Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-18 / 65. szám
1973. MÁRCIUS 18., KEDD 7 XMd'W A Központi Ellenőrző Bizottság beszámolója a XI. kongresszusnak — A hatalom gyakorlása során előfordulhatnak magatartásbeli torzulások is, amelyekre időben fel kell figyelni. Akadnak, akik tudatosan visszaélnek a hatalommal, mások viszont nem tudnak, vagy nem mernek élni vele. Bár az okok különböznek, de ez is, az is kárt okoz, mert gyengíti a munkáshatalmat, a párt iránti bizalmat, fékezi munkánkat. — A pártfegyelmi munka tapasztalatai arra Is intenek, hogy a jövőben a hatalom erősítésében és gyakorlásában még inkább előtérbe kell kerülnie a nép iránti hűségnek, a szigorú pártszerűségnek, a közügy, a munkáshatalom szolgálatának. A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a hatalommal való legcsekélyebb visszaélést éppúgy nem szabad megtűrni, mint az erélytelenséget, a huzavonát, majd így folytatta: — A munkáshatalom erősítésében fontos szerepe van a párttagok eszmei-ideológiai szilárdságának, politikai éberségének. A párt eszmei, politikai egységét sértő, bomlasztó tevékenység, az antimarxista nézetek hirdetése és terjesztése nem tűrhető meg, az ilyen jelenségek ellen következetes szigorral kell fellépnünk. Nagyon fontos, hogy a politikai éberséget erősítsük az ideológiai, a kulturális és a tudományos területeken dolgozó kommunisták és vezetők körében is. A szocialista tulajdon védelmében Brutyó János ezután a szocialista tulajdon gyarapításának és védelmezésének feladatairól szólt. — Miközben fokozatosan erősödik az új, a szocialista emberre jellemző gondolkodás és erkölcs, a szocialista tulajdon átérzett tudata — mondotta — helyenként hat még a régi, a visszahúzó szemlélet és gyakorlat is. Ennek tulajdonítható, hogy a növekvő lehetőségeket egyesek önző módon a közös tulajdon rovására, a saját vagyonosodásukra próbálják kihasználni, ügyeskedésekkel, a törvények kijátszásával jogtalan vagy indokolatlan előnyökhöz jutnak. A X. kongresszus óta a szocialista tulajdont sértő, károsító ügyekben pártszerveink a korábbinál nagyobb szigorral léptek fel. — Rá kell ébreszteni az egyes embereket és csoportokat, hogy a társadalom kárára nem gazdagodhatnak, nem élhetnek törvénytelen eszközökkel, és ilyen utakon nem járhatnak, mert ezzel bomlasztják, gyengítik szocialista rendünket. — Félreérthetetlenné keil tennünk, hogy aki a közösségi érdek ellenére juttat indokolatlan előnyhöz bárkit, az éppoly erkölcstelen és hibás, mint az, aki elfogadja. Mindkettő mögött fellelhető az egyéni érdekek elsőbbsége, az önzés, az anyagiasság, az elvtelen kapcsolatok kihasználása, a kölcsönös lekötelezettség. — Társadalmunk a becsületes munkára épül. A párttagok és a tisztességesen gondolkodó dolgozók millióinak igazságérzetét joggal sérti, ha valaki a munkájával nem arányosan, vagy éppenséggel munka nélkül jut jövedelemhez. A törvényesen is üldözendő tisztességtelen vagyonszerzés különböző formáin kívül más jelenségek is nyugtalapítják közvéleményünket. Így például az egyes helyeken már szinte intézményesített borravalózás, az úrhatnám ajándékozgatásolc, és nem utolsósorban a hálapénz. Ezek szocialista elveinkkel ellentétesek, hatásuk demoralizáló, indokolatlan jövedelemkülönbségekhez, feszültségekhez vezetnek. — Ügy látjuk, hogy a nevelőmunka erősítése mellett megfelelő intézkedések is szükségesek a szocialista társadalomtól idegen gyakorlat mielőbbi megszüntetésére. ŐszÍEite, nyílt, egyenes bíráló légkör Brutyó János ezután így folytatta: — A fejlett szocialista társadalom építése magasabb követelményeket állít a párt tagjai elé. Ezért a pártfegyelem szilárdítása állandó feladatunk, amelynek eszköze mindenekelőtt a nevelőmunka. — Pártunk a pártfegyelmi büntetést is a nevelés egyik eszközének tartja, mely arra szolgál, hogy a párttag okuljon belőle, őt és környezetét egyaránt visszatartsa fegyelem- sértések elkövetésétől. Természetesen arra törekszünk, hogy elvtársainkat ne a felelősség- revonástól való félelem tartsa vissza a helytelen cselekedetektől, hanem belső meggyőződésből éljenek és tevékenykedjenek a párt politikai-erkölcsi normái szerint. A szervezeti szabályzatot sértő cselekmények hatékonyabb nevelő munkával és a kommunista közösségek erejével megelőzhetők. A kommunistának nemcsak önmagáért, hanem más párttagokért is felelősséget kell éreznie. — Pártunk erejének, eszmei-politikai, cselekvési egységének, további fejlődésünknek fontos feltétele a bírálat. Ez egyaránt szükséges a káderek neveléséhez, a hibák megelőzéséhez és az elkövetett hibák gyors kijavításához. — Aki semmibe veszi a jogos bírálatot, az lényegében azonosítja magát a bírált hibával, akadályozza annak kijavítását. Sajnos, előfordul, hogy a bírálatot vonakodva, kelletlenül, vagy csak formálisan, szavakban fogadják el. Az illetők többnyire hibátlannak tartják magukat, önelégültek, ami pedig súlyos tévedések forrása lehet, a bírálat elfojtásához, sőt annak megtorlásához is vezethet. — Elsősorban a párton belül kell olyan légkört teremteni, amely lehetetlenné teszi, hogy bárkit hátrány, vagy bántódás érjen azért, mert becsületesen feltárta a hibákat, volt bátorsága bírálni. Nem szabad eltűrni, hogy a bírálót bárki nyíltan vagy burkoltan megtorolhassa, és a bírálót hátrányos helyzetbe juttassa. Ez tűrhetetlen a pártban, merőben idegen a párttól, elnémítja a párttagokat, a dolgozókat, akadályozza, hogy a hibák, visszaélések napvilágra kerüljenek. A párt minden tagjától elvárja az őszinteséget, a nyíltságot, az egyenességet, azt, hogy személyekre való tekintet nélkül bíráljon, lépjen fel a hibák, visszásságok ellen. — A kommunista azért kommunista, hogy szóljon, amikor kell, és álljon ki a meggyőződéséért, a szocializmus ügyéért. A munkás- osztálynak olyan pártra van szüksége, amelynek minden alapszervezete, minden egyes tagja szilárdan helytáll. — A Központi Ellenőrző Bizottság azt tapasztalja, hogy az alsóbb pártszervek is szigorúan fellépnek a bírálat elfojtói, megtorlói ellen. A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a hibák elleni nyílt, következetes harc során szüntelenül ügyelni kell arra is, nehogy egyesek bírálat ürügyén, és a bírálókat védő intézkedésekkel visszaélve megrágalmazzanak ártatlan, becsületes embereket. Ezért a jogos, pártszerű bírálatot minden esetben el kell határolni a rágalmazástól és az intrikától. Vagyis a bírálók következetes védelmének együtt kell járnia a rágalmazók, intrikusok elleni elszánt harccal. A munka javításának eszköze: az ellenőrzés A Központi Ellenőrző Bizottság beszámolója oz ellenőrzésről szólva a többi között a következőket állapította meg: — Szükségesnek tartjuk a rendszeres és hatékony ellenőrzést azért, hogy feltárja a munka kedvező és kedvezőtlen vonásait, elősegítse fejlődésünket, megakadályozza a hibák, a visszaélések elkövetését. Az ellenőrzés lehetővé teszi, hogy mindenkit elsősorban a végzett munkája alapján értékeljünk és minősítsünk, ne pedig szubjektív meggondolások és benyomások alapján. — A kommunista közösségekben a rendszeres és segítő ellenőrzés eredményeképpen is fejlődnek v .az emberek. Az ellenőrzés nem minden áron váló hibakeresés, hanem a munka javításának nélkülözhetetlen eszköze. — Arra kell törekednünk, hogy a kommunista közösségek, a pártcsoportok, a pártszervezetek és a pártszervek méginkább a kommunista jellemformálás szolgálatában álljanak, erősítsék önmagukban és másokban a közösségi tulajdonságokat, következetesen szálljanak szembe a szocializmustól idegen magatartás megnyilvánulásaival, az embertelenséggel, az önzéssel, a gőggel, a törtetéssel, az anyagiassággal, amelyek együttesen és kü- lön-külön is még sok gondot okoznak a kisebb közösségeknek éppúgy, mint az egész társadalomnak. — Feladatunk, hogy az eszmei-politikai munka javításával, a hibás jelenségek határozott és meggyőző bírálatával védjük meg a párt tagjait azoktól a káros nézetektől, hatásoktól, magatartásbeli fogyatékosságoktól, amelyekkel szemben éppen nekik kell harcolniuk. Magasabb crbölcsiség a közgondolkodásban Brutyó János a következőkre hívta fel a figyelmet : — A Központi Ellenőrző Bizottság álláspontja az, hogy tovább kell növelni a párttagokkal és a vezetőkkel szemben támasztott követelményeket. — Gondoskodnunk kell arról, hogy a nagyobb követelmények széles körben ismertté váljanak és így lehetőség nyíljon a következetes számonkérésre. Az a véleményünk, hogy az eddiginél szigorúbban kell fellépni mindazok ellen, akik nem a párt követelményei szerint élnek és dolgoznak. Soraink tisztasága, pártunk tekintélye és tömegbefolyása védelmében indokolt és szükséges igénybe vennünk minden pártszerű eszközt és módszert. A nagyobb követelmények megvalósításában meghatározó szerepet tulajdonítunk a vezető beosztású párttagok példamutatásának. Mindenekelőtt a vezetőktől kell megkövetelnünk a párt lenini normáinak betartását, e tekintetben semmiféle engedményt sem szabad tenni. A legcsekélyebb elnézés, bármifajta men- tegetés csak árthat a pártnak és az érintett személynek. Sehol, senkitől és semmilyen körülmények között sem lehet eltűrni a párt normáinak megsértését, erre korábbi érdemek sem szolgálhatnak mentségül. — A szükséges felelősségrevonásoknak azonban mindig pártszerűen kell megtörténniük, figyelemmel a párt érdekeire, a kommunisták igazságérzetére. — A Központi Ellenőrző Bizottság a társadalmi-politikai fejlődés jelenlegi szakaszában minden szinten szükségesnek tartja az ellenőrzés javítását. Vonatkozik ez elsősorban a párt belső ellenőrző munkájára, melyet tovább kell fejleszteni. — Megítélésünk szerint a népgazdaság minden szektorában erősíteni kell az állami ellenőrzést. Ezzel párhuzamosan mindenütt meg kell követelni a magas szintű belső ellenőrzést is. Befejezésül a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke hangsúlyozta: — A jövőben még inkább arra kell törekednünk, hogy a kommunisták tudatossága, önként vállalt fegyelme, magasabb erkölcsi szemlélete legyen az irányadó a közgondolkodásban. Ennek az az előfeltétele, hogy nevelő munkánkban mindenütt központi helyet kapjon a párttagság politikai öntudatának, erkölcsi színvonalának emelése. — Mindannyiunk megtisztelő kötelessége, hogy erősítsük pártunk egységét, szilárdítsuk a párt és a tömegek kapcsolatát, óvjuk soraink tisztaságát, éberen őrködjünk az önként vállalt, tudatos pártfegyelem betartásán — mondotta Brutyó János, majd a Központi Ellenőrző Bizottság nevében kérte a X. kongresszus óta végzett munkáról szóló jelentés és beszámoló elfogadását. Munkával -köszöntik a kongresszust az üzemek A főpróba után " ' ’ ’ * indul a turbinaóriás Hétfőn, a XI. pártkongresszus megnyitásának napján, az üzemek százaiból jelentették, hogy a munkások és a műszakiak közös erőfeszítéssel tovább fokozzák a kongresszusi verseny lendületét, s ünnepi kongresszusi hét indításával, szervezésével köszöntik a párt legfelső vezető testületének a tanácskozását. re vállalkoztak, s ennek keretében valóságos gyermekparadicsomot varázsoltak a bölcsőde udvarából. Kaposvárott, a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói egy 132 lakásos épülettömböt adtak át április 30. helyett már hétfőn a rendeltetésének, kongresszusi vállalásuk telje- s'ftésekéhty s rhirtt bejelentették, ők is fokozott lendülettel dolgoznak tovább a kongresz- szusi héten. Záhonyban a fontos vasúti átrakó körzet mintegy 6 ezer dolgozója tart ünnepi hetet a XI. kongresszus tiszteletére. Békéscsabán, a Tégla- és Cserépipari Vállalat 3-as számú gyárának, továbbá a kötöttárugyár dolgozói indítottak kongresszusi műszakot. A Mecseki Szénbányák Pées-bányaüzemében a kongresszusi héten 3 ezer tonna szenet akarnak felszínre küldeni terven felül. Szolnok megye mezőgazda- sági üzemei, amelyeknek többsége ugyancsak bekapcsolódott a kongresszus tiszteletére indított ünnepi műszakba, már a tavaszi munka második szakaszánál tartanak. A megye gazdaságai azt akarják elérni, hogy az idén már 16 ezer 500 hektáron, a tavalyinál 3 ezer hektárral nagyobb területen termeljenek cukorrépát. Ezzel akarnak hozzájárulni ahhoz, hogy hazai termésből fedezzék az ország cukorrépa-ellátását A turbina — még szerelés közben Tegnap reggel a Láng Gépgyárban naegkezdiélBttí\: ßuna-( menti Hőerőmű számára ké-Ü szülő 220 megawattos turbina melegpróbáját. A 120 millió forint értékű óriást a gyár szocialista brigádjai kongresz- szusi vállalásként — a tervezett határidő előtt több mint egy hónappal — a kongresz- szus megnyitásának napján adták át. A turbinát, amelyet az elkövetkező heteikben részegységenként szállítanak Százhalombattára, az erőmű négyes blokkjában helyezik el. Már teljes erővel folyik a négyes blokk csőrendszerének tisztítása: a csöveket naponta kétszer fúvatják, s ezt a munkafolyamatot még 30 alkalommal ismétlik meg, a turbina üzembe állítását megelőzőéin. A Dunamentd Hőerőmű dolgozói, szocialista brigádjai jelentős társadalmi munkáit végeztek és végeznek a blokkok munkába állításának meggyorsításáért, ezzel köszönitve pártunk XI. kongresszusát. A túlórák, kommunista szombatok, felajánlások az első három blokkrendszer üzembe állításánál meghaladták a 132 ezer munkaórát. A négyes blokk elkészültével — amelynek munkálatai a szakemberek szerint a jövő év elejére fejeződnek be az erőmű teljesítménye megközelíti az ezerötszáz megawattot. Az energiakombinát fejlesztése ezzel még nem ér véget, hiszen még további két blokkrendszer vár felépítésre, s ezután már 2 ezer megawattnyi elektromos energiát ad az országnak a Dunamemtá Hőerőmű. A Nógrádi Szénbányák dolgozói arra tettek ígéretet, hogy a kongresszusi hót minden napján túlteljesítik termelési tervüket, s emellett különös figyelmet szentelnek a minőség javításának, a termelési költségek csökkentésének. Vas megye üzemeiben a kongresszusi hét fő célkitűzése lett a minőség javítása, a takarékosság és a termelékenység növelése. A megye legnagyobb vállalatánál, a már naponta 20 ezer pár lábbelit készítő Sabária Cipőgyárban ilyen célból több mint 100 szocialista brigád legjobb, legtapasztaltabb tagjai őrködnek a kongresszusi héten a tech- j$S*l£gia legkritikusabb pontjain. • >•/ Bekapcsolódtak á kbngrész- szusi hét fokozott lendületű versenyébe a Dunai Vasmű és az Özdi Kohászati Üzemek dolgozói is. Az ózdi kohászatban 628 szocialista brigád — több mint 11 ezer munkás és műszaki — részvételével rajtolt a versenynek ez a különösen intenzív szakasza. A durvahengerműben a heti termelési terv 250 tonnával történő túlteljesítésére tettek ígéretet. A blokksor dolgozói már hétfőre virradóra is rendkívüli eredményt produkáltak: a megelőző három műszak együttesen 808 blokkot hengerelt, s ezzel 52 tonnával túlszárnyalta eddigi rekordját. Hasonlóképpen a kongresszus első napján „írta át” rekordját az ózdi kohászat acélműve is. Az ott dolgozó 70 szocialista brigád 24 óra alatt 4 ezer 028 tonna jó minőségű acélt csapolt. A hajdúszoboszlói bölcsődénél csaknem félmillió forint értékű társadalmi munkát fejeztek be a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat négy szocialista brigádjának tagjai. A társadalmi munkára a kongresszus tiszteleté-