Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-27 / 122. szám

Tanulmányi kiránduláson Az elmúlt hét végén a dolgozók iskolája konzervgyári kihelyezett tagozatának mintegy 35 fős csoportja budapesti tanulmányi kiránduláson vett részt. Az út során, idegenve­zető kíséretével sok műemléket, múzeumot tekintettek meg a hallgatók. A képen a kirándulócsoport a Hősök terén. Bozsik József felvétele EGYMILLIÓS ÁRUKÉSZLET Megnyílt a gyermekruházati bolt A nagykőrösi vásárlóközön­ség régi vágyót teljesítette a Pest megyei Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalat: megnyílt a Széchenyi téren a gyermek- ruhabolt. Az ünnepségen ott volt Hegedűs László, a városi pártbizottság titkára is. A megnyitás után Bakos Fe­renc boltvezető bemutatta a közel egymillió forint értékű árukészletet, melyben 16 éves korig, a fiú- és leánygyerme­kek részére alsó és felső ru­házati cikkek, kötött- és egyéb áruk gazdag választéka talál­ható. Az új boltnak már az első na­pokban sok vásárlója volt. ELNŐIESEDIK A SZAKMA Kis műhely, sok megrendelő Milyen, lesz a nyári divat? A Kecskeméti úton a Pest megyei Szolgáltató és Csoma­goló Vállalat férfi- és női ru­ha szalonjában, mikcrr betér­tem, Zana Ernő vezető épp egy férfizakón végezte az utolsó simításolcat, majd fel­öltötte a kabátot a próbababá­ra. Megsimogatta, elégedetten nézegette, mint ahogy a festő­művész, vagy a szobrász szok­ta nézni ellcésziilt új alkotá­sát. — Női vagy férfiruhát csi­nálnak-e többet? — kérdez­tem. — Nem is tudnám megmon­dani. Egyformán jönnek nők és férfiak is. Hozott anyagból dolgozunk. Olyan változatos a megrendelők ízlése, és olyan gyakran változik az anyagok divatja, hogy nem érdemes szövetraktárt tartani. — Mit hoz a női nyári di­vat? — Kőrösön a divatlapok mo­delljei inkább csak iránymu­tatók, főleg az egyéni ízlés dominál. Kedvelt a kartonru­ha, és továbbra is népszerű a nadrágviselet. Szeretik a pasztellszíneket, a sötétkék és a világoskék színek változa­tait. Nálunk tartja magát a rövid szoknya divatja. A di­vatdiktátorok szerint a szok­nya hosszát a testalkathoz kell alkalmazni. — A férfidivat hoz-e újat? — Általában a karcsúsított, széles fazonú, trapéz vonalú modellek vezetnek, s a vilá­gos, szürke, drapp, nagykoc­kás jersey anyagokat kedve­lik. — Vannak-e vidéki rende­lők? — Sokan. Kocséron és Nyárs- apáton kívül, főleg Kecske­métről jönnek többen. Azért is, mert mi pár hetes határ­időre vállalunk, ott pedig több hónap a várakozás. — Hányán dolgoznak? — Hatan. Kicsi a helyiség, nem férünk többen. Két ügyes másodéves tanulónk van: Kris- kó Márta és Tóth Katalin. Szerencsére a kislányok vál­lalják a szabómesterséget, a fiúk már nemigen. A lányok egyformán tanulják a női és a férfiszabászatot — mondta végezetül Zana Ernő. Kopa László PESTMEfrYLl HÍRLAP KÜLÖN KIADASA XIX. ÉVFOLYAM, 133. SZÁM 1975. MÁJUS 27„ KEDD Szépen fejlődik a gabona Szedik a paradicsomot paprikát Gondot is okoz a sok eső Mint a közmondás mondja, a májusi eső aranyat ér. A napokban a Szabadság Tsz földjein járva meggyőződhet­tünk róla, hogy a mostani sok eső valóban jót tett a növé­nyeknek. Az őszi vetésű gabonafélék gyönyörűen fejlődnek. ígére­tesen lombosodik a szőlő. Min­denfelé nő a kukorica, bok- rosodik a burgonya és a ki­ültetett paradicsom és lassan virágozni kezdenek az első vetésű szabadföldi uborkatáblák is. Az örömbe azonban üröm is vegyül, mert bár a kapálást a legtöbb helyen vegyszeres gyomirtással megoldották, fő­leg permetezni, rá kellene menni a gépekkel a földekre, ami az átázott talajon, sok he­lyen nem lehetséges. Pedig most már majd mindent per­metezni kell, és rövid idő alatt nagyon sok veszteséget okoz­nak a kártevők. Erről beszélgettem a tsz nö­vényvédelmi szakértőjével, Gábor Kamillnéval. aki motor- kerékpárjával állandóan járja a határt, hogy megállapítsa, hol a legsürgősebb a védeke­zés. — A termelőszövetkezetnek négy motoros permetezőgépe van, melyek állandóan mun­kában vannak, a szőlőben, a kertészetben és a mező- és kertgazdaságban. — A vegyszeres gyomir­tást a tsz 581 hektár búza­vetésén sikeresen elvégez­tük. Csak a város körüli, szőlőközt! rozsokat nem vegyszereztük, nehogy az a szőlőknek ártson. — Hasonló védelmet kapott újításuk : A kocséri Űj Élet Termelő- szövetkezet munkáiról Ricsii János elnöktől érdeklődtünk. — 170 millió forintos árbe­vételi tervvel indultunk az esz. tendőnek. Az első negyedévi terminus szerint a terv időará­nyos részét teljesítettük. — Fontos terményünk az idén is a paradicsom, melyet szabad földbe kiültetünk. Emellett kis területen konzervgyári feldolgozásra magról is termesztünk pa­radicsomot. Korai paradicsomunk a kerté­szetben, a paprikaültetvények mellett, ezer fóliaágyban nö­vekszik. Újításként fóliasátrak­ban sárgadinnyét is nevelünk, már szépen virágzik. — Szarvasmarhatelepünkön a jószágok száma 950, 240 te­jelő tehén, a többieket húsha­szonra, gulyában tenyésztjük. — Figyelmet érdemel csir­ketelepünk, amelyen az idén 350 ezret nevelünk. A leg­utóbbi szállításnál a 49 napos csibéket 1,43 kilós súllyal ad­tuk át, s egy kiló húst 2,22 kiló táptakarmánnyal állítunk elő. — Szőlőtelepünk szép ter­mést ígér. A közeli múltban egy nap minden üzemegysé­günk dolgozói kivonultak a szálvesszőket kötözni. K. L. Bútorra, autóra Csaknem azonos értékben költenek... Tavaly augusztus 20-ón nyílt meg a ceglédi fogyasz­tási szövetkezet lakberende­zési áruháza a Marx Károly Anyakönyvi hírek Nemzetközi Tej nap május 27. Egészséges és fiatal marad, ha sok tejet, tejterméket fogyaszt. Született: Lele-Szűcs Amb­rus és Godó Ilona: Zoltán; Fe­hér József és Szabari Ilona: Csaba; Balogh Sándor és Ko­lozsvári Julianna: Ildikó; Do­bozi László és Mohella Ju­lianna: Andrea; Rákosi Balázs és Mészáros Erzsébet: Barba­ra; Pató Balázs és Utasi Etel­ka: Erika; Jónás Péter és Ko­lompár Erzsébet: Melinda; Halasi Sándor és Hupka Má­ria; Anita; Rimóczi László és Harsánvi Éva: László nevű gyermeke. Névadót tartott: Nyúl Lász­ló és Kucsera Eszter: Erika; Kónya József és Pintér Erasé- bet: Krisztina; Palya József és Nagy Eszter: Zoltán; Utasi Balázs és Fancsali Eszter: Gábor nevű gyermekének. Házasságot kötött: Dobos A gyászoló család ezúton mond köszönetét mindazoknak, akik íe- lejthetet'en feleségem és édes- anvánk temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyez­tek és fájdalmunkban egyútt érez­tek. Külön megköszönjük még minden üzem és egyesület részvé­telét. Harsány! György és családja. Ezúton mondunk köszönetét a ked­ves ismerősöknek, jő szomszédok­nak. akik édesapánk, nagyapánk temetésén megjelentek, sírjára kö­szörűt, virágot helyeztek. A gyá­szoló Sölétormos család. • Balázs és Koroknai Sarolta; Cseh József és Varga Ágnes; Hegedűs Imre és Fazekas Má­ria; Bielik József és Körösi Irma; Tamasóczki István és Nagy Észter; Annus Ferenc és Száraz Judit; Héjas Sándor és Szőke Katalin; Erdélyi Zol­tán és Csenki Anna; Khirer József és Vajda Ibolya. Meghalt: Bársony Ambrus 76 éves (Tetétleni u. 8.), Var­ga Balázs 49 éves (Futár u. újház), Szrapkó János 37 éves (Sas u. 19.), Ádám Kálmán ■57 éves (Kőcser. Széchenyi u. 23.). Árva Jánosné Peták -Ju­lianna 58 éves (Nyársapát, Da­rab dűlő 7.), Kliegel Mária 20 éves (Regős u. 46.), Boros Esz­ter 72 éves (Csonka u. 2.). utcában, tetszetős építészeti köntösben. (A tervezés To­kár György munkája.) Az eltelt 7 hónap alatt, március végéig megközelítőleg 19 millió forintos forgalmat bo­nyolítottak le. A havi átlag- forgalom meghaladja a 2,6 millió forintot. Hasonlóan fiatalkorú a ceg­lédi ÁFÉSZ autósboltja, amely az iparcikk-áruházból vált ki, s tavaly július óta önálló szaküzletként működik a vá­rosban. Ez március végéig, 9 hónap alatt közel 18 millió forintot forgalmazott. Havon­ta átlagosan csaknem 2 mil­lió forint értékű autóalkat­rész és felszerelési cikk ta­lált gazdára. Érdekes összehasonlítás kí­nálkozik a kétféle szaküzlet forgalmi szintje között. Csak­nem azonos értékben költe­nek az emberek bútorra és lakberendezési tárgyakra, mint az autózáshoz szüksége^, kel­lékekre. Orvosi ügyelet Május 26—31-ig I—II. körzet: dr. Lengyel György, rendel: 8—11-ig és 5— 6-ig. ÍII—IV. körzet: dr. Miliő Miklós, rendel: 11—13-ig és 6—7-ig. V. körzet: dr. Pólus Károly, rendel: 11—14-ig és 6—7-ig. VI. körzet: dr. Vass- Andrásy János, rendel: 8—11- ig és 5—6-ig. VII—■VIII. kör­zet: dr. K. Kiss Dániel, ren­del: 11—14-ig és 6—7-ig. A VI. körzet rendelése a Magyar u. 2. szám alatt. Központi ügyelet május 31- én délután 2 órától június 2-án reggel 7 óráig a Magyar u. 3. sz. alatti rendelőintézetben lesz. a 116 hektár bab, melyet vető­magnak termelünk. — Most az egyik legnagyobb feladat a szőlöperonoszpóra és a burgonyabogár elleni perme­tezés. Az utóbbi veszedelmes kártevő, a burgonya mellett, a paradicsomot is támadja, s gondos védekezést igénnyel. A babot pedig az újabban fel­lépett gyökérlégy ellen kell permetezni. A belső kertészetben is szét­néztünk, melynek ifj. Kecske­méti László a vezetője. Itt Pé­csi Kálmán brigádjával talál­koztunk. Kenderes Józsefné és társai a fóliasátorban dolgoz­tak. Már bőven terem a hegyes paprika és a tompa pap­rikát, az érett paradicso­mot is szedik. Ebben a brigádban több ügyes fiatal is dolgozik. Az egyiket megszólítottuk: mint megtud­tuk, Kiss Julianna a múlt év­ben végezte el az általános is­kolát. — Szeretem ezt a munkát — mondotta. Megtalálom a szá­mításomat. Ennek a munká­nak jövője is van, mert papri­kából, paradicsomból és ubor­kából évről évre többet fo­gyasztanak az emberek. Fia tal választok gyűlése Mint már megírtuk, május 30-án, pénteken délután 4 órakor az Arany János Műve­lődési Központ emeleti nagy­termében tartják meg a fiatal választók városi választói nagy­gyűlését. Az eseményt Gulyás Sándor, a KISZ városi bizott­ságának titkára nyitja meg, majd dr. Bodóczky László, a városi bíróság elnöke tart előadást. A kiváló címért^ Dél-Pest megye, valamint Bács-Kislcun megye északi ré­szének kőolajtermék-ellátásai­ban fontos szerepe van a ceg­lédi tankautótöltő-telepnek és az ÁFOR 1/50. töltőállomásá­nak. Múlt évi tervük teljesíté­sét a szocialista brigádmozga­lom tette lehetővé. Megalakult a Vörösmarty, a Kossuth, a Kun Béla brigád, a szállítók Dózsa brigádja. Valamennyien a kiváló cím elnyerésére töre­kednek. jjfc m •otiáT Kapuk a TRAKIS-tól A TRAKIS Zrínyi Miklós nevű szocialista brigádja tár­sadalmi munkában kispályás labdarúgáshoz alkalmas ka- < pu-kat készített, amelyet esi, Petőfi iskola napközis cso^jj -8 portjainak ajándékoztak. Át :• gyerekek sok góllal és nag#/"' ■'> örömmel már fel is avatták,.Ci, •" s a brigád naplójában meg- y , köszönték az ajándékot. A szőlő védelmében A kísérleti gyártás után nagyüzemi mértékben is meg­kezdték a recin szuper elne­vezésű gombaölő szer gyár­tását, a Vegyipari Vállalat­nál. A nagy hatású növény­védő szer hazai gyártásával tőkésimportot pótol a válla­lat, ugyanakkor biztonságo­sabbá teszi a szőlőkártevők elleni védekezést. IÉ SPORT LABDARÚGÁS Súlyos vereség - hazai pályán ALBERTIRSA—NAGY­KÖRÖSI KINIZSI 4:0 A gödöllői mérkőzésen ki­állított Juhász két, Szalai négy mérkőzéstől való eltil­tása miatt a Kinizsi labda­rúgó-csapatának összeállítá­sa a következő volt: Kocza — Suba, Orbán, Balogh, Somlyai, Bari, Marton, (Ba- nyár a 60. percben) Karsai, Cavalloni, Kovács T. (Tóth L. a szünetben), Sarkadi: A 10. percben Kovács gól­helyzetben az irsai kapusba lőtte a labdát, a hazai kapu­nál pedig Orbán szép becsú­szó szereléssel hárított. A 25. percben Kocza az irsai csa­tár elé ütötte a labdát, aki megszerezte a vezetést. 1:0. Egy perc múlva Kovács T. százszázalékos helyzetben ka­pu mellé lőtt. Fordulás után a vendégcsapat támadott len­dületesebben és egy jó akció­ból bomba góllal növelték előnyüket az 50. percben. 2:0. A hazai csapat a tizenhato­son beliül közvetett szabad­rúgáshoz jutott, de azt hárí­tották a vendégek, az ellen- támadásnál Bari körülmé- nyeskedett, elvették labdát és már 3:0 lett az eredmény. A 80. percben szép fejesgóllal állították be a vendégek a végeredményt. 4:0. Ezután is még Koczának kellett több ízben hárítani. A nem várt súlyos vereség csapatszerkezeti, de főleg fe­gyelmezetlen játék következ­ménye volt. Nem fogtak szo­rosa . embert és Orbán sokat előre ment, feleslegesen és ezzel az ellenfélnek mindig volt szabad embere, amit ki is használtak. A hazai csatár­sor a szokott bátortalan, gól­képtelen játékát nyújtotta. Ha a gólarány túlzott is, a határozottabban, nagyobb len­dülettel játszó Albertirs a megérdemelten nyert. A já­tékvezetői hármas jól bírásko­dott NK. KINIZSI IFI—AL­BERTIRSAJ IFI 4:3 (1:1) j Kinizsi ifi: Tóth I — Kecs­kés, Bélteki, Várkonyi S., Tóth S., Fehér, Mucsányi, Ruttner, Kurgyis, Benkó, Turcsik. Az ifik remek hajrával vesztésre álló helyzetből nyer­tek. Góllövő: Ruttner 2, Ben­kó, Kurgyis. Megyei serdülő-bajnokság^ NAGYKÖRÖSI KINIZSI —SZIGETÜJFALU 5:0 (3:0Y Kinizsi: Gömöri — DajkgS« t ,.y Józsa, Kovács L. (Zöldi) Vár^-'v* konyi L., Torma, Kovács Z. ' (Dénes) Szabó B., Hajdú, Les- * kó, Dér (Nagy Z.). A két csoportgyőztes szi­getújfalui találkozóján a kö­rösi csapat jó játékkal biz­tosan győzött. Vasárnap ha­zai pályán lesz a visszavágó. A teljes csapatot dicséret il­leti, Hajdút külön eredmé­nyességéért. Góllövő: Hajdú 3, Szabó B. és öngóL Járási bajnokság NAGYKÖRÖSI KINIZSI II —ALBERTIRSA II 6:0 (2:0) Kinizsi 11: Kovács Gy. — tőle a ! Szécsény, Szomolányi, Tóth I., Horváth .T. (Koroknai), Horváth L, Hegedűs, Rákosi A., Podmaniczki, Lengyel, T-dmai. Jó játék, biztos győzelem. Góllövő: Lengyel 2. Tóth I., Tolnai, Szomolányi, Rákosi A. Jók: Kovács Gy., Szomolá­nyi, Rákosi A., Lengyel. P. S. j* Mit látunk ma a moziban? Az asszony és az elítélt. Szí­nes francia film. Kísérőműsor: Ének Mongó­liáról. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI AZ ÁRBÓZI ISKOLÁBAN Lóháton, ágyútűzben. Kalan- '> dós szovjet háborús film. Előadás kezdete: 7 órakor. • V h, |1 % Sárgadinnye - fóliasátrakban

Next

/
Oldalképek
Tartalom