Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-29 / 75. szám
1975. MÄRCTTTS 29., SZOMBAT Fqjenként 1650 forint I CSALÁDBAN - ÜL Másodszor is Szigetszentmárton a községek településfejlesztés: versenyében az első A telepítésfejlesztést segítő társadalmi versenyben a községek kategóriájában Szigetszentmárton találtatott a leg- néltőbbnak, az első díjra érdemesnek és ezért 200 ezer forint jutalomban részesült. Immár másodszor. Ugyanis tavaly szintén első helyezett volt. Két esztendeje pedig második helyezést ért el, akkor nem 200, csak 60 ezer forintot kapott Szigetszentmárton község tanácsa és lakói bizonyára nem tartják sérelmesnek, ha falujukat kisközségnek nevezzük. Lakossága mindössze 1585 főt számlál. Annál szebb, mondhatni gyönyörűbb eredmény, ho'w lakóhelyük fejlesztéséhez, szépítéséhez múlt esztendőben 1 millió 524 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. Vagyis a csecsemőket is beleszámítva, minden egyes szigetszentmár- toni erőfeszítése községéért 1625 forint. Ez pedig arra vall, nagy az áldozatkészségük és ezt a megállapítást az sem gyengítheti, hogy a másfél millióhoz tetemes munkával járult hozzá né- ; hány gazdasági szerv. A tanácsházán az elnök szobájában a versengésben elért győzelemről Kátai József községi párttitkárral, Pásztor Jenő tanácselnökkel és Csajági Lajosné vb-titkárral, három nagyon boldog emberrel beszélgetünk. — Nemcsak nekünk öröm az elért siker, hanem az egész községnek, azoknak, akik önzetlen munkájukkal kiérdemelték — jegyzi meg Csajáginé. — A szentmártoniak községükért mindig készségesen vállalnak munkát — állapítja meg a párttitkár. A tanácselnök pedig: — A társadalmi összefogás nem merül ki csupán társadalmi munkában, nálunk a kulturális összefogás legalább olyan számottevő és mondhatom, hogy a kulturális mozgalmak segítségével könnyebb társadalmi munkára mozgósítani a lakosságot. Azután szinte egymás szájából véve ki a szót, sorolják, mennyi minden közművelődési társulás van a községben. A felnőtt énekkar 40 főből áll, karmestere Tóth Béla, a Csepel Autó művelődési házának karnagya. Sok sikeres fellépésre tekinthet vissza. A húsztagú fúvószenekart és az öttagú tánczenekart ifi. Szíjjár- tó Sándor vezényli. Tisztviselő ember, de zeneiskolát végzett és lakóhelyéért társadalmi munkában vezeti a zenekart. A tánczenekar a népi tánccsoportot kíséri. Messzeföldön jóhírű a szent- mártoni különböző ipar- művészeti tárgyakat készítő Április 1-től: kedvezményes tüzelőakció Egymillió fonna szén és brikett olcsóbban Az utóbbi évek hagyományainak megfelelően a kereskedelem — a szénbányászat egyenletes termelésének biztosítására, több mint százmillió forint költségvetési támogatással — az idén is megrendezi az árengedményes tüzelővásárt — jelentette be a Belkereskedelmi Minisztérium pénteki sajtótájékoztatóján Gábor Pál főosztályvezető. Az akció április 1-én kezdődik és addig tart, ameddig a meghatározott készlet. Az országban mintegy 900 TÜZÉP- és ÁFÉSZ-telep egymillió tonna tüzelőt kínál kedvezménynyel, gyakorlatilag csaknem mindenféle hazai szén mázsánként 15 forinttal vásárolható olcsóbban. Ugyancsak április 1-én indul iés szeptember 30-ig tart a dolgozók és a nyugdíjasok tüzelő hitelakciója, amelyben az igények szerint bocsátanak ki 600 és 900 forint értékű utalványokat. Ezekre nemcsak szilárd tüzelő, hanem háztartási fűtőolaj is vásárolható. A hitelutalváriyokra tüzelőt vásárló dolgozók és nyugdíjasok a hazai szenekre adott kedvezményt ugyancsak megkapják. A kert dísze: az üdezöld pázsit Sokan mondják, hogy a kert a lakás természetes meghosszabbítása. Valóban így van, ha a kertben a sokféle haszon- és dísznövény mellett zöld gyepfelületet is találunk. A család együttes pihenése, napozás, olvasás, a különböző gyermekjátékok valójában el sem képzelhetők enélkül. A korai melegedés miatt időszerű a gyepvetés előkészítése. Ehhez adunk most néhány tanácsot. A talajt, mielőtt felásnánk, szórjuk be szerves- és műtrágyával. Kálisóból 3—4, szuperfoszfátból és pétisóból 5—8 dekagrammot adjunk négyzetméterenként. A 15 centiméter mélyen megforgatott talajt simára gereblyézzük el. Ez utóbbi műveletre nagy gondot fordítsunk, hogy később a gyep gondozásával kevesebb gondunk legyen. A frissen elgereblyézett talajt másfél hétig ülepedni kéll hagynunk, hogy a gyommagvak kicsírázzanak. Vetés előtt a területet mégegyszer átgereblyézzük, majd hengerez- zük. A különböző fűmagvak súlya változó. Emiatt előfordul, hogy 10 dekányi mennyiségben az egyik perjeféléből tíz- szerannyi szem mag van, mint a másikból. Szép gyepet csak akkor remélhetünk, ha egy négyzetméternyi területre 30 ezer mag kerül. A leggyakrabban vetett fűfajtákból 2,5 —3 deka magra van szükség négyzetméterenként. A vetés egyenletes legyen. Helyesen járunk el, ha a kijelölt területet kisebb részekre osztjuk és az egy-egy szakaszra jutó mennyiséget külön-kü- lön szórjuk el. A magvakat gereblyével, kalapálásszerű, apró mozdulatokkal munkáljuk be a talajba. Nagyon fontos, hogy a talajt ezután deszkalappal, vagy hengerrel a magvakhoz szorítsuk. A vetést csak akkor öntözzük, ha később is alkalmunk lesz a rendszeres öntözésre. A kerti gyepre nem tehetjük ki „a fűre lépni tilos” táblát, ezért olyan fűfajtát, vagy fajtákat válasszunk, amelyek a taposást, a rendszeres igény- bevételt jól tűrik, öntözhető helyen parkosításhoz, pázsitfelületek felújításához, házikertek füvesítéséhez alkalmas a pázsitkeverók. Tiprást, taposást jól tűrő, hosszú élettartamú füveket tartalmaz a sportkeverék. Rézsűk, napsütötte domboldalak füvesítéséhez, szárazságot jól tűrő töltéskeveréket használhatunk. A nyírás, a gondozás munkái a legfontosabbak. Amikor a fű 8—10 centiméter hosszú, sarlóval vagy ollóval 4—5 centiméter „tarlót” hagyva vágjuk le. Ezután minden esetben hengerezzük és öntözzük. Ha szárazság van, néhány napig ne hordjuk le a levágott füvet a gyepes területről. Sokszor a gyomok elhatalmasodása teszi tönkre kertünk díszét. Irtásukra ne sajnáljuk az időt. A sárgulás ellen vasgáliccal védekezhetünk: 10—15 grammot szórjunk poralakban minden négyzetméterre. A kipusztult kisebb foltokat pótvetéssel, vagy gyeptéglával hozzuk helyre. Kulin Imre Kozmetikáról — férfiaknak Régen elavult már az a nézet, hogy a férfiaknak nem való a kozmetika, mert nem „férfias” dolog. Ma már egyre több férfi ismeri fel az igényes testápolás, vagyis a kozmetika fontosságát. A kereskedelemben mind több olyan kozmetikum jelenik meg, amely férfiak részére készült. A férfi arcát is ugyanúgy öre- gíti a ránc, az elhanyagolt bőr* mint a női arcot. Nem szégyellni való törekvés a férfiaknál sem, ha küzdenek a ráncosodás ellen* A helyes bőrápoláshoz nekik i6 tudni keli, hogy általánosságban háromféle bőrtípust különböztetünk meg: zsíros, normál és száraz bőrt. Az, hogy kinek milyen típusú bőre van, Könnyen megállapítható. A zsíros bőr fénylik, zsíros tapintású, mosakodás és borotválkozás után ismét hamar visz- szanyeri zsírosságát. A száraz bőr mosakodás, borotválkozás után húzódik, kipirul, nemegyszer ki- pattogzik, pörsenéses lesz. A kozmetika egyik alapkövetelménye, hogy az arcbőr minőségének megfelelő borotvakrémet és kozmetikumokat vásároljunk, a késsel vagy pengével borotválkozó, zsíros bőrű férfiak részére ajánlható az enyhén zsírtalanító Figaró borotvakrém. Jó és olcsó készítmény az indiai Palmolive borotvakrém is. Borotválkozás után meleg, majd hideg vízzel öblítsük le a bőrt. Ha van rá időnk, a meleg-hideg vizes váltakozó arcfürdőt néhányszor ismételjük meg, edzetté, rugalmassá, feszessé varázsolja a bőrt, javítja a vérkeringést. Ezután arcszesszel töröljük át a bőrt. Az érzékeny, száraz bőrű férfiak részére is jól bevált a villany- borotva, de ajánlatos előtte szakállpuhító vagy villanyborotválkozás előtti arcvizet használni (pl. Old Spice). Borotválkozás után itt is jó hatású a hideg-meleg arcfürdő, utána enyhe hatású arcvízzel kezeljük a bőrt. Nagyon jó pl. az Uborka arcvíz. A serdülő fiataloknak — kiknek igen gyakran pattanásos az arcuk — kitűnő borotválkozószer a fertőtlenítő hatású, klorofilos Barbon borotvakrém. Borotválkozás és hideg-meleg vizes kezelés után szárító hatású arcszesszel töröljék át a bőrt. Szárítja és táplálja a bőrt a citromlé is. Fási Katalin Bőséges húsellátás, megfelelő választék az ünnepekre Zavartalan ellátást ígér a közelgő ünnepekre a Pest— Nógrád megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat. A kereskedelemmel együttműködve felkészültek a várható csúcsforgalomra, az üzletek megrendeléseinek megfelelő mennyiségű és kellő választékú húst és húskészítményt kínálnak a háziasszonyoknak. Bár a két ünnep közelsége megnehezíti a szállításokat, fH Tíz nap rendeletéiből A termelőszövetkezetek tagjainak továbbtanulására vonatkozó rendelkezések kiegészítéséről a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 3/1975. MÉM. szám alatt rendelkezést adott ki, amely megtalálható a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Értesítő 7. számában. A kollektív szerződésekkel összefüggő egyes kérdésekről a munkaügyi miniszter 4/1975. (III. 18.) MüM. sz. alatt rendeletet adott ki. (Megjelent a Magyar Közlöny március 18—i számában.) Az állami támogatásról történő lemondás esetén követendő eljárásról kiadott 12/1975. (III. 18.) PM MüM rendelkezést is a Magyar Közlöny 16. száma tartalmazza. Egyes áruk behozatalához. illetve kiviteléhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről az 5/1975. (III. 22.) MÉM—KkM rendelet rendelkezik. (Magyar Közlöny 17. száma.) Az egsz«égügyi szakiskolákról megjelent 2/1975. (III. 1.) EüM sz. rendelet a Művelődés- ügyi Közlöny március 20—i számában is megtalálható. A megyei diáksporttanácsok működéséhez kiadott irányelvek a Művelődésügyi Közlöny 6. számában találhatók. ennek ellenére mintegy 10 százalékkal több füstölt hús kapható az üzletekben, mint egy évvel korábban. A húsipari vállalat több mint 15 vagon füstölt árut szállít, melyből Pest megyében 8,3 vagon kerül a vásárlók ünnepi asztalára. A PENOMAH üzemeiben a kettős ünnepre 81 vagon húst és húskészítményt gyártottak, melyhez a váci, ceglédi gyárak ezen a héten 33,6 vagonnal, április 1. és 5. között 24 vagonnal járulnak hozzá. A vállalatnak — amennyiben a mennyiség kevésnek bizonyulna —, a további igények teljesítése sem okoz gondot. S. R. Tavaszi újdonságok O A matrózruha új változata, világos vászonból készül, ejtett vállal és nagyon bő ujjal. A szoknya enyhén bővülő. A felső részt pulóverrel vagy ingblúzzal lehet viselni, de vékony pamut garbóval is csinos. Azonos vászonból készült „öltöny”, ing és nadrág kisfiúknak. Az ing alá az új divat szerint pulóvert illik viselni. © Jó megoldás a kinőtt farmer divatossá alakításához: csak a nadrág szárát kell térdig felhajtani. A lem- berdzsekből a rajz szerint mellényt alakíthatunk. O A tavalyi szafari ujját levágjuk, s az így nyert darabból megbővítjük. A rajz szerint viselve nagyon csinos és divatos lesz. ® A vállrész alatt húzott ballonkabátka divatos és praktikus tavaszi kiegészítő. A hajmosás ABC-je MAS AZ ADAS, SZEBB A VETEL A COLOR-STAB KÉSZÜLÉKKEL VÁSÁROLJON SZÍNES TELEVÍZIÓT! KIJELÖLT SZAKUZLETEINKBEN: Érden, Cegléden, Nagykőrösön, Szentendrén, Vácott OTP-RE IS MEGVÁSÁROLHATÓ Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Minél gyakrabban mossuk a hajunkat, annál zsírosabb, rosszak a samponok — panaszkodunk. A szakemberek válasza erre az: nem tudunk fejet mosni. A helyes hajmosásnak három alapvető szabálya van. Az első, hogy a sampont ne töményen, hanem csakis higltva használjuk. Egy kávéskanálnyit oldjunk fel fél pohár langyos vízben a kiválasztott samponból. A hajmosó szer ugyanis koncentrált, tömény vegyi anyag, könnyen leoldja a hajról a zsírt, de a fejbőrről is. Hajhagymáink tölcsérszerű faggyúmirigyeit is kilúgozzuk a sampon tömény használatával, s ezzel kárt teszünk bennük. Második szabály, hogy a hajmosást több részletben végezzük el, ne öntsük az egész oldatot egyszerre a fejünkre. Az első mosásnál a hajunkat dörzsöljük át, s ne a fejbőrünket vakarjuk fel. Ily módon az első mosásnál lejön a hajunkról a rátapadó piszok és zsír. Másodszor Is a hajunkat mossuk, s ne zavarjon az bennünket, hogy ha nem habzik a fejünkre felvitt sampon. Ennek csak a harmadik mosáskor szabad bekövetkeznie. Amikor még nem habzik a samponunk. az nem jelent mást. mint hogy hatására lekötődik a zsír és a por hajunkból, amikor pedig a fejünk habsapkát kap, nincs munkája már a samponnak. Harmadik követelmény a bőséges, alapos öblítés. Ne sajnáljuk a vizet, mert ha nem távolltjuk el teljes mértékben a sampont, kárt tesz hajszálainkban és fejbőrünkben egyaránt. Ha a fejbőrünkön sampon marad, bekövetkezik a fejhámréteg kopása, amit népiesen korpásodásnak emlegetünk. Hajunk szárítása Is könnyebb, ha jól leöblítettük. Érjük be a heti egyszeri fejmosással, ennél sűrűbben ne mossunk hajat. Ha úgy tapasztaljuk, hogy hajunk ennek ellenére zsí- rosodik, akkor gondosabban válogassuk ki a megfelelő sampont. Nők számára ajánljuk a jó minőségű, kellemesen illatosított Me- linda-sampont. Aki fejbőrének viszketésére panaszkodik, az térjen át a kamillás Melinda-sampou használatára. A kamillavirág hatóanyaga ápolja a fejbőrt, s hajunk állagának Is hasznára van. Ha azt, tapasztaljuk, hogy hajunk kiszáradt. sprőd, a hajszálak vége szétnyílik, vagy a hajlakk használata megviseli, megkeménylti, végezzünk a WU—2 hajifjító krémmel havonta egyszer hajpakolást- Ilyenkor fejmosás helyett 15—30 percig hagyjuk állni a hajunkon a WU—2-t, majd bőséges vízzel öblítsük le. E hajifjítóban sampon Is van, s feloldja a hajunkba került port. Gyermekűnk fejmosásához használjuk a Bab^i-sampont, ez a szembe jutva nem csíp, s Így nem riasztja el a gyereket a fejmosástól. A tojássárgáját tartalmazó tojássamponnak az az áldásos tulajdonsága, hogy táplálja a hajhagymákat, s tartós használata következtében gyorsabban növekszik hajunk. A Tinédzser-sampon a hosszú, gyorsan zsírosodó hajú és korpásodé fejbőrű tizenéveseknek ajánlott. A kellemes illatú, sok fertőtlenítő és zsíróidé anyagot tartalmazó sampon kiváló hajápoló szer a fokozottabb verejtékezésbe és zsírosodásra hajlamos kamaszok számára. Mindezekből kitűnik tehát, hogy nincs rendbehozhatatlan haj és fejbőr, nincs rossz sampon, csak rosszul megválasztott hajápoló szer és helytelenül mosott haj. K. E. csoport, meg a gyermekek bábjátszó csoportja. A község fiataljai sűrűn látogatják az ifjúsági klubot, ahol gyakoriak az ismeretterjesztő előadások és sikeresen működik az irodalmi színpad. Ezért tüntették ki kiváló ifjúsági klub címmel. — Mi lett at tavaly elnyert 200 ezer forinttal? — kérdjük, mire nevetve válaszolják: — Elköltöttük az utolsó fillérig. Természetesen a község fejlesztésére. — S mibe fektették a tavaly másfél milliót kitevő társadalmi összefogást? — Hát először is bővítettük az óvodát, de úgy, hogy most már minden jelentkező gyermeknek van benne helye. Sorolják tovább: a községtől, a Ráckevei-Duna partjáig, ahol a hétvégi üdülőtelep van, 2400 méter hosszú utat építettek. Ebben gépi erővel segített a Csepeli Vasmű és a Fővárosi Gázművek. A készülő strand terveit a Csepel Autó tervező kollektívája teljes egészében társadalmi munkában csinálta meg. Ez maga százezer forintot ér. — Nincs piacterünk, napvan hiányzik, hát most majd lesz. A tereprendezést ugyancsak társadalmi munkával tavaly befejeztük úgy, hogy még két telek is kikerült. Ezt most eladjuk és az árából megépítjük a piacot — ezt a tanácselnök mondja. — Minden évben, tavaly is az egész lakosság megtisztítja a közterületeket, és virágot ültet a járdák mentén — szólal meg a vb-titkárnő. — És mire költik a most kapott 200 ezer forintot? — Erre a kérdésre a párttitkár felel: — Hetven százalékát kulturális célra. Korszerűre cseréljük művelődési házunk berendezését. Sz. E.