Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-15 / 63. szám

Ülésí tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága 1975. március 14-én Ká­dár János elvtársnak, a Központi Bizott­ság első titkárának elnökletével ülést tar­tott. Az ülésen részt vett a Központi Ellen­őrző Bizottság elnöke. A Központi Bizottság meghallgatta Biszku Béla elvtársnak, a Központi Bizott­ság titkárának tájékoztatóját a párt XI. kongresszusára való politikai és szervezeti felkészülésről. A Központi Bizottság meg­állapította, hogy a március 17-én, hétfőn összeülő kongresszusra az előkészületek rendben megtörténtek. LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM ARA 80 FILLER 1975. MÁRCIUS 15., SZOMBAT PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kádár János üdvözlete Luigi Longónak Az első külföldi vendégek pártunk XI. kongresszusára Államosították Portugáliában a magánbankokat Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára táv­iratban üdvözölte Luigi Lon- gót, az Olasz Kommunista Párt elnökét 75. születésnap­ja alkalmából. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására pénteken megérkeztek az első külföldi vendégek pártunk XI. kong­resszusára.---------------------. A hármas tavasz nyitányán H etek óta jelzi a tavaszt a budapesti Nemzeti Múzeum történelmi lépcsője is: ott ülnek már a diákok, nap süti könyv fölé hajló fejüket. Ma ugyanitt, a múzeumkert­ben több ezren állnak majd, köszöntik március idusát, az 1848-as szabad­ságharc és a polgári de­mokratikus forradalom év­fordulóját. Emlékeznek nagyjainkra, Kossuthra, Táncsicsra, Petőfire, mél­tatják emléküket. Tudják, hogy amiért az 1848-asok ►Karcoltak, réges-régen •megvalósult hazánkban, sőt valóság lett az is, amiről akkor a forradalmárok nem is álmodhattak. Éppen ezért március 15-e nagy ünnepén megemlékeznek azokról a forradalmárokról is, akik elindítói, szervezői, megvalósítói lettek a még nagyobb céloknak, a szo­cialista forradalomért küz­döttek, kikiáltották az első magyar proletárdiktatúrát, létrehozták 1919-ben a Ma­gyar Tanácsköztársaságot. S kapcsolódik az ünnep­léshez a harmadik évfor­duló is, a beteljesülésé, ha­zánk felszabadulásának, 1945-nek tavasza. Immár tíz esztendeje ünnepli ha­zafias ifjúságunk együtt e három tavaszi ünnepet, megrendezve a forradalmi ifjúsági napokat. Isaszegen gyűltek össze tavaly tavasszal sok tízez­ren, nemcsak meghajtani a zászlót nagyjaink emléke előtt, hanem hitet tenni a ma forradalmisága mellett, utat mutatni, merre halad­jon az ifjúság. Ma Vácott ünnepel a megye, megko­szorúzzák az 1848-as em­lékművet, s bontják ki az idei forradalmi ifjúsági napok zászlaját. E napok nyitánya a mai, amikor felidéződnek múlt századi történelmünk di­csőséges eseményei, me­lyekkel népünk az európai haladás élvonalába került. Március 15 és az 1848— 1849-es szabadságharc küz­delmeire ezért tekinthe­tünk büszkén ilyen nagy távlatból is, mert hazánk­ban a függetlenségért, a szabadságért folytatott küz­delemmel együtt a társa­dalmi fejlődésnek nyitott utat, olyan kiemelkedő vívmányokkal, mint a job­bágyfelszabadítás, a tör­vény előtti egyenlőség, a közös teherviselés. Az emlékezés napjaink­ban együttjár a korszerű tettekkel. Ezt teszi me­gyénk ifjúsága is, számta­lan példával bizonyítva. V __________________________ A KI SZ-védnökséggel épülő százhalombattai Dunai Kőolajfinomító dolgozói a napokban adták hírül: vállalják, hogy üze­müket a határidőnél ko­rábban adják át. A párt XI. kongresszusára meghir­detett versenyek a fiatalsá­got is harcba szólították — sikereket értek el. Él még az elmúlt ősz emléke, ami­kor az ifjúság vállalta a le­hetetlent és segített meg­menteni a természet sze­szélyétől a mezőgazdasági terményeket. Iskolák, óvo­dák épültek terven felül kezük nyomán. Elhagyott, magányos öregek napjaiba loptak vidámságot, örömöt gondoskodásukkal. Válasz­tott testületekben álltak helyt olyanok, akik iskolá­juk elvégzése után már hi­vatalból is a közösségért munkálkodnak. Két nap múlva, a március 17-én összeülő pártkongresszus is bizonyára állást foglal amellett, hogy az ifjúság érti, tudja, mit jelent a ma forradalmisága, a for­radalmi hagyományok foly­tatása, amelyben benne van a mai nap, március 15. megbecsülendő öröksége is. Érti, tudja és kész tenni érte. Mindaz, ami hazánk felvirágoztatását szolgálta, szolgálja, abban megtalál­juk a hazafias, az inter­nacionalista fiatalok mun­káját is. Ha kell, ha hív­ják, indulnak, de legtöbb­ször maguk kezdeményez­nek: így lesz a tervezettnél több forint a vietnami is­kolákra, így tömörül a chi­lei fasizmust elítélők tábo­ra, így nő a szolidaritás a felszabadulásukért, az el­nyomás ellen küzdő népek mellett. Általuk is meg­valósulnak terveink, álta­luk is szépül az. ország és szflkebb óhazánk, Pest me­gye. F iatalos kedvükben, if­jú lángolásukban él tovább az elődök hite. Azoké az elődöké is, akik­ről minden március 15-én megemlékezünk. A múlt forradalmi, szabadságsze­rető hagyományainak meg­őrzésében, az elődök pél­dái előtti tisztelgésben je­lenünk szeretete és tiszte­lete él. Az előző forradal­mak példáin tanulva, vív­juk napjaink forradalmát: építjük a szocializmust. Az érte vállalt áldozatok, az apró és nagy tettek, a lát­ványos és megbúvó ered­mények. milliók névtelen­jeinek forradalmi harcát foglalják magukba. Azokét, akik egész életüket a haza s az emberiség, a dolgozók gyarapodására teszik fel. Tárgyalások a baloldali erők akcióegységéről Budapestre érkezett a Ku­bai Kommunista Párt küldött­sége Pedro Miret, a központi bizottság titkárságának tagja vezetésével. A küldöttség tag­jai : Mario Torres, Havanna tar­tományi pártbizottsága végre­hajtó bizottságának tagja, Miguel 'Ribot, a KB külügyi osztályának alosztályvezetője és Floreal Chomon, a Kubai Köztársaság budapesti nagy­követe. Megérkezett az Olasz Kom­munista Párt küldöttsége, amelyet Alfredo Reichlin, a politikai bizottság tagja vezet. A küldöttség tagjai: Arcangelo Valii, a központi ellenőrző bi­zottság tagja és Fabrizio d’Agostini, a Rinascita szer­kesztője. Portugáliában államosítot­ták a portugál tőkések kezé­ben levő magánbankokat és egyéb pénzügyi intézményeket. A társadalmi és termelési vi­szonyok átalakítása szempont­jából nagy horderejű intézke­dést a Legfelsőbb Forradalmi Tanács hozta első tanácskozá­sán, csütörtökön. A külföldi tulajdonban levő bankok mű­ködését külön törvényben fog­ják szabályozni. Pénteken a kora délutáni órákban Lisszabonban hatal­mas tömegtüntetés kezdődött, amelynek részvevői támogatá­sukról biztosítják a Legfel­sőbb Forradalmi Tanácsot és a fegyveres erők mozgalmát és üdvözlik a bankok államosítá­sát. Vasco Goncalves dandártá-' bomok, portugál miniszterel­nök pénteken folytatta tárgya­lásait a kormány átalakításá­ról. A fontos események közé tartozott, hogy Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt és Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt főtitkára ta­nácskozott egymással a kiala­kult politikai helyzetről, s a két párt közötti akcióegység megteremtésének lehetőségé­ről. Lisszaboni politikai meg­figyelők a baloldali erők akció­egységének előmozdítása szempontjából igen fontos­nak tartják a két párt törek­véseinek összehangolását. Munkához látott az ellenfor­radalmi összeesküvés részve­vőinek tevékenységét kivizs* gáló hivatalos bizottság, ame­lyet Couthino ellentenger­nagy vezet. Hivatalosan beje­lentették, hogy mintegy 50 el­lenforradalmárt tartóztattak le, köztük bankárokat és nagy­iparosokat is. Antonio de Spinola volt portugál elnök, aki a kor­mányellenes lázadási kísérlet kudarca után Spanyolország­ba menekült, pénteken eluta­zott Madridból a spanyol légi- társaság repülőgépén. A gép Rio de Janeiro-i és Sao Paulo-i (Brazília) leszállással Buenos Airesbe tart. Ugyanezzel a re­pülőgéppel utazott el az a 15 portugál tiszt is, aki részt vett a kormányellenes lázadásban. A Belga Kommunista Párt küldöttségét Frans Van den Branden, a politikai bizottság tagja vezeti. Tagjai: Jaak Wi- thages, a központi bizottság tagja és Antoine Laurent, a Kedvező feltételek a tavaszi munkákhoz Mit ígér az AEROKER a Pest megyei gazdaságoknak? KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője. A San Marino-i Kommu­nista Párt küldöttségét Er- menegíldo Gasperoni, a párt elnöke vezeti, tagja: I. Vit- torino M elemi, a központi el­lenőrző bizottság tagja. A delegációk fogadásánál a Ferihegyi repülőtéren je­len voltak: Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, Övári Miklós, a Központi Bizottság titká­ra, dr. Korom Mihály, a KB tagja, igazságügyminiszter, dr. Romány Pál, a KB tagja, a Központi Bizottság osz­tályvezetője, Herczeg Károly, a KB tagja, a SZOT titkára, dr. Komidesz Mihály, a Köz­Pénteken a MÉM-ben ülést tartott a tavaszi mezőgazda­sági munkák szervezésére létrehozott országos opera­tív bizottság. Megállapította, hegy az őszi vetésű gabonák jól teleltek. A tél enyhe és száraz volt, csapadékot alig kaptak a földek, ezért jól jött az elmúlt két napban az eső­zés. A tavaszi munkák kedve­ző feltételek mellett kezdőd­nek országszerte. Egyebek kö­zött 2,7 millió hektáron kell elvetni a tavaszi növényeket, 1,6 millió hektáron elvégezni az őszi kalászosok ápolását, fejtrágyázását, több mint 2 millió hektáron a növényvé­delmi teendőket. Jó ütemben haladnak az élelmiszeripari üzemek és a gazdaságok szerződéskötései is. A cukorrépa 125 ezer hektáros vetési előirányza­tát több mint 3 százalékkal sikerült túlteljesíteni és nap­raforgóból is kedvező képet mutatnak a szerződéskötések. A konzervipar túlteljesítette 200 ezer tonnás vegyeszöld- ség-felvásárlási előirányzatát a szerződések alapján és gyümölcsből is a tervezettnél nagyobb mennyiségre kötöt­tek szerződést. Hasonlóan jó a hűtőipar pozíciója. Ám a szövetkezeti kereskedelem egyelőre az előirányzottnál kisebb mennyiségű friss zöld­ségre tudott szerződést kötni, A mezőgazdaság anyagi­műszaki ellátása általában kedvező — állapította meg az országos operatív bizott­ság —, kisebb-nagyobb gon­dok azonban az idei tava­szon is adódnak. Elegendő műtrágya, növényvédő'szer, ponti Bizottság osztályveze­tője, dr. Szűrös Mátyás és Varga István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetői, valamint Meruk Vilmos, a Ma­gyar Népköztársaság havan­nai nagykövete. kevesebb a nagy teljesítményű traktor A Pest megyei helyzetkép­ről — hogy jut-e elegendő gép, műtrágya, növényvédő szer a gazdaságoknak — a Pest—Nógrád—Komárom me­gyei Agroker Vállalatnál tájékozódtunk. A vállalat ta­valy mezőgazdasági gépek­ből több mint 300 millió, alkatrészekből 200 millió, műtrágyából 432 millió, nö­vényvédő szerből pedig csak­nem 200 millió forint érté­kű tételt adott el a Pest me­gyei gazdaságoknak. Pest megyében Cukorrépa több mint 4000 hektáron A megye legnagyobb cukor­répa-termesztő gazdaságainak szakembereit hívta tanácsba az Agrártudományi Egyesü­let Pest megyei szervezete. A szakmai eszmecserére pénte­ken került sor a Ceglédi Ál­lami Tangazdaságban. A meg­jelenteket dr. Gaál Lajos, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője köszöntötte, majd a cukorrépatermesztés helyze­téről, távlatairól adott rövid tájékoztatót, s egyebek közt elmondta, hogy a Pest megyei gazdaságok elhatározásaként a korábbi két és fél ezer hektár­ról négyezer hektár fölé nö e növény termőterülete me­gyénkben. S amint az a tanácskozá­son elhangzott, felszólalások­ból, előadásokból kitűnt, a te­rület növelése a legkevésbé sem áldozatvállalás, hiszen, ha nem hiányzik a hozzáértés, a kos-erű termesztési techno­lógia, akkor jövedelmező nö­vény a cukorrépa. E megálla­pítást pontos gazdasági számí­tásokkal támasztották alá az ipari növénytermesztési rend­szerek — a CPS és a KITE — szakemberei. Példaként föl­hozhatnék a vendéglátók eredményeit is: a Ceglédi Ál­lami Tangazdaságban 247 hek­táron termesztettek tavaly cu­korrépát, a hozam 390 mázsa, az ebből származó nyereség pedig csaknem II ezer forint volt hektáronként. Ennél is jobb eredményt könyvelhetett el — öntözéssel — a Kiskun- sági Állami Gazdaság és több termelőszövetkezet. A tudományosan megalapo­zott, az iparszerűen szervezett technológia és a gazdaságok igyekezete alapot teremtett a bizakodásnak: hazai termés­ből sikerül kielégíteni az or­szág cukorszükségletét, amit a párt kongresszusi irányelvei is a mezőgazdaság egyik fontos feladatául tűztek ki. — S a tavaszi készlet, az idei kínálat? Kérdésünkre Papp István, az áruforgalmi főosztály he­lyettes vezetője válaszolt: — Traktorokból hasonló a tavalyihoz, nincs elegendő nagy teljesítményű nehéz;rak- tor, gondot okoz, hogy a ha­zai gyártmányú Dutra 1000- res gépből csupán töredékét kapjuk a megrendelt gépek­nek, mert ebből a típus­ból mind kevesebbet gyárta­nak. Föltehetően az idén sem tudunk kellő számú 100 lóerős lánctalpas erőgépet beszerezni, ehelyett 75 lóerőst ajánlunk a gazdaságoknak. Kevés a közép kategóriába tartozó MTZ-traktor, de ha­sonló teljesítményű U—650- es gépből van raktáron. Mi­vel a gyártó cégek negyed- évenkénti ütemezéssel szállí­tanak, vásárlóinknak eseten­ként várakozniuk kell, hi­szen így nem kaphatják meg mindjárt az év elején — mint szeretnék — a megrendelt gé­pet ... * — Milyennek ígérkezik az ellátás a különböző munkagé­pekből? — Lényegesen többet ka­punk a tavalyi hiányzó szálas­takarmány-betakarító gépek­ből, noha az önjáró típusok nagy része az év második fe­lében érkezik, a vontatott gé­pekből máris megfelelő a készlet. Folyamatos ellátást ígérhetünk talajművelő, nö­vényvédő eszközökből, vetőgé­pekből, több típusú fűkaszát tudunk szállítani megrende­lőinknek, és fölkészültünk a cukorrépa-termelés föllendülé­sére: háromfajta betakarító­gépet kínálunk. — Es az alkatrészellátás? — Sajnos, nem lesz gondta­lan. A tavalyi rendkívüli ősz igénybe vette a gépeket, nem egy alkatrészből még a tavasz­ra gyártott készletek is kifogy­tak raktárainkból. — Kissé korainak tűnik, de hadd érdeklődjünk: lesz-e elég kombájn az aratásra? — Javaslom a gazdaságok­nak, hogy a tönkrement, régi kombájnokat nyugodtan se­lejtezzék ki, ne költsenek fe­leslegesen ezreseket egy-egy gép felújítására, mert lesz ele­gendő kombájn, máris érkez­nek az új SZK—5-ös típusú szovjet arató-cséplő gépek. — Milyen műtrágya- és nö- vényvédőszer-forgalomra szá­mít a vállalat? — A Pest megyei gazdasá­gok a tavaly felhasznált mennyiségnél jó 20 százalék­kal több műtrágyát igényel­nek, ezzel szemben az AGROKER 10 százalékkal na­gyobb mennyiséget tud szállí­tani, s a többletet is csak az év második felétől. — Növényvédő szerből ha­sonlóan a tavalyihoz, megfele­lő lesz az ellátás — mondja Papp István főosztályvezető­helyettes —, s ha egy-egy gyomirtó gombafertőzés elleni vagy rovarölő szerből átmene­tileg hiány mutatkozna is, ugyanolyan hatású másféle gyártmányt ajánlhatunk he­lyette. — Ilyenkor, kora tavaszon nyilván sok zöldségtermesztő gazdaságot, kisparcellán ker- tészkedöt érdekel: lesz-e ismét elegendő fólia? Eddig akado­zott az ellátás. — Részben nyersanyaghiány miatt az ipar késedelmesen szállította a fóliát. Az ellátás­kérdését a megyei tanáccsal egyeztetve elsősorban a pri­mőrtermesztő gazdaságoknak, az ÁFÉSZ-ek szakcsoportjai­ban tömörült kertészkedőknek juttattunk a szűkös készlet­ből, a második negyedévre azonban helyreáll az egyen­súly a kereslet és a kínálat között. A. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom