Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-24 / 120. szám

Párt- és állami látogatása a BNV-n A látogatás egyilt pillanata: Kádár Jánost üti vözli Borovszki Ambrus, a Dunai Vasmű vezér­igazgatója, a vasmű kiállításán. Pénteken párt- és állami vezetők keresték fel a Buda­pesti Nemzetközi Vásárt. A BNV-re látogatott Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Maróthy László, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Nemes Dezső, az MSZMP KB Politikai Főiskolájának rektora, Sarlós István, a Ha­zafias Népfront Országos' Ta­nácsának főtitkára, a Politikai Bizottság tagjai; Győri Imre, a Központi Bizottság titkára és Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsá­gának elnöke. A vendégeket dr. Biró Jó­zsef külkereskedelmi minisz­ter és Földes László, a Hung- expo vezérigazgatója fogadta, majd körsétát tettek a vásá­ron. Megtekintették a vegyipar, a villamosgépipar, a műszer­ipar, a híradástechnika, a jár­műipar, a szerszámgépipar, az építőipar, a kohászat kiállítá­sát, felkeresték az OMFB és a Magyar Tudományos Aka­démia pavilonját, s megszem­Távolsági magasított luxusautóbusz az Ikarus legújabb konstruk­ciója, mely a bel- és Rülfulílí közlekedési szakemberek érdeklődésé­nek kereszttüzében van a vásáron. A busz alváza a CsepSI Autógyár­ban készült. Koppány György felvétele lélték a Szovjetunió kiállítási anyagát. A párt, a kormány vezetői elismeréssel szóltak a Buda­pesti Nemzetközi Vásáron lá­tottakról. Kádár János nyilatkozata Kádár János tapasztalatai­ról nyilatkozva megállapította, hogy az egész vásár, annak pavilonjai jól reprezentálják a magyar ipar, a népgazdaság fejlődését, a nemzetközi gaz­dasági munkamegosztásban való részvételünket, a szocia­lista országok közötti gyümöl­csöző gazdasági együttműkö­dés erősödését. Az egész kiállí­tás mély benyomást tett mind- annyiunkra — mondotta —, jó a véleményünk az itt bemuta­tott termékekről. A Szovjetunió kiállításáról szólva hangoztatta: , — A szovjet kiállítás na­gyon szép és tartalmas, jelen­tős része a Budapesti Nemzet­közi Vásárnak. Ez azért is na­gyon fontos, mert mindenki tudja, hogy a magyar népgaz­daságnak a szovjet népgazda­ság ma is, és a jövőben is leg­fontosabb kereskedelmi part­nere és kooperációs társa. Örülünk, hogy itt nem egysze­rű árubemutatóról, hanem a mind nagyobb mértékű közös munkáról van szó, ami nem­csak közös kiállítás rendezésé­ben, hanem mindinkább a termelési együttműködésben fejeződik ki. Ezt kell a jövő­ben is fejleszteni. Timföldgyári a Cement- és Mészművek váci gyárából nagy mennyiségben Vásárol égetett meszet, s ehhez jövőre 350 darab 10 tonnás acélfalú konténert akar rendelni tő­lünk. A tárgyalásokból . kitűnik, hogy az MHD a vásárt a ha­zai üzletkötéseinek szélesíté­sére is felhasználja: a hazai igényeknek megfelelően a MÁV kívánságára tovább fej­leszti 5 tonnás alumínium kon­téner választékit, nyitható te­tejű és oldalfalú, valamint sík, rakodólapos konténerek készítését is tervezik, ez évben elkészülnek a prototípusok. Ma és holnap a BNV-n nem tartanak szakmai napot, reg­gel 10-től este 6 óráig mindkét napon a nagközönségé a vásár. H. A. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI. TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 120. SZÄM ARA 80 FILLÉR 1975. MÄJXJS 24., SZOMBAT Megyei fejlesztési koncepció Az V. öíéucs terv időszakára szóló tervezetet fogadott cl az MSZMP Pest megyei Bizottsága Pénteken ' délelőtt Buda­pesten, a megyei pártbizott­ság székhazában ülésezett az MSZMP Pest megyei Bizott­sága. Az ülésen részt vet­tek a megyei fegyelmi bi­zottság tagjai, a pártbizottság osztályvezetői, a járási, vá­rosi pártbizottságok első tit­kárai, valamint a megye több gazdasági vezetője is. Barinkai Oszkárnénak, a megyei pártbizottság titká­rának elnökletével folyt ta­nácskozáson megvitatták — dr. Bíró Ferencnek, a megyei pártbizottság titkárának elő­terjesztésében az V. ötéves tervidőszak fejlesztési kon­cepcióját Pest megyében. E koncepéió az MSZMP XI. kongresszusa gazdaságpoliti­kai határozataiból és a me­gye IV. ötéves tervben el­ért eredményeiből kiindulva határozza meg a népesség- növekedés és a munkaerő- helyzet várható alakulásá­nak, a megye kommunális ellátottságának és sajátos helyzetének figyelembevéte­lével az V. ötéves tervidő­szak fejlesztési feladatait. Alapvetően a párt általános gazdaságpolitikai és életszín­vonal-politikai céljaiból ere­dő tennivalókat határozza meg a megye sajátos hely­zetéből fakadó feladatok megoldására. Megállapítja, hogy az MSZMP XI. kong­resszusán megerősített, be­vált általános gazdaságpo­litika a megyében is előse­gíti a gazdaság tervszerű, arányos fejlesztését, a szo­cialista állami és szövetke­zeti tulajdonban levő lehe­tőségek jobb kihasználását. Két fő fejezetben foglalko­zik a koncepció a megyében a jelentősebb termelőágaza­tok fejlesztésével, valamint a lakosság életkörülményeinek Üzletkötések a vásáron Előrehaladott üzleti tárgya­lások, pezsgő kereskedelmi élet jellemezte tegnap a kőbá­nyai vásárváros légkörét. A NIKEX már aláírta első, vá­sáron kötött szerződését, amelynek alapján a szovjet A VIAEXPORT Külkereske­delmi Egyesülés 7,8 millió ru­bel értékben repülőgépeket és mezőgazdasági helikoptereket szállít Magyarországra. Konténerek Vácról A Magyar Hajó- és Daru­gyárnak az A-csamokban levő logadótermét megtöltötték a kill- és belföldi kereskedelmi partnerek, egymásnak adták át a helyet a tárgyalófülkék­ben. Ez a szakmai nap itt is felülmúlta az eddigieket, a váci gyár vezetőit alig lehetett megközelíteni, annyira lefog­lalták őket az üzletkötők. Va­lóságos konténerparádét mu­tatott be szabadtéri kiállítóte­rén a gyár: a 20 tonnás VOL- VO-konténerektől a speciális építőipari és vasúti szállítótar­tályokig vonultatta fel széles választékát. Meszéna László, az MHD daru- és konténerkereskedelmi főosztályvezetője a váciak egy­re nagyobb jövőt ígérő konté­nerprogramjáról elmondta: A VOLVO cég továbbra is nagy érdeklődést mutat 20 lá­bas speciális konténereink iránt, melyet tengeren túli, il­letve nagy távolságú alkatrész­szállításokra használ. Ezekben a szállító tartályokban csoma­golás nélkül helyezhetők el a kényes járműrészek is, mivel korróziót kizáró, nedvességle­kötő anyaggal telített a zárt konténer levegője. Külföldi megrendelőink közül az angol partner részére befejeztük az első negyedében az első ezer­darabos 20 tonnás konténer szériagyártását, s a közelmúlt­ban megkötöttük velük a több évre szóló szerződésünket, mely szerint 5300 áruszállító tartályt exportálunk a SEA CONTINERS INC. részére. Az első tétel június elején indul útjára. — A belföldi piac szélesíté­sére is gondoltak? — Az idén 190 millió forint értékű konténert állít elő a váci gyár, ennek 20 százalékát itthon értékesítjük. 150 szállí­tótartály készül a 43. Állami Építőipari Vállalatnak, s a MÁV rendelései is nagyobbak az elmúlt évinél. Űj partner­ként jelentkezett az Ajkai KÖZÉLET Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken az MSZMP KB szék­házában fogadta a kubai kato­nai küldöttség vezetőjét, Fer­nando Vecino Alegret vezérőr­nagyot, a Kubai Köztársaság forradalmi fegyveres erőinek politikai főcsoportfőnökét, honvédelmi miniszterhelyet­test. Dr. Szekér Gyula, a Minisz- .tertanács elnökhelyettese pén­teken hivatalában fogadta a KGST-országok közgazdasági újságírói számára rendezett tanácskozás résztvevőit. Dr. Tímár Mátyás, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese pénteken látogatást tett a Ganz-kfÁVAG Mozdony-, Va­gon- és Gépgyárban. Mihail Leszecsko, a Szov­jetunió miniszterelnök-helyet­tese pénteken fogadta Rapai Gyulát, Magyarország moszk­vai nagykövetét. A találkozót, amely szívélyes és baráti lég­körben zajlott le, a magyar nagykövet kérte. Szurdi István belkereskedel­mi miniszternek, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnö­kének vezetésével pénteken hazaérkezett Madridból a ma­gyar idegenforgalmi bizottság, amely részt vett az Idegen- forgalmi Világszövetség kong­resszusán. Sztoio Szlanocv, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete pénteken fogadást adott a bolgár kultúra és köz­oktatás, a szláv írásbeliség és sajtó napja alkalmából.. Rubén Augusto Ferreyra, az Argentin Köztársaság buda­pesti nagykövete, az argentin nemzeti ünnep alkalmából pénteken fogadást adott rezi­denciáján. A fogadáson részt vett Garai Róbert külügymi­niszter-helyettes, dr. Szalai Béla külkereskedelmi minisz­terhelyettes, valamint a gaz­dasági, a kulturális élet több vezető személyisége. Ott volt a budapesti diplomáciai kép­viseletek sok vezetője és tag­ja is. Pák Gjong Sziin, a KNDK rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Japánban Élő Koreaiak Általános Szövetsége megalakulásának 20. évfordu­lója alkalmából tegnap este fogadást adott a budapesti nagykövetségen. Kiss Károlynak, az Orszá­gos Béketanács alelnökének vezetésével Minszkben járt béketanácsi küldöttség pénte­ken hazaérkezett. i javításával. Leszögezi, hogy a gazdasági növekedés exten- zív lehetőségei megszűntek Pest megyében. A termelés növelését ezért elsősorban a meglevő kapacitások kor­szerűsítésével, a rendelkezés­re álló eszközök jobb ki­használásával biztosíthatjuk. A legfontosabb, hogy a terv­időszak alatt a gazdaság minden ágában fokozzuk a gazdasági hatékonyság növe­lését, tovább korszerűsítsük a termékszerkezetet és a nép­gazdaság változó igényeihez igazodva, rendelkezzenek a gazdasági egységek olyan fő profilokkal, amelyek hosz- szabb távon is megfelelő biz­tonságot jelentenek az ered­ményes vállalati gazdálko­dáshoz. Ehhez kell járulnia a munka szervezettsége fo­kozásának, s a szervezésfej­lesztésnek nemcsak a terve­zés, hanem a mindennapi munka alkotó elemévé kell válnia. Ezek szellemében szabja meg a koncepció a részle­tes teendőket, mind az ipari termelés növelésében, haté­konyságának fokozásában, ^mind pedig a mezőgazdasági termelés fejlesztésében. A lakosság életkörülmé­nyeinek javítására előírja, hogy továbbra is koncent­rált fejlesztést kell biztosí­tani a megye városainak, elő kell segíteni a nagy mun­káslakta települések, a járási székhely-községek, a városia­sodó települések gyorsabb ütemű fejlesztését, s megkü­lönböztetett figyelmet kell fordítani az agglomerációs te­lepülések komplex és a táv­latokat is megalapozó, az alapellátást biztosító fejlesz­tésére. E fő feladatokon be­lül ugyancsak megszabja a konkrét teendőket. Így az ötéves tervidőszakban meg­épülő negyvenezer lakás ked­vező megvalósítására, a köz­műhálózat, a vízellátás, a re­gionális csatornarendszerek, a villanyhálózat fejlesztésé­re. Foglalkozik a betegellá­tás színvonalának további javításával, az óvodai háló­zat fejlesztésével, az iskola- hálózat korszerűsítésével, va­lamint kereskedelmi, közle­kedési, áruszállítási, kör­nyezetvédelmi problémák­kal. A megyei párt-végrehajtó­bizottság javasolja e fejlesz­tési koncepcióban a megyei tanács vezetőinek, az állami vállalatok, szövetkezetek párt- szervezeteinek, gazdasági ve­zetőinek, hogy az ebben fog­laltak, valamint az Országos Tervhivatal, illetve az ágazati minisztériumok tervei alap­ján készítsék el a maguk kö­zéptávú terveit. Ehhez fel­tétlenül vegyék számba sa­ját konkrét lehetőségeiket is. Mindezek alapján valósul­hat meg az előrelátó, terv­szerű gazdálkodás, a XI. kongresszus határozatainak végrehajtása. 2. A megyei pártbizottság ülé­sének második napirendje­ként Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára adott részletes tájékoztatót idősze­rű gazdaságpolitikai kérdé­sekről. . Mindkét napirendhez együt­tesen hangzottak el felszóla­lások. Sorrendben a követke­zők szólaltait fel: dr. Mol­nár Béla, a Kertészeti Kutató Intézet főigazgatója, Tuza Sándorné dr., a MÉSZÖV el­nöke, Jankó Zoltán, a Beru­házási Vállalat igazgatója, dr. Sátor János, a Mechani­kai Művek vezérigazgatója. Dr. Biró Ferenc vitazárója után a megyei pártbizottság egyhangúan elfogadta a szó­beli előterjesztéseket és ha­tározattá emelte az V. ötéves tervidőszak fejlesztési kon­cepcióját Pest megyében. 3. A Pest megyei pártbizott­ság végül személyi ügyeket gyalt, amelyeket a párt-vég­rehajtóbizottság nevében Cservenka Ferencné terjesz­tett elő. Tekintettel arra, hogy Ko­vács Árpádot, a Főt—Csornád Egyesült Vörösmarty Tsz el­nökét a pártkongresszus a KEB tagjává választotta, ezért felmentették megyei .. fegyel­mi bizottsági tagsága alól. A megüresedett helyre meg­választotta a pártbizottság Fa­zekas Károlyt, a sülysápi Tá- pióvölgye Tsz elnökét. A megyei pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztá­lyának korábban megürese­dett vezetői beosztásába egy­hangúan elfogadta a megyei pártbizottság Komáromi Já­nost, a százhalombattai vá­rosi pártbizottság eddigi el­ső titkárát, utódául pedig jóváhagyta Balázs Gézánét. A megyei pártbizottság ülé­se más személyi döntések jóváhagyásával fejeződött ba A százhalombattai pártbizottság üléséről Az MSZMP százhalombattai városi bizottsága megtár­gyalta az MSZMP Központi Bizottsága 1973. július 3-i, a városi pártbizottságok mun­kájáról szóló határozata vég­rehajtásának tapasztalatait. Az ülésen részt vett és fel­szólalt dr. Szabó Imre, az MSZMP Központi Bizottsá­gának alosztályvezetője is. Az előterjesztéshez Komá­romi János főzött szóbeli ki­egészítést. A pártbizottság az előterjesztést a kiegészítéssel együtt elfogadta és meghatá­rozta e munka további fel­adatait is. Az ülésen a városi párt- bizottság személyi ügyben is döntött, melyet a megyei párt­végrehajtóbizottság nevében Arató András, a megyei pártbizottság titkára terjesz­tett elő. Ennek alapján Ko­máromi Jánost, a városi párt- bizottság első titkárát — más funkcióba kerülésével —, ér­demei elismerésével fölmen­tették tisztségéből. A városi pártbizottság első titkárának egyhangúan megválasztották Balázs Gézáné százhalom­battai általános iskolai ta­nárt, a városi párt-végrehaj­tóbizottság és a városi ta­nács tagját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom