Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-03 / 102. szám

1975. MÁJUS 3., SZOMBAT Horváth mesterhármasával Az Ú. Dózsa az MNK-győztes Csütörtökön, az 1974—75. évi labdarúgó Magyar Népköztár­sasági Kupáért két NB I-es együttes, a bajnok Üjpest és a Szombathelyi Haladás lépett pályára. Ü. Dózsa—Haladás VSE 3:2 (0:1) Népstadion, 3000 néző. V: Palotai. Góllövők: Horváth (3), illet­ve Farkas, Kereki. Az újabb bajnokságra törő Üjpest az első félidőben árnyé­ka volt önmagának, nem sok lelkesedéssel játszott. A szü­net és a csere (Zámbó beállása) után még egy ideig a Haladás volt fölényben, aztán a jó na­pot kifogó Horváth mesterhár­masával a Dózsa gyorsan el­döntötte a mérkőzést a maga javára. A második játékrész­ben mutatott játékával megér­demelten lett az Üjpest az MNK védője. A lila-fehérek utoljára 1970-ben győztek az MNK-ban. Öttusa BEK Warendorfban (NSZK) pén­teken délelőtt, a harmadik versenyszámot, a pisztoly­lövést bonyolították le az öt­tusa BEK-ben. A magyar bajnokcsapat, a Bp. Honvéd bizonyult ezúttal a legjobb­nak, s mivel a szovjet fiúk „ellőtték” magukat, összetett­ben 64 pontra megközelítet­ték a CSZKA csapatát. Egyénileg a szovjet Gorlov szerepelt a legjobban, míg a magyarok közül Kancsal Tamás lőtt kitűnően, a szov­jet Lednyewel holtverseny­ben a 2—3. helyen végzett. Bakó és Plank — ugyancsak holtversenyben —, a 8—11. helyet szerezte meg. Az egyé­ni összetettben Gorlov vette át a vezetést Lednyevtől, Ba­kó a 4., Plank az ötödik, Kancsal pedig a 7. a sorrend­ben. Labdarúgó NB I. Miad műsor: Ferencváros—ZTE, Videoton—MTK-VM, Rába ETO— Bp. Honvéd, Haliadás—Vasas, Pécs—Csepel, Salgótarján—Diós­győr (kezdési idők 16.30 óra), Ü. Dózsa—Tatabánya (18.30). Gödöllői mjális — Az impozáns, minden ed­digit felülmúló idei május 1-i ünnepségre megnyitott őspark­ban szórakozással töltötték a délutánt a gödöllőiek. Voltak, akik idős kort értek mór meg, mégis csak most léptek be először a volt királyi kas­tély felső parkjába. A válla­latok már jó előre sátrakat vertek itt és vendégül látták dolgozóikat. A gyerekeket a sok mutatványos bódé, cél­lövölde, dobozdobáló és kör­hinta várta. A vidá'm majá­lis késő estig tartott. A gödöllői május elsejék immár elmaradhatatlan ese­ménye: a hagyományos nem­zetközi lovasverseny. A gö­döllői Agrártudományi Egye­tem KISZ-bizottsága által rendezett viadal már április 30-án megkezdődött, s május 1-én délután folytatódott. A magyarokon kívül NDK-beli és szlovák sportolók vették a gátakat. íme az eredmények^ A kez­dő lovasoknál a pomazi Sza- kolyi András, a B-csoportban az ifjúságiaknál a nagyvázso­nyi Cseresznyés László bizo­nyult a legjobbnak. Díjug­ratásban az Agrártudományi Egyetem tangazdaságának dí­jáért 40-en szálltak nyereg­be, s az NDK-beli Christoph Hamfler bizonyult a legjobb­nak. Az úgynevezett kétlo- vas versenyt (lovaspár) Bár­óink Anton és Zeumer Ze- nob (Nyitra) nyerte. Május 1-én két csoport­ban versenyeztek az Agrár- tudományi Egyetem díjáért: Tállal György (Pomáz), il­letve Cseresznyés László vég­zett az élen. Az Agrártudo­mányi Egyetem pártbizott­ságának díjáért Szerencse­ugratásban : első Maracskó Tibor Delta nevű lovon. A Gödöllő város díjáért —kor­látugratásban —, holtverseny­ben végzett az élen a pomázi Virág István Napimádó nevű lován, valamint az NDK-beli Peter Czycholl Donberg nyer­/ Cegléd-ESSZÜV rangadó A labdarúgó NB II-ben és NB Ill-ban a tavaszi 10. for­duló következik. Az NB Il-es Kossuth KFSE otthonában a Bp. Spartacust fogadja, s győznie keli, hogy javítson nehéz helyzetén. Az NB III Északnyugati csoportjában Dunakeszi otthon játszik, míg a Váci Híradás a Bakony Vegyészhez utazik. Délkeleten megyei rangadó lesz, a Cegléd—EGSZÖV találkozó, ősszel a lacháziak 4:0 arányban diadalmaskod­tak, s a házigazdákat most fűti a visszavágás vágya. A me­gyebajnokság első három helyezettje közül az éllovas Perbál hélyzete a legkedvezőbb, otthonában Szigetújfalut fogadja. A második helyezett, tavaszi veretlen IM Vasas Iklad Albert- irsán, a Bem SE pedig Gödöllőn lép pályára. A vasárnapi műsor NB TI. Kossuth KFSE—-Bp. Spar­tacus (Szentendre, 16.30, Mohácsi). NB in. Délkeleti csoport. Ceg­lédi Vasutas—EGSZÖV MEDOSZ (16.30, Endes). Északnyugati cso­port: Dunakeszi VSE—Pét (16.30. Hontvári), Bakony Vegyész—Váci Híradás (Veszprém, 16.30, Dra- vecz). Megyei bajnokság. A mérkőzé­sek az elöl állók otthonában, 16.30-kor kezdődnek. Gödöllői. Va­sas—Bem SE (Soós G.), Albertir- sa—IM Vasas Iklad (Udvardi), Perbál—Szigetújfalu (Bondár), Tö­rökbálint—Monor (Tabányi), Szi­gethalom—Budaörs (Bokor), Aszó­di Építők—Nagykőrösi Kinizsi (Gál), Pilisvörösvár—Maglód (Si- lye), Pilis—Isaszeg (Aranyosi). Megyei serdülőbajnokság, a mérkőzések 10 óraikor kezdődnek. Gödöllő—Törökbálint (Szentkúti), Isaszeg—Szigetújfalu (Csányi). Bu­daörs—Perbál (Császár), Sziget­halom—Pilisvörösvár (Dinnyés), Nagykőrös—Monor (Angyal), Ik­lad—Maglód (Gódor), Aszód—Al- bertirsa (Horváth G.). Háromszor 143 érem Múlt héten Cegléden ren­dezték a diák futó csapat- bajnokság megyei döntőjét. Mint megírtuk: bevált a sport­ág fejlesztése, a tehetségek íelkutatás3 érdek ben most első ízben kiírt lépcsőzete­sen épülő viadal. Több tehet­ség-s fi-Hal tűrt fel • ő«et az egyesületek már szcreoel- jtethetik a hét végi megyei ifjúsági és serdülő atlétikai bajnokságon. Természetesen előfeltétel, hogy a sportkörök Igazolt versenyzői legyenek. Több egyesület élt is ezzel a lehetőséggel, így a Ceglédi Vasutas, a Váci Híradás, s a Gödöllői EAC jónéhány spor­tolót leigazolt. Dunakeszin ma 13 óra 'oi kezdődik, vasárnap pedig 8.30-kor folytatódik az ifjú­sági és serdülő atlétikai me­gyebajnokság. A viadal „mé­reteire” jellemző, hogy a kü­lönböző számokban, az 5 kor­csoportban összesen 143 arany­érmet osztanak ki, s ugyan­ennyi jut a második és a har­madik helyezetteknek is. APRÓHIRDETÉSEK gében. A sorsolásnál a sze­rencse Virág Istvánnak ked­vezett, ö vette át Benedek Já­nostól, a városi tanács elnö­kétől a tiszteletdíjat. A hangosbeszélő zárszavá­ból: „Köszönet a rendezők­nek, mindazoknak, akiknek részük volt a május elseje színes, sok élményt nyújtó, gazdag programjának lebo­nyolításában. Találkozás a jö­vő év május 1-én...” Csiba József Kettős program Dunakeszin Constanta birkózói védik a Dunakanyar Kapát Gergye volt a legjobb kapus Dunakeszin május 1 tiszte­letére kettős ünnepi sport­műsort bonyolítottak le. Dél­előtt került sor az ifjúsági szabadfogású birkózó Duna­kanyar Kupa viadalra, ame­lyen a Pest megyei ifi válo­gatott a lengyel Lodz és a román Constantái 2-es számú sportiskola csapata vett részt, 1956—1958-as születésű ver­senyzőkkel. Tíztagú együtte­sek vetélkedtek, ezenkívül csapatonként két-két tartalék is szóhoz jutott, de az ő ered­ményük nem számított be az összesített pontversenybe. A legtöbb pontot a romá­nok szerezték, s így a másod­ízben sorra került versenyen övék lett a trófea, amit ed­dig a Pest megyei fiatalok védtek. Ponversenyben: 1. Constanta 25, 2. Lodz 24, 3. Pest megye 19 ponttal. Barna József, a Pest megyei Testne­velési és Sporthivatal elnö­ke adta át a kupát a győz­tes csapatnak, s az érmeket a helyezetteknek. Valamennyi résztvevő Dunakanyar-em- lékérmet kapott. A győztesek, a 48 kg-os súlycsoporttól felfelé: Gonta- rek, Ljublonlski (Lodz), II- linger (Pest), Voic (Constan­ta), Gubát, Kapusta (Lodz), Stancin, Margarit, 'Cisco (Constanta), Janisewski (Lodz). Második helyet szer­zett: Mészáros, Kovács (Pest), Iliesev (Constanta), Ignaczak (Lodz), Petcu, Radu (Cons­tanta), Biró, Pálinkás, Róth, Netz (Pest), Harmadik lett: Dima (Constanta), Szabó (Pest), Zagajawski (Lodz), Ferencz, Suhajda (Pest), Skarzynski, Piasecki (Lodz), a 90 és 100' kilogrammos súly­csoportban nem volt harma­dik, nehézsúlyban pedig a ro­mán Patru szerzett bronz­érmet. A Pest megyei csapat a Csepel Autóra épült — az egyetlen győzelmet is spor­tolójuk szerezte — ezenkívül Cegléd, Abony, Monor és Da- bas fiataljai képviselték szí­neinket, a színvonalas, négy­órás viadalon. A sportág újabb eseménye vasárnap 11-kor ismét Duna­keszin lesz országos szabad­fogású ifjúsági viadal. ★ Délután került sor a Bp. Spartacus nemzetközi férfi kézilabdatornájának második napi, befejező küzdelmeire 400 néző előtt. Bp. Spartacus—Dunakeszi VSE 27:17 (12:11). A Pest me­gyei csapat az első félidő de­rekán már 9:3-ra vezetett, ezután fokozatosan feljött az NB I-es fővárosi együttes. Ld.: Molnár (9), Lovrek (5), ill. Merkl (5), Fábián, Valen­tin (4—4). Bp. Honvéd—Dynamó Ber­lin 26:20 j (15:6). A helyzeteit jobban értékesítő Honvéd — amelynek kapuját a volt válo­gatott Széplaki kitűnően őriz­te — megérdemelten nyert, s a torna győztese lett. Ld.: Budai (9), ill. Hofmann (6). Megjutalmazták a legjob­bakat. A legjobb góldobó cí­met Budai Ferenc (Bp. Hon­véd) érdemelte ki 17 góllal, a legjobb kapusnak a dunakeszi Gergye Lajos bizonyult, a torna legjobb játékosa pedig az NDK-beli Jörg Paulik volt. Solymosi László Kézilabda műsor A kézilabda NB I-ben bravúro­san rajtoló Csömör a vasárnapi harmadik fordulóban a Rába ETO együttesét fogadja. Az NB I B-s Dunakeszi szegedi kisiklása után isimét otthon játszik. / Szombat NB I B férfi. Dunakeszi VSE— Debreceni MTE (15.45). NB n férfi. Keleti csoport: Budakalászi Textiles—Pamuttextil (17). Megyei férfibajnokság. Gödöllői EAC—IM Vasas Iklad (15). Vasárnap NB I férfi. Csömör—Rába ETO (17). NB n férfi. Keleti csoport: Vá­ci Híradás—Gyöngyös (10). Kö­zépcsoport: KÉV Metro—Váci Fo­nó (10), Nagykőrösi Kinizsi—HÖ- DIKÖT (10.30), Szegedi DÉLÉP— Ceglédi KÖZGÉP (10.30). NB n női. Kecskeméti TE—Váci PENO- MAH (10), Váci Forte—KÉV Metro (9). Megyei férfibajnokság. Galga- hévíz—Csepel Autó (15), Domony —Túra (10), Gödöllői Vasas—Fóti Gyermekváros (10), Gyömrő—Tö­köl (10.30), Nagymaros—Dunai Kő­olaj (10). Pinpongrekord Az asztalitenisz férfi NB II- ben a Perbáli Tsz SK eddigi legnagyobb arányú győzelmét aratta Szombathelyen. Perbál—Sabaria 21:4 Győztesek: Bárdos, Rétfalvi, Mészáros (5—5), Molnár, Kiss (3—3). A Pest megyei csapat a nyolcadik forduló után öt győzelemmel és három vere­séggel a negyedik helyen áll. Vasámáp ismét idegenben ját­szanak, Dunaújvárosban a Kohász ellen lépnek asztalhoz. Vezetés a hollandok ellen Mintegy ezer néző előtt kez­dődött tegnap a margitszigeti teniszstadionban a Magyaror­szág—Hollandia Davis Kupa válogatott teniszmérkőzés. Az első napi egyesek után Ma­gyarország biztos, 2:0 arányú vezetésre tett szert: Taróczy— Thung 7:5, 6:0, 6:1, Baranyi— Sanders 6:4, 6:2, 6:4. Fáradjon be hozzánk, mert lehetőség van arra, hogy munkatársunk legyen mint munkásellátási csoportvezető, energetikus, szervező, hegesztő, technológus, belső ellenőr, szállítási előadó, anyagbeszerző, munkaügyi előadó SZTK-ügyintéző, gépkocsielőadó, bérelszámoló, gép- és gyorsíró. Szakirányú képzettség és gyakorlat, előny. Szívesen látja a „fémmunkás” Vállalat Építés­Szerelési Üzem, Budapest XIII., Teve u. 12—16. Személyzeti osztály. Tel.: 201—062 és 491—573. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. A kereset 2000—2600 Ft a betanulás utá*n. Vidéki lányok részére szállást és ked vezm ény es hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PFV Lőrinci Gyár. 1183 Budapest, Gyömrői út 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. vswf(^>IEFU A VOLÁN 1. sz. Vállalat felvételre keres: autószerelő, autó­villamossági szerelő, karosszéria- lakatos, víz­fűtésszerelő, tmk-lakatos, hegesztő, fényező, villanyszereid szak­munkásokat, betanított és segéd­munkásokat. Jelentkezés: XIV. Pillangó utca 32. xiv.. Mogyoródi út 26—32., ITI., Zay utca* 24—26, IX., Táblás utca 36—38., XIII.. Mohács utca 24—26., XIII., Hegedűs Gy. utca 45., IX., Köztelek utca 4. Cegléd Külső Körösi' út, Gödöllő, Dózsa Gy. út 65. Ipari kisvállalat, a Hő­sök terétől 5 , percre, azonnali belépéssel fel­vesz : kontírozó köny­velőt anyag- és kész­árukönyvelőt. utókal­kulátort, bérelszámolót, időelemző-normást, gyors- és géDÍrót. mű­szaki rajzolót, raktár- kezelőt, számlázót, anyagbeszerzőt, általá­nos adminisztrátort. Képesítés és gyakorlati idő előnyben. Fizetés kollektív szerint. Je­lentkezés a vállalat személyzeti vagy üzemgazdasági osztá­lyán (1135 Budapest Reitter Ferenc u. 19.) vagy a 291—019, űletve 203—575 vagy 203—576 telefonon (5 6, 7-es mellék). _____________ Vi llanyszerelő szak­munkásokat keres fel­vételre a Ceglédi Vas­ipari Ktsz. Jelentkezés: Cegléd. Kossuth F. u. 27. Szívós Attilánál. Felvételre keresünk őszi cukorrépaatvételi idényre cukorrépa-át- vevőKet. Jelentkezés: Mátravidéki Cukorgyá­rak, 3001 Hatvan, rö­vid személyi adatokkal. Augusztus elején 4 napos tanfolyamon részt kell venni. A Centrál Vendéglátó Vállalat felvesz dél­előtti (kívánság esetén délutáni) műszakban napi 4, 6, 8 órás mun­kaidővel Budapest kü­lönböző kerületeiben levő éttermekbe: szak­képzett vagy betanított szakácsot, cukrászt, konyhalányokat és fér­fi segédmunkásokat (védőruha-ellátás). Felveszünk még érett­ségizett vagy 8 általá­nos iskolai végzettség­gel könyvelőket, elszá­moltatokat és általános adminisztrátorokat. Je­lentkezni lehet a vál­lalat munkaügyi osztá­lyán, Budapest VIII. Nagyfuvaros u. 23 Felvételre keresünk IV. kerületi és XIII. kerületi telepeinkre: férfi, női betanított és segédmunkásokat, álta­lános lakatosokat, ex- portcsomagolókat, éj­jeliőröket, kazánfűtő­ket (magas nyomású kazánhoz.) Jelentkezés személyesen vagy te­lefonon: Budapest IV.. Tavasz u. 39—41. sz. T.: 292—098. Nagykőrösön, IV. kér. Tompa u. 13/a alatt ház eladó. ___ Fi atal nőt állandó munkakörre felve­szünk. Nagykőrös, Széchenyi tér 2. (Kiss fényképész.)__________ A nyársapáti Hala­dás Mgtsz felvételre keres mezőgazdasági gépészmérnököt, se­gédüzemág-vezetőnek üzemgazdászt, növény- termesztési és állatte­nyésztési brigádagro- nómust közép- vagy felsőfokú végzettség­gel, valamint gépkocsi­val rendelkező felcser inszeminátort. Jelent­kezés a termelőszövet­kezet központjában Nyársapát, Marx Ká­roly utca 1. szám alatt. Útiköltséget csak fel­vétel esetén térítünk. ADAS- ^ VÉTEL Albertirsal állomáshoz közel, 6 kilométerre, tanya eladó sürgősen, 800 n.-öl szántóval, 1 szoba, 1 konyhával (beköltözhető) 12 000 forintért. Busz van. Budapesthez 60 km, jó közlekedés. ..Tavasz 32 428” jeligére a Fel- szabadulás téri hirdető- be, Budapest. ________ Gö döllő legszebb ré­szén, erdő mellett, jó közlekedéssel, 306 n.-öl telek gyümölcsössel, egyszerű családi ház beköltözhetően eladó. Gödöllő Fácán sor 37. Telefon: 336—642. Néd- liné, du. 5—8 óra kö­zött. _______________ Ma lomipari gépöntvé- nyek, golyóscsapágy- házak, gyapágyak, tengelyek, kerekek, felvonógurtnik, serle­gek, gépolaj olcsón el­adók. Széli, 2750 Nagy­kőrös III., Petőfi u. 26.____________ Ve resegyházán ^00 n.- öl zárt kert, vikend- nek eladó. Érdexiődni lehet: Veresegyház, Virág u. 3. szombaton, vasárnap._________ . Polski Fiat 1300-as, 4 éves eladó. — /arga Károly, Váchartyán, Kossuth u. 30. Dunaharasztiban, fő­városi határtól 200 mé­terre (közlekedés pesti villamosbérlettel) há­romszobás családi ház eladó. Két szobája lakott, egy szoba, konyhás rész azonnal elfoglalható. Utcában vízvezeték. A házban egy fürdőszoba és két belső WC belső veze­téke, lefolyócsöve megvan. Érdeklődni levélben, „Dunaparti” jeligére a kiadóban. Adok: 3 szoba össz­komfortos, 2 konyhás, vagy fürdőszobás, I. emeleti, világos, utcai lakást belterületen. Kérek: Budapest kör­nyéki, jó közlekedésű, 2 szobás komfortos la­kást vagy családi há­zat és egy belterületi bármilyen másikat. .Tavasz H 48 863” jel­igére a kiadóba vagy 334—063, este 6 óra után. _________________ Na gykőrösön eladó, IX. kér. Losonszi u. 62. számú ház, részben beköltözhető. Érdek­lődni: Hősök tere 6. Eladó 6/4-es, 220 vol­tos szivattyú Sió—1. Nagykőrös, Arany J. u. 32/b. _______________ Nagykörösön eladó ta­nya, 1083 n.-öl. Bántős B. D, 12. Harsányiék. Eladom! Tobrukban levő új, komfortos nyaralómat. Lakásnak, üdülésre egyaránt al­kalmas, több személy részére. „Megegyezés 449 803” jeligére a veszprémi hirdetőbe Cserház 1. , _________ P— 10-es motorkerék­pár olcsón eladó, Mo­nor, Szilágyi D. u. 10. (Vásártér.)_____________ El adó német juhász szuka, 5 hónapos. Ceg- léd. Szolnoki út 12. Diesel-motor, jó álla­potban, 8 lóerős, el­adó. Szentpéteri Sán­dor, Nyársapát, Nyársapát D. 14. öntözésre alkalmas kis Diesel eladó. Ceg­léd, Kossuth Lajos ut­ca 59. VEGYES Gödöllőn családi ház, 4 szoba, 684 n.-öl gyü­mölcsössel, beköltöz­hetően, 550 ezerért el­adó. Bodonyi, Kossuth út 72. . Gödöllőn, Galamb u. 7. sz. ház beköltözhe­tően, sürgősen eladó. Érdeklődni: ugyanott. Beköltözhetően eladó családi ház, három család részére is megfelelő. Gödöllő, Munkácsy M, a 11. Sződligeten 1 szobás, összkomfortos új ház — azonnal beköltöz­hetően eladó. — Ér­deklődés: Tóth Vác, Beloiannisz u. *9. Kis méretű excenter- prés eladó. Göd-Felső, Cukrászda._________ PV C-hegeszto gép, ori- ginál csomagolásban (PGH Schloma) eladó. Vác, Zrínyi u. 24. Rácz István._________________ I Ki smaroson eladó csa- ! ládi ház vagy társas- ház építésére alkalmas , 258 négyszögöles telek (Zrínyi utca 28.). Ér- deklődés: Kismaros. Kossuth Lajos utca 110.________________ Fe lsősödön, Bacsó B. út 5. alatt szoba, konyhás, éléskamrás ház, 260 n.-öl telekkel, beköltözhetően eladó. Érdeklődés: Sződliget, Határ u. 2. Nagy és kis tételekben 14 fajta teahibrid rózsát, valamint 4 fajta ficust vásárolhat a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Mező- és Élelmiszergazdasági Termelőszövetkezet növényházi kertészetében. Cím: Cegléd, Külső Kátai út, növényház. Telefon: 10—814. Telex: 22—4413. Megvételre keresünk jó állapotban levő, használt egyetemes marógépet, egyetemes csúcsesztergát MVE ... 1500, keretes fűrészgépet, hidraulikus táblalemezollőt, harántgyalut GH 560—710. Ajánlatokat: Országos Érc- és Ásványbányák Dunántúli Művei 2085 Pilisvörösvár. Telefon: Pilisvörösvár 156/906. Telex: 225206. Ügyintéző: Démuth László. Autósok, figyelem I Autószerviz üzemelte­tését újra megkezd­tem, egész napos üze­meléssel. Nagykőrös, Arany J. u. 32/b. 3 db fejőskecske gidá- jával együtt sürgősen eladó. Felsőnyáregyhá­za, Jókai u. 13. Ballá- né1 ________________ Na pos és előnevelt csi­be, naposkacsa, sárga bőrű, nagy testű hús­hibridek, tojásra, hús­ra Hampshire minden szerdán kapható — megrendelhető. Vér­vizsgált import törzs- állományból. Gépko­csi-, vasúti szállítás. Tenyészkeltető: Pál, baromfitenyésztő szak­mérnök. Bpest. XXII., Budafok, Magdolna ut­ca 30. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom