Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-22 / 93. szám

I 1975. ÁPRILIS 22., KEDD Tavaszi jégtörés Szentendrén Iklad előbbre lépett A 8. forduló- oan végre meg­tört a jég, a Kossuth KFSE megszerezte el­ső tavaszi győ­zelmét, még­hozzá a máso­dik helyezett Volán ellenében. í§y az együttes tavaszi négy pontjával a 16. helyen álL Kossuth KFSE—Volán SC 1:0 (0:0) Szentendre, 1200 néző. V: Ja- czina. KKFSE: Flack — Pa- licskó, Zentai, Stier, Gálhidi, Mészöly, Rinnbacher, Barta, Lipták, Pogány, Jónás. A 10. percben Mészölyt a tizenhato­son belül felvágták, de a bün­tetőt Jónás a kapusba lőtte. Egyre inkább fölénybe kerül­tek a hazaiak. A 26. pércben parázs jelenet végén Pogány rlig fejelt mellé. Az első fél­óra elteltével kellett először Flackna.k védenie, bravúrral tolt léc fölé egy veszélyes lab­dát. A második félidőt is a ha­zaiak kezdték jobban. A 60. percben Palicskó bombáját a kapus, majd a kapufa men­tette. Hat perccel később, Jó­nás szöglete után Stier közeli fejesét Benes, a vendégkapus csak beljebb tudta segíteni. A 85. percben Rinnbachert — túl szigorúan —, a 87. percben az ellenféltől Földest kiállították. A végig jobban játszó KKFSE biztosán nyert a gyengélkedő Volán ellen. G: Stier. Jó: Flack, Palicskó, Stier, Mé­szöly, Barta. It. F. Jó napjuk volt . csápata- inknak. Az Északnyuga­ti csoportban a Váci Híradás értékes döntet­lent ért el az élmezőnyben játszó Sabaria otthonában, s tartja negyedik helyét. Az otthon játszók kö­zül csupán az ÉGSZÖV vesz­tett pontot. Északnyugati csoport ,Váci Híradás—Sabaria 3:3 (2:1) Szombathely, 500 néző. V: Bodrogi. V. Híradás: Drajkó — Jónás, Kriska, Fidler, Mol­nár 11., Pálinkás, Fedor, Szú­nyog h (Pásztor), Bednarik, Balogh, Tóth. A jó taktikával és korszerűen játszó váciak kis híján győzelémmel tértek haza. Befejezés előtt tíz perc­cel még 3:l-re vezettek, de a jól hajrázó Sabaria két perc alatt egyenlített a jó iramú, élvezetes mérkőzésen. G: Fe­dor (2), Tóth. Jó: Jónás, Mol­nár II., Pálinkás, Balogh, Tóth. (Tud.: László Attila.) Dunakeszi VSE—Ajkai Alumínium 2:0 (1:0) Dunakeszi, 800 néző. V: Pé­csi. DVSE: Kenesei — Kári, Kiss. Görgicze, Eiben (Szöllö- si), Hönsch, Hegedűs, Dévay, Koós, Pollik, Bodó. A jobb helyzetkihasználás döntött a hazaiak javára. Igaz, a vendé­gek játszottak mezőnyfölény­ben, de a csatárok a kapu előtt tehetetlenek voltak. G: Koós (11-esből), Zsidó (öngól). Jó: Görgicze (a mezőny leg­jobbja), Kiss, Szöllősi. (Tud.: Solyniosi László.) Délkeleti csoport ÉGSZÖV MEDOSZ—Szarvas 0:0 Kiskunlacháza, 1000 néző. V: Závodszky. ÉGSZÖV: Sze­les — Pagella, Tóth, Prádel, Földi, Czikora, Pirisi, Polgár, Horák, Dárdai, Gubek. Nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen a Szarvasi Főiskolai Sparta­cus stílusosabban, szebben játszott, az ÉGSZÖV-nek vi­szont több helyzete volt. Jó: Prádel, Földi, Dárdai. (Tud.: Bányai Zoltán.) Ceglédi VSE—Kiskunhalas 2:1 (0:1) Cegléd, 600 néző. V: Mile CVSE: Rétfalvi — Cseh, Lend vai, Zsemlye, Zátonyi, Jurás (Fekete), Dobozi, Kábák, Kres­ják, Liptai, Darányi. Esemény­telen mezőnyjáték után a vendégek a 14. percben a 16- os oldalvonalán szabadrúgás­hoz jutottak. Oláh a várt be­adás helyett lövésre szánta el magát, s a labda a hosszúsa­rokba vágódott. A Pest me­gyeiek a 47. percben egyenlí­tettek, fokozatosan feljavult játékuk, s a 73. percben a győztes gólt is megszerezték az alacsony színvonalú mér­kőzésen. G: Cseh (11-esből), Kábák. Jó: Zsemlye, Dobozi, Kábák. U. L, ★ A megyebajnokság tavaszi hetedik fordulójában a lista­vezető Perbál, ha nehezen is, de győzött, s előnye továbbra is öt pont a második helyre felzárkózott Iklad előtt. Perbál—Törökbálint 3:2 (1:0) Perbál, 500 néző. V: Töreki. A budai járási rangadó köze­pes színvonalú, változatos mérkőzést hozott. Perbál a 65. percben már 3:0-ra vezetett. Ezután kiengedett, s az igen lelkesen játszó Törökbálint a 70. percben szépített, majd rögtön ezután nagy helyzetben hibázott csatáruk. Levegőben lógott az egyenlítés, azonban a 90. percben lőtt második vendéggól csak a szorosabb végeredményt jelentette. G: Harczos (2), Ivanics, ilL Új­vári, Flegár. Jó: Monos, Baj- kó, Kovács I., ill. Nyilas, Kiss, Maronics. (Tud.: Délik Pál.) Pilis—Nagykőrösi Kinizsi 1:0 (0:0) Pilis, 1000 néző. V: Szarka. Pilis többet támadott,' dé a Kinizsi szórványos lefutásai is veszélyesek voltak. A 75. perc­ben esett a győztes gól a nagy iramú, kemény, de sportszerű mérkőzésen. G: Haluszka. A teljes pilisi csapat dicséretet érdemel, a vendégeknél Ju­hász, Bari és Somlyai tűnt ki. (Tud.: Csikós Pál.) Budaörs—Isaszeg 3:0 (0:0) Budaörs, 500 néző. V: Csá- nyi. Élénk iramú mérkőzésen gól nélküli félidő utón, jobb csatárjátékával megérdemel­ten nyert a hazai csapat. G: Joszt (2), Tóth. Jó: Bulla, Árendás, Búzás, Joszt, ill. Őr­lik, Pallaga, Halász. (Tud.: Kovács István.) IM Vasas Iklad— Pilisvörösvári SC 5:0 (1:0) Iklad, 400 néző. V: Horváth J. A nagy mezőnyfölényben levő hazaiak akár kétszámje­gyű győzelmet is arathattak volna, de a helyzetek soroza­tát hagyták ki. Széleken vezet­te korszerű támadásait az igen ötletesen játszó helyi együttes. G: Huszár (2). Klenk, Mayer, Szuhánszki. Jó: Stef- kó, Huszár (a mezőny legjobb­ja), Farkas, Klenk, ill. Sodró, Blind, László, Vörös. (Tud.: Gohér Mihály.) Gödöllői Vasas—Szigetújfalu 1:0 (6:0) Gödöllő, 300 néző. V: Bállá. Kiegyenlített első félidő után a Vasas nagy iramot diktált, de több helyzete közül csak egyet tudott értékesíteni a 60. percben. G: Kőszegi. Jó: Sza­badi, Kőszegi, Juhász, ill. Er­dei (a mezőny legjobbja). Horváth. (Tud.: Tamási László.) Monor—Albertirsa 2:1 (1:1) Albertirsa, 1000 néző. V: Va­sas. A 30. percben lőtt irsai gólra 12 perccel később vála­szoltak a vendégek, sőt a má­sodik félidő derekán a győzel­met jelentő gólt is megszerez­ték a rossz napot kifogó ha­zaiak ellen. G: Kécskei II, HaláDi, ill. Szintai. Jó: Somo­gyi, Paput, Gergely. A hazaiak közül senki nem dicsérhető. (Tud.: Fazekas Tamás.) I Szigethalom—Maglód 4:2 (3:1) Szigethalom, 800 néző. V: V. Oszáczki. A vendégek vezeté­se után 3:l-re fordított Sziget­halom, majd 3:2 után végleg bebiztosította győzelmét a ka­pu előtt határozottabb helyi gárda. Két maglód: ’‘‘játékos, P. Nagy és Potocska súlyos sérülést szenvedett, mindket­tőt a mentők szállították kór­házba. Szünet után Bógyis ki­állítása miatt megfogyatkozott a vendégcsapat. G: Fazekas (2), Mermeze, Illés, ill. Eacsa, Kemecsei. Jó: Kiss Gv., Mer­meze, Fazekas, ill. Klim, Ra- kita, Szémann. (Tud.: Ber- thóty Attila.) Bem SE—Aszód 2:1 (0:1) Aszód, 200 néző. V: Schur- mann. Az első félidőben még vezetett a jó teljesítményt nyújtó Aszód, szünet után azonban teljesen visszaesett, s a jobb erőben levő Bem SE megfordította az eredményt. G: Oreinstein, Kocsis, ill. Gen­dur. Jó: Boros, Gere, ill. Med- veczki, Turcsányi, Kaputa. (Tud.: Tukara János.) Kitűnő rajt - nehéz hajrával A kézilabda férfi NB I-ben bravúros győzelemmel mutat­kozott be az újonc Csömör. Csömöri Tsz SK—Szondi SE 29:27 (14:9) Csömör, 1000 néző. V: Tár­nok, Tritz. Cs. Tsz SK: Fábián— Ha­lász (1), Bátovszki (5), Ba- gyánszki (10), Mihályi (4), Fa­bók (6), Tóth-Fekete (3). Cse­re: Mezőbukta, Paulinusz, Trnka. A vendégeknél a válogatott Bartalos, a hazaiaknál őri sé­rülés miatt nem játszhatott. A nagy becsvággyal játszó csö­möriek a 10. percben Ba- gyánszki vezérletével már 5ti­re vezettek. Ezután magára ta­lált a jó erőt képviselő fehér­vári csapat, s a 20. percben 6:6 volt az eredmény. A félidő vé­géig ismét elhúztak a Pest megyeiek. Szünet után hatal­mas küzdelemben felváltva estek a gólok, Csömör ezekre mindig válaszolni tudott, sőt a 15. percben 24:17 volt a ja­vára. Ezután bekövetkezett az, amitől sokan tartottak: a haj­rára elfáradt a csapat. Szeren­csére az addig szerzett előny elég vr* a győzelemhez, a vendér xk szorosabbá tud- j ták tei.. . végeredményt. Az egész csömöri csapat di­cséretet érdemel, közülük is kitűnt Bagyánszki, Bátovszki és Fabók. Fabók az öt hét­méteresből valamennyit érté kesítette. Labdarúgó-táblázatok 1. SZEOL 27 15 5 7 48-29 35 2. Komló 27 10 12 5 29-24 32 3. Kaposvár 27 13 5 9 42-27 31 4. Volán 27 13 5 9 41-31 31 5. Dorog 27 11 8 8 29-28 30 6. MÁV DAC 27 8 13 6 36-28 29 7. Debrecen 27 11 7 9 37-32 29 8. Szekszárd 27 10 9 8 38-42 29 9. Dunaújv. 27 9 9 9 34-35 27 10. Várpalota 27 10 6 11 35-31 26 11. Bp. Spart. 27 8 10 9 43-40 26 12. Olajb. 27 9 8 10 40-37 26 13. Budafok 27 8 10 9 36-35 26 14. Szóin. MTE 27 9 8 10 30-31 26 15. Oroszlány 27 6 14 7 23-32 26 16. KKFSE 27 9 7 11 27-33 25 17. FÖSPED 27 !) 7 11 32-41 25 18. G.-MAVAG 27 6 9 12 25-32 21 19. Eger 27 8 4 15 26-43 20 20. Ózd 27 7 6 14 26-44 20 NB in Északnyugati csoport 1. KOMÉP 25 15 6 4 50­29 36 2. Bábolna 26 13 8 5 51­33 34 3. Sopr. VSE 26 12 7 7 38­28 31 4. Vác 26 10 10 6 46­32 30 5. Sabaria 26 13 4 9 46­35 30 6. Bakony 26 12 5 9 32­26 29 7. Bauxitb. 26 11 7 8 30­33 29 8. MOTIM 25 11 6 8 45­41 28 9. Du náik eszi 26 10 7 9 31 35 27 10. Körmend 26 10 6 10 37­27 26 11. Fűzfő 25 10 4 11 47-44 24 12. Sopr. Text. 25 7 8 10 29 35 22 13. Esztergom 26 5 12 9 20-28 22 14. AURAS 26 7 8 11 44 56 22 15. Pét 25 6 9 10 35-36 21 16. Ajka 25 6 9 10 29-35 21 17. Győri D. 25 7 7 11 29-43 21 18. Pápa 25 8 4 13 32-47 20 19. Győri E. 26 5 3 18 31-59 13 Délkeleti csoport 1. Izzó 27 18 7 2 56­14 43 2. Szóin. MÁV 27 18 4 5 63­26 40 3. Kecsk. SC 27 17 6 4 44­19 40 4. Szarvas 27 13 8 6 43­30 34 5. BTASK 27 15 2 10 52­47 32 6. Szeg. VSE 27 12 6 9 38­28 30 7. Kecsk. TE 27 10 9 8 41­36 29 8. ÉPGÉP 27 9 10 8 38­36 28 9. ÉGSZÖV 27 9 9 9 39 34 27 10. Láng 27 12 3 12 39­37 27 u. Szabó SE 27 10 7 10 34­33 27 ■Í2. Sz. Dózsa 27 12 2 13 43 34 26 13. Jánosh. 27 9 6 12 31-33 24 14. Cegléd 27 6 11 10 36 48 23 15. KELTEX 27 7 8 12 32-42 22 16. ESMTK 27 9 4 14 43 54 22 17. Gyula 27 8 5 14 33-58 21 18. K.-halas 27 6 7 14 25-47 19 19. Mezőfi SE 27 4 8 15 15-45 16 20. Kilián FSE 27 4 2 21 22-66 10 Megyei bajnokság 1. Perbál 22 15 4 3 60-19 34 2. Iklad 22 12 5 5 43-24 29 3. Bem SE 22 12 4 6 51-29 28 4. Nagykőrös 22 10 7 5 38-24 27 5. Gödöllő 22 10, 6 6 30-31 26 6. Pilis 22 10 4 8 39-35 24 7. Monor 22 9 6 7 28-35 24 8. Albertirsa 22 9 5 8 36-37 23 9. Szigethalom 22 8 6 8 36-30 22 10. Budaörs 22 8 5 9 37-34 21 11. Szigetújf. 22 6 9 7 27-30 21 12. Isaszeg 22 6 8 8 23-26 20 18, «Maglód-26» ró **7 « 19-32 19 Í4. Törökbálint 22 8 2 12 38-33,18 15. Aszód 22 6 2 14 29-50 14 16. Pilisvörösv. 22 1 — 21 10-75 2 BÖRZSÖNY RALLYE Gödöllői sikerek A népes mezőny egyik kocsija Veres eg yházon Nyolcvanhat lelkes autó­versenyző állt rajthoz Buda­pesten, a Megyeri csárdánál, szombaton éjjel, hogy részt vegyen a Börzsöny túraver­senyen. Ismét rajthoz állt két gödöllői páros is: a Mátra Kupán harmadik helyezést elért Dudás Lajos, R—16 TS- ével, s ott volt Kristály Já­nos is a 125-ös Fiat Special volánja mögött. A 176,8 kilométeres távon 52,5 kilométeres óránkénti sebességet kellett tartani ah­hoz, hogy a távot eredmé­nyesen teljesíthessék. Ez nem volt könnyű feladat, ha meg­gondoljuk, hogy a verseny­zőknek meg kellett küzde­niük az éjszakai sötétséggel és a nehéz utakkal. A kocsi­kat kétpercenként indították, az első 0 óra 2 perckor eredt útnak, hogy megtegye a Bu­dapest—Főt—Veresegyház —Galgamácsa—Bércéi— Diósjenő—Őrbottyán—Bu­dapest útvonalat. Diósjenőtől egy gyorsasági szakasz nehézségeivel is meg kellett birkózni. Mintegy 8— 10 ezer ember volt kíváncsi a kocsijukat és magukat sem kímélő „fenegyerekekre”. A tv is közvetíti Kedvező fordulat történt hétfőn: a Crvena Zvezda és a jugoszláv televízió megegye­zett, hogy a szerdai Kupagyőz­tesek Európa Kupája elődöntő mérkőzést egyenes adásban közvetítik Belgrádból. A ju­goszláv kupagyőztes és a Fe­rencváros találkozóját így a magyar televízió nem este felvételről, rövidítve, hanem 17.55 órától egyenesben közve­títi. A GEAC-pályán Dudás Lajosék felragasztják rajiiszáuiot . . . A verseny nehézségi fóká­ra jellemző, hogy 15—20 ko­csi be sem érkezett a célba. Ennek oka: géphiba, vagy karambol. Négy kocsi sodró­dott az* útról az árokba, egy kocsi sziklafalnak csapódott Szerencsére súlyos sérülés' nem történt. A gödöllői versenyzők si­keresen szerepeltek. Dudás Lajos és milfahrere, Szigeti István,előkelő hetedik he­lyet szerezték meg, míg Kris­tály János és „segédje” ki­lencedik lett. Kép és szöveg: Barcza Zsolt Ma kezdődnek az agrár sportnapok A Gödöllői Agrártudományi Egyetem utoljára 1972-ben volt gazdája az agrár sportnapok­nak. Idén ismét ők rendezik a háromnapos eseményt ki­lenc egyetem, illetve főiskola 650 versenyzőjének részvételé­vel. A debreceni, gödöllői és keszthelyi agrártudományi egyetem, a Budapesti Állator­vostudományi Egyetem, a Ker­tészeti Egyetem, a soproni Er­dészeti és Faipari Egyetem, a szegedi Élelmiszeripari Főis­Calcuttái élmények és negatív rekord A Ceglédi Vasutas NB I-es férfi asztaliteniszezői a hét vé­gén két fővárosi együttest fo­gadtak, s mindkettőtől vere­séget szenvedtek. Csepel—Cegléd 20:5 A Csepel biztosan nyert a mérsékelt teljesítményt nyújtó hazaiak ellen. Legjobban Kár­sainak ment a játék, s emlí­tést érdemel, hogy Réthi dr. Horváthtól a döntő játszmá­ban 19:16-ról kapott ki. Győztesek: Horváth, Balogh, Bánkúti (5—5), írizsei, Kovács (2—2), ill. Réthi dr., Karsai (2—2), Bodrogi (1). Bp. Spartacus—Cegléd 25:0 A CVSE harmadik éve ját­szik az NB I-ben, s most for­dult elő először, hogy egyetlen találkozót sem tudtak nyerni. Ennek ellenére, az előző nap­hoz képest már sokkal jobban játszottak, bár a kritikus hely­zetekben mindig a vendégek szerezték a pontokat. A talál­kozók csaknem fele — 12 — háromjátszmás volt. A nézők a legnagyobb érdeklődéssel a Jónyer—Réthi dr. összecsapást várták, s nem is csalódtak. Remek labdameneteket láthat­tak, vastapstól kísérve Jónyer a döntő játszmát 21:18-ra nyerte. Győztesek: Jónyer, Tímár, Kocsis, Bánlaki, Molnár (5— 5). A mérkőzés előjátéka a nagy sikerű élménybeszámoló volt, amelyen Jónyer István világbajnok, Sidó Ferenc edző és Hámori Tibor, a Népsport főmunkatársa elevenítette fel élményeit a calcuttai VB-ről. Kedves figyelmességként a helyiek virággal és emléktár­gyakkal köszöntötték a vendé­geiket. Ungureán László kola, valamint a kaposvári és a nyíregyházi mezőgazdasági fő­iskola képviselteti magát. Az ünnepélyes megnyitó ma 9.30-kor lesz a Gödöllői EAC sporttelepén, majd 10 órakor kezdődnek a küzdelmek. Férfi kézilabda és labdarúgás, vala­mint férfi, női kosárlabda, at­létika és sportlövészet szerepel műsoron. Ma a labdajátékok csoport- mérkőzéseinek első két fordu­lóját vívják és a sportlövők is elkezdik szereplésüket'. Szer­dán és csütörtökön az atléták is pályára lépnek. A küzdelmek befejeztével, az ünnepélyes eredményhirde­tés április 24-én 18.30-kor lesz. A díjkiosztón a különböző sportágak legjobbjai tisztelet­dijat is kapnak, melyeket az egyetemek és főiskolák aján­lottak fel. Tizenöt tiszteletűn vár gazdára, a gödöllőiek 'a legjobb férfi és női kosárlab­dázót jutalmazzák. INNEN - ONNAN Befejezés előtt áll az asztalite­nisz Európa Liga 1574—75. évi ver­senysorozata; csütörtökön bonyo­lítják le a hetedik forduló négy mérkőzését. A magyar Válogatott Le Havre-ban Franciaország ellen szerepel. Bérezik Zoltán edző ki­jelölte a szerdán elutazó csapatot, amelynek Jónyer, Gergely, Tímár és Lotaller a tagja. A svédországi Klippanban rende­zett nemzetközi úszóversenyen 40- en vettek részt, s pontozásos küz­delmet vívtak a Hunt Kupáért. A végeredmény szép magyar sikert hozott: Czövek Zsuzsa, a Vasas úszója lett az első és megnyerte a kupát. Bcdekovits Krisztina a 12. helyen végzett. Egy tizenhármas A vasárnapi totófordulóban egy 13-as szelvény akadt, nyereménye 041 292 forint. A 12-es 27 284, a 11-es 1341, a 10-es találat pedig 196 fo­rint nyereményt fizet. Eredmények: x, 1, 1, 1, l, x* x, 1, 2, k, 1, 2, 2, x. Megyei toíóeredmények 1. Kossuth KFSE—Volán 1 2. Sabaria—Vác x 3. ÉGSZÖV—Szarvas x 4. Pilisvörösv.—Iklad törölve 5. Pilis—Nagykőrös 1 6. Budaörs—Isaszeg 1 7. Albertirsa—Monor 2 8. ' Gödöllő—Szigetújfalu 1 9. Szigethalom—Maglód 1 Valenciában a román Nastase nyerte a nemzetközi teniszversenyt, a elöntőben 6:3, 6:0-ra győzött a spanyol Orantes ellen. Bambsrgi baba Bambergben egy másfél éves kisfiú minden kíséret nélkül nagy nyugalommal sétálgatott a főutcán, az autósok nagy riaaalmára. A rendőrök vitték ki a gyereket — szerencsére sértetlenül — a hatalmas forgalomból, és utána ke­resni kezdték hozzátarto­zóit. Édesanyját találták meg a helyi labdarúgó­mérkőzés szurkolói között. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom