Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-17 / 114. szám
xMltm 1975. MÁJUS 17., SZOMBAT Az 550. fellépés Gálaest Nagy hátán A győzelem ünnepe alkalmából háromórás műsor keretében mutatta be legsikeresebb műsorszámait a Tápió mente művészeti együttes a nagykátai Bartók Béla Művelődési Központban. Telt ház előtt peregtek a számok, amelyek közül a legnagyobb tapsot az Apáról fiúra cjmű tánc- kompozíció kapta, amely a kitűnő táncosok mellett Dómján Lajos koreográfus és Molnár Tibor zenei vezető munkáját egyaránt dicséri. Az együttes, amely a napokban kapta meg a legjobb szövetkezeti együttesnek járó díszes serleget, ez alkalommal lépett ötszázötvenedszer a nagy nyilvánosság elé. K. I. Egységes művészeti nevelés Pest megyeiek a KISZ Központi Művészegyüttesében A fennállásának negyedszázados jubileumát ünneplő KISZ Központi Művészegyüttes az egyik leggyakoribb vendégszereplője Pest megye művelődési otthonainak. Tavaly Pest megyében huszonöt alkalommal adtak önálló műsort. Többek között Dobogókőn, Cegléden, Tinnyén, Gödöllőn, Érden, Üllőn, Pécelen, Vácrá- tóton. Gyakori vendégei a verőcei ifjúsági tábornak is. Műhely — Együttesünknek több mint hatszáz tagja van — A légy jó mindhalálig - operaszínpadon Sajtótájékoztató az Operaház és az Erkel Színház jövő évi műsortervéről Három bemutató és három felújítás határozza meg az Operajház és az Erkel Színház jövő évi műsorának karakterét. Mint Lukács Miklós igazgató és Szirtes György igazgatóhelyettes tegnap délelőtt az Operaház Székely Bertalan termében tartott sajtótájékoztatón elmondotta, mind a bemutatók, mind a felújítások kifejezik a korábbi műsorpolitikai törekvések folyamatosságát, másrészt szoros kapcsolatban állnak azzal a törekvéssel, hogy minél több munkás származású fiatalt, ipari tanulót vezessenek el a komoly muzsika, a zenedrámák világának megszerettetéséhez. Az Erkel Színházban három bemutató kerül az új évadban a közönség elé. Ezek közül igen nagy érdeklődésre tarthat számot az évad magyar ősbemutatója, Szabó Ferenc Légy jó mindhalálig című operámnak előadása. Móricz Zsig- mond színpadon is többször játszott regényéhek operavál- tozatát a'íenészérző élete utolsó szakaszában írta, s már nem tudta teljesen befejezni. A kiegészítést Szabó Ferenc tanítványa, Borgulya András vállalta. A másik Erkel színházi újdonság Rossini A török Itáliában című operája, a harmadik Petrov A világ teremtése című táncjátéka. Az Operaházban Richard Strauss Elektráját tűzik műsorra. A világszerte reneszánszát élő nagy német zeneszerzőnek ezt az operáját több mint 60 esztendővel ezelőtt, 1910-ben játszatták Budapesten először. Felújítja az Operaház Muszorgszkij monumentális zenedrámáját, a Borisz Godunov ot. Ugyancsak felújításban kerül a közönség elé Csajkovszkij Csipkerózsi- lca című balettje. Mint az elmúlt évadokban, jövőre is számos világhírű vendége lesz az Operaháznak. A névsorból kiemelkednek a moszkvai Bolsoj szólistái, akik az Anyegin és a Tosca előadásain vendégszerepeinek, továbbá az amerikai néger énekesnő, Hilda Harris, aki a Carmen címszerepét énekli. De nemcsak vendégeket fogad az Operaház, hanem maga is többször utazik külföldre. Még ennek az évadnak a végén' Velencében szerepelnek azr új balettel,; a nagy festő, Csontváry életét feldolgozó táncjátékkal, a Cédrussal. A nyáron Dubrovnikba utazik a társulat, itt több estén át operával és balettel egyaránt fellépnek az idegenforgalmáról híres műemlék város nemzetközi közönsége előtt. Megjelenik a Magyar História MÁJUS 31-ÉN NYIT A KÖNYVHÉT Budapest egyik legnagyobb munkáskerülete, a XI. kerület lesz az idei — a május 31-töl június 7-ig tartó — ünnepi könyvhét országos megnyitójának színihelye. A könyv ünnepe allcalimából — amelyet hazánk felszabadulása 30. évfordulójának jegyében rendeznek meg — 127 mű lát napvilágot. Ezúttal is féláron kerülnek forgalomba majd a Szép versek 1974, a Körkép 1975, a Rivalda 1973—74 című kötetek, Az égszínű fátyol című szovjet, valamint az Írószemmel 1974 című antológia. Ha csupán a sorozatokat nézzük, akkor is nagyon szép termésről lehet számot adni. Például a Szép- irodalmi Kiadó folytatja Déry Tibor életműsorozatát, ezúttal a Theokritosz Üjpesten két kötete jelenik meg. Iránytű című írásának két újabb kötetével gazdagodik az lllyé" Gyula életiműsorozat is. A Magyar Remekírók sorozat Kosztolányi Dezső regényeivel és Kölcsey Ferenc válogatott műveivel bővül. A könyvhéten Péter Katalin A magyar romlásnak századában és Tóth István A rómaiak Magyarországon című könyvével indul a Gondolat Kiadó érdekesnek ígérkező Magyar História sorozata. A szép könyveiről ismert Európa— Helikon egyebek között Prese- ren Versek, című könyvecskéjével gazdagítja Lyra Mundi sorozatát, s valószínűleg nagy örömet fog okozni a könyvbarátoknak Ovidius Átváltozások című művének és Seneca Erkölcsi levelei-nek közreadása. A Magvető Kiadó most indult 30 év sorozata mai szerzők műveit kínálja: Illés Endre örvények között. Lengyel József Elejétől végig, Sánta Ferenc Húsz óra — Az áruló, Benjámin László Sziklarajzok és Csanády Imre összegyűjtött versek című kötete található az ünnepi könyvek között. Minden bizonnyal keresettek lesznek a Nagy László verseit és versfordításait tartalmazó kötetek, hasonlóképpen a Weöres Sándor egybegyűjtött írásai. A Móra kiadványokat is sorozatnak tekintve: Lengyel Dénes így élt Jókai című kötetét említhetjük. A Móra gyermekvers kötetei nemcsak tartalmukról, hanem illusztrációikról is híresek. Nemes- Nagy Ágnes Mennyi mindent és Zelk Zoltán Száll az erdő című kötete is példa erre. Hasonlóan gazdag lesz a Corvina Kiadó, s a Kossuth Kiadó választéka is, és valószínűleg sokan fogják keresni a Zenemű Kiadónál napvilágot látó Péntek esti levelek című Ady- művet, vagy a Zrínyi Kiadó gondozta 125 lenéi című antológiát, amely az európai ellenállók búcsúleveleit tartaldennap utazik Vácról. A Közgazdaságtudományi Egyetem könyvtárosa, minden Dióban, összejövetelen jelen van. — Zenével Vácott, a zeneiskolában ismerkedtem meg. A tanulmányaim mellett zongorázni és hegedülni tanultam. Az idő tájt kezdtem el énekelni is. Elvégeztem az egyetemet és újra visszajöttem iae, ennek már nyolc éve. Kár, hogy Vácott még nem lépt ütne fel, remélem azonban, hogy erre is hamarosan sor kerül. K. J. Az Oktatási Minisztérium és a Pedagógusok Szakszervezetének Központi Vezetősége országos pedagógus újítási kiállítást rendezett Budapesten a Fáklya Klubban. Ma már országosan mintegy 3000 pedagógus újítót tarta nak számon, és a jelenlegi tárlaton mintegy 250—300 újí tási tárgyat mutattak be. Mint a kiállítás rendezői hangsúlyozták, az a cél, hogy az oktatási reform feladatainak megvalósítását minél teljeseb ben segítsék elő a pedagógus újítók is. mondta Szigeti Pál, az együttes igazgatója. — A tízéves úttörőktől a KISZ-korosztály felső határáig az együttes minden tagját az önként vállait művészi munka szeretete tíztizenöt éven át összefogja. A körükben végzett egységes művészeti nevelés nemzetiközi érdeklődést váltott lei. Tavaly csoportjaink majd kétszáz alkalommal jártak külföldön. Huszonöt évvel ezelőtt az együttesnek csak énekkara, tánckara és szimfonikus zenekara volt Évente ha harminc alkalommal léptek fel. Ma viszont a központi énekkar, a tánckar, az egyetemi énekkar, a rajkózenekar, az irodalmi színpad, a kamarazenekar, az új zenei stúdió, az „Ifjú Gárda” fúvószenekar és az úttörő- együttes egy évben kilencszáz- nál is több alkalommal lép fel. — Az együttes a művészeti műhely szerepet is betölti. Több, mint százötven azoknak a műveknek a száma, amelyek az együttes kezdeményezésére születtek. Ezek egyrészt a munkásmozgalom forradalmi hagyományait elevenítik fel, másrészt szorosan kapcsolódnak az ifjúsági mozgalom felszabadulásunkat követő történetéhez. Az együttes nemcsak a magyar népi dalkincset dolgoztatta fel, hanem más népek dalait is. Az együttes több ízben nyerte el a VIT-díjat, a Kiváló együttes címet és megkapta a Szocialista kultúráért jelvényt is. Egy-egy művészeti csoport számtalan díjjal, kitüntetéssel büszkélkedhet. Legutóbb az énekkar Llamgolleniben (Wales) nyert első díjat, ami a nemzetközi kórusmozgalomban a legrangosabhnak tekinthető. De Arezzóban is jutalmazták már első díjjal a kórust. A főváros környékéről Negyven Pest megyei tagja van a KISZ Központi Művész- együttesnek. Szinte v-alamenyT nyi a főváros környéki községek lakói. Szirmai Béla, a támekar művészeti vezetője, aki most, április 4-én kapta meg az Érkel Ferenc díj III. fokozatát, huszonegy éve vezeti a művészeti csoportot. Pest megyei emlékeiről a szünetben így beszélt. — Sok Pest megyei fiatal, fiú és lány volt az együttes tagja. Az idősebbek néha-néha még visszajárnak, érdeklődnek. Üjak is jönnek. Legutóbb Maglódról jött három fiatalember, akik nagyon tehetségesek, szorgalmasak voltak. •Sokáig bejártak, később azonban a közlekedési nehézségek miatt elmaradtak. Igazán sajnálom őket. Talán lehetne ott helyben valami kis csoportot összehozni. Mert például nagyon emlékezetes valameny- nyiük számára az az együttműködés, mely közöttünk és az ecseri együttes között v51t. Éveken át vendégek voltunk a húsvéti ünnepeken, részesei a loosolkodási játékoknak. Nemrégiben az Ecseri lakodalmas felúiításánál voltunk a segítségükre. örülnénk, ha ez a barátság a jövőben is megmaradna Siker a csöpp teremben Az éneikikar vezetője a megalakulás óta Lantos Rezső Liszt-díjas karnagy. Látogatásunkkor éppen külföldön volt, kérésünkre felesége, Lantos Edit karnagy szólt közös emlékeikről. — Az elmúlt években olyan gyakran fordultunk meg Pest megyében és másutt az országban. hogy hirtelen nem is tudom, mit válasszak. Emlékszem. egy alkalommal egy kisközségben ' jártunk, a nevét nem is tudnám megmondani, ahol egy csöppnyi teremben vaskályha melegénél énekeltünk kisiskolásoknak és a gimnazista korú fiataloknak. Ma is emlékszem, hogy a gyerekeket mennyire meghatotta a mi dalolásunk. Egyszeriben mindenki tagja szeretett volna lenni az énekkarnak. Nehéz szívvel magyaráztuk, hocm sokuknak éppen most változik a hangja, hogy nem egyszerű do'oo Budapestre bejárni. Viszont Papp Kornélia minIlla nyílik a jubileumi karikatúra-kiállítás A Magyar Képzőművészek Szövetsége felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére a plakátkiállítás és a képzőművészeti kiállítás után megrendezte a jubileumi karikatúra- kiállítást is. A ma déli 12 órakor Budapesten az Emst Múzeumban megnyíló tárlaton a humoros grafika kap nyilvánosságot, s — mint a pénteki sajtótájékoztatón Mészáros András, a Magyar Képzőművészek Szövetsége karikatúra szakosztályának titkára elmondotta — 16 karikaturista kilépett a vicclap kereteiből és művészi tökéllyel igyekezett kifejezni mondanivalóját. Zömükben társadalompolitikai, közéleti témákkal szerepelnek. Számos időszerű problémát érintenek ezekben. A Csúzli, a karikaturisták lapja, a kiállítás alkalmából Parittya címmel rendkívüli mellékletet adott ki, melyet a Hírlapkiadó Vállalat 250 ezer példányban jelentetett meg. Ez katalógus helyett ismerteti a kiállított alkotásokat, sőt még ki nem állíto'ttakat is, a többi között „a morbid humort, amitől a szerkesztők borzonga- nak, vagy a tv-karikatúrát, ami az olvasónak a könyökén jön ki’’. A jubileumi karikatúra-kiállítás öt hétig tart nyitva és utána több vidéki nagyvárosban vándorkiállítás keretében mutatják be. Disc-jockey a kispadon A disc-jockey angol kifejezés. A két szó szerencsés párosítása lemezlovast jelent. A fogalom manapság már szinte teljesen átment a köztudatba. A rádió, televízió közkedvelt műsoraivá váltak e féligmeddig, vagy teljes egészében disc-jockey adások, ismeretesek —• hasonló jellegű — közkedvelt KISZ- klubok is szerte a megyében. Ez mind természetes. Abban azonban már kifogásolnivalót találhatunk, hogy néhány dörzsölten okos honfiunk és elvétve egy-egy honleányunk is jó alkalmat talált a „zenélésben” a munkanélküli élethez. Anélkül nincs futballmeccs De maradjunk a tényéknél! A falvakban különösen nagy a létjogosultsága az effajta szórakozásnak. A közelmúltban Albertirsán a házak falán — szemmel láthatóan avatatlan kezek készítette plakátok hirdették a disc- jockey esteket. Ennek persze már jó ideje. A művelődési ház igazgatóját, Pánczél Ferencet akkor más ügyben kerestük fel. Ám, amikor a lemezlovas-rendezvényekre terelődött a szó, elkeseredetten mondta: — Jobb, ha nem is beszélünk a Zenthai féle összejövetelekről. Egy-egy rendezvényüket randalírozás, kiabálás, rendzavarás tarkítja. Amíg a művelődési házban léptek fel, nem is volt probléma. Azután azonban a Szity- tyóban, az ÁFÉSZ-vendéglők- ben. a sportkörben is bemutatták műsorukat. A dolgok addig fajultak, hogy a községi párt-vb és a tanács is állást foglalt az ügyben: betiltotta Zenthaiék működését a vendéglőkben. Az igazgató mondataiból kiderült: a disc-jockey esteket Zenthai és egy társa szervezte, ám az ötlet, az elképzelések mindenképpen az övéi. Fény derült arra is: műsorai különösen nagy népszerűségnek örvendtek. A rendezvények idején mindig telt ház volt a vendéglőkben, a művelődési házban. Az iskola tanulói — bár nem teljesült kívánságuk — klubdélutánra invitálták Zenthaiékat, s beszélik a községben, hogy a sportkör labdarúgói közül egy alkalommal többen kijelentették: ha Zenthai nem lép fel, nem futballoznak... Konkurencia a művelődési háznak? A i történtek felderítésére felkerestük az ügyben valamennyi érdekeltet, magát Zenthai Zoltánt is. Először azonban Fiadeczky László községi párttitkártól érdeklődtünk döntésük körülményeiről, okáról. — Ügy érzem, jól döntöttünk, amikor a Zenthai féle disc-jockey rendezvényeknek meghatároztuk a formáját, a működési területét. Zenthaiékat nem tiltottuk el, nem is hoztunk erre semmilyen határozatot, csupán azt a feltételt szabtuk, hogy a lemez- lovashlub a Móra Ferenc művelődési ház szervezte programokban léphet közönség elé. De döntésünket tulajdonképpen sokkal aggasztóbb okok idézték elő. — Mik voltak ezek az okok? — A randalirozások nem írhatók Zenthaiék számlájára, sem a kiabálások, verekedések. .. Az persze, hogy működésükkel meg nem szolgált jövedelemhez jutottak, ennél sokkal súlyosabb kérdésként merül fel. Egy alkalommal magam is szemtanúja voltam a sportkörben, amikor egy disc-jockey ösz- szejövetelen a büfé vezetője az ajtóba állt és belépődíjakat szedett. Ehhez még hozzátartozik az is: Zenthainak semmiféle működési engedélye nem volt. És ugyanez ment a Szittyóban és más vendéglőkben is. Véleményét Boros János, a járási KISZ-titkár is megerősítette. Zenthai és lemezlovasklubja nem tevékenykedhet a község szórakoztató intézményeiben. A művelődési házban igen. Onnan viszont néhány alkalom után elmaradt. Vajon miért? A kérdést Pán- czél Ferencnek is feltettük, amikor a napokban ismét Albertirsán jártunk. Két tényt emelnék ki. Éen- thaival folytatott vitáink egyrészt anyagi természetűek voltak, másrészt viszont erkölcsbeliek. A népszerű lemezlovasnak, bár nem volt működési engedélye — honoráriumként — fellépésenként 800 forintot adtunk, összehasonlításként elmondanám, hogy ennyit fizettünk például Kabos László egy-egy fellépéséért is. De járt nálunk Lehoczky Zsuzsa és Balassa P. Tamás is. Őket 000 forinttal honoráltuk. Zenthai azonban egyre többet, a végén már ezerszáz forintot követelt, és ennyit nem tudtunk fizetni — mondta, majd így folytatta: — A másik tényező azonban úgy érzem sokkal súlyosabb gondokat takar. Zenthai Zoltán 1973-ig a művelődési ház művészeti előadója volt. Akkor azonban önállósította magát és csak a zenéléssel foglalkozott. Amikor nem tudtuk teljesíteni követelését, áttette székhelyét Ceglédbercelre, majd Ceglédre. Megkíséreltük helyettesíteni közkedvelt lemezlovas klubját — népszerű beat-együtteseket hívtunk meg —. de „hódolói” megszervezték, hogy senki se jöjjön el hozzánk. Volt előadásunk, amikor egy darab jegyet sem adtunk el. Egy alkalommal a vasútállomáson — a már Ceg- lédbercelen tevékenykedő disc- jockey műsorára igyekező — fiatalok hangosan kiáltozva becsmérelték a művelődési házat és tevékenységemet. — Azóta azonban úgy tűnik: Zenthai népszerűsége is megcsappant. Nemrég felkeresett, mondván, tartana nálunk a művelődési házban egy lemezlovas estet búcsúzóul. A történtek után azt hiszem természetes, hogy nem teljesítettük a kívánságát. Egyébként is megoldottuk már a kérdést. Legutóbb az Universal együttes vendégszereplésekor csaknem 400 fiatal jött el a művelődési házba. Űgv tűnik, a szórakoztatás megoldható Zenthai nélkül is. Jövedelem — saját bevallás szerint így hát sportnyelven szólva j Zenthai Zoltán a kispadra került. Amikor Cegléden műso- i rai felől érdeklődtünk elmondták: április közepén lépett fel utoljára. Azóta sehol sem szerepelt. Felkerestük őt is, hogy véleményét kérjük tevékenységé-, ről, lemezlovas klubjáról. Al- bertirsai lakásán éppen munka közben találtuk. Kisiparos apjának műhelyében dolgozik már egy ideje. — Tulajdonképpen mennyit jövedelmezett ez a lemezlovasklub? — kérdeztük. — Igazság szerint keveset... Ügy ezernyolcszáz, 2 ezer forintot havonként. Nem nagyon fizetődött ki a dolog. Persze, új lemezeket kellett vennünk, külföldről rendeltem zenei magazinokat. Minden szombatom és vasárnapom foglalt volt — mondta. — Amikor kilépett a művelődési háztól, megszűnt a munkaviszonya is. Csak a zenéléssel foglalkozott? — öt hónapig csak a lemezlovas klubbal törődtem. Apámnál családtagként dolgoztam. Mint kisegítő. Ez nem számított munkaviszonynak. Műsoraink éppen elég elfoglaltságot jelentettek számunkra, ötórás programokat tartottunk. Kezdetben keveset beszéltem a zene közben, később azonban mind többet. Vagvis Zenthai Zoltán ebben az időben valóban csak a lemezlovaglásnak élt. Még munkaviszonya sem volt. Amit a jövedelméről mondott, az „kisebb” kiegészítésre szorulna. Mindennek hátat fordított Ügy tűnik, amikor a zenéléshez kezdett, elfeledkezett mindenről. Korábban a községi KISZ-szervezet csúcsbizottságának titkára volt, sőt tanácstagi funkciót is ellátott, s tagja volt a Hazafias Népfront községi elnökségének. A zenéért mindennek hátat fordított. Vajon kielégíthet-e egy fiatalt a lemezlovaglás, a kis erőbefektetéssel megszerezhető jövedelem? Erre a kérdésre aligha adhatna megfelelő választ Zenthai Zoltán. Egy másik kérdést azonban feltettünk a község vezetőinek is. Valón mindent megtettek-e azért, hogy maguk mellé állítsák ezt a fiatal embert? Mert az is kétségkívül ténv: Zenthai Zoltán ismerte a fiatalokat, hallgattak rá. Ügy látszik azonban: amikor a község vezetőinek lénniük kellett az ügyben, már késő volt. A Zenthai-üsv hullámai el- csillapodtak Albertirsán. A lemezlovasesteknek vége szakadt. És Zenthai Zoltán sem beszédtéma többé. A történtek azonban elgondolkoztatóak. Virág Ferenc A Simontornyai Bőrgyár 5-10 éves gyokorlattal rendelkező beruházó, bonyolító csoportvezetői munkakör betöltésére oólvózotot hirdet. Fizetés és juttatások a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Simontornyai Bőrgyár személyzeti osztály. 7081 Simontornya, Gyár u. 1-5.