Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-20 / 116. szám

«M» w 1975. MÄJUS 20.. KEDD A képzőművészet humora Jubileumi karikatúrakiállitás H azánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteleté­re impozáns tárlatsorozat mutatta be a köztéri alkotáso­kat, ' továbbá festészetünk, szobrászatunk, a magyar grafi­ka, majd a plakátművészet fejlődését. Ezt követi az ipar­művészeit seregszemléje. Most a jubileumi karikatúrakiállí­tás nyílt meg az Ernst Múze­umban, olyan tisztéhez illő ra- koncátlansággal, hogy a műve­ket meghosszabbított tárlat ke­retében az egész ország láthat­ja. Olyan messzire hord a Csúzli, a kiállítás újságárusok­nál is kapható lapja, mely a katalógus szerepét is betöltöt­te, betölti. E pompás ötlet jel­zi a karikatúra társadalmi sze­repét, hiszen rajzi műszerrel méri az általános közérzetet. Méri, mérlegeli és alakítja egyben milliók tudatát hegyes­re élezett vonalak „játékos os- tor”-ával, ahogy Kaján Tibor határozta meg a karikatúra jó­szolgálatát megnyitó szavai-v ban. A fintortól csípő gúnyig terjed a skála, s az igazság­kutatásában, az önzés, maradi- ság leleplezésében válik a ha­ladás, a mi politikánk haté­kony szövetségesévé az újsá­gok hasábjain, mélyek évtize­dek óta teret adnak a tréfás rajznak és a képi iróniának egyaránt. Az már a jövő lehetősége, hogy napilapjaink hasábjain küzdelmesebb verseny alakul­hatna ki a házi karikatúristák egyéni stílusa, hangvétele kö­zött, s ez a jélleg és. állapot egyre magasabb mércével biz­tosítaná a műfaj lendületét, el­kerülve az óvatos középszert. Nem feledkezhetünk meg ar­ról, hogy a karikatúra nem­csak a képzőművészet nevető arja, hanem épben tömeges el­terjedése következtében társa­dalmunk fejlődésének egyik részecskegyorsítója. Olyan ké­pes beszéd, mely diagnózis és ráhatás. Milliók értesülnek azonnal hibákról, problémák­ról, lehetőségekről, rajzok re­géd csapatai értelmezik sürgető iramban az élet egy-egy fonák, nevetséges helyzetét. Tudomá­sul kell vennünk, hogy százez­rek igénylik e szigorúan ne­vettető rajzi fogalmazást, s mosoly, fejcsóválás közepette okul emberi gyarlóságok he­gyezett idézetéből. T ársadalmunk karikatúra­rendelése folyamatos, a kérdés csupán az, hogy milyen színvonalon válaszol a grafika e nagyon fontos ága­zata a figyelmes várakozásra. Tények jelzik, hogy világszín­vonalon. Külföldi díjak és he­lyezések fémjelzik a magyar karikatúra előállapotát. En­nek ellenére türelmes türel­metlenséggel tör nagyobb ma­gaslatok irányába, hiszen a mérték Goya, Daumier klasszi­kus minősége. Az út ehhez, ha vezető grafikusaink nem hárít­ják el maguktól e fontos kép­zőművészeti műfaj, a rajzi új­ságírás kötelező feladatát, be­kapcsolódnak abba a közös munkába melyet a karikatúra közegében főként Kaján Tibor, Szűr-Szabó József, Balázs Pi­ri Balázs, Hegedűs István, Mé­száros András, Fülöp György, Vasvári Anna, Sajdik Ferenc folytat. Figyelmeztető vonása e tár­latnak e majdnem megegye­zően magas átlaga, melyből kiemelkedő rossz rajzok egy­aránt kis számmal csapódnak ki a szélső értékek pólusain. Ez az állapot azonban nem tart­ható fenn hosszú ideig; fokoz­ni szükséges az egyéni hang­vétel arányait és a témaválasz­tást, mely nem rekedhet meg bizonyos divatproblémák rajzi ismétléseivel. Nem lehet sem a közlekedés zsúfoltsága, sem a környezetvédelem a karika­túra hosszú főszereplője, fel- gyorsulása a társadalom egye­temességének céljához igazod­jon a képesség és egyéniség hullámhosszán, általános igaz­ságokat egyedi törvényekkel kutatva, keresve. E folyamat örvendetesen megindult. Hege­dűs István formai eleganciá­ja bő és intellektuális képzet­tel rendelkezik, Kaján Tibor egyik fő mértéke karikatú­ránknak, rajzi gondolkodásá­nak mélységével rangot ad a legjobb törekvéseknek. Sok az eredeti ötlet, helyes elgondo­lás. Mészáros András történel­mi paródia keretében panorá- mikus méret irányába tágítja a karikatúrát, Sajdik Ferenc jó arányérzékkel görgeti figu­ráit rajzban, szoborban egy­aránt, utat törve a groteszk plasztika közegébe, mely kép­zőművészetünk hiánycikke. Vasvári Anna társadalmi, lé­lektani mélységekbe mentve főként a nő^-íérfi kapcsolatát vizsgálja. Egyéni hang jellem­zi Dallos Jenő, Lehoczky Ist­ván, Vámay György sorozatát is, esetenként példázva a ké­pekben is rendre megszülető, hamisítatlan pesti humort. A magyar karikatúra derék­hada vesz részt e mérlegelő, új utakat kereső számvetésben. A kört azonban mégis nagyon szűknek találjuk. Jubileumi nagy kiállításról lévén szó, érthetetlenül hiányos a név­sor. Így Toncz Tibor és Héber László távollétét sem értjük, hiszen a teljesít­ményük hozzá tartozik grafi­kánk tréfás oldalának előőrsé­hez. A fiatalok közül Kálmán- chey Zoltánnak, Zsoldos Sán­dornak lapjait hiányoljuk, de sorolhatnánk még tovább. No­ha nem lehet mindent egyszer­re, egy adott helyen megköve­telni, mégis teljesebb lehetett volna az összkép. A karikatúra „itt és most” kívánja az ironikus derű rajzi fényszóróval megvi­lágítani a visszásságokat. Ez nem ünneprontás, hanem tár­sadalmunk munkával megszer­kesztett ünnepének biztosítása, örvendetes, hogy színvonalas mezőny készülődik arra, hogy megszülessen a magyar képző­művészet Karinthyja. Losonci Miklós TV-FIGYELŐ Az utánzás veszedelmei. Az Ar­turo Uit, Brechtnek ezt a kü­lönösen izgalmas drámáját színházaink többször játszották már. Közvetítette a televízió is. Közönségünk tehát jól ismeri vagy ismerheti. Mégis azok számára, akik csütörtök este először nézték végig a tv Szín­ház falak nélkül című soroza­tában, szögezzük le: ezúttal nem Brecht darabját látták. Pontosabban nemcsak azt. . Szász Péter, az előadás ren­dezője a televízióra alkalmazás címén kitalált hozzá egy meg­lehetősen terjedelmes és erő­szakos, a cselekménybe mind­untalan belépő, beavatkozó keret játékot. Méghozzá úgy, hogy ez a kerettoldalék nem az eredeti Brecht-drámától el- választva-elkülönítve, hanem azzal egybemosódva, szinte megkülönböztethetetlenül, mint a mű szerves építőanya­ga került a közönség e’é. Mintha azt is Brecht írta vol­na. Ezzel azonban, sajnos, min­den összezavarodott; ezért szükséges és érdemes erre utó­lag is visszatérni. Szász Péter keretjátéka nemcsak azért ide­gen anyag az Arturo Uioan, mert nem az írótól származik, hanem főképpen és elsősorban azért, mert más minőségű. Brecht drámája kristálytiszta, világos logikájú. Szász Péter kerete viszont zűrzavaros, el­lentmondásos, valójában és igazában — ezt kell monda­nunk — teljesen értelmetlen. A rendező Peter Weiss Ma- rat-drámáját próbálta utánoz­ni. Mint tudjuk, Weiss Marat- történetét egy elmegyógyinté­zet ápoltjai adják elő. A tv- adaptáció szerint Brecht Ar­turo Uiját pedig egy Ameri­kában élő némeit emigráns színtársulat elrabolt és Ber­linbe szállított tagjai. Méghoz­zá Hitler előtt. Fogadjuk ed ezt a képtelen ötletet, bár, hogy teljes legyen a zűrzavar, a végén kidéiül, hogy nem is maga a Führer nézte végig az előadást, hanem egy Hitlert utánzó színész. Be hagyjuk ezt most és fogadjuk el a feltételezést: A Hitlert le­leplező drámát Hitler edőtt, ál- lig felfegyverzett fekete SS-le- gényektől körülvéve játsszák. Mi következhet ebből a gro­teszk helyzetből? Sok minden, de egy dolog feltétlenül: a színészek mindenképpen gyön­gítik a dráma hatásait. Hogy nem egészen azt játsszák, vagy nem mindannyian azt játsszák, amit Brecht megírt. Néhányan a halált is vállaló daccal csak- azértis ráadnak még valamit a darabra, mások viszont, remél­ve, hogy azzal talán megmene­külhetnek a gyilkos golyóktól, gyengítik a leleplezést, a bírá­lat élét. De akár ezt, akár azt csinálják, mindenképpen eltor­zul az eredeti mű. Peter Weiss Marat drámájá­ban a groteszk keretjátéknak erősítő funkciója volt. Szász Péter kerete gyengítette a ha­tást. A csütörtöki előadáson per­sze maga a Brecht-dráma nem válhatott erőtlenné, hiszen a színészek játékán nyilvánvaló­an nem érződhetett, hogy pro­dukciójukat Hitler nézi. De hát akkor mire volt jó ez az egész kiagyalt, át nem gondolt, el­lentmondásokkal terhes, képte­len toldalék? Egyetlen tényle­ges következménye volt csu­pán: alaposan összezavarta a járatlanabb nézőket, akiknek fogalmuk , sem lehetett arról, mikor szól hozzájuk Brecht és mikor Szász Péter. Pedig a kü­lönbség — az eddigiekből ta­lán kitetszhetett — eléggé fi­gyelemre méltó. Mit mondhatunk hát össze­gezésként erről a zűrzavaros produkcióról ? Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy aki képes volt elválasztani a keretet Brecht drámájától — tisztesség ne essék szólván, a búzát az ocsútól — remek színészi ala­kításokban gyönyörködhetett. Amilyen ügyetlenül bővítette ugyanis a rendező a drámát, olyan ügyesen választotta ki művészeit. Fiatal férfiszínésze­ink kökül szinte minden érde­kesebb egyéniség és tehetség szerepelt a produkcióban, még­hozzá igazi együttesként, jól összedolgozva, összeforrva. Ez tényleges értéke volt az elő­adásnak. De a kudarcot természetesen ez sem menti. Szombat, vasárnap: mozi. Ügy látszik, állandósul az a műsorszerkezet, amely hét vé­gén, szombaton, vasárnapon — általában külföldi — mozifil­meket tartalmaz. Ezt a törek­vést magától értetődően csak konkrétan lehet értékelni: minden attól függ, milyenek a műsorra tűzött filmek. A mos­tani két film — bár egyik sem váltott ki örömujjongást a né­zőkből — nem a műfaj legal­ján foglal helyet. Témában, jellegben, karakterben ugyan egészen eltérő alkotásokról van szó, valamiben mégis meg­egyeztek, vagy legalábbis ha­sonlítottak egymásra: sok volt bennük a mesterkélt, a ki­agyalt elem, s mindkettő túl­zásba vitte a pszichologizálást. A szombaton látott Mr. Hobbs szabadságra megy cí­mű amerikai produkciónak még valahogy elnéztük a mo­doros gyengeségeket; vígjáték­ról volt szó. Az igényesebbnek, mélyebbnek látszó — vagy leg­alábbis ebben a szerepben fel­lépő — vasárnapi francia film­nek, a Kémek éjszakájának nehezebben bocsátottuk meg vétkeit. A film után kicsit be­csapottnak érezhettük magun­kat. Aki háborús kalandfilmet várt, csalódott: a kezdet kez­dete után a kémtörténet áteve­zett a mélylélektan vizeire. De aki mélyebb jelentést, tartal­mat várt, az sem kapta meg. A film ugyanis nem a lényeg­gel foglalkozott. Mindkét filmből éppen ez hiányzott. A Kémek éjszaká­jának feszültsége formai ter­mészetű volt, s ebből is, az Mr. Hobbsból is hiányzott a leg­fontosabb, a tényleges valóság kutatása. Két közepes filmet láttunk tehát szombaton és vasárnap. Ökrös László Radnóti-biennálé Az 1975. évi Radnóti-bien­nálé megrendezéséről tár gyalt hétfőn Győrött a Rad­nóti Miklós-emlékbizottság. Az idén novemberben ötöd­ször rendezik meg Győrött a mártírhalált halt költő em­lékét őrző biennálét és har­madszor osztják ki a költői és művészeti díjakat. Mint­egy 50 meghívott versmondó méri össze tudását az orszá­gos versenyen. Meghívják a Radnóti-biennáléra a koráb­bi évek díjazott költőit*, Ju­hász Ferencet, Nagy Lász­lót, Kiss Benedeket és Buda Ferencet — továbbá a bien- nálé állandó költővendégeit — Somlyó Györgyöt, Takács Imrét és Kormos Istvánt. Az eseménysorozatot költő-ol­vasó találkozók színesítik. Történelmi lapok Nemzeti múltunk közeli évtizedeinek politikai, tár­sadalmi küzdelmeire nyújt visszapillantást az Akadé­miai Kiadó több új kötete. Tudományos művek ezek, mélyek azonban szélesebb körű érdeklődésre tarthatnak számot, s bizonyára széles körben is szolgálnak hasznos segítségül. Negyedszázados harc A kötet címe az 1919. augusz­tus 1-től 1945. április 4-ig tar­tó időszakra utal. Azzal a nap­pal kezdődik, amikor a tanács- kormány bejelenteni kénysze­rült lemondását és az antant feltételeinek megfelelő szak- szervezeti kormánynak adta át helyét. A negyedszázad végén pedig az a nap áll, amikor fel­szabadult Magyarország utol­só községe, a Vas megyei Ne- mesmedves, és ezzel fölszaba­dult egész hazánk. E negyedszázadból a mun­kásmozgalom történetének kro­nológiáját nyújtják át a vaskos kötet szerkesztői: Szabó Ágnes és Vértes Róbert, akik az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete kabinet­jének anyaggyűjtése alapján dolgoztak tudományos munka­társaikkal. Űj, mondhatni úttörő ez '. valóban nagyszabású vállalko­zás, amelynek eredményét most — felszabadulásunk 30. évfordulójára tisztelegve — ke­zünkben tarthatjuk. Szerkeze­tileg kézikönyv, amely nyil­vánvalóan nem a folyamatos olvasásra tart igényt, mégis a tudatos szerkesztői törekvés­nek megfelelően a kronológiá­ban fölvett adatok híven ad­ják vissza azt a fejlődést, amely a magyarországi szocia­lista, kommunista munkás- mozgalmat jellemezte a hor­thysta ellenforradalom idején. A magyar munkásosztály tör­ténelmének legnehezebb ne­gyedszázada, legtöbb szenve­dést hozó korszaka tárul föl tehát a kötet lapjain. Nem­csak a tudományos kutatók­nak jelent ez hasznos kézi­könyvet, hanem napjainkban szinte már mindenkinek, aki ez iránt, az immár történelmi­vé vált korszak iránt beha­tóbban érdeklődik. Ilyenek pe­dig szép számmal élnek ha­zánkban: diákok, pártmunká­sok és társadalmi életünk leg­különfélébb területén dolgo­zók. A kötet világos tagoltsága, a kronológiai felsorolás, ismer­tetés mellett adattár könnyíti meg az eligazodást. Ez utóbbi­ban találjuk a kongresszusok, konferenciák, plénumok kró­nikáját, a nemzetközi kong­resszusok táblázatait és a szer­vezetek összetételét, változá­sait. Mindezt a magyar nyelvű kommunista sajtó bibliográfiá­ja, valamint alapos tárgymuta­tó, névmutató egészít ki. Felszabadulás és forradalom Szabó Bálint tanulmányai a hazánk felszabadulásának és azt követő időszakának, a né­pi demokratikus fejlődésnek a tárgyköréből merítik témáju­kat. A kötet hét tanulmánya tulajdonképpen még az 1960-as években készült, de változat­lanul érdekesek napjainkban is, sőt bizonyos szempontból még érdekesebbek. Általuk ugyanis bizonyos betekintést kapunk az elmúlt években a népi demokratikus fejlődésről kibontakozott vita menetébe is. A szerző az 1956-os ellen- forradalom időszakát követő új helyzetben vállalkozott elvi és módszertani szempontból fon­tos kérdések tisztázására. A kötet tanulmányai olyan kérdésekre igyekeznek választ keresni, hogy a négyéves (1944 —1948) forradalmi jelleg mind­végig azonos volt-e, lehet-e határvonalat húzni a forrada­lom demokratikus és szocialis­ta szakasza között; valamint a külső, illetve belső feltételek játszottak-e nagyobb szerepet a forradalmi változásokban; kibontakozott-e Magyarorszá­gon forradalmi válság a hábo­rú utolsó időszakában. Mind­ezek fontos kérdések, különö­sen azért, mert mint a szer­ző is hangoztatja előszavában — mindmáig nem kap kellő hangsúlyt a népi demokratikus korszakot ábrázoló történeti irodalmunkban a forradalmi mozgalom folyamatossága, hol­ott a történelmi előzmények és realitások számba vétele elen­gedhetetlen az eseményekről adott marxista értékeléshez. % >:>< 'C Részlet — Széchenyi István kézírásával és aláírásával — a Ma­gyar Tudományos Akadémia alap ítóleveléből E kötet mindezekre megala­pozottan igyekszik a megfelelő választ megadni. Az MTA másfél százada E reprezentatív kötet meg­jelenésével kétszeresen is ün­nepi alkalmat köszönt; egy­részt a hazai tudományos ku­tatások legfőbb irányítószervé­nek 150 éves jubileumát, más­részt az idei ünnepi könyvhe­tet, amelynek ez lesz egyik ki­emelkedő kiadványa. Pach Zsigmond Pál főszer­kesztői irányításával, Vörös Antal szerkesztésében nyolcta­gú szerzőgárda, az MTA tudo­mányos osztályai és társada­lomtudományi kutatóintézetei számos munkatársának közre­működésével, valóban méltó kötetet nyújtott át a legszéle­sebb érdeklődő köröknek. A Magyar Tudományos Akadé­mia „életrajzát” tarthatjuk a kezünkben, tudományos igé­nyességgel, mégis olvasmányos leírásban. Végigvezet az Aka­démia, illetve a Magyar Tudós Társaság ismert és nevezetes megalapításától, Széchenyi Ist­ván 1825. november 3-án tett felajánlásától egészen napjain­kig. Megbízható értékelésben mutatja be az Akadémia kü­lönböző korszakait, a küzdel­met az önállóságért, a dualiz­mus évtizedeinek időszakát, amikor a társadalmi és politi­kai tényezők hatására konzer­vatív szemléletűvé formálódott e nagyra hivatott intézmény, majd bemutatja az 1918—19. évi forradalmak idején betöl­tött felpezsdít^ szerepét épp­úgy, mint az ezt követő ellen­forradalmi korszakban elfog­lalt helyét. A felszabadulás utáni története folyamán meg­ismerkedhetünk az Akadémia újjáalakulásával, legújabb te­vékenységével és azzal a tudo­mányos fejlődéssel, amelyet a szocializmus építésének évtize­deiben betölt. A másfél évszázad áttekin­tése mellett feltárja a kötet az intézmény új szervezetének je­lentőségét is, a szervezeti re­form utáni tevékenységét, va­lamint a kutatóintézeti háló­zat kiépítését, a tudományos minősítés új rendszerét és az átszervezett akadémia kiemel­kedő tudományos eredményeit. A gazdag fényképanyaggal illusztrált kötet méltó a jubi­leumi eseményhez. — szó —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom