Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-16 / 113. szám

2 Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) hiteles tanú szavaiért, és saj­nálom, hogy „tévedtünk”. AZ EZEREGY DÉLELŐTT című műsorban, a kisebb gye­rekeknek szóló zenés-verses összeállításban most időről idő­re Macourek meséi is hallha­tók. Nem a sajátosan rádiós megoldásra, az előadásra vagy rendezésre figyelek ezúttal, csak a választást, a rátalálást szeretném dicsérni. A Móra Könyvkiadó, igaz, nemrégiben adta ki M. Macourek néhány meséjét egy kis kötetben Ja­kab és a kétszáz nagypapa címmel és itt-ott már koráb­ban is olvashattunk — és ol­vashattak a gyerekek! — a cseh író műveiből, a rádió népszerűsítése mégis fontos, örvendetes tett. Érzésem sze­rint ugyanis Macourek mulat­ságos és költői világa, groteszk ötletei és természetesen egy­szerű stílusa olyan korszerű irodaiam- és művészetszemlé­letre nevel, amelyik például az iskolai oktatásból még mindig hiányzik. A fennkölt gondola­tok, a tanulságos közhelyek, a szirupos gyerektörténetek, lám, feleslegesek, mert lehet fontos gondolatokat, tapasztalatokat és egész életre kiható, megha­tározó érzelmeket is „elültet­ni” a gyerekekben olyan iro­dalom segítségével, amelyik elsősorban azzal közvetíti mindezt, hogy bebizonyítja: a legfőbb nevelő a szabadságot és szeretetet hordozó ember. És amikor a Kréta című mesé­ben végül az hangzik el, hogy „higgyétek^ el, valami különös barátság fűzi az öreg krétákat a kisgyerekekhez” — akkor a kisgyerekek (biztos vagyok eb­ben), ha nem is tudnák ezt megfogalmazni, valóban érzik, hogy az öreg kréta, no meg a környező világ sok más te­remtménye, tárgya is külö­nös barátságban van velük. Levendel Júlia TELEVÍZIÓ Embersirató TévéfiJm. (1« éven felülieknek!) Irta: H. Barta Lajos, rendezte: Rémiás Gyula. Adás: kedd, május 20., I. mű­sor: 20.05. A PEST MEGYEI IIlRLAP RTV MELLÉKLETE 13.47: Törvénykönyv. 14.02: A két­szer árva kis Gergő. Mánya An­na rádiójátéka gyermekeknek. (Lsm.) 14.47: Éneklő Ifjúság. 15.10: Tréfás népdalok. 15.24: Rádióis­kola. 16.00: A világgazdaság hí­rei. 16.05: Színház a romok fö­lött. II. rész. 16.35: A magyar munkásmozgalom dalaiból. 16.47: Udva^dy Tibor operettdalokat éne­kel. 17.05: Olvastam egy novel­lát. Mátyás István műsora. 17.25: Fúvószene. 17.35: Munkásklub. 18.05: A Magyar Rádió népi ze­nekara játszik, Lakatos Sándor vezetésével. 18.30: A Szabó csa­lád. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.25: A szocializmus' és társadal­mi struktúra. I. rész. 20.48: Ar­turo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart. 21.35: Bu­dai Ilona népdalokat énekel, Pár­tos Ilona hárfázik. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: öt esztendő új magyar zenéje. 22.35: Sipos Gyu­la versei. (Ism.) 23.00: Vukán György szerzeményeiből. 23.30: Nóták. 0.10: Svanda, a dudás. Részletek Weinberger operájá­ból. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Dubarry. Részletek Millöcker ope­rettjéből. 9.30: Magyar táncok­ról. (Ism.) 9.50: Kritikusok fóru­ma. 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. 11.45: Vízvédelmi őrjáraton. Riport, IV. rész. 12.00: Bécsi klasszikus muzsika. 12.50: Véle­ményem szerint. Nemes György írása. 13.03: Tamara Milaskina és Alekszandr Ognylcev énekel. 13.35: Európai szép próza kilasz- szikusai, III. rész. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: A közoktatás fó­ruma. Riport. 18.45: Várnai Zseni versei. 18.50: Balladáink világa, n. (Ism.) 19.16: Operaötösök. 19.39: Természetes, vagy mester­séges? 20.25: ÜJ könyvek. (Ism.) 20.28: Állást kell foglalnunk. 30 éven aluliak kabaréja. (Ism.) 21.49: Bach: d-raoll versenymű két hegedűre és zenekarra. 22.04: Ruha Rudolf népi zenekara ját­szik. 22.20: Sáros! Katalin san­zonestje a 6-os stúdióban. (Ism.) 23.15: Kamarazene. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. (Tsm.) 18.25: A bibliás ember. Részletek Kienzl operájából. 18.55: Külföldi tudó­soké a szó. 19.10: Vieroslav Ma- tusik zenekara játszik. 19.25: A Grúz Állami vonósnégyes hang­versenye a Zeneakadémia kis­termében. 20.34: Régi olasz kó­rusmuzsika. 21.02: A Monterey Dzsessztesztivál felvételeiből. 21.42: A Győri Fii harm ónikus zenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. TELEVÍZIÓ 9.05: Iskolatévé. Környezetisme­ret. (ált. isk. 3. oszt.) Év végi ismétlés olvasásból. 14.35: Kör­nyezetismeret (ism.). 17.05: Ady és a világháború (ism.). 17.28: Hí­rek. 17.35: Állatokról bizalma­san. Angol filmsorozat. így él a jégmadár (ism.). 18.00: Reklám- műsor. 18.05: Okosan, takaré­kosan. Riportműsor, 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05: H. Barta Lajos: Embersirató. Tévéfilm. (16 éven felülieknek!) 21.10: Magyarországi néptáncok. Maglód! szlovák tán­cok. (SZÍNES.) 21.25: Kezdőkör. A műsor vendégei: Beiler József, a Magyar Hajó- és Darugyár an­gyalföldi gyáregységének laka­tosa és Sztanya Ferenc gépész­mérnök, a Medicor Művek Rönt­gengyárának osztályvezetője. 22.25: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: MÉG EGYSZER! Ismétlés az áprilisi műsorokból. 20.01: Ez Is operett, az is operett. 20.45: Tv-híradó, 2. 21.05: Viktor Rozov: Négy csepp. Tévéjáték. POZSONYI TV 16.30: Kerékpáros békeverseny, 18.50: A szövetségi bűnügyi köz­pont nyomoz. 19.00: Tv-híradó. 21.30: Televízióval országjáráson. SZERDA KOSSUTH RADIO 8.25: Zenekari muzsika. Köz­ben : 9.00: Csak kétszer élünk. V. rész. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Teli Vilmos. Részletek Rossini operájából. 11.30: A Szabó csa­lád. (Lsm.) 12.35: Tánczenei kok­tél. 13.20: Vita a korszerű mező- gazdaságról. 13.40: Déki Lakatos t Sándor népi zenekara játszik. 14.04: Epizódok a musical törté­netéből, IV. (Ism.) 14.31: Kórus- pódium. 14.44: Válaszolunk hall­gatóinknak!. 15.10: Hazánkról szól­jatok, szép szavak! 16.00: A vi­lággazdaság hírei. 16.05: Diák- tarisznya. 16.35: Basszusáriák. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bemutatjuk új felvételeinket. 18.28: Mitől olcsó, mitől drága? 18.43: Dixieland-felvételekből. 19.23: Ke­mény Klió és Madaras Gábor népdalokat énekel, Bicskei Géza cimbalmozik. 19.54: Gondolat. 20.42: Nyolc ráifló, nyolc dala. 21.12: Háttérbeszélgetés, 21.42: Bach: d-moll versenymű két he­gedűre és zenekarra. Kb.: 22.15: Sporthírek. 22.20: Népi hangsze­res muzsika. 22.40: A Dunánál. Történelmi figyelő. 23.00: Troi- lusz és Kresszida. Részletek Wal­ton operájából. 0.10: Pazel: Int- rádák. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A denevér. Részletek Jo­hann Strauss operettjéből. 8.50: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 9.03: Könnyűzenei stúdiónk felvételei­ből. 9.50: A szakszervezet tár­gyalta. Riport. 10.00: Zenés mű­sor üdülőknek. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Mezők, falvak éneke. 12.25: XVH. századi ope­rákból. 13.03: Kamarazene. 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. (Ism.) 14.00: Kettőtől hatig. .. 18.05: Kül­politikai figyelő. (Ism.) 18.20: Do-re-mi. Részletek Styne musi- saljéből. 18.57: Beethoven kama­razenéjéből. 19.27: Üj könyvek. (Ism.) 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.35: öt esztendő új magyar ze­néje. Kb.: 21.15: Kis magyar nép­rajz. Kb. 21.20: Nóták. 21.50: Mit olvashatunk, a Béke és Szocializ­mus című folyóiratban? 22.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót, fú­vós muzsika. 23.15: Dzsesszf elvé­teleinkből. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. (Ism.) 18.25: öt esztendő új magyar zenéje. 18.55: Borodin: Igor herceg. Négy- felvonásos opera — előjátékkal. Közben: 21.25: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok, Ül. rész. (Ism.) TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétoma (Ism.). 9.05: Del­ta. Tudományos híradó (ism.). 9.30: Nincs irgalom. Magyarul be­szélő olasz film (ism.). 10.55: Já­ték a betűkkel (ism.). 11.20: Oko­san, takarékosan. Riportműsor (Lsm.). 17.13: Hírek. 17.25: Pa­pírsárkány. 18.00: Mindenki közle­kedik... Közlekedési műsor. 18.30: Reklámműsor. 18.35: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. 19.05: Reklámműsor. 19.10: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. 19.15: Esti mese. (SZÍNES.) 19.30: Tv- híradó. 20.00: Kivételes tehet­ségek. Zenés dokumentumaim. (SZÍNES.) 20.40: Sós György: Ecet és Aranka. Zenés játék reggeltől estig. 21.40: „Mindenütt otthon.” Emlékezés Váci Mihály- ra. 22.30: Tv-híradó. 2. MŰSOR 20.00: Beszélgetés a kémiáról. VII. rész: Színes foltok nyomá­ban. 20.40: A messinai villamos­vezeték. Olasz rövidfilm. 20.50: Tv-híradó, 2. 21.10: Reklámmű­sor. 21.15: RENDEZŐ: HAJDUFY MIKLÓS. Nemeskürthy István: Tizennégy vértanú. Tévéfilin (ism.) POZSONYI TV 16.30: Kerékpáros békeverseny. 18.10: Autó-motor-revű. 18.40: Da­lok. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Spi­rális. 2. műsor 19.30: Dalok. 20.05: Fiatalok tv- klubja. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RADIO 8.25: Balettzene operákból. 8.58: A szocializmus és társadalmi struktúra, L rész. (Ism.) 9.18: Slá­germúzeum. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.29: Mindenki könyvtára. Sánta Fe­renc: Húsz óra. (Ism.) 12.35: Me­lódiakoktél. 13.40: Törődni kell velük. Riport. 14.00: Schumann: I. „Tavaszi” szimfónia. 14.30: Az élő népdal. 14.40: Iskolarádió. 15.10: Zengjen a muzsika. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Jó­zsef Attila-est Varsóban. 17.05: Mozart: C-dúr szonáta. 17.23: Kül­földről érkezett... 17.43: Joan Su­therland énekel. 18.10: Az üzemi demokrácia lépcsőin. 18.35: A Fruska. Részletek Sullivan ope­rettjéből. 19.25: Kritikusok fóru­ma. 19.35: A Rádió Lemezalbu­ma. 21.04: örökzöld dallamok. (Ism.) 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: öt esztendő új magyar ze­néje. 22.58: Emile Verhaeren köl­teményei. 23.18: Népdalok, nép­táncok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nóta csokor. 9.03: Csaj­kovszkij : Moszkv a-kantáta. 9.30: Szakmai nap a BNV-n. Helyszí­ni közvetítés. 10.00: Zenős műsor üdülőknek. 11.50: önzetlenek. 1 12.00: Barokk kamarazene. 13.03: I Miskolci stúdiónk jelentkezik. • 13.20: Saint-Sacns: c-moll zon­goraverseny. 14.00: Rádiónapló — kettőtől hatig... 18.10: Csak fia­taloknak. 19.13: Ifjú Zenebará­tok Híradója. 19.43: Labirintus. 20.25: Üj könyvek. (Ism.) 20.28: Mesélő Magyarország: Szolnok. (Ism.) 21.13: Az Ifjúsági Rádió | Vidám Színpada: Hungarobálna. Gyárfás Endre rádiójátéka. 21.57: Rádióhangversenyekről. 22.27: Ba- lás Eszter, Aradszky László és a Deák együttes műsorából. 23.15: Ifjú szerelmesek elégiája. Rész­letek Henze operájából. 3. MŰSOR I 18.10; Iskolarádió. (Ism.) 18.25: öt esztendő új magyar zenéje. 19.06: Bach: d-moll versenymű két hegedűre és zenekarra. 19.25: A Monterey Dzsesszfesztivál fel­vételeiből. 19.52: Mendelssohn­művek. 20.33: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. (Ism.) 20.59: Ju­lius Caesar. Részletek Händel operájából. 21.42: Bruckner: V. szimfónia. TELEVÍZIÓ 9.05: Iskolatévé. Környezetis­meret. (ált. isk. 4. oszt.) Év végi ismétlés a mezőgazdasági témák­ból. 9.55: Matematika (ált. isk. 6. oszt.) Megoldhatjuk rajzzal is. .. Feladatok a grafikus áb­rázolásra. 10.30: Tévéovi. Isko­laelökészítő tanfolyam (ism.). Zöldsaláta palántája. 11.00: Pa­pírsárkány (ism.). 11.55: Föld­rajz. (ált. Lsk. 7. oszt.) A Föld és az ember: A mérsékelt ég- hajUati öv és a sarkvidék vilá­ga. 14.35: Környezetismeret (ism.). 15.25: Matematika (ism.). 16.00: Tévéovi (ism.). 17.15: Irány az egyetem! „Szézám, nyílj kd!M n. rész. 17.55: Hírek. 18.00: Tele­« A PEST MEGYEI HfRLAP RTV MELLÉKLETE 3 CSÜTÖRTÖK sport. 18.25: Niytott boríték. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Jogi ese­tek. 20.40: Dalok, táncok a Szov­jetunióból. (SZÍNES.) 20.45: Haj­nali sztyeppén. Magyarul beszé­lő szovjet film (ism.). Bcveze­PÉNTEK KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Nóták. 9.00: Csak kétszer élünk. VI. rész. 9.20: Gwyneth Jones és Dietrich Fischer-Dies­kau énekel. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) 10.35: Brahms: f-moll szonáta. 11.00: Öntözéstervezés Jemenben. 11.10: Francia muzsika. 11.49: Czi- ne Mihály könyvszemléje. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Talabér Erzsébet és Puskás Sándor nótá­kat énekel. 13.52: Brigádnapló. 14.07: A magányosan sétáló macs­ka. (Isin.) 14.25: Ilyenek vagyunk. 15.10: Magyarán szólva... (Ism.) 15.25: Sebestyén András—Szilágyi György: Kantáta a fiúról, aki mindig harmonikázott. 15.36: Pa­ganini. Részletek Lehár Ferenc— Kulinyi Ernő operettjéből. 16.00: A világgazdaság hírei. 17.05: Kül­politikai figyelő. 17.20: James King énekei. 17.44: Fábry Zoltán emlékezete. 18.14: Liszt zongora- művei. XV. rész. 19.40: Hét or­szág — hét regény. 1. Feltört ugar. Epizódok Mihail Solohov regényéből. 20.43: Zenekari mu­zsika. ZlACi: Láttuk, lialiottuk — a színházban és a moziban. 21.33: A Belügyminisztérium Duna Ré­vész együttesének népi zenekara KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Lányok«, asszonyok. 8.45: Népdalok. 9.17: Aktuális gazda­sági helyzet. 9.27: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 10.37: Rádió­színház: Békavadász. Csáki Gyula rádiójátéka. 11.28: Orosz Júlia-és Palló Imre énekel. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 14.00: Még egy kevertet! 14.10: Házy Erzsébet operettdalokat énekel. 14.25: Üj Zenei Űjság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Lemezmúzeum. 15.28: Népszerű énekesek és együttesek felvéte­leiből. 16.00: 168 óra... 17.30: Derűre is derű. Körbe-körbe. Isaac Asimov amerikai író elbe­szélése rádióra alkalmazva. (Ism.) 18.00: II. félidő. 18.50: Két film­dal. 19.25: A habanera nyomá­ban. .. 20.12: Rádiószínház: Ka­csasült délelőtt tízkor. Vészi End­re hangjátéka. 21.04: Színes né­pi muzsika. 22.25: A beat ked­velőinek. 23.10: Bach-művek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operarészletek. 9.03: Fú­vósátiratok. 9.15: Budai kaland. Részletek Vincze Ottó—Romhányi József daljátékából. 9.45: Vála­szolunk hallgatóinknak. 10.00: Ezeregy délelőtt. 12.00: Schu­bert: C-dúr vonósötös. 12.50: „Jel­képek erdején át...” 13.30: Kó­rusmuzsika. 14.00: Napraforgó VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.26: Hétköznapok formálói. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.24: Nép­dalcsokor. 10.03: V. Nemzetközi Rádiójáték-fesztivál — gyerme- keknekw A legszebb nyár. írta: Vladimir Andric. 10.43: Óvodások dalklncse. 11.00: Puccini: Pillan­gókisasszony. Háromfel vonás os tőt mond: Elbert János. 22.25: Tv- híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Századunk zenéje. Mi­hály András műsora. Hogyan be­szél a forma? 20.40: Hét vége né­gyesben. Magyarul beszélő NSZK- tévéfilm. 21.05: Tv-híradó, 2.21.25: Etruria asszonyai. Olasz képző- művészeti film. Játszik. 22.20: Meditáció. 22.30: öt esztendő új magyar zenéje. 23.13: Könnyűzene éjfélig. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.50: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Ze­nés műsor üdülőknek. 12.00: Mis­kolci Várad! András népi zene­kara játszik. 12.30: Várnai Zseni köszöntése 85. születésnapján. 13.03: Indulók, kórusok — operák­ból. 13.35: Az európai széppróza klasszikusai. IV. rész. 14.00: Ket­tőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: Polpresszó. 19.10: Neil Young: Eper és vér.— Lenn a f oly ónál. 19.20: öt eszten­dő új magyar zenéje. 19.49: Üj könyvek. (Lsm.) 20.25: Az OTP Bartók Béia-kamarakórusa nép­dalokat énekel. 20.48: Katedra. 21.10: Britten: Az Izzó tüzes ke­mence. Bibliai parabola. 22.22: Ziehrer műveiből. 23.15: Zenekari muzsika. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.20: Az új földesúr. Jókai Mór regénye rá­dióra alkalmazva, f. rész. (lsm.) 19.15: Ludmila Dvoráková Wag­ner operáiból énekel. 20.04: Pa­ganini és Schumann műveiből. 20.51: A Monterey Dzsesszfesz­tivál felvételeiből. 21.14: Szte­reozók Klubja. 21.44: Otto Klem­perer Mozart-műveket vezényel. POZSONYI TV 15.40: A jégkorongozás hírei. 16.50: Kerékpáros békeverseny. 18.20: Az operett világából. 19.00: Tv-híradó. 2. műsor 19.35: Televízióval a nagyvilág­ban. 20.00: Prágai Tavasz 1975. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé. Matematika, (ált. isk 8. oszt.) A kör területe és kerülete. 8.35: Angol nyelv, (középiski. IV. oszt.) People You Meet. A parkban. 9.55: Fizika, (ált. isk. 7. oszt.) Hajógyártás. (Tanulmányi kirándulás.) 13.35: Matematika (ism.). 13.25: Fizika (ism.). 17.08: Hírek. 17.15: Rek- lámmüsor. 17 20: A költészet per­cei. Vitezslav Nezval. 17.30: Moz­dulj! V. rész. 18.15: öt perc me­teorológia. 18.20: Verne Gyula: Utazás a Holdba. (SZÍNES.) Té­véjáték. I. rész: Egy fontos be­jelentés. 19.10: Reklámújság. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik-. Tévétoma. 20.05: Bizonyítás. A per tárgya a történelem. 1. Az ipari forradalom és kora. 21.15: Az idős Verdi. Aida. Részletek az operából. 22.25: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: A cirkusz csillagai. Fran­cia film. Clärens (ism.). 20.55: Tv-híradó, 2. 21.15: Kártyaparti este 7-kor. Dokumentumfilm. POZSONYI TV 18.05: AC Nitra—Sparta Praga labdarúgó-mérkőzés. 19.00: Tv­híradó. 20.30: Kabaré. 2. műsor 19.30: Dalok. 19.35: Látogatás. 15.00: Orvosok a mikrofon előtt, j (Ism.) 15.05: Radnai György nó- ; fákat énekel, Arpássy Sándor cimbalmozik. 15.27: Szerkesztőségi \ beszélgetés a Falurádióban. 16.05: Az élő népdal. (Ism.) 16.15: A természet megzavart egyensúlya. 16.30: Régi híres énekesek mű­sorából. 17.00: Magyar előadó- művészek felvételeiből. 18.10: Közkívánatra! 19.00: Sportkrónika. 19.20: Babai Gyula népi zeneka­ra Játszik. 20.10: öt perc sport. 20.15: Üj könyvek. (Ism.) 20.18: Nagy mesterek. — világhírű elő­adóművészek. 21.46: Kálmán Im­re operettjeiből. 22.15: öt eszten­dő új magyar zenéje. 23.15: Slá- gerexpressz. 3. MŰSOR 12.23: A hugenották. Részletek Meyerbeer operájából. 13.01: Ze­nekari muzsika. 14.28: Az új föl­desúr. — Jó-kai Mór regénye rá­dióra alkalmazva, H. rész. (Ism.) 15.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. 16.40: öt­órai tea. 18.10: A Rádió Könyv- kdubja. (Ism.) 19.00: öt esztendő új magyar zenéje. 19.33: Zeneka­ri muzsika. 20.17: Díszhangver­seny a Gödöllői Agrártudományi Egyetem klubjában. 20.54: Tom Krause dalestje a Helsinki Fesz­tiválon. 21.59: Emberi sors. Solo­hov kisregénye rádióra alkalmaz­va. (lsm.) TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna (ism.). 9.05: Ró­lad van szó! Fiatalok önismereti műsora (Lsm.). 9.35: Margit ki­rályné. Magyarul beszélő fran­cia film (ism.). 11.40: Nyitott bo­ríték (ism.). 12.20: Hétvége né­gyesben. Magyarul beszélő NSZK- tévéfilm (ism.) 12.45: Mindenki közlekedik. .. Közlekedési műsor (ism.). 14.53: Az első „vizsga”. Riportfilm. 15.25: Fogjál nekem Colobust. Angol filmsorozat. I. rész: Az állatbánya. 15.55: Rek­lámműsor. 16.55: Látogatóban So- 1 oh óvnál. Szovjet kisülni. 17.25: Hírek. 17.30: Magyar naív mű­vészek. (SZÍNES.) Képzőművésze­ti portréfilm. V. rész. 17.50: Rek- lám műsor. 18.00: „Egy asszony a milliók közül.” Várnai Zseni ‘ 85. születésnapján. 18.10: Verne Gyula: Utazás a Holdba. (SZÍ­NES.) Tévéjáték. II. rész: Utas a lövedékben. 19.00: Ki mit lát? 19.15: Cicavízió. (SZÍNES.) 19.:0: Tv-híradó. 20.00: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. Hiba az ökör kör körül. 20.25: Shakespeare: A makrancos hölgy. (SZÍNES.) Vígjáték két részben. A József Attila Színház előadá­sa, felvételről. A szünetben: Se­regi László rendezővel beszél­get dr. Váradi György. 22.35: Tv-híradó. 22.45: Az elkésett vizs­ga. Magyarul beszélő angol té­véfilm. POZSONYI TV 10.05: A tenger titkai. 18.00: Árvái találkozás. 19.00: Tv-híradó. 20.00: A londoni ember. 22.05: Népdalok. 22.30: A spessarti fo­gadó. NSZK-film. 2. műsor 17.40: Az árnyak délben eltűn­nek. Szovjet tv-sor. opera. 12.10: Édes anyanyelvűnk. Közben: 13.11: Egy korty ten­ger. 13.21: Az operaközvetítés foly­tatása. 14.00: Rádiólexikon. 14.30: Mazsaroff Mária népdalokat éne­kel, Szakály Agnes cimbalmo­zik. 14.49: Párizsi levél. 15.08: Népszerű zenekari muzsika. 16.10: Árvácska. Móricz Zsigmond re­génye rádióra alkalmazva. (Lsm.) 17.05: Kamarazene. 17.50: Füst Milán versel. 18.05: Nótakedvelők­nek. 19.10: Slágermúzeum. (Ism.) 19.51: Csendes válságok. Kaffka Margit novellái rádióra afkalmaz­va, II. rész. 20.49: A Magyar Rá­dió és Televízió szimfonikus ze­nekarának hangversenye a stú­dióban, francia szerzők művei­ből. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: öt esztendő új magyar zenéje. 22.48: Argentin irodalmi műsor. 23.08: Kovács Kati, Máté Péter és a Locomotív GT együttes mű­sorából. 0.10: Operaáriák«. PETŐFI RADIO 7.30: Orgonamuzsika. 8.00: Ha­zánkról szóljatok, szép szavak! 9.00: A Gyermekrádió órája. 10.00: TELEVÍZIÓ Magyarországi néptáncok Maglódi szlovák táncok A XVIII. században letelepült szlovákok tánchagyománya szinte elválaszthatatlanul összefonódik a magyar néptánccal. Mai formáit ugyanannak a történeti folyamat­nak köszönheti, amelynek ered­ményeként kialakult az új stílusú magyar néptánc: a verbunk és a csárdás. Közreműködnek: idősebb és fia­talabb maglódi táncosok, zené­szek. Adás: kedd, május 20., I. mű­sor: 21.10. RÄDIO Emberrablás Keszi Imre rádiódrámája a Rádtószínház múzeumában. — Sötét kapualj, két gengszter megtámad, maj.1 autóba tusz­kol egy férfit. Bekötik a sze­mét és elindulnak vele „vala­hová”. így kezdődik az Író „filozófiai krimije”. A kaland tehát, ami a főhőssel .megesik, a gondolat kalandja is ... Adás: vasárnap, május 25., Petőfi rádió: 18.05. TELEVÍZIÓ Utazás a Holdba Verne Gyula regényéből a for­gatókönyvet írta és a filmet ren­dezte: Csányi Miklós. Az első részt (Egy fontos bejelentés) pén­teken, május 23-án, 18.20, a II. részt (Utas a lövedékben) szom­baton, május 24-én, 18.10, a III. részt (A nagy utazás) vasárnap, május 25-én, 17.45 órai kezdettel sugározzák az I. csatornán. A ké­pen a Barbicanet játszó Tyll At­tila az I. részben. — No, add csak ide szépen azt a „puskát”, fiam!... Zsoldos rajza

Next

/
Oldalképek
Tartalom