhat a táj képe. Gyárak, intézmények létesülnek, emeletes házakat építenek fokozatosan kielégít­ve az otthonra várók igényeit. Kimondhatatlanul jó érzés mindezt látni, ilyen közegben élni. Árpády János Gödöllő SZERKESZTŐI ÜZENETEK Cs. M., Újszilvás: Nemcsak bosz- szantónak, hanem felháborítónak is tartjuk a levélben leírt esetet. Észrevételét továbbítottuk az ille­tékeseknek. Kivizsgálják az ügyet, s bízunk abban, hogy a szigorú felelősségre vonás sem marad el. Véleményünk szerint csak így ve­hetjük elejét annak, hogy a jövő­ben hasonló eset előfordulhasson. K. I., Szentendre: Panaszát to­vábbítottuk a Volán 20. sz. Válla­lat illetékeseinek. a vizsgálat eredményéről önt is tájékoztatjuk e hasábokon. Sajnos levélben hiá­ba keresnénk, hiszen a pontos cí­mét nem közölte velünk. K. S.-né, Gödöllő: Az érintett községek orvosi ellátására vonat­kozó észrevételét továbbítottuk a Pest megyei Tanács egészségügyi osztályának. Amennyiben észre­vétele jogos, bizonyára az intéz­kedés sem marad el. Cs. I., Pomáz: A kérdéses áru szavatossági idejét a csomagoláson minden esetben fel kell tüntetni. Panaszát egyébként az érdekeit szervek levizsgálják, s e hasábo­kon tájékoztatjuk ennek eredmé­nyéről. N. Gy., Vác: Jóleső érzéssel ol­vastuk sorait: a váci Szőnyi Tibor Kórház H. számú belgyógyászati osztályán milyen lelkiismeretes, gondos ápolásban részesült. A Vo­lán 20. sz. Vállalatra vonatkozó észrevételét továbbítottuk a válla­lat igazgatójának. T^rí Lászlónak. A vizsgálat eredményéről önt is tájékoztatjuk. A módosított határidő: szeptember 30. Mikor lesz villany a Páva utcában ? Százhalombatta dunafüredi részén, a Páva utcában 13 család él. Valamennyien alá­írták azt a levelet, amelyet e településről Reszelő Istvánná (Páva u. 8.) küldött szerkesz­tőségünkbe. A következőket hozták tudomásunkra: „Százhalombatta dunafüredi ré­szén, a Páva utcában lakunk. ÚJ település ez, a családi házak j<ava része az elmúlt években épült. Sajnos azonban két komoly prob­lémánk van: a vízzel és a vil­lannyal kapcsolatban. Az ásott kutak telve talajvízzel. Ha inni akarunk, a folyadékot előbb fel kell forralni, majd két napig üle­pedni hagyjuk. Elég nagy gond ez, hiszen nem egy család két-három kisgyermeket is nevelT Nincs villanyunk. A környező utcákból — ahová már elérkezett az áram — jóindulatú szomszédok segítségével a legkülönbözőbb csatlakozásokon keresztül jut hoz­zánk a vezeték. Természetesen ez a módszer szabálytalan, sőt ve­szélyes is, de mi mást tehetnénk? A nyári melegben legalább a hű­tőszekrényeket működtetni kell, mert az étel gyorsan megromlik. Meddig tart ez az állapot? Mire számíthatunk a közeljövőben?” Nemcsak a tanácson múlt A Páva utcaiak észrevételé­re a százhalombattai városi tanácson kaptunk választ. A problémával kapcsolatban dr. Kránitz József, a városi ta­nács vb-titkára, Jánky Zoltán tervcsoportvezető, valamint Udvardi János, a helybeli ivó­víztársulat elnöke a követke­zőkről tájékoztatott bennün­ket: — A lakók türelmetlensége teljes mértékben érthető, de a tények egyértelműen bizo­nyítják: a városi tanács min­dent elkövetett annak érdeké­ben, hogy a Páva utcaiak ne­hézségeit megoldja. Ez sajnos nemcsak rajtunk múlt. Fris­sen parcellázott részről van szó, amely az elmúlt évben népesült be. A Villanyszerelő­ipari Vállalattal, mint kivite­lezővel, több szakaszból álló szerződést kötöttünk e körzet villamosítására. Égnek már villanyok a Széchenyi—Fogoly —Stromfeld Aurél utca által határolt részen, ahol a megle­vő nyolcvan telek túlnyomó többsége beépített. Ezt a terü­letet két évvel korábban par­cellázták, mint a Páva utcát, így rájuk előbb sor került. Az egész dunafüredi részt — A Páva utcába mikor jut el a villanyvezeték? — Az eredeti szerződés sze­rint a kivitelező vállalatnak 1974. december 31-ig kellett volna elvégezni ezt a munkát. Azért kértek határidőmódosí­tást, mert a hálózat megépíté­séhez szükséges anyagokat a gyártó cég csak ez év második felében tudja részükre szállí­tani. Ilyen körülmények kö­zött a Páva utcában ez év szeptember 30-án gyullad ki a fény. Bízunk abban, hogy a módosított határidőt tartják majd a kivitelezők. Annál is inkább szükség lesz erre. mi­vel a következő esztendőben terv készült az egész dunafü­redi település elektromos hálózatának rekonstrukciójá­ra: ennek az a célja, hogy az évtizedekkel ezelőtt parcellá­zott, s beépített területeken is — ahol meglehetősen túlter­heltek a vezetékek — idővel minőségi javulást sikerüljön elérni. Előzetes elképzeléseink szerint még az idén elkészül a lakótelep és Dunafüred között a közvilágítás, jövőre pedig a Vasút utca villamosítását végzik el. Állami támogatással — Mi a helyzet az ivóvíz­zel? — A levélben említett, ta­lajvíz okozta problémát meg­oldja az a belvízelvezető árok, amelynek java része betonnal bélelt, s elkészült már. Az ivóvíztársulathoz tavaly ta­vasszal csatlakoztak a duna- fürediek. Területükön a ge­rincvezeték jóval az eredeti­leg kitűzött határidő előtt megépült. Most már csak a házi bekötések maradtak hát­ra. Erre a célra azok a lako­sok kaphatják meg az enge­délyt, akik korábban fizették a hozzájárulást. Annak idején bizony nem egy családot nehe­zen sikerült meggyőznünk ar­ról, miért fontos a hozzájáru­lás fizetése. Belátták, hogy ez valamennyiünk közös érdeke. Eddig a dunafüredi részen 200 bekötési engedélyt adtunk ki. A gerincvezeték megépítése egyébként 12 millió forintba került, s ennek az összegnek 40 százalékát állami támoga­tásként kaptuk. Ügy hisszük, nincs szégyenkeznivalónk: tíz­ezer lakosú városunkban az összefüggő belterületi részen az itt élő emberek 97 százalé­ka vezetékes ivóvízzel rendel­kezik. Véleményünk szerint a fenti válasz nemcsak a Páva utcaia­kat érinti. Valóban meggyő­ződhettünk arról is, hogy a városi tanács erejéhez mérten, anyagi lehetőségeit figyelembe véve, mindent elkövet a terület fejlesztése érdekében. De saj­nos, nem megy minden egy­szerre ... Falus Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom