Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-12 / 85. szám
4 1975. ÁPRILIS 12., SZOMBAT Az első és egyetlen az ellenforradalmi korszakban Legálisan az illegalitásban Ötven éve alakult a Magyarországi Szocialista Munkáspárt 1919 augusztusa után a hazai munkásmozgalom forradalmi szárnya a legmélyebb illegalitásba szorult. Itthoni tagjait a fizikai megsemmisítés veszélye fenyegette, az emigrációban pedig a tipikus kór, a frakciózás betegsége támadta meg a kommunisták sorait. Kemény vitákban mégis egyre inkább bebizonyosodott, hogy a pártnak, illetve tagjainak legális működési lehetőséget kell keresni és találni. Erre a célra leginkább a szakszervezetek látszottak alkalmasnak, de a velük szorosan összefonódott szociáldemokrata párt is kezdetben lehetőséget adott forradalmi munkára. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt reformista, a Let/iíen-kormányzattal lepak- táló és a 19-es hagyományokat elvető vezetésével szemben egyre növekedett a munkástömegek elégedetlensége. Ez lehetővé tette, hogy a párton belül ellenzéki mozgalom induljon meg, sőt a hivatalos párt- politikával szembehelyezkedő Intéző Bizottságot is létrehozták. A Kommunisták Magyar- országi Pártjától irányított és Vági Istvántól vezetett mintegy 30 főnyi ellenzéki csoport az 1923-as országos pártgyűlésen már önálló programmal lépett fel. Az SZDP vezetői és az ellenzék közötti küzdelem az utóbbiak kizárásával és a Bethlen—Peyer paktum kényszerű nyilvánosságra hozatalával — ez óriási nemzetközi felháborodást okozott! — zárult. Mivel az SZDP-n belül így mindenfajta forradalmi munka lehetetlenné vált, a baloldali szocialisták, a kommunisták és a szimpatizánsok úgy döntöttek, hogy önálló és legális pártot alapítanak. A külföldi KMP-vezetők beleegyezésével tehát . 1925. április 14-én Vági István, Hajdú Henrik, Hámán Kató és mások vezetésével megalakult a Magyarországi Szocialista Munkáspárt, az ellenforradalmi kórszak első és egyetlen legális marxista—leninista pártja — a kommunisták hazai fedőszerve. Éppen a konspirációs követelmények miatt a vezetők többsége nem volt „bejegyzett” vagy ismert kommunista, s a program a közvetlen és a stratégiai célokban több kompromisszumot tartalmazott. Az új munkáspárt _ a nehéz körülmények ellenére — az év közepére már háromezer tagot számlálhatott, a Szocialista In- temacionálé pedig (a Komin- temhez való csatlakozás egyértelmű lett volna a betiltásper.) A tárgyaláson követett taktika, mely szerint a legalitás érdekében az MSZMP-ta- gok elhatárolták magukat a KMP-től, bevált, s az ítélet is lényeges különbségeket hangsúlyozott. A legális munkáspárt fennmaradt, sőt Huber István vezetésével újjászerveződött. S hogy ez mennyire sikeresnek bizonyult, ezt mutatja 1926-ban a 9648-as taglétszám. Ugyanakkor azonban a párton belül kijegecesedtek az egymással szembenálló vélemények, s frakcióharcok is megindultak. Egyes likvidátorok túlbecsülték a legalitás körülményeit; mások a KMP politikájának népszerűsítése helyett az MSZDP tagjainak elhódítá- sában látták a pártalakulás értelmét (ez természetesen kihívta a jobboldali szociáldemokrata vezetők határozott ellenállását is); megint mások álforradalmár szólamokat hangoztattak. Vágiéknak — a helyesebb, a legalitás érdekeit és a marxizmus—leninizmus elveit összehangoló irányvonal képviselőinek — 1926 végére sikerült visszaszerezniük a párt irányítását. Vezetésükkel az MSZMP agrárprogramot dolgozott ki, az elsőt, amelyet magyarországi munkáspárt meghirdetett. (Ez bizonyos fokig az elbukott Tanácsköztársaság tanulságainak figyelembevételét jelentette.) Megerősödve és önbizalmában megnőve készült a párt az 1926-os decemberi választásokra. A hatóságok azonban minden eszközzel akadályozták, leA Magyarországi Szocialista Munkáspárt megalakulásának évfordulója alkalmából Pest megyében is rendeznek ünnepséget. Április 29-én Nagykőrösön emléktáblát avatnak Vági Istvánnak, a forradalmi munkásmozgalom 1940-ben elhunyt harcosának tiszteletére, aki országos titkára volt az egykori MSZMP- nek. A nagykőrösi születésű Vági István emléktáblájánál Vass Henrik, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Párttörténeti Intézet igazgatója mond avató beszédet. Ez alkalommal ünnepélyesen hetetlenné tették a párt jelöltjeit, illetve indulásukat. A KMP decemberi plénuma a választások tanulságait elemezve szektás, egységfrontellenes következtetésre jutott. Ez a következtetés annál inkább is helytelennek bizonyult, mert 1926 végén, 1927 elején a működés feltételei is kedvezőtlenebbekké váltak: az ellenforradalmi rendszer konszolidálódott, bel- és külpolitikai sikereket ért el, kiszélesítette tömegbázisát, és elég erősnek érezte magát egy újabb kommunistaellenes perre. így került sor — újra a hírhedt paragrafus alapján — Szántó Zoltán és társai perére, amely voltaképpen az egész MSZMP-vezetést érintette. Bár a per folyamán most sem sikerült az MSZMP-t, mint a KMP fedőszervét elítélni, a két párt kapcsolatából sok mindenre fény derült. A per nyomán és a viszonyok változásának következtében is a kommunista befolyás csökkent az MSZMP-ben, ami azt is eredményezte, hogy a szervezetek rövid idő alatt szétforgácsolódtak — a párt megszűnt. Emlékén kívül azonban fennmaradt történelmi érdeme is: legálisan hirdette a KMP egyes céljait, demokratikus jelszavakkal küzdött a soron levő demokratikus feladatokért, elsőként adott agrárprogramot a munkáspártok közül, s harcolt a fasiszta diktatúra veszélyének elkerüléséért. P. Zs. kiállítás is nyűik a városban az MSZMP történetéről. A budapesti pártbizottság oktatási igazgatósága tudományos tanácskozást rendez a Magyarországi Szocialista Munkáspárt évfordulójára. Ezen Pest megyei vonatkozású előadás is elhangzik: Po- korni Róbert üllői iskolaigazgató, a monori járási pártvégrehajtóbizottság tagja számol be az egykori MSZMP tevékenységéről e területen, azoknak a munkásmozgalmi történeti kutatásoknak alapján, amelyeket a járásban az ő vezetésével folytatnak. Jubileumi tudományos tanácskozás a fővárosban Vági István-emléktábla Nagykőrösön Megemlékezés József Attila születésének 70. évfordulóján Hetven éve, 1905. április 11-én született József Attila, a proletariátus nagy költője. A szocialista realista költészet kiemelkedő egyéniségének születésnapja a magyar költészet ünnepévé, a költészet napjává magasztosodott. A tragikus halált halt alkotóról az idén is megemlékeznek a gyárak; KISZ-klubokban nevét viselő szocialista brigádok rendeznek József Attila-em- lékműsorokat, életének, költeményeinek felidézésével tisztelegnek. A XX. század lírájának világviszonylatban is egyik legkiemelkedő alkotója alakjára emlékeztek pénteken a Mező Imre úti temetőben. A munkásmozgalmi panteonban levő sírjánál az MSZMP Központi Bizottsága nevében dr. Kornidesz Mihály, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, valamint Agárdi Péter, a Központi Bizottság munkatársa; a Kulturális Minisztérium képviseletében dr. Mar- czali László miniszterhelyettes és Tóth Gyula, az irodalmi osztály vezetője, a Magyar írók Szövetsége részéről Garat Gábor Kossuth-díjas költő, főtitkárhelyettes és Molnár Géza író, a titkárság tagja helyezett el koszorút. A költészet napján emléktáblát avattak a Nógrád megyei Csesztvén annak emlékére, hogy 1944-ben Madách falujának elemi iskolájában oktatta a nebulókat a „Kamaszként már a tanító sorsát álmodó” Váci Mihály. A fiatalon elhunyt, mégis jelentős .életművet hátrahagyott költő-, ről Czine Mihály irodaló'rntöi’^ ténész emlékezett meg. Ünnepel a könyvkiadás is: a költészet napjára a Szép- irodalmi, a Magvető és az Európa ' Könyvkiadó számos reprezentatív kivitelű könyvet jelentetett meg. Az előző év legszebb költői terméséből nyújt keresztmetszetet a csaknem évtizedes hagyományt folytató Szép Versek című antológia. Az első kötetesek ezúttal nem hiányoznak az újdonságok alkotói sorából. ★ Pénteken este Kaposvárott, a Latinka Sándor megyei művelődési központ színháztermében rendezték meg a már hagyományos József Attila szavalóverseny döntőjét. Beszámoló és tapasztalatcsere Figyelemre méltó a Mechanikai Müvekben az üzemi demokrácia gyakorlata sál) meghívta a marseille-i kongresszusra. Azonban még a megalakulás évében a KMP- vezetők perével (az úgynevezett Rákosi-perrel) együtt az MSZMP vezetői ellen is pert indítottak a hírhedt 1921: 3. te. alapján. (Ez volt az ún. VágiA MAGYAR HAJÓ- ÉS OARUGYAR VÁCI EGYSÉGE (Vác, Derecskéi dűlő) felvételre keres gépipari technikusokat szerszámkészítő, normatechnológus munkakörbe, valamint közgazdasági vagy gimnáziumi érettségivel rendelkező nőket adminisztratív munkakörbe. Jelentkezni lehet a gyáregység személyzeti osztályán. A Szalkszervezetek Pest megyei Tanácsa legutóbbi elnökségi ülése elé terjesztett beszámolóban szerényen húzódik meg egy mondat: „Az elmúlt években minden esetben teljesítettük termelési tervünket, nyereségtervünket”. A jelentés az üzemi demokrácia továbbfejlesztésének tapasztalatairól szól a Mechanikai Művekben. Hogyan sikerült ez és milyen szerepe van ebben az üzemi demokrácia gyakorlatának. Erről, s főleg a kérdés második feléről élénk vita alakult ki az elnökség tegnapi ülésén, amelyen részt vett Ga- bányi Lajos, az MSZMP Pest megyei bizottságának gazdaságpolitikai osztályvezetője is. Dr. Sátor János vezérigazgató és Agárdi Zoltánná, a Mechanikai Művek szakszervezeti tanácsának titkára szóbeli kiegészítőjében is hangsúlyozta: döntő szerepe volt ebben az üzemi demokráciának, a szocialista vezetői stílusra, a beosztottak és a vezetők egységes tevékenységére való törekvésnek, amely ma már hagyományosnak mondható vállalatunknál. A legjobb befektetés Az üzemi demokrácia kibontakoztatása alapvető feltételének tartják a dolgozók megfelelő felkészítését arra, hogy kiigazodjanak és állást foglaljanak munkahelyük kérdéseiben. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a dolgozók — és minden vezető — szakmai, politikai és általános műveltségének folyamatos fejlesztése. A vezérigazgató két évtizedes tapasztalat birtokában állapíthatta meg: a legjobb befektetés a tanulásra, a taníttatásra fordított energia és pénz. Az év elején — miként arról lapunkban is beszámoltunk — a megye minden nagyobb üzemében tartottak összevont munkásgyűléseket. A Mechanikai Művekben ennek is hagyománya van; miként sikerült folyamatosan figyelemre méltó tartalommal megtölteni az üzemi demokrácia legfőbb fórumait, a munkahelyi termelési tanácskozásokat is. Szinte naponta érzékelhető haszna van ehhez csatlakozva a vezérigazgató mellett működő és a vállalat legrégibb dolgozóiból összetevődő úgynevezett tanácsadó testületnek, vagy más néven a törzsgárda- tanácsnak. A munkásjavaslatok sorsa Üjabb, tavaly óta működő fórum az ifjúsági tanács, amely rendszeresen kap erőfelmérő megbízatásokat, a többi között fejlesztési és beruházási tervjavaslatok elkészítésére is. Rendszeresek az üzemben a vitafórumok, amelyeken a vállalat párt-, szak- szervezeti és gazdasági vezetői válaszolnak a dolgozók előre írásban beadott kérdéseire, javaslataira. Ugyancsak sok munkát adott a vezetőknek az úgvnevezett munkáslevelezési felhívás. Nagyon is figyelemPORTUGÁLIA Hat párt aláírta az MFA politikai platformját ELHALASZTJÁK A VÁLASZTÁSOKAT? „Portugáliában még a széles tömegekhez nem jutott el a demokratikus szabadságjogokból felszabaduló alkotó erő, ezzel szemben akadnak olyan kisebbségek, amelyek a szabadság adta lehetőséggel visz- szaélve anarchista és opportunista megmozdulásokat szerveznek” — jelentette ki Costa Gomes tábornok, portugál köz- társasági elnök pénteken abból az alkalomból, hogy a 12 politikai párt közül hat aláírta a fegyveres erők mozgalma (MFA) által javasolt közös politikai platformot. % Az államfő a szélsőbaloldali csoportok zavargásaira utalva azt mondta, hogy Portugáliában bizonyos „politikai-társadalmi bizonytalanság” keletkezett, és gazdasági vonatkozásban is „nehézségek támadtak”. Az alkotmányozó nemzet- gyűlési választásokról szólva a tábornok annak a véleményének adott hangot, hogy „kiszámíthatatlan a választások hordereje és társadalmi hatása”. „Végül is el kell ismernünk, hogy az igazi pártoknak nem volt elég idejük ahhoz, hogy elhintsék ideológiájukat, sok választó továbbra is bizonytalan, vajon kire adja voksát” — jelentette ki. Costa Gomes végül a katonák nevében megígérte a portugál népnek, hogy „biztosítani szándékoznak a választási rendet”, és „az MFA programját érvényre juttatják”. Í Lisszaboni megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy vezető portugál államférfi szájából először hangzott el arra I vonatkozó kijelentés, hogy a demokratikus pártok — Gomes fogalmazása szerint az „igazj pártoknak” — nem volt elég idejük mozgósítani a tömegeket a portugál társadalom demokratikus átalakítására vonatkozó program meUett. Egyes vélemények szerint nincs kizárva, hogy — főképpen, ha a politikai és a gazdasági élet tovább éleződik — elhalasztják aa április 25-re tervezett alkotmányozó nemzet- gyűlési választásokat. Konzultációk Közel-Keletről A közel-keleti konfliktusban érintett felek, valamint a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a genfi 'értekezlet társelnökei között konzultációk zajlanak a közel-keleti rendezés követendő lépéseiről, de a genfi értekezlet újbóli összehívásának időpontját még nem tűzték ki — jelentette ki Waldheim ENSZ-főtitkár Genfben, hozzáfűzve, hogy az érintett felekkel ő maga is érintkezésben van. LEONYID BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken a Kremlben fogadta William Simont, az Egyesült Államok külügyminiszterét, a szovjet—amerikai kereskedelmi vegyes bizottság 5. ülésszakán részt vevő amerikai küldöttség vezetőjét. MOSZKVÁBAN PÉNTEKEN befejeződött a szocialista országokban tevékenykedő Vöröskereszt Társaságok vezetőinek konzultatív találkozója. WASHINGTON Ford és a kongresszus I 't'6iLd elnök drámai hangvételű, külpolitikai témájú beszédének lényege az volt, hogy Tií millió dolláros katonai pótsegéJy megszavazását kérte az amerikai kongresszustól a szenátus és a képviselőház együttes ülésén, noha még ő sem állította, hogy ezzel az összeggel bizonyosan meg tudjak menteni a saigoní rezsimet. Az AFP francia hírügynökségnek emberemlékezet óta van tudósítója Washingtonban, amikor tehát ez az újságíró azt jelenti, hogy „Washingtoni politikai megfigyelők nehezen tudnak felidézni olyan elnöki beszédet, amelyet a kongresszusban ilyen csekély lelkesedéssel fogadtak volna” akkor e megállapítást tapasztalatok hosz- szú sora hitelesíti. Az Associated Press amerikai hír- ügynökség ennél is tovább megy: megkockáztatja a jóslatot, hogy az amerikai tőrre méltó és részben már megvalósított, részben megvalósítandó javaslatok érkeztek a többi között a drága importanyagok helyettesítésére, az anyagfelhasználás csökkentésére, a hasznos hulladékanyag felhasználására, a DH-munka- rendszer továbbfejlesztésére, a minőségi munka anyagi ösztönzésére, a szociális követelmények és a munkahelyi légkör javítására. Mert, bár joggal állapította meg a beszámoló, hogy a vállalati közösség közérzete jó, a dolgozók beleszólása a vállalati ügyekbe felelősségteljes; s bár joggal állapította meg az SZMT elnöksége, hogy az üzemi demokrácia gyakorlata a Mechanikai Művekben figyelemre méltó, nagyon igaz, amit Ga- bányi Lajos így fogalmazott meg: az elért eredményekkel soha nem lehetünk elégedettek. Még gazdagabb tartalommal Pontos iránymutatást és lendületet ad a további munkához az MSZMP XI. kongresz- szusa és a kongresszus határozata és tükröződik a többre, a jobbra törekvés a Mechanikai Művek vezetőinek papírra vetett elképzeléseiben is. Folytatják, amit elkezdtek, a meglevő formákat szeretnék elsősorban még gazdagabb tartalommal megtölteni. D. G. vényhozás elutasítja a kért összeg megadását — az amerikai nép többségéhez hasonlóan. Elnökválasztási év előtt a honatyák odafigyelnek a közvéleményre, s a Louis Harris közvéleménykutató intézet március végi felmérése szerint a megkérdezettek 74 százaléka óhajtja, hogy az USA minden tekintetben „szálljon ki” Vietnamból, tehát segélyt se nyújtson többé. A közismerten liberális McGovern szenátor leszögezi« a lényeget: „A sürgőm rezsim nem az amerikai segély many- vagy nem eleyseges voi- ta miau kenut neaez helyzetbe, nanem azért, mert nem eivezi a nép támogatásút”, Marit haijield demokrata szenátor szerint Ford keres« „süket fülekre fog találni”. Az egykori héja, oe most az einöksegre paiyazó demoüra- tapárti Jackson szenátor kijelentette : partja soraiban sémát sem ismer, aki támogatná az elnöK által Saigon részére keit pótsegély folyósításának ügyet. Márpedig a kongresszusban ? demokrata part van többségben, s noha az elnöKi indítvány fölötti vita meg folyik, már most az a vélemény alakult ki, hogy ha a republikánus szenátorok, pártbeii elnökük iránti szolidaritásból, megszavazzák is a pótsegély javaslatát, a demokrata többség el fogja vetni azt. Politikai megfigyelők szerint egyébként az is lehetséges, hogy Ford kormányzata tulajdonképpen „erre játszik”. Ha Thieuék hoppon maradnak az újabb segély- lyel, a Fehér Ház ura „moshatja kezét”: ő akart pénzt adni, de hiába, a kongresz- szus leszavazta, nem tehet róla. 1 Hűvös hallgatással fogadták 1 az amerikai törvényhozók, nyu- j gáti hírügynökségek egybe- j hangzó jelentése szerint, a 3 Ford-beszéd Vietnamra vonat- j kozó részét. Ez a hallgatás 9 azonban, ügy tetszik, nem a 9 beleegyezés némasága, Iranern B az elvetés csendje volt.