Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-19 / 66. szám
I 8 kMíop 1975. MÁRCIUS 19., SZERDA Enrico Berlinguer terjesztette elő a KB beszámolóját Cienf-SALT Megkezdődött az Olasz Kommunista Párt XIV. országos kongresszusa Nemes Dezső, az MSZMP küldöttségének vezetője hazaérkezett Rómá/ ól Szakértői munkacsoport alakult Genfben kedden csaknem három óra hosszat tanácskozott a SALT-tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. A megbeszélést követően — mint a UPI-hírügy- nökség a tanácskozáshoz közelálló körökre hivatkozva je lentette — közölték: különböző feladatokkal megbízott szakértői munkacsoportokat hoztak létre. Az idézett források szerint a szakértői csoportok fő feladata lesz, hogy hivatalos formába öntsék a Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Gerald Ford amerikai elnök által a noverhberi vlagyivosztoki csúcstalálkozón körvonalazott újabb SALT- megállapodás szövegét. Portugália Felfüggesztették három politikai párt tevékenységét Kedden Rómában megnyílt az Olasz Kommunista Párt XIV. kongresszusa. Az 1 millió 600 ezer olasz kommunista képviseletében több mint ezer küldött gyűlt össze a római sportpalotában, hogy megvitassa a párt időszerű feladatait és megjelölje gyakorlati megvalósításuk útjait A központi bizottság beszámolóját Enrico Berlinguer, az Olasz Komfnunista Párt főtitkára terjesztette elő. Berlinguer beszámolójának jelentős részét a nemzetközi helyzet és az olasz belpolitikai helyzet elemzésének, valamint a párt előtt álló feladatok ismertetésének szentelte. Hangsúlyozta, hogy korunk legsürgetőbb szükségszerűsége az államok békés egymás mellett élésének és együttműködésének megvalósítása, Berlinguer hangsúlyozta, hogy folytatni kell a harcot a megoldatlan konfliktusok, mindenekelőtt a közel-keleti kérdés rendezése érdekében. Rámutatott a hadászati fegyverek korlátozásával kapcsolatos szovjet—amerikai tárgyalások, valamint a bécsi és genfi tárgyalások folytatásának és konkrét eredmények elérésének fontosságára. Az európai enyhüléssel kapcsolatban az OKP főtitkára leszögezte, hogy létrejöttek a feltételek az európai biztonsági értekezlet befejező szakaszának sikeres megtartására, az európai kollektív biztonsági és együttműködési rendszer alapjainak lerakására. Berlinguer hangsúlyozta a közül az egyiket, a 20. számút, a felszabadító erők kedden hajnalban Saigontól 70 kilométerre elvágták. ★ Az amerikai szenátus külügyi bizottsága hétfőn egésznapos ülésezés után 9 szavazattal 7 ellenében jóváhagyta azt a kompromisszumos javaslatot, amelynek értelmében az Egyesült Államok idén június 30-ig bezárólag 82,5 millió dolláros rendkívüli katonai segélyt nyújthat a Phnom Penh-i rendszernek. A szenátusi határozat a jelzett határidőn túl semmiféle katonai segélyt nem engedélyez a Lón Nol-kormány számára. A szenátus külügyi bizottságának határozata a 82,5 millió dolláros rendkívüli katonai segélyen kívül 57,5 millió dolláros élelmiszersegély és 15,5 millió dolláros egészségügyi segély nyújtását teszi lehetővé a Phnom Penh-i rendszer számára. Charles Robinson ügyvezető külügyminiszter felszólította a képviselőház külügyi bizottságát, amely a múlt héten 18 szavazattal 15 ellenében elvetette a kambodzsai rezsim rendkívüli megsegítésére vonatkozó javaslatot, hogy, foglalkozzék újra a kérdéssel és terjessze azt a ház plénuma elé. CSAK RÖVIDÍN.. A KREMLBEN kedden befejeződtek a tárgyalások egyrészről Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Kirill Mazurov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, másrészről Dawda K. Jawara gam- biai elnök között. AZ OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége bejelentette, hogy június 15-én választják meg a Szovjetunió legnagyobb köztársasága legfelsőbb tanácsának és a dolgozók helyi tanácsának új tagjait. GEORGES MARCHAIS, a Francia Kommunista Párt főtitkára, betegség utáni pihenését befejezve, rövidesen visszatér Párizsba. BONNBAN kedden nyilvánosságra hozták a nyugatnémet kormány tevékenységéről szóló beszámolót. A dokumentumhoz írt bevezetőjében Schmidt kancellár hangsúlyozza, hogy az utóbbi éveket az NSZK és a kelet-európai országok közötti kapcsolatok további normalizálódása jellemzi. A beszámoló leszögezi: az SPD—FDP koalíciós kormány keleti politikájának célja az európai szocialista országokkal való együttműködés továbbfejlesztése az enyhülési folyamat megfordíthatatlanná tétele érdekében. A BRIT MUNKÁSPÁRTI KORMÁNY azt ajánlja a választóknak, feleljenek „igen”- nel arra a kérdésre, hogy a szigetország a Közös Piac tagja maradjon-e. A JÖVÖ HÉTFŐN kezdődnek az NDK fővárosában az NDK és az NSZK tárgyalásai az NSZK és Nyugat-Berlin között az NDK területén át vezető közlekedés meggyorsításáról. NEGYVENÖTMILLIÓ kilométerre közelítette meg a Napot a Helios nyugatnémet űrhajó, amelyet december 10-én amerikai rakétával lőttek ki. Az űrhajó fedélzetén elhelyezett műszerek Napközeiben 371 Celsius hőfokot mértek. HENRY KISSINGER amerikai külügyminiszter és kíséretének tagjai kedden délután Jeruzsálemben folytatták a tárgyalásokat az újabb sinai csapatszétválasztás lehetőségeiről. délkelet-ázsiai helyzet rendezésének, a párizsi Vietnam- megállapodás teljes megvalósításának szükségességét. Ami a Kínai Népköztársaságot illeti — mondotta —, semmit nem kell változtatnunk az OKP Központi Bizottságának decemberi plénumán leszögezett kritikai megjegyzéseken. A főtitkár hangsúlyozta, hogy az olasz kommunisták teljes mértékben támogatják a spanyolországi Franco-rezsim ellen harcoló kommunistákat, minden spanyol demokratikus és antifasiszta erőt. Üdvözölte a portugál fasiszta uralom és a görög ezredesek rezsimjének megdöntését, s mindkét eseményt a demokrácia erői jelentős győzelmének nevezte. ★ Tekintettel az MSZMP XI. kongresszusára, kedden este visszaérkezett Rómából Nemes Dezső, az MSZMP PB tagja, aki részt vett az OKP XIV. kongresszusán. Az olasz testvérpárt kongresszusának további munkájában az MSZMP képviseletében dr. Gosztonyi János, a KB tagja és Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője vesz részt. A portugáliai Fegyveres Erők Mozgalmának (MFA) Legfelsőbb Forradalmi Taná csa — az ország legfelsőbb tör- vényhozS szerve kedden elhatározta, hőgy felfüggeszti — nem engedélyezi tovább — a szélsőjobboldali Kereszténydemokrata (PDC), a szélsőbaloldali Proletáriátus Pártja Újjászervezésének Mozgalma (MRPP) és a szélsőbaloldalinak álcázott jobboldali Munkás-Paraszt Szövetség (AOC) nevű politikai pártok tevékenységét A három párt egyike sem indulhat az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon és propagandát sem folytathat választási kampány idején Gyűlést sem tarthatnak. A Legfelsőbb Forradalmi Tanács döntése értelmében a felfüggesztett pártok irodái továbbra is nyitva maradhatnak és a pártok tagjai csatlakozhatnak más politikai csoportok megmozdulásaihoz, abban az esetben, ha ezekkel nem próbálják megzavarni a közrendet. PIOTR JAROSZEWICZ, lengyel minisztertanács elnöke kedden fogadta Hans Fride- richset, az NSZK gazdaságügyi miniszterét, aki hivatalos tárgyalásokat folytat Varsóban. \ A ZAMBIAI fővárosban, Lusakában kedden ismeretlen tettesek meggyilkolták Herbert Chitepót, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió (ZANU) elnökét. Csapatmozdulatok Pleikunál és Kontumnál Kambodzsai kompromisszum az amerikai szenátusban A dél-vietnami központi fennsíkon állomásozó saigoni csapatok taktikai alegységei Pleikuból és Kontumbói kiindulva 24 óra óta csapatmozdu- latokat hajtanak végre — jelentette be kedden reggel a saigoni főparancsnokság szóvivője és egyúttal megcáfolta azokat a Saigonban hétfőn elterjedt híreket, amelyek szerint a Thieu-rezsim fegyveres erőit kivonták, illetve kivonják a központi fennsíkról. Saigoni katonai körökben a szóvivő bejelentését a kivonulás hírének megcáfolása ellenére úgy értékelik, hogy Pleiku és Kontum feladására hozott döntést tükröz. Egy bizalmasnak szánt katonai tájékoztatás szerint Pleikuban ötszáz saigoni katona maradt. Más saigoni katonai források szerint a rezsim fegyveres erői emberhiánnyal küszködnek és a szóvivő által bejelentett csapatmozdulatok átcsoportosítást jelentenek, amelynek az a célja, hogy Thieu haderői a partvidéken hajtsanak végre nagyarányú támadásokat a felszabadított övezetek ellen. Ugyanakkor a jelentések mélyen hallgatnak a saigoni fegyveres erőknek arról a támadó hadmozdulatáról, amelyet hétfőn indítottak a kambodzsai határ mentéről a központi fennsík felszabadított területei ellen. A saigoni katonai szóvivő által bejelentett intézkedés egyik kiváltó oka lehet az, hogy a központi fennsíkra vezető, hétfőn még nyitott két országút Dél-Vietnamban nagyarányú tüzérségi hadműveletek folynak Pleiku közéjében. Az MSZMP és a nagyvilág Az SZKP hangja a kongresszuson Aligha túlzás azt állítani, hogy kedden a budapesti MÉMOSZ-székház állt a nemzetközi érdeklődés középpontjában. A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusán elhangzott Leo- nyid Brezsnyev beszéde. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a leghatalmasabb szocialista ország vezető ereje, az SZKP nevében ezúttal nálunk, Budapesten, a mi pártunk legmagasabb fóruma előtt foglalt állást fontos kérdésekben. Amikor beszéde elején emlékeztetett arra, hogy a kongresszus csaknem egybeesik hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulójával, a teremben — és az országban — szinte mindenki arra gondolt: aki ezeket a szavakat mondja, annak a pártnak, annak az országnak a kiemelkedő képviselője, amely nélkül a magyar nép nem nyerhette volna meg három évtizede „az ezeréves pert”. Amikor pedig Leonyid Brezsnyev arról beszélt, hogy mi, magyarok büszkék lehetünk a Duna—Tisza táján bekövetkezett forradalmi változásokra, mindenkinek eszébe jutott az is, hogy a Szovjetunió, az SZKP a felszabadítás után és azóta is milyen hervadhatatlan érdemeket szerzett ezeknek a vívmányoknak az elérésében. „Az együttműködés minden éve — mondotta az SZKP KB főtitkára — erősebbé tesz bennünket politikailag, gazdagabbá szellemileg, megsokszorozza országaink gazdasági potenciálját, elősegíti népeink életének további javulását.” Az, ami a magyar—szovjet kapcsolatokban oly gyümölcsözően megvalósult, szerves része a szocialista együttműködés mechanizmusának, amelynek két legfőbb „tengelye” a Varsói Szerződés Szervezete és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Az SZKP főtitkára jogos elégedettséggel hangsúlyozhatta, mit jelentett — és jelent —ez a jól működő mechanizmus, ez a testvéri együttműködés egymáshoz fűződő kapcsolatainkon túl — a világpolitikában is. Ez az erő vezetett el a mai helyzethez, amelyről Leonyid Brezsnyev megállapította: a Szovjetuniónak és a testvéri szocialista országok többségének a kapitalista világ vezető hatalmaival fennálló kapcsolatai már többé-kevés- bá normális mederben alakulnak. Ezt as örvendetes állapotot intézményesíteni és továbbfejleszteni a soron következő feladat. Mindenekelőtt ilyen szempontból hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev annak fontosságát, hogy mielőbb, a legmagasabb szinten, befejeződjék az európai biztonsági konferencia. „Erre a politikai alapra támaszkodva — jelentette ki az SZKP főtitkára — meg lehet oldani olyan, egyre nagyobb feladatokat, mint az európai államok békés együttműködése és sokoldalú, kölcsönösen előnyös kapcsolatok épületének felépítése.” Mivel pedig a béke oszthatatlan, üdvös lenne hasonló erőfeszítéseket tenni Ázsiában is. Már a beszéd elhangzása közben öt kontinensre kopogták a távírógépek annak szövegét. A világ ezúttal budapesti keltezéssel hallhatta a békére, munkára, barátságra és együttműködésre szólító hangot: az SZKP hangját. Az első napról Két teljes kolumnát szenteli?- kedden a Pravda, az SZKP Központi Bizottságának lapja az MSZMP XI. kongresszusának megnyitásával kapcsolatos anyagoknak. A lap címoldalán hathasábos fényképet közöl a kongresszus elnökségéről. A Pravda különtudó- sítói részletesen beszámolnak a kongresszus napi munkájáról és Kádár János beszámolójáról egyebek között a következőket írják: „A beszámoló mélyreható és konkrét elemzést ad az ország előtt álló gazdasági feladatokról, -megvilágítja a pártépítés és az ideológiai munka feladatait, a párt és a munkásosztály — a szocialista társadalom vezető erői — irányító szerepének megerősítésével kapcsolatos kérdéseket. Az előadó foglalkozott a legfontosabb általános politikai és nemzetközi kérdésekkel is.” Az MSZMP kongresszusa a Pravda értékelése szerint a párt és a nép megbonthatatlan egységének jegyében kezdte meg munkáját, és azt demonstrálja, hogy a magyar kommunisták szorosan tömörülnek a marxizmus—leniniz- mus és a proletár internacionalizmus zászlaja alatt. „A szocializmus útján, új győzelmek felé” — ezt a címet adta budapesti jelentéseinek a Szovjetszkaja Rosszija. A Trud, a Komszomolszkaja Pravda, a Krasznaja Zvezda és Moszkva többi reggeli lapja kedden — a TASZSZ budapesti tudósítóinak és kü- löntudósítóinak jelentései alapján — ugyancsak elsőoldalas, képes beszámolókat közölt Budapestről, és öt-hat teljes hasábon ismertette az MSZMP Központi Bizottságának beszámolóját. A keddi csehszlovák lapok első oldalaikon számolnak be az MSZMP kongresszusának első napjáról. Nagy terjedelemben ismertetik Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának kongresszusi beszámolóját, amely hétfőn hangzott el. A Neues Deutschland keddi száma első oldalán ismerteti Kádár János beszédének legfontosabb részeit, ezenkívül egész harmadik és negyedik; oldalát az MSZMP Központi Bizottsága beszámolójának szenteli. Valamennyi szófiai napilap kedden első oldalán, bő terjedelemben számol be az MSZMP XI. kongresszusának megnyitásáról, valamint Todor Zsivkov Budapestre érkezéséről és repülőtéri fogadtatásáról. Az összes lengyel napilap kedden reggel a nemzetközi élet fő témájaként vezető helyen, első oldalon foglalkozott az MSZMP-kongresszussal. A Scinteia és a Romania Libera keddi számában 1—1 gépelt oldalas tudósításban számolt be az MSZMP XI. kongresszusának megnyitásáról. A kedd reggeli amerikai lapok — így a Washington Post, a New York Times, a Philadelphia Inquirer — helyszíni tudósításban adnak jelentést az MSZMP XI. kongresszusának megnyitásáról és Kádár János beszámolójáról. A Washington Post és a New York Times saját tudósítójának jelentése mellett feltűnő helyen közli a UPI hírügynökség fotóját a kongresszusi küldöttek köszöntését tapsolva fogadó Leonyid Brezsnyevről és Kádár Jánosról, továbbá a csoportban beszélgető magyar, szovjet, lengyel és csehszlovák vezetőkről. A Washington Post tudósítója kiemeli Kádár János beszámolójának „őszinte, nyílt hangvételét”, és megjegyzi, hogy az MSZMP KB első titkára derűlátóan nyilatkozott az életszínvonal további alakulásáról. A New York Times szintén Kádár János kongresszusi beszámolójának „mértéktartó és mérsékelt hangvételét” emeli ld. Beszámol arról, hogy Kádár János kifejtette: Magyar- ország híve a kelet—nyugati kereskedelemnek, de elutasít minden diszkriminációt. A Philadelphia Inquirerben közölt budapesti UPI-jelentés a szocialista demokráciával kapcsolatban elhangzottakat emelte ki a kongresszusi beszámolóból.