Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-23 / 119. szám

Lázár űyörgy a Csepel Autógyárban PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 119. SZÁM 'ÁRA 80 FILLÉR 1975. MÁJUS 23., PÉNTEK Ülésezett a Minisztertanács Dinamikusan növekedett az ipari termelés — Fokozottabban kell törekedni az ésszerű takarékosságra A gyárlátogatás első állomása a motorgyáregység volt. Középen lázár György, balról Jobbra: rlr. Bíró Ferenc, Cservenlca Ferencné, Szeghalmi Gyula* ár. Betitj Sándor, Kopácsi István és dr. Novak Béla. I ; t Csütörtökön a kora délutáni órákban a Csepel Autó­gyárba látogatott Lázár György, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Minisztertanács elnöke. A miniszterelnököt látogatására elkísérte Cser- venlca Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke és dr. Bíró Ferenc, a megyei pártbizottság titkára. A látogatáson részt vett dr. Betlej Sán­dor kohó- és gépipari miniszterhelyettes is. A gyár területén dr. NováLk Béla, a Csepel Autógyár ve­zérigazgatója, Szeghalmi Gyula, a gyár pártbizottságának titkára, Nagy Lajos, a vállalati szakszervezeti tanács titkára fogadta az érkezőket. Ismerkedés liárom gyáregységgel Lázár György és kísérete el­sőként a Csepel Autógyár né­hány gyáregységét kereste fel. Az út kezdő állomása a rriotorgyár volt, ahol a KISZ- fiatalok virággal köszöntöt­ték a kormány elnökét és a megyei pártbizottság első tit­kárát, majd Kopácsi István gyáregységvezető ismertette tömören az itt folyó munkát. A vendégek nagy érdeklődés­sel figyelték azoknak a mun­kaműveleteknek a sorát, ame­lyek végső eredményeként az összeszerelt motorok próba- padra kerülhetnek. A tech­nikai látnivalókat kedves mozzanat szakította meg, ami­kor Barátit László, a gyár­egység KlSZ-csúcsvezetősé- gének titkára mutatós ma­kettet nyújtott át Lázár Györgynek, az itt készülő motortípusok egyikéről. A következő színhely a járműgyáregység volt. Itt Bó­ka László gyáregységvezető mutatott be az új termékeik közül néhányat Lázár György­nek és a többi vendégnek. A Minisztertanács elnöke nagy figyelemmel szemlélte azt a több célra használható terepjáró gépkocsit, melyet a Csepel Autógyár, a svéd Volvo cég és a Mogürt Kül­kereskedelmi Vállalat közös vállalatának termékeként ál­lítanak elő. Szintén nagy figyelmet keltett a D—566-os típusjelű nehéz tehergépkocsi, amely ezekben a napokban a Budapesti Nemzetközi Vá­sáron is látható, s amely iránt a Csepel Autógyár ve­zetői úgy hiszik, hogy kül­földi érdeklődésre is számít­hatnak. A gyáregységben tett séta közben egymás után hangzottak el a Miniszterta­nács elnökének kérdései a technológiai folyamaitokról, il­letve a dolgozók munkakö­rülményeiről és jövedelmé­ről. A gyáregység vezetői örömmel mutatták meg a látogatóknak a korszerű fe­kete-fehér öltözőt, az étter­met, a tetszetős szakszerve­zeti könyvtárat, majd Széli László, a szocialista címért küzdő Váci Mihály munka­brigád vezetője megkérte Lá­zár Györgyöt, néhány sorral örökítse meg látogatását bri- gádéletülc írott krónikájá­ban. be. Itt Magyar Jenő gyáregy­ségvezető kalauzolta a Minisz­tertanács elnökét és kíséretét, akik érdeklődve hallgatták az Ismertetőt, egyebek között ar­ról, hogy e termékből már ma is nagy mennyiséget vásárol­nak a testvéri szocialista or­szágok, s még inkább ezzel biztatnak a következő eszten­dők. Itt Vágó Andrásáé, a meo munkabrigádjának, illetve Fa­ragó Ferencné, a Zrínyi Ilona szocialista brigád vezetője kér­te arra a miniszterelnököt, hogy írjon emléksorokat a bri­gádnaplóba. Lázár György szí­vesen tett eleget a kérésnek, s további munkájukhoz sok si­kert, jó egészséget kívánt. Ju­tott idő arra is, hogy néhány munkaműveletet alaposabban szemügyre vegyenek a vendé­gek, s a Minisztertanács elnöke többek között Kiss Gyula bri­gádvezetővel beszélgetett hosz- szasabban a gyáregységben fo­lyó munkáról, s arról, miben látják a dolgozók a további fejlődés lehetőségeit. Sokféle látnivaló sűrűsödött a viszonylag rövid időbe, s bár a gyáriak szívesen marasztal­ták volna mindhárom üzemben a kormány elnökét, így csak azt kérhették, hogy ha mód­ja lesz rá, a jövőben is keres­se fel Pest megyei legnagyobb ipari, üzemét. Helytállt a tízezres kollektíva A gyárlátogatás kormányüzemben a szervo­fejeződött A gyárláitogialfcás után a ve­zérigazgatóság épületébe ve­zetett a Minisztertanács elnö­ke és kíséretének útja. Itt dr. Novak Béla, majd dr. Betlej Sándor adott tényekben gaz­dag tájékoztatót arról, hogy a legutóbbi esztendőkben mi­ként fejlődött a Csepel Autó­gyár, s mi módon illeszkedett be a közúti jártműprogramba. Dr. Novak Béla egyebek között kiemelte, hogy 1973-ban és 1974-ben rendkívül dinamiku­san növekedett a termelés, s vele együtt a külföldi értékesí­tés is. Ez a tény jól bizonyítja az autógyár tízszeres kollektí­vájának helytállását s ugyan­akkor módot teremt arra is, hogy negyedik ötéves tervü­ket november 7-re teljesítsék, s az esztendő végéig mintegy másfél milliárd forintos több­lettermelést érjenek el. Kitért ezután az ismertető azokra a gondokra is, amelyek a hatvanas években elhatáro­zott^ fejlesztések feladásából, az átállásból származtak. Ki­emelte a vezérigazgató, hogy a termékszerkezet változása az egész közösség nagy próbaté­tele volt, s az ma is, mert hi­szen az új gyártmányok több­ségénél, így az önjáró padló­vázak, a szervokormányok elő­állításánál nem lehet nagy be- gyakoroltságra és gazdag ta­pasztalatokra támaszkodni. A nehéz feladatok azonban. — húzta alá dr. Novak Béla — kibontakoztatják a közösség igazi képességeit, s ezt egye­bek mellett az is bizonyítja, hogy míg a hetvenes évek elején mindössze kétezer padlóvázat adtak át az Ika­rusnak, az idén már 10 300 kibocsátására vállalkozhattak. Hasonló mértékben növeke­dett a szervókormányok ter­melése, s ebből 1975-ben több mint húszezret kell ké­szíteniük, mert egyre na­gyobb mennyiséget várnak a szigethalmiaktól más szocia­lista országok vállalatai. Érthetően — és indokoltan — szó esett a dolgok árnyéko­sabb oldaláról is, így arról, hogy bár a gyárnak sikerült forgóeszköz-gazdálkodását ja. vítani és az jobb, mint a kohó- és gépipari tárca átlaga, ugyanakkor a gyár egészének pénzügyi helyzete még továb­bi intézkedéseket tesz szüksé­gessé. Ezeknek az intézkedé­seknek tetemes része az irá­nyító szervek feladatai közé tartozik, azaz döntésre vár. Rá­mutatott a vezérigazgató tájé­koztatójában arra is, hogy nagy feladatokat ró az ötödik öt­éves terv a gyártás- és gyárt­mányfejlesztésre, s biztató, hogy e fejlesztési terveikhez már most több olyan magyar— szovjet megállapodással ren­delkeznek, amelyek hosszú tá­vú értékesítési lehetőséget kí­nálnak. A gyár vezérigazgatójának, valamint dr. Betlej Sándornak elhangzott szavai után Lázár György jó néhány kérdést tett fel, majd ennek nyomán kötet­len hangú eszmecserét folyta­tott a megye és a gyár vezetői­vel. Lázár György látogatása a Csepel Autógyárban a kora es­ti órákban fejeződött be. M. O. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Miraiszterta- niács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta Száddám Husszeinnek, az. Ira­ki Köztársaság Forradalmi Parancsnoki Tanácsa aletaöké- nek május 7—9. között ha­zánkban tett hivatalos látoga­tásáról szóló jelentést. A Mi­nisztertanács a jelentést jóvá­hagyólag tudomásul vette és határozatot hozott a tárgyalá­sokból adódó intézkedések megtételére. Az Országos Tervhivatal el­nöke jelentést tett a népgaz­daság első negyedévi fejlődé­séről. Az ipari termelés dina­mikusan növekedett és időben befejezték a tavaszi mezőgaz­dasági munkák jelentős részét. Bővült a külkereskedelmi for­galom, de a behozatal tovább­ra is gyorsabban növekedett, mint a kivitel. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudo­másul vette. Szükségesnek tartja, hogy nagyobb figyel­met fordítsanak a tőkés export fokozására és a vásárlóerő tervszerű szabályozására. Uta­sította az érdekelt minisztere­ket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy az irá­nyító munka további javításá­val tegyenek meg mindent az éves népgazdasági terv célki­tűzéseinek maradéktalan, vég­rehajtása érdekében. A munkaügyi miniszter az 1975. első negyedévi munka­ügyi helyzetről tett jelentést. Megállapította, hogy a terme­lés növekedését az ipar teljes egészéiben a termelékenység emelkedésével biztosította. A havi átlagbérek az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva a tervezettnél nagyobb mér­tékben növekedtek. Bővült azoknak a dolgozóknak a köre, akik heti 44 órás munkaidő­ben dolgoznak. A Miniszterta­nács a jelentést jóváhagyólag t udomásul vette. A Minisztertanács jelentést fogadott el az alkalmazotti létszám alakulásáról szóló. 1974-ben hozott határozata végrehajtásának helyzetéről. A jelentés megállapította, hogy az adminisztratív munka egy­szerűsítése terén következete­sebb végrehajtásra van szük­ség. Ennek érdekében biztosí­tani kell a gondosabb létszám- gazdálkodást. A jelentést a kormány tudomásul vette. A pénzügyminiszter jelentést tett a minisztériumoknak, az országos hatáskörű szerveknek és a szövetkezetek érdekkép­viseletei szerveinek takarékos- sági intézkedéseiről, amelyek kezdeti eredményei már mu­tatkoznak. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudo­másul vette. Felhívta a fegyel­met, hogy fokozottabban kell törekedni az ésszerű talzaré- kosságra, az alapanyagok, az energia- és az importanyagok felhasználásában. A rövid tá­von érvényesülő megtakarítá­sok mellett nagyobb gondot kell fordítani a távlati elő­nyökkel járó megoldásokra. El kell érni, hogy a takarékos szemlélet minél hamarabb ál­talánossá váljon. A Minisztertanács megtár­gyalta az egészségügyi minisz­ter előterjesztését az oktatási intézmények egészségügyi el­látásáról és határozatot hozott az óvodák, álltalános és közép­iskoláik, valamint a szakmun­kásképző iskolák orvosi ellátá­sának fejlesztésére. A Központi Népi Ellenőrzé­si Bizottság elnöke jelentést tett a vidék orvosellátottságá­nak vizsgálatáról. A jelentés megállapítja, hogy az orvosok száma 1950 óta több mint két és félszeresére nőtt, vidéken azonban még mindig sok a be­töltetlen orvosi állás. Hiány van továbbá körzeti orvosok­ból, gondot okoz egyes szak­orvosi, üzemorvosi, valamint az egészségügyi szakigazgatás­ban meglevő állások betöltése is. A kormány határozatot ho­zott az orvosok tervszerűbb területi és szakmai elosztása érdekében. A fővárosi tanács elnöke tá­jékoztatta a kormányt Buda- dapest 1974. évi beruházási tevékenységéről és az idei fel­adatokról. A Minisztertanács a beszámolót jóváhagyólag tu­domásul vette. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A jármű-gyáregységben bemutatták a vendégeknek az új termé­keket. így a többi között a kooperációban készülő terepjárót. A ké­pen Cservenka Ferencné, Lázár György és Bóka László. Koppány György felvételei A vietnami nemzet győzelmén Fogadás Budapesten — A VDK nagykövetségének köszöneté Nguyen Manh Cam, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság nagykövete és Ngu­yen Phu Soai, a Dél-vietna­mi Köztársaság nagykövete a vietnami nemzet történelmi jelentőségű győzelme alkal­mából csütörtökön fogadást adott a Néphadsereg Köz­ponti Klubjában. Részt vett a fogadáson Aczél György, a kormány elnökhelyettese és dr. Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gyenes András, a Központi Bizott­ság titkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Púja Frigyes külügyminiszter, Ke­serű Jánosné könnyűipari miniszter, dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, valamint a politikai és a tár­sadalmi élet számos magas rangú személyisége. Ott volt a budapesti diplomáciai kép­viseletek számos vezetője és tagja. ★ Az elmúlt több mint fél hó­nap során, amióta a vietnami nép teljes győzelmet aratott, csakúgy, mint azokban a na­pokban, amikor a vietnami nép a győzelmet megünnepel­te, vállalatok, állami gazdasá­gok. termelőszövetkezetek, is­kolák, egyetemek, hivatalok és különböző szervezetek, vala­mint sok magánszemély, ma­gyar barátaink, üdvözlő leve­leket, táviratokat küldtek nagykövetségünkre, jókívánsá­gaikat fejezték ki és osztoztak velünk a győzelem feletti örö­münkben. A Vietnami Demokratikus Köztársaság nagykövetsége ez alkalommal őszinte köszönetét fejezi ki kedves magyar bará­tainknak, harcos szolidaritásuk és testvéri barátságuk e mély megnyilvánulásáért. KÖZÉLET Lázár Györgyöt, a Minisz­tertanács elnökévé történt megválasztása alkalmából to­vábbi külföldi államférfiak üdvözölték. Táviratban fe­jezte ki jókívánságait Sztan- ko Todorov, a Bolgár Nép­köztársaság minisztertanácsá­nak elnöke, Piotr Jarosze- witz, a Lengyel Népköztár­saság minisztertanácsának el­nöke, Manea Manescu, a Ro­mán Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, Zsambin Bat- mönh, a Mongol Népköztár­saság minisztertanácsának el­nöke, Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság miniszterelnöke, Kim ír, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság miniszter­elnöke, Szardar Mohammed Daud, Afganisztán elnöke és miniszterelnöke, Amir Ab- basz Noveida, az Iráni Csá­szárság miniszterelnöke, Su­harto tábornok, az Indonéz Köztársaság elnöke és mi­niszterelnöke és számos más külföldi államférfi. Karel Hoffmann-nak, a CSKP Központi Bizottsága el­nöksége tagjának, a Cseh­szlovák Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsa elnökének ve­zetésével szakszervezeti kül­döttség tartózkodott Magyar­országon, és megbeszélést folytatott; a SZOT küldött­ségével, amelyet Gáspár Sán­dor, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a SZOT főtitkára vezetett. A küldött­séget Kádár János, az MSZMP KB első titkára is fogadta. A delegáció tegnap elutazott Bu­dapestről. Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára csütörtökön fogadta Da­vid Khenint, az Izraeli Kom­munista Párt politikai bizott­ságának tagját, a központi bizottság titkárát, aki rövid látogatást tett Budapesten. Párdi Imre, az MSZMP KB tagja, a KB gazdaságpoliti­kai osztályának vezetője, aki Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak meghívására május 19— 22 között tartózkodott Cseh­szlovákiában, csütörtökön ha­zaérkezett. Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi ál­lamtitkár vezetésével csütör­tökön délben visszaérkezett Varsóból az a katonai kül­döttség, amely részt vett a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői katonai taná­csának ülésén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom