Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-25 / 121. szám
1975. MÁJUS 25., VASÁRNAP 5 %MdfW Utódaink G yermekeink — utódaink. Inkább gyermekeinknek mondjuk őket, s csak ritkán a' jövőre, az elmúlásra gondolva nevezzük őket utódainknak. Az élet rendje azonban könyörtelen. Ok lépnek nyomunkba néhány esztendő, egy-két évtized múlva, ők lesznek a felnőttek, saz ő dolguk, kötelességük lesz az is, hogy gondoskodjanak minden lehető módon utódaikról. Talán szokatlan ilyen mondatokkal kezdeni a gyermeknapi köszöntőt, de hisszük: az ünnepélyes szavak fedezetét, szilárd alapját a tények, s csakis a tények adhatják. E tények serege azt bizonyítja: szocialista társadalmunk sokféle úton, módon óvja támogatja, istápol- ja a gyermeket, s az ifjakat nevelő szülőket, megadva mindazt, amit a társadalom mai erőforrásai lehetővé tesznek. A legutóbbi esztendőkben az országgyűlés megalkotta a családjogról, valamint a társadalombiztosításról szóló törvényt, s ezzel az írott jogban is olyan változásokat rögzített, amilyenek csakis a szocialista társadalomban képzelhetők el. Számunkra, Pest megye számára különösen fontosak az említett törvények és a hozzájuk kapcsolódó rendelkezések, mert szűkebb pátriánkban a legfiatalabb a lakosság, az átlagéletkor jóval alacsonyabb az országosnál, s ugyanakkot a természetes szaporodás mutatója meghaladja -azt. I Jogos örömre nyújt módot, hogy a negyedik ötéves tervben a megyében olyan mértékben bővült a gyermekintézmények hálózata, amilyet korábban a legmerészebb tervezők sem gondolhattak volna. A lakásépítéshez kapcsolódó beruházásként Cegléden és Százhalombattán hoztak tető alá új bölcsődét. Foton hatvan, Nagykátán negyven gyermek számára teremtettek helyet, s a megyében az újonnan létesített bölcsődékben elhelyezhető gyermekek száma meghaladja az eredetileg tervezettet. A nagyarányú társadalmi összefogást bizonyítja, hogy 1971 és 1975 között a számítottnál ötször több óvodai helyet alakítottak ki, azaz a papírokon szereplő 2005-tel szemben 10 393-at. Hasonló módon sorolhatnánk< az egy üzem, egy iskola mozgalom eredményeit, valamint azt, hogy a tervezettnél több általános iskolai tanterem épült fel ezekben az években, s az újonnan létesített gyermekorvosi körzetek száma szintén meghaladja az elgondoltat. Úgy véljük, a néhány kiragadott tény is tanúsítja a társadalmi gondoskodást. Mégsem lehetünk, s nem vagyunk elégedettek. Jól tudjuk, hogy még mindig jelentős azoknak a gyermekeknek a tábora, akiket nem tudnak felvenni a bölcsődékbe, vagy az óro- dákba, hogy még mindig súlyos gondokat okoz a tanteremhiány, a zsúfoltság. Tudjuk azt is, hogy a társadalmi gondoskodás gazdag forrásai sem helyettesíthetik a családi nevelést. A társadalom nem képes megadni azt, amit a szülők: az otthon melegét, a nevelés szeretettel párosult tudatosságát, az értelmi és érzelmi kötődés ezer szálát. Amikor tehát azt mondjuk, hogy a következő esztendőkben még következetesebben kell végrehajtani a népesedéspolitikai határozatokat, akkor egyben azt is mondjuk, hogy a jelenleginél még nagyobb gondot szükséges fordítani a családi nevelés elmélyítésére, gazdagítására. Szülők, gazdasági, államigazgatási és társadalmi tisztségviselők, pedagógusok hatalmas tábora köszönti a gyermeket, a jövő szimbólumát ezen a napon. Hisz- szük, hogy e köszöntés újabb cselekedetek ösztönzője, s hogy ezen az úton minden esztendőben többet, jobbat vehetünk számba, helyezhetünk az értékelés mérlegére. Hisszük azt, amit a költő, Goethe így fogalmazott meg: „Kis tettekkel cselekszünk nagyot”. i M. O. A GYERMEKNAPON * Uttörőavatás, kitüntetések, vidám játékok Május utolsó vasárnapja a gyermekek ünnepe. Ilyenkor érdekes — kerékpár-, roller— versenyeken, vidám vetélkedőkön mérik össze a legfiatalabb korosztály képviselői erejüket. Az aszfaltot e napon bizonytalan kézzel rajzolt képek tarkítják. A gyermekfantázia olykor meghökkentő alakjai tükröződnek az útburkolatokon, s nem szól senki értük. Ezen a napon sok — év közben tiltott — dolog is megengedett. A gyermeknap rendezvényei Pest megyében már tegnap megkezdődtek. Sok általános iskolás kisdobos ekkor kapcsolódott be először az ifjúsági mozgalomba: a megye több mint kétszázötven úttörőcsapatába ezen a napon vették fel — avatták — a kisdobosokat. Az úttörőszervezetben első lépéseiket próbálgató gyermekeknek bizonyára még sokáig emlékezetesek maradnak az olyan ünnepségek, mint a tegnapi, váci Konstantin téri, vagy például a gödi úttörőavatás, és felsorolhatnánk a megye valamennyi városát, községét... Ez a vasárnap azonban nemcsak az első úttörők ünnepe. Ilyenkor jutalmazzák — immár hagyományosan — a legjobb munkát végző úttörőcsapatokat is. A kitüntetések átadása tegnap kezdődött és ma folytatódik. A legmagasabbat közülük — a KISZ Központi Bizottságának vörös selyem Zászlószalagját — a nagykőrösi 920. Arany János úttörő- csapat kapja. A KISZ Központi Bizottságának selyemzászlaját a százhalombattai 1999. SágVáli Endre és a kiskunlacházi 3455. Munkácsy Mihály úttörőcsapatnak adományozták. Kiváló úttörcmunkáért kitüntetést kap a gödi 3741. Arany János, a vác hartyáni 4679. Petőfi Sándor és a budakalászi 1526. II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat. V. F. Pártmunkás a városnyi nagyközségben MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK Ismeri, kedves olvasó a harckocsi előtt húzódó holttér fogalmát? Azt a keskeny sávot nevezik így, ami túl közel van a páncéloshoz, s emiatt beláthatatlan és belőhetetlen. Ilyen holttér nekem némelyik Budapest környéki község. A szabály alól is van persze kivétel. Ilyen kivétel például Dunakeszi. Ezt a városnyi nagyközséget nem lehet nem észrevenni: 23 ezer lakosával, 13 kisebb-nagyobb üzemével, — köztük a hatalmas MÁV Járműjavító üzemmel — 11 000 ipari dolgozójával, szépülő lakótelepeivel. Ebben a városnyi nagyközségben néhány éve egy fiatal munkás került a párbizottság élére: Katona István. Róla szól ez az írás. Pontosabban: róla és Dunakesziről. Óvodából sosincs elég — Nem vagyok bennszülött dunakeszi, huszonegy éve kerültem erre a vidékre; dolgozni, szakmát tanulni. Hajdúszoboszlón születtem, annak is a Túalmas nevű tanyavilágában. Dunakeszire terelődik a szó. Ez a városnyi nagyközség úgy járt, mint a hirtelen felserdült kamasz: egyszerre nőtte ki minden régi holmiját, az alsóneműtőL a nagykábátig. Minden bővítésre, fejlesztésre szorul, minden egyszerre kellene: járda és ivóvíz, üzlet és lakás, étterem és szolgáltatóház. Az utóbbi húsz esztendőben a lakosság — elsősorban bevándorlás révén — ugrásszerűen nőtt, a kommunális fejlesztés meg csendesen stagnált. — Amerre nézünk, mindenütt jogos igényekkel találkozunk — magyarázza a pártbizottság titkára. — A település 83 kilométernyi belső úthálózatából mindössze 22 kilométert tesz ki a szilárd burkolatú út. A járdaépítésben éppen "csak az első lépéseket tettük meg. Évek óta súlyos gondot okoz — különösen nyáron — a község vízellátása. Üzlethálózatunk elavult, boltjaink kicsik. korszerűtlenek, területi elhelyezkedésük — éppúgy, mint a vendéglátóipari egységeké — szeszélyes, aránytalan. Vannak viszonylag megfelelően ellátott községrészek, de vannak, szép számmal fehér foltok is. Kevés a gyermekinlokálpatriotizmust egységes megyei öntudattá fejlesszük? Vagy nem elég-e, ha egy-egy mozgalom megmozgatja az egész megye lakosságát, még a bejáró kétszázezer dolgozót is beleértve? Innen, ebből a megyéből indult el az egész országra átterjedő Egy üzem — egy iskola mozgalom, amely, ha nem is oldotta meg iskolagondjainkat, de enyhített jó néhány nehéz problémánkon. Itt említem a „Televíziót minden iskolának” sikerét; azt az egész megyére jellemző összefogást, ami az óvodai helyek megsokszorozódását jelentette. Országosan elismert a honismereti körök munkája. Lapunkban Barangolás címmel sorozatot közöltünk, több mint száz községet mutattunk be hasábjainkon. S amikor abbahagytuk, ha szolid formában is, de lázadtak az olvasók: folytassuk, barangoljuk be az egész megyét. Mi ez, ha nem a megye szeretete, kíváncsiság múltja, jelene iránt — öntudat? A népfrontmunka egyik kiemelkedő sikere — <A- ről a megyei pártértekezlet is megemlékezett — a társadalmi összefogás, aktivitás szervezése, élesztése. Nemcsak az óvodák, az iskolák építésének segítésében mutat- -kozott ez meg, hanem a köz- eégfejlesztésben, a szolgáltató házak, a művelődési otthonok, utak, járdák, vízvezetékek, villanyhálózatok terven felüli építésében. A társadalmi munkások száma évről évre nő. A társadalmi munka értéke ' évről évre gyarapszik. Mi gyújt tüzet a társadalmi munkához, ha nem a lakóhely «zeretete — és a lakóhely nem «zűkíthető Gyömrő, Tápiósze- le. Solymár határai közé. Valamennyien. akik aszfalton járunk, lebiggyesztjük ajkunkat, ha 800 méteres járdaépítésről hallunk: érdemes-e ilyen csekélységet megemlíteni? Akkor is közömbösek maradunk, ha megtudjuk, társadalmi erőből betonoztak. De nem húzzák el szájukat azok, akik időtlen idők óta a sarat dagasztották, nem öltözhettek megnőtt igényeik szerint, mert ízlést, életmódot is befolyásol az aszfalt, a petróleumlámpa helyett a villany, a kút helyett az egészséges, kólimentes vezetékes ivóvíz. I smét meditálok: fontos-e ez? Kell-e pontosan megfogalmazni, mi készteti a sok ezer társadalmi munkást a kötelességénél több cselekvésre, mi készteti örökmozgásra, hogy sohase nyugodjon? Fontos. Az ember nem általában dolgozik. Természetesen általában is: a szocializmusért. De ez a szoeializmusépítés a valóságban mindig konkrét. Az otthonhoz, a munkahelyhez, a lakótársakhoz, a szűkebb hazához kötődik: Verőcemaroshoz, ahol a Gorka múzeum áll, a Csepel-szigethez, ahol a Csepel Autógyár dolgozói a járműprogram részesei, Kistarcsához, ahol a Hazai Fésűsfonógyár rekonstrukciója nem régen fejeződött be. Olykor cifrán elnevezett vállalatokhoz, mint a PEMÜ (műanyagipari vállalat), PEVDI (divatcikkeket és sok egyebet gyártó vállalat), a Forte (a nemzetközi hírű fotóanyagokat gyártó üzem), a BVM (a beton és vasbeton cikkeket gyártó, a csatornázáshoz nélkülözhetetlen gyár) és a többi jelentős ipari vagy mezőgazdasági jellegű vállalathoz. Aki ritkán jár Pest megyében, annak bizonyára nem mind fogalom, csak közülük néhányra kapja fel a fejét: erről olvasott, amarról hallott — az itt élőknek azonban nemcsak munkahely, hanem minden. Itt nemcsak kenyeret kapnak, hanem segítik a lakásépítkezéseket, a gyermekintézmények általuk is sokasodnak, hozzájárulnak a városok, a községek fejlődéséhez, némelyik gyár méllett üzletek, szolgáltató Vállalatok létesülnek. S mindez igaz akkor is, ha sok kilométer járdát kell még aszfaltozni, akkor is, ha sok ócska, egészségtelen tanterem vár lebontásra, és a lakás is kevés; nincs mindenütt könyvtár, művelődési ház. De lesz! M egépítik, akik szeretik lakóhelyüket, és abból merítik meg-megújuló építő, szépítő kedvüket, és előre hoznak határidőket, örömüket lelik egy-egy új ötletben. Marton Pálné falukrónikás, a vérségi falumúzeum megalapítója, Cseri Pál tsz-elnök, aki a hernádi Március 15. Tsz tagjaival együtt híres a baromfi- feldolgozóról, Kovács Sándor gyárigazgató a , Nagykőrösi Konzervgyár munkásaival szerzett nevet konzerveiknek. Dr. Kollár Lajos, a váci korszerű kórház nyughatatlan igazgatója, Takács Pál, aki Túráról írja közérdekű tudósításait, Takács Lászióné, a fésűsfonó szövőnője legyintenek cikkemre: csak ennyi felsorolásra futotta erőmből? Dehogy eny- nyire, de ki olvasná el, ha kezdeném sorolni — például csak a kitüntetett szocialista brigád dók névsorát? Május elseje előtt be akartuk mutatni őket lapunkban, hamarosan kiderült azonban: a bőség zavarával küszködünk. Olyan sok a kiváló brigád, nem jut valamennyinek hely. pedig jó lenne, mert ezek nemcsak munkáiukkal, • de társadalmi munkájukkal is élen járnak ... E zek az emberek mindig talpon állnak, ha a közösségért kell tenni valamit. Hogy Pest megye — de lehet, hogy nem foglalkoznak ilyen öntudatosan, pontosan, de végső soron mégiscsak a megyéért teszik — fejlődjön, szebb, vonzóbb legyen. Mert a munka, a társadalmi összefogás, a lokálpatriotizmus, a tájjelleg erősítése, a honismeret, a községszépítés, egyszóval a közös munka kovácsolja össze az embereket, teremti meg a megyei öntudatot. Ez a folyamat pedig nemcsak megindult már a megyeszékhely nélküli Pest megyében, de alakul, erősen forr, szélesedik, terebélyesedik. S hiszem, tudom, az itt élők ezreit már nemcsak az érdekli, ami kis falujában történik, hanem örül annak, ha valahol modern áruház nyílik, hogy parkerdőnk van, hogy a Dunakanyarban vasárnaponként moccanni sem lehet, hogy Kistarcsán épül már az új, nagy kórház, hogy a gödöllői agráregyetemen jól képzett mezőgazdasági szakembereket bocsátanak útjukra, hogy ez az Endre Lászlótól megnyomorgatott, elmaradott megye nem egyszerűen mezőgazdasági jel- legűből ioarivá lett, hanem gazdag, fejlett megye. M ár nemcsak az iskolások, turisták látogatják a nevezetességeket, hanem a gyárak, a termelőszövetkezetek kollektívái is megismerkednek és meg akarnak ismerkedni történelmi, művészeti, de munkahelyi nevezetességeivel is. Mert a közös munka és a megismerés, a megbecsülés együtt iejleszti, érleli, amit Mesterházi Lajos szeretettel számon kért tőlünk — a Pest megyei öntudatot. Sági Ágnes tézmények befogadóképessége, még legalább 350 óvodai hely kellene. Egyik cigarettáról a másikra gyújt, valósággal „eszi” a Sym- pnoniát. Persze filter nélkülit szív, ha lúd, legyen kövér. — Hányat naponta? — Sokat — vallja be bűntudattal, majd nevetve megtoldja; — Harmadik gimnazista koromban szoktam rá, mert úgy jobban ment az éjszakázás. Negyedikes koromban pedig megnősültem. — Kapott rá engedélyt?! Most nevet csak igazán: „Árra nem volt semmi szükség.” Merre van Debrecen? — Akkor én már javában önálló Kereső, szakmunkás voltam. Tudja, a nyolcadik osztály után leszerződtem kovacs- tanulonak. Lgy eve inaskod- tam, amikor a mestert ituiak- iistara tettek, a munedyet bezárták. Akkor jöttem Dunakeszire. — Miért éppen ide? Miért nem Deorecenoe, például? — Azt sem tudtam, merre van Deorecen. Nem jartam ar- raxele soha. Pedig „vuáglátott” embernek számi toltam a Tilalmasban, mert mint úttöróve- zetó, két hetet töltöttem a pa- rádsasvári úttörőtáborban. Euuékszem, az iskolától kaptam egy rövid kék nadrágot, meg egy derékszíját, mert nekem az egész úttörőíelszere- íescől csak nyakkendőm volt. ■ — És Dunakeszit honnan ismerte? — Itt tanult a bátyám, az ipari tanuló intézetben, banya- gcpszerelőnek. Amikor hazajött látogatóba, megtetszett az egyenruhája, én is olyat szereltem voina. 1954 januárjában utána jöttem. Tanév közepe volt, az ipari tanuló felvételről egyelőre szó sem lehetett, a Vagongyárba jelentkeztem. segédmunkásnak. Eppen- hcgy betöltöttem a tizenötöt, vékonypenzű is voltam, aTig akartak felvenni. Végül kazánfűtő lettem, a kis kazánházban. Puttonnyal hordtam a szenet, attól aztán hamarost megerősödtem. Másfél év telt el így, 1955 tavaszán aztán esti I tagozatos ipari tanuló lettem. — Az milyen volt? — Olyan, hogy nappal dol- ; goztam a kazánházban, estén- j ként pedig villany-, láng- és I színesfémhegesztő szakmát tanultam az újpesti Landler Jenő Fémipari Technikumban. Közben a Vagorígyár munkás- szállásán laktam. Írása lendületes, fogalmazása tömör, szabatos, holott — mint meséli — nyolcadikos korában még olvasni is alig tudott. De meg is fizette a tandíját mindenért, amit tanult! Önfegyelemmel, kitartással, lemondással, szívóssággal. Munkáspolitika Dunakeszi korábbi politikai vezetéséből, a pártbizottság tevékenységéből hosszú ideig hiányzott egy alapvető dolog: a munkáspolitika. Mintha a nagyközség előnyös földrajzi fekvése, a Duna közelsége, nagy kiterjedésű üdülőövezetei, a szebbnél szebb villák, a hétvégi nyaralók, a rózsáikkal bíbelődő nyugdíiasok elfeledték volna a lényeget, hogy a nagyközség összlakosságának 72 százaléka munkás, ha nem is mind helyben dolgozik. Egy munkásból lett pártbizottsági titkár kellett ahhoz, hogy ez a szemlélet megváltozzon. — Van nekünk egy újtelepünk, úgy hívják: Szabadságig liget. 1957-ben épültek az első \ kertes házai, s a múlt év végén már körülbelül, ezer ember élt itt. Ezer ember — villany nélkül! Két évvel ezelőtt, egy tanácstagi jelölőgyűlés alkalmával aztán kiborultak az ott lakók. Voltak vagy három-négyszázán, csak kapkodtam a fejem, amikor sorolták, hányszor jártak benn a tanácsnál, de legtöbbször szóba sem álltak velük. Pedig még társadalmi munkát is felajánlottak, mégsem történt semmi. Itt jegyzem meg, ma már nem azok a tanács vezetői, akik akkori- J ban voltak. Felálltam, és azt kérdeztem: „Ha jövőre villanyt kapnának, mennyivel tudnának hozzájárulni?” Először csak legyintettek: nem lesz abból semmi! Aztán hol ez kért szót, hol az, és felajánlott pénzt, társadalmi munkát, segítséget. De láttam, hisznek is, nem is nekem. Tudja, mi történt? Tavaly novemberben ki- gyúlt a villanyfény Szabadságligeten. Három és fél millióba került, ebből egymilliót adott a megyei tanács, a többit az ottani lakosság zsebe, társadalmi munkája, meg az Elektromos Müvek segítsége fedezte. „Sok volt a restanciám" — Fejezze be az életrajzát — biztatom. — Tipikus „szocialista karrier” — mondja légy intve. — Százezrével talál hasonlót. Munka a gyárban és a Díszben. ütvennétben alapító tagja lettem a vagongyári KISZ-nek. Egy évvel később felvettek a pártba, s mindkét szervezetben beválasztottak a vezetőségbe. Ősszel bevonultam a határőrséghez, több mint három évre. Leszerelésem után visszamentem a gyárba, ahol akkor várták külföldről az első Pecco fóliahegesztő gépeket. Szakember kellett hozzá, aki majd javítja, ha elromlik, így hát kitanultam még egy szakmát: az autóvillamosság- szerelést. Persze munka mellett, ahogy szoktam. Nyáron befejeztem, ősszel jelentkeztem a budapesti Könyves Kálmán gimnázium levelező tagozatára. Harmadikos koromban rászoktam a dohányzásra, a negyedikben elvégeztem a marxista—leninista esti középiskolát is, és megnősültem. 1966-ban érettségiztem. , — Miért volt ilyen sürgős? — A nősülés? — A marxista középiskola: az érettségivel egy időben! — Sok volt a restanciám, amit pótolnom kellett. A következő évben ugyanis nekivágtam a marxista esti egyetemnek. Közben egy ciklusra beválasztottak a KISZ Központi Bizottságába, és kiküldtek a szófiai VIT-re. No, meg a nagy esemény: elkészült a lakásunk! A kétszer három méteres, albérleti sufni után valóságos palota: két szoba, összkomfort! Épp elég három embernek; ugyanis van egy harmadikos kislányunk. Mi van még? Ja, a legfontosabb: 1970 júliusában a nagyközségi pártbizottság munkatársa, 1972 őszén pedig titkára lettem. Közben elvégeztem az esti egyetemet, meg a gazdaságpolitikai speciális kollégiumot. Hát ennyi az egész. Nemrégiben megint nagy fába vágták a fejszéjüket: óvodát építenek társadalmi ösz- szefogással. Az akció lelke, mozgatója: a pártbizottság. Ezé éppúgy, mint a másiké: a hatvanszemélyes, öregek napközi otthonáé. Maga jár a végére Egy erősebb szél falhoz verné, olyan vékony. Ha bármi panasz, sérelem a fülébe jut, beül a kocsijába, s maga jár a dolog végére. A lakását rokoni kölcsönökkel, .QTP-hitelre vette. Igazságérzetét, egyenességét és munkabírását máris tisztelettel emlegetik ebben a városnyi nagyközségben. Nyíri Éva
