Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-16 / 113. szám
Furcsa história a szakszervezetről A Erdektámadás vagy érdekvédelem? Mire hivatott egy érdekvédelmi szervezet? A fogalom önmagát értelmezi: védenie kell szervezetének tagjait, a tagok jogait, érdekeit. Van azonban olyan eset, amikor személyi túlkapások miatt az érdekvédelemből „ér- dektámadós” lesz. Furcsa históriával kereste meg szerkesztőségünket egy szakszervezeti alapszervezet. Ila nem a dolgozók jogainak semmibe vevéséről lenne szó, talán nevetségesnek is mondhatnánk az ügyet. De mégsem „kabaré” ez, hanem meghökkentő és elkeserítő történet, melynek során az érdekvédelmi szervezet vezetői semmibe vették a szocialista demokratizmust. „Alulírott Calgavölgyi Regionális Víz- és Csatornamű Társulat dolgozói kifogási emelünk a Galgamenti Vízi Társulat szakszervezeti alapszervezetének 1975. április 28-án megtartott vezetőségválasztó taggyűlése ellen... Mihalicza József, Skotnyár Ferencné, Bartucz Jánosné, Sáros Györgyné, Fekete László- né, Lados Mihályné, Király L ászióné, Dobroczky Jánosné, Király Mihályné.” A fenti mondatokkal kezdődött az a levél, melyben a Galga- völgyi társulat dolgozói sérelmeiket tudatták a MEDOSZ Pest megyei bizottságának titkárával. A megyei titkár, Major Péter sajnos, semmitmondó választ küldött, ezért fordultak a szakszervezeti tagok lapunkhoz. De erről majd később. A Galgavölgyi Regionális Víz- és Csatornamű Társulat dolgozói szakszervezeti tagságának története mesz- szebbre nyúlik. A Galgavölgyi Társulat tizenegy dolgozója jelentkezett a GAVIT-nál szakszervezeti tagnak. De nem vették fel őket. Ekkor a társulat dolgo- zői az Országos Vízügyi Hivatalhoz fordultak, innen kérésük a MEDOSZ-hoz jutott, majd az utóbbi utasítására a GAVIT fölvette a társulat dolgozóit alapszervezetébe. Ez 1974 áprilisában történt. De hogyan vették fel őket? Szűcs János, az alapszervezet titkára többek között az alábbiakat mondta: „Félreértés elkerülése végett bejelentem, hogy gyulai üdülőnkre nem tarthatnak igényt, mert az a társulatunké, és egyéb üdülési lehetőséget sem tudunk biztosítani.” Mint a társulatnál elmondták, nem reagáltak erre a megjegyzésre, mert örültek annak, hogy kétéves huzavona után végre szakszervezeti tagok lehettek. Lados Mihályné szakszer- vezeti bizalmi elmondta, hogy érezhetően nyűgnek tekintette őket a GAVIT alapszervezete. Csak egyszer szólt Szűcs János: „Holnap kirándulni megyünk és van két hely a platón.” Másodszor azzal keresték meg őket, hogy valaki visszaadott egy beutalót hétfőn, s aki akar, szerdán utazhat vele — karácsonykor. Az elmúlt egy év alatt egyetlen egy esetben sem kaptak meghívót szakszervezeti gyűlésre. Április 15-én viszont — minden előzetes bejelentés nélkül megjelent a társulatnál Papp József még egy személlyel, közölte, hogy „ők” a jelölőbizottság. Papp József, a jelölőbizottság elnöke, mint a társulatnál elmondták, egy gyűrött cetliről olvasta fel a különböző funkciókra javasoltak nevét. (A társulatnál elmondták, hogy tudomásuk szerint a jelölőbizottság elnöke két éve nem fizet szakszervezeti díjat, tagkönyvét még senki se látta. Amikor ezt számon- kérték tőle, azt mondta, hogy tagságát „rendezte” a ME- DOSZ-nál. Kérdés, hogy mikor és hogyan rendezte, mert a szabályok szerint, aki ez év január elejéig nem fizette ki hátralékát, s nem érvényesítette tagkönyvét, megszűntnek minősül tagsága.) Papp József tehát lefolytatta a jelölőbizottsági ülést, ahol többek között az alábbiakat mondta: ,JSzűcs elvtársat javasoljuk titkárnak... Igaz, vannak fogyatékosságai, de megígérte, hogy azokat kiküszöböli”. Aztán mondta még a következőket is: „Jelöljék ki maguk közül, akit az új vezetőségbe kívánnak javasolni”. A csoport Lados Mihálynét javasolta, bizalminak pedig Bartucz Jánosáét. A következő napon azonban furcsa folytatása volt az ügynek. Amikor bementek Papp Józsefhez, a következőkkel fogadta Ladosnét és Bartucznét: „Kinek juthatott az eszébe olyan, hogy Lados Mihályné a vezetőség tagja legyen?" Ekkor hivatkozott a két dolgozó a jelölőbizottsági ülésre. Ezt követően a következő történt Lados Mihályné elmondása szerint. ■— Elém löktek egy papírt, és cinikusan megkérdezték: válasszon, melyik tisztséget kívánja betölteni. Majd azt mondták, hogy ha mindenáron ott akarunk lenni a vezetőségválasztáson, válasszunk magunk közül egy küldöttet, aki szavazati joggal képviselheti társulatunkat. A társulat dolgozói Búzás I Pálnál, a nagyközségi párt- bizottság titkáránál és Kiss : Károlynál, a nagyközségi kö- I zös tanács elnökénél tiltakoz- ; tak a GAVIT eljárása ellen, s kérték sérelmük orvoslását. Mint a MEDOSZ-nak küldött levélben is leírták, Búzás Pál konzultált a GAVIT párttitkárával, aki megígérte, hogy Lados Mihálynét minden esetben meghívják a szak- szervezeti vezetőségi ülésre. De szavazati joggal nem rendelkezik. (Meglehetősen furcsa válasz ez Tóth Páltól, a GAVIT pártfcitkárától, akinek tudnia kell, hogy szavazat nélkül nincsen vezetőségi tag!) A társulat dolgozói ezek után megnyugodva várták a választás időpontját. Aztán meglepődve értesültek, hogy április 28-án megtartották a választást, az ő meghívásuk, részvételük nélkül. És a jelenlevők elmondásából tudomást szereztek arról, hogy „rendhagyóan” zajlott le ez a gyűlés. Érdekes módon, mondták a társulat dolgozói, a gyűlés jelenléti ívét hat- vankilencen írták alá. A GAVIT-nak, a társulat dolgozóival együtt hetvenegy szak- szervezeti tagja van. ök pedig nem vettek részt. Honnan került vajon ki a „megfelelő" létszám!? A GAVIT dolgozóitól megtudták, hogy a választás előtt tíz (!) nappal átvettek egy építőbrigádot a Pest megyei 4-es számú Szövetkezeti Közös Építőipari Vállalattól. (Gazdasági állományba ugyan vehették, de tíz nap alatt szakszervezeti átigazolásukat nem intézhették el. Már csak azért sem, mert a jelölések feltehetfen belépésük előtt történtek.) Hogyan is választották meg a GAVIT-nál a vezetőséget? A levezető elnök a gyűlés megkezdésekor feltette a kérdést: van-e a dolgozóknak Szűcs Jánoson kívül más jelöltje a titkárságra. Kezek emelkedtek a magasba. A levezető elnök mindenféle „kicsinyes” számolás helyett ránézésre megállapította, hogy „nem elegen” javasolnak másik jelöltet. így ezt megszavazni sem kell! Tehát „símán” folytatódhatott a választás, összeszedték a szavazatokat, amelyeket szintén „rendhagyó módon” a levezető elnök és az akkor megválasztani kívánt Szűcs János számolta össze. Kihirdették az eredményt: kilenc szavazat többséggel ismét Szűcs János lett a GAVIT szakszervezeti titkára. Az is szóbeszéd tárgya a GAVIT- nál, hogy az ellenjelöltet javasló brigádnak azóta „nem hagynak békét”. A Galgavölgyi Regionális Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozói nem akarják annyiba hagyni igazukat. Mint már írtuk, levélben fordultak a MEDOSZ Pest megyei bizottságának titkárához: Major Péterhez. A tikár egy oldalnál alig hosszabb levélben részletesen taglalta, hogy milyen feladatai vannak egy szakszervezeti bizalminak. A cikkben foglaltakat a társulat dolgozói megírták Major Péternek, de erre a címzett még egy fél mondatban sem reagált. A társulat dolgozói a MEDOSZ titkára és a saját levelük másolatával együtt egy leiratot küldtek el a SZOT- hoz, melyben kérik ügyük kivizsgálását. A társulat szakszervezeti csoportjának tizenegy tagja van, melyből tíz nődolgozó. Ketten szülési szabadságon vannak, s ők a hosszas huzavona miatt elestek a szakszervezeti segélytől. Most megint szülés előtt áll egy fiatalasszony, s a társulat dolgozói tartanak tőle, hogy ő sem részesül a szakszervezet támogatásában. Az esethez nem kívánok megjegyzést fűzni, csak any- nyit, hogy az érvényben levő rendelkezések szerint a választás menetének törvényessége huszonegy napon belül felülvizsgálható. Reméljük, hogy az illetékesek aktatolo- gatással nem odázzák el a GAVIT-válasz tás kivizsgálását. örszigethy Erzsébet Hadműveletekről fiataloknak Hazánk felszabadítási hadműveletei címmel május 20- án, kedden délután öt órakor ismeretterjesztő előadásra kerül sor a járási hivatal nagytermében. A rendező járási-városi TIT-szervezet főként fia tál oka t vár az előadásra, amelyen kiemelten lesz szó a Budapest környéki és a Gödöllőn lezajlott harcokról. Az eseményekről Szabó László alezredes, a Zrínyi Katonai Akadémia adjunktusa beszél a hallgatóságnak. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ii. Évfolyam, 113. szám 1975. MÁJUS 16., PÉNTEK Választanak a közalkalmazottak A Közalkalmazottak Szakszervezetének járási küldöttei részvételével vezetőségválasztó gyűlésre kerül sor május 19-én, hétfőn a járási hivatal nagytermében. A Közalkalmazottak Szakszervezetének járásunkban mintegy négyszázhúsz tagja van, őket képviseli majd a vezetőségválasztáson a megjelenő száz küldött. Önkéntesek fecskendővel A gödöllői járási-városi tűzoltó-parancsnokság járási tűzoltóversenyt rendez május 25-én, vasárnap, a vácszent- lászlói községi sportpályán. A „mérkőzés” során férfi, nőis és ifjúsági önkéntes tüz- oltorajok — különböző fecskendőnemekben — mérik össze erejüket. Küldöttség az NDK-ból Reklamáció miatt egy fillért sem! Sikeresen zárta az első negyedévet az aszódi Vegyesipari Szövetkezet vegytisztító üzeme. Forgalmuk 170 ezer forint volt, s munkájukat minősíti, hogy ebből az összegből egyetlen fillért sem kellett visszafizetni reklamáció miatt. Igaz, hogy itt nem termelés, hanem szolgáltatás folyik, mégis beszélhetünk termelékenység-növekedésről. A közelmúltban két új szárítógépük érkezett: MC Clary—Easy, Sahava Moistu- re-Matic márkával. A hagyományos szárítógép kilónként 1,20 fillér önköltséget jelentett, az új gép pedig csak 12 fillért. A régi gép óránként 12 kiló ruhát, az új pedig 40 kiló ruhát képes megszárítani. Rövid múltra tekinthet vissza a Vegyesipari Szövetkezet vegytisztító részlege, de fejlődése máris felfelé íveiének mondható. Korszerű gépekkel dolgoznak, s hogy kapacitásuk teljes mértékben kihasznált legyen, bővíteni szeretnék szolgáltató hálózatukat. Üzletet szeretnének nyitni Pécelen, Isaszegen, Nagytarcsán, Kistarcsán, Gödöllőn, Veresegyházon, ör- szentmiklóson, s még hosszan folytathatnánk a sort a terveket illetően. De vannak közelebbi, erre az évre vonatkozó elképzeléseik is Még az idén szeretnének sza lont nyitni Veresegyházon vagy Gödöllőn. Városunk jobb ellátása érdekében elsőként itt kívánnak üzletet nyitni, S hogy mégis hol lesz szalon, az elsősorban a gödöllői városi tanácstól függ. Amikor ott jártunk, éppen egy NDK-beli küldöttséget vártak, ugyanis az országban elsőként egy NDK-ból származó gépsorral kísérleti szalon beindítását tervezik. A vendégekkel a gépsor beállításának körülményeiről tárgyaltak. i —ethy— Épülő Alsópark Gács Kálmánné, az aszódi Vegyesipari Szövetkezet vegy- tisztítójának dolgozója az új. nagy teljesítményű MC Clary— Easy gyártmányú Shava Moisture-Matic típusú szárítógépből veszi ki a friss ágyneműt. (Barcza Zsolt felvétele) Hamarosan újabb ház alapozása kezdődik meg a gödöllői Alsőparki lakótelepen. A gépek jelenleg a tizenegyedik épület alapjából termelik ki a földet. Nem messze innen, a kész házak között betonozzák a lakótelep egyik bekötő útját. A teherautók szorgalmasan hordják a betont, amelyet azonnal vibrátorral „dolgoznak el”. Barcza Zsolt felvételei Gazdag kiállítás az egyetemen Bélyegek a tanácskozóteremben Szerdán délután a gödöllői Agrártudományi Egyetem rektori tanácskozótermében dr. Stefanovits Pál rektorhelyettes ünnepélyesen megnyitotta az ATE és a Nyisztor György kollégium bélyeggyűjtőköré- nek kiállítását, amelyet hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulója tiszteletére rendezték. (A kiállítás május 25-ig tekinthető meg.) Hazánk, Magyarország és a Környezet-, természet- és növényvédelem bélyegeken címet viselő kiállítás rendkívül gazdag anyag felhasználásával, felvonultatásával mutatja be fejlődésünket és azt Az Ipari Műszergyár, Iklad FELVESZ műszaki végzettségű,^ gyakorlott TERVEZŐÉPÍTÉSZT, építésvezetőt, ANYAGBESZERZŐT, SZERSZÁMSZERKESZTŐKET, MŰSZAKI RAJZOLÓKAT. A jelentkezéseket írásban vagy személyesen ez Ipari Műszergyár személyzeti osztályára kérjük küldeni: Aszód, Pf. 2. a küzdelmeit, amelyet világszerte folytatnak a környezet megóvásáért. S talán a bélyegeket alig ismerők számára hihetetlen, de e kiállításon az érdeklődő megismerkedhet gazdasági életünk, pénzügyi helyzetünk, szociális vívmányainkkal, tudományos és kulturális életünkkel ... A bélyegekhez ötletes magyarázó szövegeket mellékeltek a tájékozódás könnyítéséül. Többet kaptak Értesítjük olvasóinkat, hogy lapunk tegnapi számában a járási labdarúgó-bajnokság eredményei közt tévesen jelent meg a Bag—Gödöllői Gépgyár találkozó végeredménye. A helyes eredmény: Bag—Gödöllői Gépgyár 9:1. Ezúton mondok köszönetét férjem, Veszély Károly halála után a velem és gyermekeimmel szemben tanúsított figyelmességért és segítségért a HTÜ vezetőségének valamennyi dolgozójának és az Imre úti általános iskola tanárainak és diákjainak. Közületeknek, vállalatoknak és a lakosságnak RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALUNK motortekercselést (0-40 kW-ig) GÖDÖLLŐI VEGYESIPARI SZÖVETKEZET Gödöllő, Kőrösfői út 13—15. I