Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-13 / 110. szám

Hol készül a sajtos ostya? Cegléden, Nagykőrösön é- Dél-Pest megye sok községé­ben, a Cegléd és Környéki Élelmiszer-kislcereskedelmi Vállalat boltjaiban a közön­ség szívesen vásárolja a ceg­lédi sajtos ostyát. Kákái Sán­dor ceglédi kisiparos gyárt­ja, akit felkerestem Dam­janich utcai, korszerű gépek­kel felszerelt kis üzemében, A kisiparos elmondta, hogyan kezdte el a sajtos ostya gyártását. — Szakképzett cukrász va­gyok, legutóbb Budapesten, a Szabadság Szálló ostyaüze- mót vezettem. Ceglédről nő­sültem, és feleségemmel el­határoztuk: hazajövünk. — Feleségem szintén ro­konszakmabeli, malomipari technikumot végzett, s elha­tároztuk, hogy ostyasütő üze­met létesítünk. Tervünket 1973-ban valóra is váltottuk. Azóta feleségemmel finom­lisztből és sajtokból gyártjuk a kedvelt csemegét, melyet szívesen fogadott a közönség. Alig győzzük a vállalat bolt­jait ellátni. Jóleső érzéssel tölt el, hogy a vásárlók di­csérik készítményünket. K. L. Orvosi ügyelet MÁJUS 12-TÖL 17-IG I—II. körzet: dr. Lengyel György, rendel: 8-tól 11-ig és 5-től 6-ig. III—IV. körzet: dr. Mikó Miklós, rendel: 11-től13- ig és 6-tól 7-ig. V. körzet: dr. Pólus Károly, rendel: 11-től 14- ig és 6-tól 7-ig. VI. körzet: dr. Vass-Andrásy János, rendel: 8-tól 11-ig és 5-től 6-ig. VII— VIII. körzet: dr. K. Kiss Dá­niel, rendel: 11-től 14-ig és 6- tól 7-ig. A VI-os körzet rendelése a Magyar u. 2. sz. alatt. A központi ügyelet május 17- én délután 2 órától 19-én reg­gel 7 óráig a Magyar utca 2. szám alatti rendelőintézetben lesz. 'Mit látunk ma a moziban? Az öreg. Magyar film. Kísérőműsor: A lámaista és a buddhista művészet. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI AZ ARBÖZI ISKOLÁBAN Szembesítés. Magyar doku­mentumfilm.' Előadás kezdete: 7 órakor. ííi&cló A PESTME&Ytl HÍRLAP különkiadása xix. Évfolyam, no. szám 1975. MÁJUS 13., KEDD Kihaló szakma Három mester és a nyugdíjasok Nincs utánpótlás A Dél-Pest megyei Cipőipari Szövetkezet nagykőrösi rész­lege 1948 óta a Deák téren működik. A napokban beláto­gattunk az üzletbe, ahova egy­másután hozzák az emberek a beteg cipőket és szandálokat. — Alig győzzük a sok javí­tást — mondja Papp Kálmán részlegvezető, aki alapítása óta ott van a szövetkezetben. Üj munkát alig tudunk vál­lalni. Csak néha csinálunk egy-egy pár férficipőt vagy csizmát. Az alapításnál 56-an... Az alapítás után — fűzi hozzá Istráb László, a másik alapító — 56-an voltunk a szövetkezetben. Azóta 36-an meghaltak, néhányan pályát változtattak, s jelenleg nyol­cán dolgozunk. — Üj tag csak nagyon rit­kán jelentkezik — folytatja a részlegvezető. Tanulót se ka­punk. Most is csak egy ta­nulónk van. A cipészipar hal­doklik. Az 1930-as években 120—130 cipész és csizmadia­mester volt Nagykőrösön. Je­lenleg a mi szövetkezetünk mellett csak három mester dolgozik és még néhány nyug­díjas működési engedéllyel folytatja az ipart. Pedig szép szakma a cipészipar. Nem is nehezebb más szakmáknál, csak az a neheze, hogy ülve, görnyedve kell dolgozni. Főleg javítás... — Azt is mondják, hogy a cipésziparban kevés a kereset. Ez sem egészen így van. A jó dolgozó ebben a szakmában is megkeres kétezer forint körül. Volt, aki elment más szakmá­ba, s mondja, hogy háromezer forintot keres, de nem emle­geti, hogy túlmunkával, s 8 óra helyett 12 óra hosszat dol­gozik. — Űj cipő- vagy csizmaké­szítést milyen áron vállalnak? — Cipőt 500, csizmát 1200 forinttól. Az egyik szövetkezeti tag, Játszótér - társadalmi munkában Társadalmi munkában készítették a konzervgyár dolgozói a Felszegi óvoda játszóterét. A mászókák karbantartását szin­tén társadalmi munkában a Béke szocialista brigád végzi. A kicsinyek önfeledt játéka érte a köszönet. A képen Deák La- josné nagycsoportja. Apáti-Tótli Sándor felvétele Bakai Istvánná főleg szan­dáljavításokat végez, amiből cok van, mert a ragasztott ftalpak gyakran leválnak. Az átlagéletkor 55 év Elmondotta még Papp Kál­mán, hogy a szövetkezet tag­jainak az átlagéletkora 55 esztendő, de fiatalos lendület­tel dolgoznak. Meg vannak győződve róla, hogy a változó formában is, de tovább él a szakma. Ezért a javítások mel­lett, új szakmunkásokat és segédmunkásokat keresnek, s egy fővárosi szövetkezettől ci­pőipari részmunkákat vállal­nak, s a lakosságnak táska-, öv- és egyéb bőrdíszmunkákat is végeznek. Kopa László Nyársapáti egészségőrök Tanfolyamon, gyakorlati fog­lalkozásokon tettek szert tudásra a nyársapáti úttörő egészségörök. Munkájuk nem ért véget azzal, hogy jól fel­készültek az iskolai vetélke­dőre. Egy-egy csoportjuk min­dig talál tennivalót. A na­gyobbak a járási vetélkedőre készülnek. A kis egészség­őrök vállalták, hogy hetente Ttítakarítják a nyársapáti autóbuszvárókat. Feladatukat becsülettel teljesítik. Anyák napján községbeli három idős asszonyt is felkerestek, ma­guk kötötte virágcsokorral kö­szöntötték fel őket. Az iskola tantermein meg­látszik, hogy a gyermekeknek szívügye a rend, a tisztaság. Hetente nyolcfős egészségőr- brigád jár teremről teremre, ellenőrzi, értékeli a látottakat. Megszűnik a cigánytelep Sok segítségre van szükség BALLAGÁS Vasárnap délelőtt kiláto­gattunk a cigánytelepre. A városban kevesen tudják, ilyen is van Nagykőrösön. A várostól három kilométerre, közel a budapest—szegedi vasútvonalhoz, ahol kilenc család, több mint hetven tag­gal, nagy részben száz év előtti állapotok között éli életét. A felszabadulás óta a párt és a tanács Nagykőrösön is igyekszik a cigánykérdést megoldani. Számos gyárban, üzemben dolgozó cigánycsa­ládot a városban házhoz, ház­építéshez, és -vételhez segí­tett, biztosítva részükre az egészségügyi és szociális jut­tatásokat. A cigánytelep fel­számolására is születtek már elgondolások, de a megoldást nehezíti, hogy az ottlakók je­lentős része öreg, beteg és gyermek. Bár többen onnan is gyárakba járnak dolgozni, s a múlt nyáron is besegítet­tek a Dózsa Tsz-nek a para­dicsomszedésben és a cukor­répatisztításban, s többen a szeméttelepre hordott hulla­dékok válogatásával dolgoz­nak, s abból keresik meg a kenyérrevalót. Kilenc putri A telepre vezető dűlőúton elbeszélgettem több szom­széddal. Elmondták, hogy ne­kik nincs velük semmi ba­juk, de rossz látni, hogy ősz­szel és tavasszal majd bele­fulladnak a sárba, az öreg putrik teteje befolyik, s még az élelmüket is megrágják a patkányok, melyeket hiába irt a hatóság. A telepen 9 putriban lak­nak. Több asszony mosott az udvaron. Egyesek ebédeltek, többnyire húsos ételt. A gye­rekek félmeztelenül szalad­gáltak az udvaron. A putrik bútorzata nagyon szegényes. Az egyiík putriban szólt a táskarádió, és csinosan öltö­zött leányok tűntek fel. A legnagyobb putriba kö­szöntöttem be. Ott lakik Ko­lompár József 40 év körü­li férfi, feleségével és 8 csa­ládjával, aki 3 év óta a GEV- telepen dolgozik. — Ne csodálkozzon — mondja, hogy a telepen nem nagyon nyilatkoznak. A rá­diótól, s mindenünnen olyan sokan voltak már itt, s olyan sokat ígértek, de semmit sem csináltak. Majd felcsillanó szemmel egy írást adott ide. Az írás a nagykőrösi vá­rosi tanács műszaki osztá­lyán felvett jegyzőkönyv volt, melyet Kolompár József la­kásvásárlási kölcsönigénylő, s a műszaki osztály részéről Kiss Katalin építészmérnök és Héjjas Sándor műszaki ügyintéző írtak alá. Takarékoskodnak Márciusban ugyanis a me­gyei tanács építési osztálya leiratot küldött a tanácshoz arról, hogy a korszerűtlen és egészségtelen lakótelepek fel­számolása érdekében lakás- vásárlási kölcsönöket biztosí­tanak az ottlakóknak. Erre a helyi műszaki osz­tály mindjárt behívta a ci­gánytelep lakóit, hogy kap­csolódjanak be az akcióba. Kolompár József és a telep töbQ lakója vállalta, hogy be­lépési alapösszeget gyűjt és felveszi a kölcsönt. K. L. A nagykőrösi Arany János Gimnázium végzős diákjai búcsúznak tanáraiktól, iskolatársaiktól és az öreg iskola- épülettől. Kiss András felvétele SPORT Labdarúgás Gólszüret Nagykőrösi Kinizsi— Pilisvörösvár 9:0. Kinizsi: Kocza — Suba, Ju­hász, Balogh, Bari, Marton, Orbán, Sankadi, Szalai (Ba- nyár) Kovács T., Cavalloni (Somlyai). A 7. percben Juhász remek fejesgóllal nyitotta meg a gól­szüretet. A csapat az ellenfél játékerejének ismeretében a várt eredményes, jó játékot nyújtotta, nagyon sportsze­rűen viselték el a nágyará- nyú vereséget. Halász játék­vezető kitűnően vezette a mérkőzést. Góllövő: Juhász 3. Kovács T. 3, Cavalloni 2, Szalai. Nagykőrösi Kinizsi ifi— Pilisvörösvár ifi 11:1. Kinizsi ifi: Tóth I. (Boros) — Kecskés, Labancz, Váirkonyi S., Tóth S., Bélteki, Fehér (Turcsik), Hajdú, Mucsányi, Ruttner, Kurgyis. Megváltozik a jelülőgyűlés időpontja A május 15-re hirdetett or­szággyűlési képviselőjelölő gyűlést május 19-én délután 16 órakor tartják meg az Arany János Művelődési Központ színháztermében. Ugyancsak megváltozik a 29-es tanácsi vá­lasztókörzet időközi tanácstag­választó gyűlése is: május 19- én 17 óra helyett, ugyanaznap 18 órakor rendezik meg a Kos­suth Lajos általános iskola Pa- tay utcai épületében. Anyakönyvi hírek Született: Zatylcó Sándor és Daru Erzsébet: Ágota; Erdős László és Eszenyi Mária: Krisz­tina; Szakái László és Bakos Julianna: László; Potondi Sán­dor és Lajos Ilona; Zoltán; Tál István és Komáromi Etelka: István; Varga Sándor és Ki­rály Katalin; Sándor; Buzsák Sándor és Tóth Margit: Beáta; Hegedűs Ambrus és Pesti Te­réz: Teréz; Illés Antal és Zatykó Sára: Tamás; Kovács László és Bakó Piroska: Lász­ló; Márki László és Tóth Má­ria: Edina; Bicskei István és Beke Julianna: Brigitta; Dani László és Sahin Mária: Zoltán nevű gyermeke. Névadót tartott: Kis Ambrus és Fejér Mária: Anita; Hamza Lajos és Volt Ilona: Zsolt; Ko­vács Balázs és Kállai Erzsébet: Zoltán; Pintér Sándor és Bu­gyi Mária: Zoltán; Hegedűs Zoltán és Nagy Sarolta: Zoltán nevű gyermekének. Házasságot kötött: Károly János és Palya Borbála; VI- kartóczky László és Radics Ju­lianna; Szőke László és Fehér Mária; Précsényi József és Ró­ka Ilona; Makai Antal és Vár- konyi Katalin; Fórizs József és Anyalai Anna; Kovács István és Magyar Éva; Barta Pál és Cseh Róza; Rácz Sándor és Bugyi Ágnes; Kollár Illés és Szathmári Mária. Meghalt: Farkas-Szabó Sán­dor 67 éves (Rákóczi u. 12.), Kiséri-Nagy Pál 22 éves (Ság- vári E. u. 30.), Karai Ambrus 65 éves (Szolnoki u. 58.), Mihá­lyi Mihály 74 éves (Kocsér, II. dűlő 4.), Sölétormos János 92 éves (Sirató u. 1.), Koroknai Albert 67 éves (Ady E. u. 12.), Német Ambrus 79 éves (Szé­chenyi tér 13.), Nagy Lászlóné Kapus Eszter 55 éves (Bokros dűlő 56.). I Az ificsapat jó játékkal tet­szés szerint érte el góljait. Góllövő: Hajdú 5, Labancz 2, Kurgyis, Bélteki, Ruttner, Mucsányi. Járási bajnokság Abony—Nagykőrösi Kinizsi II 1:1 (1:0). Kinizsi II: Kovács — Szé- csény, Rákosi A., Tóth I., He­gedűs, Horváth J., Karsai, Tóth II, Podmaniczki, Lengyel, Tolnai. Az eddig pontvesztés nélküli Abony otthonából jó játék­kal hozott el egy pontot, meg­érdemelten, a körösi csapat. Góllövő: Horváth J. A teljes csapatot dicséret illeti. Megyei serdülöbajnokság Nagykőrösi Kinizsi—Albert- irsa 1:1 (1:0). Gömöri — Dajka, Torma, Kovács L., Várkonyi L., Les- kő, Kovács Z., Dénes, Zöldi (Farkas), Nagy Z., Dér. Az ifikkel megerősített ir- sai csapattal szemben, techni­kás játékkal megérdemelten hozta el az egyik pontot a kö­rösi serdülők csapata Irsáról. A serdülők csoportelsők let­tek és május 18-án és 25-én játsszák a megyei döntőt a másik csoport győztesével, va­lószínű Szigetújfaluval. Góllövő: Kovács L. (11-es- ből). Jók: Kovács L., Torma, Les- kó, Dér. A körösi súlyemelősport premierje Az Nk. Toldi DSK-ban már­cius közepén Sziládi Frigyes testnevelő tanár vezetésével súlyemelő szakosztály alakult. Tizenhét fő szorgalmasan láto­gatja az edzéseket. Versenyen való bemutatkozásukra Ceglé­den került sor. ötvenen felüli induló létszáma volt a megyei felszabadulási emlékverseny­nek. öt középiskola képvise­letében 25 rajtengedélyes fia­tal vetélkedett, köröttük 10 toldis. Szakításból és lökésből tevődött össze az eredmény. Pehelysúlyban: 2. Kasza János 115; 5. Balázs T. 90; 6. Balázs I. 60 kg. Könnyűsúly: 1. Sziegl János 122,5; 4. Siroki 85 kg. Váltó­súly: 3. Urban Ferenc 85 kg. Középsúly: 3. Baranyi János 105 kg. P. s. —s. z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom