Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-12 / 136. szám
MOHOMIDfn A P E '$ T M E G Y E I HÍRLAP KULONK I A PASA XVII. ÉVFOLYAM, 136. SZÄM 1975. JÚNIUS 12.. CSÜTÖRTÖK Hétfőig; megtekinthető Helytörténeti kiállítás Áíonoron Valii Rezső, a monori 1. sz. általános iskola történelem— ének szakos pedagógusa szenvedélyes régiséggyűjtő. Óbudán lakik, s maga is szívesen szemléli az új építkezéseket a fővárosnak ezen a részén. Nemrég egy épület bontásánál csontvázra bukkant. Azonnal nekilátott a leletmentésnek, amely sikerrel járt. Kiderült, hogy a lelet történeti szempontból is nagyon érdekes. I. István király 1022-ben monostort alapított Óbudán. A felfedezett csontváz a monostor első prépostjának maradványa volt. Bevitte az iskolába, s több se kellett a gyerekeknek, az első szóra ők is hozzákezdtek a régiségek gyűjtéséhez a járási székhelyen. Olyan gazdag anyag gyűlt össze, hogy még selejtezni is kellett a kiállítás megnyitása elölt.' Ezekből a darabokból nyílt helytörténeti kiállítás az Ady Endre utcai iskola egyik tantermében, amelyet már eddig is sokan megtekintettek. ★ — Két évvel ezelőtt már rendeztünk hasonló kiállítást — mondja Vahl Rezső, de azt hiszem, ez még annál is sikeresebbnek mondható. Az V/b., a Vl/a. és b. osztály derekasan kivette részét a gyűjtőmunkából. De talán jöjjön, s nézze meg a kiállított tárgyakat! — javasolja, s máris a kiállító teremben vagyunk. Az egyik legérdekesebb tárgy a múlt század közepéből való tulipános láda, amelynek zárja még ma is működik. Ritkaságszámba mennek ma már a mozsarak is, a hozzájuk való döngölők- kel egyetemben. Belőlük két-, tő is .található a teremben. A kopjafák lassan eltűnnek a községi temetőkből. A gyerekek a megmondhatói: tűzifának használják őket. Az egyik kiállított kopjafa igazán érdekes, 1840-es dátum van rajta. Még az üitetőfába is bevésték a dátumot, 1868-ban készítették. A török korból való az egyik pisztolycscmarad- vány, de a XIX. század pisztolyaiból is előkerült néhány. Szádvári József gombai lakos obsitlevele is előkerült, 1875-ben állították ki Gomba községben, Pest vármegyében . .. Egy másik asztalon régi pénzérmék: Mária Terézia- korona, osztrák és magyar krajcárok. A 30-as évekből való a gumiból készült klisé, amelyet bizonyára valamelyik házinyomdában használtak. Egy könyv is a kiállítás érdekességei közé tartozik. 1912-ben nyomtatták Zürichben, s a címe: A benzinmótor. A Zsolnai-porcelánok világhírnévre tettek szert. Egy porcelánedény itt is látható, 1860- ban készült Pécsett. Az I. és II. világháború dokumentumai közül is előkerült jó néhány. Egyebek között váltópénz, a Vörös Hadsereg ke- resőborítékja. A kiállításon az úttörők ügyeleti beosztást vállaltak, ők kalauzolják a látogatókat. Mggócsi Károlyné, az iskola igazgatója elismeréssel beszél a kiállítás megrendezéséről: A gyerekek lelkesen gyűjtötték össze a padláson, a kamrában és még ki tudja, hol található darabokat, csak azt nam tudjuk, hogy hová tesszük az értékes tárgyakat a kiállítás bezárása után. Nagyon elkelne már Monoron egy falumúzeum, ahol ki lehetne állítani ezeket az értékeket, s megfelelő tárolásról is gondoskodni kellene. Így azonban nem tehetünk mást, felvisszük a padlásra, s ott helyezzük el... ★ Igaza van az igazgatónőnek. A monori járás egyik községében sem oldották még meg a régiségek, értékes tárgyak elhelyezését. Ha máshol nem, a járási székhelyen igazán elkelne már egy falumúzeum, hogy az összegyűjtött emlékek, értékek ne kallódjanak el! Gér József . 2500 pajtás a nyári táborokban Színes, gazdag program várja őket Évről évre több ifjúvezető, úttörő és kisdobos táborozik a nyári szünidőben a monori járásból szerte az országban. Az idén csaknem két és fél ezer pajtás tölthet majd bizonyára felejthetetlen napolcat Magyarország legszebb tájain. Amint Pintér Erzsébet járási úttörőelnöktől megtudtuk, az idén a járási váltótábor Gyulán, a központi sporttelepen lesz. Június 34-től augusztus 17-ig 491 úttörő, 74 kisdobos, 59 ifivezető és 55 pedagógus táborozik a sátortáborban, tíznapos turnusokban. Gazdagnak ígérkezik a tábor programja, hiszen megismerkedhetnek a pajtások a város nevezetességeivel, s a várjátékokat is megtekinthetik. Ebbe a táborba a gombai, az üllői, a monori, a nyáregyházi, a csévharaszti, a vasadi, a bényei, a kávai és a pilisi gyerekek utaznak majd. A gyömrőiek tábora Káptalaníüreden, a vecsé- sieké Aszófőn, a Balaton mellett van. Mindkét táborban értékes társadalmi munkát I végeztek’ a szülők a múlt hó- j napokban. így megszépült ; környezetben várja a tábor j lakóit. Káptalaníüreden jú- j nius 10-én már megkezdte az 1 első csoport a táborozást. Augusztus 28-ig bezárólag csaknem ezer száz pajtás táborozik a kies fekvésű táborhelyen. Aszófőre ötszáz pajtást várnák, a sort a ráckeveiek nyitják meg, június 23-án. Már hagyomár^ak tekinthető, hogy az úri úttörők vándortúrát szerveznek, ezúttal a Mátrába tesznek kirándulást 132 résztvevővel. Hazánk egyik legszebb vidékének megismerésére igazán jut majd idő, hiszen a túrák időtartama két hét. Június 11—21-ig harminc úri úttörő a Ságvári-túrán vesz részt a Pilis hegységben. A vezetőképző táborokban háromszázan vesznek részt a monori járásból, ezek helye: Sződliget, Zánka és Csillebérc. A zánkai úttörövárosban ezenkívül ötven pajtás (főleg fizikai dolgozók tehetséges gyermekei) tölthet bizonyára emlékezetes napokat. Lesz képviselője a monori járásnak a megyei szaktáborban is, Sződligeten, Ba- latonakaliban és Szigetszent- mártonban. A gyömrői Ságvári Endre Űttörőház negyvennégy tagú csoportja Csehszlovákiát keresi majd fel. Tavaly baráti kapcsolatot alakítottak ki a Nováky Hőerőmű vezetőivel, akik táborozásra hívták meg a gyömrői pajtásokat. A monori Kossuth iskola 26 úttörője és kisdobosa pedig az NDK-ba utazik. Július 2-től 18-ig Pest megye testvérmegyeiében, a Sulii megyei Pappen- heimben táboroznak. Az NDK-bcliek július 17-től viszonozzák a látogatást. Hat napig a járással és a főváros nevezetességeivel ismerkednek, majd a hátralevő napokat a káptalanfüredi táborban töltik. Valamennyi tábor színes programmal várja az úttörőket. A jubileumi évre való felkészülés szerepel a leggyakoribb programok között. Ezenkívül mindenütt úszótanfolyamot szerveznek kezdők és haladók részére egyaránt. Nem hiányoznak majd a programból a szellemi vetélkedők, a vidám játékok, sportversenyek sem. Az a két és fél ezer pajtás, aki az idén táborozni megy, bizonyára kellemes emlékekkel tér majd haza a tíznapos turnusok után. G. J. Küldöttértekezlet A Monori Állami Gazdaság szakszervezeti küldöttértekezlete június 14-én, szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik a központi ebédlőben. Akkor választják meg a . 35 tagú vállalati szakszervezeti tanácsot és a 13 tagú vállalati szakszervezeti bizottságot. Jubileumi ballagás A vecsési Kun Béla téri általános iskolában a nyolcas jubileumi szám. Az idei június 7-e az iskolának a születésnapi évfordulóját jelentette. Szülők, nevelők, s elsősorban a ballagó nyolcadikosok az ünnepi órában valamennyien az első lépésekre emlékeztek, hiszen a vadonatúj iskolában ők voltak azok az elsősök, akik immár nyolc év után — mint azt Nagy Istvánná igazgatónő ünnepi beszédében megemlítette — egy iskolában végezhették tanulmányaikat, zavartalanul. A kedves baliagódalok, a hetedikesek búcsúztató szavai, a zászlóátadás, a fegyelmezett, egyenruhás úttörő- csapat, a rengeteg virág, a meghatottságtól könnyező két nyolcadikos osztályfőnök: Szovják Mária és Szlahó József és „gyermekei, az öregdiákok” — felejthetetlen perceket éltek át a résztvevőkkel együtt. (v. i.) Új vezetők, új személyzet Nemrég jelent meg lapunkban az írás: a monori KIOSZ- büfében nem a legkulturáltabb a vendéglátás, gyakori a verekedés, ittas vendégek kérnek bebocsáttatást záróra után is, nemegyszer a rendőrség segítségét kell kérni 4.. Sasinszki József, a büfé vezetője nem magyarázza a bizonyítványát, arról beszél, ami őket is súlyosan érinti: rendet kell teremteniük az „örökségbe kapott” zűrzavaros állapotok között, s ez bizony nem megy egyik napról a másikra. A közelmúltban vették át Gerencsér Miklósnéval a vendéglátó egység vezetését. — Nagyon igyekszünk, valóban mindent azért teszünk, hogy kulturáltabb legyen ez a hely. Én például a saját zsebemből fizetem a takarítónőt, nincs ugyanis takarítói státus, dehát a vendégek nem járhatnak bokáig a szemétben — mondja Gerencsérnél s hozzáfűzi még, kissé keserűen: ...s mivel nincs más; én tartom rendben — amennyire lehet —, az illemhelyeket is... — Arra törekedtünk mindjárt kezdetben, hogy növeljük a vacsoravendégek számát, hiszen a közellátásban itt, Monoron is akadnak még fehér foltok. Adottságaink nem a legtökéletesebbek ugyan... — húzza félre a söntés elválasztó függönyét Sasinszki József: a függöny mögött apró konyha, olyan kicsi, hogy három lépéssel keresztben-hosszában Köszörülés közben A Maglódi Vasipari Vállalat már hosszú évek óta szoros együttmunkálkodó kapcsolatban áll a Villamos Berendezések és Készülék Művekkel. Az egyik legfontosabb maglódi termék a VBKM- vasszerkezet, amelyből évente több mint 15 millió forint értékűt gyártanak. Nagy tételben állítanak elő szerszámszekrényeket is a maglódi gyárban, amelyet a RA- VILL-on keresztül értékesítenek. Képünkön: Szilágyi Mihály a szerszámszekré- nyek keretét köszörüli méretre. Wulnéfalvy Adorján felvétele bejárható. Itt több fogásos vacsorát is készítenek, a zártkörű rendezvények vendégei számára nemegyszer igazi szakácstudományt kívánó ínyencfalatokat ... Hogyan csinálják...? ! — Az ittas vendégekről: nem itt részegednek le, azt tiszta lelkiismerettel állíthatom. Későn, tizenegykor zárunk, ide- áramlanak a már bezárt szórakozóhelyekről. A kerthelyiséget nem zárhatom be előttük. Nem szolgáljuk ki őket: ennyit tehetünk mindössze. — Nemrég egy üres söröskorsót kaptak fel az asztalról, azzal támadtak rám, amikor meghallották a ,,nenr’-et... — mondja Szőnyi Gábor felszolgáló. Vince György, a másik pincér szintén erről beszél: számítaniuk kell a „megtorlásra”, ha valaki ittasan bejut a büfé ajtajáig, s ott elutasítják ... Nehéz a dolguk. Segítséget várnak, hogy népszerű, szívesen látogatott, kedves szóralcozóhellyé tehessék a KlOSZ-t. Elsősorban a kisiparosoktól, hiszen övék a székház, az ő érdekük is, hogy ne legyen rossz a híre. A „szűrőre”, — hogy ne léphessenek közismerten renitens, kötözködő emberek a többi vendég közé —, a jelelt szerint nagyon is szükség _ van. Kérik a rendőrség hathatósabb ellenőrzéseit is. Hogy teljes legyen a kép, erről is szólnunk kellett. Hiszen olyan kevés szórakozó-, vendéglátóhely van Monoron. Ne vesszék el, amire vigyázni akarnak... (k. zs.) Tanévzáró A ceglédi 203. sz. Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézet monori kihelyezett részlegének tanévzáró ünnepségét június 14-én, szombaton délelőtt 9 órakor tartják meg az Ady úti iskola udvarán. MŰSOR MOZIK Gomba: Sellő a pecsétgyűrűn, I—II. Monor: Tűzgömbök. Űri: Dal a szerelemről. Vecsés: A Tenkes kapitánya, I—II. MŰVELŐDÉSI HÄZAK Ecseren, 15-től 18-ig: a népi tánccsoport próbája, Gyomron, 19-kor: KISZalapszervezetek közös klubestje, a házigazda a Járási Szolgáltató Szövetkezet KISZ- szervezete. KIÁLLÍTÁS Monoron, az Ady úti iskolában helytörténeti kiállítás, nyitva 9-től 12 óráig. üttöröiiAz Gyömrőn, 15.30-tól 17.30- ig: rádióépítő szakkör. Befejeződött a járási labdarúgó-bajnokság Gyömrői bravúr Péteriben A járási labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójának mérkőzéseit zuhogó esőben játszották vasárnap. A mostoha körülmények ellenére a mérkőzéseken színvonalas összecsapásokat láthattak a nézők. Ismét gólzáport hozott a forduló, mivel 41-szer zörgött a háló a hét mérkőzésen. A legnagyobb meglepetést ezúttal is a gyömrőiek szolgáltatták: Bravúros győzelmet arattak Péteriben. Nyáregyháza is csak nehezen adta meg magát Mondén, Sülysáp nyolc gólt lőtt a Vasad otthonában. jobb helyzetkihasználása döntött. Góllövő: Konkoly (2), Poly- hos, Szécsényi. Üllő—Vecsés II. 4:0 Üllő, száz néző, vezette: Somszegi. Biztos hazai győzelem született. A bajnokság végeredménye: 1. Sülysáp 24 19 2 3 111- 22 40 2. Uri K.S.K 24 15 5 4 «7- 26 35 3. Vecsés I. 24 15 4 5 83- 22 34 4. Péteri 24 16 2 6 74- 35 34 5. Üllő 24 16 1 7 89- 34 33 6. Gyomra 24 12 1 11 49- 5S 25 7. Pilis II. 24 10 3 11 60- 70 23 8. Mende 24 9 5 10 40- 54 21 9. Nyáregyh. 24 8 3 13 42- 70 19 10. Ecser 24 7 5 12 33- 67 19 11. Vasad 24 3 4 17 28-107 10 12. Maglód H. 24 3 5 16 30- 76 9 13. Monor II. 24 2 2 20 29- 94 6 (Megjegyzés: Vecsés II. eredményei a bajnokságban nem számítanak, így helyezésük a tabellán sem szerepel. Mende és Maglód II. csapatától két büntetőpont levonva, az ificsapat kétszeri ki nem állása miatt.) ■ IFIEREDMÉNYEK: Péteri —Gyömrő 4:0, Vecsés I.—Monor II. 6:0, Üllő—Vecsés XL 4:0, Mende—Nyáregyháza 0:1, Pilis II.—Ecser 10:0, a Vasad— Sülysáp mérkőzésre a hazaiak nem álltak ki. Gyömrő—Péteri 3:1 (1:1) Péteri, háromszáz néző, vezette: Hargittai (Pethő). A gyömrőjek kapuját Ma- zűr, a tartalék mezőnyjátékos őrizte. A hazaiak kezdtek jobban, s egy jó támadás után a vezetést is megszerezték. A vendégek még a félidő vége előtt egyenlítettek. A második félidőben a minden csapat- részben jobb Gyömrő magához ragadta a kezdeményezést, j és két újabb góllal bebiztosí- | tóttá meglepő győzelmét. Különösen Oldal Á. 25 méteres I szabadrúgásgólja volt nagyon szép, a nézők meg is tapsolták. A gyömrői szükségkapus nagyszerűen védett. Megérdemelt a győzelem. Góllövő: Oldal Á. (2), Tóth J., illetve Bíró. Jó: Mazur (a mezőny legjobbja), Oldal A., Fitos, Tóth J., de a többiek is dicséretet érdemelnek, illetve Bíró, Dob- rovitz, Lukács. Mendc—Nyáregyháza 4:2 Mende, száz néző, vezette: Janoschitz. A hazaiak már 2:0-ra vezettek, de a lelkes vendégek kiegyenlítettek. A második félidőben hatalmas küzdelem alakult ki, a bokáig érő sáros talajon, s ebben a sárda- gasztásban a mendeiek bizonyultak jobbnak. A vendégek is dicséretet érdemelnek lelkes, csupaszív játékukért. Góllövő: Kenya, Gútay (2— 2, az utóbbi mindkettőt 11-es- ből), illetve Fehérvári, Sáska. Jó: Kenya (a mezőny legjobbja), Bretka, lvancsics, illetve Csíkfalvi, Rozmann, Koglász. Sülysáp—Vasad 8:0 Vasad, száz néző, vezette: P. Tóth (Trencsényi). A vendégek, akik megnyerték a bajnokságot, szinte tetszés szerint érték el góljaikat a nagyon gyengén játszó vasa- diak ellen. , — Góllövő: Motolai (4), Békési (2, egyet 11-esből), Tóth S. (2). Ecser—Pilis II. 6:3 Pilis, száz néző, vezette: P. Szabó (Nagy J.). A hazai tartalékgárda ezúttal is nagyon gyengén játszott, s a bajnokság végére feljavult ecseriek ilyen arányban is megérdemelten győztek. A pilisiek góljait Czinkos (2) és Almási szerezte. Űri—Maglód II. 6:0 Űri, száz néző, vezette Sáro- si (Csanaki). A hazaiak helyenként tetszetősen szőtték támadásaikat, s akár nagyobb arányban is győzhettek volna. Vecsés I.—Monor II. 4:0 Vecsés, kétszáz néző, vezette: Dézsy (Farkas). Mindkét csapat gyenge formában játszott, a vecsésiek A járási bajnok Sülysáp képviseli tehát a monori járást az osztályozón, a megyei 1. osztályba való feljutásért küzd- hetnek. Az osztályozok időpontja: június 22, június 29, július 6. A sülysápiak ellenfele a váci és szentendrei járás bajnoka lesz. A monori járás két községében Monoron és Vecsésen is rendeznek osztályozó mérkőzéseket. Monoron a nagykátai, ceglédi és dabasi, Vecsésen a gödöllői, budai és ráckevei járás bajnoka játszik majd a feljutásért. G. J.