Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-11 / 84. szám

Olvasóink írják A gázművek ellenőre járt tavaly októberben Faragó Te- rézia nevű olvasónk laká­sán. Ellenőrizte a konyhá­ban a gáztűzhelyet, majd kö­zölte, hogy miután a gáz­palackokhoz szükséges nyo­máscsökkentőt több mint öt éve használják, szükséges an­nak kicserélése. Mint mond­ta, új nyomáscsökkentőhöz a TIGÄZ helyi kirendeltségén lehet hozzájutni. Faragó Te­rézia azóta többször is járt már az említett helyen, ám az ajtót mindig zárva találta, s még levelet sem tudott ott­hagyni, levélszekrény híján. Pedig, az ellenőr véleménye szerint, a konyhájában levő nyomáscsökkentő már nem felel meg a célnak. Kérdé­sünk: hol és mikor tudja olvasónk a szükséges új al­katrészt beszerezni? Mit látunk ma a moziban? Dal a szerelemről. Színes, zenés japán film. Kísérőműsor: (Láng. Előadás kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A LENCSÉSI ISKOLÁBAN Az elefántkirály. Amerikai dokumentumfilm. Elődás kezdete: fél 7-kor. T mmöm A PESTMEfrYEI HÍRLAP KÜLÖN KIADASA XIX. ÉVFOLYAM, 84. SZÁM 1975. ÁPRILIS 11., PÉNTEK Az intézmények sajátságai szerint... Javult az ellenérzés színvonala A városi tanács pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályá­nak vezetője a tavaly tavasz- szal tájékoztatta a tanács vég­rehajtó bizottságát az előző évben megtartott költségvetési revíziók során szerzett tapasz­talatokról. A beszámolót köve­tő határozat újabb feladatokat, szempontokat adott az ellen­őröknek, akik az elmúlt esz­tendőben már ezek figyelem- bevéte'ével végezték munká­jukat 10 önállóan gazdálkodó tanácsi intézménynél. Hozzáértő dolgozók Az előzőleg összeállított gondos terv jó keretet adott a fenti tevékenységhez, s lehe­tőséget nyújtott arra is, hogy egy-egy területet mélyebben, elemzőbben vizsgáljanak. Eh­hez szükség volt természetesen arra, hogy a vizsgálati prog­ram megszervezésekor vegyék figyelembe az egyes intézmé­nyek sajátosságait és az irányí­tásukat ellátó szakosztályok vezetőinek javaslatait. Arra tö­rekedtek, hogy a vizsgálatok a gazdálkodás mind szélesebb te­rületére terjedjenek ki, s hogy megalapozottabban értékeljék az intézmények gazdasági munkáját. E célok érdekében a fenti te­endőket ellátók speciális tan­folyamon bővítik ismereteiket, a vizsgálatokba pedig már megfelelő képesítéssel rendel­kező, hozzáértő dolgozókat vontak be. így érték el, hogy A felvásárlás előkészületei Lesz elegendő zöldség Az ÁFÉSZ igazgatósága, Halasi János elnök vezetésé­vel ülést tartott, melyen az idei zöldség-, gyümölcs-, vala­mint nyúl-, galamb- és csibe­felvásárlás előkészületeit, a lakosság naposbaromfival való ellátását és a szövetkezet egyéb feladatait beszélték meg. Az eddigi előkészületeket Vida János osztályvezető is­mertette. Mint mondta, a szö­vetkezet a MÉK-kel közös,en segíti a kistermelők fólia alatti zöldségtermesztését: az idén már 27 nagykőrösi és kocséri termelővel kötöttek fólia alatt termesztett zöldség értékesítésére szerződést. Több fóliasátor A kistermelők 1973-ban még csak 2 ezer 900 négyzetméter fólia alatt termesztettek zöld­ségféléket, az idén pedig ösz- szesen már 7 ezer 800 négyzet- méter fóliáit osztottak szét kö­zöttük. A megnövekedett ter­mőterület bizonyára nagyban segíti a lakosság primőr zöld­ségfélékkel való ellátását. Fóliás salátából 110 ezer fej­re, hegyes paprikából 213, töl- tenivaló paprikából 242 ezer­re, hónapos retekből 5 ezer csomóra kötött az ÁFÉSZ ter­melési szerződést. A fólia alatt termesztett salátából 60 ezer fejet már átvettek, s hamarosan érkezik hónapos­retek is. A szabadföldi salátából csaknem másfél millió fejre kötöttek szerződést a terme­lők, s így összesen 104 vagon zöldséget vehetnek majd át a szövetkezetben. Legtöbb salá­tából, zöldbabból, uborkából, paradicsomból és patisszonból érkezik. A gyümölcsfélékre ezután kötik az értéke­sítési szerződést. 230 mazsa mez Az ÁFÉSZ nyúltenyésztő szakcsoportja 13 ezer nyúl át­adását ígérte, az egyéni ter­melők 6 ezer jószág nevelését vállalták. Az értékesítő sző­Növekvő behozatal A magyar selyemipar, amely az idén 55—60 millió négyzet- méter korszerű szövetet ké­szít, összes alapanyagszük­ségletének 85 százalékát kül­földről hozza be, s ebből ed­dig csupán tíz százalék szár­mazott a szocialista orszá­gokból. Mivel a szocialista import nemcsak N egyenletes, jó minőséget, hanem jelentős devizamegtakarítást is biz­tosít, az eddiginél jóval több fonalat akarnak beszerezni a baráti országokból. Erre annál is inkább szükség van, mert a Magyar Selyemipari Vállalat az idén 25 száza­lékkal növeli termelését. A vállalat most készül fel a magyar—lengyel szálcsere­egyezmény alapján a követ­kező években beérkező több ezer tonna poliészter fonal feldolgozási technológiájára. Egyidejűleg tárgyalásokat kezdtek különféle fonalak behozataláról NDK-beli, cseh­szlovákiai és román partne­rekkel. Megérkeztek a min­tatételek; szakmai „vizs­gáztatásuk”, kipróbálásuk is megkezdődött már. Cseh­szlovákiából üveg- és rov- ningfonal-szállítmány érke­zik, s ezek behozata­lának növelésére, vá­lasztékuk bővítésére ötéves szállítási szerződés megköté­sét tervezik. Hosszabb szü­net után ismét megindult a hernyóselyem — az úgyneve­zett gregefonalak behozatala Kínából. Ezenkívül a tőkés orszá­gokból az idén több mint tízmillió dollárért vásárol­nak alapanyagokat, ezek ja­varészt Olaszországból, az NSZK-ból, Franciaországból, Hollandiából, Ausztriából, Bel­giumból és Japánból érkez­nek. is vetkezet zöldtakarmánnyal segíti a tenyésztőket. A galamb tenyésztők mint­egy 2 és fél ezer fiókgalamb átadását ígérték, a méhészeti szakcsoport pedig 230 mázsa máz termelésére kötött szer­ződést. A szövetkezet az idén is kapcsolatot keres a konzerv­gyárral, s azokat a zöldség- és gyümölcsféléket, melyeket a konzervgyár nem dolgoz fel, a MÉK és a Zöldért útján ér­tékesítik, segítve így is a me­gye, illetve Budapest zöldség- és gyümölcsellátását. Százezer naposcsibe A felvásárlási telepek szá­mát és nyitva tartási idejét a szükségletnek megfelelően kí­vánják megállapítani. Fontos cél, hogy az átvételek során ne legyen torlódás, fennaka­dás. A MABRO Vállalattal 100 ezer naposcsibe, ezer napos­kacsa és ezer naposliba szállí­tására kötöttek szerződést. A naposcsibék szétosztása már javában folyik a piac melletti telepen. Az ÁFÉSZ igazgatósági ülé­sét azzal az ígérettel zárták: figyelemmel kísérik a tagság és a lakosság igényeit, a fel­vásárlást, és az áruellátást azok figyelembevételével vég­zik. az ellenőrzések megállapításai valooan alaposak és pontosak, íme közülük az egyik legfon­tosabb: javult az intézmények gazdálkodása, a társadalmi tu­lajdon védeime, s körültekin- tőoben használják fel a ren­delkezésre álló összegeket. Gondot jelent viszont még, hogy nénány helyen nem is­merik fel időben az új ren­deleteket, jogszabályokat, uta­sításokat. Komplex ellenőrzés Megállapították, azt is, hogy egyetlen intézménynél sem lepték túl a megengedett bér­alapot, s az erre vonatkozó iränye.veket mindenütt mara­déktalanul betartották és meg­szüntették az előző évek hiá­nyosságait. Az előírásoknak megfelelően fizették ki a kis­iparosok és magánkereskedők számláit is. Kedvezőek a tapasztalatok a belső ellenőrzéssel kapcsolat­ban is: javult annak a szín­vonala és hatékonysága. A tá­rozást és a selejtezést is az előírásoknak megfelelően vé­gezték el. Komplex felügyeleti vizsgá­latot tartottak például a vá­rosgazdálkodási Vállalatnál, s úgy találták, hogy a tanácsi vállalatnál javult a bizonylati fegyelem és a társadalmi tu­lajdon védelme. A vizsgálatok befejezése után a szakosztályok és az in­tézmények vezetőivel az ellen­őrök közösen beszélték meg a felmerült hiányosságokat és dolgozták ki azok megoldásá­nak legcélszerűbb módjait is. A tavalyi ellenőrzések során összesen 9 esetben javasoltak fegyelmi felelősségrevonást, két személy ellen bűnvádi fel­jelentést tettek. Hasznos együttműködés Mint a pénzügyi-, terv- és munkaügyi osztály vezetőjé­nek a fenti témáról szóló be­számolójából kitűnik, a ko­rábbihoz képest javult az el­lenőrzés színvonala és haté­konysága, mert az kiterjedt az intézmények gazdálkodásának jelentős területére. A jövőben elsősorban a komplett vizsgálatokat szán­dékoznak az eddiginél jobban előkészíteni és megtartani, s hasznos együttműködést kiala­kítani más szakigazgatási szer­vekkel. K. A. Kőművesek, ácsok, asztalosok Jól dolgozik a szövetkezei r r t vl • f I • epifohngadjü Ujrafestették a tanácsházát A Szabadság Termelőszö­vetkezet több mint tíz esz- t-..dővel ezelőtt a saját épít­kezéseire és épületjavításai­nak ellátására építőbrigádot szervezett, melynek dolgozói nagy részben a mezőgazdasági és a kertészeti ágazatból ver­buválódtak. Az építőbrigád ezután évről évre gyarapodott, s egyik leg­jelentősebb munkája a gazda­ság nagy, feketei szarvasmar­ha-telepének megépítése volt. A termelőszövetkezet veze­tősége néhány évvel ezelőtt egy képzett szakembert, Er­dei Pált bízta meg az építő­részleg vezetésével. Ekkor már olyan munkákat is vál­laltak, amelyeket nem a szö­vetkezeten belül kellett el­végezni. A részleg létszáma évről évre növekedett, s ma már ötven kőműves, ács és aszta­los munkájára számíthatnak. Tavaly összesen 4 és fél millió forintot ért tevékenységük, melynek tiszta nyeresége 560 ezer forint volt. Az elmúlt évben például 10 családi házat emeltek, tata­rozták és újrafestették a ta­nácsházát. Bővítették az Arany János általános iskolát és a zeneiskolát, a Kazinczy utcai óvodát, a Széchenyi téri húsboltot, és kialakították a rövidesen megnyíló gyermek- ruházati boltot. Segédkeztek egy Ceglédi úti lakótelep épí­tésénél, s emellett Cegléden egy középületet is emeltek. Az idén a Városgazdálkodási Vállalattal közösen építik a tormási óvodát, s a Tejüzem­ben is vállaltak munkát. A tsz vezetősége igyekszik az építők munkáját segíteni, s újabb szállító- és betonke­verő gépet vásárol számukra. K. L. SPORT Az első go-kart verseny Nagykőrösön Szombathelyen országos meghívásos go-kart versenyt rendeztek. A fővárosi és más klubok 80 főnyi gárdája mel­lett bemutatkoztak a Magyar Autóklub nagykőrösi csoport­jának képviselői is, s örvende­tes, hogy igen jól 30X10 körös futam alapján, a két jobbik hélyezés szerint dőlt el a sor­rend, 3 kategóriában. A 6 nagykőrösi versenyzőből né­gyen értek el értékelhető ered­ményt (a kedvezőtlen, esős időben több részvevő kénysze­rült géphiba miatt a verseny feladására): Juniorok (20 induló): 4. Kecskeméti József (30-as rajt­számmal), igen értékes helye­zés a legerősebb kategóriában. Rajtengedélyesek (40): 4. Hal­mi József (51-es), 8. Csányi Imre, 13. Kenderes Ferenc. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére a Közlekedésbiztonsági Tanács és az Autóklub Nagykőrösön, a város központjában, április 13- án, vasárnap, go-kart versenyt rendez. Gyorsasági-technikai vetélkedőre kerül sor, a Kecs­keméti úti elágazástól a hús­boltig kijelölt pályán. Négy géposztályban (I—II—III. osz­tályúak) és ifjúsági kategóriá­ban (18 éven aluliak) 3—3 fu­tam lesz, s az egyéni verseny mellett csapatviadalra is sor kerül a város nagydíjáért. Nagykőrös tanácsa, vállalatai és intézményei szép tisztelet­díjakat ajánlottak fel a leg­jobbaknak, ezenkívül a száz főre becsülhető versenyzőgár­da emlékplakettet kap. 10 óra­Mes tér séges tó Vízügyi szakemberek készí­tették a kiviteli terveit an­nak a mesterséges tónak, amelyet Zalaegerszeg nyu­gati városrészén alakítanak ki. Völgyzáró gát megépítésé­vel egymillió köbméter vizet gyűjtenek össze a tározóban. A Zala folyó vízgyűjtőrend­szeréhez tartozó bővizű Szentmártoni patak lesz a tó fő táplálója, amelynek szere­pe lesz az ipari vízellátás­ban, továbbá a kertészetek öntözésében, s nem utolsósor­ban a vízisport alapjainak megteremtésében. A végleges kiviteli tervek alapján még ebben az évben megkezdődik a gátrendszer építése. Gyümölcsfák védelme Előadás kertbarátoknak A kertbarátok klubja áp­rilis 13-án, hétfőn este, 7 órai kezdettel találkozót ren­dez, melyen Szabó Dénes növényvédelmi főfelügyelő tart előadást, a gyümölcsfák időszerű növényvédelméről. Ezt követően idei tanul- mányútjukat beszélik meg a kertbarátok. Faültetés, tábortűz Úttörők, kisdobosok kiállítása Sok ötlet, érdekes téma Felszabadulásunk évfordu­lójának tiszteletére a városi úttörőéin öleség kiállítást ren­dezett a körösi általános isko­lák úttörőinek és kisdobosai- rak rajzaiból, festményeiből a pártbizottság nagytermében. A kiállítást szerdán délután Nagy Balázsné városi úttörő­elnök nyitotta meg. Részt vett az eseményen Hegedűs László, a városi pártbizottság titkára. Gulyás Sándor, a KISZ vá­rosi bizottságának titkára. Stumpf Ferenc megyei rajzok­tatási szakfelügyelő és ott vol­tak természetesen a rajzokat kiállító úttörők és kisdobosok is. Hegedűs László meleg hangú beszédében köszöntötte a megjelenteket. Megemlékezett az ország első békenapjáról, majd megköszönte a városi úttörőelnökségnek, az iskolák­nak, hogy segítették az úttö­rőket és kisdobosokat a ked­ves rajzok elkészítésében. A bíráló bizottság elismerés­sel értékelte a kiállított sok szép rajzot. A díjakat Nagy Balázsné városi úttörőelnök ad­ta át. Kiemelkedő teljesítmé­nyükért díjat nyert Gál Fe­renc, a Rákóczi iskola, Járó Ágnes, a Kossuth iskola, Pál Katalin, a Petőfi iskola, Virág Balázs, az Arany János iskola, Tóth Albert, a Gógányi iskola, Hegedűs István, a Hangácsi is­kola diákja. Kívülük még öten kaptak rendkívüli első, és né­gyen második díjat. A mutatós, kedves rajzokat a megjelentek nagy tetszéssel fogadták. Sok ötlet, érdekes megfigyelés és jól megválasz­tott színek teszik változatossá az alkotásokat. Rajzoltak a gyerekek például a faülteté­sekről, a tábortűzről és sok más érdekes gyermekélmény­ről. A kiállítás április 16-ig lesz nyitva, s naponta délelőtt 9— 12 óráig, délután 2—4 óráig te­kinthető meg. K. L. A kiállítás egy részlete. Bozsik Júzset felvétele kor lesz az ünnepélyes meg­nyitó (már 6 órától tartanak a pályelőkészítési munkálatok a lezárt városközpontban), s ma­ga az első nagykőrösi go-kart • verseny előreláthatólag 13 óráig tart. Az érdekesnek és látványosnak ígérkező, nem mindennapos sportesemény bi­zonyára sok érdeklődő nézőt vonz majd. Tizennyolc go-kart szakosztály van az országban. A Magyar Autóklub nagykőrö­si csoportja hét versenyzőt in­dít. TORNÄSZGYÖZELMEK Szolnokon, két színhelyen került sor a délkeleti területi A—B-kategóriás' fiú és leány tornászbajnokságra, kétnapos viadal keretében. A szó szoros értelmében küzdelem volt a javából a fiúk versenye. A rossz rende­zés miatt a szereket a verseny­zőknek kellett összekeresniük (!) és 3 órás késéssel kezdőd­hetett a vetélkedő. A gyűrű használhatatlan volt, s így ezen a szeren nem is mutat­hatták be gyakorlataikat a résztvevők. A-kategória, csa­patban: 1. Nk. Gimnázium (Kiss Endre, Kovács István, Zsoldos Péter, Harsányi Gá­bor, Király Sándor) 216,5 pont: a nehéz gyakorlatanyagú kate­góriában nem volt a körösiek­nek ellenfelük. A-kategória egyéni (8 induló): 1. Király S., 2. Harsányi, 3. Zsoldos P., 6. Kovács I., az első három ki­emelkedett, mind a 4 elindult körösi fiú továbbjutott. B-ka- tegória egyéni (7): 4. Kasza Gábor (Nk. Toldi), 5. Orbán István (Nk. Gimnázium). A lányok viadalára is hideg teremben, s kedvezőtlen idő­pontban került sor. B-kategó- ria egyéni összetettben 17 in­duló volt, Bodó Ildikó (Nk. Toldi) a hetedik helyen vég­zett. PÉNTEKI MŰSOR Sakk Hódmezővásárhely: az úttö­rő-olimpia országos döntője, 6. játéknap. Sportlövészet Szekszárd: a felszabadulási emlékverseny területi 2. for­dulója. S. Z. HELYESBÍTÉS Tegnapi számunkban, a D£- MASZ-nál folyó kongresszusi és felszabadulási munxaversenyrol szóló Írásunkba tévedés folytán liiba csúszott. A nagykőrösi üzem­igazgatóság viilamosenergia-érté- kesítésből származó árbevétele ugyanis 317 millió forint. A cikk­ben közölt adat a hálózatszerelési munka értékét jelenti. A fenti hi­báért olvasóink szives elnézését kérjük. Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik szeretett férjem. édesapánk. id. Sallai László temetésén megjelentek, sír­jára koszorút vagy virágot helyez­tek. ezúttal mély fájdalmunkéi} enyhíteni igyekeztek. A gyászold Sallai család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom