Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-20 / 92. szám
10 kMiiiw 1975. ÁPRILIS 20., VASÁRNAP Heti jogi tanácsok Az eltartási szerződésről. S. B.-né budapesti olvasónk sérelmezi, hogy a tanács rosszhiszemű, jogcím nélkülinek minősítette a lakásban. Az előzményhez tartozik, hogy özvegy szomszédasszonyával rendszeresen összejártak, jó barátságban voltak, majd mint egyedülálló övegyet éveken át gondozta, és eltartotta, sőt — rokonok sem lévén — el is temette. Szóban megállapodtak abban, hogy támogatásáért, ha valami történne az özveggyel, minden ingóságát és lakását levélírónkra hagyja. A megállapodásról és az eltartásról szerződést írásban fiem kötöttele, de tanúk vannak arra, akik ezt hallották, és tudták. Amikor a szomszédasszony meghalt, már levélírónk a lakásban lakott, ezt megelőzően költözött át hozzá, hónapokkal a halála előtt. Korábbi lakásába visszaköltözni nem tud, mert ott leányának és unokájának családja lakik, és egy kétszobás lakásban öten élnek. Kétségtelen, olvasónk nehéz helyzetben van, de a tanács jogilag helyesen járt el. Nagy hibát követett el, amikor nem kötött írásban eltartási szerződést. Az eltartási szerződést a tanácsnak is jóvá kell hagynia, és a szerződéstől, illetve a természetbeni tartástól legalább 6 hónapnak kell eltelnie, hogy annak alapján bérleti jogviszony folytatására legyen jogosult az eltartó. Az áthelyezésekhez, ha nem fegyelmi itfon történik, a dolgozó hozzájárulására is szükség van. Nem lehet átirányítás címén a dolgozót i ezen jogától megfosztani. A jogi helyzet értékelésénél mindig a tényleges állapotból kell kiindulni, akármilyen jogi formulába is burkolták a felek akaratukat. A jogalkalmazók, ha a tényleges helyzet nem fedi annak megnevezését, abból indulnak ki, hogy mi volt a felek akarata, lényegében milyen megállapodást akartak létrehozni. Hiába írják a megállapodás címszavául, hogy eltartási szerződés, ha a kötelezett nem 'költözik a jogosulthoz, eltartása nem tényleges, akkor az csupán életjáradéki szerződés. Ügyszintén hiába jelenti be a főbérlő családtagként az ismeretlen rokont, ha az bért fizet, és egyéb körülmények is alátámasztják, hogy albérletről és nem pedig szívességi lakáshasználatról van szó. Éppen így van ez a munkajog területén is. Nem lehet a dolgozót az úgynevezett átirányítás címén áthelyezni más munkakörbe, más munkahelyre, ha eredetileg állandó munkahelyre alkalmazták. Ez utóbbi ügyben fordult hozzánk S. A. budapesti olvasónk, akit munkáltatója — mint malomkezelő betanított munkás dolgozik —, a gyár egy másik telephelyére irányította át. Vele változó munkahelyre kötöttek munkaszerződést. A változó munkahelyre alkalmazott dolgozó pedig a vállalaton belüli másik munkahelyre történő átirányítás szükségességét, indokoltságát nem vitatja, és azt a munkaügyi döntőbizottság sem vizsgálhatja felül. Ha az átirányítás után az eredeti munkaszerződésben kikötött munkabérnél lényegesen kevesebb lett a fizetése, akkor emiatt már döntőbizottsághoz fordulhat. Abban nem értünk egyet a vállalattal, hogy levélírónkat ugyan változó munkahelyre alkalmazták, de az átirányításkor más munkakörbe helyezték. Ugyanis malomkezelőből az új munkahelyen akkumulátorszerelő és -javító lett. Megítélésünk szerint ez már túlmegy az átirányítás jogi kritériumain — kivétel lenne segédmunkás besorolása esetén — mert nem azonos munkakörbe került. Ez pedig áthelyezésnek minősíthető, amihez a dolgozó hozzájárulása szükséges. Tanácsoljuk, vigye levélírónk az egész ügyet a vállalati döntőbizottság elé, elutasítása esetén pedig a munkaügyi bírósághoz. A rokkantnyugdíjas újbóli munkába helyezése. I B. P.-né vecsési olvasónk panaszára levélben adtunk választ, de a megadott címről (Vecsés, Mária u. 1.) ismeretlen jelzéssel visszajött az értesítés. Nehogy emiatt kára származzék, most lapunkban tájékoztatjuk. Sajnos, leszázalékolása után nem lesz meg a 10 éves munkaviszonya. Ha leszázalékolás alatt meggyógyul, illetve munkaképessége helyreáll, köteles a munkáltató visszafogadni és munkába állítani. Kérte olvasónk, közöljük a rendeletszámot, amely a csökkent munkaképességűek jogviszonyával kapcsolatban intézkedik. Ezt a rendelkezést az 1974. évi 99. sz. Magyar Közlönyből ismerheti meg, vagy pedig a Pénzügyi Közlöny múlt évi 29. számából. A rendelet száma pedig 29/1974. (XII. 24.) MüM—PM. Rövid levele alapján az a véleményünk, hogy rendszeres szociális járadék (760,— Ft) megilletné Önt. Felhívjuk figyelmét a rendeletben foglalt idevonatkozó szabályozásra is. A rendellenes szülés esetén járó szülési szabadságról. Sz. S.-né Bagról azt panaszolja, hogy rendellenes szülése következtében kevesebb lett a szülési szabadsága. A szülési szabadság rendellenes szülés címén akkor hosszabbítható meg, ha a dolgozó nőnek — szülés előtt igénybe vett szabadság - folytán — a szülést követően igénybe vehető szabadsága 20 hétnél rö- videbb. A szülést követő szabadság időtartama azonban a meghosszabbítással sem lehet 20 hétnél több. A szülési szabadságnak rendellenes szülés címén • való meghosszabbítására akkor kerülhet sor, ha koraszülés történt, amennyiben a koraszülött a szüléskor 2500 gramm alatti súlyú, vagy ikrek születtek, feltéve mindkét esetben, hogy az újszülött a szülési szabadság leteltekor is életben van. Nincs helye a szülési szabadság meghosszabbításának, ha a gyermeket koraszülött otthonban (osztályon) ápolják. A szabadság meghosszabbítását a kereső- képtelen állományba vétel jogával felruházott orvos igazolja. ' ; * - ... ..." ■ ... . í Dr. M. J. Csúcsforgalmat hallgat a gyerek., — Majd ne felejtsétek megvenni az új KRESZT!. Pedagógia KERESZTREJTVÉNY ÁPRILIS ?"* m 7"l L Tm 5™ 6™ ÍJ n O q 13 ■ «J 6 6 17 z 0 M 19 20 __J 21 22 23 Bi X —b I * _ 25 t--27 sd "1 W w 37 zz 32 • 33 p 34 35 X~i 37 *1 UJ 47 Mnn 4? 43 __r 45 47 | r ■ 4f? —t *• 50 z !! si~~ i sr 'é' S3. 54 55 íj 56 57 58 Vivv. S9~ 60 61 62 54 '55 66 _ □ 67 — Ne káromkodj a gyerek előtt, Jenő!... Fogyókúra (s>Q=DC?l^3E) — Majd én megeszem a te részed is!.'.'. Zsoldos Sándor rajzai Mottó: Radnóti Miklós: Április című versének két sorát idézzük. VÍZSZINTES: 1. Kettős mássalhangzó. 3. Művészeti irányzat, szocialista ... lő. Rag, -en párja. 12. Zola híres regénye. 14. London folyója. 15. Hiányosan hímzi. 17. Keverék!. 19. Csinos, takaros közismert idegen szóval. 20. Ilyen helyzet is van. 22. ... kus, határozott, tetterős. 24. Mássalhangzó fon. 26. Ital. 28. Szabálytalan szívműködés. 29. Szovjet gépkocsitípus. 30. Bolgár pénz kevert betűi. 32. Nem szórakoztat. 33. Gabonakévékből rakott kereszt. 34. Becézett női név. 36. ... oflot, szovjet repülő- jelzcs. 37. Az első világháborúban sokat szerepelt lengyel folyó. 38. Mint a vízszintes 1. számú. 40. Alajdnem pőre. 42. Brazil orvos- tudós, Lenin-békedíjas. 44. Csak félig zizzen. 46. Ö fékez. 49. Jég németül. 51. Múltidő jele. 52. Jegyes. 53. Szolmizációs hang. 54. Időszámításunk előtt. 55. Csúcsa. 57. Mennyiséghatározó szó. 59. Ilyen ügy is van. 61. Egy oroszul, fon. 62. A Volga mellékfolyója. 63. Szorzószámnév-végződés. 65. Tolvaj madár. 66. Ezt kívánjuk áprilisban. 67. YAP. FÜGGŐLEGES: 1. A versidézet második sora. (Zárt betűk: E, A, T.) 2. Bírójáról Lope de Vega írt darabot. 3. A versidézet első sora. (Zárt betűk: O, T, M.) 4. Kalapos gombafajta, névelővel. 5. Irány- jelző. 6. Mutatószó. 7. Azonos másÄ2. A rádió és televízió műsora KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás- jelentés. 6.10—7.23: Kellemes vasárnapot! Közben: 6.45: Műsorismertetés. Budapest és a vidék kulturális programjából. Utána: Körzeti idő járás jelentés. 7.23: Múzeumi híradó. 7.26: Búzás Andor és Kovács Jenő műsora. 7.56: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. Lapszemle. Idő járás jelentés. 8.05: Külpolitikai negyedóra. 8.20: Hallgatóink figyelméoe! 8.21: Éjszakai kaland. Pápa Belli rá diója téka gyermekeknek. 8.59: Hindemith: Várost építünk — gyermekkantáta. 9.14: SzivártTány. Közben : 10.00: ’Hírek. 10.25: Zenés rek- lámturmix. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Barcs Sándor írása. 13.10: Fél óra sanzon. 13.40: Rap- csányi László műsora. 14.00: Meix- ner Mihály műsora. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.08: Pillantás a szocialista világba. 15.28: Ének- együtteseik műsorából. 16.00: Színházi magazin. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 17.05: Daloló, muzsikáló tájak. Ormánság. 17.45: Sebestyén János műsora. 18.43: Lator László műsora. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 19.10: Sporthírek. Totó. 19.15: Magnósok, figyelem! 20.00: A magyar nyelv hete. 21.01: Az Alek- szandrov együttes hangversenye az Erkel Színházban. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: Népdalok, néptáncok. 23.00: Zenekari muzsika. 21.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Hajdú Sándor táncdalaiból. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Magyar orgonaművészek felvételeiből. 8.00: Verdi: a végzet hatalma — Alvaro áriája, jelenet és kettős, m. felv. 8.19: Népművészek a mikrofon előtt. 8.36: Mit hallunk? 9.06: A Rádió Dalszínháza. 10.25: A „Nyitnikék” postája. 10.55: Hogyan éltek elődeink a századokban? IV. rész. Reneszánsz élet Magyarországon. 11.35: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.36: A Gyemiekrádió műsora. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. 15.00: Két Vivaldi- fagottverseny. 15.24: Alit üzen a rádió? 16.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 16.05: Smetana- és Dvorzsák- kómsművek. 16.25: Sybill. Operett. 17.00: Albert Zsuzsa műsora. 17.10: Régi híres énekesek műsorából. 17.39: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: A vasárnap sportja. Totó. 18.30: Edzők fóruma. 18.50: Az MR országos hegedűversenye. Válogató — V. rész. Közben: 19.35: Jó estét, gyerekek! 20.30: Hírek. Időjárásjelentés. 20.43: Sporthírek. Totó. 20.45; Népdalok. 21.13: Berlioz: Rómeó és Júlia — hírek. 21.30: Operabarátokat kereciramatikus szimfónia. 22.45: Az MR országos hegedűversenye. A válogató (I. forduló) eredmény- hirdetése. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.10: Szólistaparádé. 24.00: Hírek, időjárásjelentés. 0.10: Mű# sorzárás. 3. MŰSOR sünk. I. rész. 22.30: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RADIl 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés miisor. 8.00: Hírek, idő járás jel elites. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás- Budapest és a vidék kulturális jelentés. 8.05: Műsorismertetés, programjából. 8.16: Mit üzen a rá- 8.09: Bacli-müvek. 10.00: Uj Zenei*, dió? 8.51: Népdalok. 9.10: Petői! Újság. 10.35: Anneliese Rothenber- Sándor: Száz alakban... c. verger énekel. 10.59: .Az élet szerel- séről beszél Mezei Márta. 9.30: A me. Vasziiij Suksin két jelenete, hét zenemüve. 10.00: Hírek. Idoja- 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás- rásjelentés. 10.05—10.30: Iskoiará- je leütés. 12.10: Mü vészlemezek, dió. 10.30: Mars din er operáiból. 13.10: Zenekari muzsika. 14.37: Kis 10.49: Ladányi Ferenc. Arckép era- maigyar néprajz. 14.42: Pillangó- lékeinkből. 12.00: Déli Krónika, kisasszony. Részletek Puccini ope- 12.20: Játék és muzsika tíz perc- rajából. 15.42: Az Ifjúsági Rádió ben. 12.30: Reklám. 12.35: Táncze- müsora. T6.00: Hírek. Időjárásje- nei koktél. 13.20: Nóták. 13.50: Válentés. 16.05: Hallgatóink figyelmébe! 16.07: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 17.16: Ellenkező esetben. Hiányzó mondatok a szerződésből]. 17.31: Zenekari muzsika. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Csak fiataloknak! 19.05: Wagner: lasz ólunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Beliar György dalaiból. 14.20: Barokk áriák. 14.49: Nagy János műsora. 14.54: Hanglemez — MK. 15.00: Hírek. Idő járás je lent és. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Fúvósmuzslka. 15.59: A bolygó hollandi. — A hollandi Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A íroiuű.« tt fni.i in *>q . viiláo irn7rfíi«á!T hírpi. Ifi.fl.í! Havdn: és Senta kettőse, H. felv. 19.20: Széltorony. Verseit elmondja Weöres Sándor. 19.35: Az AIRT énekkarának jubileumi hangversenye. Közben: 20.35: A rózsaszál. Török Gyula elbeszélése. 21.55: Astrud Giilberto énekel. 22.30: világgazdaság hírei. 16.05: Haydn; d-moll szimfónia. 16.25: A közokHírek. Sport. Időjárásjelentés. 22.20: Kovács Kati és a Gemini együttes felvételeiből. 22.40: Róbert László műsora. 23.00: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Dzsessztelv ételeinkből. 0.25: Alusorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenes műsora. 8.00: Hírek. Iaojá- rasjelentes. 8.05: Kamarazene. 9.00: Hírek. 9.03: A Gyermekrádió műsora. 10.00—11.50: A zene hullámhosszán. 11.50: Nemes György írása. 12.00: Zenekari muzsika. Közben: 12.43: Kovács Júlia riportja. 13.00: Hírek. Idő járás jelentés. 14.00 —17.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötórai tea. Köziben: 17.30—18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Cigánydalok, nóták. 18.30: Élet a születés után. 19.00: Reklám. 19.05: Jó estét, gyerekek! 19.10: Szerelmi bájital. Donizetti kétf elvonás os vígoperájának hangversenyszerű előadása. Közben: 20.20: Hírek. Időjárásjelentés. 20.30: Somlyó György versei. 20.35: Üj könyvek. 21.40: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 22.00: Népdalok. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Daljátékokból. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Alűsorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Idő járásjelentés. salhangzók. 8. Rágós kérdőnévmás, 9. Titkosírás. 10. A vízszabályozó, 11. Jugoszláviai város. 13. ... édes* szenvelgő. 16. Tudatta vele. 18, Goya kevert betűi. 21. Orosz női név. 22. Megharap „m” nélkül. 23- Időszak, kor. 25. Veresse. 27. Arab férfinév. 31. Határozószó. 33. Kosár. 35. Régi hosszmérték, névelővel. 37. Lakatosszerszám. 39. Havas-esős, hideg idő. 41. Lecsillapodik. 42. Lakása. 43. A ritmusról szóló tan. 45. Csuknak. 47, Formás* 48. Bútortípus. 50. RAY. 56. Kétszer ry! 57. Laosz közepe. 58. A halotti beszéd kezdete. 60. Birka, 61. Gazsi belseje. 64. ZP. 65. Fordított kötőszó. BEKÜLDENDŐ: függőleges 3. én a függőleges 1. számú sorok megfejtése. Megfejtési határidő: egy hét. A A1ARCIUS 30-1 KERESZT- REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: A tavasz most született meg; Fénytestén esőle lebegnek; Börtönéből kitör a szivárvány. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK? Fáy Lászlóné (1027 Bp., Varsányi L u. 40—44.), Balogh Aliklós (1214 Budapest, XXL, Űrhajós u. 10.), Sze- redi Aliklós (1118 Budapest, Atus- kotály u. 23.), Gyulay Istvánné <1088 Bp., Baross u. 44.), Lukács István (2132 Göd-felső, Rózsa u. KISZ-Itp.), Dömötör Sándomé (2600 Vác, Erzsébet u. 11.), Szat- máry Sándor (2170 Aszód, Széchenyi üt 40.), Kocsis Sánd-orné (210# Gödöllő, Alunkácsy Mihály u. 3/a. „B” lépcsőliáz), Redekovieh La- josné (2800 Vác, Thälmann tér 16.), Fehér János (2105 Gödöllő, Nyisz- tor u.). GYERMEKREJTVENY Pajtások! Mai rejtvényünkben « hét néhány kiemelkedő eseményéről, évfordulójáról emlékezünk. tatás fóruma. 16.45: Régi magyar 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Schubert és Brahms müveiből. 19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának iliang versenye. Közben: 20.30: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.40: Hírek. 21.43: Operaegyüttesek. 22.35: Alagyar zeneszerzők. 23.00: Hírek. Sport. Időjárásjelentés. 23.20: AIűDelta dalok és táncok. 17.00: Hírek, idő- járásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádió halig a tó _______ ________ _______ _____ ja. 17.40: Lenin és a kultúra. 18.05: El ektra. Részietek Richard Strauss A főváros árnyékában. 18.58: Hali- operájából. 23.00: Hírek, időjárás- gatóink figyelmébe! 19.00: Esti jelentés. 23.10: Alűsorzárás. Krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Szellemi árverés az 1-es stúdió- TELEVIZIŐ ban. 20.55: Hírek. 20.58: Népdalok. 8.18: Sprechen Sie Deutsch? Né- 21.30: Petress István műsora. 22.00: sorzárás. met nyelvtanfolyam. Látogatás Goethénél Weimarbam 8.45: People A/L, IQ Ul-lvor a fv-Fprv You Meet. Angol nyelvtanfolyam i>Aa 15,111 KOr . ** Den’ haladóknak. Az önkiszolgáló. 9.00: Tévé ovi. iskolaelőkészítő tanfolyam. Süss fel, nap. 9.20: Ki játszik ilyet? XVI. rész: Hét kép, _ , , _ , ,, , „ , egy testrész. 9.40: Házról házra. L Tudományos híradó. A szerkesztő, Várhelyi Tarnak mona- Helyszíni adós az egri Hámán ja lapunk számára: Kató uttörőházbój. io.30: városok, — Elsőként közlekedési újdonságokat mutatunk be, bár rész: Milánótól Bresciáig. u.oo: a közlekedés szó ebben az esetben tag értelemben szerepel, íj. Dózsa—Csepel. Férfi bajnoki ázó lesz ugyanis egy Űr siklóról is. röplabdam-érkőzés. Közvetítés a __ Miféle eszköz ez? , df fehíféUtCaliLyyarkét kökŐtST , — Amerikai és szovjet tudósok azzal kísérleteznek,< hogy ki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat, a feladatát teljesített raketat — a repülőgépek földet erése- Amokfutö fotózok. 11.05: Pedagó- hez hasonlóan — sikerüljön visszahozni a földre. Ha a megfej1 AfoIdás sikeresnek bizonyul, egy-egy rakétát több tucatszor is portfiim. 15.00: Reklámmüsor. lehet majd lőni. 15.05: A farkasok nyomában. Ma- — Es a földi közlekedési eszközök? gyárul beszélő csehszlovák fiimso- — Egy szovjet filmtudósítás a biztonsági autóval folyik!- Eur’ovtóós Dalfesztivál tatott kísérletekről ad számot, ezen a gépkocsin már önmű- Atvétei Stockholmból, felvételről, ködőek a biztonsági övék, teleszkópos a kormány, ami azt íf.W: Műsorainkat ajánljuk! 17.35: jelenti, hogy frontális ütközés esetén a kormányrúd összePilInnatképek. Dokumentumfilm rciilijo cáznlát ecetén rtpHid pov hprpndpzpé -az áldozatot —- Leninről, születésének évforduló- csvlfnlf> gázolás eseten pedig egy Deienoezes az áldozatot, ján. 18.05: Reklámműsor. 18.10: a kisebb'sérülés érdekeben — a motorhazra fekteti. Egy anDeita. Tudományos híradó. 18.35: goi film újfajta terep-motorkerékpárról mutat be képeket, a Közönségszolgálat tájékoz tatója. egy másik filmriport pedig olyan automatikus repülőgépet Hírek.^o.osV^DérV Tibor:* Felelet! irányító berendezésről, amely a ködben történő le- és felTévéfiim — ív. rész. 31.20: Sport-’ szállást tépné biztonságosan lehetővé. i 2 b 4 4 & ? ■b 9 10 ti (1 15 14 0 «0 1F <2> 20 2< IX 2d 24 2^ :é> VÍZSZINTES: 1. Lift. 8. ...mars! Takarodj 1 9. Felkel népiesen. 10. Vékony, hengereit vaslemez, pléimek is mondjuk. 13. Dunántúli megye. 15. Szegednél ömlik a Tiszába. 17. A közmondás szerint ez a legjobb védekezés. 19. 150 éve — 1835. április 27-én — született a neves magsai író, kritikus és műfordító (Agostj. 22. Leánynév, mesebeli viselőjének sok baja volt a farkassal. 24. Szintén. 25. Foghús. 25. Névelő. FÜGGŐLEGES: 1. Szin németül (FARBE). 2. Harminc évvel ezelőtt — április 15-en — ennél a folyóttá] találkoztak a szovjet és amerikai katonák a II. világháború vége felé. 3. paripa. 4. A labdarúgásban a kapu, kézzel, lábbal teheti. 5. Indíték. 6. E héten, 25-én Béla napja lesz. Hány Árpád- házi király viselte ezt a neveti 7. Cseppfolyóssá válik. n. A vlUanydrót ereiben kering. 12. 1707-ben az itt tartott országgyűlésen fosztották meg a Habsburgokat a hatalomtól. 14. Április 2I-e Lenin születésének évfordulója. Ennek emlékére alapított Nemzetközi Lenin Békedij kitüntetésben részesült többek között a hires francia író, a szocialista irodalom egyik úttörője. 15. A tv Mézga családjának volt a szomszédja. 10. Kártékony rovar. 17. Tóth Gabi névjele, 18. Egyforma mássalhangzók. 20. ö németül. 21. A busz belseje? 22. A Ludolf-féle szám. 23. Névelő. Pajtások! A vastag betűkkel szedett sorok megfejtését Írjátok le egy levelezőlapra és április 27-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a2 áprilisi jutalomsorsolásban.