Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-29 / 124. szám

1975. MÁJUS 29., CSÜTÖRTÖK 3 ’xMtap „...csak futólag értesültek" A csőóriások birodalmában Választástól választásig Mindennapi vizünk A csarnok bejáratánál meg­torpan a fény, mintha csak azt olvasná: napnak belépni tilos! A kitartó szürkületben emberek, gépek, berendezé­sek sziluettje olvad egybe. Aki először jár itt, visszahő­köl, aztán, mint a mágnes, vonzza magához a monumen­talitás bűvölete. Az ipar mű­vészete, nincs az a varázsló, alti utánozni tudná. A legnagyobb hajó az ipar eme templomában a nyomó­csőóriások birodalma. Fönt daruk siklanak verejtéktelen méltósággal. Egyikük éppen a spirálvázat, ezt a drótból szőtt kecses hengert kapja fel s he­lyezi a markáns sablonba. Az­tán befűzik a hosszanti huza­lokat, meghúzzák a több mint kétszáz atmoszférával s már emelkedik is az így összeállt rendszer, majd szép lassan ráereszkedik a megreperált, tisztára mosott, magot magá­ban foglaló gumiköpenyre. Az akna két oldalán mint orgo­nasípok ágaskodnak a gőzér­lelő állásokban a sablonokba pólyázott SENTAB-csövek. Az üzem első embere, a még csalt krisztusi korban levő Malomsoky József öt éve sze­gődött a Beton- és Vasbeton- ipari Művekhez — a tervező irodán debütált, mint önálló épületgépész tervező. 1973 má­jusában „igazolt át” a szent­endrei gyárba, ahol kezdetben diszpécser, majd tervező volt a műszaki osztályon. Az iro­dát azonban hamar felcserél­te a közvétlen termelésirányí­tással: mérnök létére lement diszpécsernek az energia­üzembe, melynek rövidesen vezetője lett. Tavaly szeptem­ber közepén nevezték . ki a SENTAB üzem élére. De még előbb afféle előtanulmányként az Építőipari Tudományos Egyesület szervezésében járt a Szovjetunióban s megtekin­tette Moszkva, Minszk és Le- nirigrád előre gyártó üzemeit, köztük a leniiingrádi Barikád gyárat, ahol a munkásai kö­zül többen a rekonstrukció finisében a technológiát elsa­játították. — Köztudott, hogy a nyo­mócső üzemhez szovjet cég szállított valamennyi gépi be­rendezést, ők üzemeltették be a technológiai gépsort s a próbagyártást is irányították. Három aranykoszorús szocia­lista brigádunk egyik felvette a szerelést irányító főmérnök, H. M. Novikov nevét, s ma is aktív kapcsolatot tart az időközben magasabb beosz­tásiba került szakemberrel. Novikov legutoljára a felsza­badulási ünnepség keretében járt Szentendrén s hosszan tanácskozott a nevét viselő brigád tagjaival. Én kísértem végig az üzemen s mindössze egy negatívumot említett, hogy a sablonok nincsenek lefest­ve. Feltételezem, nem udva­riasságból mondta, hogy az átlagos szovjet SENTAB üze­meknél valamivel jobbak a mi termelési paramétereink. Különösen a 83 százalékos el­ső osztályú csőkihozatal volt rá nagy hatással. Pedig nehezen indult a há­rom üzemet teremtő rekonst­rukció után a SENTAB. És nem a tapasztalatlanságból adódó nehézségek miatt. Hi­szen a Barikád gyárnál a korszerű technológia vala­mennyi csínját-bínját elsajá­tították. Méhes Béla, a No­vikov brigád vezetője el­mondta, hogy annak idején egy mérnök műszak végezté­vel rendre „különórát” adott a nagyipart korábban alig lá­tott magyar különítménynek. — Azért döcögött az üzem, mert eleinte nem volt meg­rendelés. S csak jóval később engedett a legfőbb megren­delőnk, a Fővárosi Vízművek, amely „tartózkodása” idején a svédektől és a nyugatné­metektől is vásárolt nyomó­csövet — drágábban. A for­dulat éve a tavalyi volt, 26 kilométer cső hagyta el az üzemet. Javarészt ennek tud­ható be, hogy a gyár tekin­télyes, fokozatosan csökkenő veszteségek után először lett nyereséges. „Jól hajtott” a Siómé üzem is (rendületlenül nem talál magára a mozaiklapgyártás), csak hát az 1 köbméter be­dolgozott betonra eső terme­lési érték s ikertestvére, a nyereséghányad — feszített vasbeton termékről van szó — csaknem kétszeres a szom­szédos SENTAB üzemben. — El azért nem bízhatjuk magunkat, hiszen a tavalyi mérlegben a gyári összterme- lési veszteség — az egész 39 százaléka — nálunk volt a legmagasabb — toldja hozzá az előbbiekhez az üzemve­zető. — Hát ez meg hogyan le­hetséges? — A technológiának a be­tonozástól * * 1 kezdődő fázisai gyakorlatilag ellenőrizhetetle­nek. Ebben a gyártási rész­ben — betonozás, hőérlelés, hidropréselés — keletkeznek azok a minőségi hibák, ame­lyek kihatnak a cső meózá- sára, értékesítésére. Vagyis itt vész el az a bizonyos 17 százaléka az első osztályú csöveknek. Üzemi nyelven a legnagyobb problémát bum- mosodásnak nevezzük — a spirál vasváz és a betonréteg között üreg képződik. A mű­egyetem egyik adjunktusának bevonásával ennek kiküszö­bölésére egy szabadalmat dol­goztak ki, amelynek alkalma­zásával műanyagot injektá­lunk az üregbe. Sajnos azon­ban a legnagyobb átmérőjű, az 1200-as csövek tekintélyes hányada bummos. Ebtől füg­getlenül akad számos olyan finomítani való, amire az üzem saját erejéből nem ké­pes. Gondolok itt a technoló­giai fegyelem következetesebb betartására, de sok múlik a tmk-záson, a gépparkon, a sablonokon, az energiaszolgál­tatáson, a gőznyomáson, a vibrátorokon, hogy csak né­hányat említsek. Magas fokú belső kooperációval tovább javítható az első osztályú csö­vek aránya. Jogos a kérdés: mi lesz a sorsa az első osztályból kibu­kott csöveknek? Tizenhét szá­zalék selejt valószínűtlenül sok lenne. Megoldás ezeknek a csöveknek az értékesítésére is van — nyugtatott meg Ma­lomsoky József. Azok a csövek, amelyek a nyomáspróba folya­mán nem bírják a 10, illetve 15 atmoszférát (ennyi a névle­ges érték, erre rendre rátesz­nek még három légkört), illet­ve a hosszanti feszítőhuzalok szálszakadása a megengedett 10 százaléknál nagyobb, hajszál­repedések vagy mérethibá­sak, azokat 4 atmoszférás nyomócsőként értékesítik. Ami még ezeknél is rosszabb minő­ségű, azt közönséges, úgyneve­zett áteresz csőként adják el. — Látszólag tehát nincs se­lejt, azonban távolról sem mindegy, hogy ugyanolyan anyagigényű, rezsihányadú, egyazon munkabérrel előállí­tott 1200-as csövet teszem azt I. osztályú minőséggel 22 500 forintért, csökkentett nyomás­értékkel 15 ezer valahányszá- zért vagy átereszcsőként csak 4 ezerért értékesít a vállalat, Vagyis itt lehet megfogni a dolgot: ha csak egyikét szá­zalékkal 83 százalék fölé tud­juk vinni az első osztályú csö­vek arányát, az említett foko­zott belső kooperációval, ak­kor — változatlan mennyiség­gel — jelentősen növekedne a termelési érték, s természete­sen a nyereség — mind az üzemben, mind a gyárban. Annál is szükségesebb még jobban odafigyelni a munkára, mert termékeink közül mind több a bummosodásnak leg­jobban kitett, pillanatnyilag legnagyobb méretű csövek, az 1200-asok aránya. A kisebb méreteket tekintve van hazai konkurrencia, s az azbesztce- meritcsövek jóval olcsóbbak — érthetően — a kis SENTAB-ok- nál. S az stem titok, hogy a távlati fejlesztési elképzelések­ben ott szerepelnek az 1200- asnál is nagyobb csövek — nyilván, hogy ez az áhítottnál is feszesebb technológiai fe­gyelmet igényel majd. — A három, aranykoszorús brigádra — II. Rákóczi Ferenc, Nógrádi Sándor, Novikov — minden körülmények között le­het számítani. A munkásállo­mány 75 százaléka törzsgárda- tag. Igaz, a jelenlegi létszám csak két műszakra elegendő. Ha emelkedne a terv, az eset­ben belső átcsoportosítással lenne kénytelen a gyárvezetés a megoldást kierőszakolni. Ez viszont számtalan buktatót hozna magával, hiszen egyet­len részművelet elsajátításá­hoz is legaláhb két-három hó­nap szükséges. — Az üzem idei terve, úgy tudom hasonlóan 26 kilométer, mint 1974-ben volt. Ez azon­ban még elég távol áll a név­leges kapacitástól... — Valóban így van, s bár munkaerőgondjaink vannak, mégis azt mondom, hogy a tel­jesítőképesség felső határának elérése kizárólag a piaci igény­től függ. A tervezők és a ki­vitelezők még ma is meglehe­tősen merevek SENTAB-ügy- ben. Az elmúlt időszakban két helyen is voltam csőfektetés­nél, meglátogattam ott dolgozó régi egyetemi évfolyamtársai­mat, akik csak egészen futólag értesültek erről a magyar ipar­ban valóban forradalmian új termékről. Ezzel azt akarom mondani, hogy a piac javítá­sának nélkülözhetetlen kellé­ke országos szinten — s termé­szetesen más vonatkozásokban is — a fokozott műszaki infor­máltság. — Sokat lendítene a ter­melésen, ha sikerülne kikü­szöbölni a szubjektív szem­pontokat, ha megoldódna mind a 24 álláson a gőzérlelés és hidropréselés regisztrálása, szabályozhatósága, s ez a rend­szer egy diszpécserpulton táv­vezérléssel működne. Ugyan­akkor meghatározza a terme­lést a sablonok száma is: a meglevőkhöz most kaptunk két újabbat a Szovjetunióból. A terjeszkedésre van lehetőség, itt van mellettünk egy daru­zott, technológiailag ez ideig betelepítetten csarnokrész, ahol átmenetileg Siómé gravi­tációs csövek szikkadnak. A betonozó aknához köze­lítve lépésről lépésre erősödik a zaj. Svéd vattát elvétve látni egy-két fülben. Akit megkér­dezek, ennyit mond: „a többi­ek használják”. Az aknák szomszédságában meghúzódó művezetői iroda valóságos oá*- zis á zajban. Azért behatol ?dé is vagy nyolcvan decibel. Az a jó, tudom meg, hallásomat próbálgatva, „ha a túlsó vib­rátor betonoz.” — A zajszint csökkentése napirenden levő műszaki fej­lesztési téma — mondja bú­csúzóul Malomsoky József üzemvezető —, minden bi­zonnyal még ebben az évben megoldódik. Kertész Péter Tények,melyek egymásmel­lé helyezve, sokat mondanak. 1975 február, országos víz­ügyi tanácskozás Szentendrén. Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal el­nöke megállapítja: amíg 1960- ban az ország lakosságának csak 35 százaléka részesült közműves vízellátásban, ma ez az arány már 63 százalékra rúg. 1975 március, Gödöllő, az . .ZMP Pest megyei Bizottsá­ga beszámolója a megyei kül­döttértekezleten: „Jelentős erőfeszítéssel, anyagi ráfordí­tással és a lakosság áldozat- vállalásával enyhültek az agg­lomerációs övezetben a kom­munális gondok, fejlődött a közműellátottság. A nagy fo­kú elmaradottság és a lélek- szám folyamatos növekedése miatt még sok tekintetben nem tudtuk elérni az orszá­gos átlagot.’’ Nagy lépés előre Pest megyében 1970-ben a vezetékes vízellátást élvezők tábora — lakosság szá­zalékos arányában — kisebb volt, mint az országos átlag 1960-ban, azaz tíz esztendővel korábban. Pest megyében 1975-ben a közműves víz a lakosság 55 százalékához jut el az év vé­géig. Csökkent a nagy különb­ség az országos és a megyei mutatószám között. Ehhez az kellett, hogy... ehhez renge­teg minden kellett. S mégis, csak annyira volt elég, hogy a hátrány kisebb legyen, de eltüntetése nem sikerülhetett. Az elmaradás ismeretében ez reális cél nem is lehetett. Ezért a középtávú tervben 1159 kilométer hosszúságú vezeték — s a hozzá tartozó létesítmények, tárolók, géphá­zak, szivattyúk stb. — megépí­tését határozták meg teendő­ként. Mindenki tudta: merész a terv. De merésznek kellett lennie, hogy végre valahára kimozdulhassunk a megyék rangsorában a „kibérelt” utol­só előtti helyről. Nagy lépés — így summázott a megyei ta­nács ülése, amikor elfogadta Pest megye ötéves területfej­lesztési tervét A nagy lépés sikerült. Ha az idei feladatokat mindenütt végrehajtják, akkor 1230 kilo­méter hosszúságban épült 1971 és 1975 között vízvezeték. Het­venegy kilométerrel több ez, mint amennyit a merész terv akart. Megértő lakosság Lakosságot megosztó viták, viharos közgyűlések, fizetési felszólítások — igy valahogy kezdte működését annak ide­jén az Érd—Tárnok térségét átfogó vízműtársulat. Voltak, akik nem sok jövőt adtak az egésznek, hitetlenül hallgatták a vezeték kiépítésének prog­ramját, az új kutak fúrásának menetrendjét. A társulat idén — a rendelkezéseknek megfe­lelően — befejezi működését, mert teljesítette feladatát, a továbbiak már a megyei víz­mű vállalatra tartoznak. Mit adnak át a társulatiak? Napi kétezer köbméter víz kiterme­lésére képes kutakat, s 20Ú kilométer hosszúságú vezeték- rendszert! Olyan alaphálóza­tot, mely módot nyújt a to­vábbi bővítésre, korszerűsítés­re, amelynek létrehozhatósá- gában sokan kételkedtek, de a tetteket látva, azután segítet­tek. E segítség mindenütt —még a városokban is! — döntő al­kotóeleme volt a fejlődésnek. A lakosság megértő támogatá­sa nélkül zátonyra fut az el­határozások hajója — ez tűnt a vízvezeték-építési program legsebezhetőbb pontjának. Jól­eső érzéssel írhatjuk le tehát, hogy a megye lakossága ezek­ben az években 600 millió fo­rinttal járult hozzá a vízmű­társulások beruházásaihoz. Igaz, sokan nem az első szóra mondtak igent, voltak, akik csupán beletörődtek a több­ség akaratába. Mégis, nap­jainkban eljutottunk addig, hogy már nem szükséges kü­lönösebben bizonygatni: a ve­zetékes víz az életmód korsze­rűsítésének — fürdőszoba, au­tomata mosógép stb. — lénye­ges eleme, érdemes áldozni rá. Várakozni nehéz A Galgamenti Regionális Víz­mű sűrű szereplője volt a me­gyei tanácsülések interpellá­cióinak a hetvenes évek elején. Ma a nyolc település vízellátá­sát megoldó létesítmény — költsége túlhaladja a 200 mil­lió forintot — egyre kézzel­foghatóbb valóság, hiszen pél­dául az idén 17 kilométer hosszúságú vezetéket fektet­nek le. Csakhogy nem egy­szerű nyugtatni azokat, akik­re később kerül a sor. így Túra nagyközség lakóit, aho­vá 1977-ig jut el a víz. A legutóbbi falugyűlés fő témáinak egyike a víz volt — mikor kapcsolódhatnak a ge­rincvezetékre a lakások, ho­gyan határozzák meg a beveze­tés rendjét stb. —, s persze, nem hiányzott a mostani je­lölőgyűlésről sem. Mert a víz­vezeték kiépítésének első sza­kasza idén lezárul, ám milyen nehéz kivárni a teljes befe­jezést 1977-ig, azaz még két esztendőt! Mondhatnánk, van más újdonság is a nagyköz­Jelölt, harmadszor is Van mondanivalója Bata János ezúttal harmad­szor képviselőjelölt Pest me­gye 12. választókerületében, Gyömrőn. Ahogy az előző két alkalommal, most is egyhan­gúlag jelölték. Ismerik, be­csülik a kerület határain túl is. Tevékeny, konstruktív em­ber, tükröződik ez beszélgetés közben is, arcizmain, a keze, karja mozdulatain, de mozgé­konyságában a mindig alkotni vágyó ember nyughatattansá- ga, céltudatos türelmetlensége, tettrekészsége. Elnöke a sok milliót forgalmazó, virágzó gyömrői Ruhaipari Szövetke­zetnek. l£57-ben lépett be tag­nak és ült a varrógép mellé. Egy év múlva és utána több­ször párttitkárrá választották a szövetkezetben. Később pe­dig, 1972-ben elnökké. Már egészen fiatalon, még a Vörös Október Ruhagyárban KISZ- tilkár volt, s közéleti ember, azóta is. Tanácstag is például. Csak statisztikai kimutatás tisztáz­hat, hányszor és milyen tisztségekre állította a közbi­zalom. Most 44 éves. Maglódon, te­hát a kerületen bélül született, 1955 óta azonban gyömrői la­kos. Benősült. Elvégezte a marxista—leninista esti egye­temet, még előbb a ruhaipari szakközépiskolát, tehát művelt és jól képzett szakemben Az apja Csepelen, a Weiss Man- frédben volt lakatos. Fivérei is ipari munkások — voltak. István, a legidősebb elvégezte a Műszaki Egyetem villamos­mérnöki karát és jelenleg a metró műszaki igazgatója. A másik, Pál, most tanul a jo­gon, a Pestvidéki Gépgyár igazgatási osztályvezetője... A harmadik, Ferenc, nem él már. 1956-ban katonaidejét szolgál­ta a budapesti karhatalmi szá­zadban és tíz nappal leszere­lése előtt megölték a Köztár­saság téren, ötvös volt. — Úriban megépült a víz­mű. Gyömrőn pedig befejező­dött az előkészítése — terelő­dik vissza a szó a választóke­rület fejlődésének mérföldkö­veire. A képviselőjelölt sorol­ja, hol épült óvoda, bölcsőde, hány új körzeti orvosi állás létesült, rendelő épült... A képviselőházban országos, leginkább gazdasági kérdések­kel foglalkozott. Sikeresen szólalt fel több törvényjavas­lat, költségvetés vitájában. Két alkalommal interpellált is. Az árva gyermekek ellátásának javítását szorgalmazta, szintén sikerrel. Aztán Pest megye te­lefonhálózatának rekonstruk­cióját sürgette. Egyik leggyak­rabban szót kérő tagja volt a két legutóbbi országgyűlésnek. Bizonyos, az lesz most is, ha megválasztják. Bata Jánosnak van mondanivalója. Sz. E. ségben — elég a száz gyerme­ket befogadó óvoda építésére, a belvízrendezésre hivatkozni —, legyen türelmes a túrái ál­lampolgár. Csakhogy most már arra is ügyelni kell, hogy az igények felkeltése és ki­elégítése között, minél rövi- debbre zsugorodjék az idő! Ezért fontos mindenütt, ahol építik a vízvezetéket, ahol szervezik a társulatot, hogy félreérthetetlenül megmond­ják, mit tartalmaznak a ter­vek, mire mikor kerül sor. Javuló szervezettség Korábban leírtuk: nagy lé­péssel jutott előbbre a megye a vízvezeték-építésben a het­venes években. Tegyük hozzá: sok nehézség közepette. Hiszen kezdetben nem állt rendelke­zésre a kívánatos mélyépítői kapacitás — nagy nyereség volt a gödöllői székhelyű Ke­letmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat megszerve­zése, de ott sem bizonyult si­mának az út eleje, megfizették a tanulópénzt —, bonyodalma­kat okozott az anyaghiány, a műszaki ellenőrzés gyengesé­ge. Megtörtént a megyében több helyen is, hogy a kész vezetékek a nyomáspróbakor fölmondták a szolgálatot, s az is, „elfelejtettéli” a leágazások bekötését... Ha ezekhez a kezdetleges ál­lapotokhoz hasonlítjuk a mait, akkor szembetűnő a szerve­zettség javulása. Nem magya­rázkodás, hanem objektív ne­hézség : kevés tapasztalattal rendelkeztek a beruházó taná­csok, vízműtársulatok, in­kább csak biztatták, mintsem kézben tartották a kivitelezőt. Megtörténhetett tehát, hogy némelyik kivitelezőnek vasta­gabban fogott a ceruzája a számlázáskor, s kezdődött a vita, amiben — sajnos, ez az igazság — mindig a gyengébb maradt alul. Azaz a tanács, a társulat. E helyzet fölismerése vezette az irányító szerveket arra, hogy több rendelkezés­sel, új jogszabályok megalko­tásával segítsék a zavartala­nabb társulati működést, szi­gorítsák a kivitelezés szerződé, ses feltételeit stb. S az sem le­becsülhető, hogy a megye na­gyon sok segítséget kapott az Országos Vízügyi Hivataltól, szakmai tanácsadásban, útmu­tatásban éppúgy, mint célfel­adatokhoz nyújtott anyagi tá­mogatásban. Folytatása következik Pest megye kommunistáinak pártértekezletje márciusban úgy foglalt állást, hogy foly­tatni kell a közművesítést minden területen, ahol lehet, gyorsítva az építést, s első­sorban az egészséges, vezeté­kes ivóvíz előteremtése kap­jon megkülönböztetett figyel­met. Jogos rangsorolás ez, hi­szen igaz, nagy eredmény, hogy 1975 végére a lakosság 55 százaléka számítható a vízzel megfelelően ellátottak közé, ám a további 45 százalék sem kevesebb, mint 400 ezer em­ber! A folytatás tehát követke­zik. Nagykőrös lakói jól érzé­kelhetik ezt. A Törteli úton fúrt kutak nyomóvezetékét fektetik, magasodik a 700 köb­méteres új víztorony — csu­pán e víztároló költsége ki­lencmillió forint körül van —, s bár nagy gond, hogy a város most kevesebb közmű- fejlesztési hitelhez jutott, mint amennyire számított, a hang­súly mégis azon van: az ötödik 'ötéves tervben úgy fejezik be a vízvezeték-hálózat, s a hozzá kapcsolódó létesítmények ki­építését, hogy hosszú évekre megoldják a város vízellátását. Nagykőröshöz hasonlóan mindenütt o folyamatosságra, a tervidőszakok közötti átme­net zavartalanságára jusson a fő figyelem, mert itt is érvé­nyes a koncentráció követel­ménye. Mindennapi vizünknek ugyanis lényeges szerepe van abban, hogy — amint a párt XX. kongresszusa határozatá­ban olvashatjuk — „települé­seink nyújtsanak a szocializ­must építő embernek mind kedvezőbb életfeltételeket”. Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom