Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-08 / 81. szám

1915. ÁPRILIS 8., KEDD Felújítás, bemutató a Nemzeti Színházban Bánk bán NÉMELY KLASSZIKUS mű­vek tartósan nem hiányozhat­nak a színházak műsoráról. Kétségtelenül Ilyen a Bánk bán is. És természetesen első­sorban a Nemzeti Színházra vár az a nemes és megtisztelő feladat,, hogy nemzeti dráma­irodalmunk e — belső ellent­mondásaival, máig feloldatlan dilemmáival együtt is — klasszikus művét műsorán tartsa. A mostani felújítás azonban többre vállalkozott, mint egy iskolai kötelező mű színház­ban is hozzáférhetővé tételére. S ez elvileg így is van rend­jén. A Bánk bán, amióta csak megíródott (százhatvan éve), majd először színre került (száznegyvenkét éve), korról korra mindig megújult. Ezt a drámát sosem úgy játszották, mint valamiféle szokvány kardos-köpönyeges művet, amelyben minden kelléke megvan a vadromantikus szín­padi alkotásnak: ármány, gyilkosság, erőszak, meggya- lázás, őrült nő és hidegvérű intrikus, nagy tirádákat sza­való főhős és gonoszlelkű el­lenfele, drámai vétség és tra­gikus félreértés és a többi. Mert bár mindezek i s benne vannak a Bánk bánban, mégis sokkal többről van itt szó: el­nyomott nemzet és elnyomó idegen hatalom kibékíthetet­len ellentétéről. És éppen erről a kérdésről nem lehetett úgy beszélni Katona korában — s gyakorlatilag 1945-ig —, hogy ne vágjon a nézők legeleve- nébb húsába. MA A BÁNK BÁN — ez nyilvánvaló — nem elsősor­ban e mondanivalója aktuális és előtérben álló. De mivel a dráma mégiscsak erről a kér­désről szól, megkerülni, el­mellőzni sem lehet. Marton Endre rendezése alakította ki azt az új koncepciót, ami való­ban megtalálható a mű anya­gában: a reálpolitikus Bánk s az ebből a magatartásából eredő konfliktusok elképzelé­sét. Bánk valóban fejjel kima­gaslik a dráma szereplői közül áttekintőképességével, higgadtságával, erélyével, ér­velni tudásával. Az egyetlen, aki pontosan tudja, mi tört ér­áik az országban, lent és fent, a jobbágytelkeken és a főúri körökben. Ebben a mostani koncepcióban még Melinda meggyalázását is férfias erő­vel viseli el, s mint általában az egész előadásban, itt is a befeléforduló, töprengő, gon­dolkodó, egyéni sérelmét és a haza sorsát megmérő, az előb­bit végül is az utóbbinak alá­rendelő embert ismerhetjük meg. Gertrudis meggyilkolá­sának motiválása most szinte a véletlen, a sodrából kijövő, higgadt embernek önmaga számára is meglepő tett. Bánk nem akar gyilkossá lenni, s mégis azzá lesz, így hozzák a körülmények és így teljesedik be — mintegy a sors kezének, de a szükségszerűségnek is tekinthetőén — a történelmi igazságszolgáltatás és Bánk egyéni tragédiája. Van ebben valami hamleti, a kizökkent idő helyretolásának irtózatos feladatát végrehajtó, de e fel­adatba bele is pusztuló hősies­ség. Csakhogy a Bánk bán — nem a Hamlet, és a dráma szövege, anyága gyakran el­lenáll ennek az érdekes, újra törő, de magából a műből csak kevéssé igazolható elképzelés­nek. Az tény, hogy a Bánk bán lélektani dráma i s, de egyúttal sodró tragédia i s, és ezt a sodrást, ezt a szikrázó indulatú tragédiát el kell ját­szani. A mostani lefogottság, a dinamika visszatartása ré­szint sok konfliktust elgyen­gít, részint az egész mű jelle­gét teszi sápadtabbá, vérsze­gényebbé. A rendezőileg meg­oldatlan záró rész (az eredeti­leg is sok értelmezésbeli gon­dot okozó, híres ötödik felvo­nás) még csak tetézi ezt a hiányérzetet. Mert amiképp Gertrudis nem tudott igazi ellenfele lenni Bánknak, s ez­zel eljelentéktelenítette bizo­nyos fokig magát Bánkot is, sőt felborította a mű drama­turgiai egyensúlyát is, úgy nem tud királlyá nőni II. Endre sem. Sem Petur, sem Tiborc nem nagvon illik ebbe az elkép­zelésbe. A hisztérikusságig szélsőséges indulati kitörések­re hajlamos Petur és a lefoj- tottan morgolódó, füstölgő Ti­borc nem tudja megadni Bánk tetteinek azt a hátteret és érzelmi-értelmi indítékot, ami nélkül pedig nem lehet teljes a bánki cselekedet. S az sem helytálló, hogy Petur­nak — a jelenlegi értelmezés szerint — úgyszólván sem­mi igaza nincsen. Ha szűk fő­nemesi értelmezésben is, de igaza volt abban, hogy Gert­rudis elvette a nemesek bir­tokait, el a hivatalaikat, a rangjukat, s háttérbe szorítot­ta őket az udvarban. Ennek a Peturnak a szájából most mindez üres szólamnak hat. AZ ELŐADÁST néhány szereposztási gyengeség is terheli. Ronyecz Mária nem­csak a rendezői koncepció miatt nem tud igazán király­női ellenfél lenni. Erről az asszonyról nem tudjuk elhin­ni, hogy egymaga fel tudott háborítani egy országot, hogy erős akaratú, s gonosz­ságában is következetes és szilárd jellem lenne. Vörös Eszter színészi eszközei egy­szerűen még nem értek meg Melinda alakjának megfor­málására, Farkas Zsuzsa pedig nem tudja kiemelni Izidora dramaturgiailag fontos alak­ját. Őze Lajos Biberachja any- nyira érzéketlen és szenvtelen intrikus, hogy ellágyuló, em­beri pillanatait sem tudjuk el­hinni, Básti Lajos Peturja pedig a rendezői megfogalma­zás miatt válik súlytalanná, majdnem nevetségessé. Avar István pontosan eljátssza a tőle kívánt Tiborcot, de ezzel valódi súlyánál jelentéktele­nebbé teszi a figurát. Sinko- vits Imre Bánkja kitűnő az érzelmileg felfűtött, szikrázó jelenetekben (bár itt nem nagyon talál színpadi partne­rekre), a töprengő, meditativ Bánkkal azonban nem mindig tud mit kezdeni. Egészében véve igen érdekes vállalkozás ez az új Bánk bán. A törekvés, hogy a túlzáso­kat, a megkövesedett maníro- kat le kell nyesni, el kell tá­volítani, alapjában helyes. De a dráma anyaga egy bizonyos ponton túl nem viseli el az át­formálást, az átértelmezést. Marton Endre rendezése több helyen túllépi ezt a pontot, s emiatt válik a mostani elő­adás végül is problematikussá. Igazolatlan ősz MODELLHELYZET. Talán így jelölhetnénk meg legpon­tosabban, milyen szituációban indul a történet. A hullámzó harcok során a katonák újra meg újra elfoglalják a várost, amely lassan már csak égő­füstölgő romok halmaza. Egy szétlőtt, de valamennyire még lakható házikóban húzódik meg az öreg, akit mindegyik harcoló fél ki akar kergetni a helyéről. Útban van, veszélyes zónában él. s különben is: miután az egész város elme­nekült, mit keres ő itt, egye­dül és kissé zavaros történe­teivel? Ám végül is nem le­het az Öreget megtörni, hiába veri, kínozza hol ez, hol az az egység. Inkább ő maga vonja lassan a saját humánus gondolatainak körébe a kato­nákat, akik tulajdonképpen megmentik az életét, hiszen amikor az Ezredes kivégeztet­né az Öreget, a feje fölé lő­nek. Ebből aztán újabb bo­nyodalmak származnak: mi­kor véget ér a háború és az öreg elmenekült felesége visz- szatér, majd előkerül életmű­vész barátja, a Zsoké is, nem hiszik el neki, mik történtek vele. Ez a furcsa ősz valami­képp igazolatlan marad — de annál inkább használható. Jó­vátételt fizetnek ugyanis a károsultaknak, s az öreg, a városban maradt egyetlen em­ber különösen nagy összegre tarthat igényt. Ráadásul meg­sebesült, kínozták, eltörték a karját. De az öreg a legke- csegtetőbb anyagi lehetőségek­kel sem kíván élni — a kert­jét akarja művelni, csemeté­ket, palántákat gondozni, hi­szen kertész. Csakhogy az el- üszkösödő, nem gondozott se­bekbe végül is belepusztul Nem konkretizált történet ez, s mégis az. A színen meg­jelenő katonák ugyan nem árulják el nemzetiségüket, csak arról beszélnek, hogy a birodalom győzelmet vár tő­lük, de azért világos, hogy melyik birodalomról lehet szó. A város nevét sem ismerjük, mint ahogyan a szereplőiknek sincs nevük, öreg, Zsoké, Asz- szony, Polgármester, Ezredes — modellhelyzet modellfigu- rái ők. S Koppányi György szándékai szerint az egész mű mondanivalója is ilyen álta­lánosságban mozgó: pusztul­jon a dehumanizáló, értéke­ket, sorsokat romboló háború, pusztuljanak a kegyetlen, erő­szakos, vérszomjas katonák. AZ ELKÉPZELÉS addig be is válik, amíg a színpad törvé­nyeivel szembe nem kerül a konkrét szituációk kapcsán. Alig hihető például, hogy az Ezredes — akit megszállottan a győzelemben hívő, mindent e cél elérésének alárendelő embernek ismerünk meg — hajlandó lenne annyit tűrni, rábeszélni, vitatkozni az öreg­gel, aki útjában van a harco­ló egységeknek. Az ilyen Ez­redesek az ilyen öregeket gyorsan és rövid úton szokták eltenni láb alól. Az se való­színű, hogy az Asszony, az öreg felesége, annyi évi há­zasság után percenként szélső­ségesen majd ide, majd oda hullámzó lelkiállapotában szin­te felfedezze a férje jellemét. Bizonyára kisebb katonai erő­vel is el lehetne hallgattatni az Öreget, mint azzal a rajnyi, závárcsattogtató fickóval, akiknek egyetlen dolga ennek az esett öregnek a semlegesí­tése. Az Ezredesnél semmivel sem kevésbé kíméletlen, csak jobb modorú Polgármestert sem igen fogadhatjuk el eny- nyire egysíkúnak, mint aho­gyan a Zsoké alakja sem elég­gé súlyos ahhoz, hogy ellen­tétként, ellenpólusként szere­peljen az öreg mellett. Az Igazolatlan ősz így, eb­ben a formában inkább hat egy megírandó dráma bő váz­latának, mint kész műnek. Pontosan azok a vonások hiá­nyoznak belőle, amelyek egy így elképzelt történetet fellen­dítenének a földről, s megad­nák neki a jelképek szép szár­nyalását. Egri István rendezése sokat segít e fogyatékosságo­kon, de végül is nem írhatta meg a darabot a szerző he­lyett. Egyet viszont megtehe­tett: az írott szövegnél sokkal gazdagabban, színesebben for- máltatta meg az Öreg alakját. S hogy az Igazolatlan ősz sok fogyatékossága, szerényebb írói eszközei dacára is szín­házi élmény, az éppen az öreg, s az Öreget alakító Kál­lai Ferenc jóvoltából lehetsé­ges. Az okos, sőt bölcs rög- eszmésség, a hosszú élet szép tapasztalatait félelmek és gát­lások nélküli életformává élő emberi tisztaság és bátorság, az esendőségében is szilárd és másokra is átsugárzó huma­nizmus remekbeformált figu­ráját teremti meg Kállai. Szövegmondásnak, mimiká- na!k, gesztusoknak és mozgás­nak valami olyan pompás, a legapróbb mozzanatig tökéle­tesen kidolgozott egységével, ami még ennek a nagy alaki- tásokban bővelkedő pályájú színésznek is új alkotóművészi oldalait mutatja meg. JÁTÉKA egyben arra is fi­gyelmeztet, hogy néha gyen­gébb színpadi művek is alkal­mat szolgáltathatnak egy-egy egészen kiemelkedő színészi teljesítményre. S bár az Iga­zolatlan ősz nem igazán sike­rült mű, bemutatásának így is volt értelme, hiszen lehető­séget teremtett a főváros szí. niévad jának eddigi legjobb egyéni produkciójára. Takács István Mit kérnek az úttörők? Dr. Goszlonvi János oktatási államtitkár az V. országos úttörőparlamentröl Az Oktatási Minisztérium­ban meghatározták azokat a tennivalókat, amelyek az V. országos úttörőparlament fó­rumán elhangzott javaslatok nyomán az állami szervekre hárulnak. Ezzel kapcsolatban dr. Gosztonyi János oktatási államtitkár elmondta: — A legutóbbi országos út­törőparlament jelentőségét nö­velte, hogy azt nemcsak me­gyei, kerületi, városi, hanem első ízben valamennyi úttörő- csapatban rendezett csapat­parlamentek is megelőzték. Az a tény, hogy a csapatok javas­latai tovább, magasabb szintre is eljutnak, serkenti, bátorítja a kezdeményezést, és konkrét értelmet ad a csapatokon be­lüli parlamenteknek. Következetesebb végrehajtás — Az úttörőparlamenten többször elhangzott, hogy job­ban meg kell ismertetni a szü­lőkkel az úttörőmozgalmat, s jobban be kell vonni őket a csapatok munkájának segítésé­be. Több olyan kérdés is fel­merült, amit az Oktatási Mi­nisztériumnak az úttörőszövet­séggel együtt kell megoldania. Például a közhasznú fizikai munka támogatását, az osz­tályfőnöki munka fejlesztését és a feltétélek javítását a sza­bad idő felhasználásához. Jogosak azok az észrevéte­lek is, amelyek kifogásolják. hogy még mindig nem való­sultak meg kellő következetes­séggel a rendtartásban, a ko­rábbi állásfoglalásokban meg­fogalmazott követelmények. Számunkra ez az úttörőparla­mentek egyik legnagyobb ta­nulsága. Szorgalom és magatartás — A problémák között sok szó esett a kirándulásokról is, a rendtartás csak a tanulmá­nyi kirándulásokkal foglalkoz­hat, amelyeknek szervezése, le­bonyolítása az iskola feladata. Egyetértünk azzal, hogy az út­törőkirándulások szervezésébe sokkal jobban vonjuk be a szülői munkaközösségeket, s ehhez iskoláink vezetői és az osztályfőnökök nyújtsanak na­gyobb segítséget. Helyeseljük azt is, hogy a tanulók a kirán­dulásokhoz szükséges anyagia­kat lehetőleg maguk teremtsék elő. — Az egyik szekció az éle­tünk az iskolában témakörrel foglalkozott. Itt merült fel a kérdés, a magatartás és a szor­galom elbírálását illetően, hogy a minősítésben hogyan értékelhető az úttörőközös­ségben végzett munka? Erről a témáról a szakemberek is hosszan vitatkoztak. A vita lé­nyege találkozik a gyerekek igényével, azzal, hogy a paj­tások magatartásának elbírá­lásakor elsősorban a közösség érdekében végzett munlcát ve­gye figyelembe. Az önkéotetoég alapján — A gyerekek okos, jó ja­vaslata, hogy ahol meg lehet oldani, ott néhány perces tor­nával kezdődjék a tanítás. A frissítőtorna-percek jelentősé­gét a tantervmódosítás irány­elvei is hangsúlyozzák. Csak helyeselni lehet, hogy a ta­nulópárokat a barátság alap­ján és ne mechanikus elosztás útján alakítsák ki. — Az ügyeletest munka va­lóban önkéntes úttörőmégbí- zatás legyen, és ne csak az is­kola legerősebb tanulói, a nyolcadikosok lássák azt el. Szeretnénk, ha az ügyeletesi munka nem csupán a külső rendre, a fegyelemre és a tisz­taság megtartására szorítkoz­na, hanem kiterjedne saját kö­zösségük törvényeire, fegyel­mére. Felvetették a gyerekek, hogy még nem valósult meg a rendtartás által is előírt ön­kéntes énekkari tagság. Nyil­ván az úttörőcsapatnak, az énektanárnak felvilágosító, ne­velő szavára is szükség van ahhoz, hogy a gyerekek ön­ként vállalják az énekkari munkát, de semmi szín alatt nem lehet egyetérteni azzal, amit panaszként elmondtak, hogy elégtelen osztályzatokat is kapnak az énekkari próba el­mulasztásáért. Bärcsay Jenő szentendrei mozaikja Szentendrén a felszabadulá­sunk ünnepére avatták fel a megye új művelődési központ­ját. Mint hírt adtun/k róla, ennek egyik falát díszíti Bar- c.say Jenő mozaikja. Az aláb­biakban a hatalmas mozaikot, Barcsay Jenő életének főmű­vét elemezzük. A mozaik már a görög, de különösen ------------------ a római mű­vészetben virágzott, magasla­tát az i. u. V. században érte el Ravennában. Az apró kö­vekből, üvegből, színes kerá­mialapocskákból összeállított mozaikkép nagy méretre szer­kesztve mai képzőművészeti életünk egyik kedvelt murális (fali) műfaja. A sgraffito se­matikus vonalrajza ma már nem elégíti ki a nézőket (ezt az oroszlányi példa is jelzi), a seccó érzékenyen reagál a fal­repedéseire, így az épületek. belső terében a fali szőnyeg mellett a fainterziä és a mo­zaik ígéri a legtöbb lehetősé­get. E l sősorban a nagy mérettel. Ez panorámikus hatást ered­ményez, olyasmit, ami fellel­hető Munkácsy és Csontváry törekvéseiben, ami után a Nyolcak megrendelés híján csak áhítoztak, pedig joggal hirdették ezen megvalósítandó eszményekben a művészet tár­sadalmi funcióit. Most elérke­zett a mozaik ideje — népünk megírta a megrendelést. Barcsay Jenő tulajdonkép­pen már 1949-ben elkészült el­ső mozaikjának kartonjával, de csak 1963-ban kezdhetett hozzá a megvalósításhoz. E műve a Miskolci Nehézipari Egyetem számára készült. Az asszonycsoport kiemelkedik szerkezeti rendjével, izokefá- liás tagolásával, amely az egyiptomi művészet azonos fejmagEsságot igénylő alaptör­vénye volt. A kezdet ennek a tisztázott szigorú formarend­nek a folytatását jelentette. Itt még a rajz jut főszerephez, a színek szerényen háttérben maradnak. Tulajdonképpen ez az elv marad meg némi módosulás­sal a Nemzeti Színház előcsar­nokába került márványmo­zaikján is. A szerkezet tovább­ra is szigorúan zárt, a színek szürke tónusokban vesztegel­A mozaik egy részlete. Konferencia a matematikatanításról A korszerű matematikataní­tás módszereiről háromnapos országos tantárgypedagógiai konferencia kezdődött hétfőn Kaposvárott, a megyei tanács nagytermében. Több mint száz pedagógus részvételével számba veszik az óvodai ma­tematikatanítástól kezdve a közép- és főiskolai oktatásig az új módszereket. Több mint húsz előadás hangzik el. nek, de az alakok mozgása összetettebb, nagyobb hang­súlyt kapnak a kontúrok.------------------------------ elhe­| A komplex térben | lyez­------------------------------ kedő sz ínes embercsoport azonban mind jobban érdekli Barcsay Jenőt. E törekvései megjelen­nek táblaképein. Emellett emblématikus ábrákat anali­zál, színek, formák mélyebb összefüggéseit. Azonos időben, párhuzamos intenzitással. Már i 963-ban feldereng az arany hátterű mozaik lehetősége. Sok vázlat közben testesül a terv. 1968-ban megbízást kap a Ho­fer Miklós építész által terve­zett szentendrei művelődési központ üvegmozaikjának el­készítésére. Barcsay Jenő eb­ben az 1970-ben elkészült 300x1100 cm méretű alkotá­sán — melyet mostani ünne­pélyes felavatásáig a Magyar Nemzeti Galéria aulájában láthattunk — eddigi életművé­nek eszményeit összegezi. A színekben felgyűlt képi rend­szer öttételes festői szimfónia. A két oldalszárny architek- turális változata — a mű nyi­tánya és fináléja — a tér i problémáinak sikeres rajzi ' megközelítése. A központi rész is erősen elvonatkoztatott, de követhető arányrendje méltó idézet Szentendre egye­di struktúrájából. A második és negyedik tétel a lendületes embercsoport rokon változata, melyben Barcsay Jenő derűs színfutamok szigorú rajzában tesz vallomást az értelem ha­tárait elért közösségi ember­ről. A figurák pontos anató­miai jelzése azt a rendet idé­zi, azt az egyetemes és álta­lános minőséget, melyről Jó­zsef Attila álmodott. Ezt a szerkesztett harmóniát társa­dalmunk jelene és Barcsay műve szinkronban valósítja meg — a mozaik ettől a folya­mattól ihletődik. Az egyes fes­tői tételeket az enyhén ör­vénylő aranymező hidalja át, vezeti a szemet egyre tovább, az összegezésig. | Művészetünk | rnüveiUel­----------------------lemzi az ös szefoglalás. Ez mutatkozik meg Vörösmarty és József Attila szimfonikus építkezésű, több részre osztott verseiben, Bartók, Kodály zenéjében és Barcsay Jenő most felavatott szentendrei alkotásában. Aki belép az épületbe, azt szinte észrevétlenül mozdítja, éb­reszti a színes csoportok tisz­ta lendületével érvelő mozaik, Barcsay mesterműve, mely a műfaj mai rangjának világ- színvonalán helyezkedik el a Hofer Miklós szervezte építé­szeti térben, hogy a gyönyör­ködtetés ösvényén kényelmet szüntetve felrázza az embere­ket az alkotás izgalmára és örömére. Losonci Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom