Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-14 / 62. szám

1975. MÁRCIUS 14., PÉNTEK \Mt<w 3 SZOT KERTEK \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\^^^ A Pest megyei pártértekezleten — mint ismeretes — idő hiányában 34-en írásban nyújtották be felszóla­lásukat. E héten ezekből ismertetünk rövidítve e he­lyen lapunkban, mintegy továbbfolytatva az értekezlet alkotó, széles körű tapasztalatcsere-fórumát. Termelési tényező a női munkaerő Forradalmi tavasz Az MSZMP Pest megyei Bizottságának a megyei kül­döttértekezlet elé terjesztett beszámolójából elsősorban a nők helyzetével foglalkozó rész ragadott meg. Éppen ezért ezzel a kérdéssel sze­retnék én is foglalkozni a Ganz Műszerművek gödöllői árammérőgyárára vetítve. A párt Központi Bizottsá­gának 1970-es • határozata után a mi gyárunkban is határozatok születtek és szá­mos vezérigazgatói és igazga­tói utasítás is napvilágot lá­tott, amelyek szabályozzák a nők munkakörülményeit és elősegítik helyzetük még fo­kozottabb javítását. Meg kell mondanom, hogy a párt- és gazdasági vezetők évről év­re ellenőrzik és értékelik e határozatok végrehajtását és ebből következően az elért eredményeket. Az áttekinthetőség kedvé­ért néhány adat: az árammé­rőgyárban 1625 nő dolgo­zik, s ez a teljes létszám 56 százaléka. Ez mutatja, hogy a nők fontos szerepet tölte­nek be a termelésben és eb­ből következik, hogy mun­kájuk eredményessége nem közömbös a gyárvezetés szá­mára. A vezetésben való részvétel kedvező a nők számára. Míg 1969-ben csupán két nőd osz­tályvezető volt a gyárban, ma' már hatot számlálhatunk és három művezető is dolgozik körünkben. Csoportvezétő már tizennyolc van a gyárban. Az eredmények biztatóak, ennek ellenére a pártbizottsági ülés határozatot hozott, hogy az illetékes osztályok vizsgál­ják meg azokatl a munkakö­ket, amelyekbe a közeljövő­ben vezetőként nőket lehet beállítani. Ennek alapján már megtörténtek az első lépé­sek, s további jelentős ered­ményeket is várunk. A nők munka- és életkörül­ményei ugrásszerűen javul­tak, elsősorban az üzemré­szek és szociális helyiségé^ korszerűsítésével. A jelenlegi rekonstrukció még további reményteljes távlatokat nyit. A gyárvezetés különös gon­dot fordít a nqk bérezésére. 1973-ban például a mintegy 10 százalékos béremelésből a nők részesedése 7 százalék volt. A következő évben öt és fél százalék volt az eme­lés, amelyből a nőké 3 szá­zalék volt. A nők tanulása és tovább­képzése természetszerűleg egyik feltétele az előrehala­dásnak. Ennek tudatában foglalkozunk a nők tanulási lehetőségeinek biztosításával. Az elmúlt négy évben 68 munkásnő szerzett szakké­pesítést. Pillanatnyilag 33- an vesznek részt szakmun­kásképzésen. Többen nem vé­gezték el az általános iskola nyolc osztályát.. Évek óta ki­helyezett tagözat tevékeny­kedik a gyárban, pillanat­nyilag három osztállyal. A tahulók jelentős hányada nő. A társadalmi tevékenység jelentős a vezetőkészség meg­szerzésében. A gyárvezetés úgy érzi, hogy ha tovább fo­kozzák a nők politikai és állami vonalon való tovább­képzését, egyre jobban biz­tosított a nők vezetőkész­ségének elsajátítása, amely utat nyit a vezetőposztokba való beállításra. Gondjainkról is szólnom kell, hiszen olyan szépek az eredmények, hogy szinte ter­mészetes, hogy ezek mellett még megoldásra váró prob­lémák mutatkoznak. Elsősor­ban arról kell beszélni, hogy különbség van a budapesti anyavállalat és a Gödöllőn dolgozó asszonyok helyzete között. Elsősorban a bérekben mutatkozik ez, Gödöllő kárá­ra. Hátrányosabb a helyzetük az asszonyoknak Gödöllőn az Ácsán s a vele közös taná­csú három községben, Csővá­ron, Püspökhatvanban és Gal- gagyörkön a közelmúltban megtartott falugyűléseken a lakosság 80 százaléka a meg­felelő utak, járdák hiányát kifogásolta. A felszólalók ki­vétel nélkül hangsúlyozták, hogy sokat várnak az új ta­nácsi vezetőktől s kivált a nagyközségi rangtól remélik krónikus gondjaik orvoslását. A jogos igényeket hallgatva csak nagyon halkan merjük bejelenteni, hogy községenként mindössze 80—100 ezer forint futja utak építésére. Sokra nem megyünk ezekkel a sze­rény összegekkel, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 34,5 kilométer hosszúságú út­jainkból 24 kilométer ma is földút. Valamit tudunk javí­tani a helyzeten a pénzmarad­vány felhasználásával s bizo­nyos átcsoportosítással, s ter­mészetesen a bevétel növelésé­vel. Az igazi fedezet azonban a társadalmi munkaakciók szervezése. Emellett azonban azt is szeretnénk, ha a köz­ségeinkben élő minden lakos progresszívan járulna hozzá a fejlesztéshez. Jogosan tette fel a kérdést Püspökhatvanban az egyik tanácstag: „Nem ugyan­úgy használja mindenki az utat, járdát, óvodát, művelő­dési házat?” Mégis: egyre keve­sebb a községfejlesztésd hoz­zájárulást rendszeresen fize­tők száma s ennek következté­ben tovább csökken a fejlesz­tésre fordítható összeg. In­áruellátásban, az üzletek nyitva tartási idejére vonat­kozóan is és a szolgáltatások minőségében. Gond az áram­mérő gyárban az óvodai és bölcsődei helyek száma. Bár­milyen erőfeszítéseket is tesz a gyárvezetés, az igényeket nem tudja kielégíteni. A vá­ros is csak keveset tud se­gíteni. Mi sem vagyunk tét­lenek, többször volt kommu­nista szombat, amelynek bé­rét a bölcsőde és óvoda bő­vítésére tettük félre. Saska Ferencné, a Ganz Árammérőgyár gödöllői gyárának műszerésze dokoltnak tartjuk tehát an­nak a jogszabálynak a módosí­tását, amely korlátozza a köz­ségfejlesztési hozzájárulást fize­tők körének kiterjesztését va­lamennyi családra. Másik meghatározó gondunk az iskola. Püspökhatvanban egészen az elmúlt esztendeig négy tanterme volt az iskolá­nak és más semmi, s ugyan­akkor a nevelőknek 250—260 tanuló oktatásáról kellett gon­doskodni. Még a faluban élő 70—80 éves öregek sem emlé­keznek, mikor épült az iskola, annyira régen volt. Tavaly azután a nyugállományba vo­nult iskolaigazgató lakásából további két tantermet tud­tunk kialakítani. Ezekben mű­ködik a váci mezőgazdasági szakközépiskola kihelyezett tagozata — igen jó eredmény­nyel. A kérdés azonban ezzel korántsincs megoldva. Az is­kola fejlesztése ezelőtt tizenöt évvel is indokolt volt. Az igény mind sürgetőbb, társadalmi munka, sőt pénz­felajánlásban sincs hiány. Nyilvánvaló azonban, hogy sa­ját erőből nem boldogulunk. Gondunk tehát akad úgy gaz- 1 dasági, mind ideológiai téren, de úgy érzem, nem túlzók, ha azt állítom: megvan hozzá az erőnk, hogy megfelelő felsőbb szintű támogatással és a la­kosság áldozatvállalásával gyorsabban haladjunk előre.' Movik I,ászióné, az acsai községi közös tanács elnöke I fjúsági mozgalmunk szép hagyománya, hogy tava­szonként évről évre meg­rendezzük a forradalmi ifjúsá­gi napokat. Talán ezért is van az, hogy valahányszor a tava­szi évfordulókra gondolok, mindig úgy érzem, ezeken az ünnepekén rügyeznek a fák, élettel és fénnyel telnek meg a napok, sokszínűvé, elevenné válik a város, valami hallat­lan melegség, valami csodála­tos tisztaság hatja át a levegőt. Azt hiszem, ebben a képzelgés­ben van valami tapasztalat szülte igazság. Ha nem több, hát annyi, amennyi egy jelkép erejébe belefér. Mert ilyenkor, március derekán elkezdődik valami, ami felemelő, amire évek, évtizedek múltán is me­legséggel, meghatódottan emlé­kezünk vissza! ' Igen, holnap elkezdődik a tavasz! A rügyfakadás, a vi- rágbaborulás évszaka! Elkez­dődik a tavasz! Nem a Hold já­rása szerinti, nem a naptári. De az évenként meg-megújuló, emlékkövekből forradalmivá épülő politikai tavasz. Ami bennünk kavargóit hónapokon keresztül, ami tetteink, dolga­ink, munkánk mögött izzva át­sütött, az most jelszavakká ko- vácsoíódva megjelenik transz­parenseinken, ajkainkon, az most erővé, tiszteletet paran­csoló, bennünket szimbolizáló erővé duzzad. Hát ezért lehet szeretni ezt a tavaszt! Ezért nem lehet elfelejteni soha! A z idén tizedik alkalommal rendezzük meg a forra­dalmi ifjúsági napokat. Így ez jubileumi év. S ahogy végigtekintünk az elmúlt tíz év tavaszain — bár feledni szép­ségét és hangulatát egyiknek sem lehet — előtűnnek az első tétova ünnepek, az önmagukat kereső gondolatok, a formalitá­sok, a megszokásból cselekvé­sek is. Ám a forradalmi ifjú­sági napok holnap kibontja sokszínű zászlóerdejét, s eb­ben a csodálatos, sokszínű er­dőben a kinyíló értelemvirá­gokban azonban az idén, most nagyobbak vagyunk, nagyob­bak leszünk. Sokat tanultunk. Megtanultunk ünnepelni! Jól- esően, hangunkat hallatva ün­nepelni. Megtanultuk, kevés csak csendesen tenni valamit, több kell. Agitálni kell! A mi rendünkért! Mozgósítani és lelkesíteni kell! Menni kell, és másokat magunkkal ragadni kell! Ez a forradalmi kiállás! Ilyen, erősebb, komolyabb, gazdagabb tartalékkal indu­lunk neki ennek a tavasznak. Hiszen aligha felejtettük el még a tavalyi év márciusát. A rajta átsöprő, izzó párbeszéde­ket, az éjszakákba nyúló vitá­kat, az égést, az ügyért égést, a mindenre választ keresést, a forradalom vállalásának, a for- radalmiságnak a megtanulá­sát. Mit jelent ez ma nekünk március derekán, sokszínű ün- népek előestéjén? A történelmi örökség vállalását. Ügy ahogy megtanultuk! Elkötelezetten. Párbeszéd, éjszakába hajló Pe­tőfi- meg forradalmár-keresé­sek nélküli ünneplést! A hűsé­get kifejező szavunkra szük­ség van most is, csakúgy, mint a forradalmi ifjúsági napok történelme során valahányszor. Szükség van ránk azért, hogy elmondjuk, 1848 öröksége a mi, csakis a mi örökségünk. De szükség van ránk azért is, hogy kijelentsük 1919 és 1957 már­ciusának forradalmi hagyaté­kát vállaljuk, és mélységes esz­mei tartalmában folytatjuk. És szükség van ránk azért is, hogy megfogalmazzuk, 1945 áprilisát a mi emberi, tiszta, szabadságot hozó történelmünk kezdetének tekintjük. H olnap hivatalosan is meg­nyílik a forradalmi ifjú­sági napok rendezvény- sorozata. Ahogy tavasszal a természet, úgy az ifjú lelkek, a fiatal szívek is kinyílnak. A jelszavakat pingáló ecsetek még elvégzik utolsó vonásai­kat, a mondatokra még felraj­zolódnak az ékezetek, a kabá­tokra, ingekre meg blúzokra felkerülnek a nemzeti színű és vörös színű szalagocskák. És holnap útjukra indulnak az ünnepi szalagos ifjak és lányok, s a transzparensek. Holnap el­indulnak az értő fülekhez és szívekhez a forradalmat sza­való szép gondolatok. Holnap elkezdődik az ünnep! A koszo­rúzások, a nagygyűlések, a fák­lyás- és hálamenetek, az ün­nepi sportversenyek és meg­emlékezések, az irodalmi-tör­ténelmi vetélkedők, a forradal­mi "gondolatok jegyében fogant szavalóversenyek és kulturális seregszemlék. Azt hiszem, akkor lesz iga­zán szép ez a március meg áp­rilis, ha magunkat adjuk. A sokszínűségünket, a hitünket, őszintén, szépen. Ha azt mond­juk el és fogalmazzuk meg, amit érzünk. A múltat, a tör­ténelmi örökséget vállalva, je­lenünket megbecsülve. Hiszen jól megtanultuk, a forradalmi- ság, a forradalmi magatartás nem a mindig mást akarás. Az igazi forradalmi magatartás a forradalom vállalását és ebből a jövő megálmodását jelenti. Különös erőt és tartalmat ad ennek a magatartásnak az, hogy a forradalmi ifjúsági na­pok idején ülésezik pártunk XI. kongresszusa. Ez népünk, közte fiataljaink számára is a számvetés, a tennivalók meg­fogalmazásának a fóruma. An­nak a politikának igen fontos mérföldköve, amely töretlensé- gével, szilárdságával- meg­nyerte népünk, egész ifjúsá­gunk bizalmát is. A kongresz- szusra készüléssel az elmúlt hónapokban már találkoztunk a kongresszusi munkaverseny­ben való helytálláskor. Az el­következő napok azonban a tettek erején túl a szavak ere­jét is megkívánják tőlünk. El­várják, hogy forradalmi ünne­peinkhez kapcsolódó rendezvé­nyeinken hallassuk hangunkat, voksunkat adva erre a politi­kára. em keveset tettünk! Ver­senyben dolgoztunk a kongresszus sikeréért, megterveztük a kongresszus munkájának figyelemmel kísé­rését, úttörőink gyermekraj­zokkal ékesített leveleket kül­denek a küldötteknek, üze­netet várva tőlük. Még töb­bet! Mindent, ami az ünneplé­sünkbe, ami szavainkba bele­fér, ami jelszavunk — „Hűség a néphez, hűség a párthoz!” (micsoda erő van ebben a jel­szóban) — mögé odakívánko­zik. A kongresszuson gyárak, iskolák, városok és megannyi létesítmény megépítéséről, ter­veink teljesítéséről a rend, a mi társadalmi rendünk erősíté­séről, tennivalóinkról, terve­inkről lesz szó. Benn a kong­resszusi falak között! És úgy van ez rendjén, ha a falak ki­tágulnak tízmillió hozzáértő fejre és hétszer tízmillió tenni- akaró dolgos kézre. És ebben, itt van helyünk, szerepünk, ne­künk fiataloknak is. Hiszen itt rólunk is, a mi jövőnkről lesz szó. A kongresszus jelentőségén túl nagy erőt ad nekünk e ta­vaszon a készülődés felszaba­dulásunk harmincadik évfor­dulójára. Az elmúlt harminc év nekünk fiataloknak jobbá­ra már történelem. Olyan tör­ténelem azonban, amely nem választható el a jelenünktől és jövőnktől sem. Amikor tehát a felszabadulás háromévtizedes fordulójára készülünk, amikor transzparenseket, dekorációt viszünk április 4-én a Felvo­nulási térre és megyei, KISZ- es formaingünkben feszítünk ott, akkor hitet is teszünk va­lami mellett. Történetesen az elmúlt 30 évnyi történelmünk­ből fakadó politikánk, a poli­tikát gyakorló népünk mellett és egyben elkötelező ígéretet teszünk az előttünk álló évek­re, évtizedekre is. És ez nem kevés! Ez hitvallás. Hitvallás, mely nem mond kevesebbet annál, hogy ott leszünk a jövő munkapadjainál, tervezőaszta­lainál, ott a munka frontján. Ott leszünk ahol ma, ezekben a napokban kezünkben tartott zászlók lobogni fognak. Hiszen ezek a zászlók a mögöttünk le­vő, töretlen politikánkból eredő gondolatokkal együtt a mi zászlóink is, a mi hovatarto­zásunk kifejezői is. A z ünneplés, a forradalmi ifjúsági napok adnak al­kalmat arra a gondolatra is, hogy ünnepelni, erőt kife­jezni, csak olyan ifjúság és if­júsági szervezet képes, amely saját soraiban végzett jó mun­káról adhat számot Olyan, amely munkájával, a soraiban uralkodó renddel és fegyelem­mel, áldozatvállalással, és ki­tetsző felelősségérzetével is ké­pes demonstrálni. Pest megye elmúlt mozgalmi éves történe­tében tallózva, jó dolog, sike­res szolidaritási akciót magunk mögött tudva nekiindulni az idei forradalmi ifjúsági napok­nak. Hiszen ez nem jelent ke­vesebbet, mint azt, hogy hát­terünk van, hogy bennünket, most kimondásra kerülő sza­vainkat igazoló tetteink, tet­tünk van. És ez felemelő, lel­kesítő és erőt adó érzés. Olyan érzés, amelyre joggal lehetünk büszkék szerte a megyében. A nagy dolgok, a tettek, az ünnepi hangulat mellett sem szabad azonban megfeledkez­nünk apró, de igen komoly dolgainkról. Az alapszerveze­tekben folyó választásokról, az értékelésekről és önértékelé­sekről, az akcióprogram-készí­tésekről. Annál is inkább nem, mivel ez a biztosítéka az előbb említett, a sorainkban uralko­dó rendnek és fegyelemnek. Nem kis dolgokról kell dönte­ni: a végzett munkáról, a KISZ-hez való tartozást ko­molyan vagy formálisan válla­lókról. Felelősséggel, megfon­toltan, kompromisszumok nél­kül. És a döntések mögött meghúzódó tartalom, ami ösz- szekapcsolható a forradalmi if­júsági napok hangulatával! Hogy mennyire tudunk meg­újulni, mennyire megerősödni, új gondolatokat szülni, új, még mozgalmasabb akciókba belefogni, egyensúlyban lenni önmagunkkal a számadás igé­nyével. Állandóan! Nem csak ma meg holnap, hanem hol­napután is. A forradalmi ifjú­sági napok idején és utána is, a pártkongresszus határozatá­nak feldolgozása közben, a KISZ soronkövetkező kong­resszusára való készülésünk során is. Így, csakis így: gon­dolkodva, az egységet, a kö­zösséget megtalálva hétközna­pi és ünnepi tennivalóink kö­zött, lesz tartalmas ez a tavasz. M árcius 16., március 21., április 4., zászlók, ünne­pek, lelkesítő beszédek, hitvallás, forradalmiság, nagy­gyűlés, párbeszéd, hazafiság, szolidaritás, vezetőségválasz­tás, akcióprogram, pártkong­resszus. Ezek mind, mind mi vagyunk. Tőlünk és hozzánk! Egymással egységben, egymás­tól elválaszthatatlanul. A mi gondolatainkban a forradalmi ifjúsági napok lángra gyújtó, lelkesítő kovászával eggyé gyúrva. Csak ezekkel a gondolatok­kal és szemlélettel felvértezve és magunkból kiadva lesz miénk érzelmileg és értelmileg ez a szép tavasz. ÁRPÁSI ZOLTÁN, a KISZ Pest megyei bizottságának első titkára Kongresszusi küldöttünk Otthont a pályakezdőknek Rózsa Kálmánná éppen húsz esztendeje, s mindössze húszévesen érkezett először Érdre. A dunatetétleni osztatlan iskolából, ahol há­rom osztályt tanított egyszerre, egyetlen tan­teremben. Akkor azt hitte, könnyebb lesz majd az élete, hiszen Érdliget, amelynek isko­lájába kinevezték, alig karnyújtásnyira van Budapesttől. A könnyebbségből azonban nem lett semmi. Először azért, mert kevesellte a tanítónői okle­velet, s tanári diplomát szerzett melléje. Aztán meg azért, mert kinevezték az iskola igazgató­jának. Az öreg, rozzant épületnek volt olyan tanterme, amelyet huszonnégy gerendával dú- coltak alá, azért az egész faluban csak erdősí­tett iskolaként emlegették. Hat hosszú eszten­dőbe került, amíg elérte, hogy új épült a régi helyett. De megállása azóta sincs. Az új iskölát is kinőtték már az érdligetiek. A régi, lebon­tott helyén három új tantermet kellett építeni. — Egy kicsit rumlis a mai nap — kér elné­zést. — Ma kezdődött az elsősök beiratása. Ma osztottuk ki ünnepélyesen a nyolcadik osztá­lyosok személyazonossági igazolványát. S hol­napra is előre kellett elrendeznem mindent, mert nem leszek itt: fásítunk, ebben az ügy­ben vagyok hivatalos a telki erdőgazdaságba. S gondolatban készülnöm kell a kongresszus­ra is. Annyi elmondandóm lenne ... Mondanivalója egyetlen szám köré csoporto­sul : a januári népszámlálás adatai szerint' Érd lakossága már 36 700! Vagyis majdnem annyi, mint a megye legnagyobb városának, Cegléd­nek! Érd tehát változatlanul az ország legna­gyobb faluja. — Pedig nagyon sokat változott, gazdago­dott az elmúlt évek során ez a település is... Ezt a saját diákjaitól kapott válaszokkal bi­zonyítja. — öt esztendővel ezelőtt, s az idén újra a diákokhoz fordultunk. Az egyik kérdés ez volt: mit javasolnál, ha rádbíznák a község fejlesztési tervének elkészítését, öt esztendővel ezelőtt művelődési hátat, autóbusz-pályaud­vart, áruházat akart építeni a legtöbb gyerek. Ma ez már mind valóság. Most viszont már vá­rosközpont, múzeum, szakközépiskola és uszo­da tervezése szerepelt a gyerekek válaszaiban. Természetesen nemcsak a gyerekeknek van­nak reális tervei. Rózsa Kálmánná is régóta hordoz magában egy szép elképzelést. Érd két­száztíz pedagógusából mintegy ötven nem hely­ben lakik. i — Két esztendő óta üresen áll a Casino mel­letti Sportszálló épülete. Az emeletes ház abla­kai kitöredezve, nem használják semmire. Ke­vés ráfordítással barátságos otthont biztosít­hatnánk itt legalább húsz-harminc pályakezdő pedagógusnak... ' Ilyen és ehhez hasonló gondolatok, elképze­lések foglalkoztatják Rózsa Kálmánnét, akit most választottak meg első ízben a megyei pártbizottság tagjának, s első megbízatása mindjá: az lesz, hogy megyénk kommunistáit képviselje a hétfőn kezdődő XI. pártkongresz- szuson. Prukner Pál Társadalmi összefogással fejlődik a község t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom