Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-20 / 92. szám

8

kMmícm

1975. ÁPRILIS 20., VASÁRNAP

l

even

A képzőművész-mindenes Szánthó Imre

Szánthó Imre egy személyben Szentendre megszállottja és a képzőművészet mindenese. Állandóan szolgálatban van, fáradhatatlanul tevékeny, plakátot rajzol, karikatúrát készít, szervezi az óbudai Goli Galéria kiállításait.

^ 1925-ben született Budapesten, 1929 óta él Szentendrén, tízéves kora óta rajzol a munka „kegyelmi állapotában", s közben textiltervező a Goldberger-gyárban, de minden évben virágot visz a szentendrei festők sírjára, elkészíti a Görög Kancsó cégérét — és jelentős a műgyűjteménye.

Nagyapja, Szőke Lajos, a hajdani kiváló színészepizódista egyengeti művészi útját, mely telített mások által lenézett kuriózumokkal. Volt rögtönző rajzoló a Tusnádi cirkuszban, 25 kiállítást szervezett egymaga a Mini Goli Galériában, bélyegzőket tervezett, a felszabadulás utáni első szentendrei képzőművészeti kiállítást 1948-ban ő szervezte a saját műveiből a tanácsházán, számtalan karikatúrája jelent meg a Szabad Szájban és a Ludas Matyiban, a Pest megyei Hírlapban és a Dél-Magyarországban.

Közben fest, 1961 óta a Képzőművészeti Alap tagja. Sikeres tárlata volt Vácott, Szentendrén és Budapesten. Derűje, kedélye, munkabírása nem ismer határt, a képzőművészet minden műfajában tevékenykedik, igyekszik az esztétikai értékrendet azonnal társadalmasítani, hogy az elillanó hatás kortársaiban cselekvő energiákká változzon.

Grafikáiban meleg együttérzéssel örökíti meg nemcsak Szentendre tornyait, bensőén zegzugos utcáit, hanem az egyre ritkuló kendős néniket, a macskák sokaságát, vízbe hajló fákat és bundás hölgyet, az élet más-más egységre tagolódó vonulását.

Szánthó Imre tehetsége és szorgalma is összetett; grafikus, szervező egy személyben. Mindkét műfajban foglalkoztassuk Igaz megbecsüléssel, hiséen Szentendrének, mindannyiunknak szüksége van rá. Munkatempót, erjesztő lendületet, a művészet olthatatlan szeretetét tanulhatjuk tőle — aki ember, textiltervező, grafikus, festő, műgyűjtő, a Mini Goli Galéria irányítója, üzemi dekorátor, karikaturista egy személyben; igazi reneszánsz ember a Pest megyei művészeti élet felgyorsuló pillanatában. j L. M.

Csendélet

Elárvult postakocsi

FAZEKAS LAJOS:

Rokon csillagok

Micsoda erők tartanak engem! — mint föld a fát, melyet teremni, hűsöt adni kertjében a gazda ültetett.

E föld a hazám. — Most körülöttem ősz van, az éjszakák deret terítenek az avarra s majd a tél havát.

Micsoda erők tartanak engem! — meg tudnak tartani, midőn törni s dönteni akarnak az ég viharai.

A füvekkel sóhajtok az őszben s törők a tavaszba.

Megfáradva utamon, pihenek fejem rögre hajtva.

Micsoda erők tartanak engem! — értő s értett szavak, csalódva, szeretve, gonddal, hittel a csillagok alatt.

Égető láz, dermesztő fagy, kin s baj bilincsébe foghat;

szállók vagy zuhanok, megtart e föld rokon csillagoknak.

Milos Macourck:

*

Állattan

A KAMÉLEON

Az iskolában a gyerekek megtanulnak kiscieát, hernyót, hervadt falevelet, lepkét, körtét, csigát, futrinka bogarat festeni, de a kaméleonról mindig megfeledkeznek. Abban a tévhitben rejlik ennek az oka, hogy kaméleont festeni túlságosan fárasztó. Azonban — micsoda tévedés! Egyetlen állatot sem olyan köny- nyű megfesteni, mint éppen a kaméleont.

Megeshetik, hogy jön a kaméleon és panaszkodni kezd: már engedje meg, miért fest engem kéknek, mikor én sárga vagyok. Válaszoljátok nyugodtan: elnézést, de hisz’ ez az ön tegnapi portréja. Teljes lelki nyugalommal mondhatjátok ezt, nem kockáztattok semmit, hiszen a kaméleon nem tartja a fejében, hogy nézett ki tegnap, és inkább majd másra tereli a szót.

Kis szorgalommal raktárra is festhetünk kaméleon képeket. De legyünk előrelátók: mi van akkor, ha a kaméleon kockás abroszra telepszik? Pingáljunk tehát kockás kaméleonokat is, nem veszíthetünk vele semmit. (

Persze, nyerni sem nyerhetünk. A kaméleonok nemigen vásárolják képmásaikat. Érthető is: nem ismerik fel magukat. Kellemetlen ez más tekintetben is. Mikor például két ismerős kaméleon találkozik, ritkán ^állnak le beszélgetni. Meg sem látják egymást. És ha sok kaméleon is jön össze néha, úgy fest a helyzet, hogy nincsenek ott. Innen a tévhit, hogy a kaméleon becses állat. Pedig ugyanolyan állat, mint a többi, és ugyanúgy a tantervbe tartozik, mint a csigák, kiscicák, hernyók, futrinka bogarak. Érdekes, hogy a pompás narancssárga, zöld és rózsaszín kaméleonok haláluk után egyformák. Spirituszba téve semmitmondó, szürke színűek.

Fordította: Bojtár Endre

KETTES SORBAN haladt a csapat a járda mellett. Mindnyájan jól nekiöltöztek a hideg éjszakának. Este nyolc óra felé járt az idő. A hóesés megállt. Az emberek vállán szétnyitott fekete tenyerekként hólapátok lengtek.

A lassan vonuló, görbe sorban egy negyven év körüli, kendőbe burkolt fejű, alacsony asszony megszólította a szomszédját:

— Maga már csinálta ezt?

Nő volt az is. Körülbelül ötven évesnek látszott. Prémszegélyes kucsmát viselt és hosz- szú irhabundát. Lábán eltaposott sarkú halinacsizma.

— Én lassan már nyugdíjat kapok.

— Nagyon elfárad benne az ember?

— Kedvesem, aki itt megszakad, annak a temetésén repedt fazékkal harangoznak.

Az alacsony asszony a szomszédját nézegette és arra gondolt, hogy melléje szegődik egész éjszakára.

Az irhabundás odaszólt neki:

— Ne menjen sehová.

— Megmondják, hogy hol kezdjünk bele?

— Majd itt, ahol állunk. De előbb elszívok egy cigarettát. Nem akar rágyújtani?

— Nincs cigarettám.

A bundás nő odatartotta a dobozt.

— Én is voltam már így.

— Pedig nem kellene így lennem. De az uramnak minden pénz kevés. Iszik.

JÖTT A MUNKAVEZETŐ,

és egy pillanatra megállt a nő mellett:

— Maga már ismeri a dörgést. Majd irányítsa egy kicsit azokat, akiknek még nincs prakszisuk.

Rá sem nézett a karszalagos emberkére. Kivett a zsebéből egy zöld patikai üveget és odanyújtotta a másik nőnek:

— Igyon egy kortyot.

Az asszony ivott egy keveset: '

— Majd holnap visszakínálom. Itt lesz?

A bundás is meghúzta az üveget, aztán megfogta a lapátja nyelét:

— Ha akarja, legyen itt, mellettem. Csinálja, amit tőlem lát

Már mindenütt csikorogtak a lapátok a fagyos kövön.

ök is dolgozni kezdtek: az úttest szélére tolt havat kelGYIMESI FERENC:

Fehér álmok

lett föllapátolniuk a járdára és ott prizmákba rakni.

— Te mit szeretnél az életben?

— Talán azt, hogy ezt ne kelljen csinálnom.

— Én utazni szeretnék. De nem városokat, vagy a tengert szeretném látni, hanem a Ma- gas-Tátrát. — Lefújta a cigarettájáról a hamut. — Te voltál már magas hegyen?

— A Nagyinócon voltam egyszer a vőlegényemmel.

— A mostani férjeddel?

Az asszony lassan megingatta a fejét.

— Nem vett el? — kérdezte az irhabundás.

— De elvett. Ott az egyik bokor alatt.

— Feleségnek nem kellettél?

AZ ASSZONY eldobta cigarettáját a hóba:

— Akkor már a zsebében volt a behívója. Ügy terveztük, hogy ha hazajön szabadságra, megesküszünk. Bebiztosított. Akkoriban sok férfi ezt csinálta. Csak ő nem jött vissza. Elesett a Donnál.

— A gyerek meg ittmaradt a nyakadon.

Lassan dolgozni kezdett az asszony. Hasához fogta a lapát nyelét, úgy tolta a havat, azután fölemelte a járdára és kupacba rakta.

Tíz óra után elnéptelenedett az utca, a villamosok is ritkán jártak. Fehér csend ereszkedett a házak közé. Az asszony arra gondolt, hogy a gyerekek vajon alszanak-e már, s a férje otthon van-e velük. Elöl, hátul végignézett a hajlongó soron. Hullámzó mozgással emelgették az emberek a lapátokat Közben itt is, ott is megállt valaki cigarettázni, vagy csak összeveregetni a kezét. Egyszercsak ott állt mellette az irhabundás nő:

— Gyerekkoromban az

apám egyszer fölvitt a Vihor- látra.

— Az valami nagy hegy? — kérdezte csendesen az asszony és beletúrt a'hóba.

— Azóta esz a fene — állt be melléje az irhabundás.

EGYSZERRE tették maguS elé a lapátokat és hasukkal tolták a járdaszegély mellett.

— Van családod? — kérdezte az asszony.

— Még férjem sem volt.

— Kivel élsz?

— A macskámmal. — A bundás nő nekifordult a járdának és feldobott egy lapát havat. — Már teljesen kész az útitervem. Először a Csorba-tóhoz megyek.

— Van pénzed rá?

— Akkor már elmentem volna.

— Miből élsz?

— Ilyesmikből. Még kisegíteni járok. Van öt helyem. Két mozi, két presszó, és egy kávéházi ruhatár.

Az alacsony asszony megállt, lapátját beleszúrta a hóba és meglengette a kezét, hogy belemenjen a vér. Az irhabundás ott piszmogott mellette:

A Csorba-tótól azután elmegyek Tátra-Lomnicra. Tudod, onnan megy föl a kötélpálya, a Lomnici-csúcsra. Ott fönt olyan ritka a levegő, hogy az ember úgy hallja, mintha ütögetnék a dobhártyáját.

Az asszony bólintott a bundás nőnek. Azután megfordult és végignézett a járdán:

— Oda nézz, mennyit csináltunk már.

A bundás nő rágyújtott és a másikat is megkínálta:

— Már azt is tudom, hogy milyen pulóver lesz rajtam. Egy amerikai nőn láttam, valami téli olimpián. Persze, csak a híradóban. Ha a föld alól is, de addigra veszek egy olyant.

CIGARETTAZTAK. A leheletük is olyan felhőkben gomolygott a szájuk előtt, mint a kifújott füst. Az embersor hullámzott a járda mellett. A lapátok fáradt csikorgása megszorult a házak között, mintha nem bírná áttörni a megfagyott levegőt. Sokáig szívták a cigarettájukat, azután egyszerre dobták elés nekiláttak a lapátolásnak. Az irhabundás nő megszólalt:

— Ha megadod a címedet, majd küldök egy képeslapot.

LASSAN, szótlanul dolgoztak tovább. Tolták a hasukkal a lapátot, azután a járda felé fordultak vele és megemelték. Épültek a prizmák. Rakták hegybe a fehér havat és lelkűkben a fehér álmokat.

SIKLÓS JÁNOS:

A kihallgatás elmaradt

nekem, hogy zavart vagyak. Válaszaim összefüggéstelenek, s ezért nem tudja elkészíteni a kihallgatási jegyzőkönyvet. Elküldött, hogy másnap kilenc órakor jelentkezzek.

Már akkor tudtam, hogy többé nem lesz szükségem kihallgatásra. De a jegyzőkönyvet elkészítheti: erre alkalmas az ön címére írott levelem. Most már semmit sem szégyellek, olyan őszintén írom, ahogyan szóban kérte tőlem ma délelőtt a kapitányságon.

Ott kezdem, ahol abbahagytam. Nem emlékszem semmire. Mezítelen hasamon vörhenyes foltokat láttam, szerettem volna jól megnézni a kiütéseket, de nem volt erőm. Szédültem. Férjemet szólítottam. Vizespoharában a méreg érintetlenül állt, az én poharam már üres volt. Kérdeztem: „Te nem ittad meg?” Sűrű csönd volt körülöttem. Szédültem. A szállodai szoba fehér falán lógó tükör a mennyezetre szaladt, éreztem, hogy lecsúszom az ágyról, kombiném után nyúltam, de már nem értem el, a padló engedett, és lezuhantam valamilyen légies, fekete mélységbe. A kórteremben tértem magamhoz.

Négynapi kezelés után elengedtek. Férjemmel azóta nem találkoztam. Lehet. hogy már az önök foglya. Kitudódott minden. S két nap múlva én is egy hideg cella lakója lennék.

Nem így indultam. Elvégeztem a textiltechnikumot, s szerettem volna tovább tanulni. Megvolt a lehetőségem, de a nyári szünetben munkába álltam, és két hónap alatt néhány szép ruhát vásároltam. Eldobáltam szegényes rongyaimat, kihívó, különös öltözködésemmel a város érdeklődésének középpontjába kerültem. Élveztem, hogy utánam néznek, a fiúk megszólítanak, s egyszerre többen is udvarolnak. „Nem tanulok tovább” — döntöttem el. Szüleim nem is erőltették az Iskolát. Nemigen beszélgettünk otthon. Borzasztó unalmas volt a mi életünk. Napokig ültünk egy szobában, apám, anyám, én és a testvérem, amíg otthon volt, és alig ál toltunk talán három mondatot.

Azt mondta

Nem yolt beszélni valónk. Meg, őszintén szólva, alig ismertük egymást. Egyszerűen nem voltak érzéseink. Éltünk, mechanikusan végeztük a dolgunkat. Én tanultam, anyám a piacra járt, és ebédet főzött, hivatalnok apáim minden este részegen tántorgott haza. 'Előfordult, hogy anyám nem engedte be, kint aludt a kövezeten. Másnap aztán legyalázták egymást, egészen közönséges módon, szívbéli gyűlölettel. Megutáltam őket. S lenéztem mindkettőjüket. Annyira megalázták egymást előttem, hogy később már csak gyalázatukat láttam arcukon.

:-------------------7- társalgóm, szégyelltem

I Nem volt | családunkat, nem mer--------------------- tem barátokat hozni,

tu

dtam, hogy anyám úgyis megszólja őket. Lakásunk koszos szegénységét is restelltem. Teljesen magam maradtam. Ha szabad időm volt, a színházi újságot, meg a divatlapokat forgattam. Nem érdekelt semmi. Azután, hogy munkába álltam, öltözködtem, kihívóan, föltűnően, hogy főnököm megjegyzését

idézzem: „kurva divatosan”. Azt hittem, ez az egyetlen célra vezető eszköz, hogy valaki észrevegyen.

Kimaradoztam. Táncoltunk, szórakoztunk, udvaroltattam néha több fiúval is, de egyik sem tudott a másikról. Élveztem ezt a helyzetet. Éreztem, hogy számítok én is. Még divatosabban jártam. Ügy mentem dolgozni, mint mások szórakozni. Egyszer a főnököm — egy vaskalapos, vonalas bácsi — visz- szazavart: „Menjen haza, és öltözzön fel rendesen.” Én álltam előtte. „Érti! Üresfejű pojáca” — ordított. Mindenki engem figyelt. Szó nélkül kiléptem az irodából, és dühömben két napig csavarogtam.

Otthon sem volt nyugtom. Anyám folyton kínozott túlzott gondoskodásával. Időmet percekre figyelemmel kísérte. Éjszaka utánam jött, keresgélt mulatóról mulatóra. Otthon aztán lehordott, úgy, ahogyan apámat. Közönségesen, megszégyenítően: „Hol ribanc- kodtál? Te, te büdös dög!” Hallgattam. De úgv éreztem, hogy kést döfnek belém. Nagyon fájt, hogy anyám cafrának

tekint, többé soha nem tudtam vele

tisztességesen beszélni. Nyolc hónapig egyetlen szót sem váltottunk. Közben tudatosan kerestem az alkalmat, hogy megszabaduljak a családomtól. Bárhova, csak innen el, az otthonból, ahol önérzetemet, beteg lelkemet brutálisam megkínozták. Tudom, nem rosszakaratból tette anyám. Magában azt hitte, hogy a legjobbat eselekszi velem. Bármennyire kedvemben járt, a későbbi időben, nem tudtam bizalmamba fogad- , ni. Nem tehetek róla, pedig érzem, én is hibás vagyok ebben.

j--------------------r őszén egy étteremben,

I A múlr év | tánc közben megis- -----------------------merkedtem férjemmel. Vékony, magas fiú volt, jómodorú, és bőségesen fizetett. Hazakísért. Azt mondta, hogy műszaki rajzoló egy üzemben. Két héttel később bemutat- „ tam anyámnak, apámnak. Bizalmatlanul fogadták, és a magúk módján elkezdték kutatni a családfáját, szóval híreket gyűjtöttek róla.

Észrevettem, hogy kenyértörésre kerül az ügy. Megegyeztünk, hogy össze- x házasodunk, mielőtt szüleim meggátolhatnák. Először azt hittem, most már saját utamon járhatok, megszabadulok rettenetes életkörülményeimtől. Egy délelőtt kétórás eltávozást kértem főnökömtől, s megesküdtünk az anyakönyvi hivatalban. Otthon csak később tudták meg, hogy asszony vagyok. Nem izgatott és nem is érdekelt szüleim siránkozása. Sajnos, olyan szerencsétlenül alakultak a következő hetek, hogy egyetlen lehetséges lakáscserénk is dugába dőjt. Továbbra is külön laktunk. Én a szüleim egy szobájában, férjem meg a nővére szolgálati lakásában, albérlőként. •

Reményünk sem volt lakásra. Összeköttetések híján szinte lehetetlenség állami lakásba jutni. Szövetkezeti lakásra nem volt pénzünk. Férjem inni kezdett Én meg, hogy visszatartsam, azt mondtam neki, hogy szeretőket tartok. Pénzes szeretőket. Ö azt felelte: „A te dolgod.” Amikor láttam, hogy ennyire érdektelen vagyok a számára, megpróbáltam gyerekes fiörtöléssel féltékennyé tenni. Ez sem hatott.

egy péntek délután megvárt a gyárkapu előtt Már egy hete nem találkoztunk. Rosszkedvű volt. Láttam, hogy valami baj történt.

Kora tavaszon,