Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-15 / 112. szám

I A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA xvii. Évfolyam, 112. szám 1975. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK A párl-végrehajlóbizottság tárgyalta Sokat javult a sülysápi KISZ-csek tevékenysége Tavaly a sülysápi párt- csúcsvezetőség alapos elemzés után megtárgyalta az ifjúság heyzetét, és kijelölte a felada­tokat. A végrehajtó bizottság­gá alakult pórtfórum most a múlt évi célok megvalósításá­val foglalkozott. A tavalyi határozatok kiemelt feladat­ként írtfík elő a KlSZ-alap- szervezeiek számának növelé­sét, majd irányítójuk. a KISZ-csúcsvezetőség megala­kítását. A területi két alapszervezet nem tudta kielégíteni a köz­ségben élő összes fiatal sok­féle igényét, így a KISZ-ko- rúak nagy többsége nem élt a szervezeti élet adta lehetősé­geivel. Nehezítette a helyzetet a Korvin Ottó-alapszervezet életképtelensége is. Hegedűs György, a párt- végrehajtóbizottság titkára személyesen beszélgetett el a fiatalokkal, s munkájának eredményeként alakították meg az ÁFÉSZ fiataljai és a pedagógusok alapszervezetü­ket. Az egységes irányítás és a célokhoz vezető utak kimun­kálására most mór szükség volt a KISZ-csúcsvezetőségre is, amelyet összevont taggyű­lésen választott meg a tagság. A héttagú testület a kezdeti Időszakban nehezen talált ma­gára, módszereit kereste, s ki kellett jelölnie helyét az alap­szervezetek és a járási bizott­ság között is, de így is csak január végén sikerült a jelen­legi lelkes tagokra találni, akik azóta fokozatosan rend­be tették a művelődési ház környékét, s az új igazgató máskor is számíthat segítsé­gükre, szolgálatkészségükre. Már eddig is sok sikeres megmozdulást szervezett a KISZ-csúcsvezetőség. A leglátványosabb a no­vember 14-én este rende­zett fáklyás felvonulás­sal egybekötött ünnepély volt, amellyel a község felszaba­dulására emlékeztek a hábo­rút csak hallomásból ismerő korosztály tagjai. A téli te­remfoci osztatlan sikert ara­tott az alapsíervezetek tagjai között, s vasárnaponként ha­talmas csaták zajlottak az 1. 6z. iskola tornatermében. Szolidaritási akcióban nyolcezer forintot fizettek be a fiatalok a vietnami iskola számlájára, s ezzel a teljesítménnyel ma­guk mögött hagytak néhány más nagyközséget a járásban. Az összeget a csúcsvezetőség az ÁFÉSZ-nél és a tsz-nél végzett társadalmi munka ré­vén kapta. Három alapszervezet neve­zett be á „sportzászlóverse- nyek”-re, s az egyik tavaszi vasárnapon teljesítették a kö­telező versenyszámok előírá­sait. A KISZ KB tavaly áprilisi .határozatainak megfelelően vezetőség választó taggyűlé­sekkel kezdődött az új mozgal­mi év. Még nem minden tag­gyűlésen kérték számon az egyéni vállalásokat, de szinte mindenütt felelősen tárgyal­ták meg a hiányosságokat és a tennivalókat. Az alapszervi összejövetele­ken már nagyszerű feladat­tervek születtek, bennük tük­röződnek az egyéni vállalások. A szervezeti életet megterve­ző dokumentumok magukba foglalják a legnehezebb fel­adatok egyikét, a kádemeve- lést. A nagy fluktuációt csak csökkenteni lehet, de meg­szüntetni nem sikerült.' Erősödik a párt vezető szerepe, s az alapszervezetek készül­nek pártajánlói feladatukra: a közeli jövőben várható KISZ- esek pártfelvétele. Az új mozgalmi évet társa dalmi munkákkal kezdték a fiatalok. Az ÁFÉSZ alapszer­vezete a leghidegebb tavaszi napokon vett részt a jubileu­mi park építésében. A pedagógusok az ünnepek nagyszerű megszervezésén túl szintén áldoztak szabad ide­jükből a jubileumi parkra. A Korvin Ottó-alapszerve- zet tagjai a művelődési ház gazdáinak tekintik magukat, s a kertet munkájukkal táncos rendezvények számára tették alkalmassá. Megtisztelő, bonyolult fel­adatot kell megoldania a kö­zeljövőben a KlSZ-csúcsve- zetőségnek: mindkét helyi út­törőcsapatnál vezetőválasztás lesz a hónap végén, s a KISZ- utánpótiásnak vezetői tisztét a KISZ-esek hozzájárulásával töltik be. A KISZ-csúcsvezetőség je­lentését a párt-vb elfogadta. Lukács István Női kabátokat is varrnak Mutnéfalvy Adorján felvétele Tiszt újítás a KlOSZ-ban Négy esztendő eredményei Vezetőségválasztásra jöttek össze hétfőn délután a KIOSZ monori körzeti csoportjának kisiparosai. A vendégek között foglalt helyet Jólesz Sándor, az MSZMP nagyközségi bizott­ságának titkára, Simon György, a KIOSZ országos központjá­nak főosztályvezetője, Fischer Pál, a KIOSZ Pest megyei tit­kárságának vezetője és dr. Zi- mányi Gyula, a nagyközségi tanács elnöke is. Malclári Mihály, a kisiparo­sok monori körzeti csoportjá­nak vezetője ismertette a négyéves ciklus munkáját, eredményeit. 1971-ben 360 kis­iparos dolgozott a csoportban, 89-en nyugdíj, illetve munka- viszony mellett, most pedig 375 főfoglalko­zású kisiparos tevékenyke­dik, 113 pedig nyugdíj, munkavi­szony mellett végzi javító-szol­gáltató munkáját. Megnyugta­tó — mondotta —, hogy mun­kára szükség van, hasznosan egészítjük ki az állami ipart. A XI. kongresszus útmutatása alapján dolgozunk, s mondhat­juk, hogy eredményesen. A la­kosság szolgáltatás iránti igé­nye növekszik — a kisiparo­sok igyekeznek eleget tenni ennek az igénynek. A kong­resszusi munkaversenyben ér­tékes vállalásokat tettek: a megszabottnál hosszabb határ­időre vállaltak jótállást, pa­naszmentes munkát ígértek, vasárnapi, ünnepnapi ügyele­tet vállaltak, sok százezer forint értékű társadalmi munkát végez­tek óvodáknál, sportléte­sítményeknél. A KIOSZ vezetőinek jó a kapcsolata a párt- és tanácsi vezetéssel — hallottuk —, munkájukhoz, gondjaik megol­dásához sok segítséget kapnak. Nagy gondot fordítanak a szakmunkásképzésre — tanu­lóik száma mégis egyre csök­ken. Üj kezdeményezés, hogy néhány szakmában — bádogosnak, cipésznek, cserépkályhásnak, látsze- résznek, kádárnak, hang­szerésznek — társadalmi ösztöndíjjal, próbálnak ta­nulót toborozni. Gál Sándor, a járási hivatal ipari osztályának vezetője el­mondotta: a négy évvel ez­előtt választott vezetők jól dol­goztak, de akad még tennivaló. Jobban kell aktivizálni a köz­ségi megbízottakat, több infor­mációra van szükségük azok­nak a kisiparosoknak is, akik nem tudnak mindennap bejár­ni a KlOSZ-székházba. Az ipa­ri hatóság az ellenőrzések so­rán a tájékozatlanságból adó­dó hiányosságokra bukkant. Keveset tesznek az ellenőrök a kontárok felderítésére — pe­dig ez kötelességük lenne. A hozzászólások után kitün­tetések, oklevelek átadására került sor. Vladár Károly mo­nori kisiparos ötven évi mun­kájáért kapott kitüntetést, Ba­busa Béla üllői szobafestő „a szakma kiváló kisiparosa” lett, Juhász László bérfűrészelő a lakosság szolgálatában végzett jó munkájáért kapott elismerő oklevelet. Végül az új vezető­séget választották meg. A KIOSZ körzeti titkára Makiári Mihály, elnök Keie István lett, a vezetőség tagjai: Bock János, Zankó László, Kinder Mátyás, Vitéz László és Koblencz Sán­dor. K. Zs. Felavatták Fetrik László síremlékét Sokan jöttek el a na­pokban a péteri községi temetőbe. Fiatalok, idősek, katonatársak, parancsno­kok állták körül a tragi­kusan elhunyt Petrik László alhadnagy sírját. A kiváló, bátor fiatal ka­tonát szolgálatteljesítés közben érte a kegyetlen halál a múlt év szeptem­ber 3-án. Katonai pom­pával temették el, s a magyar néphadsereg a to­vábbiakban sem feledke­zett meg kiváló katonájá­ról. Gyönyörű síremléket állítottak Petrik László­nak. Kalina János, a köz­ségi tanács elnöke mon­dott gyászbeszédet, majd 21 díszlövés dörrent a sír­nál. Huszonegy éves volt a péteri fiatalember. Az úttörők is elbúcsúztatták a mindig bátor, tettrekész harcostársat, majd sor ke­rült a síremlék felavatá­sára. A sírt ezután elborítot­ták a hála és a kegyelet virágai. . Megyei I. osztályú sakkcsapatbajnokság GYÖMRÖ—TÖKÖL 10:0 TÖKÖL—GYÖMRÖ 3.5:6.5 Sok-sok balszerencsés mér­kőzés után végre teljes siker koronázta a gyömrői sakkozók szereplését a megyei I. osztá­lyú csapatbajnokság tavaszi utolsó fordulójában. A gyöm- rőiek a tököli csapatot fogad- ták,/s a mérkőzés szoros küz­delmet ígért. Az első találko­zón azonban a taktikusan és jól játszó gyömrőiek 10:0 arányban lelépték Tökölt. Fá­bián B., Simkó F., Monduk L., Mészáros L., Bíró Gy., Viczina I., Fitos J., Duró K. és Pálin­kás J. egyaránt győztesen fe­jezte be a játszmát. Mondogat­ták is a tököliek: erre nemigen számítottak, hiszen ilyen ará­nyú vereséget még nem szen­vedtek. A visszavágó játszmákban is valamennyi találkozó a gyöm- rőieknek állt. Azonban néhá- nyan megtorpantak, s így „csak” 6.5:3.5 arányú győzelem született. Fábián B., Monduk, Mészáros, Patkós, Duró és Pá­linkás győzött, Simkó remizett, míg Bíró, Viczina és Fitos vesz­tett, így alakult ki a végered­mény. Összesítésben 16.5:3.5 arány­i I A Gyömrői Ruhaipari Szö­vetkezetben az idén a férfi­kabátok gyártása mellett női kabátokat is készítenek. A szövetkezet jól zárta az első negyedévet. Képünkön Gon- dek Józsefné és Ordasi Ká- rolyné korszerű Textima gyorsvarrógépen női kabátot varr. Vidám, zenés műsor A gombai művelődési ház­ban május 18-án, vasárnap 15.30-kor vidám, zenés mű­sorban fellépnek Kabos László, Záray Márta, Vámo­si János. Kertész János és Hódos Sándor. A Vöröskereszt-világnap al­kalmából értekezletet tartot­tak a Vöröskereszt-titkárok és aktívák részvételével a járási hivatal nagytermében. Sima István, a Vöröske­reszt járási vezetőségéneit elnöke tartott ünnepi meg­emlékezést ez alkalomból. Beszélt arról a világméretű akcióról, amelyet az elmaradott or­szágok megsegítéséért tett a Vöröskereszt. Gajdos Józsefné járási tit­kár ezután kitüntetéseket, el­ismeréseket nyújtott át. Tíz­szeres véradásért kitünte­tésben részesült dr. Bencsik Mihály, a járási hivatal el­nöke. Kiváló véradószervező kitüntetést kapott Miklós Já­nosáé (Maglöd), ifjú Molnár Ferencné (Űri), Illés József­fé (Ecser), Kovács Jánosáé (Űri). A Családi Lap terjesz­tésében nyújtott kimagasló munkáért oklevél- és könyv- jutalomban részesült: Kovács Lajosné (Gyömrő, vegyiüzem), Suhajda Petemé (Gomba), Artz Lászlóné (Monor, kefe­gyár), Molnár Ferencné (Űri), Bognár Józsefné (Pilis), Ko­vács Miklósné (Gyömrő, Ru­haipari Szövetkezet) és Pau- lovics Miklósné (Maglód, Vas­ipari Szövetkezet). Gajdos Józsefné ezután el­mondotta, hogy országos mozgalom kezdődött az éhező né­pek megsegítésére. Öt-, tíz-, húsz- éá ötvenforin- tos bélyegeket bocsátot­tak ki, s kérte az aktívákat, hogy igyekezzenek forgalmazni a bélyegeket a lakosság köré­ben. G. J. A járási labdarúgó-bajnokság eredményei Üllő nyerte a rangadót A járási labdarúgó-baj­nokságban a tavaszi 9. for­dulóban a legnagyobb érdek­lődés az Üllő—Péteri mérkő­zés iránt nyilvánult meg. A hazaiak szerencsés győzel­met arattak, s ezzel feljöttek -a tabella második helyére. A sülysápiak gólzáporos győ­zelmet arattak Monoron. ÜLLŐ—PÉTERI 3:2 Üllő, hétszáz néző, vezette: Pethő (Hargittai, Nagy J.). A hazaiak szerezték meg a vezetést, amelyet a vendégek kiegyenlítettek. 2 :l-re ismét Üllő vezetett, ezt is kiegyen­lítették a péteriek. 2:2-es ál­lásnál a péteri Kovács I,ászló a kapufára lőtt egy 11-est. Ez fellelkesítette a hazaia­kat és megszerezték a győ­zelmet. Jó iramú, színvonalas mérkőzést vívott a két csa­pat. A hazaiak — ha némi szerencsével is — de megér­demelten győztek. Góllövő: Viczkó (2, egyet 11-esből), Csorba, illetve Bí­ró, Mravik. Jó: Viczkó, Dobos Dobos II., Csorba, illetve Dobrovitz (a mezőny legjobbja), Kalina, Nyári. ŰRI—PILIS n. 5:0 Pilis, száz néző, vezette: Semsei (Papp, Janosics). Az úriak biztosan győztek a komolytalanul játszó pili­si tartalékgárda ellen. TUENDE—GYÖMRÖ 2:1 (1:1) Mende, háromszáz néző, vezette: Márk . (Trencsényi). A hazaiak határtalan lel­kesedéssel vetették magukat a küzdelembe. A mendeiek helyenként keményen verték vissza a vendégek támadá­sait. A 86. percben a gyöm­rői Tóth J. a hálóba lőtt, de Márk játékvezető óriási meg­lepetésre nem ítélte meg a szabályos gólt. Gyenge játékvezetés mel­lett a hazaiak győzelme meg­érdemeltnek mondható. Góllövő: Gutái (11-esből), Balog G. illetve Bretka (ön­gól). Jó: Bretka (a mezőny legjobbja), Tóth F., Balog G., Méhes, illetve Fitos, Varga, Csirkó, Greznár (Gyömrő) kiállítva. NYÁREGYHÁZA—ECSER 2:0 Nyáregyháza, kétszáz né­ző, vezette: P. Szabó (Sáro­sa). A második félidőben az ecseriek sok gólhelyzetet el­hibáztak. Góllövő: Miczkó. Jó: Micz- kó, Szmórád, Rosmann. SÜLYSÁP—MONOR II 11:1 Monor, kétszáz néző, vezet­te: Dézsi (Csanaki, Farkas). A vendégek szinte tetszés szerint érték el góljaikat a majdnem komolytalanná váló mérkőzésen. Góllövő: Tóth S. (5), Mo- tolai (3), Ziroa Gy. (2), Bé­kési, illetve Szolnoki. Jó: Sporléder, Motolai, Tóth S. (A mezőny legjobb­ja), Békési, illetve Szolnoki. VECSÉS I—MAGLÓD 116:0 Vecsés, kétszáz néző, ve­zette : Somszegi (Orbán). A hazaiak sok helyzetet el­hibáztak. Góllövő: Polyhos, Hart­mann, Bódi, Fodor I., Szé­chenyi, Konkoly, Nagymaro­si (Vecsés) 11-est hibázott. VECSÉS II—VASAD 5:0 Vecsés, vezette: Mészáros. Biztos győzelem. Góllövő: Juhász (3), Földi, Mohácsi. A tabella állása: ban győzött Gyömrő Tököl el­len. A gyömrői sakkozók ezzel befejezték tavaszi szereplésü­ket, s a 6. helyen végeztek, 12 pontot szereztek, s 63 olimpiai pontot. A szakosztály vezetősége elé­gedett a helyezéssel, s remé­lik, hogy az őszi idényben előbbre rukkol a csapat a ta­bellán. A nyári holtidényt sem töltik tétlenül, hiszen háziver­senyeket, villámtornákat ren­deznek. KÉZILABDA, MEGYEI I. OSZTÁLYÚ, FELNŐTT FÉRFIBAJNOKSAG Dunai Kőolaj—Gyömrő 13:10 (6:7). Százhalombatta, száz néző, vezette: Bárány, Jusziusz (jól). A gyömrőiek a követKező összeállításban léptek pályá­ra: Heim — Novák, Lendvai, Szabó Imre, Titz, Pintácsi, So­mogyi K. (Arnits). 1:0-ás gyömrői vezetésnél Novák he­test hibázott, s ez felhozta a hazaiakat. A félidőt így is si­került egygódos előnnyel zár­ni. A szünet után így alakult az eredmény: 6:8, 7:8, 8:8, 8:9, 9:9, 10:9, 10:10, 11:10, 12:10, 13:10. Ebből is kitűnik, hogy a gyömrőiek az utolsó percekben vesztették el a mérkőzést. Ak­kor a játékosok korán ellőtték a labdát, s Heim kapus is „benne volt” két gólban. A gyömrőiek biztos győzelmet engedtek ki a kezükből. Góldobók: Somogyi K., No­vák (3—3), Szabó (2), Lendvai, Titz. A csapatból senki sem játszott átlagon felül. IFI: DUNAI KŐOLAJ— GYÖMRÖ 18:18 Már hat góllal vezettek a gyömrőiek, a hazaiak mégis egyenlíteni tudtak. A gyömrőiek legközelebb május 18-án, vasárnap Gyom­ron fogadják a nagymarosi csapatot. A találkozó délelőtt fél 10, illetve fél 11-kor kez­dődik, (g. j.) 1. Sülysáp 20 15 2 3 93-18 32 2. Üllő 21 15 1 5 74-24 31 3. Űri 20 13 5 2 54-16 31 4. Péteri 20 14 2 4 64-26 30 5. Vecsés I. 21 13 3 5 76-21 29 6. Pilis II. 21 10 3 8 54-53 29 7. Gyömrő 20 9 1 10 40-51 19 8. Mende 21 7 4 10 31-50 18 9. Nyáregyháza 20 7 3 10 32-57 17 10. Ecser 20 6 3 11 25-59 15 11. Maglód II. 20 2 5 13 18-54 9 12. Vasad 21 3 3 14 24-91 9 13. Monoi; II. 20 — 1 19 21-86 1 (Megjegyzés: Vecsés II. eredményei a bajnokságba nem számítanak be, s így a tabellán sem szerepel). Ifieredmények: Sülysáp— Monor II 10:1, Pilis II—Űri 5:2, Nyáregyháza—Ecser 6:1, Vecsés II—Vasad 5:0, Gyöm­rő—Mende 4:0, Vecsés I— Maglód II 8:0. Gér József MŰSOR MOZIK Gomba: Pókháló. Monor: j Apacsok. Űri: Verseny a „ve- j szély” kategóriában. Vecsés: j Utánam, gazfickók! MŰVELŐDÉSI HÁZAK Ecseren, 15-től 18 óráig: a népi tánccsoport próbája. Péteriben, 18-tól 22-ig: klub- foglalkozás, 19-től 21-ig: a sortvezetőség megbeszélése. ÜTTÖRÖHÁZ Gyomron, 15.30-tól 17.30-ig rádióépítő szakkör. Elkezdik a Kossuth tér hely­rehozatalát. A munkához a helyi szervek az Univerzál Termelőszövetkezet segítségét is kérték, de a gépi munkán kívül kétkezi társadalmi mun­kásokat is toboroznak. Vöröskeresztes aktívák kitüntetése Mozgalom az éhezők megsegítéséért

Next

/
Oldalképek
Tartalom