Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-27 / 73. szám

PEST MEGYEI HS&LAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, T3. SZÄM 1973. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK KISZ-hét az Április 4. Közgazdasági Szakközépiskolában Vendégük a kongresszusi küldött A pedagógusok munkájáról beszélt Kedves vendége volt a ceg­lédi Április 4. Közgazdasági Szakközépiskolának a napok­ban: az iskolai KISZ-hétre el­jött Máté Gyuláné ceglédberceli pedagógus, aki Pest megye egyik képviselője volt a XI. pártkongresszuson. Az iskola pedagógusai és diákjai a kongresszus ideje alatt figye­lemmel kísérték az országos politikai fórumon elhangzotta­kat, melyekről a napilapok tudósításaiból, a rádió és a te­levízió műsorából valameny- nyien részletesen értesülhet­tek. Máté Gyuláné a saját él­ményeit mondta el a fiatalok seregnyi kérdésére. Mi volt a kongresszusi kül­dött táskájában? — Először is a küldöttágazol- vány. Nélküle nem léphettünk a kongresszusi tárgyalóterem­be. Jegyzeteléshez itt ez a mappa, a Magyar Postától pe­dig meglepetésül mindannyian megkaptuk a kongresszusi emlékbélyegsort. Három, na­gyon szép miniatűr könyvecs­ke is volt meglepetésül a tás­kánkban, az emléklap mellett. — Milyen érzésekkel indult Budapestre? — Amikor megtudtam, hogy az a kitüntetés ért, hogy én lehetek Pest megye kongresz- szusi küldötteinek egyike, na­gyon boldog voltam. Persze, feladatom tudatában egy kis lámpalázam is volt. Elvtár­saim biztatása, bizalma nyug­tatott és erőt adott. Kedvesek voltak tanítványaim is: osztá­lyomtól és más úttörőrajoktól kaptam biztató, köszöntő táv­iratot — mondta Máté Gyulá­né. — Kedden délelőtt kaptam szót a kongresszuson. Monda­nom sem kell, milyen izgalom­mal készültem és álltam a mikrofonsereg elé. Hivatásos pedagógus számára is, aki na­Vetélkedő iskolások A napokban a Közlekedés- biztonsági Tanács, a járási és a városi úttörőelnökség Ceglé­den, a Földváry Károly Álta­lános Iskolában közösen ren­dezte meg kilenc csapat rész­vételével az úttörők KRESZ- és kerékpáros ügyességi ver­senyét. A részvevők számot adtak KRESZ-tudásukról, majd ke­rékpáros gyakorlati bemutatón kellett bizonyítani technikai ismereteiket, ügyességüket. Az úttörők által érdeklődés­sel kísért versenyen megje­lent Rétyi Pál rendőr őrnagy, a rendőrkapitányság közleke­dési alosztályának vezetője is. Összefoglalójában elmondotta, hogy az általános iskolások a közlekedés alapvető szabá­lyait ismerik, a jó egyensúly­érzéket, ügyességet és jártas­ságot követelő gyakorlati be­mutatón is jól szerepeltek. Az egyéni teljesítmény alapján első Zsigmond Ferenc (Cegléd, Mészáros Lőrinc is­kola), második Nagy Lajos (Cegléd, Földváry Károly is­kola), harmadik Hörömpő László (Cegléd, Mészáros Lő­rinc iskola). A csapatok közül első a Mészáros Lőrinc iskola (778 pont), második a Földváry Ká­roly iskola (706 pont), harma­dik ceglédberceli iskola (687 pont). A csapatoknak járó értékes tárgyjutalmakat Rétyi Pál ad­ta át. H. I. Kommunista szombat Vietnamért Kommunista szombatot tar­tottak a Mechanikai Művek abonyi gyáregységénél, a párt-, a KISZ- és a gazdasági vezetés kezdeményezésére, mintegy kétszázötven ember részvételé­vel. Eljöttek a szabad szomba­tos irodai dolgozók is, akik ezúttal a többiekhez hasonlóan a fizikai munkából vették ki a részüket. Az abonyi gyár­egység kollektívája a műszak termelési értékét a Vietnam­ban épülő szakmunkásképző iskola javára ajánlotta fel. Üzleteket nyitott a TÁV A Termelőszövetkezetek Áruértékesítési Vállalkozása az ország számos termelőszövet­kezetével kapcsolatot épített ki. Sok vidéki városban és község­ben létesített üzletet, feldolgo­zóüzemet. Cegléden a vállalkozás há­rom esztendővel ezelőtt állí­tott fel kirendeltséget, és ma már öt termény-, zöldség- és gyümölcsüzlete, húsfeldolgozó üzeme van. A lakosság jobb ellátására törekednek. A gyümölcs és zöldség felvásárlása és eladá­sa mellett gondoskodnak a jó­szágtenyésztők állatai részére szükséges takarmányok beszer­zéséről. Ceglédi elárusítóhelyeik mel­lett a múlt évben a többi kö­zött Nagykőrösön, Jászkaraje- nőn, Nyársapáton nyitottak üz­leteket. A kirendeltségnek ma már 26 boltja van. 1974 őszén a lakosság ellátá­sára 113 vagon almát és zöld­séget tároltak. Ceglédi húsüze­miek 1700 sertést dolgozott fel húsárunak. Boltjaik 37,6 mil­lió forint forgalmat értek el, és számottevő nyereséggel szol­gálták a TÁV eredményeit. K. L. meg ponta seregnyi fiatal előtt tart órát, szokatlan, felelősségteljes érzés, ha azt tudja, hogy egy ország szeme van rajta, em­berek tízezrei hallgatják sza­vait, s később újságokban ol­vassák, amit mondott. Öröm volt számomra, hogy alkal­mam nyílt a kongresszus előtt megbízatásomnak eleget tenni. Elmondhattam, hogy tudjuk, a mi munkánk — a gyermek- nevelés, a szemléletalakítás — politikai munka, s így tevé­keny részesei vagyunk min­den társadalmi és politikai feladat megvalósításának. Szóltam a fiatalok problémái­ról is az eredmények ismerte­tése mellett. A visszhanggal elégedett lehetek. Sokan gra­tuláltak. Ügy érzem, jól vé­geztem a feladatomat. Egyedül az osztályom volt kicsit elége­detlen. ök a televízió képer­nyőjén is látni szerettek volna. — Kikkel ismerkedett a kongresszuson? — Pártunk és művészeti életünk számos neves szemé­lyiségével. Erre a szünetek­ben nyílt alkalom. Ez is fe­lejthetetlen élmény volt. — önmaga számára mit jelent az, hogy részt vehetett a XI. pártkongresszuson? — Nagyon sokat. Tapaszta­latokat - szereztem, megismer­kedtem elvtársakkal, találkoz­tam politikai életünk vezető személyiségeivel, elsőként hal­hattam a soron következő, igen szép és fontos pártfel­adatokról. Megerősödött ben­nem az a tudat, hogy töretle­nül felfelé ível pártunk bél­és külpolitikai irányvonala és ezen egy hajszállal sem kell nem is szabad változtatni. Egyebek között ezt erősítette meg bennem elsőként a kong resszus, erről szólok majd be­számolóimban. Remélem, sza­vaimat itthon sokan várják megint. F. A. Pihcnopark, játszótér a házak között A Városgazdálkodási Vállalat dolgozói nagy munkában van­nak: az új kollégium közelé­ben a Rákóczi úti lakótelepet parkosítják Cegléden. Aki arra jár, annak csak a nagy felfor­dulás tűnik fel, de az ott lakók jól tudják, hogy szebb, rende­zettebb lesz a környék. A Rá­kóczi út 66. szám alatti épüle­tek udvarán már nem kell sö­tétben botorkálni, mert lám­pákat helyeztek el. Nem kell bokáig érő sárban járni, új járda épült. Az apró gyerekek homoko­zókat, hintákat, mászókákat kapnak. A nagyobbak asztali­teniszezhetnek, lesz hely azok­nak is, akik a tollaslabdát kedvelik. A tervezők az idő­sebbekről sem feledkeztek meg. Padokat állítanak fel, melyeken nyugodtan pihenhet­nek, felügyelhetnek a játszó kisgyermekekre. Virágokat ül­tetnek a már meglevő fák kö­zé. Mindez még csak részben készült el, de mire itt a nyár, minden terv valósággá válik. D. A. Kézilabda NB // Bajnokság előtt A védekezés okozott gondot A kézilabda NB Il-ben áp­rilis 13-án kezdődik a bajnok­ság. Az előkészületekről Pász­tor István szakosztályvezető­től érdeklődtünk. — A csapatból néhányan visszavonultak: Szalisznyó István, Hörömpő, Szabó, Ju­hász, Godó és Unicsovics. Kí­vülük még Szrapkó is hiányoz­ni fog, őt behívták katonai szolgálatra. A tavalyi gárdá­ból megmaradtak mellé néhá­nyan felkerültek az ifjúsági csapatból, két leszerelt játé­kost, Malizs Józsefet és Víz­várit igazoltuk. Célunk: az !ÍB' H-ben maradni. Szeret­nénk, ha a most leállók közül 1—2 játékos kisegítene ben­nünket, ha erre szükség lesz. — Február 2. óta minden hét végén előkészületi mérkő­zéseken vettünk részt. Szolno­kon két mérkőzést is játszot­tunk, az Olajbányásztól 25:24 arányban vereséget szenved­tünk, a Jászberényt 32:30 arányban sikerült legyőznünk. Mindkétszer a védekezés oko­zott gondot. Itt a következők léptek pályára: Farkas, Malizs, Jónás, Gyenes, Túlik, Cseh, Enyedi, Ságodi, Borsós, Ignácz, Oláh, Nagy K., Turóczi. Hoz­A birkózók sikerei Az Abonyi Tsz Sportkör leg­utóbb megtartott közgyűlésén megállapították, hogy a birkó­zó szakosztály múlt évi ered­ményei lényegesen jobbak vol­tak, mint az előző esztendő­ben. A jó edzésrendszernek köszönhető, hogy a szakosztály tavaly ifjúsági válogatottá ne­velte Kovács Istvánt. Kárász János, Kovács József és Szur- gyi Mihály ezüstjelvényes sza­badfogású sportoló lett. Bronz­jelvényes szabadfogású birkó­zó Sándor József, Halasi Gá­bor és Vágó István. A csapat az NB II csapatbajnokságban a harmadik helyen végzett. A tavalyi sikeres szereplést az idén folytatták az abonyi birkózók. A dél-magyarországi bajnokságon Kovács István 79 kg-ban első, Csaba Tibor 60 kg-ban második és Tóth Fe­renc ugyancsak 60 kg-ban har­madik lett. A kelet-magyaror­szági bajnokságon Kovács Ist­ván 70 kg-ban, Csaba Tibor 60 kg-ban bronzérmet nyert, majd a közeli múltban megrende­zett országos ifjúsági sereg­szemlén Kovács István az el­ső, Csaba Tibor a negyedik, Tóth Ferenc az ötödik helyre került. Az úttörőversenyzők Szege­den jeleskedtek, a napokban pedig a Mónoron sorra került megyei serdülőbajnokságon fi­gyelemre méltó kilenc helye­zést értek el. Szűcs Ferenc 42 kg-ban harmadik, Vörös János ugyancsak 42 kg-ban első, Mé­száros Sándor 45 kg-ban első, Goda Sándor harmadik, Gás­pár József 49 kg-ban harma­dik, Kiss Tibor 57 kg-ban má­sodik, Ácsai Sándor ugyaneb­ben a súlycsoportban harma­dik, Paulik Pál 62 kg-ban má­sodik és Fajka János 72 kg- ban második helyet ért el. így. f.) zájuk még Szalkay és Vízvári csatlakozik. — További edzőmérkőzések­re kerül sor ezután. Március 27-én Cegléden fogadjuk a Jászberényt (a gerjei sportte­lepen délután 4 órakor), ápri­lis 4-én is barátságos vagy MNK-mérkőzést vívunk, ápri­lis 13-án kezdődik a bajnok­ság, mi Szentest fogadjuk. Az ifjúságiak a megyei ifjúsági bajnokságban, a Ceglédi Hon­véddel párhuzamosan szere­pelnek. U. L. — Harapófogó-akció. A. Pest megyei Fémipari és Ké­ziszerszámgyártó Vállalat KISZ-szervezete vállalta, hogy a korábban kiselejte­zett harapófogókat értékesí­tésre alkalmas állapotba hoz­za. Már eddig több mint ezer szerszámot sikerült így meg­menteniük a kiselejtezéstől. a kukoricához hasonló ter­melési rendszerben termesz­tik. A szükséges gépsort.már megvásárolták. Helyesen vá­lasztják meg a vetőmagfaj- tákat, törődnek a talajerő- pótlással, gondosan műve- lik a határt. A gazdaság állattenyészté­se a múlt évben a sertéste­lep kivételével eredményes volt, a tervfeladatokat telje­sítették. Végeztek a szarvas­marha-állomány negatívizá- lásával, a jobb munka ered- 1 ményeként növekedtek a ho­zamok. Ebben az évben a szarvasmarha-tenyésztés ered­ményeinek növelése mellett gazdaságossá akarják ten­ni a központi sertéste­lep üzemelését. Űj termelési technológiát ve­zettek be a telepen, szerve­zési intézkedéseket tettek, hogy a gondozók munkája jobb legyen. A gépparkot tovább fej­lesztik. Áz idén két nagy tel­jesítményű gabonakombájnt, cukorrépavető-gépet, cukor- répa-betakarító kombájnt, há­rom MTZ—50-es traktort vesznek. A géppark fejlesz­tése mellett gondot fordíta­nak a meglevő gépek jobb kihasználására, az energiata­karékosságra és a szakszerű karbantartásra. A közgyűlés állást foglalt abban is, hogy a növekvő gé­pesítéssel párhuzamosan el-« engedhetetlenül szükséges a dolgozók szakmai képzése, illetve továbbképzése, vala­mint szigorúbbá keli tenni az anyaggazdálkodást. A ter­melőszövetkezet bruttó jö­vedelemként 29,5 millió fo­rintot tervezett. A tagok jö­vedelme a népgazdasági elő­irányzatnak megfelelően 3 százalékkal emelkedik. Gy. F. JEGYZET • • 1 Üres széksorok A tanács és a lakosság közti kapcsolat éltetői a megválasz­tott tanácstagok. Kérdéseikkel, problémáikkal gyakran kere­sik fel őket választóik. Kéré­seiket közérdekű bejelentés­ként, interpellációként juttat­ják a tanácsülés elé a tanács­tagok. Tavaly igen szomorú tapasz­talata volt a tanácstagi beszá­molóknak: jellemzőjük az ér­dektelenség volt. Hiába a szer­vezés, a jól megválasztott idő­pont, ha az emberek nem vet­tek annyi fáradságot, hogy ne csupán kívánságaikat igyekez­zenek tudatni a tanáccsal, ha­nem a beszámolót is meghall­gassák az eltelt időszak ered­ményeiről, a soron következő feladatokról, melyeket épp a lakosság kívánságainak figye­lembevételével vettek sorra. A színvonalas tanácstagi be­számolók hallgatóinak legtöbb­je tiszteletre méltó, idős em­ber volt, nyugdíjasok, népes családot felnevelt nagyapák és nagyanyák. Az egyik beszámo­lón meg is jegyezte valaki: „Bezzeg, amikor nem volt jár­da, javítani kellett a közvilá­gításon, munkahely, óvoda kel­lett, akkor alig fértünk, úgy teli volt a terem. Most az em­berek tizedrésze sem jött el.” Más körzetből is hangzott ha­sonló érvelés, mutatván, hogy ahol a kérelmeket már teljesí­teni tudták, ott lanyhult az ér­deklődés a tanácsi munka iránt. Pedig véleményekre, a hozzá­szólási és javaslattevő jog gya­korlására szükség van ahhoz, hogy a nagyközség élete to­vább fejlődjék, most már kor­szerűbb körülmények között, nagyobb elégedettséggel, de a régihez hasonló aktivitással. Az idén tavasszal és az ősz­szel zajlanak Abonyban a ta­nácstagi beszámolók. Számos községpolitikai, fejlesztési probléma kerül napirendre. Remélhetően ezúttal nagyobb felelősséget éreznek majd a választókörzetek lakói, és örömmel fogadják a meghívást a tanácstagi beszámolókra, hi­szen véleményükre, javaslata­ikra továbbra is szükség van. Gy. F. KÜLÖNFÉLE GYÁRTMÁNYÚ ÉS T1PUSU M(iY- ES K1S-MOTOKKEREK!*ÁROK NAGY VÁLASZTÉKÁBÓL VÁSÁROLHAT AZ ALBERTIRSAI ÁEÉSZ-ÁRUHÁZBAN ABONYI KRÓNIKA Fejlesztik a gépparkot Gazdaságosabban termelnek, takarékoskodnak Tervtárgyaló közgyűlés a Ságvári Tsz-ben Az abonyi Ságvá.l Endre Termelőszövetkezet a napok­ban tartotta idei tervtár­gyaló közgyűlését, melyen a gazdaság 1975. évi terme­lési és pénzügyi tervét dr. Varga Ernő főmezőgazdász és dr. Kárteszi János fő­könyvelő ismertette. A köz­gyűlés — mint legfontosabb feladatot — a termelés gazda­ságosságának javítását, a takarékosságot és az ener­giahordozók célszerűbb fel- használását jelölte meg erre az évre. Növénytermelést közel 4 ezer hektáron végeznek az idén, ebből 1130 hektár őszi búza, 846 hektár őszi árpa és 780 hektár kukorica. Igen figyelemre méltóak a tervezett termésered­mények. Egyebek között őszi és ta­karmánybúzából, valamint őszi árpából 40, kukoricából pedig 64,5 mázsás átlagter­mést jelöltek meg. Az ága­zaton belül a termelés szín­vonalának növelése és a népgazdasági igények teljesí­tése a céljuk. Cukorrépából [ mintegy 210 hektár terüle- j ten hektáronként 350 mázsás : termést várnak. A növényt

Next

/
Oldalképek
Tartalom