Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-30 / 100. szám

\ ' Bevált a diák futó CSB Következik: a Május 1. Kupa Lovasok a kastélyparkban A Gödöllői EAC immár 21. alkalommal rendezi hagyo­mányos nemzetközi díjugrató lovasversenyét. A viadal nem a régi színhelyen, hanem a kastélyparkban lesz díjtalan belépés mellett. Ma és csü­törtökön egyaránt 14 órakor kezdődik a verseny, amelyen a magyar klubok lovasain kí­vül Szlovákiából pozsonyiak és nyitraiak érkeznek, s nye- regbeszállnak az NDK-beli Meisdorfi Lovasklub sporto­lói is. Az MLSZ intéző bizottsága Ba­ráti Lajost, az ed/őbizottság veze­tőjét bízta meg a labdarúgó válo­gatott csapat felkészítésével a Bulgária elleni olimpiai selejtező mérkőzésekre. Segítője Szőcs Já­nos, a Zalaegerszegi TE vezető edzője. Jónyer István, Gergely Gábor és Börzsei János játékosok Bérezik Zoltán edző kíséretében május 22—25. között Houstonban részt vesznek az Egyesült Államok nem­zetközi asztalitenisz-bajnokságán. Kettős atlétikai viadal szín- helye volt a Ceglédi Vasutas­sporttelep. Itt került sor a megyei csapatbajnokság első fordulójára, valamint az első ízben kiírt diák futó CSB döntőjére. Maratoni viadal volt, reggel fél 9-töl délután 3-ig tartottak a küzdelmek. Két egyéni csúcs Férfi diszkoszvetésben Csi­szár (GEAC) 53,46 métert ért el, s ezzel több mint két mé- i ferrel túlszárnyalta eddigi leg­jobbját. Súlylökésben a váci Oroszi Zsuzsa 12,22 méteres dobása ugyancsak egyéni csú­csot jelentett. Oroszi egyéb­ként esélyes arra, hogy ott le­gyen az Ifjúsági Barátság Versenyen szereplő magyar csapatban, További jó eredmények. Férfiak. Súlylökés: Lendvax Pál (GEAC) 15,7a. 10 km gyaloglás: Tolnai Gábor (Kos­suth KFSE) 46:34. Gerely ve­tés: Barkóczi Ottó (GEAC) 54,40. Ö ifista létére érte el- e jó eredményt. Az ugyan­csak gödöllői Galántai a 100 méteres síkfutás előfutamá­ban 10.7, a döntőben 10.6 má­sodpercet futott, de ez az erős szél miatt nem reális, akár­csak klubtársa, Fejős 7.21 mé­teres távolugrása. Dobó és Hanny A női 100 méteres döntő nagy küzdelmet hozott. Az első helyezett Dobó Éva (Ceg­lédi VSE) ugyanolyan időt, 12.4 másodpercet ért el, mint a második helyezett nagykő­rösi Hanny Judit. Diszkosz­vetésben : Dorogi Magdolna (Cegléd) 33.50. Pontversenyben. Férfiak: 1. GEAC 78, 2. Váci Híradás 78, 3. Kossuth KFSE 73, 4. Dunakeszi VSE 55, 5. Ceglédi VSE 20, 6. Nagykáta 13, 7. Gödi TK 8, 8. Abony 5 pont­tal. Nők: 1. Ceglédi VSE 83, 2. Vác 49, 3. GEAC 29, 4. KÉZILABDA Nagykáta 14, 5. Nagykőrösi Pedagógus 9, 6. Abony 7, 7. KKFSE 6 ponttal. Váradi Gábor, a megyei sporthivatal módszertani cso­portjának főelőadója elmond­ta, hogy kitűnően bevált a sportág népszerűsítése, a te­hetségek felkutatása érdeké­ben kiírt diák futó-csapatbaj­nokság. Tizenkét fiú- és ti­zenkét leánycsapat vetélke­dett. A fiúknál egy-egy is­kolát 12, a lányoknál 10 ver­senyző képviselt, akik külön­böző távokon álltak rajthoz. Kettős váci siker született. Váciak az élen A végeredmény. Lányok: 1. Váci Géza király téri Gimná­zium 45, 2. Ráckevei Gimn. 42, 3. Aszódi Gimn. 42, 4. Nagykőrösi Arany János Gimn. 42, 5. Monori Gimn. 28, 6. Váci Sztáron Gimn. 24 ponttal. Fiúk: 1. Váci Lőwy Sándor Szakközépisk. 48.5, 2. Pilis­csabai Szakközépisk. 40, 3. Monor 39,5, 4. Ráckeve 35, 5. Ceglédi Kossuth Gimn. 35, 6. Váci Mezőgazd. Szakkö­zépisk. 35 ponttal. Azonos pontszám esetén a több első, illetve második hely döntött. Atlétikában egyébként egy­mást érik az események. Ma 15 órakor Gödöllőn kerül sor a Május 1. Kupa viadalra, a hét végén pedig Dunake­szin a megyei ifjúsági és ser­dülőbajnokság következik. R. L. Nemzetközi ifjúsági autós túra „A győzelem zászlaja a szocializmus zászlaja” elnevezésű nemzet­közi ifjúsági autós Míra részvevői — szovjet, csehszlovák, lengyel, bol­gár, NDK-beli, román és magyar fiatalok — Budapestre érkeztek. A túrázók április 11-én 56 gépkocsival Indultak Moszkvából, hogy a má­sodik világháborúban győztes Vörös Hadsereg útját bejárván, a győ­zelem 30. évfordulóján, májtis 9-én Berlinbe érkezzenek. Képünkön: az autós menet részvevői megérkeznek a hősi halált halt parlamen­ti ste^jmetz kapttáaix szoferáboz. Dr. Maróthy László. az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára ked­den a KISZ KB székházában fogadta „A győzelem zászlaja — a szocializmus zászlaja” el­nevezésű nemzetközi ifjúsági autós túra nemzeti csoportjai­nak vezetőit. A túra résztvevői ezt követően megkoszorúzták a gellérthegyi Felszabadulási emlékművet, majd ellátogat­tak a Partizán Szövetségbe, a Magyar Honvédelmi Szövetség Központjába, később Budapest látnivalóival, nevezetességeivel ismerkedtek. A Dynamo Berlin Dunakeszin NB II-es beiratkozások A Bp. Spartacus egy hó­napja Csömörön rendezett nemzetközi férfi kézilabda­Nem az első tizenegyes Mint beszámoltunk, a me­gyei labdarúgó-bajnoksáigban a Bem SE 11:0 arányban dia­dalmaskodott a Pilisvörösvári SC felett, s ez az eredmény az 1974/75. évi küzdelemsorozat rekordgyőzelmét jelentette. Vajon volt-e már ehhez ha­sonló ..tizenegyes” az elmúlt esztendőkben ? Az „eredménynyomozás” so­rán kiderült, hogy az 1972/73. évi bajnokság­ban Gödöllő ugyanilyen, 11:0 arányban fektette kétvállra az újhartyáni együttest. Egy esztendővel korábban ugyancsak Üjhartyán volt a szenvedő alany, 11:1-re kapott ki Nagykőröstől, a Bem SE pedig 9:0-ra verte őket. Idén egyébként vasárnapig a Per­bál—Budaörs 8:2-es eredmé­nye tartotta a rekordot. Nagyarányú győzelemmel rukkolt ki Budaörs is, 5:l-re verte a pilisi együttest. Az IM Vasas Iklad folytatta ta­valyi jó sorozatát. Továbbra is veretlen, s a Gödöllői Vasas ellenében is a széleken vezetett korszerű játék dominált. Ér­dekesség, hogy Nagykereskedelmi vállalat felvesz pénzügyi előadót, kontírozó könyvelőt, számviteli ellenőrt, gép- és gyorsírókat, adminisztrátorokat, gépelni tudó adminisztrátort, gépkönyvelőket, fogyóeszköz-nyilvántartót, továbbá vas-műszaki, ruházati kereskedőket, raktári tmk-segédmunkásokat, udvari takarítókat, gyakorlott gépkocsivezetőket. JELENTKEZÉS: SZÖVÁRU VÁLLALAT Budapest IX., Soroksári út 16. (a Boráros térnél.) hat perc alatt három gól esett. A 48. percben lőtték a helyiek a másodikat, Kopka 22 méte­res lövése a felső lécről pat­tant a hálóba. G egyébként korábban a Bem SE csapatá­ban játszott, majd anyaegye­sületéből, a Hatvani Kinizsi­ből igazolták át Ikladra. Az 50. percben született az IM Vasas Iklad harmadik gólja, s két perccel később szépítettek a gödöllőiek. Ceglédéül, Budaörsön és Ik- ladon tehát nem lehetett pa­nasz a csatárokra. Nem így Monoron, ahol a nagy számú közönség lényegesen többet várt a listavezető Perbáltól, amelynek támadósora nagy csalódást keltett. Igaz, a he­lyiek is gólképtelennek bizo­nyultak, s 0:0-ás eredményt hozott a kilencven perc, akár­csak az Isaszeg—Törökbálint mérkőzés. Három vendéggyőzelem tar­kította a fordulót. Az aszódiak megfosztották hazai veretlen­ségétől a maiglódi együttest, a Nagykőrös—Szigethalom mér­kőzésen pedig a körösiek ha­zai veretlensége úszott el. Most már csak Perbál és Bu­daörs veretlen otthonában. A megyebajnokság 23. for­dulójának válogatottja tudó­sítóink jelentése alapján a következő: Kalocsa (Monor) — Árendás (Budaörs), Tukora (Aszód), Lehoczld (Albertirsa), Hajdú (Isaszeg), Hochstein (Monor), Raffael (Aszód), Ma­yer (Iklad), Szabó T. (Bem SE), Séf fér (Budaörs), Gólya (Szigethalom). (Reitter) tornát. A május elseje tiszte­letére kiírt viadal színhelyéül ismét Pest megyét választot­ta, hiszen itt igen nagy az ér­deklődés a sportág iránt. — Az egyik Pest megyei kézilabda-fellegvárban, a Du­nakeszi Vasutas sporttelepén tartjuk a kétnapos tornát — mondotta Vilcsek György, a Bp. Spartacus intézője. — Az NB I-es Bp. Honvéd, Bp. Spartacus, az NB I B-s Du­nakeszi Vasutas, valamint az NDK-beli Dynamo Berlin lép pályára. A berlini együttes az NDK egyik vezető csapata, három válogatott. van soruk­ban, Jürgen Hildebrand, Jür­gen Rost és Klaus Weiss. Mivel két fordulót rendez­nek, nem lesz külön torna­győztes, a legjobb góldobót, a legjobb kapust, s a legjobb játékost jutalmazza a Bp. Spartacus sportkör. A műsor. Április 30. 15.30: Dunakeszi—Bp. Honvéd, 16.45; Dynamo Berlin—Bp. Spartacus. Május 1. 15.30: Du­nakeszi—Bp. Spartacus, 16,45: Dynamo Berlin—Bp. Honvéd. A nemzetközi tornán részt­vevő Dunakeszi Vasutas két győzelem után rosszul vette az NB I B harmadik fordu­lóját Szegedi Volán—Dunakeszi 20:12 (7:6) Az NB II-ben a férfiaknál Budakalász megszerezte első tavaszij győzelmét. Budakalász—Nyíregyháza 14:9 (6:4) A Keleti csoport másik Pest megyei szereplője a Vá­ci Híradás elszenvedte első vereségét, 20:17-re kapott ki Óbudán a III. kér. TTVE csapatától. A Középcsoport­ban: Váci Fonó—Nagykőrös 23:18. Az újonc Nagykőrös továbbra is nyeretlen. A nőknél a váci PENO- MAH beiratkozott a győzte­sek közé, 12:8-ra verte Kis­kunhalast. A Volán 1. sz. Vállalat felvételre keres szállító-, rakodó­munkásokat. IX.. Pápai L utca 5—7.. XIII. . Forgách utca 19.. VI.. Váci út 3.. Cegléd. Külső Körösi út. Gödöllő. Dózsa György út; rakodógép­kezelőket (Völcsi. Volvo, Bagger. T—174. D—141 típusokra), autódaru­kezelőket (Tátra és Panther típusokra). XIV. . Pillangó u. 22. III., Zay u. 24-26. XIII.. Forgách u. 22. XIII.. Hegedűs Gy. utca 45. Cegléd. Külső Körösi út. Gödöllő, Dózsa György ót. A Budakalászi Nagy­községi Tanács VB. Építő- és Szerelőipari Költségvetési Üzeme felvesz: főkönyvi könyvelőt, valamint építőipari tevékenység­ben jártas utókalkulá­tort. Jelentkezni lehet: Szentendre, Vörös Had­sereg út 15. szám alatt. Munkaügy. A Mahart Hajójavító Üzemigazgatóság Dunaharaszti Üzeme (2330 Dunaharaszti Duna u. 29.) állandó munkára felvesz (vidékieket is) hegesztő, hajóépítő, vasszerkezeti lakatos,» ács, asztalos szakmunkásokat, olajtüzelésű vizsgával rendelkező fűtót, darukötözőt. Alkalmaz továbbá: műszaki ellenőrt, valamint gyors­és gépírónőt. Korszerű munkásszálló rendelkezésre áll. Kutatóintézet felvételre keres vegyész vagy olajipari területen jártas 4—5 éves gyakorlattal rendelkező műszerész- / mérnököket nyelvtudással, kutatói munkára. Jelehtkezés írásban: Bp. 5. Pf: 205 címre „Tudományos munkatárs” jeligére. A Telefongyár bugyi telephelyére felvesz: elektro- és elektroni­kus műszerészeket és a fenti szakmákban szakközépiskolát vég­zetteket elektromos be­mérő munkaköroe. A vállalat megközelíthe­tő : Budapestről t?yors, díjmentes különjárat­tal. Jelentkezés: „3” Gyáregyeség üzemgaz­dasági osztályán (Bu- gyi, Rádai erdő). A Mahart Hajójavító Üzemigazgatóság csepeli üzeme (1211 Budapest XXI., Szabadkikötő a. 5—7.) állandó munkára felvesz (vidékieket is.) motorszerelő, asztalos, ács, vasszerkezeti lakatos, géplakatos szakmunkásokat és raktári anyagktadót. Jelentkezés a fenti címen. A Magyar Pamutipar 1325 Bp., Erkel u. 30. felvesz gépelni tudó lányokat, továbbá érettségizett lányokat adminisztrátori munkakörbe. Gyakorlott rádió tele­vízió szerelőt 'elve­szünk. Szentendrei Szolgáltató és Ipari Szövetkezet Szentend­re Bercsényi utca 4. (Mozi mellett.) A BIVIMPEX Külkereskedelmi Vállalat újpesti munkahelyre azonnal felvesz kontírozó könyvelőt pénzügyi előadókat gépkönyvelőket, gépírót, gyors-gépírót, építőipari technikust (40 évest), adminisztrátort. JELENTKEZÉS: BIVIMPEX személyzetin, GyurosnénáU Üjpest. Táncsics Mihály u. 1—3. L emelet 1. Telefon: 292—930. —936/219 m. Villanyszerelők mellé segédmunkásokat ve­szünk fel, akiket meg­felelő gyakorlat ás át­képzés után betanított munkásként foglal­koztatunk. A dolgozó az előirt feitetelek mellett szakmunkás­vizsgát is tehet, az át­képzés idejére megfe- leiő bért biztosítunk. Jelentkezés: szombat kivételével 8—15 óráig a munkaügyi osztá­lyon. Ceglédi Építőipa­ri Vállalat. Damjanich utca 5. sz. _____________ Ku tatóintézet felvételre keres általános műszeripari és elektronikus műszerek területére főkonstruktőröket. Jelentkezés írásban: „Műszeripar” leiigére Bp. 5. Pf.: 205. címre. SZTK ügyintézésben is jártas adminisztrá­tort keres felvételre a Ceglédi Vasipari Ktsz. Jelentkezés: Cegléd, E^abáciság tér 5, szám. Munkaügyi Felvételre keresünk egy műszakos üze­münkbe cipőfelső­részkészítő női és férfi szak- és betanított munkásokat. Jelent­kezés: Bp. XXII., Knoll József u. 2/4. Horváth Jenő részlegvezető. Dunaharaszti adatelő­készítő részlegünk elektrotechnikust, elektroműszerészt fel­vesz. SZAMGÉP Du­naharaszti, Bajcsy- Zsiliszky u. 89. Keresünk műszerész szakmunkásokat boríték- gépmesteri 0 beosztásba, három műszakos m unkarendben. Fizetés az énvényben levő rendelkezések szerint. PV. Szentendrei Papírgyár 2001 Szentendre, Dózsa György út 22. Munkaügyi osztály. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia Kuta­tási Eszközöket Kivite­lező Vállalata (Bp. XIV., Komócsy u. 29— 31.) felvételt hirdet villamossági anyagok, kötőelemek, golyós­csapágyak, műszaki gumiáruk, gépalkat­részek (tmk) beszerzé­sében jártas anyagbe­szerzőt, bérelszámolás­hoz értő SZTK-ügyin­tézőt, valamint anyag- könyvelői munkakö­rök betöltésére dol­gozókat. Jelentkez­ni lehet a vállalat személyzeti osztályán szombat kivételével reggel 7 órától 15 órá­ig: _____________________ A Magyar Tudomá­nyos Akadémia Kuta­tási Eszközöket Kivite­lező Vállalata (Bp. XIV. Komócsy u. 23—31) felvételt hirdet hőmé­rőkészítő, elektromű­szerész. mechanikai műszerész, esztergályos lakatos szakmunkások részére. Keresünk továbbá műszerek cso­magolásához betaní­tott csomagolót és férfi segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet a vál­lalat személyzeti osz­tályán szombat Kivéte­lével reggel 7 órától 15 óráig. A Pest megyei Ven­déglátóipari Vállalat keres csúcsvezetőket a megyében levő szo­ros üzleteibe. Jelent­kezni lehet a vállalat személyzeti osztályán Bp. V.. Steindl I. u. 7. Telefon: 325—799. A Borgazdasági Vál­lalatok Trösztje Buda­pest V., Széchenyi rkp. 6. felvesz gyors- és gépírónőt, üzemi konyhába női kisegítőt 8 órás munkaidőre, női felszolgálót 4 órás munkaidőre, takarító­nőt 6 órás munkaidő­re. Egy műszak, min­den szombat szabad! Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: I. emelet 12l-es szo­bában. _________________ A Budai Járási Építő­ipari Szövetkezet (Érd II. , Budai út 8.) fel­vesz : képesítéssel és gyakorlattal rendelke­ző építőipari normást és statisztikust. Je­lentkezni : személyzeti vezetőnél önéletrajz beadásával a fenti cí­mem ___________________ A Fővárosi Ingatlan- kezelő Műszaki Válla­lat felvételre keres épületgépész techni­kust, vagy üzemmér­nököt tervezési mun­kákra, építész-, vagy faipari technikust fa­anyagvédelmi vizs­gálatokra, műszaki előkészítőt és gyártás- technológust általános gépipari üzemmérnöki képesítéssel, építész- mérnököt, gépíró ad­minisztrátort, bérel­számolót, telj esitmény- elszámolót, anyag- könyvelőt és leltározót. Jelentkezés: Bp. IX., Üllői út 45. I. emelet személyzeti és oktatási osztály. ______________ XI V. kér. Nagy Lajos kir. útja 110. sz. tele­pünkre keresünk gépi adatfeldolgozókat es bérelszámolót. X. kér. Horog u. 14. sz. só­üzemünkbe (Kőbányai úti Egészségház köze­iében) gépíró admi­nisztrátort. VH. kér. Landler Jenő u. 23. központunkba kere­sünk bérellenőrt, bér­elszámolót SZTK szám­fejtőt, áruforgalmi és pénzügyi osztályunkra gyors- és gépírókat. Jelentkezés: Cömpack Vállalat személyzeti osztályán a 424—103. sz. telefonon vagy személyesen hétfőtől péntekig. A Filmtechnikai Vál­lalat monori forgácsoló üzemébe marós és esz­tergályos felvételt hir­detünk. Jelentkezés és érdeklődés: Monor, Bajcsy-Zs. u. 10. a for- gácsoló műhelyben. A Ceglédi Cipőipari Vállalat (Cegléd III., Fütőház u. 11.) felvesz cipőfelsőrész-készítő szakmunkásnőket, va­lamint nőket betanított munkára. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni le­het: a vállalat mun­kaügyi osztályán. ADÁS-r VÉTEL Eladó utcai házrész. Cegléd, Borz utca 1. A felső csengőt tessék nyomni. ______________ Gö döllőn új 2 szobás ház garázzsal eladó. 328—750/213. Mesterné. Sashalom központjá­ban, park mellett, jó levegőjű, magas he­lyen, jó közlekedéssel, eladó 307 négyszögöl gyümölcsöstelek. Két­szintes építkezésre al­kalmas. Bpest XVI., Karát u. 5.____________ Ex tra minőségű, eme­letráépítésre alkalmas, központi fekvésű, be­költözhető Pest me­gyei községben kom­fortos lakással, üzlet is van, személyi tulaj­donú 200 m2 család: ház, 290 négyszögöles gyümölcsössel eladó. „Egzisztenciális H 51 753” jeligére a kiadóba.___________ 3 db fejőskecske, gi- dáikkal együtt sürgő­sen eladók. Felsőnyár­egyháza, Jókai u. 13. Balláné.___________ P 10-es motorkerékpár olcsón eladó. Monor Szilágyi D. u. 10. (Vá­sártér) . 36 éves, 156 cm magas, egyedülálló, lakással és jó keresettel. anya­giakkal rendelkező testi hibás férfi megis­merkedne — házasság céljából — jó érzésű, vígkedélyű nővel. Gyermek nem aka­dály. „Dunakanyar 231 887” jeligére a szentendrei hirdetőbe. Faipari szakmunkás vagyok, nyugdíjas, ott­hon faipari munkát vállalok, fafűrészen és esztergagépen, ma­gánosok és vállalatok részére. Gyál, Pozso—* nyi út 12. — Berecz Sándor, I

Next

/
Oldalképek
Tartalom