Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-14 / 62. szám

f|| W ff k |p á R9 áf^LCéltterű, előrelátó tervezés VAr^ I kl ADV III Takarékossági tervet készítettek —az Ipolyvölgye Tsz-ben A PEST MEGYEI H í RLÄ P KÜ L ÖNKIADÁS A : -v .»L&v • QX-*? ?■£?*&. A''íW- :C - •• A-tSr. • A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XIX. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM 1975. MÁRCIUS 14., PÉNTEK A járási párt- végrehajtóhszottség üléséről jelentjük léi italai a tanácsok ötéves tervének megvalósítása A hétköznapok forgatagá­ban az új gondok, feladatok között csak ritkán gondolko­dunk el azon, hogy milyen nagy tetteket vittünk végbe a múlt években. Jó alkalom volt érre az MSZMP váci já­rási végrehajtó bizottságának ülése, ahol a negyedik öt­éves terv tanácsi beruházá­sainak megvalósításával és az ötéves terv utolsó évének feladatairól tárgyaltak. A terv annyit ér, ameny- nyi megvalósul belőle. A helyzet azonban mégsem ilyen egyszerű. ' Az igények növekedhetnek, s több lett a rendelkezésre álló pénz, na­gyobb a társadalmi munka aránya. Példaként elég, ha említjük a népesedéspolitikai határozatot, amelynek nyo­mán a tervezettnél kevesebb bölcsődei helyre és sokkal több óvodára van szükség. Ez a természetes és örvende­tes, mert több a gyerek, de 3 éves korig a mamájuk fog­lalkozik velük. Mire költik a tanácsok a pénzüket? A lakosságot szol* gáló legfontosabb feladatok­ra. Lakásépítésre, vízvezeték­re, csatornára, iskolára, óvo­dára, a közlekedés javításá­ra, az egészségügyi, szociá­lis és kulturális ellátásra, a kereskedelem és a vendég­látás javítására. Az egyik leg­fontosabb feladat a települé­sek egészséges ivóvízzel való ellátása. Nemcsak azért, mert ma már a fürdőszoba az élet­formánk természetes velejá­rója. Azért is, mert sok köz­ségünkben elapadnak a ku­tak, s ami van, az is egész­ségtelen. Nem véletlen, hogy a magas terv, a 99 kilomé­teres hálózat 30 kilométer­rel lesz több. Ráadásul to­vábbi községek szeretnék mi­nél hamarabb megépíteni víz­hálózatukat. Ma még csak nagy közsé­geinkben tervezhetik a csator­názást. Dunakeszin ez már elodázhatatlan feladat volt, nemsokára teljesen befeje­ződik a csatornázás. A tervek szerint 195 taná­csi lakásnak kellene elkészül­nie a tervidőszakban. Helyet­te csak 158 lakás épül meg, elsősorban azért, mert emel­kedtek az építőanyagárak. Örvendetes azonban, hogy a következő ötéves tervben kö­zel kétszeresére nő a taná­csi lakások száma. Hasonló a helyzet a községi utakkal is. Az egészségügyi intézmé­nyek, elsősorban az orvosi rendelők építésével kapcso­latban a végrehajtó bizott­ság megkérdőjelezte a terv­szerűséget. A helyzet az, hogy egyedül Sződligeten szándé­koztak új orvosi rendelőt épí­teni, ezzel szemben Bernece- barátin, Pencen, Vácrátóton és Kóspallagon épültek, il­letve épülnek ilyen intézmé­nyek. Említettük már, hogy mi­lyen égető szükség van az óvodákba, örvendetes, hogy például Dunakeszin a négy évvel ezelőtti 131 óvodai hely mostanra 1135-re *• gyarapo­dott — de ez is nagyon kevés. Hasonló a helyzet a járás többi településén is. Több lett az iskolai tante­rem is a tervezettnél: 30 he­lyett — társadalmi összefo­gással — 57 készül el. Az ötéves terv minden részletére kitérni sem a vég­rehajtó bizottság, sem a róla készült beszámoló nem ké­pes. A kiragadott példák azon­ban alighanem bizonyítják, hogy a tanácsok jól gazdál­kodtak választóik pénzével. A végrehajtó bizottság az ötéves terv hátralevő Idő­szakával és az ötödik ötéves terv előkészítésével kapcso­latban határozatokat hozott. Közöttük szerepel: a járási hivatal dolgozzon ki olyan módszert, amellyel a taná­csok beruházásra tartalékolt pénzeit közösen és hatéko­nyabban háználják fel. Foglalkozott a végrehajtó bizottság a be nem fejezett beruházásokkal is. A továb­biakban ezekre csoportosít­ják át az anyagi erőket és a beruházási terveket újra ala­posan megvizsgálják. A vég­rehajtó bizottság javasolja, hogy a tanácsok fokozottab­ban támaszkodjanak a társa­dalmi munkásokra és a tár­sadalmi munkások több el­ismerést kapjanak. Cs. A. Elhunyt űré Sóndorné Hosszas betegség után el­hunyt Bíró Sándorné Tihanyi Erzsébet gyógypedagógiai ta­nárnő. 1931-ben szerezte meg a~ diplomát, s egészen nyugdíja­zásig tanítojtta „Csendország lányait és fiait” a Siketnémák Váci Intézetében. Évekig éne­kelt a Vox Humana vegyes kar­ban. Gyászolja férje, három gyermeke, hat unokája és az intézet sok száz volt növendé­ke, akiket nagy türelemmel ne­velt és tanított. Hogyan tervezzünk, mit tervezzünk, kinek a kedvére készítsük a tervet? — ez a kérdés foglalkoztatta a mplt néhány hónapban a termelő- szövetkezetek vezetőit. Egy 3000—4000 hektáros gazdaság­ban ez nem is olyan egyszerű dolog! Meg kell találni azokatra termelési ágakat, ágazatokat, amelyek nagy területen, gépe­sítve hasznot hoznak a szö­vetkezetnek, a népgazdaság­nak egyaránt. Jó példa erre: mekkora gondot okozott az országnak, hogy a szövetkeze­tek egyre kevesebb zöldséget és cukorrépát termeltek, mert nem érte meg. Tehát úgy kell tervezni — ahogyan ezt az Ipolyvölgye Termelőszövetkezet tervében is olvashatjuk —, hogy részt kell vállalni az országos gon­dokból, figyelemmel kell len­ni a hosszú távú elképzelé­sekre, és természetesen arra, hogy a szövetkezeti tagok és dolgozók megtalálják számí­tásukat. , Számolni kell néhány kel­lemetlen körülménnyel. Azzal például, hogy egyre fogy a munkaképes tagok száma, és a járásban többnyire rosszak a talaj adottságok. Nem ked­vez a termelésnek se a ho­mok, se a dimbes-dombos vidék, de ezeken a területe­ken is lehet qkosan, jövedel­mezően gazdálkodni. Majd minden szövetkezetben, így a Letkés—Ipolytölgyes és Nagy- börzsöny községek területein gazdálkodó , Ipolyvölgyében is a gépesítést tartják a leg­fontosabb feladatnak. Nem újdonság már, hogy teljesen gépesítették az aratást, gép­sorokat vásárolnak a tömeg­takarmányok ~ betakarítására is. Az azonban nálunk bizony még ritka, hogy a málnát is lehet nagyüzemi módon ne­velni, például helikopterről szórni a műtrágyát. Az Ipoly­völgyében a nehézségek elle­nére is bátran vállalták, hogy növelik a cukorrépa vetéste­rületét. Tavaly betakarító­gépsort is vásároltak hozzá. A tervkészítésbe nemcsak ÍI1 mór Vak Bottyán szobra A szombati ünnepségsorozat előkészületei Az illetékes válaszol Lapunk március 6-i számá­ban Cservenák Ferenc olva­sónk kérte, hogy a városi ta­nács művelődési osztálya en­gedélyezze, illétve szervezze meg az óvodás korúak úszás- oktatását. Venesz Ernő, a művelődési osztály vezetője az olvasói le­véllel kapcsolatban a követke­zőket hozta tudomásunkra: Teljesen egyetértenek azzal, hogy az úszásoktatás jól szol­gálja az egészséges életre ne­velést. „Ehhez a művelődési osztálynak semmiféle engedé­lye nem szükséges! Sőt, mi biz­tatjuk óvónőinket a nyári óvo­dai élet, illetve a lehetőségek Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen jó édesanyánk temetésén részt vettek, sírjára vi­rágot helyeztek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Kiss család. Köszönetnyilvánítás. Köszönetün- ket nyilvánítjuk a Váci Fonógyár pártszervezete vezetőinek, az üzem dolgozóinak, ismerőseinknek, akik szeretett férjem, édesapánk teme­tésén részt vettek és 'bánatunkban osztoztak, özv. Lukács Jánosné és gyermekei. VÁCI APROHIRDETESEK Érettségizett gépírni tudó adminisztrátort keres a váci Géza ki­rály téri gimnázium. Érdeklődés személye­sen, vagy 11—153-as telefonon __________ PA SAP 5-ös kötőgép és PASAP 8/90-es mo­torral eladó. Érdeklőd­ni lehet: Üjpest, Cso­konai utca 15. tlalfin­ger. __________________ El cserélném Földvári téri egyedi gázfűtésű tanácsi kétszobás la­kásomat nagyobbra. „Tavasz” jeligére leve­leket a váci hirdetőbe kérek. Idős asszony idősebb nőnek albérletet adna Kiszelné Damjanich tér 5. Víkendteleknek Diós­völgyben és Hermány- ban föld eladó. Vác, Liliom utca 5. Vác határában. Török­hegyen jól beállított 500 négyszögöl gyü­mölcsös építménnyel eladó. Irányár: 45 000 forint. Hozzáértőnek bérbe is kiadó. Pápa Lajos, 2600 Vác. Köz­társaság út 55. Fiatal házaspár eltar­tási szerződést kötne idős személlyel la­kásért. Horchy Tános. Kösd. Esze Tamás ut_ ca 1. szám. ___________ Cs aládi ház beköltöz­hetően. két szoba, konyha, i előszoba, kamra és fürdőszoba­helyiséggel eladó. Sződliget. Arany Já­nos utca 2. Volkswagen személy- gépkocsi eladó. Vác. Köztársaság út 57. Megtekinthető bármi­kor. Csörögben 200 négy­szögöl bekerített te­lek, lakható egy szoba, konyhával eladó. Kút, villany van. Érdeklőd­ni lehet: Kiss Petemé, Vác. Vetés u. 12. jobb kiaknázására.’’ Ügyelni kell azonban a gyerekek biz­tonságára éz ehhez már a szü­lők segítsége is szükséges, mert kevés az óvónő. A művelődési osztály köszö­ni Janik János és a segítőkész szülők felajánlását. Zenekedvelők klubja Az SZMT körzeti könyvtá­rának zenekedvelő klubja ér­tesíti az érdeklődőket, hogy a hétfőn délután 5 órára hirde­tett előadásukat egy héttel ké­sőbb, március 24-én ugyan abban az időpontban tartják. A hét derekán sok nézője volt a múzeum melletti, s az új kollégium előtti téren az ügyességet, pontosságot kívánó műveletnek: Vak Bottyán ku­ruc generális lovasszobrát emelték az előzőleg elkészült, négyzetes talapzatra. Elkezdődött a város föllobo­gózása. Az új épülettömb észa­ki oldalán aranyló, csillogó be­tűk jelzik:. Komócsin Zoltán Középiskolás Kollégium. A diákcsapatok is készülődnek a szombatra. Énekszóval, rende­zett sorokban gyakorolják a menetelést, a felállást a város utcáin. A március 15-i program dél­előtt 8.45-kor kezdődik az al­sóvárosi 1848-as honvédemlék- műnél, ahol a Himnusz el­hangzása után Koncz Gábor színművész elszavalja a Nem­zeti ’dalt. Emlékbeszédet Ár­pást Zoltán, a KISZ Pest me­gyei Bizottságának első titkára mond, majd koszorúzás követ­kezik. Délelőtt 10 órakor, az új kollégium névadási ünnepsé­gén Váci Mihály-verset sza­val Koncz Gábor, majd forra­dalmi dalok eléneklése után Nagy Richárd, _a Magyar Tele­vízió elnöke mond ünnepi be­szédet. A diákotthon v’ lakói nevében Radeczki Aranka, a középiskolai kollégium diákta­nácsának titkára beszél. az időjárás, a közgazdasági szabályozók, az értékesítési gondok szólhatnak bele, ha­nem a Börzsönyben tanyázó vaddisznók és szarvasok is. Tavaly a védekezés ellenére is megették a kukorica felét. Az állattenyésztés fejlesz­tését sok éves tervük írja elő. Tagjai a Húshasznú Szarvasmarha Vállalkozásnak is, ezért 120 hektáron öntö­zéses legelőket alakítanak ki. Megváltozott az állatte­nyésztés szerkezete is: első­sorban hízómarhákat és ju­hokat nevelnek. Sok szó esett a szövetke­zetben — máshol is — a mel­léküzemágak jövőjéről. 0 Az Ipolyvölgyében azt tartják, hogy a melléküzemágak a gaz­daságosságot és nem az elv­telen nyereségszerzést szol­gálják. A melléküzemágak dolgozói a kampányfeladatok idején otthagyják a gépe­ket, leteszik a szerszámot és a földeken dolgoznak. Minden terv sarkalatos pontja kell legyen a taka­rékosság: anyaggal és ener­giával. Az Ipolyvölgyében az alaptevékenység ágazatai­ra és a melléküzemágakra egyaránt készítettek takaré­kossági tervet. Az új terv előírja, hogy 1975-ben egymillió forinttal kell növelni a szövetkezet eredríiényét. Nehéz feladat, de a jól elkészített terv és az eredményes megvalósítás meghozhatja a várt sikert. Itt is és a járás többi me­zőgazdasági szövetkezetében is. Cs. A. Sport Dunakeszi Vasutas—Körmend 1:0 (1:0) Nagy lendülettel kezdett a Vasutas és a 2. percben Szől- lősi beadása után röviden sza­badított fel a vendégcsapat Dévay kapásból 25 méterről kapuba talált. 1:0. A szél is se­gítette a hazai csapatot. A 25, percben Koós 25 méteres lövé­sét védte a kapus. A 40. perc­ben Lipniczky jó labdájával Koósnak nem sikerült kicse­leznie a kapust és odalett a helyzet. Az első félidő első harminc percében nagyszerűen játszott a Vasutas. A fordulás után a 46. perc­ben Kenesei kapus nagyot vé­dett. A 65. percben ártatlan^ helyzetben Dévayt a bíró ki­állította. A 10 főre fogyott ha­zai csapat hősiesen védekezett a gyenge csatársorú Körmend ellen. A 89. percben Pollák előtt volt gólszerzési lehetőség. Góllövő: Dévay. Jól játszott Kollár, Kiss, Hönsch. Anyakönyvi hírek SZÜLETETT: Dóra Károly és Szabó Katalin: Gábor, Paul Antal és Szécsényi Er­zsébet: Mónika, Együd Tibor és Cservenák Mária: Erika, Konfar Ferenc és Holdas Má­ria: Mónika, Mohácsi Imre és Rigó Jolán: Zsolt, Pintér Já­EAABERI DOLGOKRÓL Barátságos környezetben Van néhány olyan esemény az ember életében, amely ma­radandó nyomot hagy, ame­lyet soha sem felejt el. Az egyik ilyen a házasságkötés, a családalapítás. A népesség­politikai határozat nyomán a múlt évtől a jegyeseknek házasság előtti tanácsadáson kell részt venniük. A köz­ségekben, a körzeti orvosi rendelőkben, Vácott a nővé­delmi tanácsadó Március 15. téri rendelőjében. A gyakorlat bizonyítja, hogy rövíü páncél tőkés zon- a magukat felnőttnek érző gora eladó. Érdeklő­dés : délután négytől telefonon: 11—470. Beköltözhető két szo­ba, konyhás ház (éléskamra, mellék- épületek) eladó. Árpád utca 38. Gelka-szerviz rádió- műszerészt felvesz. Vác. Szécheny u. 32. Felvételre keres álta­lános adminisztrátort a Mezőgazdasági Szak­középiskola Vác. Telep u. 2/4. Érdeklődni le­li pt: a gazdasági Iro­dán. fiataloknak is szükségük van az orvos tanácsaira, a fogam­zásgátlással, a gyermekszü­léssel, stb. kapcsolatban, A jövendőbeli házastársak bi­zony kicsit szégyenkezve, pi­ronkodva állítanak be a ren­delőbe, hiszen olyan dolgok­ról esik szó, amelyekről több­nyire még négyszemközt sem beszéltek. A . felvilágosítást végző orvosok és a rendelő- intézet vezetői tudják, hogy milyen nehéz ezt a szoron­gást feloldani. Fontos lenne egy barátságos szoba, esetleg egy pohár cola, vagy kávé, néhány szemléltető eszköz és így tovább. Azt is elhatároz­ták, hogy magnós előadást készítenek, amit a jegyes­párok egy harmadik ember — az orvos — ottléte nélkül hallgathatnának meg. Még jobb lenne egy jó film, vagy diasorozat. Egyelőre egészen más a helyzet. A tanácsadáson sok a nőgyógyászati betegségben szenvedő. Ellátottságukhoz, vizsgálatukhoz műszerek, gyó­gyászati eszközök, vizsgáló- asztal szükséges. Őszintén szólva: nem éppen biztató környezet. Az új rendelőintézetben már megoldódik ez a gond. De addig még sok év, sok ezer házasságkötés van hátra. Jól szolgálná a népesedéspo­litikai határozatot, ha a ta­nács, a tömegszervezetek, esetleg a családi és társadal­mi ünnepségeket szervező iro­da összefogással addig is ta­lálna a mostaninál jobb meg­oldást. Csulák András nos és Szollár Erzsébet: Er­zsébet, Sipos János és Mis- nyovsziki Anna: Tamás, Rát- >.cai Károly és Täuber Márgit: Zsuzsanna, Fejes Ferenc és Hofstädter Erzsébet: Attila, Kocsis Tibor és Eperjessy Anna: Attila, Nagy-Mitre Já­nos és Szabó Mária: Magdol­na, Bayer János és Fűzi Má­ria: Edina, Erdélyi Vince és Székely Magdolna Kinga, Kármán Ferenc és Gyurcsák Zsuzsanna: Ferenc, Pem László és Misnyocszky Ju­lianna: Andrea, Bálint László és Matasies Rózsa: Szabolcs, Bresztovanszky György és Séllei Edit: Tamás, Csizmadia Vilmos és Burik Anna: Zsolt, Heinczinger Antal és Cse­resznye Mária: Zsuzsa, Praszna Béla és Darányi Ilo­na: Roland, Sutka Pál és Du­dás Erzsébet: Attila, Sztre- sánszki József és Szűcs Éva: Éva, Ziman Zoltán és Zibri- my Ilona: Csaba, Kubacsny Zsombor és Hoffmann Jolán Emese, Papp István és Dinka Agnes: Henrietta nevű gyer­meke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Kosdi Gábor Cselovszki Zsu­zsannával. VÁCOTT HUNYT EL: Hu­szár Józsefné Pothánszki Er­zsébet (Vác, Sándor u. 7.), Görög Attila (Vác), Kollár Józsefné Anda Lídia (Tök), Molnár Józsefné Mike Rozá­lia (Főt), Garazsi Norbert (Vác), Czember Károly (Du­nakeszi), Hfcrfhauser Jenőné Stur Mária (Kőszeg), Zagyva Ernő (Göd), Svihura Istvánná Tóth Katalin, Subasics Anna­mária (Főt). A víz mellől jelentjük, IV. A kajakosok Alig egy hónappal a vízre szállás előtt az alapozás utol­só szakaszához érkezett egyik legnépszerűbb sportágunk ver­senyzőinek felkészülése. A Váci Hajó kajakozói a ke­mény munka ellenére is jó hangulatban végzik munkáju­kat. Az edző, Babella László a tizenötödik évét kezdi meg a szakosztálynál, és mint min­dig, az eddigi elért eredmé­nyekhez és az előttük álló fel­adatokhoz is minden segítsé­get megkapnak a bázisüzem­ből. Beszélgetésünket is ezzel kezdtük, nagyon fontos kér­désnek tartottuk. — Gyárunk gazdasági veze­tése, ezen belül a szerszám­műhely szocialista brigádjai­nak felajánlása, a Hajó kaja­kosszakosztály léte. Ez nagy­mértékben segíti munkánkat, 'hiszen most élő példaként tu­dom mondani, hogy jelenlegi edzésünket egy olyan speciális erőfejlesztő gépen végezzük, ami az országban ritka, így aztán érthető, hogy mi ezt a kemény helytállással, vala­mint az eredményekkel igyek­szünk meghálálni. A jó körül­ményekhez képest az alapozá­si időszakban a szakágunk ki­vételével állóképésségi foko­zásként iktatunk be kerékpá­rozást, úszást, valamint síelést, de ez utóbbit hó hiányában nem tudtuk megvalósítani. — Ismeretes, hogy a Váci Hajó kajakosai már sok eset­ben jól szerepeltek a különfé­le hazai és nemzetközi verse­nyeken. — A mostani évadban nem­csak hazai versenyek várnak a gárdánkra, a végcél az idei belgrádi VB és a római ifi EB. Jövőre pedig az olimpia. Sz. T. I Mikor úszhatnak az ovisok?

Next

/
Oldalképek
Tartalom