Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-26 / 97. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 97. SZÁM 1975. ÁPRILIS 26., SZOMBAT Kitüntetése: as emlékplakett Munkás évek a közösségért Tisztelik, szeretik a falubeliek — Minden jónak tudok örülni, képzelheti, hogy érintett a hír, az április 4-i ünnepségen. A ceglédi járás szocialista fejlődéséért emlékplakettet „kell” átvennem — tűzi vissza a kontyából kihuncutkodott tincset a j ászkaraj enői Szűcs Istvánné. Szücsné 19 éves volt, amikor három évtizede belépett a kommunista pártba, örült a feladatoknak, melyekkel a nála idősebb elvtársaik megbízták. Tőlük is, meg édesapjától is — akivel 1960-ig, haláláig együtt dolgozott pártmunkásként — sokat tanult. Főként az igazért való harcos kiállást, a szívósságot és a termiakarást tartja fontosnak. — 1950-től igazgatósági tagja vagyok az ÁFÉSZ-nek, a felügyelő bizottság munkájában is sokáig részt vettem. Huszonötödik éve dolgozom a mozinál, üzemvezetőként. Bár nem ez a legtöbb munkát kívánó elfoglaltságom, a falubeliek közül így ismernek a legtöbben: a mozis Giziké. Jó érzés, ha a gyermekelőadások után hallom: G-izi néni, máskor is ilyen jó filmet vetítsenek! A felnőttek Ízlését, kéréseit sem hagyom figyelmen kívül. Őszinte szóval jgyelj^zgfn,,rp> nél több. nézőt toborozni; nem restellek bekopogni iskolába, tsz-központba. ide-oda, azért elmenni az üzletekbe, hogy elmondjam, jó film ígérkezik a hét végére. Hogy tanácsaim minél megalapozó ttabbak legyenek, sok filmkritikát olvasok. Nem télien Szombaton, vasárnap és hétfőn este vannak az előadások. A szövetkezetnél kötetlen a munkaideje. Ez nem jelenti azt, hogy dolga kevés: a nemrég alakult ÁFÉSZ párt- szervezet őt választotta titká— A „nőügyeknek” is sok időt szentelek. Valamikor az MNDSZ-ben képviseltem az asszonyok, lányok érdekeit, majd a községi nőtanácsban vezetőségi tagként. Az ÁFÉSZ nőbizottságának munkájában jelenleg is részt veszek. Tetteinek értékét a dolgozó nők, családanyák • nyilatkozatai, mérlegelő kijelentései igazolják. Közöttük a magamé is: az, hogy kedvemre munkálkodhatok, taníttatni tudtuk családjainkat. Egyik lányunk a postán, másik a takarékszövetkezetben dolgozik. Amíg a lányok általános iskolába jártak, a szülői munka- közösségnek is aktív tagja volt Szűcsné, de most is érdekli az iskola, a falusi gyerekek művelődésének az ügye. Fiatalabb évei a mezőgazdaságban teltek. Kitüntető oklevelek — Hat osztályt végeztem, úgy lettem kereső, de már korábban is kóstolgattam az életet, ahogy, a szükség éppen megszabta. Szántottam négy ökörrel, vetettem;-'kapáltam, markot szedtem. Legegyszerűbben úgy határozhatom meg gyerekkori foglalatosságaimat: szobalány és libapásztor kivételével minden voltam, ami szegényember gyereke lehetett. A felszabadulást követően vége szakadt a napszámoséletnek, saját földünkön gazdálkodtunk a férjemmel 1950-ig, majd a tsz-be lépvén kis ideig családtagként dolgoztam a közösben. Azóta emberekkel foglalkozom. Ez persze nem könyA szolnoki rádió műsora ÁPRILIS 28-TOL MÁJUS 4-IG Hétfő: 17.30—19.30: Műsorismertetés, hírek. Tűzvédelem — riportműsor. Hanglemezbarátoknak. Alföldi krónika. Hétfői hullámhosszunk: falusi életképek, riportműsor. Hírösz- szefoglaló, lapelőzetes. Szlovák műsor. Kedd: 18.00—19.00: Alföldi krónika. Mezei szőttes. Utcák és emberek. Adárho énekel. Üzemi lapszemle. Szerkesztik a hallgatók. Szerda: 17.30—19.00: Műsor- ismertetés, hírek. Részletek a Vándor Sándor énekkari szemle április 3-i szolnoki díszhangversenyéről. Alföldi krónika. A Sebő-együttes műsorábóL Zenés autóstop. Hírösszefoglaló, lapelőzetes, műsorzárás. Csütörtök: 9.00—10.00: j,Enyéim igaza” — IUuh István munkásköltő verseiből. Ünnepi műsor május 1. tiszteletére, Helyszíni közvetítés az ünnepi felvonulásról. Péntek: 17.30—19.00: Műsor- ismertetés, hírek. Alföldi lapszemle. Tíz perc tudomány. Nótakedvelőknek. Alföldi krónika. Tételek a szolnoki szimfonikus zenekar 10 évéből (V. rész). Aktuális jegyzet. Mindennapi életünk. Lemezalbum, Suzy Quatro énekel. Hírösszefoglaló, műsorzárás. Szombat: 18.00—19.00: Hétvégi kaleidoszkóp. Vasárnap: 9.00—10.30: Vasárnapi magazin. Szlovák műsor. 18.30—19.00: Sport és muzsika. v Az adások mindennap a 282 méteres középhullámon hangzanak el. MOZIMŰSOR Szabadság filmszínház, Cegléd: szombaton és vasárnap: Olsen tervez, a banda végez (dán filmvígjáték). Szombaton éjszaka: Az utolsó mozielőadás. Vasárnap délelőtt: Szent Péter esernyője. A kamaramoziban: szombaton: Ragyogj, ragyogj csillagom! (szovjet ka- landfilm). Vasárnap: Hurrá, nyaralunk! (szovjet filmvígjáték). Abony: Lányok az aknamezőn (szQvjet film). Szombat éjszaka: Valter Szarajevót védi. Vasárnap délelőtt: Kakuk Marci. Albertirsa: vasárnap és hétfőn: Fekete herceg (szovjet krimi). Ceglédbercel: vasárnap: A kör bezárul (Szovjet bűnügyi film). Jászkarajenő: szombaton és vasárnap: Az elveszett kutya (szovjet ifjúsági film). Törtei: szombaton és vasárnap: Az Olsen-banda nagy fogása (dán filmvígjáték). nyebb, de szeretem és szépnek tartom. Szűcs Istvánné fiőknyi emléklap. különféle elismerés tulajdonosa. Ahol megfordult, minden munkahelyén kiváló szolgálatot tett. A szép gyűjtemény legújabb darabja a fel- szabadulás 30. évfordulója tiszteletére alapított plakett. Mindegyiket jóleső érzéssel veszi kezébe, nézi sorra időnként, de mint beszélgetésünk idején vissza-visszatérve említette: az utcán derül ki leginkább, hogy tisztelik és szeretik a falu-beliek. Gy. M. „A MÁV kiváló brigádja’* Dicsérő oklevelet kapott a vasútállomás A KlSZ-alapszervezetek jutalma A MÁV ceglédi vasúti csomópontja — a szocialista munkaversenyben elért jó eredménye alapján — ismét kiérdemelte a MÁV Vezérigazgatósága és a Vasutasok Szakszervezete Elnöksége által adományozott dicsérő oklevelet. Ünnepé, lyes átadására a napokban került sor a ceglédi sportcsarnokban. Az ünnepi összejövetel elnökségében foglalt helyet Gyi- gor József, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Kürti András, a városi tanács elnöke és a MÁV Vezérigazgatóságának képviseletében Ku- rucz Károly szakosztályvezetőhelyettes. Az SZMT részéről Sípos Ferenc jelent meg. Nagy Sándor állomásfőnök a múlt évi munka eredményeiről adott számot. A vasutasok tovább javították a személy- és az áruszállítás színvonalát. Feladatukat teljesítették, a szállíttatók igényeit kielégítet. ték. A munka egész évben a párt XI. kongresszusa és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére indított szocialista munkaverseny szellemében folyt. A szocialista brigádok maradéktalanul eleget tettek vállalásaiknak. A fuvaroztatók is megértették a vasút törekvését, Emléktúrán a felszabadítók nyomában Tizennégy gépkocsi rajtolt Integető rokonok, barátok tekintete kísérte április közepén Cegléden azt a tizennégy gépkocsit, melyek a Kossuth Művelődési Központ épülete elől rajtoltak, negyven utasukat messzi túrára, szovjetunióbeli látogatásra vitték. A Magyar Autóklub ceglédi szervezetének ez volt az első, szovjetunióbeli útja. A klub híres ország-világ járó kedvéről. Záhonyon át Ungvárra érvén idegenvezető fogadta szíves szóval a magyar csoportot, pompás, tavaly üzembe helyezett szállodában pihenhették ki a napi utazás fáradalmait, hogy a további túrára felkészüljenek. A vendégszeretetre kellemesen emlékeznek a csoport tagjai. Városnéző sétájukon ismerkedtek a Kárpátok lábánál levő, kicsit Egerre hasonlító várossal, melynek utcáit pompás sövények, japáncseresznye és birsalmafák díszítik. A parkokban tulipánmező virított. Megtekintették a város fölött magasodó vár múzeumát, a skanzent, a csodálatos szépségű Gorkij-parkot és a monumentális méretű, művészi Lenin-szobrot. Ellátogattak a Dicsőség-dombjának hársfái alá, lerótták kegyeletüket a hősök emlékműve előtt, melyen a ceglédi autós csoport is elhelyezte a kegyelet virágkoszorúját. Megismerkedtek a zenei élet központjával, a Filharmónia Házával, meglátogattak egy magyar nyelvű iskolát, melynek tanulói közül sokan az érettségi vizsga után egyetemen folytatják tanulmányaikat. Az autóklub túracsoportja Munkácsra is ellátogatott, ismerkedett a város nevezetességeivel. A munkácsi várban most nagyarányú restaurálás folyik. Sok élménnyel, új barátokkal gazdagodván tért haza a csoport. Utazásáról beszámolót tart majd azoknak a klubtársaknak, akik ez egyszer itthon maradtak, s az élmények hallatán majd a későbbiekben csatlakoznak a világjárókhoz. B. L. NYÁRSAPÁT Népszerű a lövészet Egyre kedveltebb Nyársapáton a kispuskás lövészet. A klubtagok száma állandóan növekszik. Szívesen járnak a foglalkozásokra a felnőttek és az úttörők egyaránt. Még a tavaszi szünetben is rendszeres látogató volt sok úttörő. Szorgalmuknak meg is lett az eredménye, a járási úttörőolimpiai versenyen a lányok és a fiúk csapata a második helyezést ért el. Egyéniben: Holló Anna nyolcadikos második, Bendő István nyolcadikos harmadik lett. Edzőjük, Fodor Ferenc pedagógus a rendszeres klubprogramon kívül is szívesen foglalkozik az érdeklődőkkel. Megyei kézilabda Még gólt sem kapott a CVSE A bajnokság harmadik fordulójában a ceglédi női kézi- labdások folytatták győzelmi sorozatukat, ugyanakkor a Honvéd idegenben elszenvedte második vereségét. Ceglédi VSF—Solymár (PEMÜ) 15:0 (9:0) CVSE: Barna — Pecznik, Csendesné, Fodor, Molnár, Tóth A., Bálint, Orosz, Katona, Tóth K. Góllövők: Orosz (7), Csendesné (4), Bálint (2), Pecznik (1), Tóth IC (1). Jó teljesítményt nyújtottak a ceglédiek, jól védekeztek, így a vártnál nagyobb arányban nyertek. Vasárnap a csapat újra itthon játszik, délután három órakor a Budakalászi fogadja. Ifiúsági eredmény: CVSE—Solymár (PEMÜ) 22:3) Góllövők: Zsarnóczki (9), Kovács (5), Stefner (2), Szabó (2), Farkas (2), Kiss (1), Türei (1). Galgahévíz—Ceglédi Honvéd Bem SE 21:13 Honvéd: Zsiga — Tóth, Ber- gendi, Docsa, Csulik, Csaba, Gödény, Galla, Tatai, Malizs János. Góllövők: Csulik (7), Docsa (3), Malizs (2), Csaba (1). Az első félidőben fej -fej mellett haladtak a csapatok. A szünet után néhány bírói tévedés következtében elhúztak a hazaiak. Végeredményben a Galgahévíz megérdemelten győzött, az arány azonban kissé túlzott. A ceglédiek javuló formát mutattak, s nem voltak ennyivel gyengébbek Jók: Csulik, Docsa, Bergen- di. Ifjúsági eredmény: Galgahévíz—KÖZGÉP 11:9 Góllövők: Nagy (3), Stefa- novics (3), Cseh II. (2), Oláh (1). A KÖZGÉP sok helyzetet hagyott ki, s a szerencsével is hadilábon állt, hiszen rengeteg kapufát lőtt. azt,. hogy a MÁV-nak nem kocsiálláspénzre, hanem üres vagonokra van szüksége, és az 1973. évhez mérten 15 százalékos javulást értek el. Kurucz Károly megállapította, hogy a ceglédi csomópont igen nagy forgalmat bonyolít le, és jó munkájukkal elégedett a vezérigazgatóság. Ezt bizonyítja, hogy a kitünte. tések odaítélésénél megszabott szigorú követelményeknek is megfeleltek. A verseny folytatódik, és az idei évben még nagyobb követelmények állnak a vasútnál dolgozók előtt. A felszólaló külön köszöntötte azokat, akik harminc évvel ezelőtt léptek a vasút szolgálatába, és azóta példamutatóan dolgoznak. Kurucz Károly beszéde végén átadta a dicsérő okleveleket. Gyigor József a városi párt- bizottság elismerését és köszönetét tolmácsolta. — Városunk lakói büszkék a csomópont jó munkájára, hiszen jelentős tényező a vasút Cegléd életében. öröm, hogy a szocialista munkaversenyben elért sikereikkel jó hírüket tovább növelték. Az 1975. év feladatainak maradéktalan megvalósításához sok sikert kívánok — mondotta az első titkár. Ugyancsak a vezérigazgatóság képviselője adta át a tizennyolc tagú József Attila ifjúsági szocialista brigádnak a MÁV kiváló brigádja kitüntető címet dokumentáló oklevelet. Felolvasták a MÁV vezérigazgatójának levelét, amelyben dicsérettel szól a ceglédi vasutas KISZ-esek jó munkájáról, és a három alapszervezetet nyolcezer forint jutalomban részesíti. Az ünnepség végén okleveleket és pénzjutalmakat adtak át a munkában élenjáróknak. Végül Kucsera István, a kitüntetett József Attila szocialista brigád vezetője mondott köszönetét az elismerésért, és társai nevében ígéretet tett a további jó munkára. T. T. Tornászlányok területi versenye Országos seregszemlére jutottak Szegeden rendezték meg a délkelet területi tomászlányok seregszemléjét. Valamennyi korosztályból az első négy helyezett jutott tovább az ország legjobbjainak viadalára. A kimagasló eredményeket elért Békéscsaba távol maradt a versenytől, de ettől függetlenül értékes a ceglédiek teljesítménye, hatan indultak el, s ötüknek sikerült a továbbjutást elérni. A múlt évhez képest valamennyien sokat fejlődtek, ezt bizonyítja az elért 1—2 részeredmény is. Gyarmati például igen ldcsi különbséggel szorult a második helyre, úgy, hogy gerendán rontott. Ugrásban viszont ő végzett az első helyen. Csipkónak gerendán sikerült valamennyi ellenfelét legyőznie. Említést érdemel még Tóth felemáskor- lát-gyakorlata, a ceglédi sportiskolások közül ezen a szeren elsőként ugrott igen S2ép szal- tót. Az örvendetes jelenségek mellett viszont feltűnt, hogy talajon és gerendán mindenki többre volt képes, mint a ceglédiek régen erős számában, ugrásban és felemáskorláton. Eredmények: 1961-i születésűek: 3. Marosi Márta,' 4. Csiszár Györgyi. 1963-1 születésű: 2. Lévad Margit. 19644 születésűek: Csipkó Anikó, 5. Tóth Ildikó. 1965-i születésű': 2. Gyarmati Erika. U. IHétvégi sportműsor Szombaton: Teke: A Batthyány utcai pályán délután fél kettőtől Ceglédi Honvéd Bem SE—Bp. Postás NB Il-es találkozó. Vasárnap: Atlétika: A CVSE-sporttele- pen 10 órai kezdettel a megyei atlétikai csapatbajnokság első fordulója. Torna: Az „Április 4.” Köz- gazdasági Szakközépiskola tornatermében 10 órától felszabadulási emlékverseny, melyen középiskolás leányok vehetnek részt. Kézilabda: A Honvéd gerjei sporttelepén: negyed 9-től KÖZGÉP SE ifi—Túra ifi, negyed 10-től Ceglédi Honvéd Bem SE—Túra megyebajnoki összecsapás, fél 11-től Ceglédi Közgép SE—Tiszaföldvár, az NB II-ben. A CVSE sporttelepén 14 órakor Ceglédi VSE—Budakalász ifjúsági mérkőzés (leány), 15 órakor Ceglédi VSE—Budakalász megyebajnoki, női összecsapás. Labdarúgás: A CVSE-sport- telepen: 10 órakor ifjúsági bajnoki mérkőzés a Ceglédi VSE és a Lőrinci Fonó csapatai között. A Honvéd gerjei sporttelepén : 14 órakor a járási bajnok. Ságban Ceglédi Honvéd Bem SE II.—Nagykőrösi Kinizsi II., 16 órakor a megyei bajnokságban Ceglédi Honvéd Bem SE —Pilisvörösvár. U. L. HATVANNÉGY FIATAL INDULT Súlyemelők emlékversenye Cegléden Cegléden a 203. Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézetben rendezték meg a fel- szabadulási súlyemelő emlék- versenyt, melyen a megye más, hasonló intézményeit a versenyzők szép számban képviselték. Részt vettek a bajnokságon az abonyi, aszódi, ceglédi, gödöllői, nagykőrösi és zsámbéki fiatalok. A verseny bíróságának elnöke és az ünnepség megnyitója Leitner József tanár, a Pest megyei Súlyemelő Szövetség elnöke volt. Részt vett a versenybíróság munkájában Lovas Andor nemzetközi bíró. A ceglédi esemény a nemrég megalakult megyei súlyemelő szövetség első versenye volt. Hatvannégy fiatal küzdött az első helyekért a különféle súlycsoportokban. Az igazolt versenyzők jó felkészültségről adtak tanúbizonyságot, s mint Leitner József szövetségi elnök mondta, a fiatal szakmunkások máris észrevehetően sokat tettek a sportág fellendüléséért. Javasolni fogják, hogy minél több szakipunkásképző- ben hozzanak létre súlyemelőszakosztályt: a sport a fiataloknak mindenképp a hasznára válik. A kupát a ceglédi fiatalok csapata nyerte. D. J. Ökölvívó-mérkőzés Vasárnap délután fél négykor a sportcsarnokban meghívásos, barátságos ökölvívó- mérkőzés lesz a Nyíregyházi Vasutas és a CVSE ökölvívói között. Tizennégy pár indul. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen, drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapa, sógor és rokon, öze József temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk dr. Takács főorvos úrnak, aki nagy fájdalmát enyhítette és köszönet a Szovjet- Magyar Barátság vezetőségének és tagságának a küldött koszorúkért, özv. öze Józsefné és a gyászoló család, (x)