Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-07 / 56. szám
1975. MÁRCIUS 7., PÉNTEK 5 xMtap Megmaradt milliók nyomában (3) Nehéz ügyesen forgatni a pénzt ni például a zárszámadást” — ezek Gogolák Balázsnak, a dabasi járási hivatal pénzügyi osztályvezetőjének a szavai. Ö mondta el azt is, hogy az iskolákban a kettős könyvelést tanítják, amelyet az iparvállalatoknál alkalmaznak. A tanácsoknál, más módszer szerint dolgoznak, s ezt sehol sem tanítják. Miért? — Ügy tudom, már más megyékben is bevezették, s ősztől a Váci Közgazdasági Szakközépiskolában is indítanak olyan pénzügyi tagozatot, amely tanácsi, középfokú pénzügyi szakembereket bocsát majd ki. Természetesen elsősorban a Pest megyei tanácsokat szeretnénk ellátni utánpótlással. Segít a megyei tanács — Milyen lehetőséget adnak a jogszabályok arra, hogy a tanácsok egyik zsebükből kölcsönözzenek a másiknak? Vegyük az inárcsi példát: nincs elég pénzük óvodára. Honnan vehetnének kölcsön? Két községi, egy nagyközségi tanács pénzügyi gondjaiba igyekeztünk bepillantani. Az eddig kirajzolódott képhez azonban hozzátartozik, hogy szót kapjon a megyei tanács vb pénzügyi osztályvezetője, Vágvölgyi József, aki ismeri a problémákat. — Hetedik éve már, hogy a tanácsok az új gazdálkodási rendszer szerint működnek — kezdte beszélgetésünket Vágvölgyi József. — Ismeretes, hogy nagyobb önállóságot kaptak, s ez a pénzkezelésre is vonatkozik. A helyi tanácsoknak és a megyeinek is évről évre gondja az indokolatlan pénzmaradvány. Létrejöttének okát elsősorban a megalapozatlan tervezésben látom. Amikor az előttünk álló év pénzgazdálkodási terveit jóváhagyjuk, különbséget 'teszünk eí nem költött pénz és lekötött, de még ki nem fizetett összegek között. Ez utóbbit úgy tekintjük, mintha már elköltötték volna, hiszen arról nem tehetnek, hogy egy-egy építkezés határideje eltolódik, vagy egy számla késve érkezik be. Ugyanakkor gyakran a tanácsok az okai az építkezések elhúzódásának. Mert igaz ugyan, hogy az építőipari vállalatok nem tolongnak a munkáért, sokszor a tanácsoknak kell házalni, hogy kivitelezőt találjanak, de az is igaz, hogy gyakran csak későn kezdik el a tárgyalásokat, ' amikor az építőipari vállalatok, szövetkezetek már elkötelezték magukat máshová. Ősztől indul a szakemberképzés Szóvá teszem, hogy találkoztunk olyan problémával is, amelynek a hozzá nem értés, a gyakorlatlanság a gyökere. „A tanácsi munka nem mindig hálás, a kulcsterületeken is gyakori a személyi változás. A pénzügyi teendők betanítása hosszú időbe telik. Legalább két év kell, míg valakire rá merjük bíz— A jogszabályok arra adnak lehetőséget, hogy elsősorban a költségvetésből megmaradt pénzt főleg a gyermekintézmények építésére átcsoportosíthatják. Arra azonban nincs mód, hogy egyik építkezés pénzét a másikra elvegyék, mert -akkor, ha az elkészül — ott vannak, ahonnan elindultak: nem tudják miből visszafizetni. Többnyire ugyanez a helyzet, ha két. tanács segíti ki egymást. Ritkán fordul elő ugyanis, hogy különösen a kisebb tanácsok nem tervezett, rendkívüli bevételhez jutnak, amelyből a kölcsönt visszafizethetik. Igaz, az átmeneti feszültséget indokolt esetben hitellel fel lehet oldani, de ezt igen sok kötöttség korlátozza. — A megyei tanácsnak azonban módja van alkalmankénti sgítséget nyújtani. Olyan tervezett építkezések esetében, amelyekkel egyetért — például a sokat emlegetrnmil; tett gyermekintézményeknél — előfordulhat, hogy amíg nincs mg a teljes építési költsége a községnek, o megyei tanács vállal garanciát, s e garancialevél birtokában megkezdhetik az építkezést. — Véleménye szerint mit lehat tenni a pénzmaradványok elkerüléséért? — Nemcsak a kisebb tanácsoknál, hanem megyei szinten is nehéz maradvány nélkül forgatni a pénzt. Már eddig is láthattunk példát arra, hogy néha egyszerűen elkerülhetetlen a pénz megmaradása. Említhetek azonban más eseteket is. Gyakori például, hogy a tanácsok közös beruházásba kezdenék a helyi vállalatokkal, szövetkezetekkel. A társak leteszik a tanács asztalára azt a pénzt, amivel hozzájárulnak az építkezéshez. De ez még kevés, meg kell várni, míg későbbi bevételekből — esetleg csak a következő évben — együtt lesz az összeg. Mit csináljanak? Tárolják, gyűjtik a pénzt, amely év végén maradványként jelentkezik. Természetesen, nagyobb előrelátással némileg javítható a helyzet, annál is inkább, mivel sokszor éppen a felelőtlenség okoz bonyodalmakat. Felelősségre vonás? — Ha ilyesmit tapasztalnak, milyen ellenintézkedéseket tesznek? — Az az igazság, hogy e tekintetben szigorú felelősségre vonás ritkán történik. A tanácsoknak anyagi érdekeltségük fűződik ahhoz, hogy megfelelően intézzék pénzügyeiket. Az ellenőrzéskor, ha azt látjuk, hogy a meghatározott célra kért pénzt nem költik el és egyértelműen bebizonyosodik, hogy megaláz pozatlan volt az igény, akkor visszavesszük tőlük. Ha a fe lülvizsgálás után az is kiderül, hogy nem is olyan sürgős az a kerítés vagy útjavítás, vagy bármi, amire kértek, akkor felelősségre vonjuk a tanácsi vezetőket Ez azonban ritkán fordul elő. Általában amennyire lehet, igyekszünk mi is rugalmasak lenni, hiszen nem gátolni akarjuk a helyi tanácsokat munkájukban, hanem a lakosság megelégedésére támogatni őket. Máié Judit (Vége) Plasztiklencsék — szemüvegbe A Magyar Optikai Művek az idén tovább bővíti a plasztik szemüveglencsék gyártását. Az OFOTÉRT-szaküzle- tekben nemrég kezdték meg árusítani a műanyag lencséket, amelyek az első tapasztalatok szerint beváltak és keresettek. A MOM amerikai . licenc alapján gyártja ezeket a lencséket, egyelőre plusz, mínusz 6 dioptria számig. A MOM- ban úgy számítják, hogy az első gyártási tapasztalatok után még _az idén megkezdhetik a 6—20 dioptriás lenticular szemüveglencséit, előállításét is. ,jW . : X' ' Sima úton A Pest megyei tTt- és Mélyépítő Vállalat átépíti a Nagykáta és Tápióbicske közötti szakaszt. A munkások Nagykáta határában most a felvonulási épületet és a be* tonkeverő helyét alapozzák. Nagy Iván felvétele Huszonkét és fél Ráckeve fejlesztésére Környezetvédelem és községszépítés A tavalyi pénzügyi gazdálkodás zárszámadását, valamint az idei . költségvetés- és fejlesztési terveit tárgyalta meg Ráckeve nagyközség közös tanácsa. A tavalyi, eredetileg 19 milliós és 26 millióra módosított kiadási tervből 18 milliót használtak fel. Így mintegy hat és fél millió az év végi pénzmaradvány, aminek nagy része azonban az idei évre áthúzódó beruházások fedezetéül szolgál. Szigetbecsén nem fejeződött be az új iskola építése és Ráckevén is az idén folytatják a lakások építését. Ahogy tavaly, az idén is újabb tizennyolc készül el. A meleg vizű strand építése is áthúzódott ez évre. Idén a fejlesztési alap^ előirányzata 5 millió forint állami hozzájárulással, 4 millió hosszú lejáratú bankhitellel, házak és telkek értékesítéséből pedig 1 millió 700 ezer forinttal .számol. A lakosság pénzbeli hozzájárulásával, a társadalmi munkával, egyéb forrásokkal és a tavalyi maradvánnyal együtt összesen 24 millió a bevételi terv. Lakásépítésre hét-* a csatornaépítés támogatására négymilliót fordítanak. Hogy még ez év első felében megnyílhasson a meleg vizű strand és elkészüljön a nyitotton kívül a fedett medencéje is, arra mintegy hárommilliót szánnak. Járda, és út is épül, továbbá buszmegálló. Bővítik a víz- és villanyhálózatot, vesznek egy útkarbantartó gépet és természetesen támogatják a vöröskeresztet, az ifjúságot, a múzeumot, a könyvtárat is. Mindent összevéve, a fejlesztési alap kiadásait 1 millió 110 ezer forint tartalék mellett, a társadalmi munka és a helyi anyag felhasználásával 22 millió 450 ezer forintra tervezték. A végrehajtó bizottság javaslatára a tanács megszavazta, hogy a meleg vizű strand mielőbbi megnyitása érdekében társadalmi munkáért és ezenfelül önkéntes pénzbeli hozzájárulásért fordul a lakossághoz. Végül elhatározta a tanács, hogy a Hazafias Népfront ráckevei és szigetbecsei bizottságával közösen felhívást intéz a két község lakosságához, kérve, vegyenek részt községeik környezetvédelmében és szépítésében. Azonkívül, hogy minden házat és udvart rendben tartanak, a járdák és általában az utcák, meg az útszéli árkok tisztaságáról is gondoskodjanak. Csinosítsák kívül- belül lakóházukat, nyújtsanak segítséget a közterületek, játszóterek, parkok tisztántartásához. JÚNIUSTÓL TELJES ÜZEM Finis az úttörővárosban Az újítások gazdasági eredménye Több mint kétmilliárd Az Országos Találmányi Hivatal összegezése szertant az Újítók és feltalálók a kongresszusi versenyben igen jelentős kezdeményezésekkel, szellemi alkotásokkal segítik a munka hatékonyságának növelését, az anyaggal, az energiával való takarékosságot, a minőség javítását. Tavaly a vállalatok 56 ezer- 601 benyújtott újításit hasznosítottak, 13 ezerMGST VÁSÁROLJON, MOST ÉRDEMES! MZ motorkerékpár, 250 cm3-es TS. PANNÓNIA motorkerékpár, 250 cm3-es 3000 forint árengedménnyel megvásárolhatók a PIK szaküzleteiben. TOVÁBBI KEDVEZMÉNY: OTP-hitelokcióbon 10^/q előleg befizetésével is kapható. rel többet, mint egy évvel korábban, ezeknek a gazdasági eredménye pedig elérte a 2,2 milliárd forintot. Ezenkívül a feltalálók alkotásai nyomán tavaly kereken 2 milliárd forintos többleteredményhez jutottak a vállalatok, vagyis az újítók és feltalálók összesen 4,2 milliárd forint hasznot hoztak. Jutalmul az újításokért, találmányokért több mint 260 millió forintot fizettek ki. Zánka, a balatoni úttörőváros építése befejezéséhez közeledik. A beruházási program' szerint május 31-ig elkészül az 500 főt befogadó előadóépület, a sportcsarnok, a 3000 személyes stadion, a sportpálya és a technikai park is. A 467 millió forintos beruházás fontosabb létesítményei már korábban elkészül- - tek. A Gsorsza-paitak keleti oldalán emelkedik a központi épület, amely magában foglalja az üzleteket, társalgókat, tanácskozókat, a külföldi táborvezetők szálláshelyeit, a korszerűen berendezett könyvtárat és az úttörő történeti múzeumot. A közelben található a 3000 adagos konyha s a hozzá csatlakozó önkiszolgáló étterem és szociális helyiségek. A domboldali fenyvesbe telepített nyolc, téliesített tábor egyenként 120 úttörőnek és öt úttörővezeitőnek nyújthat teljes kényelmet. A Csorsza-patak nyugati felén erdővel borított domboldalon helyezték el a 16, egyenként 120 pajtást és 16 úttörővezetőt befogadó nyári tábort. A Balaton északi partján, 385 katasztrális holdon lesz az ország, egyben Közép- Európa legnagyobb úttörőtábora, amely az alapkőletételt követő második évben már megnyitotta kapáit. 1971 nyarán több mint 2000, tavaly pedig már 21 365 úttörőnek és 639 külföldi pajtásnak nyújtott feledhetetlen táborozást. Ez év 'június 10-től ennél Is több vendéget fogad Zánka; a nyári idényben turnusomként 3000, télen turnusomként 800, évenként összesen 23—24 ezer pajtást. Az úttörővárost 1976-ban, asz úttörőszövetség születésének 30. évfordulóján ünnepélyes külsőségek közt avatják fel. Matyómintás liímcsek A mezőkövesdi Matyó Háziipari Szövetkezet keresett exportcikke a kézzel festett húsvéti tojás. A szövetkezet az idén ügves kezű matyó hímzőasszonyokból külön részleget hozott létre, amely tízezer hí- mestojást készít exportra. A kézi festésű és az ősi matyó formakincs felhasználásával telepingáit húsvéti tojások szállítását megkezdték. Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat