Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-22 / 145. szám
8 ~y^J(holóL j-^eót mecjijélen Bányász Béla festői missziója Bányász Bála 1927-ben született Budapesten. Jelenleg Vecsésen él, és alkot. Nagy István életműve sokrétűen határozta meg fejlődését nemcsak azért, mert oldalági rokona, hanem azért is, mivel a festői cél megvalósításában is az ő eszményeit folytatja. Ügy is, mint alkotó, úgy is, mint az 1970-ben alakult Dél-Pest megyei Nagy István csoport elnöke. Autód!diakta. Hincz Gyula és Szentiványi Lajos irányításával lett művész. 1954-től szerepel rendszeresen Pest megyei kiállításokon, ahol több díjat nyert, önálló tárlata nyílt Vecsésen 1961-ben és 1967-ben. Jelentősek portréi. Az arc formáiban képes magatartását megörökíteni, nem elégszik meg az anatómiai lenyomattal. Különösen szép sikert ért el az Alvó gyermek meghitt formáinak festői értelmezésében. Az ő világa Vecsés intim környezete, munkásfejek értelmes csöndje, a tárgyakban feltárulkozó élet számtalan színes megnyilvánulása. Cipe- kedő asszonyainak heves lépteiben ugyanolyan méltóság tárulkozik fel, mint a Zebe- gényi kikötő csónakjainak karakterében. Komolysága önismeretének fontos tartozéka — eredményeit nagyban meghatározza. Tartalmas célkitűzés, tartalmas megoldás jellemzi minden művében, — vonalvezetése életismereten alapszik. Szívós küzdelemmel halad lépésről lépésre előre, a Nagy István csoport tagjainak, szövetséges társaknak a figyelmétől kísérve. Élete, életük nemcsak művészi készülődés, hanem misszió; hidat vernek a képzőművészet és a dabasi, monori, nagyká- tai, ráckevei közönség között, hogy gazdagodva, gyönyörködve járjanak rajta. Losonci Miklós Csónakok Bányász Béla alkotásai Munkásfej MAJOR JÁNOS: Arcunkba hó\ tüzes könny vet* Zuzxnara-lotic zizzen. Díszes páncéllngben, sisakban a vadrózsa véres szirmot hány a hóra. ört-áHó jegenyék fölött vadliba-ék gágog; indul a hazából délre egy seregnyi vándor. ZELK ZOLTÁN: Anyáink szemében a gond — látens szégyen — éles arabeszkjei égnek, idillünk elleni vádiratra varjak, rókák tamáskodnak, s holnap iszonyú közönnyel arcunkba hó, tüzes könny ver. Rezgő ösvényen Nyolc hónapja csak akkor ácsorog autóbuszra várva, ha orvoshoz megy kezelésre, különben naphosszat paplan alatt. Szerencséjére, olyan nagy dohányos, hogy ágyban fekve is elszív naponta negyven cigarettát, így ha küld sugarat kintről a tiszta ég, bámulhatja a napsütötte füst ösvényét az ablak s a fal között. Fogja egyszer magát és csak úgy pizsamában, karjával egyensúlyozva ahogy a kötéltáncosok, elindul azon a rezgő ösvényen. ’kMHop 1975. JÜNIUS 22., VASÄRNAP TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: Idegen látogató r----------------------. erősen ko| Középkorú, I paszodó.----------------------- nagy, kerekarcú férfi óvakodott elő a csengetésre, csíkos frottír fürdőköntösben és papucsban. Apró szemében gyanakvás, ahogy az idegenre lesett, aki galambszürke nyári öltönyben, kihajtott fehér ingben, kezében három szál fehér szegfűvel és egy üveg tokaji szamorodnival mosolyogva állt az ajtó előtt. — ön csengetett? — kérdezte a papucsos, majd a biztonság kedvéért körülnézett, de az idegen férfin kívül más nem tartózkodott a gangon. Még Ruzicskáné szürke folyószeme sem tüzelt az örökös lesőállásból, ő is behúzódott a nyári hőség elől. Vagy inkább fedezékbe vonult, mert a függöny alig észrevehetően, de meglebbent — Jó napot kívánok — mondta az idegen, miután egy bóli ntással elismerte a csengetés tényét. — Dr. Bács Húgóhoz van szerencsém? A papucsos csak morgott valamit a köszönésre is, a Bács Hugóra is, közben a tekintete még gyanakvóbbá szűkült. De egyben gondolkodóvá is, mintha az emlékezetében kutatna. — Ne haragudjon — tűnődött —, de mi... ugyebár ... — Ügy van — helyeselt az idegen a ki nem mondott szavakra is —, mi nem ismerjük egymást. Ebben egészen biztos lehet. Nem súgtam önnek az iskolában, nem álltunk együtt őrségben a katonaságnál, nem voltam tanú az esküvőjén és nem dolgoztunk soha egy munkahelyen sem. Itt most egészen másról van szó.------------------------ De miről, __ Másról ?.„ kérem? ... — -----------------------Ugyanis — magyarázta az idegen, —, ma itt ebédeltem, a „Farsangi fánk”-ban. Nagyon kellemes hely és kitűnően főznek. Régen ettem olyan jó zúzapörköltet és a sztrapacskájuk előtt meg egyenesen le a kalappal. Aztán, ahogy ebéd után sétálgattam és figyeltem az embereket, örökösen az motoszkálj a fejemben, hogy nem jól van ez így. Itt élünk egy városban, Budapesten és még csak nem is köszönünk egymásnak, leszámítva azt a szűk réteget, akikkel közvetlen kapcsolatban állunk. Pedig mi valamennyien ismerősök vagyunk, hiszen egy nyelvet beszélünk, egy levegőt szívunk, sokszor bizony büdöset, kormosat és ahogy meditálgat- tam ezen az egészen, elhatároztam, ennek a magam részéről véget vetek. — Hogyan? ;Nem értem, miről beszél? Az előbb azt mondta, mi nem ismerjük egymást ... vagy talán mégis ... ugye az ember memóriája az évek folyamán ... — Nyugodjon meg — mosolygott elnézően az idegen —, mi valóban nem ismerjük egymást a szó köznapi értelmében, de tágabban értelmezve igen. No, nézzük csak! Vásárolt már ön a Corvin áruházban? — Vásároltam, de ez... — Evett már málnakrémet a Lenin körúti Pálma presz- szóban ? — Nyilván ettem, kérem, hiszen ugye... — Sétált már szeptemberben a Rákóczi úton a Rókus kápolna és az Uránia mozi közötti részen délután hat körül? — Szeptemberben? Rókus kápolna? Uram, bizonyára megtörtént, de még mindig nem tudom, hogy ... — Pedig igazán egyszerű. A Corvinban nemrégen vettem öt zsebkendőt, ott állhattunk egymás mellett a pultnál és nincs kizárva, hogy a Pálma presszóban is az ön után elmosott pohárban hozták nekem a málnakrémet. És a Rákóczi út szeptemberben! Hányszor nézhettük ugyanazokat a képeket az Uránia mozi előtt, vagy sétálgattunk egymás lábnyomát taposva azonos ritmusban. Még talán a pulzusunk is egy ütemre vert. Magának mennyi általában ? — A puzusom? Nyolcvan ... igen, azt hiszem, nyolcvan ... — Na látja! Nekem is pontosan annyi. Aztán ott vannak még a buszok, a villamosok, hányszor foghattuk ugyanazt a kapaszkodót, ugyanazon a helyen. Vagy említhetek egy szélsőséges példát, a Vidám Parkot Ugyanazzal a légpuskával lőhettünk célba és ön ugyanúgy nem talált, mint én. Soroljam tovább a példákat? Ugye, hogy szükségtelen? Eny- nyi is meggyőzheti arról, hogy ismeretségünk már nagyon régi. Ezért határoztam el, hogy levizitelek önnél, akivel ugyan konvencionálisán nem ismerjük egymást, de a lehetőség naponta adott. Most meg különösen, hiszen szép nyári vasárnap van, jól ebédeltem, jó a közérzetem és miért ne osz- szam meg ezt az érzést önnel is? — Dehát — hülledt a papucsos —, miért éppen én ... mi... vagyis, hogy éppen nálunk? ... — Jogos a kérdés, hiszen valóban több száz ezer ismeretlen ismerősből kellett választanom. Nos, a bérház neobarokk homlokzata tetszett meg, ugyanis valamikor építésznek készültem és rajongásom a szép épületek iránt azóta is megmaradt, sőt fokozódott. Bejöttem és a kapu alatti névtáblákon behunyt szemmel ráböktem egyre. Ön volt az. A kedves Bács Hugó, gondoltam elégedetten, igazán örülni fog, hogy végre már személyesen is megismerhetjük egymást! És most engedje meg, hogy én is bemutatkozzam. Kömény Kelemen vagyok, okleveles közgazdász ... .-------------------------------: álmoI A papucsos mögött | san--------------------------------- hunyorgó szemmel most feltűnt a felesége is. Kese szőke hajában megannyi fémkullancs- ként' számtalan csipesz kapaszkodott, virágos pongyolája dobhasán lazán összekötve. — Valami baj van, Hugó? — Kezét csókolom — hajolt meg Kömény Kelemen és a szegfűket elegánsan a nő felé nyújtotta. — Hölgyem, fogadja el tiszteletem csekély jeléül ... Az asszony csodálkozva mozdult a virágért, de Bács Húgó elkapta a karját — Ne fogadd el — sziszegte és nagy kerek arca kivörösödött a dühtől. — Ez az ember őrült vagy szélhámos, vagy ez is, az is, mit tudom én! És most uram, lesz szives addig tisztulni, amíg nem értesítem a rendőrséget! Azt hiszi, minden mesét beveszek? Jól tudom, hogy a csalók különböző trükkökkel, rafinált módszerekkel dolgoznak, de az én eszemen még egy sem járt túl! Virággal kezdődik, az értékeimmel folytatódik és a bíróságon végződik az ilyen vizit! — De, kedves Hugó úr ... — Magának én nem vagyok Hugó úr! Magának én egy idegen vagyok, érti?! Kotród jón azonnal, mert nem állok jót magamért! Minden reggel súlyzózok, expanderezek és akkora pofont tudok adni, hogy a mentők szállítják el! — Legalább a bort... Az ajtó becsapódott és Kömény Kelemen tanácstalanul kotorászott cigaretta után. Vajon ez igaz? Ez a drága Bács Hugó ilyen lenne? Ilyen csökönyösen régimódi? Ilyen betegesen bizalmatlan? Ilyen aggasztóan agg minden új befogadására, ami egy kicsit is elüt a megszokottól? Nahát, ezt azért nem gondoltam volna! A szegfűk közül egyet betett a gomblyukába, kettőt egy köztéri absztrakt szobor talapzatára, a bort pedig megitta egy pádon és aztán már újra nagyon kellemesen érezte magát, elhatározta, hogy a jövő vasárnap valahol újra kísérletezik egy rendhagyó vizittel .. | Amikor az idegen | után bevágta az ajtót, Bács Hugó nyomban a feleségére támadt: — És most mondd meg, ki volt ez? — Honnan tudjam? Te beszéltél vele. — Ne add az ártatlant! Egy vadidegen pasas nem állít be virággal és borral. Ennek valami célia volt. Ez akart valamit! Ez téged ismer és így akart betolakodni ide, hogy aztán szépen átlényegüljön házibaráttá! — De Hugó, ne beszélj őrültséget! Ezt az embert én még soha életemben nem láttam ... Esküszöm mindenre, ami szent... — Ne esküdözz, hanem áruld el végre, ki volt?! Munkatársad ? Barátod ? Szeretőd ? — De, Hugó ... — Ne Kugózz, hanem beszélj ! De különben kár is minden szóért! Most már tisztán látok! Tévedtél, ha azt hitted, engem át lehet ilyen átlátszó trükkel ejteni! Ez a szegfűs nyikhaj a szeretőd volt, akivel szépen kiterveltétek, hogy valamelyik vasárnap felpofátlankodik egy szirupos mesével, amin majd meghatódom, barátommá ölelem, és aztán szabad a gazda! Jöhet bármikor! Főleg akkor, amikor vidéken vagyok kiszálláson! Az asszony sírt. A hajában vacogtak a csipeszek. Fogad- kozott, hogy semmi sem igaz az egészből, és nem érdemli meg ezt az aljas gyanúsítga- tást. Aztán elkeseredve át- kozódni kezdett. Megosztva átkait az idegen és a férje között, aki egyre dühödtebben hörögte a maga igazát. — Azt hittétek, hülye vagyok?! Egy idióta?! Egy ökör?! Hát nem, kicsikém, Bács Hugót nem lehet ilyen nevetségesen becsapni! Erre sokkal jobban fel kellett volna készülnötök! Vagy felkészültetek? A borban cián volt? Beszélj te, mert megfojtalak, a borban cián volt?! Vagy csak egy fél marék altató, hogy amig én a kását fújom, ti itt vidáman hemperegjetek?! Te aljas... te ringyó, hát már a gyerekekre sem vagy tekintettel?!... De ne félj, ez nem marad ennyiben ... ezentúl minden lépésed figyelem és ha elkaplak a szeretőddel, kikészítelek mindkettőtöket!...------------ — tervezgette Kö| Igen mény Kelemen es—--------- ti fogmosás közbe n —, azért a jövő vasárnap újra megpróbálom! BORBÉLY TIBOR VERSEI: Tiszta lap Amíg hozzám nem érsz, tiszta vagyok, s ürességem az erényem. Te próbálkozó] toliaddal bátran, majd félbehagyva szemétbe dobsz, hol én, meg sokezernyi társam arra gondoltunk, mit üzenünk kérdezetten: nem a tollad kéne egyetlen egyszer szemétre dobni? Mester! Ezerszer.; újra... Elővettek, ha kenyeret szelni kellett. Vittek bálba. Jól kdfenve, csizmaszárba. Vígsághoz is csak szolga kellett, kit, hogy tehesse dolgát: ezerszer, mindig, újrafentek. Mára már csak nyelem maradt. Fának is használhatatlan, apró darab. Mégis lehet, — tán újra élek. Jó leszek a fejszenyélbe, fejszefejhez jól feszítő, összetartó kemény éknek. SZÉKELY DEZSŐ: Ébredj velem Most háború van sokfelé szívem álarc mögött késes nyugalom Vértelen kardom az ének a szó halálig tart a riadó szeretlek nagyon Ha sírsz a szemed csillag-temető ébredj velem tartósabb örömre A csapzott éj a kifulladt komondor küszöbünkön horkol s álmában is értünk nő a körme. SZTRVÁC JÓZSEF: Lettél világom ölelni tiszták kezeim Ágyékom ártatlan Számnak szerelmed amnesztiát ad Bűntelen élünk ölelünk szemérmetlen világ előtt kibicelhet a kandi népség legális nászágyunk a föld • « • Mit összehordtak szerelmünkre avart szemetet őszt telet ruháinkkal lehányjuk azt is elalszom elhalok veled s mielőtt egymásra zárult( testünkre rátalál a holnap gondolataim lepedőjén homlokomon a ráncok elcsitulnak • • * Elévül benned ifjúságom minden mítosza Sok csalárd legenda Hogy élni van hazám s ha halnék eltemet család Magamra mégse maradjak öledhez szegődtem cselédnek gazdám lettél lettél világom hitelesíti tested tisztaságom
