Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-02 / 77. szám

VÁC I NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XIX. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM 1975. Április 2., szerda Honnan lesz hétmillió? * r Uj versenyfeladatok a Dunakeszi MA V Járműjavítóban március 31-ig megterem­tik a vasúti kocsik új, korszerű forgóvázának gyártási feltételeit. Hasonló, sok embernek mun­kát adó elképzelés, hogy ele­jétől a végéig újra felülvizs­gálják a vasúti kocsik javítá­sát aibból a szempontból, hogy korszerűbb technológia alkalmazásával, a munka jobb szervezésével, hogyan lehet olcsóbban javítani. Önmagáért beszél az a vál­lalás, hogy a Járműjavítóban az idén mindenki legalább 1 százalékkal magasabb telje­sítményt ér el. Az üzemben anyagilag is támogatják azt az elképzelést, hogy teremtsenek több mun­kalehetőséget a nők számára. A brigádok óránként 2 forin­tot kapnak egy-egy nődolgozó betanításáért. Az ásványi anyagok és energiák árának emelkedése minden üzem számára köte­lességgé tette a takarékossá­got. Sokan mondják erre, hogy eddig miért nem takaré­koskodtunk velük. A válasz egyszerű: eddig sem volt he­lyes a pazarlás, de az arány­lag olcsó árak mellett nem is okozott ekkora kárt. Néhány évvel ezelőtt például nem ho­zott volna milliós megtakarí­tást az, hogy az idén a javí­tóüzemben 4 százalékkal kevesebb földgázt, 3 százalékkal ke­vesebb villamos energiát, még több benzint, gáz­olajat, motorolajat takarí­tanak meg. Sok millióra rúg az a vál­lalás is, hogy a drága vas- és acélanyagok helyett sok he­lyen használnak alumíniumot, A Dunakeszi MÁV Jármű­javító üzemrészeiben öles be­tűkkel hirdetik a plakátok, hogy a kongresszusi munka- versenyben a kollektíva 7 millió forint értékű energiát és anyagot takarít meg. A szám föltétlenül figyelemre méltó, különösen azért, mert a Járműjavító munkásainak kongresszusi vállalásai közül ez csak az egyik. A járműjavítósok tavaly áp­rilisban az elsők között csat­lakoztak a kongresszusi mun­kaversenyhez. Vállalásaikat alaposan megtervezték és át­gondolták. Nem is csoda, hogy a verseny első fordulójában elérték a kitűzött célt. A januári termelési ta­nácskozásokon és mun­kásgyűléseken kiderült, hogy a munkások javas­latait felhasználva lehet még az eredményeken ja­vítani. A javaslatok felhasználásával a gyár vezetői a párt, a szak- szervezet és a KISZ aktívái közösen készítették el az idei kongresszusi versenytervet. A munka első lépcsőjeként az üzemrészekre és brigádok­ra bontották, hogy hol és mi­vel lehet takarékoskodni, kor­szerűbb technológia alkalma­zásával — többletmunka nél­kül is —, hol lehet jobb ter­melési eredményeket elérni. Majd mindenütt akadt ilyen lehetőség! Természetes, hogy ez a sok részvállalás önma­gában nem olyan mutatás, le­írni is nehéz, és amúgy is csak a szakemberek értenék, hogy miről van szó. Akad azért sok olyan is, amely minden a munkás akaratán múlik. Például: vállalták, hogy Négynapos külföldi túra - jutalomként A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat április 6-tól 10-ig rendezi az országjárás­vezetők IX. országos ankét­jét. Ezt követően — a legki­válóbb idegenvezetők részére — négynapos romániai túra következik, jutalomként. Vácról Galambos Ferenc nyugalmazott tanár, a helyi idegenforgalom lelkes barátja és sok sikeres városbemuta­tás irányítója vesz részt a ju­talomtúrón. A négynapos úton Erdély legszebb tájain utaz­nak majd végig dr. Vasvári Artúrnak, a TIT tudományos főmunkatársának az irányítá­sával. Felkészültek a kettős ünnepre Ha két piros betűs munka­szüneti napot mutat a naptár, érthetően, növekedik a kiske­reskedelmi egységek és az élelmiszeripari üzemek for­galma, tevékenysége. A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 7-es számú gyára telvesz férfiakat és nőket betanított — esztergályos — marós — palástköszörűs és — gépszerelő munkára. Megfelelő gyakorlati idő ledolgozása után szakmunkás-vizsgát tehetnek. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán: Vác, Csikós József utca 18. A hét végi ostromot Vácott jól állták azok, akiknek a la­kosság ellátásáról kellett gon­doskodniuk. Pedig még csúcs­forgalom is született: a Szé­chenyi utcai 52-es húsbolt pénteki 150 ezer forintos for­galma meghaladott minden eddigi bevételt. A kenyérgyár, a sütőipari üzemek gondoskodtak a folya­matos szállításról. Szombaton este érdeklődtünk a főtéri köz­pontban, ahol elmondták, hogy még tartalék is maradt. A Kossuth téri 1-es cukrász­üzem nagy mennyiségű heig­ht, tortakarikát készített az ünnepi ebédekhez. Pénteken este nyolc óráig dolgoztak, hogy másnap még szállíthas­sanak friss árut a Lottó cuk­rászdába. A Naszály áruház élelmi­szerosztályán is nagy volt a forgalom még a hét utolsó munkanapján is. Jó volt látni, hogy a hűtőben bőségesen volt tej, tejtermék s más élelmi­szercikkből sem volt hiány. E hét végén újabb vásárlói roham kezdődik. Bízunk ab­ban, hogv az illetékes egysé­gek hasonlóan jól vizsgáznak. és még az utasoknak is jó, hogy a villamosított vonalakra olyan világítást terveznek a kocsikba, amely köz­vetlenül a mozdonyról kap áramot. Nem kell a drága generáto­rokat beépíteni, nincs szük­ség akkumulátorokra, s az sem utolsó szempont, hogy ál­landóan egyenletes világítás lesz a kocsikban. A fejtörés még sok hasonló ilyen egy­szerűnek tűnő megoldásra de rített fényt. Olyanokra, amellyel olcsóbbak, kényelme­sebbek lesznek a vasúti ko­csik. Nem lenne teljes a Duna­keszi Járműjavító kongresz- szusi munkaversenyéről szó' ló beszámoló, ha nem említe nénk néhány olyan vállalást, amelyből az üzemnek nincs egy fillér haszna sem, mégis becsülendő felajánlásokról vajn szó. Ilyen például, hogy a karbantartó brigádok szocialista szerződés alap­ján ingyen javítják a MÁV-kórház baleseti se­bészetének berendezéseit, műszereit, hogy a brigádok szocialista szerződés alapján rendszere­sen szépítik munkahelyüket, parkosítják a gyárat, vagy a kommunista szombatok, ame­lyekkel a gyermekintézmé­nyek fejlesztését segítik a munkások. Cs. A. Jogi tanácsadások A szakmaközi bizottság szervezésében Vácott a párt­ós tömegszervezeti székház (Lenin út 45.) első emeletén csütörtökön délután 5 órától ingyenes jogi tanácsadást tar­tanak. A Váci járási - Ügyvédi Munkaközösség ügyeletese várja a tanácsot kérőket. ★ Dunakeszin a nagyközségi tanács épületében ma délután 3 órától ingyenes jogi tanács­adás lesz. Dr. Gergye Mária, a Váci járási Ügyvédi Munkakö­zösség dunakeszi kirendeltsé­gének tagja fogadja az érdek­lődőket. A népi ellenőrzés szolgálatában Kitüntették dr. Baksa Györgyöt A kitüntetés híre váratlanul érte. A meghívó a megyei NEB ünnepélyére szólt s meg­lepődött, amikor felolvasták, a nevét azok között, akik el­nyerték a „kiváló népi ellen­őr” kitüntetést... A váci járási hivatal egyik emeleti irodahelyiségében gra­tulálunk dr. Baksa György­nek, a pénzügyi osztály ve­zetőjének, aki a fentebb leírt szép elismerésben részesült. 1958 óta népi ellenőr. 1962- ben beválasztották a Váci járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottságba. Öt évvel később a .helyi NEB elnökhelyettese lett és azóta is viseli ezt a tisztséget. Népi ellenőrnek lenni nem mindig népszerűség. Mégis, ahogy visszapillant közel két évtizedes társadalmi munká­jára, nem talál ölyan emlí­tésre méltó esetet, amikor magára vonta volna bárkinek a haragját. Pedig a legaktívabb népi ellenőrök közé tartozik. Éven­te egy-két vizsgálatnak a ve­zetője s ezenkívül részt vesz számos ellenőrzésben. A lakosság szolgálata a köz érdeke. Mindig erre tér vissza a beszélgetésünkkor. Emléke­zetes vizsgálatokról kérdezem. Elsőként említi — a hetvenes évek elején — a Váci Ke­nyérgyárban tartott ellenőr­zést. Panasz volt a kenyér minőségére, baj volt a szállí­tással. Hetekig dolgoztak a té­mán. Észrevételek, javaslatok sokaságát terjesztették az ille­tékesek elé. Munkájuk nem volt hiábavaló, s hogy ma már jó a váci kenyérellátás, az nem kis mértékben az ő érde­mük is. A közeli múltban dr. Baksa György volt a vezetője annak a vizsgálatnak, amely a né­pességpolitikai határozat meg­valósítását vizsgálta váci és járási üzemekben, intézmé­nyekben. Vácot megtisztelte­tés érte, hogy bevonták ebbe az országos vizsgálatba. Jár­tak a Váci Kötöttárugyárban, a Dunakeszi Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyárban, vizs­gáltak kiskereskedelmi egy­ségeket, egészségügyi és mű­velődésügyi intézményeket. A közeli jövőben tárgyalják a témát megyei szinten, s a vá­ci népi ellenőröknek sok lesz a mondanivalójuk. A városi-járási NEB-elnök- től tudom, hogy dr. Baksa György évenként átlag egy hónapot dolgozik társadalmi munkában. Hogyan bírja ezt fontos hivatali beosztása mel­lett? Sokszor világos este is irodájának az ablaka, s sza­bad szombatokon sem marad otthon. Munkatársai, a többi váci népi ellenőrök együtt örültek a kitüntetés hírének. Ö sze­rényen azzal búcsúzik, hogy azt tette, amivel megbízták, ami megválasztása nyomán kötelességévé vált. Szeretne még sok évig dolgozni a kö­zösség, a város és a községek lakossága érdekében. Papp Rezső Tehetségkutató verseny Március 16-án a Dunakeszin rendezett birkózó tehetségku­tató versenyen 78 induló vett részt az úttörő A, B és serdülő kategóriában. Az iskolák kö­zötti versenyt a Dunakeszi Il-es számú általános iskola nyer­te. A súlycsoportok győztesei. ÚTTÖRŐ A. 29 kg: Győrfi Mihály (Dunakeszi 2. iskola), 35 kg: Málovics Nándor (Dk. 3. isk.), 38 kg: Beregszáki József (Váci Kisegítő isk.), 49 kg: Dió­szegi László (Dk. 2. isk.), 32 kg: Kosztyán József (Dk. 2. isk.), 41 kg: Bíró László (Dk. 2. isk.). tQTTÖRÖ B. 35 kg: Németh Ferenc (Dk. 2. isk.), 38 kg: Bó­ka Jenő (Dk. 1. isk.), 41 kg: Szi­lágyi László (Dk. 1. isk.), 45 kg: Győrfi Miklós (Dk. 2. isk.), 49 kg: Lengyel Tibor (Dk. 2. isk.), 53 kg: Venczel Ferenc (Dk. 1. isk.), 58 kg: Tóth László (Dk. 3. isk.), 68 kg: Szabó Jó­zsef (Dk. 1. isk.), nehéz: Ka­szás Nándor (Dk. 2. isk.). SERDÜLŐ. 42 kg: Bíró Béla (ITSK), 45 kg: Galbács Mihály (Dk. VSE), 49 kg: Kanalas Jó­zsef (Dk. 2. ált. isk.), 53 kg: Zámbó Gyula (ITSK), 57 kg: Sohodoczky (ITSK), 62 kg: Szász József (Dk. 2. ált. isk.), 67 kg: Bene András (Dk. VSE), 72 kg: Tóth Vilmos (ITSK), nehéz: Balogh László (Dk. VSE). A vártnál nehezebb győzelem Váci Híradás-AÜRAS SE 2:1 (1:8) A Dunakeszi elleni győztes csapatban változás történt, Drajkó helyett a 18 éves Hor- nyák került a váci kapuba. Enyhe váci fölény jellemezte az első félórát. A vendég Cin- kota okos taktikával széttör­delte a váci támadásokat, ha kellett, szabálytalan eszközök­Vác a képzőművészetben Váci festők a XIX. században Kiállítás a görögkeleti templomban A városalapítás évfordulója ünnepségsorozatához a Vak Bottyán Múzeum az elmúlt korok történetének, művésze­tének felidézésével járul hoz­zá. Az idei első időszaki ki­állításán a XIX. században itt működő festők alkotásait vo­nultatja fel. A Magyar Nemzeti Galéria segítségével lehetőség nyílt ar­ra, hogy a múzeum saját kép­anyagát kiegészítve, minden itt dolgozó festő munkásságát bemutathassa. Így átfogó ké­pet sikerül nyújtania a XIX. századi váci képzőművészeti életről. Olyan remekműveket láthatunk most a görögkeleti templomiban, mint Balassa Ferenc önarcképét 1821-ből, A látogatók megcsodálták Fényes Adolf 1903-ban készült képit, melynek érdekessége, hogy a jelenlegi kiállítótermet, a régi görögkeleti templomot is ábrázolja. (Rózsavölgyi Károly felvétele) vagy az 1859-ben festett Szü­ret Vác vidékén, Canzi Ágost népszerű festményét. Ezek a művek eddig a Nemzeti Galé­ria állandó kiállításán szere­peltek sok más képpel együtt most itt vendégeskednek, visz- szaitérték keletkezési helyük­re, hogy Vác művészetszerető közönsége gyönyörködhessen bennük. Sok kiváló festő szülötte van a városnak, mások később választották szűkebb hazájuk­nak. Sokan csak egy-egy han­gulatos utcácska, festői rész­let megörökítéséért keresték fel városunkat. A Váci Líceum és az 1802- ben alapított Siketnéma Inté­zet rajztanárai és diákjai kö­zött sok tehetséges festő volt: Balassa Ferenc, Gyurkovics Károly, akik a portréfestászet- ben jeleskedtek, vagy Szinte Gábor, aki finom ceruzaraj­zaival a város számtalan részletét örökítette meg. A fényképezés feltalálása előtt városunk elöljáróinak, kereskedőinek, iparosainak kedvelt arcképfestője volt Török Ede, aki hosszú évtize­deken keresztül, 1892-ben be­következett haláláig szinte „egyeduralkodó” volt a város­ban. Ö az első a váci születé­sű festők közül, akinek nem kellett elhagynia a várost, hogy megélhessen. Népszerű- Bégét jó festői tulajdonságai­nak, kitűnő karakterérzéké­nek, gyors munkatempójának köszönhette. Lotz Károly fiatal éveit töl­tötte itt, Mészöly Géza pedig élete utolsó éveiben tett ki­rándulásokat Vácra, hogy a Duna-part festői részleteiről készítsen vázlatokat. Fényes Adolf 1904-ben és 1905-ben felváltva dolgozott Vácott és Szentendrén, abban a korszakban színei kivilágo­sodnak, akkor festette művei­nek legjavát. Pörge Gergely, a Múzeumi Egyesület meghívására töltött munkás napokat Vácon, a mű­emlék utcák, a vásárok színes forgataga ihlette meg. Philipp Clarisse kel is. Ennek ellenére a 34. percben vezetést szerzett a Híradás. A nagy akarással ját­szó Baloghot szabálytalanul szerelték. Fedor végezte el a szabadrúgást, s a lepattanó lab­dát Pásztor mintegy 16 méter ről lőtte a hálóba: 1:0. Még jobban rohamozott a Híradás. Pálinkás szabadrúgá­sát ütötte szögletre a cinkotai kapus. A második félidő 59. percé­ben növelhette volna előnyét a Híradás, de Tóth kétszer is hi­bázott közelről. A 60. percben Jeney edző kettős cserét haj­tott végre. Pásztor helyett Ondrik, Pálinkás helyett Pau- scher kapott helyet a csapat­ban. A 66. percben Fedor né­hány csel után lövésre szánta el magát, s a labda a kapuit éléről a hálóba vágódott: 2:0. A 75. percben Molnár II vi­askodott a vendégek csatárá­val, s a kiállítás sorsára ju­tott. Befejezés előtt négy perc­cel a váci védelemben többen hibáztak, s a vendégek szépí­teni tudtak Frits révén: 2:1. A hátralevő időben az AU­RAS próbálkozott, de az ered­mény már nem változott. A vártnál jóval nehezebb g; zelmet aratott a Híradás. L a szinte végig igen kemény játszó ellenfél óriási küzdött a tisztes eredményi ami sikerült is neki. Hontvá játékvezető nem tudta kézbi tartani a heves, időnként rázó mérkőzést. A csapatból Kriska, Fidle Szúnyogh és Balogh játszó átlagon felül. László Attila Labdarúgóműsor A járási bajnokság 4. ford lóját április 5-én délután négykor játsszák a csapató Váci Híradás II—Gödi (v. Bernáth, Szűcs, 11 órali Sződliget—Fóti SE (v. Fodor), Szob—Dunakeszi (v. Nábelek, Matyik), Váci tyán—Püspökhatvan (v. mesvári, Pintér). Északi csoport: Letkés Letkés I (v. Hartai), Kisr —Márianosztra (v. Sein Kemence—Perőcsény (v. incz), Vámosmikola—Na börzsöny (v. Lózs, ben). Déli csoport: Fóti Va Püspökszilágy (v. Doro Gödi TK II—Ácsa (v. We Göd-Felső), Galgagyörk— (v. Papp, Mohácsi, 14 őr Rád—Szód (v. Kiss J„ Va örbottyán—Fóti SE II (v. czöl).

Next

/
Oldalképek
Tartalom