Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-08 / 81. szám
ULLO Csúcs—papírgyűjtésben Ötvenöt mázsa papírt gyűjtöttek össze Üllőn az úttörők. A MÉH vezetői külön elismerésüket fejezték ki a ritkán elért nagy eredményekhez. Tizenkét irodahelyiség hetvenhárom dolgozó részére A maglódi és a sülysápi ÁFÉSZ egyesülése folytán az Alsó-Tápió menti ÁFÉSZ részére szükségessé vált egy központi iroda létesítése. Sülysápon, a Malom utca 26. szám alatt már megkezdték a Forfa típusú épület alapozási munkálatait. Előreláthatólag május elején egy minden tekintetben modem, 12 iroda- és több mellékhelyiség, 75 központi igazgatása dolgozó rendelkezésére áll. Jó tett helyébe... Káván egy fiatalember rokonaihoz vitte egyik barátját azzal a kéréssel: engedjék meg hogy ott aludjék. Jószívűségüket azzal hálálta meg az idegen, hogy a konyhaszekrényben talált 3700 forintot és karórát ellopta, még azon éjjel kiosont a lakásból. A rendőr járőr, dorbézolás közben Pándon fogta el őt. Kiderült, hogy a pénz nagy részét már elmulatta. Hatszor volt már büntetve, s most előzetes letartóztatásban várja hetedik bűncselekményének „eredményhirdetését”. T M EiG Y E I HÍR l-A P K Ü L Ó N KJ" Á Ü Á:5 A, XVII. ÉVFOLYAM, 81. SZÁM 1975. ÁPRILIS 8„ KEDD Kiállítás Üllőn Harminc esztendő képekben Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmával a község fejlődését bemutató kiállítás nyílt Üllőn, a pártszékházban. Az úttörők és kisdobosok tanáraik irányításával gazdag anyagot gyűjtöttek össze és tárták a nagyközönség elé. Az „1945 — találkozó” a győztes csapatok találkozójának tablóját láthatjuk az első teremben. Igen szemléletes a szovjet— magyar kapcsolatok kiállításának anyaga is. Láthatjuk továbbá az 1945-öt dokumentáló adatokat, szemlélteié képekben. A második világháborúban gazdaságilag tönkrement ország pénzeit szemlélhettük, a százmilliós, majd ezt követő százezermilliós és egymilliárd pengős bankjegyeket, melynek értéke 30 évvel ezelőtt óráról órára csökkent. Üllő község fejlődését szemléltetően tárta szemünk elé a kiállítás. Hatalmas tabló mutatja a község középületeit, főterét, KOSARLABDA-HIRADÓ Biztos győzelem, ellentétes félidők Monori SE—Nagykőrösi Pedagógus NB 111. női, 67:57 (33:17). A mérkőzést Monoron játszották. Körösi csapat vezette az első támadásokat, de kosarakat dobni a jól záró hazai védelem mellett nem tudtak. Ezután a hazai csapat vette át a játék irányítását és egymás után dobták a kosarakat. Ezekben a percekben nagyon jól játszott a monori csapat. Kovács, Katus,Benkő, Bokros, Tasi adogattak egymásnak, nem dobták el a labdát, kivárták és biztos helyzetből dobtak kosárra, így a hazai csapat perceken belül 5—6 kosár arányú vezetésre tett szert. A körösiek megingását a monori játékosok ügyesen használták ki, és így a félidőt 16 pont előnnyel nyerték meg. A szünetben Veress edző továbbra is nyugodt játékot kért a csapat tagjaitól. Kezdés után ismét a hazai csapat vette át az irányítást, s a 6. percben 47:25 volt a mononak javára A körösi csapat nem aóta fel a küzdélfnet, egymás után ve- zették-'tófH&dáSáikaít és rendre sikerültek a kosárra dobásaik is. A 15. percre 58:50-re feljött a körösi csapat, de Kovács, Katus, Benkő újabb kosaraival biztosan nyerték meg a találkozót és tartották idehaza az igen értékes bajnoki pontokat. Az első félidőben a hazai, szünet után a körösi csapat játszott jobban. Veress László edző véleménye: Évek óta nemigen tudtunk győzni a körösi csapat ellen. Most már megtörtük a körösiek hegemóniáját. Jók: Tasi, Benkő, Bokros, Kovács. Pocsai, (Vitéz) JÁRÁSI RANGADÓ: Sülysáp—Vecsés 1.1:1 (1:1) Sülysáp, hatszáz néző, vezette: Pintér (Somszegi, Mészáros). SÜLYSÁP: Kiss — Spollé- der, Szabó, Trepák, Cseri — László, Turcsik — Békési, Mo- tolai, Tóth, Zima. VECSÉS: Tarr — Bódi, Fodor 1, Lado- neczki — Kovács, Bende — Hartmann, Nagymarosi, Fodor II, Szécsényi, Zabos. Nagy érdeklődés előzte meg a járási labdarúgó-bajnokság rangadóját. A 10. percben szerezte meg a vezetést a hazai csapat. Zima jó beadását Mo- tolai hátrahúzva a kapuba emelte, 1:0. Továbbra is a hazaiak támadtak többet, de a vecsési védelem Fodorral és Bódival az élen, jól állt a lábán. A 23. percben Tóth S. hibázott nagy helyzetben A 40. percben egy vecsési támadáskor Spolléder szabályosan szerelte a kitörni készülő vendégcsatárt, ám Pintér játékvezető óriási meglepetésre a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Fodor II, a „sértett” rúgta a kapu jobb alsó sarkába. A bíró ítélete nem tetszett a hazai közönségnek, ezért többen beszaladtak a pályára, s bántalfélhangulatban ért véget a idő. A második 45 percben mindenki azt várta, hogy a hazaiak lelkesedéssel vetik magukat a küzdelembe. Ehelyett a vecsá- siek adták fel védekező játékukat, s egyre inkább fölénybe kerültek. Először Fodor I, majd Hartmann hibázott biztos gólhelyzetben. A túloldalon Motolai és Békési „műesését” nem méltányolta a bíró. Szécsényi is nagy helyzetet hagyott ki a 80. percben. A lefújás előtti pillanatban Békési lőtt fölé nyolc méterről. Nagy gólhelyzet volt! Nagy iramú, küzdelmes mérkőzést vívott a tabella első két helyén álló csapat. A ve- csásiek a szünet utáni játékukkal rászolgáltak az egyik pontra. A hazaiak játékán erősen érződött az előző vasárnap Gyomron elszenvedett vereség. Jó: Szabó, Turcsik, László, illetve Tarr, Bódi (a mezőny legjobbja), Fodor I, Szécsényi, Fodor II. Pintér a 11-es megadásával döntő hibát követett el. ' A tavaszi harmadik forduló eredményei: Gyömrő—Sülysáp 3:2, Ecser—Űri 0:0, Monor mazni igyekeztek őt, szeren- 1 II—Péteri 1:3, Mende—Vecsés cséré a rendezőség jól állt a lábán, s megakadályozta a helyzet elmérgesedését. Feszült I 1:2, Vasad—Pilis II 1:0, Nyáregyháza—Üllő 2:5. G. J rendezett utcáit, járdáit és útjait. A kereskedelmi hálózat fejlődését a Monor vidéki ÁFÉSZ anyaga dokumentálja, az emeletes központi épületet, nagy éttermet, korszerűsített élelmiszerboltokat és a monori hatalmas ÁBC- áruházat. Mezőgazdaságunk szociális fejlődésének bemutatása sem maradt el. Díszes albumban láthattuk az Űj Tavasz Tsz legkorszerűbb típusú erőgépeit, a gazdasági épületeket, valamint az állatállományt, s mint érdekességet, az ötlábú birka és a hármas ikerborjak képeit. A Dóra-majori Állattenyésztési Felügyelőség is szerepelt a kiállítók között. Díszes „fejedzőt” és a díjnyertes, Eu- rópa-szerte híres lovainak nagyított fényképét tárta a szemlélő elé. A kiállításon megtaláljuk a szociális, kulturális és egészségügy fejlődésére vonatkozó adatokat is. Az egyik tabló az 1919. évi forradalom eseményeit képekben és újságcikkekben mutatja be. Az idősebbek elgondolkozva és visszaemlékezve álltak meg a tabló előtt. Külön kiállítási anyag a tanulók által készített kitűnő magyar, orosz nyelvű és történelmi dolgozatok, rajzok és a lányok által készített szép kézimunkák. Láttunk albumba fűzött tanulmányoka" is. Nem "mehetünk el szó nélkül az őrsi naplók mellett sem. Ízlésesen, szépen,' gon dósán, tisztán megírt, képekkel díszített naplókban színes élmények, emlékek kerültek megörökítésre. Gondos munkára vallanak a József Attiláról képekben és szövegben összegyűjtött adatok is. A kiállításon találkoztunk régi karddal, régi okmányokkal és hitellevelekkel. Az utolsó szoba anyaga is magára vonta a figyelmet. Az 1.,'2., 4., 5. csoport növendékeinek kézimunkáit mutatja be. A Taurus Gumigyár színes hulladékaiból részben elő. rajzolt formáknak megfelelő ábrákat alakítottak, illetve vágtak ki, melyeket különféle színekből összeválogatva kartonra felragasztottak. A kiállítást sokan megnézték. Az anyag begyűjtéséért a rendezőséget, továbbá az iskola tanári karát, az úttörőket, a honismereti szakkör tagjait teljes elismerés illeti. A kiállítás ideje alatt az út törők Fűzfa Péter ifivezető irányításával készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére. A kiállítást holnap zárják be. (cm) Szocialista módon élni, gondolkodniMunkából siettek ünnepelni Ha vetőmag érkezik a monori magtisztító üzembe fogadni kell. Az ügyeletes Ácsai János értesíti a dolgozókat. Ez történt április 3-án és 4- én az üzemben. Egymás után gördültek be a megrakott hattonnás ZIL-tehergépkocsik kukoricával. Mintegy hét vagon vetőmagot kellett mérlegelni és raktárba szállítani. A Petőfi szocialista brigád tagjai közül Fekete Sándor, Fekete István, Méhész Pál, Losó Sándor zsákolok, Karsai Sándor és Ácsai János villás- targoncások, Fényes Tiborné főraktáros és Szente István raktáros irányításával — példás összeszokottsággal, szervezett anyagmozgatással, alig pár óra alatt elvégezték a hatalmas túlmunkát. Aztán siettek haza, hogy a Csokonai Filmszínházban tartandó április 4-i nagygyűlésen ünnepi ruhában megjelenhessenek. Az Üllői Új Tavasz MGTSz azonnali / belépésre keres kőműveseket, esztergályosokat és fémcsiszolókat. Jelentkezés kőműveseknek üllő, tsz-közpent, Fodor Istvánnál; esztergályosoknak, fémcsiszoláknak: Péteri, Petőfi u 53 lakatosüzem. Szép példája volt ez a szocialista ember helytállásának és gondolkodásának. Hörömpő Jenő MŰSOR MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyomron, 15.30 órától: Móra Ferenc gyermekszínkör, 19-től: fiatal utazók klubja, soproni túra előkészítése, Péteriben, 18-tól 22-ig: klub- foglalkozás, 18-tól 21-ig: az irodalmi mikroszínpadok próbája, Úriban, 17.30-tól 19.30- ig: társastánctanfolyam és szabás-varrás tanfolyam. ÜTTÖRŐHAZ Gyömrőn, 8.30-tól 10.30-ig: orosz nyelvi levelezés, 15-től 17- ig: riporter és fotó, 16-tól 18- ig: modellezőszakkör. Kefék exportra is A Monori Kefegyár dolgozói tavaly 37 millió forint értékű kefét készítettek, amelyből 10 milliós tételt exportáltak az ARTEX közvetítésével. Képünkön Füri Jánosné partvis- kefét csákói. (Muínéfalvy Adorján felvétele) KUTYAUGYBEN Aki kutyáját kóborolni bagyj'a, szabálysértést követ ei önkéntelenül is az idős nyáregyházi bácsi jut eszembe, Olasz Józsefné, Monor, Attila u. 27. szám alatti lakos panaszos levelét olvasván, aki a másodszori hirdetés ’feladása közben így panaszkodott: Senkinek sem kell manapság kecske, de lennének csak kutyák, mind 'elkelnének... Szóval divatba jött a kutyatartás. A faj- és a minél nagyobb kutyák tartása. Aki régen beérte egy korccsal, netán egy pulival, ma kuvaszt, dogot, német juhászt vagy bokszért tart. A kutyák nemcsak hűséges háziállatai az embereknek, hanem ellenségei is. Harapnak és a kertekben, udvarokban, határban kárt, számottevő pusztítást okainak. Az egyik pilisi orvos már kétszer esett ei a motorjával, mert egy kutya az utcán eléje ugrott. Egy tanácsi kézbesítő pedig azért mondott fel a minap, mert fél a kutyáktól, a kóborló és a házak udvarában szaladgáló harapós ebektől. A napokban, amikor Vecsésen az Ecseri úton egy puli erővel le akart rángatni motoromról, a kerékpárján szemben jövő postás egy jól irányzott rúgással bemutatta, hogy kell elriasztani. Vagy hány embernek eltörött már a keze, mivel a rátámadó kutya miatt elesett a kerékpárjával... és így sorolhatnám tovább. Nem egyedi esetről esik tehát szó Olasz Józsefné levelében, ezért tárjuk panaszát a nyilvánosság elé. POSTAFiOK 51. Jó kezdeményezésnek látszik Az 1974/75. tanévben az Üllőn újjáválasztott szülői munkaközösség vezetősége, ha egetverő ígéretekkel és javaslatokkal nem is, de megalapozott, konkrét tettekkel látja el megbízatását. Ezek elsősorban az osztályok szülői munkaközösségét és általában a gyermekek szüleit dicsérik. Nem kis erőfeszítésükbe kerül, hogy az elavult iskolában a jelenlegi helyzethez képest viszonylag elfogadható körülményeket tudjanak teremteni (osztálydíszítés, kisebb javítások elvégzése stb.) a pedagógusok és a gyerekek napi munkájának elvégzéséhez. Az szm vezetősége az udvarok betonozásához, a kisebb javításokhoz, az osztályok szépítéséhez a szülők segítségét kérte és ezt eddig maximálisan meg is kapta. Az új vezetőség eddig egyedülálló javaslatot tett a szü lök—pedagógusok klubjának a megszervezésére. A klub lét rehozása több szempontból is jónak látszik: közelebb hozza egymáshoz a szülőket, a pedagógusokat és talán a hagyományos szülői bálon kívül más témájú összejöveteleket, előadásokat is meg lehet itt szervezni. A vezetőség kéri a szülőket, hogy a jó kezdeményezésnek ígérkező klubéletet a soron következő, áprilisi szülői értekezleteken belépésükkel minél többen támogassák. Az üllői szülői munka- közösség vezetősége ... legyenek szívesek az újság hasábjain közzé tenni, hogy feltűnően sok kutya jár- kel szabadon ... Egyes személyek ügyet sem vetnek arra, hogy más kertjében milyen károkat tesz a kutyájuk. Egy szomszéd utcabeli kutya is ezt teszi már évek óta. A gazdáját j figyelmeztettük, kértük és mégsem köti meg. Nagy bokszer kutyáról van szó és érdemes lenne megnézni, milyen pusztítást visz végbe. A drótkerítések alá fúr, addig kaparja a földet, amíg olyan nagy lyuk nem keletkezik, amin be tud bújni... Kan kutya, az udvarokban megkötött szuka kutyákhoz igyekszik ... Letapossa a beültetett kertet, összetöri a zsenge szőlőt stb. Van-e törvény, amely kötelezi a tulajdonost? — így szól a levél kivonatosan. Dr. Illanicz György, a Monori járási Hivatal igazgatási osztályvezetője kérésünkre ezeket mondotta: — A 17/1968 (IV. 14.) számú kormányrendelet 13. szakasza kimondja: aki kutyáját kóborolni hagyja, vagy a település belterületén, felügyelet nélkül az utcára engedi, nem pórázon vezeti, illetve vadászterületen kölönc nélkül elengedi, vagy harapós kutyáját nem zárt helyen tartja, nem helyez el a bejárati kapun harapós kutyára utaló megfelelő figyelmeztetést, szabálysértést követ el és ezért ezer forint pénzbírsággal lehet sújtani... Az ügyben a tanácsok járnak el, de hogy ezt megtehessék, előbb fel kell jelenteni a felelőtlen kutyatulajdonost. Olasz Józsefnének, de másoknak is azt javasoljuk, hogy jelentsék fel az eb tartóját saját maguk és mások érdekében. Jöjjenek rá egyesek, hogy nem is olyan olcsó passzió a kutyatartás, ha azt mások rovására, bosszantására teszik. Persze, ha a kutyatartók maguktól is rájönnének, nemcsak az a kötelességük, feladatuk, hogy etessék állataikat, hanem megtartsák azt a rendeletet, amely minden magyar állampolgárra kötelező, még jobb és egyszerűbb lenne. Kovács György Kézilabda-szakosztály Úriban Örvendetes hír: sok nagyközséget megelőzve Úriban megalakult a kézilabda-szakosztály. A női csapat a ceglédi járási kézilabda-szövetség által kiírt bajnokságon már Űri színeit viseli.