Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-01 / 51. szám
1975. MÁRCIUS 1., SZOMBAT %m«v 5 Már csak a belterület Egy helyre települnek a részlegek Áprilisban befejezik a IV. ötéves tervet az ipari szövetkezetben A festői szépségű Csobáncán a Közép-Dunáme-nti Vízgazdálkodási Társulat vállalta fel a községet átszelő Dera-patak szabályozását. Fotóriporterünk a holt meder fejtörésének egy raun- icapililanatát örökítette meg. Maga a szabályozás a helybelieknek legalábbis úgy tűnik, smberenúékezet óta tart, hiszen 1969-ben kezdtek hoz- tá. A munkát a négy évvel korábban kiáradt, lakóépületeket és pincéket egyaránt Obecna Rada — betűzöm a Pilis és a Hosszúhegy lábánál kuporgó, javarészt szlovák anyanyelvűek által lakott kis község tanácsházának homlokzatán. Reggel fél nyolc ha lehet. Bosszankodom, hogy milyen korán jöttem, ám hamar jön a vigasz: az elnök, Kormos Flórián — akiről régen tudom, hogy magyarul, szlovákul egyaránt jól megérti az ügyes-bajos dolgaikkal hozzáforduló földijeit — már vagy fél órája a helyén van: nincs akadálya, hogy váltsunk néhány szót a szépen fejlődő, nem éppen tehetős község idei terveiről. Tornaterem, utak, járdák — A községfejlesztési alapunk 800 ezer forint, nem éppen sok, de igyekszünk jól gazdálkodni belőle. Az már biztos, hogy a kétharmadát a lassan nyolc tantermessé terebélyesedő iskolánk korszerű, központi fűtéses tornatermének a felépítésére tartalékoljuk. A Budakalász Nagyközségi Tanács költségvetési üzeme elvileg már felvállalta a munkát, csakhát hibád- zik még a pénz, több mint egymillió forint. Még tavaly megigényeltük, s azt a választ kaptuk, hogy reménykedhetünk. A meglevő pénzünk harmadik harmadát pedig utak és járdák építésére fordítjuk, csak úgy, mint korábban. Jó hír még a lakosainknak és a községünkbe igyekvőknek, hogy a Dobogókői út tehermentesítésére a KPM ebben az évben a Pilisvörös- vár és Pilisszántó közötti 6 kilométeres utat felújítja s így a forgalom egy részét majd nyilván erre irányítják. , A nagy álom — Mire nem jutott még pénz? — Például villanyhálózatbővítésre — igaz, tavaly egy kilométerrel léptünk előbbre ezen a téren. Azután: szép summáért elkészítette a Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalat a belvízrendezési tervünket, most már csak a rendezéshez kellene a rávaló. Szeretnénk megoldani továbbá a Baross-kastélyban levő négy csoportos, a pillanatnyi igényeket kielégítő óvodánk központi fűtését, az olajkályhák nem képesek megfelelően befűteni a magas termeket veszélyeztető patak sürgette akkoriban: gyakorlatilag „már csak” a belterület van hátra. Csakhogy köziben elfogyott a pénz, s a kis községnek nem könnyű további milliókat erre a célra előteremteni. S mert a baj nem jár magában: a tanácselnök elmondta, hogy a patakkal párhuzamosan futó közlekedésre már alig alkalmas bekötőutat addig nem lehet felújítani, aimíg a mederrendezést be nem fejezik. — erre is kellene vagy kétszázezer forint. A nagy álom azonban — amint azt a község minder; szívveréséről jól tájékozott tanácselnöke elmondta — az ivóvíz. A jelenlegi, körülbelül 100—150 ásott kút többsége fertőzött. Ügy mondják, Szentendre, Pomáiz, Cso- bánka, Pilisvörösvár felől csak az V. ötéves terv időszakában valamikor ér ide a víz, s ugyanakkor az is hírlik, hogy a regionális út végére már nem jut belőle egyáltalán. Így azután még társulat sem alakult a faluban. Adódna viszont egy másik lehetőség: 120 méter mélységben a község alatt hatalmas mennyiségű, kellő tisztaságú karsztvíz húzódik meg. Kiaknázására a község már 1973-ban készíttetett két alternatívát tartalmazó tanulmánytervet. Mindkettő kivitelezési költsége durván 20 millió. Nyilvánvalóan erre a lehetőségre is lehetne társulatot alakítani, Még az elmúlt év őszén sokan szomorúan vettük tudomásul, hogy bezárt a jó öreg Görög Kancsó étterem. Mi tagadás: Szentendre nem nagyon dúskál éttermekben, s ha közülük egy bezár, azt jócskán megsínylik a város polgárai, s ide látogtó szerelmesei. Ezúttal azonban túl kell tenni magunkat gyarló, önös érdekeinken — amelyek óhatatlanul előjönnek, ha a Görög Kancsó kitűnő kosztjára gondolunk —, hiszen a patinás, ám lássuk be, meglehetősen szűkös étterem felújítása és bővítése már vaA Szentendre Ipari Szövetkezet április 4-re befejezi IV. ötéves tervét. Vonatkozik ez természetesen a most 23 esztendős, 620 tagot — köztük 350 bedolgozót — foglalkoztató szövetkezet nyereség-, állami költségvetés-befizetési, bérfejlesztési és exporttervére egyaránt'. Micskei Tivadar elnök elmondta, hogy már eddig — változatlan létszámmal — két és félszeres árbevételt produkáltak, mint a korábbi tervidőszakban, s az év , hátralévő időszakában a 250 millió forintra még jócskán rálicitálnak. — Március 20-án úgy érzem nyugodt lelkiismerettel állhatunk tagságunk elé az évzáró közgyűlésen, ahol a tisztségviselőket is megválasztjuk újabb négy évre. 1974- ben a 71 milliós árbevételből 14,5 millió forint nyereséget értünk el. Különösen az exporttermelésben léptünk nagyot előre: a konfekciórészlegünk kooperációban rendszeres szállítója egy nyugatnémet cégnek, ugyanakkor a KGST-n belül csaknem valamennyi országgal kapcsolatunk van. Bérszínvonalunk 27 700-ról 28 254 forintra emelkedett — profilon belül megyei szövetkezeti viszonylatban ez jóformán a legkedvezőbb. Az eredményes gazdálkodás legfőbb bizonyítéka, hogy a szövetkezetnek pillanatnyilag 18 millió forint vagyona van. Ez jórészt a tagság józanságának, perspektivikus gondolkodásmódjának is köszönhető. 1968-ban ugyanis a kollektíva egyhangúan lemondott az egy hónapot meghaladó részesedésről a fejlesztési alap javára. Micsk i Tivadar az idei várható nyereségrészesedésről csak annyit árult el, hogy minden bizonnyal ezúttal sem lesz panasz. — Az elmúlt időszakban jelentős gépi beruházásokat hajtottunk végre. Az V. ötéves tervben a centralizálást szeretnénk megoldani, vagyis lóban nem tűrt halasztást. A szomszédos épület „bekebelezésével” lehetővé vált egy második terem, továbbá korszerű konyha, s nem utolsósorban megfelelő raktárhelyiség kialakítása. A nagyszabású munka, mint az képünkön is látható, javában folyik, s a kivitelező Városgazdálkodási Vállalat építőrészlege feltehetően mindent elkövet, hogy a Görög Kancsó már a szezon kezdete előtt megnyithassa kapuját törzsközönsége, s minden betérő vendég előtt. egy helyre telepíteni valamennyi szentendrei részlegünket. Ezzel a városnak is nagy szolgálatot teszünk, lévén: felszabadult helyiségeinkkel szabadon rendelkezhet majd. Hogy mást ne mondjak: itt a központban nagyon el tudnám képzelni az annyira áhított A város peremterületeinek fejlesztése ma már legalább annyira szívügye a tanácsnak, mint a belső városmag védelme. Ezt bizonyítandó még az elmúlt évben a Hazafias Népfront városi bizottságának bevonásával elkészült a Pannó- nia-telep távlati, fejlesztési terve. Ugyancsak kimunkálták az üdülőterületek fejleszElkészült az évről évre népszerűbb és színvonalasabb eseménysorozat, a „Szentendrei Nyár — 1975” programtervezete. • Haness László, a városi művelődési osztály vezetője elmondotta, hogy az* alapelvek a korábbi évekhez képest nem váltottak. Továbbra is céljuk minél színvonalasabban bemutatni a város múltját, hagyományait, jelenét és fejlődésének eredményeit. Olyan programokat kívánnak szervezni, amelyek egyaránt tartalmas, maradandó élményt nyújtanak a város lakóinak és az idelátogatóknak, amelyek vonzóak valamennyi korosztály számára. Éppen ezért folytatják a tavalyi év sikeres kezdeményezéseit: egy- egy megyei tájcentrum bemutatását, valamint a Kovács Margit kerámiagyűjtamény- kertjében rendezett augusztusi hangversenyeket. Júliustól szeptemberig Az eseménysorozatot idén július 1. és augusztus 31. között rendezik, de ez az időpont még módosulhat a Teátrum előadásaitól függően. Az első napon — figyelembe véve a korábbi tapasztalatokat —, csökkentik a rendezvények számát és egyidő- ben csak egy programra kerül sor. így ezen a napon lesz a József Attila művelődési központ udvarán az aszfaltrajzverseny az általános iskolások számára, bábműsor a gyermekeknek a Rab Ráby téren és térzene a várdombon. A Művésztelepi Galériában megnyitják Balogh László festőművész tárlatát, míg a Szentendrei Nyár — 1975 ünnepélyes megnyitása este lesz a Teátrum színpadán. Kiállítások, tanácskozások, művészeti bemutatók és sportrendezvények váltják egymást, de nem feledkeznek meg a gyermekekről sem. Haness László sorra vette a különböző, kínálkozó eseményeket, amelyek közül a látogatók majd válogathatnak. Az állandó kiállításokon kívül — a Ferenczy-gyűjtemény, Kovács Margit-kerámiagyűjteGKLKA kialakítását. Magunknak a Kőzúzó utcában vásároltunk egy 3200 négyszögöles telket, a nagy lélegzetvételű beruházáshoz már fogalmaz- gatjuk az irányelveket, s természetesen felügyeleti szervünk anyagi támogatására is számítunk. tési tervét, különös tekintettel a közművesítésre és az úthálózat kiépítésére. Külső- Pismány és Szarvashegy részletes rendezési terve szintén elkészült, szentesítésére ez év nyarán ül össze majd a testület. Hátra van még ízbég: távlati területfejlesztési terve még ebben az évben kihelyezett vb-ülésen kerül napirendre. mény, Római Kőtár — augusztusiban a szentendrei szobrászok munkáit mutatják be. A Dunakanyar harminc évt A József Attila művelődési központiban tartják meg a Képzőművészeti Kör szabadtéri kiállítását és a Vajda Lajos amatőr stúdió tárlatát. Ugyanitt lesz egy népiművészeti kiállítás, valamint egy budapesti, vagy egy pécsi amatőr képzőművészkor szereplése. Egy hónapon át tekinthetik meg az érdeklődők a felszabadulás tiszteletére rendezett „A Dunakanyar 30 éve” kiállítást is. A megyei művelődési központban is több rendezvényre kerül sor. Otthont ad majd az új létesítmény a már hagyományossá vált virágkiállításnak, júliusban egy szentendrei művész alkotásait bemutató tárlatnak és egy hangszerkiállításnak. A két hónap alatt több tanácskozás is lesz. Ekkor vitatják meg a szocialista brigádvezetők a munkásművelődéssel kapcsolatos teendőiket s munkáihoz lát Szentendre Barátainak Köre. Bemutatják továbbá az Építéstudományi Intézet szentendrei kísérleti telepét és a városi KISZ-bi- zottsággal közösen ifjúsági napot szerveznek politikai nagygyűléssel és szórakoztató műsorokkal. A programban kiemelkedő jelentőségűek a művészeti rendezvények, amelyeknek középpontjában júliusban a Teátrum előadásai állnak. Augusztusban elsősorban zenei rendezvények lesznek: magyar szerzők műveiből ösz- szeállított kamarahangverseny a kerámiagyűjtemény kertjében, szerenádest, oratóriumest, a szerb püspöki paKiállítás A Szovjetunió képekben A József Attila Művelődési Központ nagytermében március 8-ig tekinthető meg a Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyára MSZBT- tagcsoportja által rendezett, A Szovjetunió képekben elnevezésű reprezentatív kiállítás, amely része a város nagyszabású felszabadulási rendezvénysorozatának. A szép felvételek a szovjet-orosz építőművészet megismeréséhez nyújtanak jelentős segítséget. Érdekessége a már eddig nagy sikerű kiállításnak, hogy meg-) nyitásánál a város vezetőin kívül jelen voltak az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport tisztjei, tiszthelyettesei és katonái közül számosán, többen feleségeiket is magukkal hozták. Érdéi László ezredes, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola tanszékvezető tanárának megnyitó szavai után a szovjet vendégek alkalmi vegyes kórusa illusztrálta gyönyörű orosz népdalok előadásával a kiállított képeket. Iota kertjében és bábopera bemutatása a Ferenczy Múzeum kertjében. A kisfilmek kedvelőinek négy alkalommal egy-egy szocialista ország kisfilmjeiből lesz vetítés, azonkívül ünnepi filmbemutatót is terveznek. V endégkórusok A kórusseregszemlén Kőszeg és Szentendre, valamint a Közgazdasági Egyetem kórusa szerepel. Hangversenyt ad az Ex Antiquis együttes és egy megyei népi amatőr együttes. Az idei Szentendrei Nyár záróestjét az utolsó hangversenyen tartják megj itt kerül sor az emlékérmek átadására is. Komáromi Magda Sporthíradó Űjabb testvérlapot köszöntünk: a még csak rövid múltra visszatekintő Városi Híradót követően az elmúlt napokban jelent meg Szentendre Sporthíradója. Kiadója: a városi tanács vb testnevelési és sportfelügyelősége. A gondosan szerkesztett sportláp részletesen ismerteti a város és a járás spórtsikereit az elmúlt harminc esztendőben, elméleti cikket közöl a sport nevelő feladatairól, a tömegsportróli Pontos eseménynaptár, s a bajnokrágok állása okoz örömöt a szurkolóknak, ha tovább lapoznak. Végül sportvonatkozású határozatok, s a jövőre vonatkozó tennivalók ismertetése zárja a minden bizonnyal szép jövő előtt álló laptársunk első számát. Kilencven napig: ebzárlat A városi főállatorvos a termelésellátás-felügyeleti osztállyal közösen február 20-án veszettség miatt ebzárlatot rendelt el. A zárlat időtartama kilencven nap. Ez idő alatt a kutyákat megkötve, vagy zárt helyen kell tartani. A kóbor kutyákat — kiváltási lehetőség nélkül — a gyepméster befogja, tulajdonosaik ellen pedig eljárás indul. PILISSZÁNTÓI BESZÉLGETÉS Jól gazdálkodnak a lehetőségekkel Elkészült tervek Napirenden a város pereme SZENTENDREI NYÁR 1975 Oratórium, bábopera, térzene, kiállítások A záróesten átadják az emlékérmeket Megújul a Görög Kancsó