Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-15 / 63. szám

1975. MÁRCIUS 15., SZOMBAT ~i[MrlíW SZOT KERTEK \\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ A Pest megyei pártértekezleten — mint ismeretes — idő hiányában 34-en írásban nyújtották be felszóla­lásukat. E héten ezekből ismertettünk rövidítve e he­lyen lapunkban, mintegy továbbfolytatva az értekezlet alkotó, széles körű tapasztalatcsere-fórumát Változó valóság — változó oktatás Agrárfejlődésünk jellemző­je, hogy a mezőgazdaság ma a technika, technológia, bio­lógia és üzemszervezés forra­dalmát éli. Eredménye az ed­dig szinte ismeretlen dinami­kájú fejlődés, a termelési esz­közök rohamos változása, a termelés teljesen újszerű anyagi-technikai alapokra he­lyezése. Ez a fejlődés nem kis fel­adatot rótt a mezőgazdasági felsőoktatás fejlesztésének tartalmi, szervezeti és szemé­lyi feltételeire sem. A terme­lési eszközök fejlesztésében, hatékony alkalmazásában a termelőerők személyi oldala, az ember a szakképzettségé­vel, társadalmi tapasztalatával a legfőbb hajtó tényező. Az MSZMP KB 1972. évi június 15-i Az állami oktatás helyze­téről és fejlesztésének felada­táról című határozatában is ezen alapvető összefüggések tükröződnek. Az egyik nagy komplex probléma, a tananyag korsze­rűsítése, a tananyagcsökken­tés, a tantárgyak integrálása kérdése. A tananyag, illetve annak egymással összefüggő rendszere az oktatási célt, a képzési célt hivatott szolgál­ni. Mindannyiunk előtt ismere­tes, hogy a hagyományos me­zőgazdasági termelés a múlté. Az új. helyzet az eddigi szak- képfceghéz képest módosítja az agrármémökképzéssel támasz­tott igényeket, a képzési célt. Ezek figyelembevételével kell kidolgoznunk a tananyag­korszerűsítés, tananyag-össze­vonás, óraterhelés-csökkentés, s ugyanakkor az önálló alko­tó munkára képes készség ki- fejlesztését. Az agrármérnöki funkció kétirányú szétválása mind a termelő, mind a szolgáltató szervezetekben fokozatosan egyértelműen jelentkezik. Az egyik a tervező, koncepciót ki­dolgozó, eszközöket meghatá­rozó, technológiát fejlesztő mérnöki tevékenység. A má­sik az alkotóan üzemeltető, technológiát kivitelező mér­nöki tevékenység. Ez egyben magában foglal­ja második komplex problé­mánkat, a kétlépcsős oktatási rendszer kidolgozását. A két­lépcsős oktatási forma bizto­síthatná, hogy a valóságos szakemberszükséglet igényé­nek megfelelően a mainál arányában is kevesebb ötéves képzést igénylő tervező fel­adatot ellátó mérnököt képez­nénk, és több üzemszervező mérnököt, és még több tech­nikust, szakmunkást. Ez ösz- szességében olcsóbbá tenné szakemberképzésünket, hisz az ötéves képzésben csak a legkiválóbbak vennének részt. A kétlépcsős oktatás kidolgo­zása ugyancsak várat magára. Tőlünk például csupán Bács megye 140 végzett mérnököt igényelne ebben az évben. Ha­sonló Nógrád, Szolnok megye igénye is. A mezőgazdaságtu­dományi’ kar szakember-kibo­csátása azonban csak 100 fő körüli. Ebben az igényben rej­tetten jelentkezik az üzem­mérnök- és tervezőmérnök­szükséglet, miután a gyakor­latban a két munkakör még nincs elhatárolva. A harmadik komplex fel­adat a tervszerűbb munkaerő- gazdálkodás érvényesülési" fel­tételeinek kidolgozása. A gya­korlat tőlünk specializált szakmérnököket igényel, az agrármérnökök képzési cél­jában pedig a mindenre al­kalmassá tétel szemlélete do­minál. Ez az alapozás stádiu­mában helyes, de nem a vég­cél megjelölésénél. Erre ma már a gyakorlat egyre kevés­bé tart igényt. A negyedik komplex feladat a tudományos alapokon nyug­vó szervezeti integráció meg­teremtése: a mezőgazdasági szakemberképzés integrált tananyagcsoportjai — mint a képzésrendszer alapelemei — között! jelentkező szoros kap­csolat, összefüggés érvényesí­tése az oktatás feladata. Az összefüggések keresése, az ok­tatásban permanens tartalmi korszerűsítést is jelent. ötödik komplex feladat az anyagi-technikai feltételek ja­vítása. Ezek változtatása nél­kül nem lehetséges sem kor­szerű oktatás, sem korszerű kutatás. Oktatóink véleménye, hogy az anyagi-technikai fel­tételek elmaradtak mind az oktatás kívánt igényétől, mind a oktatók-kutatók tudományos szintjétől. Az agrár-felsőokta­tási intézmények ilyen jellegű igényéhez rendelkezésre álló anyagi erőforrás felhasználá­sának népgazdasági hatékony­sága feltétlenül megkívánja annak vizsgálatát, hogy ez el­sősorban az HC^agi-technikai eszközök jelenleg! decentrali­zációját, vagy annak koncent­ráltabb felhasználását köve­teli-e meg, s miként lehetne eredményesebben a szakem­berképzés, az oktató-kutató munka érdekében felhasznál­ni. Végezetül néhány gondolat a beiskolázásukról. A jelenlegi felvételi rendszer lényegében a tárgyi tudás mérésére alkal­mas. A képesség és alkalmas­ság, a szakmai elhivatottság megállapítására nem ad lehe­tőséget. Ezzel nem azt kívá­nom megállapítani, hogy ed­digi ez irányú tevékenységünk teljesen eredménytelen volt. De évenként ismétlődően fel­vetődik a hallgatók kiválasz­tásának kérdése, s nem állít­hatjuk, hogy felvételi rend­szerünk kiszűri mindazokat, akik egyetemi tanulmányok Kongresszusi küldöttünk Csak közösen léphetünk előre Faludi Imre, Tápiószentmárton nagyköz­ségi tanácsának elnöke már nem fiatal em­ber. Csillapíthatatlan alkotó kedve, munka­szeretete teszi azzá. Kiegyensúlyozott, derűs egyéniségének láttán alig hinné az ember, mi minden történt vele az elmúlt négy év­tizedben, viharos sorsú nemzedéke történelmi megpróbáltatásaiban. Életéről — melyről most néhány mondatban szerényen, csende­sen beszél — akár regényt lehetne írni. — A szülői házban mindig is sok volt az éhes száj, így aztán gyerekfejjel elszegődtem Pick Ede angyalföldi lakatosárugyárába. Ta­lán a véletlen, talán az inasévek megpró­báltatásai hozták úgy, hogy 1938-ban, tizen­nyolc évesen bekerültem a mozgalomba, A VII. kerületi ifik között a vitakörben töb­bek között Ságvári Endre, Veres Péter adott muníciót a tanuláshoz, az agitációhoz, de nagy élményeim sorába tartoznak a gödi sze­mináriumok is. Ami ezután következett, arról nem szíve­sen beszél Faludi Imre. A szörnyű második világháború derekán ott menetel abban a munkaszolgálatos században, amelynek útja nagy költőnk, Radnóti Miklós számára a a Győr megyei Abdán véget ért. Az agyon­gyötört, a fizikai megsemmisülés szélén álló, Faludi Imre Berlinben érte meg a béke első napját. 1945. június 9-én hazatér, majd hosz- szabb kórházi ápolás után rögtön bekapcso­lódik a szocialista Magyarországért folyó harcba. A szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülése után a pártapparátusban dolgozik, szervez, agitál oktat. Fontos felada­tokat kap a Pest megyei pártbizottságon, később a megyei pártiskola előadójaként és más felelős funkciókban. Résztvevője 1957-ben annak az országos pártértekezlet­nek, melytől fogva már az MSZMP törté­netét írjuk. 1964-ben került a nagyközségi tanács élére, ahol azóta is dolgozik. Közben még elvégezve a pártfőiskolát is. — Személy szerint mire a legbüszkébb az elmúlt négy év eredményei közül? — Mindenekelőtt a községünk fejlődésére, amely ugyan országos méretekhez viszo­nyítva szerény, de mögötte kitartó, szorgos munka, az emberek bizalma áll. Legfonto­sabbnak azt tartom, hogy kommunistáink a pártonkívüliekkel összefogva emelték köz­ségünket arra a színvonalra, amely megfe­lel az emberek elvárásainak. Társadalmi összefogással, saját erőből új iskolát építet­tünk, bővítettük az óvodát — az idén mar egyetlen gyermek felvételét sem kellett el­utasítani —, rendbehoztuk a művelődési há­zat. Községünk minden lakosára 500 fo­rint értékű társadalmi munkaóra jut... Kovács György Attila folytatására méltatlanok, vagy nem estek ki olyanok, akik alkalmasak lettek volt egye­temi tanulmányokra. Célsze­rűnek látszana kipróbálni azt a javaslatot, amely tágabbra nyitná a felvételi kapukat, és az első két évre tenné a szű­rést Dr. Lőkös László egyetemi tanár, gödöllői Agrártudományi Egyetem Kiegyensúlyozottabb egészségügyi ellátás A megyében a legutóbbi négy esztendőben jelentős az egészségügy fejlődése is, hoz­zá kell azonban tenni: a ha­ladás mértéke nem minden területen volt egyforma. Bizo­nyos fokú elmaradás tapasz­talható a járóbeteg-ellátás­ban, a rendelőintézetek há­lózatának bővítésében. Ez Dunakeszire is érvényes. Az itteni rendelőintézet szakor­ezerre csökkent. Az ország éhínség előtt állt. Nagyon sok függött a tavaszi munkák si­keres elvégzésétől. Csak abban lehetett bízni, hogy a földhöz juttatott parasztok — minden lehetőséget felhasználva —, sikeresen meg is művelik a tulajdonukba került földeket. Harmincezer földosztó Nagy horderejű intézke­dése volt a 600-as rendelet­nek, hogy a földek kiosztá­sát, a reform végrehajtását az érdekeltekre, az igényjogo­sult szegényparasztokra bíz­ta. Hamarosan mintegy há­romezer községi földigénylő bizottság tevékenykedett az országban, több mint 30 ezer taggal. Ék ezek a hajdani el­nyomott, lenézett emberek, paraszttársaik bizalmából tel­jesítették a nagy történelmi feladatot: néhány hét alatt eltüntették az oly gyűlölt úri nagybirtokrendszert. A földigénylő bizottsági ta­gok túlnyomó többsége pél­damutatóan, részrehajlás nél­kül tevékenykedett. Senki ná­luk igazságosabban, jobban, gyorsabban ezt a hatalmas munkát nem tudta volna el­végezni. Hiszen az erdősé­gekkel együtt, több mint 5 millió hold földet vettek igénybe, és abból 3,3 millió hold szántót, rétet, szőlőt, gyümölcsöst kiosztottak. 650 ezer igényjogosult között. Támad a reakció Sokat tettek a földreform gyors és demokratikus szel­lemű végrehajtásáért azok o tapasztalt munkások és Győrffy-kollégisták, akik mi­niszteri megyei megbízott-*- ként eljutottak az ország minden tájára, ök hozták lét­re a megyei földbirtokren­dező tanácsokat és folyama­tosan segítették a községi földigénylő bizottságok mun­káját. így hozzájárultak ah­hoz, hogy a földet igénylő parasztok jogos érdekei min­den körülmények között ér­vényesüljenek. Azokban a községekben, ahol kevés volt a föld, gyak­ran teljes egészében kiosz­tották az ezer holdnál ki­sebb úri birtokokat is, és he­lyenként nem tisztelték a paraszti birtok 200 holdas felső határát sem. Sőt, az el­kobzásoknál is túlzott szigo­rúságot érvényesítettek a földigénylő bizottságok. Mind­ez feszültségeket okozott a végrehajtásban és lehetősé­get adott a földigénylő bi­zottságok elleni, majd később a földreform elleni támadá­sokra. Az 1945-ös választások után ez a roham megerősödött. Már akadtak, akik az egész földreform jogosságát vitássá merték tenni. Az újonnan földhözjuttatottak azonban nem maradtak magukra. Az ipari munkásság nemcsak a földreform végrehajtását támo­gatta, hanem hatalmas tömeg- megmozdulásokkal segítették a kiosztott földek megvédé­sét. Végül a magyar kommunis­ták vezetésével a baloldali blokk pártjai elérték, hogy 1946 tavaszán a IX. törvény véglegesítette a földjuttatá­sokat. Orvosolták az 50 hol­don aluli parasztbirtokosokat ért sérelmeket, viszont az említett törvény az úri bir­tokosok földjének kiosztását akkor is szentesítette, ha az meghaladta a rendeletben meghatározott mértéket. Ez a törvény véget vetett a föld­höz juttatott parasztok zakla­tásának. Forradalmi nyitány Minden körülményt figye­lembe véve, megállapíthat­juk, hogy az 1945. évi földre­form — jellegét, hatását te­kintve —, valójában igazi ag­rárforradalom volt. Elsöpörte a reakciós, úri nagybirtok- rendszert. Megszabadította a magyar társadalom demokra­tikus, szabad fejlődését a sú­lyos béklyóktól. Űj alapokra helyezte a falu társadalmi és gazdasági előrehaladását. Hozzájárult a hazai reakció későbbi teljes vereségéhez. Gazdasági szempontból is beváltotta a földosztás a hoz­zá fűzött reményeket: a ma­gyar mezőgazdaság három év alatt — a Szovjetunió sokol­dalú segítségével —, kihe­verte a háborús károkat és kielégítően ellátta az orszá­got élelmiszerrel. / Ma már világos, hogy a földreform lényegében első lépcsője, igazi forradalmi nyi­tánya volt annak az útnak, mely az új földhöz juttatot- tak támogatásával, a föld­műves-szövetkezetek fejlesz­tésével, majd a bérlőszövet­kezetek, tszcs-k létrehozá­sával elvezetett a termelő­szövetkezeti mozgalomhoz, a mezőgazdaság szocialista át­alakításához. Tóth Benedek vosi óraszáma — 135,5 óra — viszonylag soknak tűnik, ez azonban csalóka látszat. Elenne szerepel ugyanis Duna­keszin kívül két nagyközség és négy község fogászati szakrendelésének óraszáma is. Ennél még nagyobb gond, hogy körzetünk lakossága, betegség esetén, a szakorvosi ellátás egy részéhez Duna­keszin, más részéhez Új­pesten, azaz a főváros IV. kerületében, bizonyos ese­tekben pedig Vácott juthat. Ez az utazgatás rossz, szük­ségmegoldás, sem a betegek­nek, sem a népgazadságnak nincs hasznára. Nehezíti a helyzetet a rendelőintézet szakorvosi létszámának biz­tosítása, bár ez nemcsak he­lyi probléma. Ügy látszik, hogy a fiatal orvosok letele­pítésével — legalább Pest megyében — ezt megoldhat­nánk, példát szolgáltatott er­re a nagykátai rendelőinté­zet. 1972-ben fogadta el az or­szággyűlés az egészségügyi törvényt, s ennek jelentősé­gét aligha lehet felbecsülni. Az egészségügy elérte azt a fejlődési fokot, amikor o be­tegségek gyógyítása helyett azok megelőzése került elő­térbe. Miután megjelent az egész­ségügyi törvény, az Egész­ségügyi Minisztérium etikai akcióprogramot hirdetett, ami­nek célja az etikai helyzet erőteljes javítása volt. Kö­vetkezményeként az etikai ügyek száma emelkedett, ez azonban nem egyenlő az eti­kai helyzet romlásával, ha­nem a szigorúbb mérce bi­zonyítéka. Vétség esetén ter­mészetesen nem késik az el­marasztalás, de a fő cél a nevelés, s ennek segítségével az etikai helyzet folyamatos tökéletesítése. Sokat számított ilyen értelemben is az új kórházi beutalási rendszer bevezetése — 1973 novembe­rében —, mert a különböző szabálytalanságok megelőzé­séhez kellő feltételeket te­remtett. Közrejátszott ebben az is, hogy a párt X. kongresszusa óta eltelt időben lényegesen javultak az egészségügyi dol­gozók élet- és munkakörül­ményei. 1971-ben központi bérrendezést hajtották végre, s ez jelentősen növelte az egészségügyi dolgozók jöve­delmét. Ugyanakkor a kö­zépkáderek fizetése még min­dig eléggé alacsony, bár gyakran nehéz körülmények között tevékenykednek, s ők teszik ki az egészségügyiek táborának nagyobb részét, akik nélkül az egészségügyi ellátás egész egyszerűen el­képzelhetetlen. Idén került sor az egészségügyi dolgo­zók munkaidejének csökken­tésére, s ez szintén hozzájá­rul az életkörülmények köny- nyítéséhez. A rövid áttekintés nemcsak azt mutatja, hová jutottunk el, hanem érzékelteti a fel­adatokat is. Ezek egyike pél­dául a szakmai integráció, az alapellátás, a szakorvosi járóbeteg-ellátás és a kórhá­zi ellátás egységének megte­remtése, a progresszív beteg- ellátás megvalósítása, hogy a beteg minden esetben be­tegségének, állapotának meg­felelő gondoskodásban része­süljön. Teendőink között fontos helyet foglal el az üzemegész­ségügyi hálózat, illetve ellá­tás fejlesztése. Az üzemek­ben — nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is — egyre inkább főfoglalko­zású üzemorvosokkal célsze­rű megoldani a rendszeres egészségügyi gondoskodást. Nem lehetünk elégedettek az iskolaorvosi hálózat jelenlegi állapotával sem, s ez, vala­mint a születések számának növekedése arra int, hogy a gyermekorvosi hálózat fej­lesztése elengedhetetlen. S végül, de nem utolsósor­ban feladatunknak tartjuk azt is, hogy rendszeresen tá­jékozódjunk a lakosságnak az egészségügyi ellátással kapcsolatos véleményéről. Dr. Sátori Árpád, a dunakeszi rendelő- intézet főorvosa Alapvető: az össztársadalom érdeke A munka nélküli jövedelem- szerzés visszaszorításával az utóbbi években több párthatá­rozat foglalkozott. A kommu­nisták, a becsületes dolgozók véleményét tolmácsolva rend­szeresen elítélik az ilyen ma­gatartást, jogalkotó szerveink pedig több eredményes korlá­tozó intézkedést hoztak. Saj­nos, ennek ellenére sem állít­hatjuk, hogy az említett prob­léma már a múlté. Példaként hadd említsem meg azt a fo­lyamatban levő ügyet, mely­ben az egyik állami vállalat árubeszerzéssel foglalkozó osztályvezetője egyik napról a másikra megvonta bizonyos speciális termékek megrende­lését egy másik állami válla­lattól. Ez utóbbi, minthogy a megrendelő egyedüli vásárló­ja volt termékeinek, kényte­len volt beszüntetni a terme­lést és eladni célgépeit. Vajon véletlen-e, hogy e célgépeket egy műanyagfeldolgozó kis­iparos vásárolta meg hamis szövetkezeti bélyegzővel, s a következő napon azokat egy tsz-ben felállítva megindítot­ta a termelést. A termékek megrendelője pedig ugyanaz az osztályvezető volt, aki az állami vállalat szállítására nem tartott igényt. Az ügyle­ten a termelőszövetkezet két­millió forintot, a kisiparos pe­dig körülbelül egymilliót ke­resett. Azt hiszem, senki előtt nem kétséges, hogy ki a káro­sult. Egyik alkalommal tsz-elnö- kök továbbképző tanfolyamán szóvá tettem, milyen káros a jogtalan előnyök nyújtása, ki­használása. Az egyik tsz-elnök ezzel kapcsolatban mondta: , „Elvárják a tsz-töl, hogy ad­jon.” Nem vonom kétségbe, hogy vannak, akik elvárják, ismerünk ilyen eseteket. A lé­nyeg azonban az, hogy min­dig kettőn áll a vásár. Az, aki ad, általában jobban hibáz­tatható, mint aki a markát tartja, annak ellenére, hogy az előbbi legtöbbször kényszer- helyzetre hivatkozik. Nem­egyszer azzal a jelszóval jut­tatnak jogtalan előnyökhöz va­lakit, hogy „megéri, mert ke­resünk rajta néhány százez­ret”. De ha ez igaz, akkor honnan a nyereség, ki a ká­rosult? így szenved csorbát az össztársadalmi érdek, így jut jogtalan előnyhöz egy csoport, vagy egy személy. Az ilyen és ehhez hasonló ügyek tanulságai kapcsán a társadalmat ért anyagi káron kívül mindenképpen utalni kell a munkahelyi demokrá­cia súlyos megsértésére, a kol­lektív vezetés elvének figyel­men kívül hagyására, a helyi pártszervezetektől elvárható politikai éberség hiányára, mint olyan tényezőkre, me­lyek viszonylag hosszabb időn át nem teszik lehetővé e bűn- cselekmények leleplezését. Ezen ügyek fontos tanulsága az is, hogy rosszul értelmezett szolidaritásból az illetékesek nem tették meg a szükséges intézkedéseket, s e mulasztá­sukkal nemcsak az érintettek­nek, de önmaguknak is ártot­tak. Az időbeni fellépés, az esetek döntő többségében ele­jét vehette volna a később el­kerülhetetlenné vált admi­nisztratív intézkedéseknek. Dr. Major Miklós Pest megye főügyésze

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom