Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-04 / 103. szám

1975. MÁJUS 4., VASÁRNAP v/6,J..p Választások a szakszervezetekben Hasznos észrevételek, javaslatok Beszélgetés Kovács Istvánnal, az SZMT titkárával A magyar szakszervezeti mozgalom legjelentősebb ese­ménye kezdődött el április 1- én és tart december 20-ig: a szakszervezeti tisztségviselők újjáválasztása. Az elkövetke­ző hónapok során Pest megye 180 ezer szervezett dolgozója mintegy 18 ezer aktivistát vá­laszt, a legkülönbözőbb szin­ten, a bizalmiaktól a Szak- szervezetek Pest megyei Ta­nácsa tagjaiig. Ebből az al­kalomból kértük meg Kovács Istvánt/ a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának tit­kárát, vázolja röviden a vá­lasztásoknak a szakszervezeti mozgalomban betöltött szere­pét, azokat a lehetőségeket, amelyeket egy ilyen jelentős megmozdulás szükségszerűen magában rejt. Mozgósiló erejű tanácskozások — Miben látja az idei vá­lasztások politilcai jelentősé­gét? — Az eddig négyévenként sorra került választások ön­magukban is a szakszervezeti mozgalom legjelentősebb ese­ményei voltak. Az idei szak- szervezeti választásoknak kü­lönös jelentőséget ad az a tény, hogy az MSZMP XI. kongresszusát követő idő­szakban, a felszabadulás 30. évében zajlik. — Alig egy hónap telt el a szakszervezeti választások kezdete óta. Tapasztalatokról tudna-e már szólni? — Kezdeti, első tapasztala­tokról; amelyek kedvezőek, és amelyek alapján jogos biza­kodással tekinthetünk a to­vábbiak elé. A bizalmi- és bi­zalmihelyettes-válasz tások mintegy kilencven százalék­ban lezajlottak, és folynak az alapszervi szb-választások is. At első tapasztalatok azt jel­zik, hogy a szakszervezeti szervek nagyon gondosan, kö­rültekintően és demokratiku­san készültek fel, a beszámo­lók valóban a testületek be­számolói és tükrözik nem csu­pán a nagyon is tiszteletre méltó eredményeket, hanem a fogyatékosságokat, a, tenniva­lókat is. A beszámolókról mindenütt véleményt monda­nak a felsőbb szakszervezeti szervek képviselői és a ko­rábbi választásokénál na­gyobb arányban véleményt mondanak maguk a dolgozók. Bebizonyosodik: a szakszer­vezeti választógyűlések jó al­kalmat adnak arra, hogy a XI. pártkongresszus határoza­tait jobban megismertessük a tagsággal, hogy az elmúlt 30 év. és ezen belül a negyedik ötéves terv eredményei* tuda­tosítsuk. összegezzük. Mozgó­sító erejűek ezek a tanácsko­zások az országgyűlési képvi­selőválasztásra, a képviselői jelölőgyűlésekre, választói gyűlésekre, nagygyűlésekre. — Néhány nappal ezelőtt lapunkban a felismerés örö­mével írhattuk meg, hogy Pest megye szervezett dolgo­zóinak több mint a fele szo­cialista brigádtag. Érződik-e ez a tény a választói értekez­letek légkörén? — Jelentős része van a szakszervezeti mozgalomnak abban, hogy példátlan mér­tékben kiteljesedett a szocia­lista brigád- és a szocialista munkaverseny-mozgalom, ez viszont döntően befolyásolja a megyei üzemek, gazdasá­gok, intézmények politikai, gazdasági eredményeit. Ked­vezően visszahat a szakszer­vezeti mozgalomra is, egyik ilyen bizonyíték a választói értekezletek légköre is. Na­gyon sok észrevétel, és mind­járt hozzátenném: javaslat hangzik el a minőségi mun­kával, és ésszerűséggel, a terv- szerűséggel, az üzem- és mun­kaszervezéssel kapcsolatban, konkrét javaslatokat mond a tagság az élet- és munkakö­rülmények további javítására, a hogyan tovább-ra. —■■ A mi saját tapasztala­taink- teljes 'mértékben meg­egyeznek a Kovábs élvtárs ál­tal elmondottakkal, ugyanak­kor többek kérdését tolmá­csoljuk: mi lesz ezeknek a javaslatoknak a sorsa? — Konkrét példát mondok. Minden bizalmiválasztásnál ott van az szb képviselője és szorgalmasan jegyez. Az szb a szakszervezeti csoportérte­kezletek tapasztalatait összeg­zi és csoportosítja: termelés, élet- és munkakörülmények, bér, lakás stb. összegezi o1 van szempontból is. hogy melyik kire, milyen fórumra tartozik, munkaértekezletre. Nem le­het emlitetlenül hagyni Hop­pál Mihály és Frank Tibor nevét, kik a szervezés orosz­lánrészét vállalták. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy a résztvevők száma nemhogy csökkent volna, hanem in­kább emelkedett, pedig a ku­tatók átlagos életkora 30—35 év között volt! Megnyugtató és vigasztaló ez: a felelős szakemberek élénken rea­gáltak a jelen égető kérdé­seire és szabad vitaszellem uralkodott mindvégig. Első lépésnek jó volt e már túlságosan is szétszako- sodott tudományágakat egy asztal mellé ültetni. A jelen­lévők előbb megismerték egymás módszereit, eredmé­nyeit, megszokták a különfé­le szakmák szóhasználatát — ahogy ott tréfásan mond­tuk: előbb saját hiedelmein­ket iktattuk ki! —, aztán kö­zös erőfeszítést tettek arra, hogy a legkülönfélébb hiedel­mek okait feltárják. Szóltak a hagyomány erejéről (nép­rajz), a hiányos ismeretek ve­szélyeiről (közművelődés), kü­lönféle félelmekről, gátlások­ról, beidegződésekről (társa­dalomlélektan), a divatról (szociológia), az emberi kép­zelet valóságfelbontó műkö­déséről (művészetelmélet), stb. Az egyes tudományok va­lósággal versengtek, nehéz is lenne a pálmát bármelyik­nek átnyújtani. A néprajz kitűnt hatalmas tényismere­tével, tapasztaltságával, a szo­ciológia friss, „gátlástalan” modernségével, a társadalom­lélektan briliáns elemzései­vel, a nyelvészet pedig mo­dern és kiforrott módszeres­ségével, stb. Az egyes kuta­tók pedig alapos, elmélyült tudásról, élénk vitaszellem­ről, elméleti általánosításra való képességről tettek tanú- bizonyságot, és bár a legtöb­ben csak saját szakjuk kér­déseihez szóltak hozzá, mégis kitűntek néhányan. (Ágh At­tila, Szerdahelyi István, Tő­kei Ferenc, Voigt Vilmos és mások), akik több . tudomány­ág elméleti kérdéseihez is egyenlő biztonsággal szóltak hozzá. A gyakorlaton a sor A kimódolt szép és általá­nos igazságokat egyáltalán ■nem lesz könnyű a gyakorlat­ba áttenni! Arról sem lehet szó, hogy a legilletékesebb szakemberek majd dolgoznak és mindenki más hallgat rá­juk: sok dolguk lesz még a különféle oktatási, közmű­velődési és tömegtájékozta­tási intézményeknek és szer­vezeteknek. Egyelőre még csak ott tartunk, hogy ezen az indító értekezleten meg­alakultak a kisebb, un. ope­ratív munkacsoportok, me­lyek a tVrben és a rádióban is hamarosan jelentkeznek. Ortutay Gyula, Köpeczi Béla és Szalai Sándor megnyitói olyan szerencsés alaphangot ütöttek meg. mely vétrigre- zónáit minden ülésszakon, úgyhogy befejezésül Szabolcsi Miklós, Szecskő Tamás és Vi­tányi Iván gazdag szellemi termést takaríthattak b*-, il­letve az eddigieknél is biz­tosabb irányokat jelölhettek meg. Katona Imre docens ] melyik hol realizálható, vál- I lalati, megyei, vagy országos szinten. Szakaszos rendszerben — Milyen új vonása van az idei választásoknak? — Az előbbiekben ajánlás­ról esett szó, ez érvényes for­dított irányban is. A SZOT például ajánlással fordult a szakmákhoz: ott, ahol a mun­kahelyi adottságok miaft — több műszak például — nem lehet, vagy problematikus taggyűlést összehívni, válasz­szák meg a tisztségviselőket úgynevezett kétszakaszos rendszerben. Ilyen választás zajlott le a közelmúltban pél­dául a Nagykőrösi Konzerv­gyárban. A délelőttös műszak tagjainak részvételével tartot­ták meg a taggyűlést, ahol el­hangzott a beszámoló, majd nyílt szavazással elfogadták a jelöltlistát. Ezt követően a bizalmiak ismertették a be­számoló főbb megállapításait és a jelöltlistát a többi mű­szak dolgozóival is, és 24 órán belül — ez előírás — minden szakszervezeti tag szavazott, véleményt mondott. így a tel­jes tagság lényegében közvet­lenül, demokratikusan válasz­tott. Ez a módszer; és a szak- szervezeti választás teljes rendszere, módja egyben hasznos segítője is a demok­ratizmus fejlesztésének. Elő­relépés a választásnál, hogy ahol a tagság közvetlen rész­vétele nem lehetséges — pél­dául járási szakszervezeti bi­zottságnál —. ott küldöttérte­kezlet formájában történik a választás. A küldöttek több­sége bizalmi. Bizalmihelyettest is... — Az eddigiekben többször szóba került a bizalmiak sze­repe. Ügy tűnik, a mostani választások során nagyobb fi­gyelmet kap az ő munká­juk ... — A korábbiaktól eltérően az idén mindenütt bizalmihe­lyettest is választanak, hogy a bizalmi távolléte, vagy aka­dályoztatása esetén legyen, aki képviseli a szakszervezeti csoport érdekeit. A bizalmiak szerepét eddig is, minden le­hetséges helyen hangsúlyoz­tuk, az elkövetkező időszak­ban azonban megnő azoknak a fórumoknak a száma, ahol fontos feladatukat betölthe- tik. Mert felbecsülhetetlen le­hetőségük van — hogy példát említsek — akár a mozgósí­tásban, akár az érdekvéde­lemben, az oktatásban-neve- lésben. ök adhatják a legköz­vetlenebb módon például a legtöbb segítséget a fiatalok munkássá neveléséhez, ahhoz, hogy a kollektívában megta­lálják a helyüket... Nagyon fontos tehát, hogy kiket Vá­lasztanak meg bizalminak. Ügy vélem, hogy teljesen jo­gos követelmény: a munkás­körben munkás, a műszaki körben műszaki legyen a bi­zalmi, s ne a titkárnő, vagy aki éppen a legjobban ráér. De ugyanez az elv, a követel­mény minden szintű szakszer­vezeti vezető megválasztásá­nál. Szükséges, hogy a tagság összetételét reálisan tükrözze a szakszervezeti vezetőség, vezető testület. Eddigi tapasz­talataink kedvezőek. Deregán Gábor A Dékány fivérek MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK Szigetszenfeniklós — Budapest — Érd: ebben a háromszög­ben él, dolgozik a három Dékány -fivér. Sándor, a Hazafias Népfront ráckevei járási titkára, László, a Magyar Néphad­sereg nyugállományú vezérőrnagya és István, az érdi Benta- völgye Tsz elnöke. Róluk szól ez az írás — és az anyáról, aki ilyen fiúkat nevelt. Dékány Sándor szigetszent- miklósi lakótelepi lakásán, itt, ebben a barátságos fé­szekben adott randevút egy­másnak a — kedvemért egy napra munkakerülővé vált — három Dékány fivér. Múltat idézni, emlékezni: az életükről, ami egyben történelem. Volt egyszer egy szegényember... Ügy kezdődik, mint a mese: Hol volt, hol nem volt vala- tíoi a Duna partján, Komá­romban élt egyszer egy sze­gény ember. Nem volt annak egyebe, csak a két dolgos ke­ze, egy ácsszekercéje, meg hét gyereke. Hat fiú és egy leány. Aztán 37 éves korában — a háborúban szerzett tüdőlö­vés következtében — meghalt a szegény ember, s ott maradt a felesége, a szegény asszony, a hét gyerekkel. Tizenkét esz­tendős volt a legnagyobb, ne­gyedik hónapos a legkisebb ... — Anyánk dohánybeváltó­ban dolgozott, keveset keresett. Kiválasztott három fiút a hat közül, és — némi protekcióval — elhelyezte őket az árvaház­ban. A kisebbeket, persze, aki­ket még kifutónak sem vettek fel sehová. Mi, nagyobbak már 10—11 éves korunkban dolgoz­ni kezdtünk, boltosoknál, bol­gár kertészeknél — emlékezik László, a nyugalmazott tábor­nok, — emlékszem, sosem volt rendes lakásunk: sufnikban, nyári konyhákban laktunk, ám sokszor még azoknak sem bír­tuk fizetni a bérét. Ilyenkor odábbálltunk egy-két utcával: huszonkétszer költözködtünk gyerekkoromban! A Masarik- féle polgári demokrácia na­gyobb dicsőségére... — En árvaházba kerültem — fűzi tovább a szót István, — és vasárnaponként meg­esett, hogy órákig kerestem a családot, ha kimenőre men­tem: a szomszédoktól tudtam meg, hogy megint elköltöz­tünk. Aztán két gyerek elment az apja után, már csak öten ma­radtak. A fiúk — valaimeny- nyien szakmát tanultak. A két legidősebb — János és Sándor — Komárom leghíresebb templomfestőjénél, Vályi De­zsőnél tanult. László cserép­kályhás és burkoló szakmát szerzett, István kéziszedő és nyomdagépmester lett. * Az érdi lacikonyha „Európa legnagyobb falujá­ban” — ahogy Érdet szokás emlegetni — négy évvel ez­előtt takaros házacska épült, a főútvonal mentén. Itt kapott helyet a Bentavölgye Tsz pe­csenyesütödéje, másik felében pedig a szövetkezeti zöldség- terményszaküzlet. Ügy három esztendővel a megnyitása után, megkérdeztem valakit: Ho­gyan lehetséges, hogy ez a la­cikonyha ugyanolyan tiszta, gusztusos, mintha fél órája vágták volna át ajtajában a nemzetiszínű szalagot? Hogy az áruja mindig friss, az el­árusítók mindig udvariasak? A megkérdezett egy pillanatig sem tűnődött a válaszon: „Azért, mert ez nem Laci konyhája, hanem Pistáé: Dé­kány István tsz-elnöké! Az el­nök pedig azt mondta, ame­Uj magyar műszer Kitörésjelző Az olaj- és földgáz feltá­rásával kapcsolatos mélyfú­rásoknál fennáll a „kitörés”, tehát annak a veszélye, hogy az összenyomott „anyag” hir­telen nagy sebességgel a fel­színre tör, s nemegyszer ösz- szedönti a milliós értékű fú­róberendezést is. A kitörés veszélyének ér­zékelésére a Miskolci Ne­hézipari Műszaki Egyetem olajtermelési tanszékén új berendezést terveztek, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszttel együttműködve. Az új konstrukció annyira elő­re jelzi -a kitörés veszélyét, hogy még van idő óvóin­tézkedések megtételére. Az új készülék kezelésének el­sajátításához a tanszéken elektronikus „oktatógépet” is szerkesztettek. lyik napon észreveszi, hogy a bolt tisztasága hanyatlott, nem várja meg, amíg a forgalom is követi a példát, bezáratja. A Bentavölgye nem engedheti meg magának azt a „luxust”, őrökkel oszlatta szét Makácéi- főkapitány, így vetődtünk el a Klapka térre, ahol a kor­mányzó Hodzsa-párt szónokai ágáltak. Egyszer csak halljuk, hogy a polgári demokrata Hodzsa miniszterelnök kortesei földosztást ígérnek a parasz­toknak. Ezt már nem hagyhat­tuk annyiban! Elmentünk a munkásotthonba, s egész éjjel földet csomagoltunk félkilós zacskókba. A csomagokhoz cé­dulát tűztünk: „A Hodzsa-párt A Dékány fivérek. Balról jobbra: hogy rassz hírét költsék, elve­szítse a vásárlók bizalmát.” Érdekes elmélet. S amint hallottam, nem védi semmifé­le szabadalmi jog. Sőt utánoz­ni szabad! Őfelsége mázolója — Emlékszel, Laci, mikor hónapokig tojásrántottát ebé­déltünk? A három férfi vidámsága kishíján szétvebi a falakat. — Ez akkor történt, amikor a család két piktora, János és Sanyi az izsai templómot fes­tette. A tisztelendő úr kipré- dikálta, hogy a „művész urak­nak” túróra, tojásra van szük­ségük a festékkeveréshez. Hoz­ták is a hívek, kosárszámra. Reggelente ■ aztán mi is meg­jelentünk Lacival „segíteni”, s hátul a sekrestyében, „angró- ban” sütöttük a tojásrántottát. — Arra emlékszel-e, Sanyi, amikor én voltam — te? A kályhás szakma — magyaráz­za a tábornok — szezonmun­ka volt. Enni viszont egész év­ben kellett. Amikor Sanyi be­állt a bíjtyánk után színinö­vendéknek, fogtam a munka­könyvét és jelentkeztem a ko­máromi hajógyárba. Ott éppen nagy megrendelésen dolgoztak, kellett a munkáskéz: az angol anyakirálynőnek akkor készült az Elisabeth nevű luxusyacht. Finom munka, sürgős határ­időre. No, képzelje el, hogy azt a hajót én mázoltam! Annyit tudtam, hogy melyik végén kell az ecsetet megfogni, a töb­bit már menet közben mutat­ták meg a szaktársak. Egy évig voltam Dékány Sándor festő-mázoló szakmunkás a komáromi hajógyárban ... Nem bíbicek voltak Ha hárman összeraknák a kitüntetéseket, megtelne ve­lük egy vitrin. De nem is volt az utóbbi negyven esztendő magyar történelmének olyan vihara, válsága, aminek ők tá­voli szemlélői, „kibicei” lettek volna. A munkásmozgalommal úgy kerültek kapcsolatba, olyan magától értetődően, ahogyan a nap kél és lenyugszik. Már gyermekkorukban ott lépked­tek anyjuk mellett a sorban, ha munkát, kenyeret követelve tüntettek a proletárok a pol­gárházakkal szegett, macska­köves komáromi utcákon. Leg­jobb barátaik a dél-szlovákiai magyar kommunisták vezető­jének gyerekei votak. Második otthonuk a munkásotthon lett. Ott kaptak rá az olvasásra, ott hallgattak először zenét, verse­ket. Ott voltak minden felvo­nuláson, politikai tüntetésen, választási plakátokat ragasz­tottak, jelszavakat festettek, sőt, egyszer még — földet is osztottak. — A harmincas évek köze­pén kiéleződött a pártok kö­zötti harc a hatalomért Cseh­szlovákiában. Közeledtek a választások, egymást érték a kortesgyűlések a városban. A kommunistákét — legalitás ide, polgári demokrácia oda már az első félidőben rend­Sándor, László és István. Nagy Iván felvétele állja a szavát, íme a föld, amit megígért.’’ Hajnalra minden külvárosi ablakban elhelyez­tünk egy csomagot... Dékány László annyira félt a nyugdíjas semmittevéstől, hogy alaposan bebiztosította magát ellene: a biatorbágyi telek mellé — „kell egy kis mozgás az embernek, más­különben berozsdásodnaik az ízületei” — jó néhány társa­dalmi megbízatást is „beszer­zett”, nehogy üresjáratban tel­jenek a napok. Hát ettől nem kell tartania... Nincs üresjárat Sándornak a népfrontmoz­galomban rejlő, még mindig kiaknázatlan energia miatt fő a feje. Az emberek veszély- helyzetben már sokszor bizo­nyították segítőszándékukat, áldozatkészségüket. De miért kell ehhez veszélyhelyzet?! Hogyan lehetne ezt a szunnya­dó energiát tettekre váltani? Vannak, akik azt mondják: „A barikádokon majd számít­hattok ránk.” No és a forra­dalom hétköznapjain?! István éppen huszadik évét tölti a Bentavölgyet Tsz elnö­ki székében. Pártmunkás korá­ban, falujáróként tanulgatta a mezőgazdaság ábécéjét a fel- szabadulás utáni években, s a Vörös Akadémia elvégzése után választotta hivatásául. „Ne csak hirdesd a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság fö­lényét — hanem bizonyítsd be” — mondták neki. Bebizo­nyította. Szövetkezetük másfél évtizede nyereséggel gazdál­kodik. Háromszázhúsz férőhe­lyes, szakosított tehenészeti te­lepükre — amelyet tavaly né­pesítettek be évi 5600 liter te­jet adó, finn marhákkal — úgy járnak a külföldi küldött­ségek, mint valami idegenfor­galmi látványosság csodájára, Vágóhídjukon 9000 darab ser­tést dolgoznak fel évente, ab­ból látják el friss áruval a szövetkezet saját boltjait is; üvegházukban már április ele­jén „szüretelték” a primőr paprikát. A tábornok a Zrínyi Akadé­mia után a Vorosilov Vezér­kari Akadémián is a legjobbak között végzett. Sándor egész életét megosztotta a művészet és a politika között. A házigazda, Sándor egy sárgult újságlapot vesz elő a könyvszekrényből. „Valami emlék, színészpályája kiemel­kedő állomásáról” — gondo­lom. Alig-alig tévedtem. A cikk, amit mutat csakugyan színi kritika, éppen csak nem róla, hanem fiatalon elhunyt bátyjukról, Jánosról, „felejthe­tetlen B i berac h -alak í tásar ól ’ ’ szól. — ö volt a legtehetségesebb közöttünk — mondja egy hang. Vajon ki szólt hármójuk kö­zül. Nyíri £va

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom