Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-08 / 57. szám
%MM(w 1975. MÁRCIUS 8., SZOMBAT • • Orökrangadó a Népstadionban A labdarúgó NB I mai fordulójának kiemelkedő eseménye a Népstadionban sorra kerülő Ferencváros—MTK-VM SK „örök- rangadó’’ mérkőzés. A két csapat — függetlenül pillanatnyi helyezésüktől — mindig sok érdekességet és izgalmat tartogatott szurkolóik számára. Műsor. 14.30: Ferencváros—MTK- VM SK, Salgótarján—Bp. Honvéd, Békéscsaba—Rába ETO, ZTO—Pécs, Tatabánya—Csepel, Diósgyőr—Vasas, 16.30: C. Dózsa—Videoton. Jól szerepelnek korcsolyázóink Colorado Springsben az idei műkorcsolyázó és jégtánc VB-n magyar idő szerint pénteken reggelre befejeződött a férfiak szabadkorcsolyázása. A világbajnoki címet ezúttal a szovjet Szergej Volkov szerezte meg, az ezüstérem honfitársáé, Kovaljevé lett, míg a bronzérmet az angol Curry kapta. Jól szerepelt a magyar Vajda László is, aki a 9. helyen végzett. Megkezdődött a jégtáncverseny is. A Regőczy Krisztina, Sallay András kettős az első két kötelező tánc bemutatása után a 6. helyen áll. A szovjet Linnicsuk, Karponoszov duó az első. Pillanatnyilag másodikok az amerikaiak, 3. ugyancsak szovjet kettős. A női mezőny is bemutatta a rövid programot. A szabadkorcsolyázás előtt a világ- és Európa-bajnok NDK-beli Christine Errath csak a 4. helyet tudta biztosítani magának. Vezet a holland De Leeuw és ezzel esélyessé lépett elő. Területi spartakiád Megyei rajt és diákmezei Helyosztó Óbudán A Kiskunlacházi Vegyesipari Szövetkezet felvételre keres Képesítés nélküli férfi-női szervizmunkásokat. Betanulási lehetőség biztosítva. Jelentkezés az autószervizben. Kiskunlacházi benzinkútnál. Az tffl-s csaljatok múlt heti rajtja után a hét végén a megyebajnokságban, s néhány járásban is megkezdődik. a tavaszi idény. Így tehát a lao- darúgóknál már szinte teljes a nagyüzem. Az NB Il-es Kossuth KFSE múlt heti debreceni vereségéért hazai pályán igyekszik kárpótolni magát. Az NB III-asok közül a Dunakeszi Vasutas és az ÉG- SZÖV MEDOSZ otthon játszik. A megyebajnokságban az első három helyezett közül csupán Nagykőrös élvezi a pályaelőnyt. A listavezető Perbál Szigethalmon, a Gödöllői Vasas pedig a sereghajtó otthonában vendégszerepei. Óbudán a Kerék utcai kézilabda-teremtornán vasárnap befejeződik a küzdelem. A csoportok azonos helyezettjei a végső helyezésekért játszanak. A nőknél már eldőlt a végső sorrend, a Váci Forte 8., míg a férfiaknál a GEAC 9. lett. Újpalotán a hét végén újabb forduló következik. A múlt heti megyei mezei Egy hely még kiadó SZABADTÉRI ELŐZETES A Pest megyei kézilabda- csapatok jelenleg még a különböző teremtornákon vesznek részt, de a szövetségben már nagyban készülődnek a tavaszi nyitányra. A megyebajnokság április 6-án kezdődik. Március 11-én készítik el a sorsolást, s ugyanekkor — 17 órakor — ligaülést is tartanak a szövetségben a csapatok képviselői részére. Kende György, a szövetség elnöke elmondta, hogy a férfiak 14-es mezőnyében egy hely még kiadó. Erre az eredeti kiírás szerint a tavalyi bajnokság utolsó két helyezettje, a Kossuth KFSE és az Esze Tamás SE, valamint a területi két második helyezettje Verőce és Gyál, pályázik. Az Esze Tamás SE azonban visszalépett az osztályozótói, s így hárman dönthetik el, ki lesz a 14. résztvevő. A megyei bajnokságra eddig 11 csapat nevezett, a régiek mellé újoncként Galgahévíz és a Gödöllői Gépgyár jutott fel, a 12. csapatot az erősorrend alapján hívja meg a szövetség. A nőknél a tavalyi 10 együttes helyett, 12 alkotja a mezőnyt. Az alsóbb osztályúak küzdelmeit ez évtől kezdve új formában bonyolítják le. ^ Három összevont járási bajnokság lesz. Az Északi csoportban a váci és a gödöllői járás csapatai szereDelnek. Érdekesség, hogy az első félévben Vác, ősszel pedig Gödöllő lesz a bajnokság gazdája. A Középcsoportban a budai, szentendrei és a ráckevei járás együttesei játszanak. Délen pedig a ceglédi, dabasi, nagykátai és monori járás együttesei. Utóbbi két csoport gazdája a budai, illetve a ceglédi szövetség. Egy- egy csoportban 8—8 csapat szerepel, a budaiaknál viszont csak heten jelentkeztek, itt úgy oldják meg, hogy a csapatok megfelelő mérkőzésszámmal „rendelkezzenek”: három villámtorna eredményeit is beszámítják. A járásokban április 13án kezdődik a tavaszi idény. Megalakultak a rendező járások szövetségei, elkészítették versenykiírásukat. Mivel még nincs elég játékvezetőjük de remélhetőleg az idei tanfolyamok révén megoldódik ez a gond — az 1975. évi bajnokságban még a megyei szövetség küldi a bírókat. Egyébként valamennyi Pest megyei játékvezető részére április 1-én egésznapos továbbképzést rendeznek. R. U futóbajnokság után a diákok, az általános és középiskolások versenye következik Gödöllőn. Valamennyi iskola versenykiírást kapott, s így a rendezők remélik, hogy túlszárnyalják a tavalyi másfél ezres létszámot. A téli spartakiádon befejeződtek a járási küzdelmek, s a járások legjobbjai területi viadalon próbálkoznak a megyei döntőbe jutással. Szentendrén a házigazdákon kívül a budai, a ráckevei és a váci, Monoron a helyiek mellett a ceglédi, dabasi, gödöllői és nagykátai asztaliteniszezőik, valamint sakkozók vetélkednek. A Pest megyei Birkózó Szövetség vasárnap újabb versenyt rendez, ezenkívül szombat-vasárnap lesz a fővárosban a 17—18 évesek országos ellenőrző versenye: a kötött- fogásúak az FTC csarnokában, a szabadfogásúak a Jég- színházban lépnek szőnyegre, ma délután 14, s vasárnap 9 órától. SZOMBAT ÁSZT AUTO VISZ. NB I férfi. Kaposvár—Ceglédi Vasutas (18.30). KÉZILABDA. Az Üjpest Kupáért, az újpalotai kék iskola termében. 15.14: Solymár—IM Vasas Ik- lad (férfi A), 16.38: Váci Forte- Fóti Gyermekváros, 17.10: Váci Forte—MTK VM (mindkettő női ifi), 17.42: Budaörs—Telefongyár (női), 19.38: Budakalász—Csömör, 20.42: Budakalász—Ü. Dózsa (mindkettő férfi Ifi). Menyasszonyi ét alkalmi ruha kölcsönzés ÁLTALÁNOS Ruházati Szövetkezet VII.Thököly ú. Zl. sz, üzletében VASAILNAP ASZTAUTENTSZ. NB I nőj. Abonyi TSZ SK—Pécsi BTC (9.30). NB ÖLI férfi. B6E—Perbál. Atlétika. Pest megye diák mezei futóversenye (Gödöllő, Er- zsébet-park, 10). BERíKÖZAS. Országos junior kötöttfogású verseny (Cegléd, Sport- csarnok, 10). KÉZILABDA. Helyosztó mérkőzések a Kerék utcában, nz Óbuda Kupáért. 12.45: Budakalász—MAFC (a 7—8. helyért), 15.50: Dunakeszi VSE—Volán (a 3—4. helyért). Az újpalotai teremtorna mérkőzései. 9.24: Kandó Technikum—Pé- cel (férfi B-csoport), 14.18: Budaörs—K. Sörgyár (női), 15: Duna Cipő—Budakalász (női), 15.42: Váci Kötött—Gyömrő (férfi B), 17.06 Tököl—Csepel Autó (férfi A), 17.48 MTK VM—Csömör (férfi A). LABDARÚGÁS. NB H. Kossuth KFSE—Szekszárdi Dózsa (Szentendre, 14.30, Tapolczai). NB m. Északnyugati csoport: Pápai Textiles—Váci Híradás (14.30, Rúzsa), Dunakeszi Vasutas— Körmend (14.30, Endes). Délkeleti csoport: Szegedi VSE—Ceglédi VSE (14.30, Mile) j ÉGSZÖV MEDOSZ— Gyulai SE (Kiskunlacháza, 14.30, Nagy M.). Megyei bajnokság. A mérkőzések az. elöl állók otthonában, 14.30- kor kezdődnek. Isaszeg—Bem SE (dr. Horváth), Maglód—LM Vasas Lkiad (Aranyosi), Nagykőrösi Kinizsi—Szigetújfalu (Soós), Budaörs —Monor (Bokor), Pilis—Törökbálint (Vasas), Szigethalom—Perbál (Gál), Aszódi Építők—Albertirsa (Halász), Pilisvörösvár—Gödöllői Vasas (Hűvé). SPARTAKIÄD. a téli verseny területi döntői (Szentendre, Monor, 8.30). TOLLASLABDA. Megyei ifjúsági bajnokság (Veresegyház, 9.30). Megyei csapatbajnokság: Gödöllői EAC—Vác (9). A katonákéi sportcsarnok, ahol a hét végén, március 8—9-én a fedettpályás atlétikai Európa-baj nokságra kerül sor. Pest-Budai Vendéglátó Vállalat felvételre keres: balatoni üzemegységeibe szakácsokat tetanított szakácsokat, cukrászokat. Jelentke- és helye: Pest-Budai Vendéglátó Vállalat Budapest I. ker.f Fortuna u. 4. Centrál Vendéglátó Vállalat felvesz délelőtti (kívánság esetén délutáni) műszakban napi 4, 6 vagy 8 órás munkaidővel, Budapest különböző kerületeiben levő éttermekbe: szakképzett vagy betanított szakácsot, cukrászt, konyhalányokat és férfi segédmunkásokat. (Védőruha-ellátás.) Felveszünk még érettségizett vagy 8 általános iskolai végzettséggel könyvelőket, el- számoltatókat és általános adminisztrátorokat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Budapest VIII., Nagyfuvaros u. 23. sz. Azonnali belépésre keresünk gyakorlattal rendelkező műszaki rajzolót és gépipari technikust műszaki osztályunkra, fejlesztési és üzemviteli munkákkal kapcsolatos ügyintézői munkakörbe. Fizetés az érvény- beri levő rendelkezések szerint. PV. Szentend rei Papírgyára, 2001 Szentendre, Dózsa Gy 22. Személyzeti osztály. Jégzoknikötésre 4-es géppel, harisnyakötésre 10-es géppel bedolgozót főállásra vagy másodállásra felveszünk. A betanuláshoz segítséget biztosítunk Jelentkezés: „Budapest5* Kötőipari Szövetkezet. VII., Dohány u. 27. Járási labdarúgó-sorsolás RÁCKEVE I. forduló, március 9. Tököl— . VHL forduló, május 4. Tököl— ÉGSZÖV H., Csepel Autó—Duna- Ráckeve, Szigetcsép—Dunavarsány varsány IL kér., Kiskunlacháza II. kér.—Ráckeve, Szigetszentmárton— Dunavarsány I. kér., Taksony— Dömsöd, Halásztelek—Szigetszent- miklósi TK. n. forduló, március 16. Dömsöd —Halásztelek, Dunavarsány I. kér. —Taksony, Ráckeve—Szigetszentmárton, Szigetcsép—Kiskunlacháza, ÉGSZÖV n.—Csepel Autó, SZTK—Tököl. m. forduló, március 23. Kiskunlacháza—Dunavarsány H. kér., Szigetszentmárton—Szigetcsép, Taksony—Ráckeve, Halásztelek— Dunavarsány I. kér., SZTK—Dömsöd, Csepel Autó—Tököl. IV. forduló, március 30. Tököl— Dömsöd, Dunavarsány I. kér.— SZTK, Ráckeve—Halásztelek, Szigetcsép—Taksony, Dunavarsány n. kér.—Szigetszentmárton, ÉGSZÖV n.—Kiskunlacháza. V. forduló, április 6. Szigetszentmárton—ÉGSZÖV II., Taksony— Dunavarsány EL kér., Halásztelek —Szigetcsép, SZTK—Ráckeve, Dömsöd—Dunavarsány I. kér., Kiskunlacháza—Csepel Autó. VL forduló, április 13. Tököl— Dunavarsány I. kér., Ráckeve— Dömsöd. Szigetcsép—SZTK, Dunavarsány n. kér.—Halásztelek, ÉGSZÖV n.—Taksony, Csepel Autó— Szigetszentmárton. VII. forduló, április 27. Halásztelek—ÉGSZÖV II., SZTK—Dunavarsány LE. kér., Dömsöd—Sziget-, csép, Dunavarsány I. kér.—Ráckeve, Takso.ny—Csepel Autó, Kiskunlacháza—TököL I. kér., Dunavarsány II. kér.— Dömsöd, ÉGSZÖV n.—SZTK, Csepel Autó—Halásztelek, Kiskunlacháza—Szigetszentmárton. IX. forduló, május 11. Dömsöd— ÉGSZÖV II., Dunavarsány I. kér.— Dunavarsány II. kér., Ráckeve— Szigetcsép, Taksony—Kiskunlacháza, SZTK—Csepel Autó, Szigetszentmárton—Tököl. X. forduló, május 18. Tököl—Szigetcsép, Dunavarsány n. kér.— Ráckeve, ÉGSZÖV n.—Dtmavar- sány I. kér., Csepel Autó-*-Döm- söd, Kiskunlacháza—Halásztelek, Szigetszentmárton—Taksony. XI. forduló, május 2S. Ráckeve— ÉGSZÖV n., Szigetcsép—Dunavarsány n. kér., Halásztelek—Szigetszentmárton, SZTK—Kiskunlacháza, Dunavarsány I. kér.—Csepel Autó, Taksony—Tököl. XII. forduló, június 1. Dunavarsány II. kér.—Tököl, ÉGSZÖV IL— Szigetcsép, Csepel Autó—Ráckeve, Kiskunlacháza—Dömsöd, Szigetszentmárton—SZTK, Taksony—Halásztelek. XIIL forduló, június 8. ÉGSZÖV II.—Dunavarsány n. kér., SZTK— Taksony, Dömsöd—Szigetszentmárton, Dunavarsány I. leér.—Kiskunlacháza, Szigetcsép—Csepel Autó, Halásztelek—Tököl. Délegyháza visszalépése miatt fordulónként egy csapat szabadnapos. Április 20-án bajnoki szünnap lesz, ekkor tartják a Ráckevei járás—D; basi járás válogatott mérkőzést. Viliért Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz kistarcsai forgalmi főosztályára szakképzett munkaügyi előadót. Jelentkezés: , Viliért Vállalat, munkaügyi osztály, tel.: 420-998/175 mell Bp. VII., Vörösmarty u. 16. Gépkocsivezetőket, targoncavezetőket, segédmunkásokat. (Targoncavezetésre a dolgozókat betanítjuk.) Jeleni kf zés: szombat kivételével Kistarcsai Forgalmi Főosztály. Telefon: 830—949 Ullmann Nándor főosztályvezető. elvételre keres munkaerőket: állóeszköznyilvántartó, termelési könyvelő, folyószámlakönyvelő, gépkönyvelő, utókalkulátor, bérelszámoló, normatechnológus, szerszámszerkesztő, valamint gyors- és gépíró munkakörök betöltésére az ÜJPESTI GÉPELEMGYAR Bp. IV., Dugonics u. 11* Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. Telefon: 292—496. , Fiatal női munkaerőket felveszünk műtermi vállaló munkakörbe. Budapesti Fényszöv. Bp. VI. Bajcsy-Zsilinszky Ú* 47. Telefon: 110—893. Ojonnan felépült, kibővített üzemünkbe felveszünk fiatal marós és esztergályos szakmunkásokat. Jó körülmények, továbbtanulási lehetőség, üzemi étkezés. Kereseti lehetőség a teljesítménytől függően. Jelentkezni lehet a GALGAVÖLGYE MG. TSZ. galgagyörki üzemében. Galgagyörk, Mácsad Azonnali >elépéssel elveszünk női betanított munkásokat gyógyszerüveggyártáshoz és csomagoásához egy, két, három műszakos munkakörbe, jó lehetőséggel. Jelentkezés: BUDAPESTI AMPULLAGYÁR, Budapest XIII., Váci üt 99. Munkaügyi osztály. Azonnali belépéssel felveszünk kazánfűtőt gáztüzelésű kazánokhoz és takarítónőket. Jelentkezés: BUDAPESTI AMPULLAGYÁR, Budapest XIII., Váci út 99. Munkaügyi osztály. Bérelszámolót, SZTKügy intézőt keres szövetkezet. Telefon: 293—735. IV., Tavasz u. 43. A Magyar Pamutipar 1325 Bp. IV., Erkel u. 30. FELVESZ kőműves szakmunkásokat. Lányok, figyelem Szövőipari tanulónál jelentkezhet mindéi. 14. életévét betöltött, 3 általános iskolai végzettséggel rendelkező kislány. Juttatások: kezdő tanulóbér 350,— Ft, amely a tanulmányi eredménytől függően emelkedhet. Társadalmi ösztöndíj havi 250,— Ft + utazási költség 5a,— Ft. AZ első hat hónapban az ipari tanulók összesen 650,— Ft-ot kapnak Tankönyvet, munkaruhát és iskolaköpenyt adunk. Díjmentes elhelyezés és ingyenes ellátás a most épülő új kollégiumban. Kezdő szövők keresete 1800— 2500,— Ft, a gyakorlott szövők keresete 2800— 3200,— Ft. A jeles és kitűnő eredménnyel végző szakmunkások havonta 5% szakmunkáspótlékot kapnak* Jelentkezni lehet: szombat kivételével bármely munkanapon, 8—3-ig, személyesen vagy levélben. Jelentkezés után részletes tájékoztatást küldünk. PATEX Angyalföldi Szövőgyár, személyzeti osztály. 1135 Budapest XIII. Fáy u. 81—83. Felvételre keres a Vízügyi Építő Vállalat Vertikális Főépítésvezetősége budaörsi székhelyén Budaörsre gép- és gyorsírónőket, műszaki rajzolókat, műanyagos gyakorlattal rendelkező .vegyésztechnikust, hivatásos gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkező rátermett anyagbeszerzőt. Vidéki munkahel yeinkre mélyépítési gyakorlattal rendelkező műszaki dolgozókat építésvezetői munkakörbe, valamint építőipari technikusokat, művezetőket, továbbá segédmunkásbrigádokat. Kereseti lehetőség: a szakmai gyakorlati idő és képesítésnek megfelelően a kollektív szerződés szerint, fizikai dolgozóknál az elvégzett teljesítmény alapján. Jelentkezés: Budaörs, Kállai Éva u. 32. Munkaügyi csoport. A Magyar ’amutipar Bp. 1325 XV, Erkel u. 30. felvesz gépelni tudó lányokat, továbbá érettségizett lányokat adminisztrátort munkakörbe. Warszawa 223-as személygépkocsi eladó. Gödöllő. Munkácsy u. 30. Telefonon: 244 Tahi központjában háromszobás családi hás eladó, két szoba konyha, éléskamra be- költözhetőséggel, garázslehetőséggel. Érdeklődni lehet: Budakalász, József Attila u. 21. ______ Fó t belterületén 15J n.-öl beépíthető telek eladó. Érdeklődni le- het: Fót, Kemény u. 5 Eladó Gödöllőn 3 szobás ház nagy kerttel, ugyanott telek* műút mellett. Tel : 224—810 Bp. Bethlen Gábor u. 4. Kassó De- zsőné. Diósdi nagyméretű, 2 szobás, loggiás szép kilátású öröklakás eladó, OTP-átvállalással 226—109. Gödöllőn HÉV-meg- állónál ősparkra néző kétszobás, loggiás, távfűtéses, melegvizes zöldövezeti tanácsi lakásomat elcserélném budapesti hasonlóra vagy kertes házra Mátyásföldön, Sashalmon Gödöllőn. „Tavasszal* jeligére a Gödöllő és Vidéke szerkesztőségében ________________ . El adó 3 szoba, konyha, fürdőszoba, verandás ház, mellékhelyiségekkel, kerttel, Monor, Deák F. u. 35. _______ El adó két bikaborjú, egyévesek, kb. 3—4 mázsa súlyúak. Űri. Kossuth L. u. 58. Bakos János. Az Örkényi Aranyfürt Vendéglőben minden szombaton, vasárnap este fővárosi énekes vendégművészek lépnek fel. A vezetőség a fiatalok részére táncdalénekesekről, az idősebb vendégek részére magyarnóta- énekesekről gondoskodik. Kiváló fővárosi zenekar. A konyha kitűnő ételekkel, a söntés nagy italválasztékkal szolgál. Mindenki kedvére! Műszaki diplomás fiatalember eltartási szerződést kötne egyedülálló személlyel vagy házaspárral külön bejáratú szobáért, megegyezés szerint. „Szentendre vagy Budapest 231 816” leiigére a Felszabadulás téri hirdetőbe Motorkerékpárvezetői tanfolyam in-* dúl az 5. sz. Gép járt művezetőképző Munkaközösségnél. Motort a mk. biztosít! Jelent-* kezni lehet: IX., Tom* pa u. 10.