Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-30 / 100. szám
PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLEPt JÁRÁS ES CE< XIX. ÉVFOLYAM, 100. SZÁM 1975. ÁPRILIS 30., SZERDA MÁJUS l.ERE: A Alinak már a sátrak Régi szokás Cegléden, hogy május 1-én a város központjában éteUel-itallal, minden jóval ellátott sátrakat állítanak. A finom falatokról az ÁFÉSZ és a Cegléd és Környéke Élel- misaerkiskereskedelmi Vállalat gondoskodik. Az ünnepre a cukrászdák, eszpresszók is a szokásosnál több édességet, kávét, üdítő italt és friss fagylaltmasszát kapnak. Az ünnep reggelén fellobogózott, tiszta utcák képe fogadja az emberek ezreit. Azt kívánni, hogy ez a tisztaság egész nap megmaradjon, szinte lehetetlen, de a rendért a felvonulók és nézők serege igen sokat tehet. Az étkezőhelyek közelében hulladékgyűjtőket állítanak fel, nem dísznek, hanem azért, hogy használják őket. Jó lenne, ha ezen a, május elsején, amikor a felvonulás véget ér, nem tarkítaná a járdát és az úttestet dekoráció, papír- és élő virágok, tépett szalagok, apró zászlócskák sereget. Ha nem kerülne zsemlékből, kiflikből kerekedett „guruló szőnyeg” a járókelők lába alá azon a környéken, ahol a sütőipar termékeit bemutató mozgó kirakat útja véget ér. Emléktáblát avulnak Abonyban Szerdán, április 30-án délután 5 órakor az abonyi művelődési ház falán felavatják dr. Csillag Zsigmond abonyi születésű orvos emléktábláját. Dr. Csillag Zsigmond a korai magyar szocialista munkásmozgalom egyik vezetője, a munkások, egyszerű emberek orvosa és szószólója volt. Vastapsot kaptak Szolnokon vendégszerepelt a pedagógus-énekkar Szolnok város fennállásának 900. évfordulója és felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából kórustalálkozót tartottak a Tisza menti megye- székhelyen. A találkozóra meghívást kapott a ceglédi pedagógus-énekkar is. Igen szép repertoárral lépett fel a közönség előtt, műsora méltán érdemelte a közönség tapsát. A ceglédi * énekkart Béres Károly, a zeneiskola igazgatója vezényelte, zongorán kísért dr. Kiss Mihályné, szólót énekelt Péntek Lajos. Műsorukon francia szerelmi dal, Lassus Zsoldos szerenádja, Farkas Pataki diákdalok című kórusműve és Kancsár Boldog új hazánk című műve szerepelt. Kiásták nz alapot Épül a kacsén napközi Elkészült Tűrtél falukrónikája Felszabadulásunk 30. évfordulójára elkészült Törtet krónikája. A községi krónika megírásának gondolata több mint tíz éve vetődött föl. Főként pedagógusok láttak munkához. Az általuk gyűjtött anyagot Kristó László, az általános iskola volt igazgatója fogta egybe, s egészítette ki saját gyűjtésű adatokkal. Az anyaggyűjtők Borossay Rozália, Domo- nyi Frigyes, dr. Dutkay Ló- rántné, Godó Pál, Határ Ilona és Striczky György voltak. Az adatszolgáltatásba a község valamennyi gazdasági egységének, intézményének, szervezetének vezetői bekapcsolódtak, A mintfegy négyszáz 'gépéit oldalas munka első része a település földrajzával foglalkozik, és rövid ismertetőt ad tör. ténelmi múltjáról. A következő fejezet a község politikai életét és közigazgatását tartalmazza 1944-től napjainkig. A felszabadulás előzményeit, az első szabad napok eseményeit örökítették meg szemtanúk visz- szaemlékezései, élményei alapján. Tájékoztat a földosztásról, a koalíciós pártok szerveződéséről, az ellenforradalom . tör- teli vonatkozású eseményeiről, a Hazafias Népfront és más társadalmi szervezetek működéséről. A krónika központi fejezete « gazdasági életet mutatja be a mezőgazdaság átszervezésé, tői a korszerű nagyüzemek kialakulásáig. Olvashatunk a kisiparosokról, az ÁFÉSZ és a takarékszövetkezet munkájáról, a község közlekedéséről, valamint a posta tevékenységéről. A népességi adatokat és a lakosság egészségügyi ellátottságát ismerteti a negyedik rész, az ötödik a kulturális életet öleli fel; az iskolák, a művelődési otthon, a filmszinház, a könyvtár és a sportkör munkáját. A függelék anyagát négy értékes térképvázlat, á háborúban elesett törteli hősök névsora, a budai szandzsák adóösszeírásait őrző dokumentum, a Törtei felszabadításában részt vett Nyikoláj Filimonov alezredes visszaemlékezései, az iskola I/B osztályában 1963-ban készült tv-filmmel, a Siker-rel foglalkozó újságcikkek, kritikák alkotják. A mellékletben kapott helyet Pető Etelka nyugdijas tanítónő „Törtei az irodalomban és a művészetben” című írása is. Számos fénykép teszi az értékes munkát még színesebbé. Kristó László tavaly búcsúzott el az iskolától, a napokban Törteitől is, ahol tizenkilenc évig volt igazgató. A krónikát hagyta a községben maradandó emlékül, amely várja az új szerzőket, hogy folytatódjék a nemes vállalkozás. Gy. M. Lelkes zászlószerzők A forradalmi ifjúsági napok sbortziiszlószérző versenyén lege red mé n yes ebben szerepelt fiatalok vasárnap Budapesten, a Sportcsarnokban találkoztál,. Pest megye színeiben öt ceglédi fiú és öt lány utazott a fővárosba. A fiúk valameny- nyien az ÉVIG dolgozói, a lányok pedig az Április 4. Köz- gazdasági Szakközépiskola növendékei. Valamennyien jól szerepeltek a megyei versenyeken, időre futották az 1945 méteres felszabadulási mérföldet, az alapszervezeti felszabadulási lövészversenyeken eredményeket értek el, részt vettek a hősi sírokhoz, felszabadulási emlékművekhez vivő emléktúrákon és végül két-há- rom szabadon választott sportágban is jeleskedtek. Ez volt a „belépője” Nemes Ildikónak, Szinyéri Ildikónak, Varga Katalinnak, Illés Katalinnak, Varga Klárának, Benedek Gábornak, Gyurika Józsefnek, Juhász Lajosnak, Némedi Zoltánnak és Szűrszabó Jánosnak, a sportcsarnokbeli találkozóhoz, amelyről a Magyar Televízió felvételt készített. Ceglédi dalosok Nagykőrösön A nagykőrösi Arany János Művelődési Központban megtartották a Vándor Sándor énekkari szemle Pest megyei, területi bemutatóját. Tizenegy kórus érkezett, köztük fellépett a Ceglédi Vasutas vegyes kar, a 203. Bem József Szakmunkás- képző Intézet leánykára és a ceglédberceliek énekkara. A területi bemutató legjobbjai június 1-én Dunakeszin fognak fellépni, ott lesz a következő énekkari szemle. A kocséri kisdiákok egyre rosszabb körülmények között étkeztek, tanultak az iskolai napközi otthonban. Iskolájukat a múlt évek során szépen kicsinosították, új szárnnyal bővítették, annál szembetűnőbb lett az öreg napköziépület. A községi tanács — bár erejéhez mérten nagy összeget tartogatott erre a célra — egyedül nem tudott volna megbirkózni a feladattal. A Petőfi Termelő- szövetkezet vállalása döntötte el: megnyílik az út egy korszerű, a követelményeknek megfelelő napközi otthon felépítéséhez. A múlt és az idei esztendőre összesen egymillió forint átutalását ajánlotta fel a Petőfi Termelőszövetkezet vezetősége és tagsága. Ehhez hasonló összegű felajánlással csatlakozott az Űj Elet Termelőszövetkezet is. A megyei tanács vállalta, hogy a még hiányzó pénzt a község rendelkezésére bocsátja. Elkészültek a tervek, és a hatmillió forintba kerülő épület felépítésének már nincs akadálya. A község központjában megkezdődött a munka. Kiásták az alapot, készülhet a beton fundamentum, a magasba nyúlhatnak a falak. Az építők igyekezete indokolt, hiszen az év végére szeretnék átadni az új épületet. A járási szervek megértő támogatásával sikerült kivitelezőt találni a gyors munkára. A fővállalkozó a jászkarajenői Árpád Termelőszövetkezet, ám építőmunkásaival és eszközeivel bekapcsolódik a munkába a kocséri két termelőszövetkezet is. A társadalmi munka szintén szerepet kap, hogy mielőbb tető alá kerülhessen az épület. Szülők, diákok, pedagógusok bizakodva figyelik a megkezdett építkezést. Valamennyien reménykednek: határidőre elkészül az új létesitmény. Ha elfoglalhatják lakói, megoldódik a kocséri iskola nagy gondja is: sikerül megszüntetni az alsótagozatos, jórészt távoli tanyákról bejáró kisgyermekek délutáni oktatását. (Tamasi) Bővítették az óvodát Két foglalkoztatóteremmel, öltöztetővei, mosdóval, előkészítő konyhával bővült a ceglédi Ady Endre utcai napközi otthonos óvoda. Az épület ötven kisgyermeknek ad helyet. A képen az ebédelő kiscsoportosok. \ Apáti-Tötli Sándor felvétele" Éli enzés fogadta a kürtök köszöntőjét Cegléden halad át a Győzelem-autósmenet Hétfőn délután Cegléd központjában a Nagykőrösről Budapest felé haladó és a várost átszelő útvonal mentén általános és középiskolás diákok, délelőtti műszakos ifjúmunkások és járókelők népes csapata várta „A győzelem útja, a szocializmus útja” nemzetközi autósmenetet. Zászlókat és virágcsokrokat lengető úttörők, kisdobosok, tapsoló ceglédiek sorfala közt haladt el a személygépkocsisor. A ceglédiek köszöntését hangos kürtöléssel viszonozták a szovjet gyártmányú Zsigulik és Moszkvicsok, a lengyel Polski Fiatok, a csehszlovák Tatra és Skoda gépkocsik, a román Dacia, az NDK-beli Wartburg személyautók. A városon át motoros ifjúgárdisták és villogó lámpá- jú rendőrségi autók kísérték a vendégeket a Kozma Sándor utcai felüljárón át a budapesti főútvonalig. A köszöntő ünnepség idején a fegyveres testületek tagjai díszőrséget álltak a szovjet hősök sírja és a szovjet hősi emlékművek előtt Cegléd központjában. Edzőtáborba készülnek A fiatalokat, ez már hagyomány, ismét építőtáborok várják a nyáron országszerte. A diákok szívesen töltenek néhány hetet ott, az érdeklődők serege népesebb, mint ahányat az építőtáborok befogadhatnak.. Ezen a nyáron a ceglédi fiatalok közül a KISZ városi bizottsága húsz fiúnak és száztíz lánynak ad lehetőséget építőtáborozásra. Segítenek a diákok nyári szünidei munkavállalásaiban is. Ünnepi sportesemények A május elsejei ünnepi sportműsor kiemelkedő eseménye a munkahelyi spar- takiád nyári versenyszámainak városi döntője és a Ceglédi VSE férfi asztalitenisz- csapatának NB I-es találkozója. Asztalitenisz; a Mészáros Lőrinc iskola tornatermében 11 órakor kezdődik a Ceglédi VSE—VM. KÖZÉRT bajnoki összecsapás. A Vasutas hátralévő három mérkőzése igen fontos, hiszen ezektől az ellenfelektől kell pontokat szerezni a bennmaradás eléréséhez. A csapatnak van esélye a győzelemre. Labdarúgás; a Ceglédi VSE- sporttelepen 15 órakor Ceglédi VSE—Lőrinci Fonó ifjúsági találkozó. A munkahelyi spartakiád küzdelmei valamennyi sportágban délután egy órakor iftzdődnek. Kézilabdában, kispályás labdarúgásban, tollaslabdában, és röplabdában mérik össze erejüket a résztvevők. A versenyek színhelye a Ceglédi Honvéd és a Ceglédi VSE sporttelepe, valamint a sportcsarnok. U. L. Teke NB 11 Győzelem és vereség A bajnokság legutóbbi fordulójában a KÖZGÉP SE tekecsapata idegenben lépett pályára, s kikapott. A Honvéd a Bp. Postást fogadta, és nyert. Kecskeméti SC—Ceglédi KÖZGÉP SE 6:2 2582—2568 Jók: Király (454), Pákozdi R. (428), Molnár (426), Nyíri (426). Végig a ceglédiek vezettek, de a hazaiak utolsó játékosa remek eredményt ért el, ami végül a KSC győzelmével járt. Ceglédi Honvéd Bem SE —Bp. Postás 5:3 Jók:. Éppel (471), Hollósi (451), Czira (427). A három-három egyéni győzelem mellett a Honvéd ösz- szesen 12 fával ütött többet ellenfelénél. NB. Tartalékbajnokság: BKV Előre „B”—V. KÖZGÉP SE „B” 4:4 Jók: ifj. Pákozdi R. (444), Zsámbéki (435), Aranyvári (422). KÉZILABDA NB II A KÖZGÉP második győzelme A bajnokság harmadik fordulójában a ceglédiek fiatal kézilabdacsapata újabb győzelmet ért el, s az eddig megszerzett négy ponttal a mezőny első felében áll. KÖZGÉP SE—Tiszaföldvár 23:14 (11:8) Cegléd: Farkas — Jónás, Enyedi, Gyenes, Túlik, Cseh I., Malizs. Csere: Ságodi — Szalisznyó, Borsós, Ignácz. Góllövők: Jónás (6), Cseh (6), Túlik (6), Szalisznyó (2), Gyenes (1), Enyedi (1), Ignácz (1). Szoros, változatos első félidő után (a ceglédiek játékát több védekezési hiba tarkította), a szünetet követően, a jobb erőállapot és kombi- natív képesség, valamint a feljavuló védekezés következtében a KÖZGÉP egyre jobban elhúzott, s végül biztos győzelmet aratott. Jók: Jónás, Cseh, Szalisznyó, Túlik (a második félidőben), valamint Gyenes, a védekezésben. A következő fordulóban Szegedre utazik a csapat. MOZIMŰSOR MÁJUS 1-ÉN Szabadság Filmszínház, Cegléd: Csendes otthon (felújított magyar filmvígjáték). A kamaramoziban: Idegen arcok (magyar film). Abony: Oklahoma olaja (színes, amerikai film). Al- bertirsa: A dunai hajós (magyar film, Verne Gyula regényéből). Cegléd bércéi: Álljon meg a menet! (magyar film). Jászkarajenő: Fekete herceg (magyarul beszélő szovjet krimi). Törtei: A kegyelet pillanata (magyarul beszélő, szovjet filmalkotás). MARADÉKSZÖVETEK VÁSÁRA 60%-os árengedménnyel A ^0)OLCSÓ ÁRUK BOLTJÁBAN Cegléd, Kossuth Lajos tér 9.