Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-01 / 101. szám

Gazdagodásunk alapja a munka A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA II. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM 1975. MÄJUS 1., CSÜTÖRTÖK Szabad májusok A z ország minden vá­rosában, a gyárakban, az ipari és mezőgaz das ági üzemekben május elsejére, a munka ünnepé­re készülnek a dolgozók. Harminc esztendeje szabad hazánkban május 1. meg­ünneplése ma már ter­mészetes dolog, s így keve­sen emlékeznek azokra az időkre, amikor csak titok­ban lehetett kibontani a munkásmozgalom vörös zászlóját és megemlékezni a legnemesebb emberi cselekvés: a munka ünne­péről. Iskoláinkban tanítják ugyan, mégis kevesen tud­ják, hogy az első szabad május elsejét nem 1945- ben, hanem 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején ünnepelte meg a magyar proletariátus. A mai gödöl­lői járás területéhez^ tarto­zó községek ünnepi meg­emlékezései mellett fontos ünnepség színhelye volt a Tanácsköztársaság egyik vidéki fellegvára: Aszód is. Az Aszódi Munkástanács volt az események legfőbb szervezője és irányítója. A község utcáit, a házak ab­lakait zászlókkal és színes szalagokkal díszítették fel. Így várták a jeles napot az aszódiak. Május elsején, délelőtt színpompás felvonulást tartottak és a vörös drapé­riával bevont emelvényen — amit a Fő téren állítot­tak fel — a fiatal proletár­hatalom munkásvezetői szónokoltak. A felvonulást és a beszédek sorát, mulat­ság követte. Ökörsütés kez­dődött, zene és tánc. így ünnepelte Aszód 1919-ben a munka ünnepét. Minden­ki egy boldogabb, szebb jövőben bizakodott és hitt abban, hogy a munkásság győzelme tartós lesz, s a nép örökre kezébe vette sorsa irányítását. Emlékezzünk tehát azok­ra is, akik hazánkban elsőd­ként ünnepeltek szabadon ezen a jeles napon, s azok­ra is, akiknek életében csupán egyetlen szabad május elseje volt. IKLADI TERVEK Á verseny új szakaszba láp Az ikladi Ipari Műszergyár gazdasági vezetői, párt-, szak- szervezeti és KISZ-bizottságai felhívással fordultak a vál­lalat dolgozóihoz. A brigá­dok között most meghirde­tett verseny — amely foly­tatása a felszabadulás és a pártkongresszus tiszteletére tavaly meghirdetett munka­versenynek —, a negyedik öt­éves terv gyári feladatainak maradéktalan végrehajtását tűzi ki célul a műszergyári kollektíva elé. Az IMI idei gazdasági ter­vei közül a legfontosabb az, hogy a gyár termelésének az év végére el kell érnie a 850 millió forintot. A múlt évi 3,1 millió dollárral szem­ben idén 4,8 millió dollár értékben kívánnak saját ké­szítésű termékeket eladni tő­kés piacokon. A versenyfelhívás azonban nemcsak a gazdasági fel­adatokat tartalmazza, hanem az azok megvalósítását se­gítő módszerekről is tájékoz­tatja a kollektívát. Ezek kö­zött is az első helyen a ta­karékosság áll. A vállalat 1975-ben 23 millió forint megtakarításra kíván szert tenni anyag- és energiataka­rékosság útján, valamint az­zal, hogy a korábbinál na­gyobb hatásfokkal — tervsze­rűbben és szakszerűbben — kívánják felhasználni az élő munkaerőt. Az Ipari Műszergyárban működő mintegy 150 szocia­lista brigád a vállalatnál fo­lyó rekonstrukció támogatá­sával és társadalmi mun­kák elvégzésével kapcsolód­hat be a versenybe. B. P. Rádióműsor Gödöllőről A gödöllői Agrártudományi Egyetemen kedden megbeszé­lést tartottak. A tanácskozáson részt vett dr. Raátz Elemér, az egyetemi tanács főtitkára, Ke­resztúri Géza tanszékvezető, Benedek Endre testnevelő ta­nár, Nacsa János, a KISZ- bizottság titkára, Lukács László, a városi KlSZ-bizott- ság titkára, Kovács Tibor, a járási és városi Sportfelügye­lőség elnöke, valamint Németh Erzsébet és Gyárfás Miklós, a rádió két rendezője. A megbe­szélés tárgya a május 12-én Gödöllőről sugárzandó rádió­műsor volt, amelynek címe: Belépés nem csak tornacipő­ben. Az egyetem örömmel ad ott­hont — vagyis sporttelepet — a rádióműsor szervezőinek. A városból, a járásból és a me­gyéből, sőt az egész ország területéről várják majd a résztvevőket, azokat á verse­nyezni kívánókat, akik a szel­lemi vetélkedő kérdései mel­lett gyakorlati ismeretekből is számot akarnak adni a rádió nyilvánossága előtt. Feladatuk az lesz, hogy egy hétpróba- verseny keretében bizonyítsák ügyességüket. A gödöllői adás két ripor­tere: Knézi Jenő és Gyárfás Miklós. A nyerteseket értékes díjakkal jutalmazzák. A GEAC-pályán megrendezésre kerülő vetélkedő tizennégy órakor kezdődik. Cs. J. i BARCZA ZSOLT: KOMPOZÍCIÓ Díszítés - éjszakai műszak után Ismeretes, hogy a mai na­pon, városunkban rendezik a Pest megyei kiemelt május 1—i ünnepséget, a Felsőpark­ban. Az ünnepi külsőt öltő Gö­döllőn a HÉV-dolgozók Dó­zsa aranykoszorús szocialista brigádja kedden, a Szabad­ság téri állomást díszítették — éjszakai műszakjuk letelte után. A munkához csatlakoz­tak az Utasellátó Vállalat 72- es számú üzemének dolgozói is, akik a ma nyíló kerthelyi- séggel várják a vendégeket. SPORT + SPORT -I- SPORT + SPORT-)- SPORT + SPORT Mi történt a nagytarcsai pályán? Milyen nagy változás kö­vetkezik be egyik vasárnap­tól a másikig — bizonyítja a keddi szövetségi nap. Az események arra engednek kö­vetkeztetni, hogy egyik-má­sik sportkörnél nincs min­den rendben. A Malinovsz- kijnál félbeszakadt a mérkő­zés, a Lőrincz SE levélben közölte, hogy a korábban el­halasztott mérkőzésre nem kíván kiállni. Ezzel kapcso­latban László László, a JLSZ titkára nyilatkozott: — A Malinovszkij és a Do- mony kapja a két pontot 3:0* ás gólaránnyal. A Lőrincz A Népi Ellenőrzési Bizottság megvizsgálta Mi akadályozza a vetőmagellátást A gödöllői járási-városi Né­pi Ellenőrzési Bizottság leg­utóbbi ülésén — amelynek egyik napirendjéről már be­számoltunk — tárgyalta azt a jelentést, amely a vetőmagter­melés, forgalmazás és ellátás helyzetét taglalta. A vizsgálat — amely az országos vizsgá­lat keretében folyt — célja az volt, hogy megállapítsák, mely tényezők akadályozzák a ker­tészeti, valamint egyes gazda­sági nemesített vetőmagvak hazai termelésből való bizto­sítását, továbbá a különböző szervek miiképpen látják el a termelő üzemeket és a kister­melőket. Megvizsgálták még azt is, hogy az illetékes álla­mi szervek hogyan végzik ezzel kap­csolatos irányító és ellen­őrző munkájukat? Jövedelmező vállalkozás A vizsjlUat során kizárólag a paradicsom, paprika, bab, fajtaborsó, petrezselyem, sár­garépa, uborka, dinnye, ká­posztafélék, búza, őszi árpa, kukorica, burgonya-és lucerna- magvakkal foglalkoztak. A népi ellenőrök vizsgál­ták a valkói Zöldmező, a csö­möri Haladás termelőszövetke­zet, valamint j az Agrártudo­mányi Egyetem Tangazdaságá­nak magtermesztési munkáját. A valkói egyesült gazdaság például a szaporítandó vető­magot részben a Vetőmagter- meltelő Vállalattól, részben különböző gazdaságoktól szerzi be. A megtermelt mag egy ré­szét maguk használják fel, részben eladják a vállalatnak. A vizsgálat során megállapí­tották, hogy a közös gazdaság nem eléggé tervszerűen terme­li a magot; ennek műszaki fel­tételei közepes szintűek. A csömöri Haladás Termelőszö­vetkezet tavaly szántóterületé­nek 14.5 százalékán termelt vetőmagot, a legnagyobb terü­leten, 60 hektáron paradicso­mot. A gazdaság ehhez külö­nösebb segítséget nem kap, mondhatni saját termelési ta­pasztalataira van utalva. Valamennyi zöldségféle niagtermesztése jövedel­mező, sok növénynél ugyanis vegyes hasznosítás folyik. így a magtermesz­tés jelentősebb külön be­ruházást nem igényel. A csömöri szövetkezet terü­leten dolgozik a Budapesti konzervgyár kihelyezett lé- nyerö állomása. Az innen szár­mázó paradicsommagot a gaz­daság exportálja; ebből 1574- ben 1,2 millió forintos bevé- te.ük származott. A vizsgálat megállapitasai között szerepelt az is, hogy a gazdaságban a magtermelés fejlesztésének fel­tételei — sem a gépesítés, sem a munkaerő szempontjából — nem biztosítottak. A tangazdaság szántóterüle­tének 40 százalékán termelik a búza- és borsóvetőmagot. Az előző két gazdaságtól eltérően a tangazdaságban fajtakísérle­teket is végeznek. A búzához szükséges, úgynevezett anya- magot az ÁGKER-től szerzik be, míg a megtermelt vetőma­got a monori Vetőmagtermel­tető Vállalatnak adják el. Ez a vállalat bocsátja rendelke­zésükre a Kertészeti Kutató Intézettel .együtt a borsóhoz szükséges magot is A magtermelés feltételei a tangazdaságban kedvezőek. Is­meretes, hogy az elmúlt esz­tendőben ők alakították ki az úgy­nevezett gödöllői borsó- és búzatermesztési rendszert. A Vetőmagtermeltető Vállalat­tal együttműködve — mint gesztorgazdaság —magas szin­tű te mlesz tési technológiát biztosít a partnergazdaságok részére is. A borsómagter- mesztés folyarqpitasságát öt­éves, míg a búzáét csak éves szerződéseik biztosítják. Nagy gond, hogy a búza esetében a Vetőmagtermeltető Vállalat az igényeket nem tudja teljes biztonsággal előre megállapí­tani, így a gazdaságnak fel kell készülnie a szerződésen kívüli igények teljesítésére is. 35 boltban árusítják A fent ismertetett vizsgála­tokon kívül a járás területén tizenkilenc községben — a NECS-ek bevonásával — har­mincöt kiskereskedelmi bolt­egységben tájékozódtak a népi ellenőrök a konyhakerti apró- magforgalmazás helyzetéről. Megállapították, hogy a lakos­ság résziére szükséges apró­magvakat á boltok három vál­lalattól: a Vetőmagtermelte tő és Értékesítő Vállalattól, a Hermes Nagykereskedelmi Vállalattól, valamint a Vetö- magtermeltető Vállalat Pest­vidéki központjától rendelik. A vállalatok’ a rendelések­nek eleget tesznek, igaz, egyes aprómagféleségek- ből az igényeket kielégíteni nem tudták, ennek tudható be néhány „maghiánycikk” is. F. B. SE vezetőit szigorú figyel­meztetésben részesítjük. Sok szó esett a nagytarcsai pályán történtekről, a közön­ség magatartásáról, a nyom­dafestéket nem tűrő szavak­ról, s nem utolsó sorban a rendezőségről, amely nem avatkozott be, távolról fi­gyelte az eseményeket, a pá­lyára tóduló közönséget. A 70. percben Badár a játékve­zető felé köpött, aki a mér­kőzést ezért félbeszakította. Érdekessége az ügynek — ha éppen lehet annak nevezni —, hogy a játékvezető ép­ségét végül éppen a nagytar­csai játékosok biztosították; gyűrűbe fogva kísérték a bí­rót az öltözőbe. A mérkőzésekről röviden... ! Túra—Lőrincz SE 2:0, ve- I zette Maim. Az enerváltan í játszó Lőrincz SE ellen akár \ több góllal is győzhetett vol- j na a túrád csapat. Bag—Kistarcsa 1:2, vezet­te Molnár. A mezőnyben job­ban játszó Kistarcsa megér­demelten nyert. Hegyit a lab­da elrúgásáért kiállították. A hazai közönség kezd „be­melegíteni”, pedig a sportsze­rűtlenségnek ára lehet. Domony—Hévízgyörk 1:3, vezette: Imre. A lakodalmi mulatozás után kiálló Domony ellen több gólt is rúghat­tak volna a györkiek. Malinovszkij SE—Gépgyár 1:0 (félbeszakadt), vezette: Sallai. A történtekről a beve­zetőben írtunk; még annyit, hogy a Malinovszkij ból Bo­lya Mihály súlyosan megsé­rült, kórházba került. Sze- benit és Badárt a játékveze­tő kiállította, akinek viszont testi épsége nem látszott biz­tosítottnak, ezért a mérkő­zést félbeszakította. A játék­időben Gergely Tibor gép­gyári játékos volt a mezőny legjobbja. Dány—GEAC 4:0, vezette Néhrer. Jó iramú mérkőzé­sen megérdemelten nyertek a hazaiak. Kartal—Veresegyház 1:2, vezette: Opálszki. Jó mérkő­zés, a tetszetősebben játszó Veresegyház rászolgált a győ­zelemre, amely sportszerű ta­lálkozón született meg. Pécel—Vácszentlászló 1:2, vezette: Varga. Kitűnő játék- vezetés mellett hatalmas ira­mú mérkőzést vívott a két csapat: A péceliek kapuvé­dője — Benkovics — a me­zőny legjobbja volt. A dön­tetlen . igazságosabb lett vol­na. 1. Vácszent­1 ászló 21 13 6 2 44-18 32 2. Veresegyház 21 11 5 5 44-27 27 3. Malinovszkij SE 21 10 5 6 54-24 25 4. Kartal 21 9 6 6 65-34 24 5. GEAC 21 11 2 8 44-34 24 6. Kistarcsa 21 9 6 6 35-28 24 7. Túra 21 9 6 6 33-30 24 8. Dány 21 9 5 7 48-41 23 9. Hévízgyörk 21 9 4 8 33-42 22 10. Bag 20 7 5 8 34-41 10 11. Pécel 21 8 2 11 34-36 18 12. Domony 21 4 7 10 25-50 15 13. Gépgyár 21 3 3 15 30-68 9 14. Lőrincz SE 20 1 2 17 17-59 4 A II. osztály eredményei: Zsámbok—Isaszeg II. 3:2, Kerepes—Galgahéviz 1:1, Gal- gamácsa—Dány II. 1:1, Mo­gyoród—Szada 3:2, Kartal IL —Valkó 1:1. A MEZŐNY SORRENDJE: 1. Galgahéviz 2. Zsámbok 3. Kerepes 4. Valkó 5. Túra EL 6. Isaszeg II. 7. Kartal II. 8. Szada 9. Galgamácsa Bajnokságon kívül Mogyoród Dány II. A fegyelmi bizottság dön­tései: A Malinovszkij SE két játékosát,1 Szebeni Mihályt utárfrúgásért, Badár Istvánt a játékvezető felé köpésért 4— 4 bajnoki mérkőzéstől eltil­totta. A kisorsolt és félbe­szakadt mérkőzés pályán el­ért eredményét megsemmi­sítette és a mérkőzés két pontját 3:0-ás eredménnyel a Gépgyár javára igazolták. Elrendelték, hogy a Mali­novszkij SE hazai mérkőzé­seire két szövetségi ellenőrt kérjen. Cs. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom