Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-28 / 50. szám
2 <JGöan 1975. FEBRUAR 28., PÉNTEK A JKSZ KB HATÁROZATA Szervezetten kell szemben állni a társadalmi rendszerünk elleni propagandával Világméretű összefogás a chilei fasiszta rezsim ellen Dr. Réczei László nyilatkozata a mexikói tanácskozásról f[®Jkusz Navarro „reformjai” KÉT ESEMÉNY került csütörtökön a madridi lapok első oldalára: Carlos Arias Navarro miniszterelnök televízión sugárzott sajtóértekezlete és a valenciai egyetem 12 hallgatója ellen bírósági tárgyalás megkezdése. A KOMMUNISTA PÁRTTAGSÁGUK MIATT letartóztatott és perbe fogott diákok ügye, valamint Arias Navarro miniszterelnök sajtóértekezletének témája mint a tenger cseppje mutatja, hogy Spanyolország 1975-ben már az agg diktátor életében visszavonhatatlanul belépett a „fran- coizmus utáni korszakba”. Az egy éve, 1974 januárjában hivatalba lépett Navarro miniszterelnök ugyanis sajtóértekezletén csekély politikai reformokat ígérő programját próbálta megvédeni a szélsőséges jobboldal, valamint a baloldali ellenzék támadásaival szemben. A miniszterelnök sajtóértekezletén ugyanekkor fenyegetően hangsúlyozta, hogy a kormánynak a rendfenntartó erők segítségével elég eszköze van ahhoz, hogy keményen elfojtson a rezsim megdöntésére irányuló minden kísérletet, így a hetek óta tartó egyetemi zavargásokat is. A portugál és .a görög dikta- túra eltűnése után Dél-Európá- ( ban már csak Spanyolország halad a régi mezsgyén! Arias ■ Navarro miniszterelnök egy év leforgása alatt megpróbálta közelebb hozni ezt a másféle Spanyolországot Nyugat-Európá■ hoz. A tavaly februárban meghirdetett „nyitási politika” lázba hozta a három és fél évtizeden át hallgatásra kényszerült spanyolokat. A szélsőjobb- oldal fékező fellépése ellenére a spanyol társadalom mozgásba lendült, amit a tavaly nyáron életre hívott demokratikus . tanács is jelez. A kommunistákból, a szocialista néppártból és néhány «centrista csoportosulásból alakult demokratikus tanács széles körű illegális tevékenységet fejt ki, programjában a nemzeti megbékélést és a szabad választásokat sürgeti. A francoista rendszer gyengeségét mutatja, hogy az ellenzék egyre kevésbé fél a nyílt fellépéstől. A rendszer a közvélemény nyomására február közepén rákényszerült, hogy jelentősen enyhítse az illegális munkásbizottságok (szakszervezetek) vezetőire "kirótt súlyos börtönbüntetéseket. A bomlás jelei másutt is mutatkoznak: a közelmúltban 500 hivatalnok intézett politikai jellegű petíciót a kormányhoz. De a hadsereg sem marad tétlen. A napokban a barcelonai körzet 25 tisztje írt levelet feletteseihez, s ebben kijelentette: a hadsereget nem lehet rend- fenntartó erőként felhasználni a polgári lakosság ellen. AZ EGYIK SPANYOL LAP pár hónapja optimista kicsengésű karikatúrája alá még ezt írta: „Itt már eltelt 36 év, eltelik még jó néhány...” M>a már ezt senki sem állítaná. INDIAI látogatásának 'befejeztével Üj-Delhiből visz- szautazott Moszkvába Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. MOSZKVÁBAN csütörtökön a kereskedelmi forgalomról szóló jegyzőkönyv aláírásával befejeződtek a szovjet—egyiptomi külkereskedelmi tárgyalások. MÁRCIUS 3-RÓL március 20-ra halasztják a választási kampány hivatalos megkezdését Portugáliában. KARAMANLISZ görög miniszterelnök csütörtökön az ellenzéki pártok vezetőinek követelésére korábbi elhatározását megmásítva úgy döntött, hogy már ma parlamenti vitára bocsátja a hétfőn meghiúsított államcsínykísérlet kérdését. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága február 25-én Belgrádban tartqtt ülésén határozatot fogadott el, amelyet a csütörtöki lapok ismertetnek. A határozat részletesen -foglalkozik a párt alapszervezeteinek helyzetével és meghatározza további feladatait. Ezzel összefüggésben a határozat nagy figyelmet szentel az eszmei-politikai színvonal emelésére, a párttagság magasabb színvonalú tájékoztatására és ideológiai képzésére, a JKSZ tagjainak környezetük, munkahelyük életében, a termelőmunkában való aktívabb részvételére. A határozat kiemeli, hogy a pártszervezeteknek „a tömegek legszélesebb körű mozgósításával le kell lepleznie és ártalmatlanná kell tennie a bel- és külföldi ellenséges tevékenység minden fajtáját és formáját. Szervezetten kell szembeszáll- nia a társadalmi rendszerünk ellen irányuló propagandával, a KSZ és vezetősége politikájának becsmérlésével, a törvények megszegésének és kijátAz SZKP Központi Bizottsága megvizsgálta a bírálat és az önbírálat helyzetét a tam- bovi terület (Közép-Oroxzor- szág megyéje) pártszervezeteinél.-. kérdéssel kapcsolatban hozott határozatában a központi bizottság rámutat, hogy a tambovi pártszervezet, a XXIV. pártkongresszus és a központi bizottsági üléseik határozatait végrehajtva, bizonyos mértékben megjavította a gazdasági és a kulturális építésnek, valamint a dolgozók kommunista szellemben történő nevelésének az irányítását. Az eredmények azonban lényegesebben jobbak lehetnének, ha a megyei pártbizottság, a városi és a járási (kerületi) pártbizottságok a fogyatékosságok kiküszöbölésénél és a felelősség fokozásánál jobban alkalmazták volna a pártéletben bevált bírálatot és önbírálatot. A Központi Bizottság hangsúlyozza, hogy a jelenlegi viszonyok között a bírálat és az önbírálat mint a szervezés és az eszmei nevelés színvonala emelésének eszköze, egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. A bírálat és önbírálat — hangzik az SZKP KB határozata — mozdítsa elő, hogy a terület kommunistái és dolgozói egyöntetűen megvalósítsák a pártkongresszusok és a központi bizottsági ülések határozatait, teljesítsék és túlteljesítsék az állami terveket, feltárják és minél jobban kiaknázzák a termelési hatékonyság növelésének tartalékait, meggyorsítsák a tudományos és a műszaki fejlődést. Az SZKP Köziponti Bizottsága javasolta a tambovi területi pártbizottságnak, a városi és a járási (kerületi) pártbizottságoknak, hogy miszásának minden formájával, a bűnözéssel és más káros jelenségekkel. Azokat a párttagokat, kommunistákat, akik nem következetesek az ellenség és a káros jelenségek ellen folyó harcban, valamint azokat, akik más módon csorbítják a kommunisták tekintélyét, a JKSZ statútumával (szervezeti szabályzatával) összhangban maradéktalanul felelősségre kell vonni”. A központi bizottság határozata kiemeli, hogy a párt taglétszámát, összhangban a KSZ-be való felvétel alapelveivel, munkásokkal, parasztokkal, értelmiségiekkel és fiatalokkal kell növelni. „Az új tagok felvétele során kifejezésre kell jutnia a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságán alapuló politikánknak. Meg kell akadályozni olyan személyeknek a pártba való felvételét, akik karriervágyból, vagy más hasonló indítékból akarnak belépni a kommunisták szövetségébe” — hangoztatja többek között a JKSZ KB keddi ülésén elfogadott határozat. nél teljesebben használják fel a bírálatot és az önbírálatot a káderek nevelésében, az emberekkel való bánásmódot pedig szervesen hangolják össze a feielősségigel, a pártós az állami fegyelemmel szemben támasztott elvi igényességgel. Peter Larenzet, a nyugatberlini CDU elnökét csütörtökön reggel három ismeretlen tettes autójából kiragadta és elrabolta. Lorenz, akinek eredeti foglalkozása közjegyző, a CDU listavezetője a most vasárnap sorra kerülő helyi választásokon. Arcképe mindenütt ott látható az utcákon a CDU választási plakátjain. Peter Lorenz elrablásának hírére, a szövetségi fővárosban Werner Maihofer belügyminiszter vezetésével nyomban rendkívül; ülésre hívták össze a „válságbizottságot”. Bonnban — ahol éppen ülésezik a szövetségi gyűlés — a hatóságok megszigorították a biztonsági intézkedéseket. Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter, az FDP elnöke nyilatkozatban bélyegezte meg az emberrablást. Bonnban egyes megfigyelők érthetően az anarchistákat, a Baader—Meinhof bandával ro- konszenvezőket gyanúsítják az emberrablással. Hallani viszont olyan feltevést is, hogy esetleg jobboldali keresztény- demokrata körökben szervezték és rendezték meg a bűn- cselekményt. Emlékeztetnek arra, hogy néhány hónapja ismeretlen merénylő rálőtt Walther-Leisler Kiepre, a CDU egyik vezetőjére és a tettesnek teljesen nyoma veszett. Sokan élnek a gyanúperrel, hogy a „merénylet” kortesfogás volt a CDU-ra szavazók táborának növelésére. Szovjet-amerikai halászati megállapodás A Szovjetunió és az Egyesült Államok szerdán Washingtonban megállapodást írt alá az Atlanti-óceán középső részének nyugati térségében folytatott halászatról. A megállapodás intézkedik a halászat gazdaságosságáról és a halállomány állandó szinten való tartásáról, továbbá a tudományos és kutatómunkálatok továbbfejlesztéséről és koordinálásáról, a tudományos adatcsere bővítéséről. Egyidejűleg meghosszabbították annak a három kormányközi megállapodásnak az érvényességét, amelyek egyrészt az Egyesült Államok kontinentális talpazatán folytatott halászati együttműködést, másrészt a csendesóceáni halgazdasági tudományos kutatásokat érintik. SZOJUZ—APOLL Ő Folytatás áprilisban A július 15-ére tervezett szovjet—amerikai közös űrrepülésre előkészülő szovjet és amerikai űrhajósok Houston-' ban, az amerikai űrkutatási központban befejezték az előkészületek egyik jelentős szakaszát. Több mint két hétig gyakorolták az egyik űrhajóból a másikba történő átszállást, felkészültek a vészhelyzetekre, valamint a televíziós riportok készítését is gyakorolták. Áprilisban a Moszkva környéki Csillagvárosban folytatódnak az előkészületek. Glynn Lunney, a közös űrkísérlet amerikai műszaki igazgatója a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában rámutatott, hogy az elkövetkező időszakban a hangsúlyt az összekapcsolási műveletek begyakorlására helyezik. Véleménye szerint május végén arról számolhatnak be, hogy teljesen felkészültek az űrrepülésre. Helmut Kohl, a CDU elnöke „barbár akciónak, politikai vandalizmusnak” nevezte Peter Lorenz, nyugat-berlini CDU-elnök elrablását. Kohl csütörtök délután megbeszélést folytatott Klaus Schütz nyugatnémet kormányzó polgármesterrel — és a találkozó után hangsúlyozta: mindhárom pártnak szilárd meggyőződése, hogy ezt az akciót a választási küzdelemtől függetlenül kell szemlélni. Valamennyi erőt arra kell koncentrálni — mondotta —, hogy Lorenzet kiszabadítsák. A nyugat-berlini rendőrség Peter Lorenz elrablásával kapcsolatban körözi Angela Luther, 34 éves anarchista nőt, aki ellen még 1972. június 3-án adtak ki letartóztatási parancsot, de azóta is hiába keresték. Manfred Kittlaus, a nyugatberlini rendőrség egyik vezetője csütörtök délután tartott sajtókonferenciáján közölte, hogy Peter Lorenz szolgálati kocsijának 37 éves sofőrje útlevélképek alapján az emberrablásban részt vett piros Fiat gépkocsivezetőjében „biztonsággal” felismerte Angela Luthert. Az NDK valamennyi rádió- állomása közölte, hogy az NDK illetékes szervei is megtették és megtesznek minden szükséges nyomozási intézkedést. — Személyesen átélt gyötrelmekről, az emberi méltóság sárba tiprásáról elmondott tények, adatok bizonyítják, hogy mindmáig nem múlt el az egy-egy országban elszigetelten jelentkező fasizmus ve- szélyf, jóllehet az emberiség jobbik fele 30 évvel ezelőtt legyőzte a náci fasizmust mint világhatalmat, s megakadályozta, hogy a fasizmus világrendszerré terebélyesedjen — ezzel a gondolattal kezdte Budapestre hazaérkezése után dr. Réczei László jogászprofesz- szor, az Országos Béketanács alelnöke a nyilatkozatát, amelyben beszámolt a chilei katonai junta -bűneit vizsgáló nemzetközi bizottság Mexikóban tartott ülésszakáról. Az MTI tudósítójának elmondta, hogy Magyarország képviseletében, az OBT és a Magyar Szolidaritási Bizottság chilei akcióbizottsága megbízásából vett részt a nemzetközi tanácskozáson. — A chilei junta bűneit vizsgáló nemzetközi bizottságnak — a Helsinkiben és Koppenhágában tartott ülései után — a mostani a harmadik tanácskozása volt, s ennek politikai jeletőségét különösen aláhúzza az a tény, hogy a bizottság első alkalommal ülésezett az amerikai földrész egyik országában. A bizottság ülését a Mexikói Köztársaság elnöke, Luis Echeverria nyitotta meg. Az elnök minden szépítés nélkül az amerikai imperializmus Chile ügyeibe való beavatkozásának minősítette a törvényes Al- lende-kormány brutális módon, katonai puccsal végre- haitott megdöntését. Dr. Réczei László kiemelte: — A nemzetközi bizottságnak mindenekelőtt az a feladata, hogy konkrét tényeket, dokumentumokat tárjon a világ elé a Chilében tomboló terroról, a Pinochet-junta kegyetlenkedéseiről, és ezáltal mozgósítsa a földkerekség közvéleményét a fasiszta rendszer elleni fellénésre. — A bizottság ülésszakán meghallgatott tanúk többsége a maga átélte borzalmakról Az etióp fegyveres erők az ország agrárreformját a legrövidebb időn belül kívánják megvalósítani — szögezte le Teferi Benti dandártábornok, az etióp Ideiglenes katonai kormányzótanács elnöke egy Addisz Abebában tartott gyűlésen elhangzott beszédében. Mint mondta, az etióp nép tömegei türelmetlenül várják a reformot, amely hivatott véget vetni a parasztok évszázados sötét nyomorának és jogtalan helyzetének. Heves tűzharc bontakozott ki szerda este a kormánycsapatok és a szeparatista gerillák között Aszmarában: egy órán keresztül rakéták becsapódása és gépfegyverek ropogása volt hallható az eritreai tartományi fővárosban. Megbízható források szerint a gerillák rakétákkal és páncélöklökkel támadást intéztek a piactéren táborozó kormánycsapatok ellen. Veszteségekről ugyan nem érkeztek jelentések, az AP hírügynökség szerint azonban vasárnap óta ez volt a legnagyobb beszámolva pellengérre állította az egykori náci fasizmus rémtetteit feli4,ézően kegyet- lenkedő juntát és vezetőit. A meggyilkolt Allende egykori titkárnője például elmondta, hogy őt arra kényszerítettek, nézze végig a Népi Egységhez hű elvtársainak több órás megkínzását és megölését. — Nemzetközi bizottság ülésszakának vegén elfogadott dokumentumok és határozatok messzemenően elítélik a Ciliiében végrehajtott fasiszta katonai puccsoi és támogatóit. Mindeneaelött az amerikai imperialistákat. Táviratot intézett a bizottság az ENSZ emberi jogok bizottságához, hogy lépjen tel a chilei fasizmus felszámolásáért. Ugyanezt kéne a nemzetközi társadalmi testület Kurt Waldheimtől, a világ- szervezet főtitkárától, Ford amerikai elnökhöz küldött levelében pedig követelte, hogy az Egyesült Államok hagyjon fel a Pinochet-rezsim támogatásával. A világ valamennyi országának kormányához olyan tartalmú levelet küldött a bizottság, hogy szakítsák meg kapcsoíataiaat a chilei juntával, írásba foglalta a bizottság azt a határozott követelését is, hogy haladéktalanul bocsássák szabadon a junta által fogva tartott chilei hazafiakat — akiknek a száma óvatos becslések szerint is legalább 8000- re tehető. Azt is elmondta az OBT alelnöke, hogy a mexikói ülésszakon nyilvánosságra került dokumentumokat, a fasiszta chilei rendíszer megannyi vádló tényanyagát n nemzetközi bizottság rendelkezésére bocsátja a különböző országok haladó erőinek, köztük a nemzeti béke- és szolidaritási mozgalmaknak is. Ilyenformán. Magyarországon is a békemozgalom és a szolidaritási bizottság, különösképpen pedig a chilei akcióbizotteág eredeti, hiteles, leleplező és mozgósító erejű anyagokhoz juthat, amelyeket minden bizonnyal jól felhasználhat az eddiginél is hatásosabb nemzetközi szolidaritási munkájához. fegyveres összetűzés. Mint ismeretes, vasárnap Aszmara környékén a feltételezett gerillaállásokat bombázták a kormánycsapatok. Egyes jelentések szerint csütörtök reggel kisebb lövöldözésektől eltekintve a tartományi fővárosban nyugalom volt. Lapzártakor érkezett: Az eritreai felkelők több csoportja a csütörtökre virrad' éjszaka ismét behatolt a fővárosba, Aszmarába. A sza- kadárok kétórás tűzharcot vívtak a kormánykatonasággal. Támadásuk fő célja a jelek szerint a második etiópiai hadosztály vezérkarának épülete, továbbá az aszmarai re- pülőté" volt. Megbízható értesülések szerint csütörtökön heves harcok folytak az Aszmara közelében fekvő stratégiai fontosságú Keren birtoklásáért is. Keren a főváros felé vezető egyik főút mellett van, fontos vasúti csomópont. SZKP KB-vizsgálat Bírálat és önbírálat a tambovi terület pártszervezeteinél Kortesfogás ? Emberrablás Nyugat-Berlinben Etiópia az agrárreformot várja... Jelentés az eritreai tűzharcokról Kempingcikkek és kempingbútorok vására március 1-től, amíg a késsiet tart A DOMINO ÁRUHÁZBAN (XX., Soroksár, Hősök tere) Keresse fel bútorosstályunkat, most még nagy a választék!