Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-08 / 57. szám
8 nem *éj£?jr "g kMimod 1975. MÁRCIUS 8., SZOMBAT , . ■'< • w «$•>>'• >v MJJ, 1975. március 8. — *■1*1» Szombat Zolitán ősmagyar név, bár nyelvünkben a töröli, oda viszont az arab nyelvből került. A török nyelvben „fejedelem, parancsoló” a jelentése. (A „szultán”, mint államfői megjelölés nem régi: csalt 1473-ban vette fel II. Mohamed az addigi „emir” helyett.) A nap kél 6.13, nyugszik 17.38 órakor. A hold kél 3.43, nyugszik 13.26 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Keleten is felszakadozó felhőzet, szórványosan kisebb eső. Gyenge, napközben élénkebb, változó irányú szél. Elsősorban hajnalban és reggel néhány helyen köd. Várható legmagasabb hőmérséklet 10—15 fok között. KÖSZÖNTÉS Drahos Lajost, a vasasszakszervezet központi vezetőségének tagját, a párt- és a munkásmozgalom régi harcosát, 80. születésnapja alkalmából Méhes Lajos, a vasasszakszervezet főtitkára köszöntötte. Az ünnepségen részt vett Nemeslaki Tivadar, a SZOT főtitkárhelyettese és Borbély Sándor, a Csepel Művek Tröszt MSZMP Bizottságának első titkára is. Egy percre... — Családi állapota? — Kibírhatatlan. — 57 millió. Az érdi Ben- tavölgye Termelőszövetkezet az. elmúlt négy esztendő alatt 57 millió forintot költött beruházásra. Árbevételük ma már eléri a 105 milliót. — A szarvasmarha-program keretében 12 százalékkal nőtt a tehénállomány és javult, minőségi összetétele is az-elmúlt négy esztendőben a naigykátai járás gazdaságaiban. — Több a tv, mint a rádió. A legfrissebb felmérések szerint 13 916 televízió és 13 773 rádió van a dabasi járás lakóinak birtokában. SÁRKÖZI GYÖRGY HARMINC EVVEL EZELŐTT, 1945. március 8-án halt meg — 46 éves korában — Sárközi György költő, író, műfordító, a népi írók mozgalmának egyik vezető egyénisége. Vasúti kistisztviselő fiaként Budapesten született, és iskoláit is részben itt, részben pedig Vácott végezte. Rövid ideig a Zeneakadémia növendéke volt, majd filozófiai tanulmányokat folytatott. Első írásaival 1917-ben jelentkezett a Nyugatban, amelynek ettől kezdve állandó munkatársa lett. 1919-től 1938-ig az Athenaeum Könyvkiadónál lektorként dolgozott. 1927-ben részt vett a Pandora című irodalmi folyóirat szerkesztésében. Első verseskötete 1926-ban jelent meg, Angyalok liarca címmel. Néhány évig szerkesztette a Válasz című folyóiratot, s ő indította el a falukutató írók Magyarország felfedezése című szociográfiai könyvsorozatát, melynek mostani nagy 6ikerű felújítása már ÍZ, kötetné'] tart. A népi írók mozgalmának egyik vezető egyénisége volt; jelentős szerepet vitt a Márciusi. Front szervezésében és vezetésében, antifasiszta jellegének kialakításában. Főbb művei: Mint oldott kéve című történelmi regénye és D’zsa című drámája; válogatott verseinek kötetét Illyés Gyula szerkesztésében és bevezetőjével 1954-ben jelentették meg. A kiváló antifasiszta író, akit 1944 tavaszán a fasiszták elhurcoltak, a balfi munkatáborban éhenhalt. HÉTVÉGI KALAUZ "'u • *.• Hangverseny és irodalmi színpadok vetélkedője ceiek a közeljövőben minden bizonnyal viszonozni fogják a látogatást. TILOS A TŰZRAKÁS A tavaszi csapadékmentes időjárás következtében ismét megnövekedett az erdők tűzveszélye, a tűz keletkezésének lehetősége. Ezért az erdőben — a kijelölt tűz- rakóhelyeken is —, valamint az erdő közelében mindennemű tűzgyújtás — ideértve a parlag- és gazégetést is — átmenetileg tilos! A MÉM kéri a lakosság megértését és támogatását a tűzmegelőző intézkedések végrehajtásé hoz. Műhoidmegfigyelés A Budapesti Műszaki Egyetem mikrohullámú híradástechnikai tanszékén a tudományos diákkör közös munkájával különleges rádióállomás létesült, amelynek segítségével a néhány éve felbocsátott, 1500 kilométer magasságban keringő amerikai Oscar 6. és Oscar 7. jelű műholdakkal naponta kapcsolatba lépnek. A műegyetem egyik tízemeletes épületének tetejére állították fel a rádió- állomás antennáját. KERESIK A VEVŐT Február 28-án, a délutáni órákban egy elejtett rókát vásároltak a fővárosi Budapest Szálló (fogaskerekű végállomás) környékén, a Fővárosi KÖJÁL kéri, hogy aki az állatot megvette, saját egészsége érdekében haladéktalanul jelentkezzen a területileg illetékes közegészségügyi- járványügyi szolgálatnál, mert az elejtett állat minden valószínűség szerint veszett volt — Hangversenyek a nagykátai járásban. Három jelentős hangversenyre kerül sor ebben a hónapban: Nagylíá- tán a szovjet déli hadsereg- csoport művészegyüttese, valamint a Postás szimfonikus zenekar, Tápiógyörgyén pedig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia zenekara lép pódiumra. — Több mint kétszáz szakmunkás dolgozik ma már az érdi Bentvölgye Termelőszövetkezetben, ez az össz- létszám negyven százaléka. Ez annak köszönhető, hogy ebben a gazdaságban sokat tesznek a dolgozók tanulásának segítése érdekében. A lottó heti nyerőszámai: 10,26,44,54,73 ÖTÖS TALÄLAT A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 10. játékhét értékelése közben öttalálatos szelvényt találtak. A telitalálatot előfizetéses lottón érték el, száma: 53 289 542. A szelvények értékelése még tart. PINGVINEK — KÉTLÉPÉSNYIRE AZ EGYENLÍTŐTŐL A singapore-i állatkertben pingvinsarkot rendeztek be, ahol kondicionált levegő segítségével állandó ax antarktiszi mikroklíma. Az álltaikért dolgozói abban reménykednek, hogy a pingvinházban hamarosan megjelennek az utódok, ami pedig komoly esemény lesz, hiszen ritkaság az utód a rabságban tartott pingvineknél, különösen két lépésnyire az egyenlítőtől. Ma este 7 órai kezdettel Vácott, a zeneiskolában a Musica Humana kamarazene- kar hangversenyére kerül sor. A programban közreműködik az NDK-ból érkezett vendég- művész, Joerg Hoffmann, valamint Frank Katalin. A Musica Humana kamarazenekar az est folyamán Sugár Rezső: Divertimentóját, valamint Vivaldi: G-moll hegedűversenyét adja elő. A hangverseny- mester: Erdélyi Sándor. Ugyancsak ma, Vácott, a Madách Imre Művelődési Központban délután 5 órakor kezdődik az irodalmi színpadok és versmondók vetélkedője. A váci városi KISZ-bizottság »elhívást tett közzé ifjú előadóművészek versenyére. Nemcsak irodalmi színpadok, hanem fiatal versmondók, pol-beat énekesek is színpadra lépnek ma délután. Az érdekesnek ígérkező programban a váci középiskolai kollégium és a Madách Imre Művelődési Központ Veritas irodalmi színpadát, valamint Schmidt Ferencet, Kelemen Gézát és Pintér Tibort láthatjuk. Meghívottként, versenyen kívül a veresegyházi Forrás irodalmi színpadának tagjai is pódiumon lesznek. Kiállítás Szentendrén, a József Attila Művelődési Központban holnap délután 4 órakor nyílik meg a felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére meghirdetett amatőr képző- művészeti pályázat alkotóinak városi bemutatója. A kiállítást Várhelyi Vanda, a Fe- renczi Múzeum művészettörténésze nyitja meg. Harminc alkotó festményeit, kisplasztikáit két hétig naponta 10 és 17 óra között tekinthetik meg az érdeklődők. Kemencén, a művelődési házban holnap délután 2 órától látható Hegyaljai Lásziónénak, a népművészet mesterének kézimunka-kiállítása. S a kemenceiek estére sem maradnak program nélkül: ugyancsak holnap délután 6 órakor a szomszédos Csehszlovákia két határ menti községéből — Ipolyságról és Tesmagról — érkezik ide népi táncegyüttes. A kemenCegléden, a Kossuth Művelődési Központban ma este 6 órakor kezdődik Tolnay Klárinak, a Madách Színház kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művészének előadóestje. A program során közreműködik Csákányi László, Varga D. József, Hajdú Júlia és Szegedi Molnár Géza. A művelődési központ táncklubja holnap délután 4 órától rendezi meg első találkozóját. Csaknem 150 kisdiák vesz részt az első foglalkozáson. A táncklub első foglalkozásának előzménye is van. Az elmúlt héten befejeződött az általános iskolások tánctanfolyama. A művelődési központ vezetői azt szeretnék — a pedagógusokkal egyetértésben —, ha a diákok a jövőben is tartalmas programot, hasznos elfoglaltságot találnának itt. Az ösz- szejöveteiek során illemtani előadásokat hallhatnak, s a tananyaggal kapcsolatos 16 mm-es mozgófilmcket vetítenek a gyerekeknek. így a többi között — a földrajzhoz kapcsolódóan — megismerkedhetnek a távoli ázsiai ország, Ceylon életével. Pávakörök találkozója Túrán, a Bartók Béla Művelődési Házban holnap reggel 9 órakor kezdődik a Galga menti népművészeti találkozó második szakági bemutatója. A találkozón 20 gödöllői járásbeli község ének- és zenekara, ezek szólistái, valamint pévakörei vesznek részt. Tápiószeesőn; a Damjanich művelődési házban e hét végén rendezik meg hazánk fel- szabadulásának 30. évfordulója tiszteletére, valamint a szecsői népi együttes megalakulásának 25 éves jubileuma alkalmából meghirdetett „Felszállott a páva" járási népdalvetélkedő döntőjét. Ma délután 4 órakor — a nemzetközi nőnap ünnepségéhez kapcsolódva — Kiss Tibor, a Hazafias Népfront járási elnöke mond ünnepi beszédet, s a program során fellépnek Szentmártonkáta, Tápióság és Tápiószecső általános iskolásai. A holnapi döntő délután fél 5-kor kezdődik a tápió- szentmúrtoniak, a farmosiák, az újszilvásiák, a kókaiak, i a házigazda tápiószecsőie részvételével. A döntő utá díszelőadás lesz, amelyen fel Előadóest lép az előző napi ifjúsági vei ’ seny első helyezettje is. — A mi életünk címmel rajzpályázatot hirdetett a szentendrei városi tanács művelődési osztálya általános és középiskolás diákok részére. A beérkezett képeket az április 2-án nyíló kiállításon .mutatják be a nagyközönségnek. AZ MTI HELYREIGAZÍTÁSA . A magyar—szovjet kormányközi bizottság ülésszakáról szóló tegnapi tudósításunkban az 1971— 75. közötti árucsere-forgalom növekményének mértékét rubel helyett tévesen forintban jelöltük meg. A helyes szöveg: az 1971—75. közötti tervidőszakban országaink árucsere-forgalma körülbelül egy- miliiárd rubellel haladja meg a hosszú távú kereskedelmi egyezményben előirányzott szintet. Szentendreiek, figyelem! Erteilt j ük a lakosságot, hogy a szentendrei HÉV-végállomás mellett levő római katolikus temetőből a Dózsa György úttal párhuzamosan Ismételten 10 méteres sáv szanálásra kerül, folyó év második feléig. Felkérjük az érdekelt hozzátartozókat, hogy elhaltjaiknak a helyi, új köztemetőben való áthelyezésével kapcsolatos megbeszélés céljából helyi fiókunkat (Szentendre, Dózsa György u. 2.) vagy a Központi Temetkezési Felvevő irodánkat (Budapest VIII., Szerdahelyi u. 16.) felkeresni szíveskedjenek. Jelentkezési határidő: 1975. augusztus 31. A határidő elteltével mindazon elhaltak közös sírba kerülnek, akiknek hozzátartozói a bejelentést elmulasztották. Tv, 20.00: Szombat este A március 8-i, szombat esti összeállítás a nőnap jegyében indul. Brachfeld Siegfried sajátos humorú köszöntőjével. A következő műsor az operettpódium. Szereplői az 1974-es nemzetközi énekversenyek díjnyertes — olykor több díjat is nyert — fiatal művészei. , S amit hallunk — Planquette-nek és Offenbachnak, az operett klasszikusainak mesterművei: A corneville-i harangok és a Itip van Winkle, illetve az Orfeusz az alvilágban, a 66-os szám, a Fortunio dala, a Varázshegedű, a Kakadu és az Eljegyzés lámpafénynél közismert dalai. Kaunitz Ervin ehhez a műsorhoz olyan fémpódiumot tervezett, s fölé olyan csillárokat rakott, amelyek, ha egy énekes ihletett dala életet lehel beléjük, mindig mássá lesznek. Magas szirti ok lesz a pódium Miller Lajos lába alatt. Virágoskert, ha ötvös Csilla szalad át rajta, Csengcry Ad- rienne-nel szinte együtt énekeinek a csillárok, A corneville-i harangok fény-hang játékaként, G. B. Shaw: Falusi udvarlás című ritkán játszott egyfelvo- násosa a nagy drámaíró örök problémájára, a férfi—nő viszonyra írt egyik változat. A rádió és televízió műsora világsajtó? 16.00: Fedettpályás atlétika EB. Közvetítés Katowicéből. 17.15: Reklámműsor. 17.25: Hírek. 17.30: A mexikói egyetem énekkara énekel — I. rész. 17.50: A Tatás hatalma. IX. rész: A kép, mini tárgy. 18.10: József Attila szavalómezmúzeum. 18.38: Hallgatóink fi- ner: Parsifal. Háromíelvonásos gyeimébe! 19.00: Esti Krónika, opera. Közben: 19.52: A világiro- 19.25: öt perc sport. 19.30: Az MR dalom remekei. 21.44: G. Szabó verseny. A 3. területi döntő közve- automata közönségszolgálata. 22.00: László versei. 23.00: Hírek. Időjá- títése a tv L stúdiójából. 19.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Köz- rásjelentés. 23.15: »Műsorzárás. • Mentsük meg a tengereket. Kis- vetítés a Magyarország—Dánia jég- # . film. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tvkorong VB-mérkőzésről, Szófiából. TELEVÍZIÓ híradó. 20.00: Szombat este . . . 22.30: A beat kedvelőinek. 23.15: 9.00: Kék fény. Riportműsor. 20.01: Kérem a következőt! MaIphigenia Taurisban. Részletek 10.00: A Thibault család. Magyarul gyár rajzfilmsorozat. XI. rész: Az Gluck operájából. 24.00: Hírek. Idő- beszélő francia tévéfilmsorozat, asszony ingatag. 20.15: Nőnapra. A járásjelentés. 0.10: Melódiakoktél. Hl. rész. 11.35: örökzöld dallamok, nőket köszönti Brachfeld Sieg- 2.00: Műsorzárás. Intervíziós átvétel az NDK televí- fried. Vendégünk: Király András_____ _._TA zió műsorából. 14.13: Egy sas sze- né, a budapesti pártbizottság titFMon radio retetéért. Angol film. 14.40: A nyelv kára. 20.45: Operettpódium, ösz4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli világa. A Műhely című társadalom- szeállítás Planqpette és Offenbach zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjá- tudományi figyelő melléklete. 15.20: müveiből. 21.30: G. B. Shaw: Fa- rásjelentés. 8.05: Gyöngy Pál ope- Reklámműsor. 15.25: Ismerje meg lusi udvarlás. 22.00: Portréirűsor rett- és filmzenéjéből. 8.45: Vála- Samu Gézát. Portréfilm. 15.45: Na- Markó Iván balett-táncosról. 2Í.50: szolunk hallgatóinknak. 9.00: Hí- pilapok, hetilapok... Miről ír a Tv-híradó, 3. rek. 9.03: Az ifjúsági Rádió műsora. 9.55: Sárközi György versei. 10.00—12.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Cigánydalok, csárdások. 12.20: Népszerű szimfonikus zene. 12.50: Balogh László műsora. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Szigeti József (hegedű) Schubert-fel- vételeiből. 13.40: Orvosi tanácsok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 14.52: Éneklő Ifjúság. 15.00: Szerkesztőségi beszélgetés a mezőgazdasági termékek forgalmazásáról. Ma 15.25-kor a tv-ben: KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Nemzetiségeink zenéjéből. 8.58: Puccini: Bohémélet. Nógyfelv onásos opera. Közben: 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.06: Rádiószínház. 11.41: Hanglemez — MK. 11.46: Keringők. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 13.30: Dezséry László írása. 13.40: Komjáthy György kívánságműsora. 14.25: Üj Zenei Újság. 15.00: Hírek. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: örökzöld dallamok. 15.55: Reklám. 16.00: 168 óra. Ipper Pál műsora. Közben: 17.00: Hírek. Idő járásjelentés. 17.30: Sportkrónika. 17.50: Magyar költők versei a nemzetközi nőnap alkalmából. 18.10: Népdalok. 18.25: lev Ismerje meg Samu Gézát! Végh Miklós szerkesztő mondja: — Erről a két éve elkezdett és most befejezett filmről elsősorban azt kell elmondanom, hogy mindnyájunk szí'v15.30: n. félidő. Közvetítés a biós- ügye volt, akik készítettük, s bevallott szándékunk az, hogy féf^SifeiabZda^^rV?7fe: ezzf ® Pof tréflimmel is segítsünk Samu Gézának ennek az rői. 16.30: Hírek, időjárásjeientcs. eredeti tehetségű, am joszerint meg alig ismert fiatal mu- 16.35—17.30: A hét műsorából. 17.30: vésznek. Fúvószene. 17.41: Sznhay Havas _ Mi Samu Géza műfaja? Ervin irasa. 17.57: Hallgatóink fi- ... , , , .,. gyeimébe! 18.00: Hírek, időjárásit»- — Műfajilag nem tudnám megnevezni a kategóriát, mi- íentés. 18.10: József Attila szavaló- vei ez a huszonhároméves ember egészen egyéni kompozi- verseny. i9.oo: Tánczene. 19.36: jó ciókat készít, s ez ugyan a szobrászathoz áll legközelebb, de zenekari beV4dűUt^° Közben • mégsem egészen az. Kompozícióit népi használati tárgyakból 20.20: Hírek, időjárásjelentés. 20.30: — vájt teknőből, tilolóból, sütőlapátból, régi mesterségek öt perc «port. 20.35: Uj könyvek, szerszámaiból és szerszámaival — készíti. A teknőnek fejet 22.08: Nóták, Hírek!”Möjá- szarvat adott, s aki megnézi, ugyanazt a címet adná aműrás jelentés. 23J5: ' siágerrandevTt. nek, mint alkotója: Sámán. Samu Géza Tolna, Baranya és 24.00: Hírek, időjárásjelentés, ff.io: Somogy megye határán él, Kocsola községtől 8 kilométerre, Műsorzárás. egy vízimalomban. Tehát nem kocsolai illetőségű, mégis eh3. műsor hez a faluhoz tartozónak érzi magát. Kocsola lassan-lassan 12.00: Déli Krónika. 12.20: Műsor- elárvul, lakói sorban elköltöznek a környező városokba, ám í*SfeM^Sf:!gS5SiCto«S£S: Sai?u Géza ^elmondta, hogy ö örökre falusi akar maradni, i3.li: Tánczene Varsóból. 13.33: csaik “t tálalhatja meg azokat az eszközöket, amikből mu- Magya: zeneszerzők. 13.55: A. Del- vei Születnek, ler énekegyüttes Morley-felvételei- n/ri, , bői. 14.12: Bruckner: vili. szimfó- — mond sajatmegarol? — A filmnek nincs szövege, a képekhez csak Illés Lajos ler.tés. 16.40: ötórai tra. 18.M: hí- íolklorisztikus elemekből komponált zenéje társul, előtte meg rek. időjárás jelentés. 18.10: wag- Juhász Ferenc mondja el prózai költeményét. Műsoros teadél utál Ma megyeszerte megemlé keznek a lányokról, az asz szonyokról. A nőnap alkal mából kedves szóval köszön tik valamennyi ükét. A veres egyházi Váci Mihály Műve lődési Központban holnaj délután 4 órakor műsoros tea délután keretében vendégü látják a nagyközség asszo nyait, lányait. A. művelődés központ fiataljai színes műsort állítottak össze ebből a: alkalomból. Az érkezőket hóvirágcsokorral fogadják. Egy község — egy túra Folytatódik a budai járásban a felszabadulásunk 30 évfordulója tiszteletére rendezett Egy község — egy túra akció. Eddig tíz helységet mutattak be az érdeklődőknek. Holnap Piliscsabán, a községi tanács előtt 9 órakor várják résztvevőket. A túravezető: Szőke István. S egy másik, barangolással kapcsolatos hír, amely már mindenképpen a tavasz közeledtét jelzi: a Pest megyei Természetbarát Szövetség a társadalmi erdei szolgálat tagjai részvételével holnap délelőtt 10 órakor megbeszélést tart Vácott, a Rádi út 4. szám alatt. Horgászoknak Legutóbb írtunk a csuka tilalmi idejével kapcsolatos tassi vitákról. Ezzel kapcsolatban jogos észrevétel érkezett: egyáltalán milyen tilalmak vannak vagy lesznek március hó folyamán érvényben a megye vizein? Először is érvényes minden olyan tilalmi rendelet, amely az ország egészére vonatkozik. Tehát: március elseje óta sehol sem szabad csukára horgászni, és március 20-ával mindenütt megkezdődik a fogassüllő és a kősüllő kíméleti ideje is. Ha netán véletlenül valahol kecsege vagy sebespisztráng, illetve szivárványos pisztráng akadna horogra — amelyek különben csak kivételes esetben fordulnak elő a megyében és a megyével határos vizekben — azt is vissza kell engedni. A kecsegére ugyanis március elsejétől június 30-ig, a pisztrángfélékre pedig október 15-től április 30- ig van tilalom, tehát mindkettő tilalmi ideje tart. Az olyan vizeken, amelyeket hivatalos szóhasználattal „zárt, horgászkezelésben levő vizeknek” nyilvánítanak, eltérő, szigorúbb tilalmi rendeletek érvényesek. Ilyennek tekintendő a megyében a ráckevei—soroksári Duna-ág és csatlakozó vizei (a Duna—Tisza csatorna, a döm- södi övcsatorna és a kiskunsági öntöző főcsatorna), valamint minden olyan kisebb, zárt, lefolyással nem rendelkező, intenzíven halasított tó, holtág, amelyet az ott gazdálkodó horgászegyesület zárt horgászkezelésben levő vízterületnek nyilvánít. Ezeken a vizeken a csuka tilalma már február elsején megkezdődött, és nem ér véget március 31-én, mint a többi vizeken, hanem csak április 15-én. összeállította: Falus Gábor PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács Lapja« Főszerkesztő: DR. LÖKÖS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes s SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951 Budapest VIII., Somogyi JSéla u. 6. II. era. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VHL, Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1951 Budapest. A szerkesztőség és a kiadóhivatal j központi telefonja: 343—100 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (IvHl). Budapest, V., József nádor tér 1. Távbeszélő: 180—850. Postacím : Posta Központi Hírlap Iroda, 1900 Budapest. Előfizetési díj havonta 20 forint. INDEX: 25 064