Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-25 / 121. szám
IO sJimap 1973. MÄ.TUS 23., VASÄRNAP Heti jogi tanácsok A más vállalathoz kirendelt dolgozó az ott okozott kárért ugyanúgy felel, mintha a saját vállalatánál okozta volna. P. L. gödöllői olvasónk, és K. J. nagykőrösi lakos azt sérelmezte, hogy nem a Saját vállalatánál keletkezett a kár, és mégis a munkáltatója marasztalta el őt. Mivel hasonló problémával olvasóink levelében is találkoztunk már, ezért tájékoztatásul — a Legfelsőbb Bíróság álláspontjára is hivatkozással —, az alábbi felvilágosítást adjuk: Ismeretes, hogy a dolgozó a Munka Törvénykönyve rendelkezése szerint — indokolt esetben — munkakörébe nem tartozó munkát is köteles átmenetileg ellátni, természetesen anélkül, hogy ebből reá aránytalan sérelem háruljon. Ide tartozik az az eset is, amikor másik vállalatnál kell a dolgozónak munkát teljesítenie. Az általános rendelkezés szerint a kártérítési igény érvényesítése a kirendelő vállalat jogkörébe tartozik, hacsak ezt a munkáltatói jogot a kirendelő . vállalat nem ruházza át a másik vállalatra. Ügy látjuk, hogy olvasóinkkal szemben nem követett el a munkáltató törvénysértést, mert a dolgozó kirendelési ideje alatt is a munkáltató gyakorolja a munka irányításával összefüggő jogokat, s ilyen a munkajogi anyagi felelősségen alapuló kártérítési igény is. Ebben a tekintetben ugyanis a helyzet hasonló ahhoz, mint amikor a dolgozó-a saját vállalatánál végez Jm unkát. A közös vagyont képező ingatlanban lakó volt házastárs a másiknak bért vagy használati díjat köteles fizetni. H. I.-né Érdről keresett fel bennünket panaszával. Elmondta, hogy 1972-ben elvált. A házasság felbomlása előtt mintegy 3 évvel ezelőtt vettek egy házat, amelyben a vásárláskor is, és jelenleg is anyósa lakik. Az anyós a vétel előtt a másik volt tulajdonosnak fizette a bért, miután a gyerekek megvásárolták ezt a házingatlant, beszüntette a bérfizetést. Ehhez az anyósnak joga volt, ha tulajdonosok — fia és menye — lemondtak a bérről. Más a helyzet azonban most, amikor a feleség kiköltözött az ingatlanból. A feleség kisgyermekével egy kamrában húzódott meg albérletben, mivel az anyósával egy fedél alatt tűrhetetlenné vált a helyzete. Az anya 1500 Ft-ot keres havonta. Nyilván nem él gond nélkül, jól jönne neki, ha az anyós fizetné azt a csekély kis havi 100 forintot, amit korábban a volt tulajdonosnak is fizetett. Ha egyszerű felszólításra nem volna hajlandó fizetni, tanácsoljuk, perelje be H. I.-né az anyósát. Persze, a lakbérnek csak a felét követelheti, mert a másik fele a férjét illeti. Férje pedig, ha lemond, az a saját dolga. Olvasónknak volt még egy sérelme, mégpedig, hogy amikor ezt a házat negyvenezer forintért megvették, ehhez húszezer forintot ő az anyjától kért kölcsön. Erről írás nem készült. Az elvált férj pedig hallani sem akar arról, hogy az őt terhelő részt visz- szafizesse. Hasonló közös vagyoni problémáról több olvasónktól érkezett panaszos levél. Volt olyan eset, hogy a férj összepakolta személyi holmijait, a közös vagyont képező takarékbetétkönyvet, és egyéb készpénzt, és odébb- állt, mondván, neked asz- szony pedig nem jár semmi. Arról persze megfeledkezett, hogy két gyermeket hagyott vissza, akinek eltartásáról valakinek gondoskodnia kell. Közös vagyont képez az az összeg, amit a férj saját keresetéből tesz a takarékba, úgy, hogy közben a háztartás költségeihez nem járul hozzá, tehát a vagyon megosztásakor ezzel mindkét félnek számolnia kell. Ki jogosult szülői nyugdíjra, az új társadalombiztosítási törvény szerint? Szülői nyugdíjra az a szülő (nagyszülő) jogosult, akinek a gyermeke (unokája) az öregségi (rokkantsági) nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzése után vagy öregségi (rokkantsági) nyugdíjasként halt meg, ha a szülő (nagyszülő) gyermekének (unokájának) a halálakor már rokkant volt, és a szülőt (nagyszülőt) gyermeke (unokája) a halálát megelőző egy éven át túlnyomó részben eltartotta. Dr. M. J. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Pest megyei Hírlap szerkesztősége minden héten szerdán du. 5—' óráig ingyenes jogi tanácsadást tart olvasóinak a Hírlapkiadó Vállalat (Bp. vm., ■Klaha Lujza tér 3.) földszinti tanácsadó termében. Gyermeknapi ajándék Ma este elvisz engem anyád színházija, akkor majd játszhatsz a villany vonattal! Vásári trófeák — Taxi!'!! Nyári zápor — Inkább megázák, de oda nem állok be! A válogatós Készül aiz új baleseti sebészet a ceglédi kórházban. Ha lehet, Ceglédre kérném a fuvwt!... , Zsoldos Sándor rajzai KERESZTREJTVÉNY József Attila: Thomas Mann üdvözlése c. verséből idézünk a vízsz. 1., függ. 1., vízsz. 21. és függ. 22. sorokban. VÍZSZINTES: 1. A versidézet első sora (zárt betűk: T, E, A, D). 14. A fizika egyik része. 15. Csehszlovákiai iparváros. 16. Nagyközség Budapest mellett. 17. OKN. 19. Hézag. 20. .. . gat, csokoládé- szerű édesség. 21. A versidézet harmadik része (zárt betű: A). 24. Képző. 25. Találó* 26. Tar fc- jűek. 28. Állóvíz. 30. Szovjet repülőgéptípus a második világháborúban. 32. Létezni. 33. ... nna, rádiózás kelléke. 35. Tud. 37. Rén betűi. 38. A vízszintes 24. fordi- I tottja. 39. MOB. 40. A város közterületein. 42. Tibeti szerzetes. 44. Nagyobb katonai egységhez tartozó. 46. ... sav, legegyszerűbb, telítetlen karbonsav. 47. Érkezve. .48. Kóc. 50. Mint a vízsz. 28. 51. YAZ. 53. Női név. 55. Sport és tengeri áramlat is. 57. Régi címzés röv. 58. PaDÍrra vetve. 59. Vonal, rend. 60. Közismert arab férfinév. 62. Egyesszám harmadik személy, könnyezik. 65. Valaminek a színe-java. 66. Valahol állandóan élni. 68. Ázsiai szarvasmarhafajta. 69. Legnagyobb folyónk, névelővel. FÜGG-ÖLEGES: 1. A versidézet második sora (zárt betűk: Y, L, V, L, G). 2. Nulla. 3. Kezdődik. 4. Kettős mássalhangzó. 5. Isten ostora. 6. Fordított neveid. 7. Övezet, fordítva. 8. Távol-keleti nép. 9. Folt közepe. lt>. Skandinávia ösiakói. LL. ötszáz és ezer romai számmal. 12. Ókori görög törzs. 13. ... LEON, szóv. áham Mexikóban (NUEVO). 18. Az egyik kupa- kuzdelem betűi. 21. Nem dolgozó méh. 22. A verőidézet negyedik része (zárt betű: A). 23. Az első világháborúból ismert belga város. 27. Kettőzve cukorka. 23. On- réteggel bevon. 31. Marcell belseje. 34. Női név. 36. Felszolgálásnál használatos. 38. Rágós vonatkozó névmás. 40. a házhoz tartozik. 41. HS. 43. Szerszám. 45. Más- sal'haiígzó fon. 46. Pest megyei községoe való, i — y. 49. Ritka férfinév. 52. ... -fehér szőlőfajta. 54. Nagymama beceneve. 56. Vidéken. 58. Papírra vetné. 59. Színész (Sándor). 61. Megbízhatatlan, közismert német szóval. 63. Középen sikló. 64. Mint a vízsz. 68. 65. Eduard fele. 67. Határrag. BEKÜLDENDŐ: Vízszintes 1., függőleges 1., vízszintes 21. és függőleges 22. MEGFEJTÉSI HATÁRIDŐ: ef hét. MÁJUS 11-I LAPSZAMUN1 BAN KÖZÖLT KERESZTRÉJ VÉNY HELYES MEGFEJTÉS] Tegnap a májusi igazság járt i utcátokon (uccátokon) virágokk fölcicomázva; Májusi kert; M jusi bükk. KÖNYVJUTALMAT NYERTEI Hollós Attila (1093 Bp., Számúé ti. 53.), Csiszár Lajos (1161 B] Varga József u. S/2/C.), Gyű’ Istvánné (1088 Bp., Baross u. 41 Szabó József (2213 Kóka. Rákóc u. 4.), Kalicza Istvánné (2225 Ull Nagy Sándor u. 3.), ifj. Sós Is vánné (2162 őrbottyán, Lenin 12.), Petrák József né (2100 Gödi lő, Szabadság u. 15.), Tvercsí István (2000 Szentendre, Vör Hadsereg u. 1,), Boros Lászlói (2300 Ráckeve, Hunyadi J. u. 1 Major Imréné (2200 Monor, M ricz Zs. u. 85.). GYERMEKREJTVÉN 5 U 5 io 8 a <0 11 a o «4 <5 . <e> üT“ 2D QJ n lő JU Pajtások! Mai rejtvényünkben nemzetközi gyermeknap aikann dől „gyerekes’* ieiauatok szer pernek. A vastag betűkkel szedi meguataruzasok csak a „gye me&” szó ieinasznaiasával aunt ueiyes megiejtest. Például: a me határozás: nincs gyermeke, megiejtes -teien-, így ertelmetle de a gyermek szó ielnasználas val megkapjuk a heiyes megit test: gyermektelen. VÍZSZINTES: A rádió és televízió műsora VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás- jelentés. tí.lú—7.z3: Kellemes vasárnapot! Közben: 6.45: Műsorismertetés. Budapest ts a vidék kulturális programjából. Uiana: Körzeti időjarasjelentés. 7.23: Múzeumi iiíraaó. 7.20: Kai) Nora műsora. 7.56: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek, lapszemle. Idójarásjelentes. 8.05: Külpolitikai negyedóra. 8.20: Hallgatóink figyelmébe! 8.21: BNV-reklám. 8.24: Népaalcsokor. 9.00: Kulturális Magazin. 10.00: Hírek. 10.03: V. nemzetközi rádiójátek-íesztivál —- gyermekeknek. 10.43: Szomszéd népek gyermekdalai. 10.52: Zenés reklámturmix. 11.00: Puccini: Pillangókisasszony. Haromfelvonásos opera. Közben: 12.Ö0: Hírek. Lapszemle. Idő járás jelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 13.11: Fekete Gyula írása. 14.00: Rádiólexikon. 14.30: Népdalok. 14.43: Párizsi levél. Feladó: Hável József. 15.00: Hírek. Idő járás jelentés. 15.08: Népszerű zenekari muzsika. 16.10: Árvácska, Móricz Zsigmond regényének rádióváltozata. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Időjárás je lent és. 17.05: Kamarazene. 17.50: Lator László műsora. 18.05: Nótakedvelőknek. 18.53: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 19.10: Slágermúzeum. 19.51: Csendes válságok. Kaffka Margit novelláinak rádióváltozata. 20.49: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye a stúdióban, francia szerzők müveiből. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: öt esztendő új magyar zenéje. 22.43: AZ argentínai gauchoköltészet. 23.03: Kovács Kati, Máté Péter és a Lokomotív GT együttes műsorából. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Operaáriák. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe: 7.00: A református egyház félórája- 7.30: Orgonamuzsika. 8.00: Hazánkról szóljatok, szép szavak! 9.00—10.00: A Gyermekrádió órája. 10.00: Az MRT gyermekkórusa reneszánsz kórusokat énekel. 10.12: Mit hallunk? 10.42: Vasárnapi koktél, 12.12: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Pozsonyi es budapesti gyerekek játékos műsora a nemzetközi gyermeknapon. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Az lijúsági Rádió zenés műsora. 15.00: Nagy Piroska műsora. 15.30: Fél óra sanzon. 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. 16.05: Üt esztendő új magyar zenéje. 16.43: Daloló, muzsikáló tájak. 16.59: Albert Zsuzsa műsora. 17.09: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságán 17.29: Nőkről — nőknek. 18.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 18.05: A Radió- színliáz múzeuma. 18.57: Jó estét, gyerekek! 19.10: A vasárnap sportja. 19.40: Sportolj velünk! 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. 20.10: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.52: Népművelők albuma. 21.02: Offenbach-ciklus — III. rész. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.10: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.13: Tévéovi. Iskolaelőkészítő tanfolyam. Fut, robog a kicsi kocsi. 9.35: Frédi és Béni, avagy a két kökorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. Frédi a bőrét félti. 10.00: Tízen innen, tízen túl. Gyermeknapi „majális’* a Városligetben. 12.00: Tájékozódás és tájékoztatás a mezőgazdaságban. Riportműsor. 12.20: Varosok, művek. NSZK filmsorozat. VI. rész: Provence. 13.20: A császár kémje. Magyarul beszélő francia tévé- filmsorozat. IH. rész: Schulmeister — Schulmeister ellen. 14.15: Reklámmüsor. 14.25: Műsorainkat ajánljuk! 14.50: Delta. Tudományos híradó. 15.30: Kiment a ház az ablakon. Vidám, irodalmi, zenés, szórakoztató műsor a nemzetközi gyermeknap alkalmából. 17.20: Reklámmüsor. 17.35: Verne Gyula: Utazás a Holdba. Tévéjáték. ILI. rész: A nagy utazás. 18.35: Reklámműsor. 18.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Carter kapitány csapata. Magyarul beszélő amerikai film. 21.15: Sporthírek. 21.25: Zenekari est a tv IV-es stúdiójában. Mozart: d-moll zongoraverseny. Vezényel: Kobajasi Ken- Icsiro. 21.55: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hítck. Időjárás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.16: BNV-reklám. 8.19: Népdalok, néptáncok. -9.10: Csak kétszer élünk. Szergej Zi- nyin kisregénye folytatásokban. VH. rész. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hírek. Idöjárásjeientés. 10.05—10.30: Iskolarádió. 10.30: Vár- konyi Péter Endre riportja. 10.45: Zenekari muzsika. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben, 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Uj felvételeinkből. 14.20: Liszt: Hungária — szimfonikus költemény. 14.40: A vietnami líra korszakai. I. rész. 15.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Pazeller: Rózsakirálynő — keringő. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Reudezte: Vadász Gyula. Két kis komédia. 17.00; Hírek. Idöjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: a hét rádióhallgatója. 17.40: Szocializmus és társadalmi struktúra. H. rész: Fejlődésünk dialektikája. 18.00: Hazánkról szóljatok, szép szavak! 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: A Rádiószínház bemutatója. 20.59: Hírek. 21.02: Népdalok. 21.30: Petress István műsora. 22.00: Hírek. Sport. Idő járás jelentés. 22.20: öt esztendő új magyar zenéje. 23.00: Dr. PLrityi Ottó írása. 23.10: Slágerről — slágerre. 24.0o: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Operaáriák. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Iuöjá- rásjelentés. 8.05: Olasz muzsika. 9.00: Hírek. 9.031 A Gyermekrádió műsora. 10.00—11.45: Zenés műsor üdülőknek. 11.45: Tasnády Ka- bacska András írása. 12.00: Erna- ni. Részletek Verdi operájából. 13.00: Hírek. Időjárásjeleiiltés. 13.03: Munkácsy-díjasok munka közben. 13.20: Beethoven: F-dúr vonósnégyes. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00—17.00: Kettőtől Ma 10.00-kor a tv-ben: ötig ... A rádió kívánságműsora. 17.00: Szellemi árverés az l-es stúdióban. Közben: 17.30—18.Oi): Hírek. Idöjárásjelentés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Honthy Hanna két operettdait énekel. 18.30: Kísérleti Krónika. 19.15: Nóták. 19.25: Reklám. 19.30: öt esztendő új magyar zenéje. 19.52: Üj könyvek. 19.55: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. Idő járás jel ént és. 20.10: Kalandozás. 21.10: Latin- amerikai históriák. 21.30: Chopin- zongoraművek. 22.02: Offenbach- ciklus — IV. rész. 23.00: Hírek. Idő járásjelentés. 23.15: Népdalok. 23.30: A hét zenemüve. 24.03: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 1. Aki a hűség megszegésé aivar v makit r a unni. 7. jegyes ta uugyaK b^iunai Kérdéseivel b vcuuen itt ioguUkoznaK az isk laoan. 9. Két azonus inagunhan zu. 10. Község a Csepei-szig-ete il. Leanynev. 12. Veaeunez, ue fordítva. 13. A iiatauomiai előle uUiu suiyos, íertozo betegség. Tata közepe? 16. Pénz neikuii ti íetKotes. 18. Kooiajboi desztillál utján termelt folyékony anyag. ; CsaK a végén okos! 21. Szerszá: loieg a íanak sima elvágása használjáK — névelővel. 24. így mondj aK a parizert. FÜGGŐLEGES: 1. Erősen kopott elü, életlen, A nyeiv, a beszed LegKisebD eg sege. 3. Két magánhangzó, eg mast eiőziK. 4. Halászié oe vailo. T. U. E. b. Beteg pajtások gyog: tója. 8. Fiatalokból szervez* énekkar. 10. Pitypang. 11. Egé£ neges testmozgás. 12. A fóti vdá hírű. 14. KáSKai. . ., középkt kodeximasoló. 17. Elfogyasztja. Ez van ina. 19. Három oroszul. Az eiejen fáradt? 23. Éusck Zolt név jele. Pajtások! A vastag betűkkel sz dett sorok megfejtését írjátok egy levelezőlapra es június 1- küldj etek be a szerkesztőségin A heiyes megfejtők reszt veszn a májusi jutalomsorsolásban. Az áprilisi nyertesek névsoi Plutczer Ferenc, 2220 Vecsés, A gyai u. 32. -T Hamar Erika, 2 Tapiószele, Kossuth L. u. 31. Mikes Zsófia, 2600 Vác, Űrhaj u. 4. — Kerekes Csaba, 2116 Zsái bök, Deák F. u. 98. — Gergő I és József, 2300 Ráckeve, Hunyj u. 1. — Bocskai Katica, 2750 Nag Kőrös, Kassai u. 19. — Ifj. Sza Sándor. 2700 Cegléd, XII.,. Gse geri szél E-ép. 4. — Vellai Mari és László, 2364 Öcsa, Viola u. 2. Benedek Karcsi, 2146 Mogyorí Somogyi B. u. 19. — Klenk Lász 2181 Iklad, Szabadság út 101. Jámbor Sándor, 2192 Hévízgyöl Kossuth L. u. 52. — Bartos Júl 2151 Főt, Vörösmarty út 31. — 1 Sebestyén László, 2100 Gödöl Mosolygó A. u. 7. — Békési I renc, 2120 Dunakeszi, Határ u. — Jansik Irén, 2730 Albertiri Köztársaság u. 39. A jutalomkönyveket post küldjük el. Tízen innen, tízen túl... Gyermeknapi majális a Városligetben. — Már hagyományos, hogy egy évben egyszer — május utolsó vasárnapján'— a . gyerekeket köszöntjük, ünnepeljük. Ez a nap az övék, ahogy mondani szokás: ilyenkor minden szabad és semmi sem drága. Ezen a napon a legelfoglaltabb apukák is kézenfogják csemetéiket, aztán irány a cirkusz, a Vidám Park, vagy az úttörővasút. A műsor egyik rendezőjétől, Horváth Adámtól azt kérdeztük meg, hogy a televízió hová kalauzolja a kis nézőket. — A Városligetbe; a háronihelyszínes műsorban budapesti iskolások versenyeznek. A közvetítő kocsik a Vidám Parkban, az Állatkertben és a Széchenyi strandon lesznek. — Kik vehetnek részt a versenyben? — 10 budapesti iskolából 100 gyereket választottunk ki a gyermeknapi vetélkedőre. De nemcsak ők: a legismertebb — és a gyerekek között is népszerű — fővárosi művészek szintén főszerepet vállalnak a szórakoztatásból. — Elő adás lesz? — Méghozzá kísérleti jellegű; eddig ilyen műsort még nem készítettünk. Erről többet azonban nem szívesen árulnék el — legyen ez meglepetés a gyerekeknek. A három helyszínen Vitray Tamás műsorvezetésével Gyulai István és Rózsa György riporterek vezetik a százhúsz perces műsort. \