Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-07 / 32. szám

Könnyebb fesz a munka — KGST kooperáció a KCV váci gyárában Idén proíoíipus, jövőre sorozatgyártás Már a villanyszerelők dolgoznak az emelőberende­zéseken. Februárra átadják a két új futómacskát. Nagy Iván felvétele Négyszázezer forintos be­ruházással két /emelőberende­zést szerelnek az INTRANSZ- MAS dolgozói a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat váci gyár­egységének abban az üzemé­ben, ahol a szövőgép-hajtó­műveket gyártják. Mint Do- roszlay József főmérnök el­mondta a KGST-kooperációban készülő kétszínváltós sző- j vőgépek vezérlőegysége j több mint 70 kilogramm. Az ] üzem dolgozói naponta 24 j egységet gyártanak, amelye- j két többször is meg kell ! emelni. A február végére el­készülő emelőberendezések alkalmazásával az üzem dol­gozói mentesülnek a nagy erőfeszítést i igénylő fizikai munkától. A két futómacska felszerelésének már épp ideje Volt. Ugyanis évről évre mind nagyobb mennyiséget gyárta­nak e nehéz részegységből. 1971-ben még csak tizenötöt,- 1972-<ben 751-et, egy év múl­va pedig már kétezret gyár­tottak. Tavaly 2250-et indítottak útnak a Szovjetunióba, idén várhatóan háromez­ret készítenek a Cseiwk- szári Gépgyár részére. A következő ötéves tervben további növekedéssel számol­nak a vállalat vezetői. A vá­ci gyáregységen kívül két bu­dapesti gyáregység is küld alkatrészeket a szövőgép ösz- szereléséhez. A 2-es gyáregy­ség az úgynevezett szállító- pályát, a 3-as pedig a mikro- vetélőket gyártja. A magyar részegységeken kívül lengyel, csehszlovák és bolgár alkat­részekből állítják össze a Szovjetunióban a korszerű szövőgépeket. Ugyancsak KGST-koope­rációban készül a négyszín­váltós mikrovetélős szövőgép is. Ehhez is gyárt majd al­katrészeket a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat. A váci­aknak a veziériőművet egé­szen új belsőrésszel kell ké­szíteniük. Idén elkészülnek a prototípusok, és várhatóan a jövő évben indul meg na­gyobb sorozatban a gyártás. A vezérlőberendezés egyéb­ként a váci gyáregység terme­lési értékének egyre na­gyobb hányadát adja. Tavaly a 113,6 millió forint árbevételnek csaknem 60 szá­zalékát tette ki. A szovjet partnervállalat is dinamiku­san fejleszti termelését; s mind nagyobb mennyiséget rendel a több mint 28 ezer forint értékű hajtóművekből, Hűigy igényeit teljes egészé­ben ki tudják elégíteni, va­lószínűleg további beruházás­ra .lesz szükség. A kooperá­ciós kapcsolat számunkra rgen előnyös, hiszen a rész­egységekért cserébe kész be­rendezéseket kapunk. Nem mindegy tehát, hogy csak részben vagy teljes egészében tudjuk kielégíteni az igénye­ket. Cz. V. VÁCI NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XIX. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM 1975. FEBRUÁR 7., PÉNTEK Százezreket, milliókat hozhatnak MUNKÁS JA VASLA TOK Egy munkásgyűléssel magá­tól értetődően nem lehet egy­szer és mindenkorra megolda­ni az üzemi demokrácia erősí­tésének feladatait. De lehető­séget teremthet arra, hogy a munkások és a vezetők meg­beszéljék közös dolgaikat. Az Egyesült Izzó váci gyárában is ezt vallják és ezért minapi tanácskozásuk elé azt a célt tűzték, hogy a dolgozók is­merjék meg a gyár vezetőinek elképzeléseit az idei legfonto­sabb feladatokról, s ezek után 1IT-TAPASZTALATOK A VÁCI JÁRÁSBÓL Legjobb a klubkönyvtár Vác oktatásügyi dokumentumai kötöttségekitől terhes, ’ gyéren polgárosodó országban — Vá­cott is — a fejletlen népokta­tás szinte mozdulatlanságba dermedt. A katolikus egyház Vácott erőteljesen befolyásolta a köz­oktatáspolitikát. Az iskolák kidolgozott tanterveit, óraváz­latait az egyháza hatóság isko­lai képviselője, az igazgató hagyta jóvá. A tanszemélyzet kiválasztásában a képesítés, a rátermettség és az egyházhoz való hűség fontos tényező volt. Előadásának végén Molnár Lajos több kérdésre válaszolt és kijelentette, hogy a kuta­tómunkát folytatja egészen napjainkig. 1974-ben a váci járásban 938 TIT-előadást tartottak. Ebből 357 Vácott került megrende­zésre, 581 a járásban. — Az iijóbbá évek tapaszta­lata azt mutatja, hogy a TIT- programok különösen azokban a kis községekben sikeresek, ahol nincs művelődési ház, hanem a klubkönyvtár, mint egyetlen művelődési centrum, tölt be kulturális szerepet — mondja Simonyi Ottóné járási TIT-ti:tkár. — Itt nemegyszer olyan jó, összeszokott közös­ségek kovácsolódnak ki, akik­nek öröm előadást tartani. — Például nagy érdeklődés, nagy létszám mellett tart egyik TIT-előadónk politikai sorozatot a verőcemarosi klub- könyvtárban, ahol újabb so­rozatok iránt Is érdeklődnek. Már egy földrajzit is meg- kezdtünk. Jól sikerülnek itt az évfordulók alkalmával meg­rendezett irodalmi estek is. — Gödfelsőn, ugyancsak a klubkönyvtárban egy tizenhét előadásból álló zenei sorozatot kezdeményeztünk, főleg álta­lános iskolás gyermekek szá­mára. Ezen olyan témák sze­repelnek, mint <a ritmus és az ember, virágénekek, magyar népdalok, Bartók és Kodály munkássága — hogy csak né­hányat említsek. A részvevők száma állandó jelleggel ötven­hatvan körül mozog. — Vagy szintén megdicsér­hetjük az ipolydamásdi klub­könyvtárat, ahol nagyon jó légkörben folynak egészség­Anyakönyvi hírek Megtelt a terem a pedagó­gusklub e havi első foglalko­zásán. Sipos Jenő elnök kö­szöntötte a szép számban megjelent tanárodat és taní­tókat. Bemutatta az előadót: Molnár Lajos tanulmányi fel­ügyelőt, aki Vác oktatásügyi dokumentumairól tartott szí­nes, érdekes előadást. Hosszú kutatómunka előzte meg a tanulmány ismerteté­sét. Az előadó egyebek közt — vázolta a pedagógusok helyzetét a múlt század köze­pén, — bemutatott egy 1851 júliusában kelt okiratot, amelyben a Császári-Királyi Közoktatási Minisztérium el­rendelte az iskolaépületek ta­tarozását, az osztályok fej­lesztését. 1861.. november 30- án a Helytartótanácstól érke­zett leirat felhívta a váci püs­pök figyelmét arra, hogy az 1845. évi tanodái szabályzat­nak megfelelően, a nyugdíjas tanítóknak, özvegyeiknek és árváiknak segélyezésére és el­tartására szervezzenek az' egyházmegyében nyugdíjinté­zetet. Elemezte az előadó a vilá­gosi fegyverletételt követő időszakot, amikor a feudális Született: Czinóder Ferenc és Vasas Ilona: Györgyi, Kol­lár László és Horváth Kata­lin: Szilvia, Sinka Gábor és Rácz Erzsébet: Gábor, Palá- gyi András és Larni Kata­lin: Gábor, Werk András és VÁCI APROHIRDETESEK ——” Pályázat. Szociális A Sződligeti Otthon pá­lyázatot hirdet gond­noki és élelmezésveze­tői állásokra. Előbbi­hez KALÁSZ ismerete, utóbbihoz élelmezésve­zetői képesítés szüksé­ges. Ugyanott szakkép­zett és segédápolónőket is felvesznek; utób­biakat szaktanfolyam­ra küldés kötelezettsé­ge mellett. Takarítónő­ket is keres az otthon vezetősége. Elcserélném egyszobás, komfortos, konyhaker­tes. tanácsi lakásomat: másfél-kétszobás komfortos vagy össz­komfortos tanácsi la­kásért. Zarka, Attila utca 12. (naponta 16.30-tól).__________________ Gyermektelen, fiatal házaspár váci albér­letet keres (bútorozat­lan szoba előnyben). Választ 10—473 telefon- számra kérünk.________ Garázs kiadó. Vác, Pe­tőfi u. 18. Törökhegy déli lejtő­jén 8Q0 n.-öl szplő- gyümölcsös (gyümölcs­tárolóval), megosztva is, eladó. É'deklődés: Vác, Mártírok útja 52. Elveszett tigriscsíkos német boxer kanku­tyám. Megtalálója vagy nyomravezetője jutalomban részesül. Vác. Verőcei út 17. Holmann. ______' El cserélném másfél szobás, összkomfortos szövetkezeti lakásomat nagyobbért. Vác, Ker­tész utca 7. III./3. Te­lefon : 10—455. Budapest VIII. kerüle­ti, belvárosi tanácsi lakásomat elcserélném váci három-, négyszo­bás tanácsi lakásra. Érdeklődés: Vác. Rádi út 30. Prihoda Ferenc. Kisaombás 15. szám alatt 1280 , négyszögöl gyümölcsös eladó, esetleg megosztva is. Érdeklődés; Vác: Bim­bó utca 16. Pest megyei Kémény­seprő Vállalat váci ki­rendeltségi irodájába (Vác, Múzeum u. 26.) keres középiskolai végzettséggel admi­nisztrátort. Jelentke­zés: személyesen vagy levélben: 1077 Bp. VII., Dohány u. 54. Telefon: 423—909._________________ Du nakeszin keresünk két tanácsi lakáscse­rét. Adunk Zuglóban 1 szoba komfortot, il­letőleg a Keleti kör­nyékén 2 szoba kom­fortot. Minden megol­dás érdekel. Megkere­sés: szombat, vasár­nap. Dunakeszi, Tábor u. 21. Balassagyarmat köz' pontjában levő kettő­szobás, komfortos, me­leg vizes tanácsi laká­somat elcserélném váci hasonlóért vagy na­gyobb lakásra. Érdek­lődés: Vác, Rádi út 30.. Prihoda Ferenc. Gvermeksportkocsi el­adó. Vác (Deákvár), Epería utca 17. Nagy Anna: Zita, Kazár Já­nos és Brassói Margit: Zol­tán, Kosztolányi Gábor és Ungi Éva: Gábor, Kovács Ká­roly és Szécsényi Margit At­tila nevű gyermeke. Házasságot kötött: Szalai Árpád Nagy Katalinnal, Gyet- vai László Hanák Évával, Gáncsos Sándor Mojzes Má­riával. Vácott hunyt el: Krakom- perger Istvánné szül. Per- ger Anna (Dunakeszi), Kol­lár Pál (Vác, Templom tér 8.), Szabó Bálintné szül. Kol­lár Julianna (Vác, Dózsa Gy. u. 47.), Szikora Józsefné szül. Brunner Matild (Vác, Diadal tér 14.), Kabarcz Já- nds (Letkés), Tóth Istvánná szül. Nagy Erzsébet (Veres­egyház), Bereczki Józsefné szül. Puruczki Erzsébet (Szi- getszentmiklós), Kántor An- talné szül. Kerek Mária (Er­dőkertes), Hegedűs Istvánná szül. Springer Julianna (Vác- hartyán), Csikós Margit (Vá- mosmikola), Fidel Józsefné szül. Fidel Eszter (Perőcsény), Terényi Pálné szül. Neizer Teréz (Vác, Bottyán u. 57.), Deák Sándorné szül. Varga Mária (Vác, Földvári tér B/2), Horváth József (Vác, Nagy­körút 100.), Neider József (Kóspallag). Bata' Oszkár (Veresegyház). ügyi sorozataink; külön a nyugdíjasok, s külön a fiatal korosztály részére. Simonyi Ottóné tavaly no­vembertől járási titkár. Azon­ban máris nevéhez fűződik, hogy a járás valamennyi isko­lája bevett a programjába egy-egy fontos, mind a szülő­ket, mind a tanulóifjúságot érintő előadást. Olyan problé­mákról lesz itt szó, mint a vi­lágnézeti nevelés a családban, a kettős nevelés veszélye, az egészséges életre nevelés kér­dései stb. Simonyi Ottóné feladata az is, hogy hazánk felszabadulá­sának 30. évfordulója a járás 38 helységének TIT-műsorfü- zetében is tükröződjék; külön előadásokat szervez az ünnepi alkalomra. — Szeretnék szorosabb kap­csolatot kiépíteni a társadal­mi szervekkel, elsősorban a Vöröskereszttel, a KISZ-szel és a Hazafias Népfronttal — mondja. — A Vöröskereszt az egészségügyi sorozat rendezé­séhez nyújt nagy segítséget, a KISZ a fiatalok igényeinek közvetlen felméréséhez. — Legsikeresebb előadá­saink a földrajzi, a pedagógiai és az egészségügyi rendezvé­nyek. Jó lenne azonban, ha nem állnánk meg itt, hanem folytatnánk a sort, és népsze­rűvé válnának a természettu­dományos sorozatok is. Ezek iránt alig van érdeklődés. Pe­dig itt olyan fizikai és kémiai ismeretekről tájékozódhatná­nak az emberek, amelyek a napjainkban előtérbe kerülő tudományos kérdésekre rezo- nálniak, s kapcsolódnak az ál­talános műveltséghez is. — Van egy új törekvésünk: komplex előadások szervezése. Lényeges vonásuk az, hogy egy témakört több előadó, több aspektusból fog össze. Ugyanarról a témáról mondja el véleményét a kögazdász, a pszichológus, az orvos. Az ilyen több oldalról, több szakterü­letről megvilágított kérdések nagyon tartalmas, hatékony műveltséggyarapító tényezők. Komplex előadások megtartá­sáról mindössze egy-két év óta van szó. Vácott már volt néhány, és nagy sikerrel jár­tak. Pardi Anna Köszönetnyilvánítás. Köszönetün- ket fejezzük ki mindazoknak a ro­konoknak, szomszédoknak, mun­katársaknak és ismerősöknek, akik szeretett halottunk — Horváth Jó­zsef elhunyta alkalmából fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek, özv. Horváth Józsefné és a gyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Ezen az úton köszönjük meg a rokonak- nak, jó barátoknak, ismerősök­nek, az Árpád utcai iskola igaz­gatóságának és dolgozóinak, akik drága halottunk temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhí­tették. Gerdái és Szikora cselád. Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazoknak a roko­noknak, kollégáknak, jó barátok­nak és ismerősöknek, akik édes­anyánk, nagymamánk, özv. Szabó Bálintné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyez­tek és ezzel szivünk fájdalmát enyhítették. A gyászoló Szabó csa­lád. tek részt — ízelítőt kaphat­tunk arról, mályen sok ilyen javaslat van. Völgyes Mihály például azt javasolta, hogy az udvaron heverő konténerváza­kat javítsák ki és használják fel. Véber György a Béke brigád nevében ajánlotta fel, hogy a csatamezői raktárban tárolt üvegcsöveket újra osz­tályozzák, és még újra hasz­nálhatják a termelésben. Fit­ter Ernő arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a tmk-ba ke­rülő gépek egy részén nem­csak a természetes elhasználó­dás, hanem a felelőtlen mun­ka nyomai is látszanak. Váci fotók Skóciában Skócia fővárosában, Edin­burghban, a helybeli rokon­klub által rendezett 112. nem­zetközi fotóművészeti kiállí­táson bemutatták két váci fo­tóművész, Kocsis Iván, Feke­te falak, Ménes, valamint Né­meth Aladár Múzeumőr cí­mű képét. CERUZAJEGYZETEK — Erről írjanak! Azt miért nem teszik szóvá? Nem hal­lották? — állítják meg úton- útfélen a helyi krónika papír- ravetőit. S szeretnék, ha mindjárt gyógyírt is talál­nánk a bajokra. Eigy csokor az észrevételekből. o — Látom a saját szemem­mel, hogy hetenként milyen nagy értékű totó- és lottószel­vényt gyömöszölnek a váci főpostán kihelyezett, zöld szí­nű ládába. De csak ha kint van a láda. Annáit kitételét azonban nehezebb eltalálni, mint a 13 plusz egyest. Ha kint van, beletesszük. Ha nin­csen kint, beengedjük a Le­velek feliratú nyíláson, sor­sára bízva. Az OTP nem tud­na készíttetni egy gyűjtőlá­dát a nagy forgalmú főpostá­ra? A figyelmet is jobban fel­hívná a fotózásra, lottózásra, és a játékosok bizalma is na­gyobb lenne egy tekintélye­sebb gyűjtőalkalmatosság iránt. © — Tudom, sokat írogattak az utóbbi esztendőkben a vá­ci Duna-korzió viharvert vas­korlátjáról. Van annak há­rom évtizede, hogy a jég egy részét lenyírta. A háborús események sem kímélték a Budapest és Pozsony közötti Duna-szakasz legszebb sétá­nyának védőrácsozatát. A sok csipkelődésnek, javaslatnak, kritikának eredménye lett. A váci iparitianuló-isfcola öntö­déje társadalmi munkában megjavította a hibás része­ket, átfestette az egész rács­sort. Öröm volt némi. S most jön a bosszúság. A kommu­nális üzem emberei a rácson keresztül „szitálják” át a föl­det, odarakják a tégladarabo­kat. Félő, hogy ismét el csú­ful a rácssor. © — Tavaly december nyolca­dikén, a város felszabadulásá­nak 30. évfordulóján emlék- bélyegzőt hoztak Vácra. Le is pecsételtek vele néhány bé­lyeglapot, meg az ünnepségen kiosztásra került bélyegblok­kokat. Sajnos, a nagyközönség számára hozzáférhetetlen volt az elsőnapi bélyegzés. Nem tartom ezt helyesnek. Ha eset­leg idén lesz ehhez hasonló, tegyék lehetővé, hogy bárki hozzájuthasson elsőnapi bé­lyegzőnyomathoz, eltehesse emlékként. Máshol is így csi­nálják. P. R. A VENDÉG: KALMÁR GYÖRGY Péntek esti magazin A Népszabadság székházá­nak egyik kis szobájában a televízió képernyőjéről jól is­mert arc hajol a kézirat fölé. Kalmár György, az ismert új­ságíró, elsősorban Ázsja és Afrika politikai szakértője. Ezekről az országokról -szól­nak a könyvei. Legutóbb Bang­lades volt úticélja, erről ké­szült riportját láthattuk a Hét legutóbbi számában. Emiatt az út miatt kellett elhalasztani eredetileg január 24-re tervezett váci szereplé­sét. A kitűzött új időpont feb­ruár 7. — Örömmel megyek Vácra — mondja. — Hallottam, hogy milyent szép érdeklődés kíséri a Péntek esti magazin egy- egy számát. A közelmúltban több Pest megyei városban és községben tartottam efÜadást. vezettem vitadélutánt. Nagy érdeklődés mutatkozik Ázsia, India iránt. Elsősorban ilyen vonatkozású kérdésekre szá­mítok Vácott is, de szívesen adok választ más, külpolitikai vonatkozású kérdésre, dél­után 15 órakor éppúgy, mint az este 17 órakor kezdődő Magazinban. A helyes táplálkozás A Hazafias Népfront váci nőbizottságának klubjában (Lenin út. 58.) február 11-én, kedden este 6 órakor dr. Áfra Tamás orvos előadást tart A helyes táplálkozás közép- és idősebb korban címmel. Ér­deklődőket szívesen látnak. termelési tanácskozásokon, bjigádértekezleteken mondják majd el javaslataikat. Kerényi László igazgató sze­rint nem a munkásokon mú­lott, hogy a váci gyár az el­múlt esztendőben nem teljesí­tette tervét. Sok *volt az üzemszervezési fogyatékosság, vezetési hiba, akadozott az anyagellátás. Levonva a ta­nulságokat, az idén már jó néhány gazdaságtalan termé­ket nem gyártanak. De a mun­kapadok mellett is van mit tenni. Meg kell szűnnie a sok helyen tapasztalható pazarlás­nak, felelőtlen munkának. Az Izzóban tudják, hogy ezek a javaslatok százezreket, millió­kat hozhatnak a gyárnak hosz- szabb idő alatt. Ezért a mun­kásgyűléseken és a következő napok termelési tanácskozá­sain elhangzó újításszámba menő javaslatokat minden bü­rokratikus huzavona nélkül újításként díjazzák, a többi megvalósításra érdemes ötlet gazdáját pedig 100;—500 forint­tal jutalmazzák. A munkásgyűlésen — me­lyen közel háromszázan vet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom