Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-16 / 113. szám
6 1975. MÁJUS 16., PÉNTEK SZÚR Cegléd után monori főpróba A június elején a Népstadionban sorra kerülő 34. SZUR-ra az ŐRI Vörösmarty tér 1. szám alatti pénztáránál veszik át nap mint nap az Üzemi szervezők az előjegyzett jegymennyiséget. Nagy az érdeklődés — vidékről is — mivel az idén ez az egyetlen SZÚR, a rendezvénynek ugyanis ez évben nem lesz „országjárása”. A színészek labdarúgó- csapata egyébként legutóbb Cegléden 2500 néző előtt, Albert Flórián játékvezetése mellett 5:4 arányú vereséget szenvedett a CVSE öregfiúktól és az eredményt legközelebb az érsekújvári szerepléssel szeretnék feledtetni. Főpróbájukat a monori mérkőzés jelenti majd, ahol kihirdetik a SZÚR kezdő csapatát is. Júniusban befejeződnek az asztalitenisz Vásár Városok Kupa tornájának küzdelmei. A nőikné-l már kialakult a döntő »árost (31. Építők—Stant Prága), a férfiaknál viszont még hátra van egy elődöntő. Újabb MNK-megiepetések Kiesett a Dunakeszi, Perbál és Iklad A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjének hétközi fordulójában a 16 közé jutásért küzdöttek a csapatok. Járási együttesek voltak a vendéglátóik, három találkozón NB III-*as, nyolc mérkőzésen megyei elsőosztályú ellenfelet fogadtak, a többi öt találkozón pedig járásiak küzdöttek egymással. A meglepetések, akárcsak a nyitányon, most sem hiányoztak. Kiesett az NB III-as Dunakeszi Vasutas, a megyebajnokság listavezetője a perbáli gárda, s a harmadik helyezett IM Vasas Iklad. Nem volt séta a 90 perc Képünkön: öfi&zecsapúba. magyar védők (világos mezben) és szovjet csatárok NB III-as csapatok mérkőzései Érdi MEDOSZ—Dunakeszi VSE 2:0 (2:0). Nagy mellénynyel játszott az első félidőben a Vasutas, s ez megbosz- szulta magát. Szünet után hiába rohamozott Dunakeszi, nem tudta megfordítani az eredményt. Váci Híradás—Üröm 2:1 (1:0). Üröm. A keskeny, rossz talajú pálya nem ízlett a vendégeknek. Első góljuknál Pásztor lövése az egyik helyi játékoson irányt változtatva jutott a hálóba, majd Pásztor növelte az előnyt. Befejezés előtt hét perccel szépített a járási együttes. Ceglédi Vasutas—Abony 3:0 (2:0). Abony. G.: Darányi (2), Makai (öngól). Megyei elsőosztályúak mérkőzése Dömsöd—Perbál 2:0 (0:0). Dömsöd. Háromszáz néző volt kíváncsi a találkozóra, amelyen a lelkesen és jól játszó helyiek megérdemelten nyertek az erőtlenül küzdő Perbál ellen. Tinnye—IM Vasas Iklad 3:0 (1:0). Tinnye. Háromszáz néző előtt a dömsödihez hasonló körülmények között született a nagy becsvággyal küzdő hazaiak váratlan győzelme. Az IM Vasas teljesítményén kiütköztek a vasárnapi félbeszakadt mérkőzésük izgalmai. A tinnyeiek l:0-nál kihagytak egy tizenegyest. A csapatban elsősorban a balösszekötő Szabó István, valamint Szakács Béla kapus jeleskedett, az ikladiaknái pedig Huszár. Bem SE—Budakeszi 3:1 (3:1). Budakeszin sportszerű mérkőzésen a rutinosabb csapat nyert. A helyiek 3:1 után sem adták fél, végig derekasan küzdöttek. Kistarcsa—Gödöllői Vasas 4:1 (2:0). Kistarcsa. A rossz pálya zavarta a gödöllőieket, akik nem játszottak teljes erőbedobással, s kapujukat az eltiltott Bara helyett tartalékkapus őrizte. G.: Ada- mecz (2), Sándor, Budai (öngól), ill. Kaiser. Albertirsa—Pusztavacs 2:1 (0:0). Pusztavacs. A megyebajnokságban szereplő Irsa gyenge játékkal nyert, fordított eredmény is születhetett volna. Dabasi vizsga Dabason ma lesz a járási labdarúgó játékvezetői tanfolyam utolsó előadása. A 15 résztvevő vasárnap délután 2 órakor elméleti vizsgán ad számot tudásáról, 5 órakor pedig „gyakorlati feladatként” a hallgatóik közösen megtekintik az Öcsa—Dabas I. kér. járási rangadót. Soós Gábor, a tanfolyam vezetője elmondta, nagyon szorgalmasak a résztvevők, akik közül néhányan aktív labdarúgók. Az NSZK-ban sorra Kerülő férfi kosárlabda Európa-bajnoki selejtező a félidőhöz érkezett. Ha különösebb meglepetés nem történik, két csoportban már megvan a két továbbjutó. A harmadikban. Böblingen ben még csak Magyar- ország jutott tovább, a másik helyért Franciaország és Ausztria versenyez. Ma: a Vasas Csömörön Húsz csapat az ifikupáért A báseli Dinamo Kijev— Ferencváros 3:0-ás eredménnyel végződött KEK- döntő utáni sajtóértekezleten Valerij Lobanovszkij, a Dinamo egyik szakvezetője ezt mondta: — a győzelemért nagyon meg kellett küzde- nünk a Ferencváros ellen. Nem volt séta a 90 perc, a győzelemért minden játékosunknak ki kellett tennie magáért.” A sajtóértekezleten Dalnoki Jenő kiemelte a Dinamo Kijev képességeit, nagy tudását, de hozzátette, hogy ha teljes csapattal állhatták volna ki, szorosabb, érdekesebb mérkőzést láthatott volna a sok millió néző. ★ A 28. svájci UEFA-toma az elődöntőkhöz érkezett. A csoportmérkőzések sok meglepetést hoztak, hiszen az esélyesek közül mindössze Anglia tudta kiharcolni a legjobb négy közé jutást. A további három együttes: Finnország, Törökország és Magyarország. A ma esti elődöntő párosítása : Olten, 19.30 ó: Anglia—Magyarország, Bulle, 20 ó: Törökország—Finnország. Az Országos Ifjúsági Kupa megyei kézilabda-selejtezőire 11 fiú- és 9 leány csapat nevezett. Fiúk: Budakalász, Ceglédi KÖZGÉP, Csömöri Tsz SK, Dunai Kőolaj, Dunakeszi VSE, Fóti Gyermekváros, Nagykőrösi Kinizsi, Nagymaros, Váci Fonó, Galga- hévíz, Váci Híradás. Leányok: Budakalász, Ceglédi VSE, Dunai Kőolaj, Fóti Gyermekváros, Gödi TK, Leányfalu, Váci PENOMAH, Szentlőrinckáta, Váci Forte. A fordulókat hétközben játsszák le. ★ Váci Fonó—Szolnoki Olajbányász 23:22. Nők. Középcsoport: Váci PENOMAH—Szolnoki MTE 12:8, Hódmezővásárhely —Váci Forte 10:18. A férfi NB I B-ben az ötödik forduló után igen tömör az élmezőny. Három hétpontos csapat vezeti a sort, köztük rosszabb gól- különbségeggel a Dunakeszi Vasutas a harmadik. ★ Mai műikor. Férfi NB I. Csömöri Tsz SK—Vasas (17). Megyei női bajnokság, váci Forte II.—Nagykőrösi DSK (17). Az ökölvívó EB előtt Biztató a kép az EB előtt — mondotta Szemes László, a Magyar ökölvívó Szövetség főtitkára. A biztató jelzőt elsősorban a válogatott kereten belül, illetve a válogatott és a klubok közötti kapcsolatra értem. A Bp. Honvéd, az Ü. Dózsa és a Vasas edzőivel, ed- zőtársakkal a maximális segítséget nyújtja. Ennél gyümölcsözőbb kapcsolatot el sem képzelhetünk. Az EB esélyeit reálisan látjuk. Nincs olyan PEST MEGYEI HÍRLAP ft Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: DB. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesi SAG] AGNES Szerkesztőség: Postacím: 19S1 Budapest VTT!.. Somogyi Béla u. 8. LL em Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANV FERENC Kiadóhivatal: VUL, Blaba Lujza tér 1. Postacím: 193) Budapest. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100 U3— 220. Titkárság: lto—4«7. Előállítja: Szikra Lapnyomda« Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központ Hírlap Irodánál (KHI) Budapest V„ József nádor tér l. Távbeszélő; 180—830. Postacím: Posta Központ Hírlap Iroda. 1900 Budapest. Előfizetési dl) havonta 20 forint INDEX: 25 064 együttesünk, mint amilyennel az 1971. évi madridi EB előtt rendelkeztünk, így nem is várhatjuk a madridi „csúcs- szereplés” ismétlését. Természetesen azért szeretnénk helytállni, vezetők, versenyzők egyaránt bízunk abban, hogy érmeket gyűjtünk a nagy mezőnyű Európa-bajnokságon. A Katowicébe május 27-én reggel elutazó magyar együttes még nem alakult ki véglegesen. Tizenkét versenyző fut még a 9 EB-helyért, csak váltó- és félnehézsúlyban nincs jelölt. A 12 versenyző: papírsúly: Gedó, légsúly: Orbán S„ harmatsúly: Németh R., pehelysúly: Badari, könnyűsúly: Botos és Kovács, kisváltósúly: Nagy J. és Borbély, nagyváltósúly: Rapcsák, középsúly: Jakab és Dudás, nehézsúly: Pákozdi. Járási labdarúgás Buda Érdi Ép.—Üröm 0:1, Tárnok—Dunai Kőolaj 2:3, Pilíscsaba—Budakeszi 5:1, Zsámbék—Érdi MEDOSZ 0:1, Diósd—Nagykovácsi 1:3, Solymár—Sóskút félbeszakadt. Az élcsoport: 1. Érdi MEDOSZ 32 pont, 2. Sóskút 29, 3. Tárnok 23. Dabas Bugyi KSK—Dabas n. 4:2, Felső- pakony—Pusztavacs 3:3, Dabas I. —Kakucs 6:1, Gyál—Örkény 1:1, ócsa—Inárcs 6:0, Üjlengyel—Alsó- némedl 3:3. Az élcsoport: 1. Öcsa 35 pont, 2. Dabas I. 33, 3. Bugyi KSK 33. A férfi NB H Középcsoportjának megyei rangadóját a ceglédiek nyerték. A Budakalászi Textiles — a nyírbátoriak „jóvoltából” sportszerűtlenségekkel tarkított mérkőzésen — egyik játékosuk végleges kiállítása miatt a találkozó nagy részében csonka csapattal játszott. A Textiles minimális arányú vereséget szenvedett. Férfiak. Keleti csoport: Nyírbátor—Budakalászi Textiles 21:19, Miskolci Bányász—Váci Híradás 13:18. Középcsoport: Ceglédi KÖZGÉP—Nagykőrösi Kinizsi 22:15, Ki a hetes? Tegnapi számunkban sajnálatos nyomdahiba miatt kimaradt a megyei toiópályázat 25. hetének egyedüli hetes ta- lálatos tippelőjének neve és lakcíme. A nyertes: özv. Magyaríts Árpádné, Üröm, Fő u. 10. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat azonnali belépésre keres: BERUHÁZÁSI ELŐADÓT több éves gyakorlattal, közgazdasági érettségivel, GYORS- ÉS GÉPÍRÓKAT, TITKÁRNŐT, több éves létesítményesi gyakorlattal rendelkező műszakit, középfokú végzettséggel, beruházások műszaki lebonyolítására; textilipari középfokú végzettséggel és több éves gyakorlattal rendelkező normásokat. Jelentkezés: Budakalász, Szentendrei út 1-3. Személyzeti Főosztály Telefon: 689-650, 226-os, 106-os mellék. AP R Ó HIRDETÉSEK A FILMTECHNIKAI VÁLLALAT monori forgácsolóüzemébe marós- és esztergályosfelvételt hirdetünk. Jelentkezés és érdeklődés: MONOR, Bajcsy-Zs. út 10., a forgácsolóműhelyben. A Szentendre Ipari Szövetkezet azonnali belépésre keres: lO/100-as síkkötő bedolgozókat. Jelentkezés a síkkötő üzem vezetőjénél. Szentendre, Petőfi utca 4. A Volán 1. sz. Vállalat felvételre keres: szállító-, rakodó- munkásokat. IX., Pápai L utca 5—7., XIII. , Forgách utca 19., VI., Váci út 3., Cegléd, Külső Körösi út., Gödöllő, Dózsa Gy. út., rakodógépkezelőket (Vöcsi, Volvo, Bágger T—174, D—141 típusokra), autódarukezelőket (Tátra és Panther típusokra), XIV. , Pillangó u. 22., III., Zay utca 24—26., XIII., Forgách u. 22., XIII.. Hegedűs Gy. utca 45., Cegléd, Külső Körösi út, Gödöllő, Dózsa Gy. út. Budapesti közintézmény felvesz takarítónőket, segédmunkásokat, valamint egy fő raktárvezetőt. Jelentkezni lehet a 166-471- es telefonon, 8—16 óráig vagy „Megbízható 2117” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. _______________ Ku tatóintézet keres műszaki könyvtárost jelenleg budapesti, rövidesen százhalombattai munkahelyre. Nyelvtudással előnyben. „Sokoldalú” jeligére. 1368 Budapest, Pf. 208. címre._______ Fe lveszünk budapesti munkahelyre gyors- és gépírót. Budapesti és vidéki munkahelyeinkre vasbetonszerelő, ács, lakatos, kőműves, kőfaragó, villanyszerelő, kovács, mázoló szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat. Bérezés teljesítmény szerint. MÁV Hídépítési Főnökség. 1378 Budapest XIV., Mexikói út 71._______ A G yógynövénykutató Intézet (Budakalász, József Attila u. 68.) azonnali belépésre keres laboránsokat és mezőgazdasági segédmunkásokat. Telefon: 689—433, munkaügy. A Pest—Budai Vendéglátó Vállalat felvételre keres: vezető szakácsokat, szakácsokat, betanított szakácsokat, büfévezetőket és segédmunkásokat balatoni és budapesti üzleteibe. Szezonális üzleteinkben szállást biztosítunk! Jelentkezés: Pest—Budai Vendéglátó Vállalat. Budapest I. kér., Fortuna u. 4. Termelési osztály.__________________ A Nagynyomású Kísérleti Intézet keres kezdő és gyakorlott könyvelőt kb. 1 éves időtartamra budapesti, majd százhalombattai munkahelyre. Az alkalmazott dolgozót As- cota könyvelőgépre betanítjuk. Jelentkezést „Sürgős 1868” leiigére kérjük a Magyar Hirdetőbe, Budapest V., Felszabadulás tér 1. címre vagy a 223—465 telefonszámon. Százhalombattai lakosok előnyben, mert onnan autóbusszal szállítjuk a munkahelyre és haza. A Dunamenti Építőipari Szövetkezet felvételre keres ács-áll- ványozó. bádogos, kőműves, kubikos, tetőfedő és segédmunkás dolgozókat, főleg váci munkahellyel. Jelentkezés: Vác Forte gyár építési munkahelyen Virsinger György m*un- kahelyi vezetőnél. A Csemői Sertéshústermelő Üzem FELVESZ: villanyszerelő, vízszerelő, lakatos, épületlakatos, mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat tmk-munkára. Bér megegyezés szerint. Megközelítés gazdasági buszjárattal. A Pest megyei Mentő- szervezet 8 általános iskolai végzettséggel mentőápolókat vesz íel az aszódi, ceglédi, dabasi. gödöllői, monori, nagykátai, nagykőrösi, ráckevei, százhalombattai, szentendrei, szigethalmi, szobi és váci mentőállomásra, valamim mentőgépkocsi-vezetőket — 2 éves gyakorlattal — a dabasi, gödöllői, nagykátai, monori, ráckevei, szentendrei, szigethalmi, szobi és váci mentőállomásra. Jelentkezés a mentőállomásokon vagy a Pest megyei Mentőszervezetnél (Bp. XIX., Kossuth L. u. 6. sz.). A VOLÁN 20. sz. Vállalat, VOLÁNBUSZ felvételre keres: autószerelőket, karosszérialakatosokat, szak- és betanított munkásokat, autóvillamossági szerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: Budapest Xin., Béke tér 11. Telefon: 204—160. A VOLÁN 20. sz. Vállalat, VOLÁNBUSZ azonnali belépéssel felvesz jegykezelői munkakörbe. 18 éven felüli nőket és férfiakat, autóbuszvezetői munkakörbe D-kategőriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőket. A D-kategóriával nem rendelkezőket a vállalat saját költségén vizsgára előkészíti és ez idő alatt is bérezésben részesíti. Feltételek: 8 ált. isk. végzettség, 21 éven felüli életkor, legalább 2 éves, 3.5 tonnás tehergépkocsivezetői gyakorlat. Jelentkezés: Budapest XIII., Szabolcs u. 17. Tel.: 202—300 és XI., Andor u. 31. Tel.: 252—430. Vác, Elhurcoltak tere Telefon: ll—202. 11—750 Óbudára települő szerelőipari nagyvállalat azonnali belépéssel felvesz gyorsés gépírónőket. Gép- és Felvonószerelő Vállalat Bo. VI., Szondi u. 100. Tel.: 124—592. Főportást és őrportásokat, továbbá takarítónőket keresünk felvételre. Újpesti Gépelemgyár Igazgatási Osztálya. Bp. IV., Dugonics u. 11. Telefon: 681—063._____________ _ A Fővárosi Épületasztalosipari Vállalat keres 16 éven felüli, gyakorlattal nem rendelkező fiatalokat. Rövid betanulási idő alatt asztalosszerkezetek összeállításara képezzük ki. 18 éven felüliek részére faipari gépmunkás- tanfolyamot indítunk a szükséges gyakorlat megszerzésére, utánit szakmunkásvizsga lehetőségét biztosítjuk. Jelentkezés: Bp. IX., Tóth Kálmán utca 27. ADÁS»■ ■ VETEL Eladó 200 négyszögöl telek bekerítve, «úttal, WC-vel, lakható új épülettel, villannyal. Cegléd, Csalogány út 43. sz. (volt Kenderföld). Megtekinthető páros napokon 17—18ig; _______________ Ma gánjáró szaiagfű- rész, gyalugéppel Kombinálva, eladó. Cegléd IX. kér. Rét utca 5. Tiszakécskén, üdülőtelepen kész nyaraló eladó, igényesnek is. Érdeklődni: Cegléd IL kér., Horváth József utca 7. Dávid.________ Ré gi pénzérméket veszek. Cím: 1365 Buda- pest, Postafiók 665. Eladó készpénzért Ve- csés központjáoan, 200 n.-öles telken 3 szobás családi ház. Szoba, konyha és melléképület azonnal beköltözhető. Érdeklődés: Rózsahegyiné. Bp. X. kér., Kolozsvári u. 51. fszt. 2. du. 4—6-ig. ________ Na gykörösön 2 és fél szobás, összkomfortos, OTP-s lakás + garázs áron alul eladó. Ceglédi úti ltp. ll-es. „A” ép. fszt. 3. Simon. Eladó háromszobás ház 600 n.-öl gyümölcsössel. Érdliget, Begónia u. 767. Érdeklödni vasárnap.______ Be tegség miatt eladó vagy magánlakásra, esetleg nyaralóra cserélhető 1000 n.-öl szép kertészet, tízezer tő kétéves vágófajtákból válogatott rózsatövekkel, építési lehetőséggel, Székesfehérvár legszebb helyén. Érdeklődni: Boros ker- tész, Pusztaszabolcs. Eladó megkímélt állapotban levő UP-s ARO M—461 gépkocsi. Mü- szig. 1978. Telefon: Cegléd, 10—309.______ Ké tszer egy szoba konyhás ház, mellékhelyiségekkel, 500 n.- öles málnáskerttel, beköltözhetően eladó. Kösd, Béke út 25. (Kutasig_________________ Ve rőcén Dunára néző 200 n.-öles vikendtelek eladó. Érdeklődni: Vác 10961-es telefonszámon. Napos- és előnevelt csibe, naposkacsa, sárga bőrű, nagy estú húshibridek. tojásra húsra Hampshire minden szerdán kapható, megrendelhető, vérvizsgált törzsállományból. Gépkocsi, vasúti, pár órán belüli leszállítás. Tény észkeltető: Pái Baromfitenyésztő szakmérnök. Bp. XXII. Budafok Maadolna u 30 ____ El őnevelt kacsák május 10-től folyamatosan kaphatók. Naposcsirke fehér és Hampshire május 17—18-án, előnevelt, gyorsan növő fehér húshibrid megrendelhető. Kapocs keltető perkáta. A Fűrész- és Hordó- ipari Vállalat Ceglédi Üzeme megvételre kínál fahulladékot 37,30 Ft-os áron. Eladás: hétfőtől péntekig, 7— 14 óráig.