Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-18 / 141. szám
Hányadik lesz az idén a Mathiász brigád? Hetven mázsa hektáronként - Nem hiányzik az eső A központi irodában néhány szám, adat kerül a noteszembe, mielőtt Hajdúk Bálint, a monori Kossuth Tsz szőlészeti üzemágvezetőjének motorkerékpárjával elindulnánk a hajdani Földváry-birtokra, a tsz hatvanhat hektáros szőlőjébe. A számok szerint: 66 hektárból 23 korai, 43 „rendes” érésű borszőlő. Száz- huszonnégy hektáron már két esztendeje végzik a tereprendezést, a talajjavítást, 1976- ban kívánják betelepíteni: ide is borszőlő kerül. Megéri. Az idén hetvenmázsás termést terveztek hektáronként, tíz mázsával többet a tavalyi tervnél. Pedig a múlt, rossz, esős esztendőben is -75 mázsa lett az eredmény ... Gonddal írt brigádnapló Robogunk a bekötőúton, elfut mellettünk a Vetőmagtermeltető Vállalat fajtamegállapító kísérleti telepe, aztán a rozstáblák mögött feltűnik a „fehér ház”: a szőlészet per- metezőtomya. Hajdúk Bálint csöpp irodájának asztalán már vár a brigádnapló. A tsz Mathiász János szőlészeti brigádja a tavalyi versenyben nyolc csapatot megelőzve lett első: a zárszámadáson vette át a tízezer forint pénzjutalmat, a „bronzkoszorús szocialista brigád” cím is ekkor lett az övé. Lapozgatom a gonddal, szeretettel, ügyesen szerkesztett naplót: jól végzi a munkát valamennyi tag. Nemcsak a tervtúlteljesítést örökítették meg: hangulatos bejegyzések tanúsikodnak a közös programokról, kirándulásról, házépítésről, nyaralásról. A vendégek — a tavalyi esős szüretben segédkező üzemi brigádok — is írtak a naplóba. Jó negyedórája olvasgatok, jegyzek már, amikor feldübörög a torony mellett egy traktor: kifogyott a vegyszer a tartályból, utánatöltik. Negyedszer permeteznek már — nem akarnak „meglepetést”, ez az eső utáni fülledt meleg nem a leghasznosabb a fürtöknek, leveleknek. — A brigádtagok kapálnak, van még néhány maradék gazos sorunk. „Vendégmunkásaink” — harmincán vannak — a zöldkötözést végzik. Várjuk a gyerekeket is, a bizonyítványosztás után jönnek majd. Vendégmunkások között A sárgára festett, kétkerekű csézán minden órában friss vizet visznek a szőlőben dolgozóknak. Hatalmas a terület, gyalog nemigen lehetne körbejárni — felcseréljük a motor- kerékpárt a lassan kocogó járműre. Az oszlopok között feszülő drótokon itt egy pulóver, ott egy kendő: ahogy erősödik a meleg, úgy szaporodnak a levetett ruhadarabok. Az alkalmi munkások kis csapata szétszóródott a tőkék között, többségük a Cinka Panna és a Bercsényi utcából jött. Molnár Jenőné felemeli a fejét, megtörli a homlokát: — Ha a kötözésnek vége, itt maradnék továbbra is, más munkára ... Kell a pénz, van helye, négy gyereket nevelek. A legnagvobb lányom virágkertésznek tanul. Üj a házunk, nem teljes még a berendezés. Amit itt a kötözéssel keresek, abból szőnyeget veszek majd és felruházom a gyerekeket... Idős Gulyás Imréné 66 éves — és első a sorban. A gumigyárból ment nyugdíjba, jól jön ez a kis kiegészítés. Itt van egyébként két menye, unokája is: Púpos Margit 12 éves, ő rövidített munkaidőben kötözi a vesszőket. Jöhetett — nem kell pótvizsgára készülnie a nyáron. — Minden pénzt anyunak adok. A Cinka Panna utcában lakunk, leszakadt a házunk teteje ... Építeni szeretnénk ... Csak ne essék! Távol dübörögnek a permetezők, itt szalmakalapok bukkannak ki a dús levelek közül: a Mathiász brigád. — Csak eső ne jöjjön! Tegnap délután is kivert bennünket a sorból. Pedig, időben rendbe akarunk tenni mindent, az idén sem adjuk alább az első helynél! Visszafordulunk; a fehér házhoz megérkezett Solti János gyógyszerész: ellenőrzi a permetlékeverést, a biztonsági intézkedéseket. — Minden rendben — mondja. — Indulhatunk! Koblencz Zsuzsa Július 1-15 között kézhez kapják az adóíveket Közeledünk a félév végéhez. A monori járás községeiben is készülnek a tanácsok a félévi zárszámadásra. A községi költségvetések egyik fedezete a lakossági adókból származó bevétel. Ismeretes, hogy március 15-ig pótlék- mentesen lehet befizetni az első félévi adót. Sokan tettek eleget ily módon állampolgári kötelezettségüknek. Vannak azonban jócskán lemaradók is. Néhány községben lemaradás mutatkozik az időarányos teljesítésben. Ezeket az adózókat felhívás útján értesítik a befizetés sürgősségéről — kaptuk a tájékoztatást a járási hivatal pénzügyi osztályán. A következő hetekben megfeszített munkát végeznek majd a községi tanács adóügyi dolgozói. Nem kevesebb, mint 33 ezer adózó állampolgárt tartanak nyilván a járásban, ennyi adóívet kell kitölteniük. Az íveket július 1—15-e között kapja kézhez mindenki. Az idén az adózó állampolgárok az adóív mellé kis formátumú, kilencoldalas tájékoztatót is kapnak, amely tartalmazza a legfontosabb rendelkezéseket az adóalapokról, az adókedvezményekről. A kiadványt a Pest megyei Tanács készítette és a lakosság ingyen juthat a tájékoztatóhoz. (g-) Háztartási kisgépek 40 millióért Ország-világhírűvé vált a vecsési Ferroelektrika Szövetkezet Vecsést elsősorban a híres, jó ízű káposztája tette ismertté, de újabban néhány év óta a Vecsési Háziipari Szövetkezetben előállított ipari termékek is eljutnak, kedveltek az ország minden részében és a Ferroelektrika Szövetkezet készítette elektromos háztartási kisgépek, a kézi hajszárítók, a hajsütővasak, a rendkívül praktikus kézszárítók, melegítőpárnák és az egyre több háztartásban megtalálható fűtőolajpumpák ugyanúgy. A fordulat éve: 1968 Mielőtt a jelenről beszélnénk, emlékezzünk kicsit a múltra is — kezdi Csdszi Sándor, a Ferroelektrika Szövetkezet elnöke: — Szövetkezetünk 1948-ban alakult tizenhét fővel, s akkori tevékenységünket elsősorban a szerteágazó szolgáltatások jellemezték egészen 1968-ig, amikoris „levált” a szolgáltató részleg. Valójában a hatvanas évek végén kezdődött el a háztartási elektromos kisgépeinknek - fejlesztése, gyártása. — Az első nagyobb sorozat melyik termékből készült? — A kézi haj- és a kézszárítóból, néhány év óta a melegítőpárnával és hordópumpával bővült profilunk. — E termékek készítésén túl egyéb tevékenységet is folytat a szövetkezet? A kérdésre Miczkó János műszaki vezető válaszol: — Igen. Asztalos-, festő-és vasasrészlegünk ' számottevő termelési értéket állít elő. Például: asztalosrészlegünk jelenleg egészségügyi berendezéseket készít szovjet megrendelésre ... Szövetkezetünk idei terve 50—54 millió forintra tehető, ebből mintegy negyvenmillió a háztartási kisgépek forgalmazásából, a többi a már említett egyéb tevékenységből származik. Az idén: 80 ezer hajszárító összehasonlításul: 1970-ben a húszmillió össztermelési értéket sem érték el. Jelenleg igen jelentős, mintegy 8—9 millió forintra tehető csak az ez évi exportterve a szövetkezetnek. Bulgáriába, Csehszlovákiába is eljutnak a Ve- csésen készült hajszárítók, hajsütővasak, sok ezer kézszárító pedig Mongóliába ... — Mondjuk, az általunk legjobban ismert termékből, a kézi hajszárítóból hány készül az idén? — Nyolcvanezernek kell elkészülnie ... Megbízhatók, szemre is tet- szetősek a vecsési szövetkezet elektromos háztartási kisgépei. Nem érdemtelenül kapta meg a „kiváló áru” cím viselésére jogosító emblémát a hajsütő és a hordópumpa. Nyilvánvaló: nem érdemtelenül jutott a szövetkezet — a múlt évben — a Pest megyei KISZÖV vándorzászlajához. Új termékek a láthatáron A Ferroelektrika Szövetkezet mostani létszáma kétszáz fő, figyelemre méltó a szocialista brigádmozgalom. A szövetkezet valamennyi „jegyzett” hazai bemutatón, ipari vásáron részt vesz, legutóbb a BNV-n láthattuk elektromos háztartási kisgépeit, termékeit. Csak természetes, a profilt bővítve fejlesztés alatt állnak újabb termékek is. A szövetkezet vezetői úgy tervezik, hogy a legújabbat — amely találmány alapján készül — talán már az idén, a Pécsi Ipari Vásáron bemutathatják. Jandó István PEST MEGYfl HIRlAP K U LÓN KI A D A S A XVII. ÉVFOLYAM, 141. SZÁM 1975. JÚNIUS 18., SZERDA MegnöveltedetI feladatok Kooperációs kapcsolat az IKARUS-szal Jövőre átadják a monori szolgáltatóházat Az idén különösen megnövekedtek a feladatok a Mono- ri Járási Szolgáltató Szövetkezetben. Tavaly szinte egész évben munkáéi lát ottsági problémával küszködtünk az ipari részlegekben — mondja Fodor Mihály, a szövetkezet elnöke. — Az idén javult a helyzet, műszaki vezetőt állítottunk be, s ez már az első félévben kedvezően éreztette hatását. Különösen az első negyedév termelésével lehetünk elégedettek, a másodikban egy kis megtorpanás volt, a megrendelések egy részét ugyanis a megrendelő visszavonta. Az ecseri és a monori lakatosrészleg a KERIPAR-ral már évek óta kooperációs kapcsolatot tart fenn. Monoron étel- melegítő pultokat, Ecseren hűtőberendezéseket, alkatrészeket és hűtőtesteket gyártanak. Ugyanakkor megszüntették a hűtőkamrák és pultok gyártását, amely nem volt gazdaságos a szövetkezet számára. Üj partnerre is akadt a szövetkezetünk. A Gépipari Szövetkezeti Vállalat házgyári sablonokra adott nagy megrendelést, amelyet a pécsi házgyárnak szállítunk folyamatosan. Az IKARUS-szal is sikerült megállapodást kötni buszalkatrészek gyártására. Érdekesség, hogy az alkatrészek felületi bevonását (szinterezését) is Gyömrőn, á PEVDI vegyi gyáregységében végzik. E két vállalattal — feltehetőleg — hosszú távon működhetünk együtt. — A szolgáltatásban bővítést, fejlesztést nem tervezünk erre az évre. Az anyagi erők nagy részét a monori szolgáltatóház építésére tartalékoljuk. Már elkészültek a tervek, amelyek szerint a beruházás 6 millió forintba kerülne. Mivel azonban csak 4 millióval rendelkezünk, módosítani kell a tervet. Ennek ellenére még az idén hozzákezd a Monori Építők Ipari Szövetkezete a szolgáltatóház építéséhez a Petőfi és Schölmann utca sarkán. Itt kap majd helyet a női és férfifodrász, a cipész, a fényképész, a háztartási kisgépjavító részleg és a női méretes ruházati szalon. Kedvező eredményeket értünk el a brigádmozgalomban Női kabátok — exportra A Gyömrői Ruhaipari Szövetkezet idei összes termelésének kétharmada bérmunkából származik. A múlt évi 6 millió forintos exportot emelni szeretnék. Ebben az évben főleg NSZK-i megrendelésre női kabátot, szoknyákat gyártanak. Tízezer divatos blézert készítenek, mely iránt egyre nagyobb a kereslet. Képünkön Nagy János a kabátok szélét szegi be a TEXTIMA gyorsvarrógépen. Mutnéfalvy Adorján felvétele is. Két brigád az ezüst-, illetve a bronzkoszorús címmel rendelkezik, újabb hat brigád is alakult az első félévben, célul tűzték ki a szocialista cím elnyerését. A szövetkezet éves terve 20 millió 250 ezer forint. A félév biztató eredményeket ígér, s tagjai remélik, hogy teljesítik az 5,1 milliós szolgáltatási bevételi tervüket is. G. J. Termelőszövetkezet - a lakosságért Sülysápon, a termelőszövetkezet három zöldséges-, illetve gyümölcsüzletet tart fenn, amelyekben főleg a saját termékeit értékesítik. A múlt évben 4 millió 300 ezer forint értékben adták el főleg zöldségféléket, primőrárukat a helybeli lakosságnak. A szövetkezet tagjainak háztáji célokra vetőmagot, szálas takarmányt és holdanként egy mázsa műtrágyát adott. Igennel szavaztak a TÖVÁL dolgozói Kommunista műszak a választás előtt Bár nem vett részt minden vállalati dolgozó a június 14- én rendezett kommunista szombaton, az akkor teljesített vállalások értéke mégis figyelemre méltó. Harmincketten a Bala- ton-partra látogattak. Nem fürödni. Részben a vállalati üdülő épületét korszerűsítették a csatornaszereléssel és egy előtető kialakításával, részben a gyömrői úttörőtábor számára kezdték meg a szociális épület kialakítását, a szintezés, valamint a több mint 17 méter hosszú és csaknem 6 méter széles épület betonkoszorújának elkészítését. Az itthon dolgozók június 14-i bére a Kossuth óvoda központi fűtésének a felszerelését szolgálja, mivel erre ajánlották fel szombati keresetüket. A szombati munka azért egy igen szavazattal is felért, annál is inkább, mert a vasárnapi szavazáson néhányan a technikai lebonyolításban is közreműködtek. (Furuglyás) Elhunyt Hoyth Ferenc Nagyon sokan ismerték mint a Sütőipari Vállalat dolgozóját, még többen mint a volt gyömrői Petőfi Termelőszövetkezet elnökét és mint az egyesült Ecser—Gyömrő Tsz elnökhelyettesét. Hosszú évek óta a gyömrői választási elnökségnek is tagja volt. Temetéséről később történik intézkedés. A járási ifibajnokság eredménye A múlt hét végén a járási labdarúgó-szövetség elrendelte a Vasad—Sülysáp ifimérkőzés lejátszását, mivel az döntően befolyásolta a bajnokság végső kimenetelét. A találkozót a sülysápiak 2 :l-re megnyerték ugyan, de ez kevésnek bizonyult, s így a vecsési ificsapat lett a bajnok. Ök képviselik a vasárnap Gödöllőn kezdődő osztályozón a monori járást. A TABELLA ALLASA: 1. Vecsés 24 21 1 2 114-18 43 2. Sülysáp 24 19 5 — 102-14 43 3. Nyáregyháza 24 Í3 3 6 87-33 33 4. Pilis II. 24 13 4 7 59-39 30 5. Péteri 24 12 4 8 38-33 28 6. Üllő ti 11 5 8 62-42 27 7. Uri RSK 24 9 8 7 50-42 26 8. Monor U. 24 10 j> 12 41-74 22 9. Gyömrő 24 8 5 11 37-41 21 10. Vasad 24 5 5 14 32-77 15 11. Maglód II. 24 4 1 18 15-85 9 1.2. Ecse-r 24 3 3 17 14-87 9 13. Mende 24 3 — 21 14-78 6 (S) Elvesztették hazai veretlenségüket a monoriak Nagykőrösi Kinizsi—Monori SE 2:1 (2:1) Nagykőrösi Kinizsi—Monori SE 2:1 (2:1) Mintegy négyszáz néző szeme láttára az utolsó mérkőzésen vesztette el a monori csapat az 1974/75. évi bajnokságban a hazai veretlenségét. Az óra mutatója még csak az 50. másodpercet mutatta és máris Kalocsa kapujában táncolt a labda. A körösi jobbszélső a félpályáról megiramodott, Gergely és Somogyi csak nézték, hogyan lő a csatár kapura. Az éles, közeli lövést Kalocsa csak kiütni tudta, de egy Szemfüles nagykőrösi játékos közelről a hálóba lőtte a labdát (Gergely és Somogyi hibájából!). Nem sokkal később Szabó erős lövését a vendégkapus csak szögletre tudta hárítani. A 25. percben Lomén centiméterekkel bombázott kapu mellé (nagy gólhelyzet volt!). A nagy monori nyomás meghozta eredményét, mert pár perccel később Kécskei L. egyenlített. Nem sokáig örülhettek a szurkolók az egyenlítésnek, mert a 40. percben ismét a körösi jobbszélső hagyta faképnél Somogyit és Gergelyt és megszerezte csapatának a vezetést. A 44. percben Gergely lövése vágódott kapufáról a mezőnybe és a körösi védelem felszabadított. A szünet után a körösiek védekezésre rendezkedtek be, csak három csatár maradt elől és vezetett veszélyes támadásokat Kalocsa kapujára. A 69. és a 74. percben a monori csatárok valóságos tűzijátékot rendeztek a körösi kapunál, de hol a kapus, hol a védő játékosok hárítottak. Ezen a mérkőzésen a monori csatárok sok gólhelyzetet dolgoztak ki, de igyekezetüket nem kisérte szerencse, igaz, ehhez hozzájárult a körösi kapus nagyon jó védése is. Jók: Kécskei 1., Szabó és Kécskei L. Monori ifi—Körösi ifi 2:0. (Vitéz) MUSOR MOZIK Maglód: Üvegház. Monor: Egy gyilkosság leírása. Nyáregyháza: Vágtass, lovam! Ve- csés: A veréb is madár. / MŰVELŐDÉSI HÁZ Péteriben, 16-tól 18 óráig: az ifjúsági irodalmi színpad; 19-től 22-ig: a színjátszó csoport próbája.