Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-08 / 33. szám

IFJÚSÁGI STADION - LEGJOBBAK A KENUSOK Vác sportéle / Tanácskozott a városi pártbizottság Az MSZMP Vác városi Bi­zottsága legutóbbi ülésén a sportpolitikai célkitűzések ér­vényesülését tárgyalta. A vég­rehajtó bizottság munkájában részt vett Barna József, a Pest megyei sporthivatal vezetője. Pálmai Lászlónak, a pártbi­zottság titkárának megnyitója után dr. Lukács Ferenc, a vá­rosi tanács elnöke elmondta, hogy az MTS Pest megyei ta­nácsának elnöksége a várost a megyei sportélet egyik köz­pontjának jelölte ki. Ennek alapján Vácott a kajak-kenut, az evezést, az atlétikát és a labdarúgást kiemelten kezel­ték. Meg kellett teremteni a minőségi sport tömegbázisát is. A sportmunka irányítását 1973-tól állami feladattá tet­ték, és az átszervezéskor a sporttanácsokat összevonták. Az azóta eltelt időszakban emelkedett a sportmunka színvonala, javult a sportegye­sületek támogatása, és jobb lett a kapcsolat a sportfel­ügyelőség és az egyesületek között. Az iskolai testnevelésről és sportolásról elmondta: nagy jelentőségű volt a testnevelési foglalkozások óraszámának növelése. A Báthori úti általá­nos iskolában testnevelési ta­gozatos osztályokat is szervez­tek. Teljesen korszerű torna­terme azonban csak egy álta­lános iskolának van. A felté­telek további javulását jelenti a Petőfi Sándor és az új Föld­vári téri iskolában épülő mo­dern tornaterem. A város kö­zépiskolái közül a közgazdasá­gi szakközépiskolának nincs tornaterme. Az is probléma, hogy az általános és középis­kolái tornatermek és sportud­varok zsúfoltak. A fiatalok testedzésének javítására ebben az évben a váci Vasutas sport­egyesület stadionját városi ke­zelésbe vették át, és azt ifjú­sági és diákstadionná kívánják fejleszteni. Hiányosság viszont, hogy is­kolák közötti sportversenyeket nem rendeznek. Ennek oka nemcsak a létesítmények hiá­nyában, hanem az iskolaveze­tés, és a testnevelők szemléle­tében is keresendő. A járási­városi sportfelügyelőség kü- I lönböző sportversenyeket ren­dez ugyan a fiataloknak, de az iskolák ezekre nem szervezik, nem készítik fel a diákokat. A tömegsportmunka jelen­tősen fellendült az utóbbi idő­ben. Míg 1971-ben ezren vet­tek részt tömegsportversenye­ken, az elmúlt évben már nyolc és fél ezer volt az indu­lók száma. Sikeresnek bizo­nyult a KISZ városi bizottsá­gával közösen kiírt KISZ-ku- pa verseny. Az elkövetkezendő időben azonban az üzemi szak- szervezeti bizottságoknak és a KlSZ-szervezeteknek még ha­tékonyabban kell részt ven­niük e fontos munkában. Az üzemek dolgozói részére szer­vezett spartakiádon több gyár, például a finomfonó, a köny- nyűipari öntöde, a’ bélésáru- gyár, a vízmű egyáltalán nem vett részt. A Fortéban, a Hír­adásban, a Hajógyárban, az Izzóban és a DCM-ben viszont jó kezdeményezésekkel talál­kozhattunk. A kiemelt szakosztályok kö­zül a legjobb munkát a váci Hajó SE kajak-kenu szakosz­tálya végezte. A 97 igazolt ver­senyző közül három olimpiai kerettag, hét válogatott, öt ma- #gyar bajnok és három arany­jelvényes sportoló is van. A városban jelenleg 1373 igazolt versenyző sportol. Az utánpót­lás biztosítására szervezték meg. a kajak-kenu, az evezős és az atlétikai sportági szak­iskolákat. Ezeknek célja : az utánpótlás nevelése és a sport­ág megszerettetése. A végrehajtó bizottság meg­állapította, hogy a sportirányí­tás átszervezése óta az iskolai és tömegsportmozgalom je­lentős mértékben tovább fejlő­dött, de különösen az üzemek­ben, a párt- és állami vezetés és a tömegszervezetek még na­gyobb összefogására van szük­ség ahhoz, hogy a sportolás feltételeit megteremtsük. A végrehajtó bizottság határoza­tot hozott arról, hogy az ötö­dik ötéves terv készítésénél a városi tanácsnak különös gon­dot kell fordítania az iskolai testnevelés tárgyi feltételeinek biztosítására. Rajki László Zeneiskolások hangversenyei A váci Állami Zeneiskola növendékei és tanárai hazánk felszabadulásának 30., váro­sunk születésének 900. évfor­dulója alkalmából hangver­senysorozatot indítanak. A február 10-én, 12-én, lőrén, 17-én és 19-én délután 6 órakor az iskola nagyter­mében kezdődő hangverse­nyek egyúttal a KISZ út­törő kulturális szemle hang­szeres bemutatói is. VÁC I NAPLÓ " 'j ** A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCVÍÁR AS ÉS VÁC VÁRÖS R ÉS ZÉR E XIX. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM 1975. FEBRUÁR 8., SZOMBAT Kongresszusi feladatvállalások — ifjúmunkás-úttörő kapcsolatok Tovább javul a járá A járási úttörőszövetség munkáját tárgyalta legutóbbi ülésén az MSZMP Váci Járási végrehajtó bizottsága. Barát Endrének, a járási pártbizott­ság első titkárának megnyitó­ja után Elek Ilona, a járási úttörőelnökség elnöke előter­jesztésében egyebek közt is­mertette, hoigy a járás terüle­tén 35 úttörőcsapat működik. Ezekben több mint kilencezer kisdobos és úttörő tevékeny­kedik. Csapatok és vezetők Az úttörőcsapatok életét vá­lasztott testületek, a csapatve­zetőségek irányítják. Munká­jukkal foglalkozva elmondotta az előadó, jelentős eredmény, Könyvvásár Vácott Összetettben első Dunakeszi Síverseny helyett kombinált ügyességi próba A házikönyvtárakra nem­csak az a jellemző, hogy újabb kötetek kerülnek a polcokra, hanem az is, hogy néha meg­válunk egy-egy régi példány­tól, vevőt keresünk régebbi sorozatokra, elolvasott, s meg­őrizni nem kívánt kötetekre. Vácott eddig nem volt al­kalom arra, hogy a — sokszor kallódó — értékeket eladhas­suk. A Széchenyi utcai köny- ! vesbolt alig tudja elhelyezni az újdonságokat, a lemezsoro­kat, nem is gondolhatott hát antikvár művek értékesítésére. Tanácstagi beszámolókon, könyvtári összejöveteleken felvetődött a kérés: találjanak Törökmezőre tervezték az 1975. év sí, szánkó és biatlon járási versenyét. Sajnos hó nem esett, ezért a síverseny helyett egy kombinált ügyes­sági versenyt rendeztek (fu­tás, akadályok leküzdése, légpuskás célbalövés, grá- nátdobás). A verseny jól sikerült. Né­pes csoportok érkeztek Du­nakeszi 201-es ITSK, Zebe- gény, Kismaros, Kóspallag, Nagymarosról, MN 2164., Váci ÁFÉSZ és a Váci Hír­adástól. A versenyzőknek az igen szép időben a gyalog­túra Törökmezőre kellemes kirándulás volt, és az egyesü­let résztvevőnként eggyel gyarapította pontjainak szá­mát a KISZ Kupában. Eredmények: Úttörő fiú: 1. Stefkó Vil­mos, 2. Sorecz János (Kóspal­lag), 3. Heinczinger László (Kismaros). Ifjúsági fiú: 1. Ribai Fe­renc, 2. Horváth Ferenc, 3. Ceri István (Dunakeszi 201. ITSK). — Leány: 1. Lajos Erika, 2. Pánczél Anna (Du- I nakeszi 201. ITSK), 3. Moór Éva (Kismaros). Felnőtt férfi: 1. Bonifert Péter. 2. Csadó János, 3. Rét­háti József (Kismaros). — Női: 1. Papp Irén (Váci ÁFÉSZ), 2. Klucsár Teréz (Váci Híradás), 3. Farkas Má­ria (Váci ÁFÉSZ). Férfi, öregfiúk: 1, Varagya György (Zebegény), 2. Soly- mosi Imre (Kóspallag), 3. Kopor Pál (Dunakeszi). összetett csapatversenyben: 1. Dunakeszi 201. ITSK,- 2. Kismaros, 3. Kóspallag, 4. Zebegény, 5. MN 2164, 6. Nagymaros, 7. Váci ÁFÉSZ, 8. Váci Hiradás. módot valahogyan az illetéke­sek arra, hogy legalább alkal­mi könyvárusítási vásár le­gyen Vácott is. Szamos György, a Művelt Nép Könyv- terjesztő Vállalat munkatársa segített e gondon. Február 28-án megrendezik Vácott is az antikvár könyv­vásárt. A Széchenyi utcai bolt, a rendes nyitva tartási, időn belül várja a régi könyvek eladóit. Ha az egynapos kez­deményezés beválik, máskor is megismétlik, s — a vállalat tájékoztatása szerint — szóba kerülhet később antikvár mű­vek váci árusítása is. (papp) Piaci jelentés Pénteken a váci piacon a burgonya kilóját 2,90—6, a tarkababot 25—26, a fehéret 18—20 forintra tartották. A zöldség 8—10, a sárgarépa 5,50—6, a zellergyökér 8, a ka­ralábé 6 forintba került ki­lónként. A feketeretek 5, a cékla 4 forintért kelt el. A fe­jes káposzta 4,50, a piros 6, a kelkáposzta 5 és a savanyított 8—10 forint < volt. A vörös­hagyma 5—7, a lila csemege 11, a fokhagyma 24—28 fo­rintért volt kapható. Primőr salátát 6, a sóska kilóját 70 forintra mondták. A sampi­nyon gomba kilója 50 forintba került. A kukoricalisztet és Motoralkatrészek Kospallagról A szobi Űj Barázda Termelőszövetkezet kóspallagi tekercselő melléküzemágában 63 lányt és asszonyt foglalkoztatnak. Az iAladi Ipari Műszergyár részére szellőzőberendezé­sek, pénztárgépek és magnetofon készülékek motorjainak álló részét készítik, 16—17-féle típust gyártanak, egy-egy típusból S—10—12 ezret. Tavaly 3 millió forint termelési értéket értek el, idén ennél többet terveznek. Képünkön: szereük a nyugati exportra készülő mo­torok állórészét.-kását 8 forintos literenkénti áron mérték. Az alma ára csökkent. A múltheti 5 forintról 4 forint­ra. A legdrágább 10 forintba került. A téli körtét 14—16 forintra tartották. A dióbelet 55, a mákot 50 forintért kí­nálták. A szilvalekvárt 20, az aszalt szilvát 25 forintért ad­ták. A túró és tejfel ára 30 fo­rint. A termelőszövetkezeti áru- dákban az élő csirke kilóját 28, a tyúkét 25 forintért mér­ték. A tojás ára 1—1,40 kö­zött mozgott. Jubileumi kiállítás A Göd—Dunakeszi Egyesült Dunamenti Termelőszövetke­zet alakulásának 25. évfordu­lója alkalmából február 10-én délután 2 órakor jubileumi kiállítás nyílik a gödi József Attila művelődési házban. A kiállítás február 10. és 16. kö­zött délután 3-tól 6 óráig te­kinthető meg. Ötórai tea A Madách Imire művelő­dési központban vasárnap 17 órától az Albatros együttes közreműködésével' ' ötórai teát rendeznek. Csillagász szakkör A csillagász szakkör követ­kező foglalkozásán, kedden este 6 órakor Zombori Ottó csillagász tart előadást A lát­hatatlan sugárzások csillagá­szata címmel. hogy az elmúlt év szeptembe- letud a Cöapcti.vez.e újk ) etcusze- res anyuyi eusmeresoen zs 1c*>^.0^Uj.iíCxí.. £X.UJ.UtflO»>Gn lOlTlOö, xiOtjy uiiiereiiciai uan, muriKa- j űjv aiapjan KapjaK a puúgkO'L A vezető te^Luie^eK. tagjai az ijLvezeusic is, aKiK na&yun lei- Késén logiaüKOznaK uaiaia uo paj tusaival. Ok a kíoz gs az u tLua’u'ÁKuVG'bseg Kapcsolata- nah tegeruseoo tamaszai. A j háromszáz uiveaeto tooosége j cháK, nagyon neves a ao*.yo~o ijivezeio. jsppen ezert ieketle- nui szuKseg.es az iejúmunka- sok bevonása az uuoi.omunka- ba. j Az országos elnökség által | megnatarozo rt akciókat a csa- I patOK mindig a helyi viszo­nyokhoz aUuumazkoaó mód­szerekkel valósíthatják meg. Az idei úttórotevekenységet a Nem térkép e táj einevezesű expedíció fogja össze. A moz­galomnak az a célja, hogy a Kisdobosok és úttörők jooban megismerkedjenek hazánkkal. A jogoknak megfelelően A gyermek tisztségviselők nagyon aktívan dolgoznak, de gondot jelent felkészítésük, to­vábbképzésük. Az elmúlt év­ben mindössze 140 őrsvezetőt tudtak felkészíteni a felada­tokra, a járásban viszont 772 őrs van. Néhány úttörőcsapat­nál Nagymaroson, Gödön, ör- bottyánban, Váchartyánban azonban nagyon jól, helyben foglalkoznak a pajtásokkal. Az elmúlt évben demokra­tikusabb légkört biztosítottak | az úttörőcsapatoknál. A gyér- ' mekek nemcsak a programok összeállításában, hanem a ju­talmazásban és fegyelmezés­ben is megfejelő jogokat kap­tak. Az első ízben megrende­zett helyi úttörőparlamentek tapasztalatai is azt bizonyít­ják, hogy a pajtások bátran és őszintén nyilatkoztak mun­kájukról, és javaslatokkal, jó ötletekkel nyújtottak segítsé­get e munka javításához. I A kisdobosok, az úttörők méltóképpen készülnek hazánk felszabadulásának 30. évfor­dulójára és az MSZMP XI. kongresszusára. E munka ke­retében megismerkedtek köz­ségük felszabadulásával, a fel- szabadulás óta eltelt 30 év eseményeivel, és gyermekrajz- kiállításokon, vetélkedőkön, szavalóversenyeken és külön­böző hadi játékokon mérték össze tudásukat. A csapatok rendezvényeit a felszabadulási hálaláng kapcsolta össze. A XI. kongresszusra különböző feladatvállalásokkal készülnek. A verőcemarosi pajtások például védetté nyilvánították a Duna-partot, a kóspallagi gyermekek jobb tanulmányi eredménnyel köszöntik a kongresszust, az őrbottyáni fiatalok a mezőgazdasági munkák segítésére tettek vál­lalást. Egy raj, egy brigád Az úttörőcsapatok, taná­csok,. mezőgazdasági és ipari üzemek kapcsolata ma már nemcsak anyagi támogatásból áll. Az Egy üzem, egy iskola mozgalom keretén belül kezd kibontakozni az Egy raj, egy szocialista brigád testvérkap­csolat. Példa erre a dunake­szi II. számú iskola és a Mechanikai Laboratórium, a dunakeszi III. számú iskola és Járműjavító együttműködé­se. Az üzemek az anyagi tá­mogatáson belül segítik a ne­velőmunkát is, pályaválasztá­si kiállítás rendezésével, üzem- látogatás szervezésével. R. L. VERŐCEMAROSI FRÍZ Az ipolyvidéki erdő- és fafeldolgozó gazdaság verőcemarosi fűrésztelepén készül a parkett. Az itt gyártott úgynevezett parkettfrízt a gyöngyösi Mátra parkettgyár dolgozza majd fel. Az elkészült parkettra a belföldieken kívül jelentős nyu­gati megrendelés is érkezett. Chatner Aníalné fűrészeli a parkettának szánt anyagot Viskiy Adámné és Sólyom László csomagolják az exportra szánt tölgyfafrízt, a gyöngyösi gyárnak. Az üzem idén 12 ezer négyzetmétert exportra, és 40 ezer négyzetmétert hazai piacra szállít. Nagy Iván felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom